Na, igen, amit majd meg fogok tenni... :-))
Most, mint írtam, jó viszony van köztünk. Sőt, most képesek vagyunk (eddig sem rajtam múlott) NORMÁLISAN :-))) megbeszélni a dolgokat. Olyanokról beszél, amit én már tudok, mert megismertem a 2,5 év alatt, de Ő nem gondolja, hogy tudom. És ez azért is furcsa, mert ÍGY régebben sem beszélgettünk. Most is egy olyan levelet írt, amiben nyíltan ír mindenről. És ez az, ami Tőle furcsa. És most nem is bunkózik - ha másért nem, akkor azért, mert Tőlem vár infókat :-)))) De ez így nagyon jó. Összeveszésünk óta nem lehetett vele beszélni még 10 percre se, vagy csak ritkán. Most meg nemrég 1,5 órát beszélgettünk. (Ami akkor nagyon jól jött Nekem, mert épp egy vizsga miatt voltam kibukva.) Igaz, a kiszemelt csaj is szóba került, meg hogy segítsek, de az egész beszélgetés, a légkör olyan hihetetlen volt!
Leea kedves! :)
Az élet csupa meglepetés, emiatt (is) szép. Persze emberismeret is van a világon, de miért van az, hogy Te szinte definícióként emlegeted az ő várható reakcióját?
Még 1x ezt tudom mondani:
1. Ne felejtsd el, hogy a kapcsolatok hanyatlásának egyik legfőbb oka, hogy eccerűen nem vagyunk képesek kommunikálni a másikkal. Asszem megint a "szokasos" kommunikacios zavar vezetett ide... Miert nem lehet megbeszelni normalisan a dolgokat?
2. Van egy kissé közhelyszerű, de mégiscsak elgondolkodtató mondás: "Inkább azt bánd meg, amit megtettél, semmint azt, amit nem tettél meg!"
:)
Nem hinném, hogy a "lelke mélyén szerelmes" lenne belém. Ha olvastad az eddigi hozzászólásaimat, abból ez szerintem kitűnik. Viszont ismerem annyira, hogy kb. ki tudom számítani a reakcióját arra, ha elmondom Neki. Hát az biztos, hogy jó darabig nem állna szóba velem, és lehet hogy utána sem. Viszont most megint nagyon jól megvagyunk - miért van olyan érzésem, hogy a segítségnek ehhez van némi köze?
Viszont mostani helyzetemben a jó darabig sem a legjobb, mivel jövőre - anyagi gondok miatt -, úgy néz ki, nem tudok visszajönni tanulni...
Még mondja valaki, hogy az íróknak nem az élet adja a témát. Bizony történeted megírni való. Csodálatos és lélekemelő, ha valaki így, ennyire önzetlenül tud szeretni. Én mégis csak szurkolok, hogy legyen erőd barátod elé tárni érzéseidet. Vesd le a kishítűséged! Ugyan miért veszítenéd el? Talán ismersz olyan embert - legyen nő, vagy férfi - akinek nem esne jól a rajongó és minden érdek nélküli szeretet, szerelem? Egyébként ki tudja hátha a lelke mélyén Ő is beléd szerelmes?
Nem csak barátként tűntetem fel magam, én úgy érzem, hogy barátok is vagyunk - annak ellenére, hogy a szerelem is ott van a háttérben (néha előtérben). Tényleg nehéz Őt végighallgatni, és objektív(ebben) tanácsot adni, segíteni Neki. De ma is pl. nagyon jót beszélgettünk, igaz a kiszemeltjéről is, meg megkért, hogy intézzek el néhány dolgot neki (az illető nőszemllyel kapcsolatban). Amit el is fogok intézni! A barátságnak nálam nagyon nagy szerepe van. Én nem tudnék valakihez csak azért hozzáférkőzni barátilag (hozzá különben is nehéz), mert bele vagyok esve... Én nem ilyen vagyok! Különben is barátságunk - megha nemrég kicsit viharosan is - régebbi. Én épp azért félek neki megmondani, mert a barátságunkat féltem...
Elgondolkoztattak hozzászólásaid. Lehet, hogy érzéseid testesítik meg a klasszikus értelemben vett "önzetlen szeretetet"?
Mi más lenne egyéb, mikor képes vagy saját érzéseid elnyomva, lelki támaszt nyújtani neki a "vetélytársad" iránt érzett szerelmi bánatában?
