Voltunk állatorvosnál, nem tudta megmondani pontosan mitől lett neki ez a seb. De azt mondta jó hogy leszaggatta magáról az elhalt hámsejteket. Nem is csinált vele semmit csak lefertőtlenítette. Akart szurit is adni neki a farkába, de azt a csöppöm nem engedte. Így most a vizébe kell csöppentenem. Azt is mondta, hogy naponta többször fertőtleníthetem én is Betadinnal és ha két héten belül nem rendeződne neki akkor vigyem vissza.
Szerintem is állatorvos-téma a dolog! Bp-en vagy, vagy esetleg távolabb? Ha jó, hüllő-specialista orvost szeretnél, akkor keresd fel dr. Sátorhelyi Attilát, ő kifejezetten ilyenekkel foglalkozik.
Ma felhívtam az állatorvosunkat, hát sajnos ő átirányított máshova, mert ilyen egzotikus állattal nem foglalkoznak. :( A másik állatorvos meg nem veszi fel a telefont...... Talán délután....
Decemberben kaptam két gekkót egy lány leopárdot és egy fiú madagaszkári nagyfejű, karmos gekkót. Együtt tartom őket, mert a kereskedésben is együtt voltak.
A gond a fiúnál van. úgy két hete megjelent egy zöldes (penész szerű) folt közvetlenül a kloákája alatt. Egyre csak duzzadt és gyulladt befelé. Mára odáig fajult, hogy szegénykém tépte a sebét egészen a húsig... :( így üríteni is nehezen tud meg már nem is megy el a kinézett helyére csak nyalogatja magát.. Nagyon sajnálom nem hittem, hogy idáig fajul..
Azt nem tudom. Ha én tenyésztő lennék, akkor - mivel tudtommala keltető hőmérséklete befolyásolja a nemet - külön csinálnám a lányokat meg a fiúkat ab ovo (szó szerint ab ovo).
Hát igen, egy hónapos gekkóknak egyáltalán nem lehet 100%-osra megállapítani a nemüket. Összehasonlítva a tesókkal lehet tippelni, de nem lehet tutira menni. Tesók?
Kaptam két hete születésnapomra két egyhónapos gyerekgekkót, és az egyik most vedlik. Nagyon aranyosan csinálja, dörzsöli magát a műsziklához, meg a másik gekkóhoz.
Itt a másik (már kézbevehető):
Kálmán és Blanka a nevük,a képen az utóbbi látható (elvileg fiú és lány, bár ezt nem garantálta a forrás).
Sziasztok! Az lenne a kérdésem, hogy egy egy éves nőstény leopárd gekkó mellé max. milyen fiatal gekkókat tehetek be? Egy hímet és egy nőstényt szeretnék. Megköszönném, ha tudna valaki segíteni.
Ú, basszus nemláttam eddig h írtál itt!:( A 70-est sz'tem a kedves exem új (35éves..)nőcije vehette fel.:D Van még tücsid?? Naon kellene!! A 30-ason pedig nemtom miért vok foglalt. Eleve olyan h várakozóra teszi a 2. hívót ha épp beszélek rajta!
Megmondom őszintén irigyellek titeket!!:))) Mert ti már sikerrel jártatok Leopárd Gekkó keltetése terén, nekem még sose sikerült...:(( Nem szeretnélek zavarni titeket, és gondolom, hogy efféle a kéréssel már sokan fordultak hozzátok : Íjátok le részletesen, hogy s mint jártatok sikerrel, a terveiteket , tartozékokat, stb... a keltetővel kapcsolatban!!!! nagyon, Nagyon, NAGYON hálás lennék én is meg persze a pici gekkók is!
Szinte félek megkérdezni, hogy egy 60*30*30 cm-es terrárium elég egy pár gekkonak??? (anyám azt hitte, hogy még egy 40*20*20 cm-es terráriumban is meg lesznek,:S ezért magam gyújtöttem rá a pénzt erre a "60"- as jól felszerelt terkóra, tolóajtóval, rácsos tetővel, hátterezéssel meg ami kell. :)) Na de ha már itt vagyok bemutatom őket : Jancsika, és Gizi a nevük! Ui: a leo. gekkokat szereti, az rossz ember Nem lehet!:=)
Elég szűz vagyok még gekkó tartásban, bár elvastam 1000 cikkett meg mi egy mást, de attól még csak 2 napja boldogít egy kis bébi leo gekkó:). Szóval előre is bocsesz ha esetleg hülyeséget kérdezek:P. Nah elis kezdem azt hiszem. Első kérdésem az lenne h mennyi idő kb míg megszokja az új környzetet illetve engem? elég tré hogy csak akkor jön elő ha lekapcsolom a lámpákat, ugyanis így nem látok semmit, és nappal meg elő sem bújik a kis helyéből. a terráriumom 70x30x30-as jó kis háttérrel meg sziklák faág, talaj homok. A tücsöktartást ti hogyan csináljátok? Elég ügyetlenül tudom csak betenni nekik, hajszoltam 2 tücsköt.... kösz előre is a válaszokat:) Pisti
Bocsi , lecserélték a telefonom a munkahelyen és megváltozott a számom is. Küldök majd sms-t róla, ha a bolondokháza megszünt körülöttem. :-O
Korvimin jó lenne, mert már egy mokkáskanállal van nekem is. Tücsök 20Ft/db Gábornál, ha van. December 5-én megyek át Kecskemétre, ha kell most szólj, mert a héten feltétlen hívom Őket. Hozok viaszmolyt is 200 Ft/doboz.
