Gábor ragazzo azért nem válaszol, mert nem tud állandóan a gép előtt ülni:O) Legalábbis ezt mondta 4 nappal ezelőtt. Tettem, még néhány kisérletet, de teljesen felesleges. Részemre megszünt, akár Katinka, akár nem.
Nagyon helyesen jártál el.
Gábor Ragazzo-t - akit Te számomra obskurus okból Katinkának nevezel - én sem értem.
A topicnyitóban verte magát, hogy velem akar vitatkozni, Te meg én mindent megtettünk ennek korrekt megtételéhez, oszt ö meg a klaviaturabillentő ujját sem mozdítja.
Kár volt a hosszu cikkel strapálnod magadat, meg az olvasókat. Az első sorban szereplő három mondat tökéletesen rávilágított arra, hogy a cikk milyen csatornából lett kiemelve.
Ne vedd már el a kedvét :))) Ez onnan datálódik ez a hp, amikor elakart innen bujdosni. De a népe nem tartott vele. Még fórumot is csinált :))) Aztán persze a kertek alatt visszasompolygott, benyalta magát azok közé, akik elakarták innen üldözni és most a volt barátait írtja, akik egykoron kiálltak mellette.
Hát ez valóban nem egy független hírforrás !
Na de sebaj ! Mit is irnak itt; hogy kokárdás idős embereket inzultáltak. Ha ez így volt az baj,
igen baj ! Baj mert nem kellett volna felülni a provokációnak ! Na nem azok provokáltak , akik meggyőződésükből kokárdát hordtak és védtelen idős emberként, nem is tudták mire kinálják fel magukat ! Hanem azok akik ezt kitalálták ! Tudták, ha a jobboldali érzelmű embereket valahogy megjelölik, akkor abból előbb-utóbb elcsattan egy pofon. De nem az ő arcukon, mert ők nem járnak az utcán, vagyha igen akkor jól körülveszik őket. Nekük semmi rizikójuk nincs !
Képzeld el, hágy öreg csepeli melóst képeltek volna fel, ha arra szólitják fel őket, hogy hordják a Kiválló Dolgozó érmüket, mert azt becsületes munkával érdemelték ki !!!
És nincs mese, még talán a rendőr is bevitte volna, mert pechére abban a vöröscsillagos címer szerepel.
Nemzeti ünnepekre én is feltettem eddig a kokárdát! Megtiszteltem eleink emlékét ! S volt idő amikor egy kokárda hordásának , még volt tétje !
Hogy jövőre felteszem-e ? Nem tudom. Még ülepedni kell egy kicsit a dolognak !Idén okkal és ok nélkül kissé sokat lobogott a zászló. Mondhatnám, most "túlettem" magam a hazafias pátosszal !
Talán 2003. március 15-re újra hiányozni fog a kokárda, talán újra eszembe jut majd, hogy ezért gumibotoztak meg a Lánchídon annó, talán a többieknek is lesz kellő méltóságuk ahhoz, hogy köznapjainkra ne használjuk el az ünneplő érzéseinket ! Talán !
On-topik: en ember vagyok, magyarnak szulettem es liberalis meggyozodesu vagyok.
A fentiekbol kovetkezoen
(1) Szeretem a hazamat
(2) Nem jobbra szavaztam
(3) A jobboldal hazaszeretete nekem nem faj
(4) Az viszont nem tetszik, ahogy a hatalomhoz gorcsosen ragaszkodo politikusok a hazaszeretetet manipulacios celra hasznaljak fel. Kozben vizet predikalnak es bort isznak (ld. pl. multi-ellenesseg - EU-s adofejezet megnyitasa dohanylobbi nyomasara)
Mielott valaki felhozza azt, hogy minden politikai part hatalomra tor, emlekezzen arra, hogy 94-ben, illetve 98-ban hogyan tavozott a vesztes a hatalombol. Nem lehet nem eszrevenni a kulonbseget.
Tudod, ilyen iromanyokat mar irtak a tortenelemben. Hogy nehanyat idezzek:
Timur es csapata
Fagyejev: Az ifju garda
(mindkettot olvastam)
De talan emlekszel a pionir tortenetere a voros nyakkendovel meg a nemet katonaval.
Kivancsi lennek, ha valaki hasonlo stilusban kozolne egy cigany hetkoznapjait, mit szolnal hozza. Vagy egy zsido rabbiet. Esetleg egy ballib plakatragasztoet... En nem vagyok Sinkovics, hogy a kommunista irodalom remekmuveinek stilusat ilyen remekul adaptaljam ezen politikai celokra.
