Szia, G.Patrick!
Hagyjuk. Többi fölvetésedre azért nem írtam választ, mert próbálom a topic-logikát követni. Máriáról pl. itt egyáltalán nem akarnék vitatkozni, miután van saját topica. Ezért utalok a melegek kapcsán is folyton a Vatikáni melegedőkre. A szegénység-témában meg nagyjából azt tudom írni, amit könnyű kifogásnak nevezel. Vagyis hogy Jézus az általad idézett gondolatot nem általános parancsként mondta el. Ez a gazdag ifjúnak szólt. Nekem annyiban szól, hogy nincs jogom a vagyongyarapítást életcéllá tenni.
Van egy lányismerősöm, aki nagyon szereti az aranyékszereket. Rómában az ifjúsági találkozó idején egyik célja volt arany nyakláncot venni. De boldog hívőként beszélt velem, és elmondta azt is, hogy megtérése előtti rengeteg aranyékszerét szó szerint pénzzé tette, és szétosztotta a szegények között. Utána öt évig nem volt neki aranyékszere, és ma is úgy látja, hogy akkor ez helyes volt. Csak azóta megtanult keresztény módon bánni ezekkel a vagyontárgyakkal. Őszintén szólva így sem értem, minek neki arany-nyaklánc, de ki vagyok én, hogy megértsek egy lányt? Mindenesetre ha kell neki, és szíve nem tapad hozzá, nem hiszem, hogy Jézus megharagszik ezért. Tudod, A.Mello: a gazdag ember szívének olyannak kell lennie, mint az udvarnak, ahol végigvonul az árnyék, és a porszem sem mozdul. Van, aki erre nem képes. Van, aki igen.
Feanor:
Szóval mit jelent a Te életedben a feltámadt Jézus, mi az a plusz, amit mondjuk Gandhi életében ugyanő nem jelentett?
Nyertél, erre a kérdésre nem személyes választ írtam. Nézzük akkor tényleg a személyes hitemet! Tudnod kell, hogy masszív ateista nevelést kaptam, semmiféle halál utáni életet nem tartottam értelmes ötletnek. Meghalunk, oszt csókolom. Ebből az ifjúkori szemléletből máig megmaradt egy igen lényeges elem: az embert, mint a konkrét test és a konkrét lélek elválaszthatatlan egységét szemlélem. Ha a test meghal, a lélek vagy megszűnik, vagy óvatosabban fogalmazva teljesen tehetetlenné válik. Arra pl. semmiképpen nem képes, hogy öntevékenyen átmenjen egy másik testbe. A lélek aktivitása ugyanis a testen keresztül valósul meg, ha nincs test, nincs aktivitás. Másik testet szerző aktivitás sem.
Ez az az alapmeggyőződés, ami megkülönböztet Gandhitól. Számára ugyanis a reinkarnáció volt természetes gondolat, vagyis épp a lélek átvándorlása egy másik testbe. Mármost az ő kiindulópontjából a Feltámadás szükségtelensége következik. Az élő Jézust még csak lehet tisztelni, mint nagy tanítót, node mit kezdjünk a Feltámadottal? Hová támadt ő fel? Minek az nekem, hogy ő föltámadt? Én újjászületek, és kész.
Az én kiindulópontomból viszont az következik, hogy a halál utáni élet csak saját testem újjáalkotása révén képzelhető el. Éspedig valaki másnak kell újjáalkotnia (újjáteremtenie) testemet, hiszen lelkem teljesen tehetetlen lesz, ha tetszik, nem is lesz. Igenám, de miből gondolhatom, hogy Isten erre vállalkozik? Milyen logikával következtethetem én ezt ki? Saját hitemben az a válasz, hogy ehhez a logika kevés. Ehhez a testi föltámadás reális tapasztalata kell. Itt lépnek be a képbe azok az apostolok, akik az életüket tették arra a hírre, hogy látták, kezükkel érintették a Föltámadottat, sőt, együtt ettek vele. Ha hiszek nekik, tudhatom, hogy Istennek van válasza a halálra. Ha nem hiszek, azt kellene gondoljam, hogy a halál után nincs semmi, a halál legyőzi az Élet Istenét. Hiszek az apostoloknak, mert annyira egyértelműen mondták, amit mondtak, hogy fontosabb volt számukra az életüknél.