Nem tudlak elérni a telszámodon!:( Tudsz-e valahonnan olcsóbban tücsit? Itt Fházán piszok drága, meg ritkán van:( Illetve, Neked nem kell még vitaminpor? mert ha kellene, akkor esetleg vehetnénk nagy tételben, közösen!
Helyhiány miatt eladó egy hátterezett terrárium 3 db (2 lány,1 fiu) 1 éves leopárd gekkoval. az állatok kézhez szokottak. Adok hozzá 3 fütökövet,világitást, itatót, vitaminokat, csipeszt, bujkálót, idökapcsolót. ajánlatokat emailben várom a miklos_muranyi kukac hotmail.com-ra
Nagyon csini kisgeki :). Igaz valami óriásbébi érdekesebb lett volna, de inkább legyen egészséges :). Nálunk a másik lány is tojásos lett, szegényke nagyon "szenved", mert amúgy sem túl nagynövésű, a két tojás pedig már nagyon nagy benne. Remélem nem lesz semmi baja.. De legalább ismét árulnak barna ücsköt, csak hogy legyen valami öröm! :)
Nagyon sajnálom, és továbbra is szurkolok, hogy a másik kikeljen.
Sajnos nálunk az augusztus 25-én kikelt kisgekik betegek voltak, szerintem hasfal sérv. Mindkettő elpusztult.
A baromi nagy tojás melletti, nálunk is elkezdett penészedni és mára teljesen behorpadt, így gyorsan ki is vettük. Nem mertük felvágni, hogy megnézzük mi volt a probláma, mert nagyon megviselt a másik két elpusztult kicsi kinézete is.
A big tojgli pedig egyre nagyobb, már apró repedések is látszódnak a tojás héjon, és lámpával megvilágítva, valami sötétlik benne.
Ígérem, ha nem torz szülöttek lesznek és elevenek, akkor teszek fel róluk képet.
A horpadás addig nem okoz gondot, amíg sérülésmentes a tojás héj, vagyis nem jut levegő, vagy folyadék a belsejébe.
Sajnos össze is aszalódott, szóval mindenféleképpen ki kellett dobni:-( Viszont a másik szépen fejlődik. Szerinted,ha a tojás be von kicsit horpadva attól még jó lehet? Mert megint találtam két tojást és mind a kettő be volt horpadva... Baromi nagy az a tojás:-D Hát kiváncsi vagyok,h mi lesz mikor ki kell. Majd fotót kérhetek?:-)
Sziasztok! Ismételten segítség:-S Mitől lehet az,hogy elkezdett penészedni az egyik tojásom,nem nagyon csak egy kicsit,viszont nagyobb is lett.A tető az félig van rajta a dobozon, és a tető a tálon résnyire van elhúzva. Attól még hogy penészes kicsit a tojás van esély rá,hogy kikeljen a kis geki???
Ha fiúkat akarsz, akkor 30-31 °C kell, ha lányokat, akkor 27. A kettő között vegyesen lesznek, de egy külföldi oldalon olvastam, hogy ilyenkor nagyobb a valószínűsége hogy olyan hímek és nőstények lesznek, akik egyátalán nem, vagy csak nehezen szaporodnak (hot female, és cool male-ként emlegetik őket). Ha fiúkat akarsz, akkor vigyázz, hogy egy idő után megtámadják egymást, hiába testvérek.
Nálunk sajnos volt egy "baleset" amíg nem voltam 1 hétig otthon, a keltető teteje "ledőlt", és 100%os párában sajnos bepenészedtek. Talán jövőre :).
Tudnátok-e még választ adni arra, hogy milyen hőfokon kell keltetni a tojásokat ahhoz, hogy fiú v. lány egyedeket kapjunk...? És ha mondjuk mindegy a neme, akkor mi az az átlaghőmérséklet, amit be kell állítanom nekik?