Van egy olyan érzésem hogy ennek a topicnak lőtek ennyi, vége.
Na de azért még lenne egy kérdésem.
Miért van az hogy ha a végállomáson áll egy busz, metro vagy akármi és még vagy 20-25 perc van hátra az indulásig mindig mindenki kapaszkodik????? De most kololyan miért van ez???
Ha nem válaszoltok ennek is csinálok egy topicot!! :)))
Sziasztok.
Olvasgatva a témát, egy vicc jutott eszembe, ha már volt, bocs.
Egy fiatal átadja a helyét a tömegközlekedésen egy idős utazónak, aki megkérdezi tőle:
-Mondja aranyoskám! Maga ugye vidéki?
-Igen, de honnan teszik tudni?
-Hát mert átadta a helyét.
-Aha. És ön ugye pesti?
-Igen, de honnan tudja, drága?
-Hát, mert nem tetszett megköszönni!
Bocs, ha valakit megsértettem volna lokálpatriotizmusában, de ze pl. tegnap velem hajszálhíjj +történt.
Én is csak azt írhatom, hogy szerencsés vagy. Én - bár nem utazom minden nap órákat BKV-val, de aránylag sűrűn találkozom ezzel az embertípussal. És továbbra is fönntartom azt a véleményemet, hogy az idősek között is vannak arrogánsak, udvariatlanok, fölényeskedőek. Ugyanúgy, mint a fiatalok között is. És ezek az emberek képesek megjátsznani a beteg embert, csak hogy helyhez jussanak. Persze nem ők vannak többségben, ezt nem állítom, de ez a topic szerintem róluk szól.
S hogy visszatérjünk eredeti témánkhoz:
Az ottani "trükkös" öregek vesznek(vettek) a hétvégi piacon néhány rendjelet pár kopejkáért, aztán kitűzték, s ettől kezdve JOGUK volt a metrón, buszon, stb bárkit felállítani a SAJÁT "VETERÁN" múltjukra hivatkozva, amit a kitűzött rendjelek bizonyítottak....
A mozgólépcsőn a jobb oldalon utaznak azok, akiknek nem "annyira" sürgős, a baloldalon pedig melletünk, viharzanak lefelé ezek a hülye "kamikázék"....
S mikor kiérünk a kijárathoz, a mindenkori metró-megálló általában súlyos üvegből készült ajtaját úgy VÁGJÁK RÁ egymásra, HOGY CSAK ÚGY DURRAN!!! BRÁVÓ, proletár kultúra!!! Szerintem, amilyen súlyosak ezek az ajtók, többen szenvedtek ott 8 napon túl gyógyuló sérüléseket, mint bárhol MÁSHOL...
Habár orosz nemzetiségű honfitársaid minden-minden "udvariasságát" volt alkalmam felmérni valaha a moszkvai metróban(hát az egy katasztrófa a budapesti metrókhoz képest), mégis azt mondom: igazad van!!! Ne várják el, de fogadják el a segítséget, s az embereknek IGENIS van szeme arra, hogy ki az IGAZI rászorult, akinek sgítségre volna szüksége, és ki az, aki csak "elvárja" azt, némi színjáték fejében...
Ezek a dolgok azért, hál' Istennek, valahogy mindig megoldódnak!!!
A fiatalok pofátlansága amúgy tök egyszerű: ülnek egy ülésen(általában két helyen egyszerre), s nem veszik észre a körülöttük zajló "világot", s ülve maradnak, minden áron...
Tehát a fiatalok pofátlansága a megszerzett ülőhely MEGTARTÁSÁRA irányul...
Az "öregek" trükkjei pedig, (vesd össze: NAGYHALÁL) a már elfoglalt ülőhelyek MEGSZERZÉSÉRE irányul...