No, szóval ez a személyes válaszom a kérdésedre. Az én hitemben így állnak össze a fogaskerekek. Ezek után nyilván az a kérdés, hogy az Indiától nyugatra kialakult vallások lélek-fogalma a helyes, vagy az indiai és Indiától keletre elterjedteké. Magyarul: képes-e a lélek testről-testre vándorolni, vagy képtelen, ahogy az ősi közel-keleti vallások, a görög-római vallásosság és a zsidóság-kereszténység-iszlám látja? Ja, meg a modern ateizmus. Utóbbi esetben az egyetlen tapasztalati válasz a halálban bekövetkező megsemmisülés tapasztalatára, Krisztus föltámadása.
Örülök esetleges észrevételeidnek, ha normális hangnemben írod őket, nem fogom összetéveszteni a kötözködéssel, de kérlek, ha reinkarnáció-ügyben akarsz vitába szállni velem, azt a reinkarnáció-topicban tedd, miután elolvastad, miért vallotta meg zavarát egyik kedves vitapartnerem, T.Matey. Ha nem hiszel a reinkarnációban, akkor maradhatunk itt, a többi lehetséges észrevételednek, azt hiszem, nincs saját topicja.
>>>Szóval mit jelent a Te életedben a feltámadt Jézus, mi az a plusz, amit mondjuk Gandhi életében ugyanő nem jelentett?
Ez a kérdésed nagyon megfogott. Próbálok rá, a magam részéről válaszolni!
A saját életemben azt hiszem az jelentette a legnagyobb élményt, mikor az, amit önmagamban nem tudtam soha elfogadni, amit úgy fogtam fel, hogy rossz, azt egy nagyon jó barátom elfogadott bennem. Ekkor kezdtem megérezni mit jelent nekem Krisztus tanítása.
Személyesen nekem az Életet jelenti. Mikor a 30 napos lelkigyakorlatomat végeztem, akkor sokkal személyesebb lett ez a kép, ami bennem Jézusról él. S nap mint nap, az imámban válik ez a személyes tapasztala mások számára is gyümölccsé:
Ezt jelenti az én életembe. A tapsztalatom pedig az, hogy Isten mindenkitől személyes választ követel meg. Értem ez alatt, hogy ha nem válik személyessé és bensőségessé az Istennel való kapcsolat, akkor biztos vagyok benne, hogy semmit sem fog jelenteni Jézus személye. Egy lesz az összes többi nagy tanítóból. Én nem tudok senkit sem meggyőzni, hogy Jézust kövesse, ha neki semmilyen tapasztalta nincs rólla. Ha nincs belső élete mindannak, amit A Szentírásban rólla írtak. Ha nem próbálom meg minden módon megmutatni neki az énáltalam megtapasztalt Jézust.
Hagy jöjjek megint Melóval!
Neki van egy olyan elmélkedése (Megtalálható Jálics Ferenc SJ-nél is), amiben az imádkozót először arra kéri, hogy vegye észre, hogy él. S hogy ezt nem ő csinálja. Ezután igyekezzen a légzéseivel imádkozni, s bele mondani, hogy "jó" - ezt a szót. Ezt meg lehet tenni Jézus Krisztus nevével is.
Megdöbbentő élményeim voltak. Na nem kell rosszra gondolni. Nem lebegtem és semmi csoda nem történt. S mégis. Bennem változott a Jézusról kialakult kép. S itt tudom nagyon megérteni Melot.
Én hiába akarom elmesélni neked India szépségeit, ha nincs rólla tapasztaltod. Istenről és az ószövetségi-újszövetségi Jézusról beszélni egy olyan kultúrában, ahol teljesen más szokások és élet filozófiák vannak, ahol az ószövetség ismeretlen- Nagy fokú oda nem figyelést jelent. Hisz ezt tapasztalták a jezsuiták Kínában, mikor kérték a pápát, hogy hagy öltözzenek úgy, mint az ottaniak és hagy hozzák közelebb így a kultúrákat,s így egy 50 év alatt megtér egész Kína. Nem. A Vatikán megtiltotta ezt. Nem azt akarom mondani, hogy ha akkor megengedik, akkor Kína ma keresztény lenne. Csak egy érdekes dolog a kúltúrák találkozásáról.
