Állomás-ok
Kuksolok az ágon,
Mint egy kelekótya
Csiptetős szemüveg
Poirot orra hegyén.
Voltaképpen látni nem látnak.
S ha mégis észrevesznek,
Köntörfalazok.
Mint egy kiképzett pomponlány,
Akárminek átváltozok.
Ha akarom, földimogyorós csokoládépapír,
Ha akarom, pápaszem vagyok.
Már éppen eleget magyaráztam
A bizonyítványom.
Minek magyarázkodok?!
Rovom a tűleveleket.
Megszúrnak, könnyem ered.
Megfelelek a csöndnek.
Válasza visszajön: Önnek
Egy olvasatlan üzenete
Sincs.
Voltaképpen lehetnék amazon
A földön.
De idevezényelt a végtelenből induló
Intelligencia hányados
Évszázados
Hozadékaimat bevételezendő,
Kivételezni – nincs mese, lehetetlen.
Valami esik-kel bennem,
És az a valami rejtjelezett
Körém egy ágas-bogas életet.
Most itt állomásozok.
Míg úgy libeg át a világon
Puha villőszárnyon az árnyam,
Mint csöndbe betűzött
Okkult titkon a Nap.
Kin.g, ha nem tekeregsz erre sohase, azt vegyem kihívásnak? :)II - túlélőknek -
Egy fiúcska és egy férfi
Nőtt össze benne oly sebes vígasszal,
Amit nem adna panasszal másnak,
Csak boldogan.
Ez férfit akar. Az fiút.
Amaz mindkettőből egyiket sem.
Egy kitisztított szívgödörbe megnyúlt
Görbe mentén nyesegetnek,
Mindig mindent félig akarva
Megérinteni.
Sosemvolt-boldogan választott kar
Hatalma test köré font önmagán
Kipréselt életekbe buktató:
Egy magházból nőtt fák alatt
Egy üveg erjesztett gyümölcsé
Illuminál.
Dalolj csak, dalolj kristálypohár!
Ma bánat vigasztal félédesen.
Meglátod még - egy kettévágott nap
Felforrsz a holdadon,
Te, fényesen!
Négyszemközt tágult anyaság
Már öregbül május márványhaján
Túlsárgult fészke, a határ,
Keresztfák árnyékába csapott
Csöndbe kelt egy griffmadár.
Szíve táján fent fény matat.
Lepréselt tavasz tép telet.
Megszülte kétfejű fiát.
Két archoz egy szívet.
Négy kis cintányér szemén
Csattogva egybevág,
Megnyílt mellehúsán a csönd
Cseperedni jár.
Mohó korba habozva ittalak
Pengőszemű halál.
De sok arcom éhe elmerült,
Míg kifogtál, anyám.
Kihívás „…ez egy falanszter, Tanyája az új eszmék emberének...” Madách Imre – Az ember tragédiája
Szabvány betűkkel írt levél.
Betűnként egyforma mozdulat.
Nem húzok játékos hurkot a g betűnek,
Csak megérintek egy billentyűt.
Ugyanígy érintem a többit
És a betűkből lassan kihal a mozdulat:
A személyre szabott lendület, ív,
Beszédes távolság szavak között
Beprogramozott formás egyenruhába bújva kikopik
Egyszer belőlem is?
A fehér lapon ritkábban szánt a grafit.
A szemeket szívja valami vibráló,
Monoton gépzümmögés – egyre gyorsabban
Üvegesednek...
Csak legyen, aki elbírja
Az ecsetet s a vásznat,
Új eszmék idején! - Valakinek
Életben kell tartani
Az ember kézjeleit…
a fényhez meg idemásolok egy jó nagy őrlődő dalt, ha angolul van, is:
Thom Yorke (Radiohead): Last Flowers (till the Hospital)
Appliances have gone berserk I can't look you up Treading on people's toes Snot-nosed little fools
And I can't face the evening straight And you can't offer me escape Houses live and houses speak If you take me there you'll get relief Believe, believe, believe, believe...
And if I don't know ?? I just wanna talk Please don't interrupt Just sit back and listen
Cause I can't face the evening straight And you can't offer me escape Houses live and houses speak If you take me there you'll get relief Believe, believe, believe, believe...
Amikor egy éve megmutattál egy festményt, gondoltad volna, hogy a mai napon éppen Húsvét lesz?Nem? :) Én ilyenkor gondolok arra, hogy „kaland a karma”. Úgyhogy akár van hálód, akár nincs: Fénybebocsátó szép Húsvétot kívánok, Kin.g!