A hazaszeretet bizony fáj nekik. Bár nem is tudják szerintem, mi az. Ha valaki viszont röhögni akar a ballib csapaton, a sok bosszankodás után, az ezen a lapon vigaszt talál...
Igazán kedves szavakkal emlékeztél meg rólam - köszönet érte, De:
- Nem a mondandód lányegét, hanem az általad kért hozzászólásaidat másoltam vissza, egy kibaszott karakter változtatása nélkül;
- Hogy helyes volt, vagy sem? Nem tudom;
- Nem kellet hozzá "minden" bátorságom, mert legföljebb aszongyák a többi modera kollégákok, hogy kapjam be, és innentől kezdve nem vagyok modera. Ez csak egy URL dolog, ami nem érdekel;
- Abban igazad van, hogy - skizoid módon - saját magammal dacoltam, mert egy balfasz vagyok;
- Abban is igazad van, hogy ez a katigáborraggazzo nem válaszol.
Rohadt kurva – mondta a kiélt arcú, gagyizó asszony a körúton az egyetemista lánynak. Április első napjaiban jártunk. Ő nem viselt kokárdát, a lány viszont igen…
A szabadságharc története tele volt jelképekkel és a jövőnek szóló üzenetekkel. Milyen szép kifejezés például a „honvédség”, amely a szabadságharc legkeményebb napjaiban született, s nemcsak hadra kelt férfiak tömegét jelenti, hanem sokkal, de sokkal többet annál. Nem véletlen, hogy a második világháború után berendezkedő pártállami diktartúra szinte azonnal felváltotta az üresen kongó „néphadsereg” szóval.
A kokárda sem járt sokkal jobban. Csak az ünnep napján, vagyis március 15-én volt ildomos viselni, tovább semmiképpen sem. Az már nacionalizmust, sovinizmust, sőt a legfőbb bűnt: revizionizmust jelentett volna. Így, ebben a sorrendben. Sokan emlékezhetnek még arra, amikor az 1980-as évek elején a Központi Bizottság és a KISZ kitalálta a három tavasz ünnepét: március 15., március 21., április 4. S egy olyan fémkokárdát préseltettek hozzá, amelyben ott voltak együtt, egymásba sűrítve, egymásba erőszakolva a három tavaszi nap jelképei.
Persze akárhogy is igyekezett a rendszer, még ezzel a brutális fémplecsnivel sem tudta megölni az igazi, az eredeti kokárdát. Továbbra is élt, hatott ez a jelkép, de most, 2002 tavaszán nagyon-nagyon fontos lett újra. Legalább olyan fontos, mint 1848-ban…
Akárcsak akkor, most is háború küszöbén állt az ország. Mádl Ferenc köztársasági elnök figyelmeztetette is a kampányoló pártokat, hogy fogják vissza magukat, különben polgárháborúba sodorják az országot. Az üzenet természetesen az egyre keményebben fenekedő és fenyegető MSZP-nek és társának, az SZDSZ-nek szólt. Ebben a rendkívül feszült és kiélezett helyzetben született meg a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület felhívása, amely szerint viseljük a kokárdát március 15. után is, egészen a választások befejezéséig.
– Nem akartunk beavatkozni a pártok küzdelmébe, a kokárdamozgalommal a nemzet teljes egységét szerettük volna kifejezni – magyarázta Granasztói György, a szervezet elnöke. Pozitív kezdeményezésnek szántuk, és az is lett belőle. Korábban csak valami ellen, valaminek a tagadására jöttek létre mozgalmak, a mi kezdeményezésünk azonban a hazafiasság, a nemzeti összefogás demonstrációja lett.
Megdöbbentően sokan hagyták a kabáthajtókájukon a kokárdát március 15. után. Olyan lett ez a mozgalom, mint egy csendes, erőszakmentes, de eltökélt forradalom vagy népfelkelés. Hosszú idő óta ez lett az első pozitív tömegméretű demonstráció Magyarországon. Azelőtt az így vagy úgy öszszekovácsolt mozgalmak – mint például a Demokratikus Charta – mindig valami ellen, valaminek a tagadására szolgáltak. A kokárda azonban az igen jelképe lett. Igen a hazára, a nemzeti összefogásra, és az ezt képviselő polgári kormányra.
– Nemcsak egy új mozgalom jött létre a kokárda viselésével, hanem egy új, pozitív gondolkodásmód is gyökeret vert a magyar társadalomban – teszi hozzá Granasztói György.