Az a tapasztalatom, hogy személyes találkozás nélkül nagyon nehéz Jézussal találkozni!!!! S ezért az egyik legnehezebb másoknak meg is mutatni Őt. Mert igazából arra van szükség, hogy személyesen vággyon a Vele való találkozásra az ember. S ez a vágy . Kegyelem.
S hogy erről beszéltek, ez már szerintem, ennek a jele!:)))))))))
Az arrogánsra sikerült megnyilvánulásaidat továbbra sem értem. Patrik segített nekem, mert volt egy kérdésem. Te is segítettél azt megelőzően, és ha elfelejtettem volna megköszönni, ezúttal szeretném pótolni. A HTML-topic is érdekes, de a szisztematikus agyamnak a konkrét példa mindenesetre nagy könnyebbséget jelentett.
Az Öt Kenyér Keresztény Közösség a Homoszexuálisokért linkjét valóban én raktam fel próbaképpen; volt apropója, mivel korábban ugyanezen téma már szóba jött. Talán nem árulok el nagy titkot, hogy számos meleg barátomnak, ismerősömnek nagy lelki megerősítést jelentettek Mello írásai. A hivatkozott honlapnak az Olvasótermébe is sok idézet bekerült tőle. Úgy gondolom, gondoljuk, hogy az ő szava valóban evangélium.
Azt mondod, vélhetőleg Jézus nekünk is azt mondaná, hogy menjünk, és többet ne vétkezzünk. Ebből gyanítható, hogy a "melegnek lenni" állapot számodra a "vétkezés" cselekedetét jelöli. Viszont a "ne vétkezz" önmagában nekem még nem örömhír. Nem vigasztalás. Nem lehajolás és felkarolás. Én Jézustól ezt várom (és meg is kapom). A kérdés arra vonatkozott, hogy az Egyháztól vajon ezt a felkarolást, ezt a vigasztalást vajon megkapják-e a világban megvetett, gyakran fizikailag, még gyakrabban lelkileg és egzisztenciálisan bántalmazott homoszexuálisok? Vagy az egyházi válasz kimerül abban, hogy "Menj (minél messzebbre, hogy ne kelljen bajlódnom veled), és többé ne vétkezz (és lehetőleg ne is létezzél)."?
Az első kérdésemre vonatkozóan - a kereszténység egyedülisége - tudom, hogy Jézus feltámadása áll a középpontban, ismerem az autobaszileia fogalmát is. De a kérdésem a gyakorlatra vonatkozott. Mert OK, hogy "kereszténység" = "Jézus Krisztus feltámadása". De "kereszténynek lenni" = "???" Szóval mit jelent a Te életedben a feltámadt Jézus, mi az a plusz, amit mondjuk Gandhi életében ugyanő nem jelentett?
Nem győzöm hangsúlyozni: nem provokálni akarok. Nekem ezek életkérdések. Hogy ne mondjam: élet és halál kérdése. Persze jogodban áll erre egymondatos KEK-választ adni.
(BTW: Emléxel a Mello-történetre az ejtőernyősről, akit elfújt a szél és fennakadt valahol egy fán? Egy arra járótól megkérdezte: "Hol vagyok?" - "Egy fa tetején" - felelte amaz. "Hé!" - kiáltott utána az ejtőernyős. - "Fogadjunk, hogy maga pap!" - "Hogy találta ki?" - kérdezi csodálkozva a másik. - "Úgy, hogy amit mondott, az legalább annyira igaz, mint amennyira használhatatlan.")
G.Patrick:
üldözési mánia, ha nem tetszik, hogy egy A.Melloról szóló topic megtelik olyan infokkal, amiknek van saját helyük? Üldözési mánia, ha nem tetszik, hogy ugyanezek az infok ötcentis betükkel írt homoszexuális hirdetések egyben? Üldözési mánia, ha úgy érzem, hogy ez nekem szól, miután Feanort nyilván nem zavarja, és ketten voltunk addig a topicban?