Valaki virraszt
legnehezebb út
a lefele út -
tartani egy pár szemben
Atlaszt
iránytűt és petróleumot
itatni hamvas napokba
korcs-mai cégér alatt -
magam próbálom
* * *
Mária megriad.
Emese megriad.
Valaki megriad.
Könnyűt álmodnak az asszonyok.
* * *
Mélységes szeretettel
Virraszt a vasárNap.
Egy csacsi valahol
Kiválasztatott.
* * *
szirmokkal kövezett
más világba vezet
fel út de lassan virrad
* * *
Senki se sír.
Csak harmat potyog
ezen a hajnalon -
is.
Hegyalja, de élet
Szálla alá egy madár,
Madarasi mátka.
Szálla széppé tett határ
Szegletes csúcsára.
Fűzfaágon kiköltött
Rügy a csemetéje.
Fecsketorkot elhagyó
Hang az ünneplője.
Olyan hegy ez madaram,
Kristályos a csendje.
Hamarjában elveszett
Isten szedte rendbe.
Szeme tüze égető
Napmeleg a nyárba,
Homlokomon szárnya sül
Röpke mosolyába.
Nyíl az égen nem suhant
Soha sebesebben,
Mint hogy szemem kulcslyukán
Átbucskált szívembe.
Üveghegyen túl a szárny
Testem tartsa rendbe -
Kristályba hűlt hőharang
Csengess be az életbe
Rendelem magam.
Nem bomlottam.
magam ellen lázadtam.
Egyet beírok még, a lázadás utáni magam miatt.
Felesel és -„ha te vagy, parancsolj, hogy Hozzád mehessek a vizeken” (Máté 14,28)
Maholnap Péterem leszel.
Borgőzős alkonyat leng, lágyan
Üszköt robbant a téren
Szégyened háromszor mar belém.
Nem, Uram!
Láttalak a holt lázári gyolcsban.
Leégett rólad, a sírbolt mérge
Mint júdás markában az őrület
Felmagzott s a mélybe hullt utoljára.
Én meg nem tagadlak téged jó Uram!
Majd ébresztőt fúj a hajnal.
Te ott állsz összeaszott arccal
Egy háborgó világ fedélzetén.
Illemhely, amit el nem hagyhatsz
Kapitány parányi halászhajó szeméttengerén.
Ne hagylak el, Uram! Hiába küldesz!
Soha lejjebb nem süllyedhetsz.
Háromszorosan vésetik beléd:
Tenmagad szaggattad a hálót,
Amin át elszivárog a vér.
Nem értlek mindig! Most sem értlek!
Adj fület legalább, befogni tanításod,
Lasszót, hogy megértsem!
Mások kezében még nem látod magad.
Látsz majd engem mások bilincsében,
Míg kihallik hangod mögül tenmagad
Világvég utáni éjbesüllyedésbe – tartalak.
Szemfüles Péterem, jer és cseppet se félj!
Uram, tudtam, tudtam, belátod! Én nem
Tagadnálak meg! Nem én! Nem én!
…
---------------------
------
-
Sajnálom, hogy szó nélkül eltűntél. Amióta nincs munkám, kicsit sok bennem a fölösleges hülyeség, nem akartam éppen rajtad levezetni. Nem topikolok ezután. Szia Kingice.
„Az ismeretlen Istennek ”
Nem hódításra indultunk mi el
A végtelenből – csak találkozása. ?
Testvér, a mi testvérségünk
Ezért oly ritka, szép és drága.
Nem hajtottuk a lelkünket igába.
Egymás lelkét prédának sose néztük,
Szemmel nem vertük, szóval nem igéztük.
Maradtunk szabadok a szeretetben.
Maradtunk egyenlők a szeretetben.
Maradtunk testvérek a szeretetben.
Egymás lelkében tiszteltük a törvényt.
S a végzetet, mint napsugárt és örvényt.
A törvény betűje ha összevágott:
Ujjongva hirdettük a rokonságot.
S ha egymás lelke tájait bejárva,
Rábukkantunk egy nekünk idegen,
Ismeretlen istenség templomára:
Oltárát virággal szórtuk tele,
És szóltunk csendesen: bár nem enyém,
Szenteltessék meg mégis a neve.
/Reményik Sándortól/
Híd névtelen völgyek felett - széljegyzet egy festői napon kisunokámnak-
Majdnem katapultáltam.
Aztán az élet
Katapultált majdnem.
Fényre veled
Ármány
Letepert viadukt
Két alagút közt
Egy élet
Is sok néha
Fogytán a bádog
És zárva az ég -
Mi marad?
