Ha tudok segíteni az építés közben felmerült PLEXIS témákkal kapcsolatban, szívesen állok rendelkezésetekre. Szaktanácsadás, szélvédők gyártása, másolása régi, elöregedettről is.
Nem lett nagyon drága a csónak.De ki lehetett volna hozni olcsóbban is,mert a környéken keszthelyen csak 1 olyan bolt van ahol a hozávalókat meg lehet venni.A boltos meg annyiért adja amennyiért akarja.pár árat azért írok!
Csináltam egy műanyag balatoni leveles horgászcsónakot,most pedig el szeretném adni a sablont 4méter x 1.20-as.Ha valaki tudna ebben segíteni megköszönném.Még nagyon sok csónakot lehet vele csinálni mert ez a sablon új.
Tudom, hogy teljes gázzal sokat fogyaszt, de kisebb fokozaton csak vánszorog a hajó.
Nekem könnyebb dolgom van, mert van egy 6 LE-s Johnsonom is, amit vihar elől menekülésre használhatok legálisan.
Pont azért írtam ezeket, mert ha Te csak villanymotorral mész, akkor nem tanácsos nagyon eltávolodni a parttól a Balcsin.
Ha másért nem, hát ezért kéne a hajódra egy vitorla, hogy lehessen benzines segédmotorod.
Írtad, hogy nagyon le kellene csökkenteni a vitorla méretét és ezért inkább nem raksz rá. Még egy kis vitorla is jobban viszi a hajót, mint a villanymotor, már 2-3-as szélben is. Elég egy grósz is.
2 db 24 V 100 Ah, vagy 2 db 12 V 100Ah -s akkud van? Arra azért gondolj hogy a vízben kétszeres sebeséghez, 3-szor annyi energia kell. Soha ne használd teljes kakaón, csak ha muszáj. De viharban, szélben ilyen motorra ne számíts!
Nekem egy Minn Kota Vector 70-es, 24 V-os motorom van.
A 900 kilós 15ös jollén használom, ha nincs szél azzal mozgok. Csak teljes gázzal viszi elfogadhatóan a hajót, 4es széllel szemben már használhatatlan. Evvel a motorral nem lehet kimenekülni a vihar elől a partra. Teljes gázzal 1,5 óra alatt kimerít 2 db 100 Ah-s akksit.
Igen, lefogom vizsgáztatni. Ha a Dunán akarom használni akkor úgyis a nagyobb motort kell felraknom (60 LE Yamaha) ahhoz meg kell is a hajólevél
Az ezzel foglalkozó hivatal ügyintézője olyan korrekt, és udvarias volt mikor érdeklődtem, hogy máig is attól félek hogy ez valami csapda.
Fa felépítmény:
Kb 25%-al nehezebb lesz, meg kevésbé terhelhető. Ez még nem is lenne baj, csak az évenkénti karbantartás. Igaz ha lakk helyett gyantát használsz, egy adalék anyaggal, akkor kb csak 3 évente kell ezzel foglalkozni. Nekem egyébként a szép fa felépítmény jobban tetszik, de nagyon preciz munkát igényel. Szóval kell a gyakorlat hozzá.
Elektromos motor.
Nekem egy rhino 54 tipusú motorom van, de azt hiszem jó lenne még egy. Ha van valakinek egy használtja és eladná, engem érdekelne. A két motor egyidejű vezérlésén még gondolkozni kell.
És egy általános tanács:
Olyan ne kezdjen hajóépítésbe, aki ezt nem szereti csinálni. Csak azért mert olcsóbbnak gondolja, nem éri meg! Egyébként is kicsi az esélye, hogy olcsóbban meg tudja megcsínálni, mintha venne egy jó állapotú használtat. Én azért építek, mert szeretem csínálni, meg mert olyat sehol Európában nem találtam, amilyet elképzeltem magamnak. Csak 30 láb környékén, és annak ára számomra már a "nem éri meg" kategória.
Rajz
Tervrajz nincs. Csak egy a főbb méreteket tartalmazó skicc. De majd felteszem
No és a hütő. Abszorbciós szóba se jöhet, csak kompresszoros, Gyáriakhoz kicsi a hely, tehát a házat én csinálom méretre, a többi kapható 100 e. körüli áron. Biztos hogy jó a gyáriak szigetelése, de a 9 cm saját gyártás azért veri. Vagy legalábis remélem. Felül nyítható lesz, az ilyenek nyításnál kevesebb "hőt" vesztenek. Meg ez egy kicsivel olcsóbb is. Úgy tervezem, hogy ez a "konyhában" lesz, és ülésként is funkcionálhat. Kicsit nagyképű a konyha, de hát hogy hívjam? 1.05m* 0.8m és főleg a kaja elhelyezésére és elkészítésére szolgál majd.