Ebből következik, hogy a fiatal stratégiája a passzivitás(semmit sem vesz észre, vagy legalább is úgy tesz), az "öreg" stratégiája pedig, hogy minél inkább FELHÍVJA A FIGYELMET önmagára, hogy aztán leülhessen valaki helyére, aki "vevő" volt a műsorra....
Itt következik a röpke ellentét, amit hamar felold egy-két jobb-érzésű utazó, aki feláll a helyéről, felajánlva azt...
Ez a jobb-érzésű azonban általában NEM a FIATALOK kategóriából kerül ki, hanem olyanok közül, akik
-hamarosan úgyis leszállnak
-nem esik nehezükre felállni, de nem tartanak igényt erkölcsi mivoltuk dicséretére az épp leülő részéről
-nehezükre esik felállni, de VÉGZETKÉNT megélve "feláldozzák" magukat azzal, hogy felállnak, majd sértett képpel kapaszkodnak tovább a már "leült" feje fölött, s miután tettüket nem kiséri általános népi lelkesedés, hanem általános közöny, igencsak sértett képpel utaznak, míg le nem szállnak....
Chabee, annyian irjátok ezt... Öszintén szólva én még egyszer sem találkoztam ilyennel, vagy pofátlan idös emberrel (legalábbis sokkal kevesebbel, mint pofátlan fiatallal)...
komolyan ennyire hétköznapi ez az eset, amire itt hivatkoznak többen :
"de azt nem nézzük jó szemmel, hogy valaki 100 métert sprintel a busz után, és utána megjátsza a halálán lévő embert, csak hogy leülhessen (akár egy megállóra). "
Teljesen elképzelhetetlennek tartom azt, hogy az illető hölgy valóban a rosszulléttel küzdve, szinte magatehetetlenként érkezzék aiz inkriminált jármű bejáratához:
1. ugyanis, miután cekkerekkel jön, valószínűsíthető, hogy a piacon megvásárolt egy-két-több szatyornyi cuccot HAZA fogja vinni... Ha pedig ez így van, PONTOSAN KELL, HOGY TUDJA, hogy teljesen fölösleges egy már teli, bármelyik pillanatban indulható villamosra felverekednie magát,(s ott a leülési NAGYHALÁL-színjátékot eljátszania), mert PONTOSAN TUDJA, hogy 5-7 percen belül egy ÜRES VILLAMOSRA ülhet föl, minden eljátszandó színjáték nélkül!!!!! Tetszik érteni??? Bárki NEM MEGY ISMERETLEN HELYRE HATALMAS, mondjuk HÉTVÉGÉRE BEVÁSÁROLT SZATYROKKAL, AZOKAT HAZA akarja vinni, akkor pedig (és egyébként is, miután VÉGÁLLOMÁSON VAGYUNK) leülhet, ha akar, 5-7 percen belül!!! Ehelyett ők a másik lehetőséget választják... ez az, amit az idősebb "dámákban" sohasem értettem meg: inkább vállalják a tortúrát, játsszák a színjátékot, csak hogy egyetlen méterrel közelebb legyenek a végcélhoz, s ilyenkor elsősorban nem a kényelem érdekli őket, hanem az, hogy akár mindenkit a villamoson, buszon, metró-mozgólépcsőn felrugdosva egyetlen méter előnyt szerezzenek!!! IGENCSAK BUNKÓ STÍLUS, MONDHATOM, és egyáltalán nem méltó az illető személyek magas életkorához.... Engem is rendszeresen felrúgnak a metró mozgólépcsőjén az ilyen "madame-ok", s aztán megállnak előttem 2-3 lépcsővel - baromi nagy eredmény: ezért már VOLT értelme erőszakoskodni, tülekedni, furakodni, amit ezek művelnek... S bizonyára ez a "furakodjunk, mert elkésünk" elv dolgozhat az elméjükben akkor is, mikor SUNYI módszereket vetnek be az erre FOGADÓKÉPES közönség ellen... S szerintem röhögnek is magukban, hogy milyen eredményesek voltak ma is...