Az akció szemmel látható sikere és az a mértéktartó öntudat, ahogy az emberek a kokárdát viselték, meglepte és megdöbbentette a baloldalt. Több politikus is az emberek megkülönböztetésével vádolta a polgári egyesületet, mások pedig a sárga csillaggal hozták összefüggésbe a kokárdát. Logikátlanul és történelmietlenül. A kokárda elleni baloldali támadások nem szűntek, kitartottak egészen a választások második fordulójáig. Lévai Katalin, az MSZP szociológus szakértője például amellett erősködött egy televíziós vitában, hogy csakis március 15-én kelljen feltenni a kokárdát, máskor nem.
A csúcsot Kovács László jelentette, amikor a Pokorni Zoltánnal folytatott tévés vitája végén ironikusan maga is feltűzött egy kokárdát a zakójára…
Az ellenállás azonban sokkal drámaibban is megnyilvánult.
– Szitkozódó, átkozódó telefonokat kaptam idegenektől – mondja Granasztói György. Egy a. Egy asszony pedig rikácsolva támadt nekem, hogy szégyelljem magam azért, amit csinálok. Érdekes, de több barátom is küldött levelet, melyben azt kérték, fejezzem be, tegyem le a kokárdát, legyen már vége ennek az egésznek.
Azok az emberek, akik csatlakoztak a mozgalomhoz, vállalták a veszélyt. A kokárdát viselni nemcsak nyílt színvallás volt, hanem bátorságpróba is. Sokukat gyalázták, támadták. Kint az utcán, fönt az autóbuszon, bent az üzletben, sok-sok ember előtt.
– Megyek le a metróba, segítek egy mozgássérült lánynak, viszem őt a kocsijával együtt – mondja a középkorú Gulyás István. A szemben jövő lépcsőn egyszer csak felordít egy férfihang: nézzék, a kokárdások már a mozgássérülteket is kisajátítják. Piszkos Orbán-bérenc!
A baloldali düh többek között a budapesti Vásárcsarnokba is beköltözött. Egy jól öltözött, nyugdíjas korú férfi izgatottan sétálgatott a pavilonok között, sorra odalépett a kokárdát viselőkhöz, majd közvetlen közelről az arcukba sziszegte: náci! Szatyor nem volt nála, nem vásárolni jött, az biztos… Jött? Talán inkább küldték. Pártfeladatként.
– A Keleti pályaudvarnál kísértem a feleségemet, aki természetesen kokárdát viselt – mondta Győri Béla, a MIÉP szóvivője. Egy idősebb bácsi jó hangosan odaszólt neki: Ezért a szarért Kádár alatt ültél volna! Nem sokban különbözik ez attól, amikor egy idegen kiköpött elém az utcán a kokárda miatt, mások meg csak annyit mondtak: de nagy magyar vagy!
Hogy hány ilyen eset történhetett az országban, nem tudni. Annyi bizonyos, hogy a polgári pártokhoz számos olyan jelzés érkezett telefonon, amelyek hasonló jellegű támadásokról számoltak be. Senki sem gyűjtötte őket csokorba, és egyetlen jobboldali politikus sem fenyegetőzött a lex Gönczcel, noha a jogszabály alapján el lehetett volna járni közösség elleni izgatásért a mocskolódók ellen, elvégre egy teljesen legitim mozgalmat, s egy nemzeti jelképet támadtak. No persze, a lex Gönczöt azok ellen találták ki, akik az ország két kitüntetett kisebbségét bírálják vagy kritizálják. Aki a kokárdát szarnak nevezi, aki emberek legtisztább nemzeti érzésébe gázol – mitől kevesebb ez, mint például a faj vagy a hit kérdése? –, annak nem jár feddés, azt nem fenyegetik perrel, börtönnel.
Megdöbbentő az is, hogy Magyarországon nyugodtan viselheti bárki más nemzet jelképeit. Hány fiatal hord például a dzsekijén angol vagy amerikai zászlót? Egyikőjüket sem bántják ezért. Szemben a magyar kokárdával…
* * *
Az idős szerkesztő vasárnap délelőtt belépett a külvárosi élelmiszerboltba. Éppen megragadta a kosarat, hogy befelé induljon, amikor a csomagolópultnál támaszkodó férfiak közül megszólította az egyik. Sörszag terjengett körülötte, és időnként megbicsaklott a nyelve. A törékeny alkatú szerkesztő mellén levő kokárdára bökött – keményen, vádolva.