Vagy éppen az ellenkezője áll fenn? Nagyon is önző módon, mivel képtelen vagy az elszakadásra, megtéveszted Őt. Barátjaként tűntetve fel magadat, hallgatod ki minden titkát,panaszát? Hej, de nagy árat kell fizetned, de milyen nagyot. Rossz belegondolni is milyen mély sebeket üthet szerelmes szíveden, a szájából hallott információ, mást szeret. Mindezt úgy asszisztálni végig, hogy még csak ne is sejthesse, szerelmes vagy belé.
Drága Leea! Én csupán hangosan gondolkozom. A válasz, a megoldás nálad. Én az őszinteség híve vagyok. Tartozol magatoknak annyival, hogy tisztázd kapcsolatotokat. Barátság és szerelem két különböző dolog. Vigyázz a "régi hangulat" még csapdátokká válhat. Képzeld csak magadat "barátod" helyébe, vajon mit éreznél, ha ráeszmélnél a másik barátsága, csupán szerelmet leplező kényszermegoldás. Kínos egy szituáció lenne, vagy nem? És hol az egymás iránti bizalom, ami nemcsak a szerelemnek, de a barátságnak is alapvető lételeme? Sok szeretettel szurkolok érted, és kíváncsian várom a fejleményeket.
Semmi különös, mert nem találkoztunk személyesen. Csak azóta (megint!) nekem öntötte ki a lelkét, aminek következtében visszatért közénk (valamelyest) a régi "hangulat". Ami viszont kettős érzést vált ki belőlem: egyrészt örülök, hogy újra mer bízni bennem, másrészt nem a legjobb arról hallani, hogy bele van esve valakibe (volt már erre példa anno). Viszont egy "kis lelki támaszt" kellett neki nyújtani, mert eléggé maga alatt volt/van. (Nincs egyedül.) Ennyi dióhéjban.
Ezt már nem először játszod el, "már épp elmondtam volna, amikor...", "arra tereltem a szót, de ismét...", "akkor éppen jött valaki...", "de aztán...", "sajnos elment aludni...", stb. Ha igazán elmernéd mondani, már megtetted volna. Megértelek én, hogy nehéz, de akkoris... Olyan, mintha ezek a kifogások még jól is jönnének, mintha arra várnál, hogy megtörténjenek, ezzel is egyajta önigazolást/felmentést adva magadnak...
Bocs a szigorúságomért... :))))
Eltelt 1 hét. Any news? :)))
Áááááá... Már klubba is mondtam, hogy nem szeret viszont. Mást szeret most... Csak annyira jót beszélgettünk tegnap (meg ma is), semmi bunkó stílus... Mint a régi szép időkben, amikor még a barátság is megvolt... De már majdnem megmondtam neki. Panaszkodtam, hogy nem tudok tanulni, egy fiú miatt (:-))), akinek nem merem megmondani, hogy mi van... Nevet nem mondtam, gondoltam majd később. Nagyon jó volt Vele így beszélgetni végre... Mondta, hogy épp nő van a láthatárán (és sajna nem én...). Aztán rászántam magam, hogy elmondom, mert ilyen jó hangulatban rég beszéltünk, és mire oda jutottam volna, hogy ráterelem ismét a szót, közölte, hogy megy aludni. (Na igen, nekem meg tanulni kellett volna. Ma vizsgáztam...) De ma is ilyen szellemben beszélgettünk egy picit. Nagyon furcsa volt. Na, mind1. Megyek haza pár napra - szó szerint...
Bocsi,hogy beleütöm az orrom abba,amihez semmi közöm,csak igy kivülről elolvasva annyi az érzésem(érzés!nem vélemény) hogy Te sem tudod mit akarsz Tőle,és szerintem nem éri meg senki(!) miatt feladnod saját magad teljesen!