Maradj még.
Kipipálom a mennyországot.
És lejjebb is kipipálom
A pepita tereket
Körbe tekeredett
Kor látod
A lépcsőfordulóban
Kapaszkodó szemeket?
Hány emeletnyi szín
Keveredik fel bennem
Még hány pepita palota
Párolog el -
Felejthetetlenül
Lelesett rám az ég.
Maradj még
Egy szemhunyást
Utána indulok.
szikrakert
kibonthatatlan
rügy pattog faágyban
kertel a tavasz
szemtelenül
burkot bök és elmenekül
nagy térképész az ész
sokat smirgliztem
kikötni már csak majdnem lehetetlen
az én szememben
felcsapnak a lángok
olajfaágon
szikrát szánt a Nap
Számadó bojtár
Mi vitte rá az eszem,
Tanuljon meg felelni,
Méricskélve önmagát,
Apránként elfeledni
A mérhetetlen kincseit..
Vörös bársony
Béget a sarokban.
Megnyúzott évek takargatják
A karám rozzant ajtaját.
Kitört rajtam az élet,
S hiába indultam megkeresni,
Fakó félúton elveszett
A földön. Futottam
Elmentett szavak elől
Elmentett szavak után.
Szuronyerdőt hegyeztem,
Magamnak szegeztem -
S nem víz fakadt.
A csodához én nagyon kicsi voltam.
Csak Pilátusig jutottam
Volna, ha jobban nyújtózkodok.
Ha diplomatikusan megnyúzom
A bárányokat.
Kifordítani nem lehet,
Még a kőkristály is megremeg
Az életlen csöndbe
Halandó lett
Egy szív.
De ezt a határozott állításomat majd azzal a bizonytalansági tényezővel is olvasd végig, amit a madárember-elértelmezésem óta igyekszem nem téveszteni szem elől.
A zenének is az lehet a titka, mint a képnek, hallgatni kell, hogy el tudjon ragadni.
Annakidején a Szólót hallgattam, és most már tudom, hogy a Szerenádot hallottam meg – mi mást muzsikálna a festő egy sellőnek?
Ma hallgattam hozzá zenét. LajkóFélixes szenvedéllyel írtat. Elragadóan szép, százszorszép.! És ilyen a Szóló a hallhatatlanságnak is, amin Te ugyanolyan szenvedélyes muzsikát játszol, csak éppen hangok nélkül. Nézi az ember, közben hallja már azt a másik zenét, és érzi, hogy nyiladozik fölötte a csillagösvény, és neki lassan indulnia kell, bármilyen ismeretlenül kavarog körülötte a világ.
A hallhatatlant magunkban őrizzük, és az néha avatott kezek alatt megszólal. Te is meg tudtad szólaltatni azt - szavak nélkül, ecsetelni tudtad. :) Nem tudom, van-e ennél több.
Visszaút nélkülKibámulok utoljára Az érmék alól a vadvilágra.Születtem. Szerettem. Habzsoltam az életet. Ízes volt minden perce,És minden perc egy másikat hozott -Oh, férfilelkek, veletek csupa rejtjel Az éj palotájában a csenddelSzeretkezni mindig jutottEgy mennyezetes ágy – és egy férfikarEmelkedőben ki-Utat mutatott…Teleirkált patyolatfehér laponSzámot vetek magammal - Kicsit szamárfüles, de ez volt a bája.Kicsit kóborló a vére fajtája,Kicsit eltévedt, hiába minden útElmenőben is hazafelé mutatott.S mert magát másoknak kiadta,Kicsit elszabadult a ló alattaÉs utoljára úgy esett,A semmibe ugratott.De a nagy ugratás - úgy akarom - Ellentételezze minden bűnömet.Megtudtam mindent, amit megtudhattam,A vágyat kivártam, Az első szó jogát elháltam. Az utolsó szó jogán most tollba mondom:A révésznek át nem adom a két garastát nem adom.
...
Torzó
Lizett a nyurga mafla lány
Három emelettel a föld fölött
Röpködött.
Piciny fényekre meresztette
Termetes szellemét,
És igen nagyon csudálkozott
Az árnyékvilág milyen bolond,
És milyen bolond az ember fajtja,
Vakut villant és készakarva
Homályosítja életét.
Egy napon Lizett szárnyacskája
Megérett az aratásra.
Amíg a lelke messze bámult,
Vaksi szemébe elhalványult
Valami.
Kincsem Lizett, te eszetlenke,
Ha rám hallgattál volna,
A te mesédben tovább tartott volna a
Ki tudja mi.