Szóval a konyhai hokedli és hütő kezdeti formájában
Örülnék, ha valaki olvassa és van véleménye le is irná, Több szem többet lát, Meg a világot már feltalálták, nem muszáj nekem mégegyszer. Ötletet, birálatot, tippet, akármit!
Most már gondolni kell az apróságokra is. Ez most az áramellátás. MInt mondtam, cél a 40 nap hajón tartozkodás, kikötő csak tankolásnál.
A tervezett fogyasztás elég nagy. TV, főleg az unoka miatt, rádió, miattam, hütőszekrény, mi miatt is? hajszárító, a nőnemű egyedek miatt. Navigációs fények, a biztonség miatt. és sok egyéb. ezért Több aksi, napelem, és vagy 1 KW agregetor. (nagyon csendes Yamaha) Ez kelhet az elektromos meghajtás miatt is. Az első két aksi a vizvonal alá megy a szélső testekbe, majdnem a hosszirányú középponba Majdnem 190 Ah a kettő, ez tavaly nagyon óvatos használat mellett csak egyszer fogyott el. De tavaly nem volt hütőm, illetve csak két napig, mert nem birták az aksik.
Folytatva, kialakult a hátsó fedélzeten a háló alsó fala. Építés közben jött az az ötlet, hogy a háló felső részét csínáljuk meg több darabból, elhuzhatóra. Ezért szélesebb alsó fal kellene, mi ezt nagyon szélesre készitettük. Igaz az ágy igy keskenyebb lett, már csak 1.65 körül van. Szóval keresztbe már kicsit problémásabb, de nyertünk 6 db elég nagy beépített, vizmentes szekrényt. Ez majd később kerül kialakításra. A hat darabért már megéri sablont csinálni.
A középső testben a látható hátsó rekesz ballaszt tartály lesz, számításaim szerint szükség is lesz rá. (Már csak a tervezett 120 liter üzemanyag miatt is, ha a nagy motor lesz rajta) Lesz egy ballaszt tartály elől is, a kettő összekottetésben, igy elég nagy terhelési szórést képes leszek kiegyenlíteni. meg úgy számolgattam. hogy a súlypont is jóval lejjebb kerül.
Na ekkor érkezett meg az árboc. Több kevesebb segítséggel kiderült, hogy hol van a legjobb helye. Köszönet a segítőknek. Az árboc helye felborított minden elképzelést. Vagy a lakóhajó funkciók jelentős részéről mondok le, vagy lefaragok a vitorlából. Ez eddig is kicsi volt még feláldozni 3 m2-t. Nem lett volna értelme. A döntés a vitorla elmarad, majd csak a katamaránon talán jövőre. A Balatonra idén marad az elektromos hajtás. Szóval most kellene topikot váltani, vagy átkeresztelni: Hajót szeretnék építeni. De most már mindegy, addig irkálok amig valaki nem mondja, hogy menjek a ............... topikba.
Szóval újra a felépítmény. a szebb felület miatt azt találtuk ki, hogy laminálunk sik lapokat, majd ezeket méretre vágva rálamináljuk a testre olyan ívben amilyanben ez még lehetséges. Nem ez a profi megoldás, de használják a profik is.
Itt majdnem a teljes háló rész látható, a tervezett méret 2.4m*2.4m a közepén 1.75 m belmagasság a széleken 1.55m. Egy ismerősőm mondta, hogy ez már akkora hogy kummogni is lehet benne.
Hajlítható rigips, mint sablon. Utálok csiszolni, egyedi építésnél meg nagyon drága a sablon készítés, de hát mindenli szeretne szebb felületet. Olvastam a rigipszről. Kiprobáltuk kicsiben ( pár cm2) szép felület, leválasztható. Megcsináltuk a hálórész oldalsó falának sablonját. Valahogy így nézet ki
Jött a laminálás, némi várakozás majd a csalódás. A topcoat felülete használhatatlan minőség. Tehát kézbe a flex és vágás. Azért az anyag nem veszett kárba mert a légmentes rekeszeket ezzel zártuk le.