MarK: Ha már mondtad: történt valami. Szóval megint sikeresen összevesztünk. Bár most én voltam a ludas, mert kicsit jobban felfújtam az átnézős húzását, mint kellett volna (persze ezt visszagondolva mondom, akkor falra tudtam volna mászni tőle). Szóval lecsesztem, aminek az lett a vége, hogy az orrom alá dörgölte, hogy ne felejtsem el milyen viszonyban vagyunk, és erre mindketten tök idegek lettünk.Aztán miután lehiggadtam kissé, mentem bocsánatot kérni (hogy tetézzem a hülyeségeimet...). És megint mondtam neki, hogy már elmondtam párszor, hogy nekem idő kell, hogy "leredukáljam a barátságunkat munkaviszonnyá... Erre még jobban beidegesedett. Aztán gondoltam még egy dolgot nem hagyhatok ki: Legközelebb, mikor összetalálkoztunk mondtam neki, hogy ne haragudjon rám, mert azt nem bírom elviselni. Erre ő mondta, hogy nem haragszik, de más problémája van. Mire én: Tudom. (Ugyanis csütörtök óta láttam, hogy szín tiszta depresszió, és csak akkor szokott ilyen lenni, ha valami nőproblémája van.) Egy kicsit meglepődött azon, hogy tudomot válaszoltam, és mondta, hogy év végére beleesett egy csajba. Mire én megint: Tudom. Erre még jobban meglepődött. Meg is kérdezte, hogy tudom-e ki a csaj. Mondtam, hogy nem, csak látom rajta, hogy meg van zakkanva, és nem nehéz rájönni miért. Mondtam azt is, hogy egy cipőben járunk (ugyanis ő annyit tud, hogy valakibe bele vagyok esve, csak azt nem tudja, hogy belé), és ezt nagyon jól tudja. Itt le is zártuk ezt a beszélgetést. (Az volt a legfurcsább, hogy amikor a ne haragudjon rám-ot elkezdtem, akkor tényleg RÁM figyelt. Ez már nagyon régen fordult elő utoljára.) Később hárman voltunk, és rátereltem a szót a "problémámra". Úgy csinélt, mintha nem értené, miről van szó, és szólt, hogy ne beszéljünk így, mert ő nem ért semmit és ez nagyon zavaró. A harmadik ember pedig beszólt: "Ugyis megtudod nemsokára a részleteket. Csak időzítési problémák vannak." Én meg mondtam, ha kicsit gondolkozna, rájönne miről van szó. Mondta, hogy tudja miről van szó. (Na igen, nagyvonalakban. Jót röhögtem:-)))))))))))) Ez a vonal is abbamaradt itt - mondtam volna, mi az ábra, már rászántam magam, és olyan állapotban is volt, hogy lehetett vele beszélni, de a harmadik ember ottléte miatt nem mondtam semmit. Tudom, hogy nem tetszett volna neki. Aztán másról beszélgettünk. Kicsivel később közölte, hogy milyen jól csinálja ő, mivel ő a saját lelki szemetese. Mondtam neki, hogy ez egy idő múlva vissza fog ütni. Ezt itt le is zártuk. Aztán jó 10 perc múlva elkezdte mondani, hogy milyen béna volt (mármint a csajjal). Meg hogy összejöhetett volna, de elbaltázta. Kérdeztem, nem tudja-e helyrehozni? Azt mondta nem, mert vége a szorgalmi időszaknak. Ez volt a beszélgetésünk lényege, utána el kellett sietnie. Pedig ha maradt volna, akkor egyrészt megtudtam volna néhány részletet, plusz ott lett volna a jó alkalom, hogy elmondjam neki. De ezzel nagyon meglepett, hogy előtte azt vágja a fejemhez, hogy ne felejtsem a csak munkaviszonyt, utána pedig a nőproblémájáról beszél. VELEM!
Arra az elhatározásra jutottam (most már tényleg!!!), hogy hét végén megmondom neki, ha még mindig olyan depis, mint most volt. Ugyanis ilyenkor lehet vele normálisan beszélni. Majd meglátom. Addig is felkészülök...
Hááát, az az igazság, hogy nem tudok már mit mondani... Amit akartam, leírtam. Továbbra is azt tartom, el kellene mondanod neki.
Az uccsó hozzászólásod egyébként jellemző az egész esetre... Még neked legyen lelkiismeretfurdalásod? Ugyan már!