2. "tegyük szívünkre a kezünket, mi nem szeretünk előnyben részesíteni bizonyos típusú üléseket, másokkal szemben, ha lehetőségünk támad rá?
Harmadszorra pedig, ami a két perc múlva kisimult arcú pihenést illeti: ilyenkor talán így működik az ember: A/ elértem,és_ezt_ a villamost, phű, de jó! B/ nahát, ennyi kedves ember is fölajánlotta a helyét, melyiket is kellett volna választanom!! C/ jaj, de jó, végre pihenhetek egy kicsit, szegény férjem sírját is rendbetettem, phűűű."
válasz: Így lenne,ha:
1.: A/ mindegy lenne hogy leülünk-e, csak minél előbb hazaérjünk, de akkor ne csodálkozzunk, ha az az igényünk, hogy ülve utazunk, kvázi ellentétben áll azzal, hogy minél gyorsabban hazaérjünk
2.:B/ az "ennyi kedves embert" a néni valszeg már lártásból ismeri, mert fura, de az egy időben utazók igen gyakran összetalálkoznek egy-egy villamoson, buszon... ILYEN az 59-es is, amely EGYÁLTALÁN NEM JÁR RITKÁN, átlagos járatsűrűsége 5-7 perc, tíz évig utaztam rajta nap-mint nap, úgyhogy nekem ne magyarázz!
3.: " C/ jaj, de jó, végre pihenhetek egy kicsit, szegény férjem sírját is rendbetettem, phűűű"...
Ez meg miféle "érzelmekre" ható MARHASÁG a részedről?????? Komácskám!!! A Temető (a Farkasrétire gondolsz, ugye???) az a MÁSIK VÉGÁLLOMÁSA az 59-esnek!!! Hogy ülhetne fel BÁRKI IS ilyen gondolatokkal a MOSZKVA TÉREN??? Kérlek szépen a nagy-nagy emócióid mellé gondolkozz már egy picit, ha nehéz is!!!!
Kedves dongenaro!
Nekem is volna egy értelmezésem a jármű felé rohanó, majd fölmászó, lerogyó idősebb nők ügyében: vajon teljesen kizárható az, hogy egy ilyen asszony amikor megpillantja a számára_még_épp a végállomáson álló villamost, megfeszíti erejét (szatyrostul..., meg mert tudja, hogy az 59-es nem jár túl gyakran, vagy nem tudja, de azt hiszi...) szalad, fölmászik és_eddigre_valóban kimerül.
Ami az érkeztére felálló utasok helyei közötti válogatást illeti: 1.valóban elképzelhetetlen lenne, hogy nem tud választani közöttük, hirtelenjében?
2. tegyük szívünkre a kezünket, mi nem szeretünk előnyben részesíteni bizonyos típusú üléseket, másokkal szemben, ha lehetőségünk támad rá?
Harmadszorra pedig, ami a két perc múlva kisimult arcú pihenést illeti: ilyenkor talán így működik az ember: A/ elértem,és_ezt_ a villamost, phű, de jó! B/ nahát, ennyi kedves ember is fölajánlotta a helyét, melyiket is kellett volna választanom!! C/ jaj, de jó, végre pihenhetek egy kicsit, szegény férjem sírját is rendbetettem, phűűű.