– Mi ez? Maga kisajátítja a nemzet jelképét? – kérdezte a fenyegetően. – Milyen jogon viseli ezt maga? Magának ezt nincs joga viselni! Biztosan fideszes!
Az idős, hetven túl járó szerkesztő csak annyit mondott: – Én is a nemzet tagja vagyok, akkor viselem a kokárdát, amikor akarom.
Nem félt. Kérdezték már őt ebben a modorban, ebben a stílusban, de még ennél keményebben is. Ötévnyi börtönre ítélték az ’56-os forradalom után a Csepeli Újság szerkesztéséért. Úgyhogy fogta a kosarat, és nyugodtan odasétált a felvágottakhoz. Mindenesetre látnia és éreznie kellett, hogy miként jutnak el Kovács László és a többi baloldali politikus szavai, gondolatai a társadalom lumpenizálódó rétegeihez. Kétsége sem volt afelől, hogy a szocialista párt megkezdte ennek a különös „hadseregnek” a mozgósítását.
* * *
Nem mindenki úszta meg csupán néhány megjegyzéssel vagy egy kis lökdösődéssel azt, hogy nyíltan, ha úgy tetszik, tüntetően vállalta magyarságát.
Egy egyetemi tanár például felszált a trolibuszra a Király utca és a körút sarkán. Tudni kell, hogy olyan környék ez, ahol napközben több ponton is marginalizálódott, kriminalizálódott alakok gyülekeznek. Hangoskodnak, csencselgetnek a bizományi áruházak előtt, nyilvánvalóvá téve, hogy itt ők uralják a terepet. Gyakran vegyül román szó is a kihívó kurjongatásokba errefelé, itt-ott pedig terjedelmes köpések nyúlnak szét az aszfalton. A tanár úrba szinte azonnal belekötött egy 40-45 év körüli férfi.
– Hogy mer kokárdát viselni?
Néhány megállóval odébb leszállt a tanár úrral együtt, majd a megállóban ököllel keményen arcon ütötte, kiragadta a kezében tartott noteszt, és elfutott. A tanár úrnak fontos adatai és telefonszámai voltak a noteszben, de természetesen nem ezért vette el tőle a támadója. Nyilván összetévesztette egy pénztárcával. Klasszikus esete mindez annak, miként forr egybe a közönséges alvilág és a baloldali pártok által gerjesztett magyarellenesség. Régi tapasztalat, hogy a köztörvényes bűnözők amúgy is a liberális eszmékkel megfertőzött baloldal, azaz a gyengébb rendőrség és a szándékosan viszszafogott igazságszolgáltatás felé húznak. Elvégre éppen a szoclib erőket képviselő belügyminiszter, Kuncze Gábor találta ki, és fogadtatta el erőnek erejével a „megélhetési bűnözés” fogalmát annak idején. Ez aztán komoly erkölcsi felmentést adott sok-sok bűnözőnek, és lazított az igazságügy szigorán is. Ez a réteg halálos ellenségként tekint egy rendet sürgető, erős rendőrséget építő konzervatív kormányra.
Nagyon megvertek egy 65 éves asszonyt is a kokárda miatt Budapesten, a metró újpesti végállomásánál.
– Csurkista! – kiáltotta egy férfi, s már ütött is, bele a nyugdíjas nő arcába, akinek ennek következtében eltörött az orra.
Az esetet elmondta a Pannon Rádióban.
– Mi is meg voltunk döbbenve – magyarázta lapunknak Verebes Károly, az adó szerkesztője. Nagyon sok panasz érkezett hozzánk kokárdaügyben, de azok az inzultusok általában sokkal enyhébbek voltak.
Felhívtunk több budapesti rendőrkapitányságot is. Kiderült, náluk senki sem tett feljelentést kokárdával kapcsolatos esetekben. Ettől függetlenül folyt tovább a különös polgárháború. Boross Barnabást a budapesti Múzeum körúton ütötték le. Harminc éve él Los Angelesben, odakint is sokat tesz a magyarságért. Most itthon járt, hallva a mozgalomról, ő is tovább viselte a kokár
dáját a forradalmat idéző lyukas zászlós jelvény mellett.
– Fasiszta náci! – ezt kiáltotta a két támadóm, és egy kemény ütéssel eltörték az orromat – mondta Boross Barnabás. Nekiestem a múzem kerítésének, ők pedig befogták a számat, hogy ne tudjak segítségért kiáltani. Lekerültem a földre, ők szándékosan ráugrottak a lábamra. Több helyen eltörött, azóta is mankóval járok. Most is megvan a kokárdám, ott szárad rajta a vérem.