Csak egy újabb fejlemény: Tegnap/tegnapelőtt bulin egész végig bunkó volt, én meg már ittam annyit, hogy ne tudjak csomót kötni a nyelvemre. Az történt, hogy mikor beelegeltem, odamentem hozzá, és közöltem: "Még eddig nem szóltál hozzám ma normális hangnemben. Pedig ezt a 2 hónapot még kibírhatnád. Úgyis Te vagy az egyetlen, aki tudja, hogy mi a fő oka annak, hogy abbahagyom az egyetemet." (Ezt írtam Neki akkor is, amikor elküldött. Írtam, hogy jobb lesz, ha elmegyek, mert ezt úgyse bírnám elviselni - bár nem ezekkel a szavakkal írtam anno. Egyébként mindenki úgy tudja, hogy pénzügyi gondok miatt hagyom itt az egyetemet - ami igaz is, de ha nagyon-nagyon akarnám össze tudnám szedni a pénzt, csak miatta nem akarom...) Szóval az tény, hogy ez a beszólás nem volt fair. De Neki hány olyan beszólása volt, ami nem volt fair... Egyébként meglett a 6ása: utána egy bunkó megnyilvánulása sem volt. Csak attól félek, ezzel túllöttem a célon, márcsak azért is, mert azt mondta az egyik haverjának szerdán, hogy csütörtök este megy bulizni. Viszont csütörtök reggel (buli után) közölte, hogy hazamegy, mert nincs kedve itt maradni. Én próbáltam kihúzni belőle, hogy miért nincs kedve, de nem mondta meg, csak azt hajtogatta, hogy nincs kedve. Attól tartok, hogy tényleg az én (elég durva) beszólásomnak köszönhető, hogy hazament (bár előtte még megkért, hogy segítsek neki néhány beadandóval). És most nekem van lelkiismeret-furdalásom emiatt...
Igen, CSAK akkor. Különben olyan, mint régen. Akkor lehet vele beszélgetni majdnem mindenről (a nőügyeiről már nem, de ez ebben az esetben ez sztem elhanyagolható:-)))) Mostanában pedig egyre kevesebbet van "rossz passzban"...
Mind1, szvsz ha megmondom neki az igazat, akkor aztán jó darabig rossz passzban lesz...
Félreértettél... Tudom, hogy mi jelentett az idézett mondat, nem erre/nem így akartam rákérdezni, hanem értetlenségemnek adtam hangot, amikor így fogalmaztál: "...egy nagyon jó barátságot hogy lehet így felrúgni. Neki sem sikerült, mert az elküldés után is csak akkor hülye, ha rossz passzban van, ha nem, akkor olyan, mint a "BALHÉ" előtt."
Sz'al mintha védenéd, hogy CSAK akkor, ha rossz paszban van, különben szeretnivaló, okos, aranyos, mint ELÖTTE...
Na, szóval úgy kellett volna rákédeznem, hogy mi az, hogy CSAK akkor?! Úgy látom, elég sokszor fordul elő ez a CSAK, pont emiatt is szenvedsz. És végülis mégiscsak sikerült felrúgnia (ha nem is teljesen), hiszen már nem olyan a kapcsolat, mint amilyen 2 évig volt...
Mi az, hogy ha rossz paszban van, akkor hülye? Ez azt jelenti, hogy néha olyan tuskó tud lenni, hogy cölöpöt lehetne vele beverni... Ilyenkor beszélni sem lehet vele. És vannak olyan helyzetek, amikor "bekattan", és akkor szintén nem lehet vele beszélni. Ilyenkor 3X meg kell gondolni, mit mondok neki. Ezt mondjuk látom rajta, mikor ilyen. És az a baj, ha elkezdenék vele beszélni, akkor valszeg megint "bekattanna". Ezért kell(ene) valami "alkalmas időpont" a beszélgetéshez... "That's the price i have to pay..."
Na jó, de Te beszélsz az exeiddel. Nálam ez úgy van, ha taxunk utcán, akkor elvágják a fejüket. Mindig. És ahhoz képest, hogy előtte elég jó barátok voltunk... Szóval ez nekem furcsa. Valszeg én gondolkodom hülyén ilyen szempontból... (mint már említettem:-))
Most akkor ki vagy téve a "kénye-kevének"? Mi az, hogy ha rossz paszban van, akkor hülye? Mintha nyugodtan az lehetne, mintha megértenéd/belátnád, hogy igen, ő most "nincs jól", nem tudja mit tesz, megbocsájtható... Én elhiszem, hogy nagyon fontos neked, de sztem ezt így nem lehet elviselni. Te tudod, mikor/hogy, de beszélned kell vele.
Ami pedig a szakításokat illeti, hm, ez bizony így van, ahogy írtad, de őszíntén: én sem nagyon kívánkozom barátságba az exeimmel. Természetesen nem gyűlölöm meg őket, egy idő után már nincs harag, s bármikor jól elbeszélgetünk, ha összefutunk, de semmi többre nem vágyom. Csak néhányukkal tartom ma is a kapcsolatot, de ezek is olyan jó negyedéves szintű telefonhívások... Elég is ennyi.