Summa summarum: ebből az egy történetből kiindulva, ám az egész kérdéskörre kivetítve én egyrészt úgy vélem, egyáltalán nem biztos, hogy a megfigyelt személy azt, vagy úgy érezné és gondolná, mint amit és ahogy_mi_képzelünk róla és felőle. Szokták ezt így is mondani: ne ítélj, hogy ne ítéltess. Másrészt ne felejtsük el, hogy bármely emberi társadalom csak úgy képes fennmaradni, ha az elődök tapasztalatait, ismereteit, tudását az utódok _bizonyos mértékben_átveszik, mert teszem föl, hasznosnak bizonyulnak. Márpedig átvenni valamit csak akkor lehet, ha van kitől, az idősek „tisztelete” végül is erre vezethető vissza. (A hivatkozás az innuit szokásra egyébként részben téves: egyrészt számos esetben ott is maguk az öregek mentek ki a jégre, ha nagy volt a szűkösség, mive tudták, hogy a fiataloknak kell túlélni, más esetekben pedig a már magatehetetleneket is azért hagyták ott valahol, mert ha mindannyian ottmaradnak, mindenki meghalhat, de elbúcsúztak tőlük, és megsiratták őket! Annyiban nem téves a hivatkozás, hogy valóban hagytak öregeket kinn a jégen.)
Mivel társadalomban élünk, egymástól való függésben is élünk, amit lehet kellemessé és kellemetlenné is tenni, úgy saját magunk mint a más/o/ik számára.
Szerintem az ilyen esetekben nyugodtan bevillanhat mindenkinek: ma nekem, holnap neked!
Az egészet nevezhetjük még akár kölcsönkapott illetve kölcsönadott szolidaritásnak is. És senki ne gondolja, hogy erre nem szorul/hat rá élete bármely pillanatában.
Teljesen egyetértek veled. És úgy vettem észre, itt a topicban is többségben vagyunk, akik kivétel nélkül átadják az ülőhelyet a rászorulóknak, de azt nem nézzük jó szemmel, hogy valaki 100 métert sprintel a busz után, és utána megjátsza a halálán lévő embert, csak hogy leülhessen (akár egy megállóra).
(Az igazat megvallva én az esetek többségében nekik is fölállok, megelőzve ezzel más utasok rosszalló pillantásait, vagy a "rászoruló" rosszmájú megjegyzéseit.)
Én nem azokat "sújtanám" a véleményemmel, akik egészségügyileg KRITIKUS, vagyis VAGY-JOBB, VAGY-ROSSZABB állapotban vannak!! Én azokat a virulens nénikéket NEM SAJNÁLOM MEG EGYÁLTALÁN, akik bizonyították, hogy habár egyáltalán nincs szükségük ülőhelyre, de mégis mindent - még egy színjátékot is hajlandók eljátszani, hogy leülhessenek akár 1 megálló erejéig is, mert az az "előkelő"!!! Ugyanúgy elitélem a gyerekekkel felszálló mamát, aki 6-8 éves gyerekkel száll föl, nem is különösebben tömött járműre, s ülőhelyet vadászik bárhol, a gyermeke(i) számára, nem tudván, hogy ebben a korban már egy emberke 6-8 órát vígan végig ugrál-szaladgál, és egyáltalán nem szorul ülőhelyre... Mind a mellett, pont ebben a koromban hallottam betartandó szabályként, hogy mint 6-8 éves, KÖTELES vagyok átadni a helyemet az idősebbeknek.... Megfordult a világ, kérem szépen???? Hogy is van ez akkor????
Igazad van, én is hallottam már ilyenről. De ők is hordanak napszemüveget? Meg különben is, amikor ez az ember fölszállt a buszra, akkor ugyanúgy csak a semmibe meredt, mint aki teljesen vak. Szóval nekem úgy tűnt, hogy ha esetleg tényleg ez volt vele, amit mondasz, akkor is rájátszott a dologra némileg.
nem csak a full vakok horanak ám fehér botot! A perifériás látás hiánya is bottal jár :)), ezért nézett valszeg körül. Ők csak előre látnak (mint a szemellenző a lovaknál).
Én ugyanezt láttam, a buszon átadták neki a helyet, az ürge meg elkezdett újságot olvasni.
Rajtam kívül sztem senki nem tudta, miről is van szó..
Egy másik topicban már leírtam ezt a történetet, de ide is leírom, mert szerintem idevág. Bár nem idős ember a főszereplő, azért szerintem érdemes elolvasni. Még a történet előtt szeretném mondani, hogy ez tényleg igaz történet, saját két szememmel voltam a tanúja.