Boross úr úgy véli, pártaktivisták rontottak rá. Pedig a módszerekből – például az áldozat szájának befogásából – inkább arra lehet következetetni, hogy profi rablók voltak, akiknek korántsem ez volt az első utcai támadásuk.
Granasztói György szerint mindenki addig viselheti a kokárdát, ameddig akarja, ebben nem lehet utasításokat adni. Ettől függetlenül a meghirdetett mozgalomnak vége. Nemzeti méretű akcióvá vált ez a csendes demonstráció, mely sokkal többet ért el eredeti céljánál. Láthatóvá tette a hazafias gondolkodású emberek tömegét, a maga szelíd módján erőt mutatott. A sok ütés és a még több mocsok, csak a pánik jele volt. A baloldali pániké. Érzik, lassan lejár az idejük.
Ok, ha ilyen egyszerű a dolog, akkor nem azt kéne, hogy ezeket a dolgokat kötelezővé tesszük a politikusoknak? Aki nem volt katona nem jelölheti magát, és nem választhat... stb. Mer az nem is szereti a hazáját. Mondjuk ezt már mondom egy ideje... :-))
Keresed a kibúvókat, hogy olcsón úszd meg a hazaszeretet.
A melldöngetés hiteltelen.
A tettek számítanak.
Tettél te mán egyáltalán valamit, hogy ebben az ügyben szájat jártass?
Ha meg lehet kérdezni, csendesen és halkan, szeretném feltenni a kérdést: jobb ember az, aki a hazaszeretet élményét átéli?
Miért?
A hazaszeretet valszleg nem más, mint bizonyos környezethez, emlékekhez, gyerekkorhoz való meglehetősen ösztönös (kódolt), illetve részben tanult (tanított) ragaszkodás. Ez egy nagy élmény. Értékes az egyénnek.
Mi a haszna belőle a közösségnek? Az nagyon rendben lenne, ha olyan lenne a közösség, hogy hasznosnak találja az egyén örömét, de az az érzésem, nem erről van szó. Itten érdekekről van szó.
Kinek is érdeke, hogy a hazaszeretetről hadováljon? Vajon nem azoknak, akik azt szeretnék, ha lemondanék valamely örömeimről, jogaimról, szuverenitásom egy részéről, annak érdekében, hogy a nekik megfelelő módon történjenek a dolgok? Biztos, hogy nem az ő érdekük?
Ha arról kezdenek papolni, hogy mi a haza érdeke, az nekem mindig gyanús.
Nagyon kevesen, nagyon hosszú idő után és nagyon jól definiált nézőpontokból tudják csak megmondani, mi a Haza Érdeke.
Szerencsére ritka történelmi helyzetekben nyilvánvaló.
Feltételezvén, hogy te legalább egyet ebbôl megszegtél, bizonyítást nyert, hogy szerinted te nem szereted a hazádat. Az most nem érdekes, hogy én mit gondolok a hazaszeretetrôl, de te azt gondolod, hogyha valaki túllépte a sebességhatárt, az nem hazaszeretô ember. Ergo a balosok nem szeretik hazájukat (vagy mindig 50-nel mennek városban, de ezt nem hiszem).
Ha csak az adó lett volna, akkor még talán igazad lenne, de azért a többi szerintem nem lopás... De még az adócsalás se feltétlenül, főleg, hogy nagy része nem a nemzet javát szolgálja, hanem tolvaj politikusokat...
Amiket írtál, azok az erkölcs vagy becsület kérdései inkább, közvvetlenül a hazaszeretet kontexusában nem igazán lehet őket felvetni.
Én például nem voltam katona még és vsz már nem is leszek mert nemsokára megszületik a második kisgyermekünk:) - de ennek ellenére ha az egyesült román-szlovák-jugó támadás elhárításakor szükség lenne rám, akkor mennék.
Remélem a tisztelt kartácsok, mielött klaviatúrát ragadtak a hazaszeretet ügyében, gondosan leellenörizték magukban azt, hogy valyh:
-tisztességgel letöltötték-é katonaidejüket
-rendesen befizették-é az adólyukat, a TV előfizetési dílyat, meg ami még fizetni való
-nem hajtanak-é a megengedett sebesség felett a közútakon, meg nem parkolnak-é a tilosban
-adnak-é vért rendszeresen a haza lyavára, aztán még sorolhatná még tovább.....
Mer ezen ulygyakorlatok útán van lyog a nagyobb kérdésekhez mán hozzászólásokat eregetni::)))