Amikor meg friss a szakítás "élménye", akkor azért, ha pedig már túl vagy rajta, akkor meg amiatt elég bőven ennyi kontakt. Hiszen nehéz azt felfogni/elviselni, hogy ha vkivel olyan mélységekbe(magasságokba :)) jutottál, ami nem mindenkivel lehetséges + mindenfajta módon,
testileg/lelkileg szó szerint megnyíltatok egymásnak, s mindezeket a bensőséges dolgokat most mással teszi...
Brrr.
"If you've been hiding from love
If you've been hiding from love
I can understand where you're coming from
I can understand where you're coming from
If you've suffered enough
If you've suffered enough
I can understand what you're thinking of
I can see the pain that you're frightened of..."
Az egy dolog, hogy nekem Ő, de neki? Egyébként tényleg jó volt, életem eddigi legjobb 2,5 éve volt ez az időszak. Jó, azt elismerem, hogy jobb lett volna, ha viszontszeret. De a barátsága számomra éppolyan fontos volt/most is az (lenne:-)). (Ezért félek Neki megmondani az igazat.)
Nekem egyébként is fontosak a barátok. Egy kivétellel csak fiú barátaim vannak.
Viszont régen már jártam úgy (nem is egyszer), hogy valakivel nagyon jó barátok voltunk, aztán valahogy összejöttünk, aztán az egész ellaposodott és jött a szakítás, amikor is ugye sablonosan megállapodtunk, hogy barátok maradunk. És utána már köszönni sem akart, meg a barátságnak is vége volt. Én még mai napig nem értem (valszeg én vagyok a hülye), hogy egy nagyon jó barátságot hogy lehet így felrúgni. Neki sem sikerült, mert az elküldés után is csak akkor hülye, ha rossz passzban van, ha nem, akkor olyan, mint a "BALHÉ" előtt.
A Somebody meg ilyen szempontból elég jelentős szám:-)))))))))
És, ez így ANNYIRA jó volt? :) Nem lett volna mégjobb, ha viszont szeret?
Bizonyára nem maradt volna így a kapcsolatotok az idők végezetéig...
:))
(s akkor most gondolj a Somebody szövegére...:) Neked kell eldöntened tényleg ő-e az a VALAKI... :))
Erre csak azt tudom mondani (ha hiszed ha nem ez akkor is így volt:-)), hogy 2 évig jó barátok voltunk, amellett, hogy akkor is szerelmes voltam belé... És nagyon jó volt (vele lenni:-)))...
Csak aztán jött az összeveszés, meg a
"Words are very unnecessary
They can only do harm..." - stílusú bunkózás rossz passzban...
Én úgy emlékszem, hogy Te szerelmes vagy belé, márpedig akkor neked a barátsága (ha meglesz) sem lesz majd elég... És akkor majd ugyanúgy tépelődsz tovább...
Inkább "A Question Of Lust..." :)))
Igen, de úgy érzem, itt már rég nem a szerelem a tét (esélyem sincs nála), hanem a barátság... Tudom, hogy hosszabb távon ez lenne a jobb. De én, ennek ellenére a mosttal törődök. Sajna... "It's just a question of time..." (Csak ki kéne várni...)
Sztem ez így akkor is egy mazohizmus... Valahogy mindenképpen meg kellene tudnia, aztán hagyj neki egy kis gondolkodási időt, és ha nem esik le neki, hogy mit/kit szalaszt el, vagy Leea, úgy ahogy vagy, Te egészében nem tudsz hatni rá olyan mértékben, hogy beléd szeressen, akkor sajnos tudomásul kell venni: nem érdemel meg téged. Mondom, én könnyen beszélek...
Sz'al sanszot mindenféleképpen kell adni a dolognak (elmehetsz a végletekig - kérdés: kinek mi az :)), de ha mégsincs eredmény, akkor tovább kell lépni. Hosszabb távon mindneféleképpen ez jó neked. Ha nagyon el kezdesz "jojózni" a szitun, könnyen lehet, hogy egy máshonnan (meglepésként) érkező szerelmet szalasztasz el!
Van egy jó mondás: (kérdés, tényleg van-e benne igazság? sztem van)
"Inkább azt bándd meg, amit megtettél, semmint azt, amit nem tettél meg életedben..."