Szóval. Utazok egy buszon, ami közelít a megállóhoz. Mielőtt azonban odaért volna, látom, hogy az út másik oldalán egy vak ember sétál, fehér bottal, napszemüvegbenm ahogy szoktak. Ámde, amint meglátja (sic!) a buszt, hóna alá kapja a botot, körülnéz, hogy jön-e valami az úton, átrohan a buszhoz, majd fölszállva megint előkapja a botot, és kezd vele söprögetni, nehogy nekimenjen valaminek. Komolyan mondom, alig hittem a szememnek, szerintem szó szerint tátott szájjal bámultam egy ideig...
És tudod én ezért nyitottam ezt a topicot hogy ilyen írásokat "haljunk" és majd én is fogok írni egyet kettőt persze csak viccesre véve a figurát mert nem bántani akarom én öket csak kicsit jókedvre derülni rajtuk.
Nos, ha itt már nem lehetséges elbeszélgetni a témáról, hadd mondjam el a véleményemet...
Szóval, meg kell, hogy mondjam, egy jó idő óta a BKV-t használom utazásra. Ez eddig a 2-es Metro és az 59-es villamos(a Moszkva térről indul a Farkasréti Temető irányába) igénybevételével történt.
Sok mindent tapasztaltam "utazásaim" alatt. A metrón, érdekes módon nem tűnt föl soha, hogy ki-mindenki keresi-provokálja-harcolja ki az ülőhelyét, ugyanis ott túl sokan voltunk, mindig is...
De: az 59-es végállomása, az már más... Ittt meglepő tapasztalatokhoz jutottam, s ezeket némi derűvel figyeltem:
- a SZÍNJÁTÉKOK, melyek pilanatnyi sikerhez juttatják a játékost, aki elég merész, hogy mindennapi gyakorisággal eljátssza a szerepét...
Felszállok a villamosra, mindenkinek van BŐVEN ülőhely, de a jármű lassan megtelik. Tudva lévő, hogy a viszonylat pillanatokon belül elindul.. Ekkor a járművünk felé FUTÓ(igen, futólépésben közeledő) idős hölgyre leszek figyelmes, kezében két cekker, telepakolva, láthatólag igencsak JÓ egészségnek örvend, mert jól bírja a tempót... Akkor ér a villamos lépcsőjéhez, mikor még semmi csengetés, figyelmeztető jelzés el nem hangzott...
S ekkor következik a SZÍNJÁTÉK: a villamos lépcsőjéhez érve SZINTE megtántorodik; zihál, rosszul van, nem találja a felfelé vezető utat a néhány lépcsőn! Majd kisvártatva jobban lesz: cekkereit mindig egy-egy lépcsőfokkal feljebb téve MÁSZIK felfelé, olyan ziháló hangokat produkálva, melyek igencsak valószínűtlenné teszik az iménti sportteljesítményét: valszeg a Fény-u-i pictól rohant oly kitartóan, hogy a villamost elérje... De az előadás folytatódik: ehhez képest a "Hattyú halála" kabarétréfa lenne egy Karinthy-esten!!! Halálán VAN!- mondhatnánk, de szó sincs erről! Ugyan a rosszul-levés minden tünetét egyszerre produkálja, de már körbe-körbe pislant, hol talál "vevőt" a színielőadás hatására.. S tényleg, ketten-hárman, a tapasztalatlanok közül, szinte felpattannak, hogy illő segélyben részesítsék a nyomorultat... Aki "királynői keggyel" elutasít egy helyet, valszeg mert az nem ablak mellet van, majd DÖNT: odaül az ablak mellé, egy, már felállt balek helyére... Persze minden baj megszűnik, zihálás, halálfájdalom megszűnik, s némi kevés másodperc múlva, már Ő néz végig ÖNELÉGÜLT komolysággal az arcán, azokon az öregeken, akik nem voltak hajlandóak erre a mindennapi játékra...
Nos egy-két balekség után én már soha többé nem vagyok vevő az ilyen sportos "nagyikra"....
A másik dolog, ami rendkívül felbosszant, ha én ülök, s felszáll 2, vagy több idős hölgy, s a fejem fölött kezdenek el alkudozni, hogy melyikük szólítson fel a helyem elhagyására... Ebben az esetben még egyszer sem adtam át a helyem, s nem is fogom...
Azonban: Minden, láthatóan tényleg nehezen létező, rosszul lévő, betegnek látszó, vagy kimerültnek látszó embernek azonnal átadtam a helyem, ha alkalmam volt rá(mert rajtam kívül is vannak, igenis vannak udvarias és figyelmes emberek, fiatalok és idősebbek is - csak nem kell őket a fent idézett "színházzal" etetni, arra úgysem állunk fel).
Ez a véleményem a témáról, ha egyáltalán van még itt a környéken hozzászóló...
és a hangomban véletlen sem diadal volt, hanem döbbenet és felháborodás. Nem gondoltam, hogy valaki ennyire rosszindulattal ki tudja forgatni mások szavát.
Hogy én a poénér adom át a helyet, meg hogy szórakozom velük...
2. Jobban is érzi magukat tőle, ha azt hiszik, hogy csak úgy felszabadult egy hely, mintha átadták nekik sajnálatból
3.Eddig egy poén volt belőle és az amit leírtam és tegnap történt...
4. Ez nekem természetes és nem várok érte köszönetet, se hálát. Aki észreveszi, hogy szándékosan adom át, az mosolyogva megköszöni, aki meg nem veszi észre az meg megkönnyebbülten szusszan le egy helyre. És nem alázkodik meg egy egész busz előtt..
Kiérzem a "hangodból a diadalt". Valóban nem válaszoltam, de nem azért, mert "legyőztél, lesöpörtél érveiddel az asztalról".
Hidd el, nem helyes, amit csinálsz - és most finoman fogalmaztam. Értsd meg - te szórakozol, nem az a célod, hogy az idősebbnek, a rászorulónak átadjad a helyed, hanem viccet csinálsz mások "nyomorából" (általánosan igyekeztem fogalmazni). Ez nem szép dolog!
És "Borso"nak közbeszúrva, ez igenis hasonló, mintha nyomorékokkal szórakozna valaki. Ugyanis - olvass vissza, írtam, vannak olyan betegségek, amik nem láthatók és ami csaknem kizárólag az időseket gyötri, ezért a fiatalok nem is tudják felmérni a rászorultságot, mert nem látható! Nincs mankó, meg egyéb!!!
Ha szándékaid tiszteségesek, és valóban csak azért állsz fel, hogy a helyedet átadjad, akkor igenis zavard csak meg a beszélgetést és "fényezd magad", mert e gesztus mindenkinek jól esik! Annak is, akinek a helyet átadtad, no meg majd neked is, ha elgondolod, hogy valakivel végaső soron jót tettél!!! (Csak közbeszúrom, hogy van egy felfogás, mely szerint "Minden nap tégy egy jócselekedetet!" Legyen ez neked egy ilyen "napi jócselekedet"!)
És most - nem neked, de általában ide írom - én is találkoztam olyan idős hölggyel, aki SÉRTVE érezte magát, hogy átadtam neki a helyet! És szóvá is tette! De ne hidd, hogy engem néztek le ezért az utasok... S megértem pár évtizedet, de csak egyetlen ilyen eset volt! MINDENKI megköszönte a gesztust!
Kérlek, hogy tégy te is így, hidd el, neked is jobb lesz! Lehet, hogy talán veszítesz egy "poént" (szerintem nem!), de valami mást nyersz helyette. Egy "jótett" elégedettségét...
Frimi