A másik. Feanor egyetértőleg idézett egy hivatalos egyházi dokumentumot, a Katekizmust, és szembeállította vele a „közpapok” részéről érzett elutasítást. Te leírod, hogy a „közpapokkal” normálisan tudtál beszélni, bezzeg a hierarchia. De azért mindenben egyetértesz Feanorral. Miben?
Gábor SJ
Szeretek pontosan fogalmazni. Éppen ezért nem azt írtam, hogy Mello eretnek volt, vagy mit tudom én, hanem azt, hogy zavar, hogy az általam ismert írásaiból nem derül ki, miért kellene nekem kereszténnyé lennem. Vagy valakinek, aki nem az.
A Hittani Kongregáció nyilatkozatának szövegét nem ismerem, véleményem kiakakításában nem befolyásolt. Az a stílus nem tetszik különösebben, hogy tíz évvel a halála után nyilatkoznak valakiről.
Meloval kapcsolatban jutott eszembe egy pár dolog.
Hány könyvét olvastad? Halottál már tőle lelkigyakorlatot?
Csak azért kérdem mert, Magyarországon nagyon behatárolható azon könyvei száma, ami megjelent. Mellesleg azzal a szándékkal hogy a haza másképp vallókat hazaterelje. Hit kongreg. vádjaira azt hiszem az indiai püspökök jól feleltek.
Azt mondták: Melót értelmezni, csak abban a kulturában és körben lehet, ahova ő szánta ezen írásait.
Remélem lesz arra lehetőség, hogy hallgass tőle kazettát, vagy megjelenjen más könyve. Abban másról sem beszél mint Jézusról és az ő általa kersztényeknek tett kinyilatkoztatásról.
AZ imáról tartott lelkigyakorlata is Jézusról szól. Na most az már a magyar könyvkiadás hibája ill. hát gondja hogy elég egyoldalú a tőle jövő könyvek sora. Sőt néhány személyes jezsuita barátjától tudom, hogy egy pár könyvet csak kézíratban írt, s nem jelezte, hogy ezt bármikor is ki akarja adni. S most top listás, hát kiadják. Ezzel nem értek egyet, mert az egyik könyve megvan kazettán és teljesen más, amit ő élőben mondott, és a könyvbe leírtak.
Nem a szöveg más, hanem attól más, hogy ő tudta kinek mondja, és ezért direkt neki mondta.
Örülök, hogy elmondtad mi azvart eddig, mert így lehet figyelni arra, hogy ne sűlyedjünk!
Addig is üdv!
Gábor
Hát, végülis leírhatom, mi a bajom a topic hangvételével, de nem fog tetszeni.
G.Patrick:
technikai információid nem csak abszolút fölöslegesek voltak, hanem ellenem irányulóan manipulatívak. Feanor kérdésére ugyanis megfelelő választ adtam, amikor a HTML-suliba irányítottam. Erre jössz te, és telerakod a topicot technikai fölvilágosításnak álcázott homoszexuális propagandával. Ez primitív manipuláció. Én vagyok a rossz ember, aki nem ad választ Feanornak, te vagy a jó ember, aki részletesen válaszol neki.
Ezen túlmenően, Feanor kijelenti, hogy őt az egyházban meleg mivolta miatt folyton megalázzák. Jössz te, és lelkesen helyeselsz neki, miközben a Vatikáni melegedők 114. hozzászólásában még így írtál:
A katolikus egyház hivatalosan elitéli a homoszexualitást, ugyanakkor a legtöbb pap, akivel erről beszéltem, nagyon emberségesen, pozitív módon állt a kérdéshez.
Mi lehet ennek az oka?
Talán a hierarchia csúcsán állók attól félnek, hogy a közvélemény a homoszexualitás melegágyának fogja tartani a cölibátust hirdető egyházat, ha elnézően tekint a homoszexualitásra, ami enélkül is elég sok kellemetlenséget okozott a közelmúltban, gondoljunk csak az osztrák bíboros esetére.
Pár évvel ezelőtt az országot járva, gyónásaimban megemlítettem, hogy a férfiak iránti vágyak erősebbek bennem, mint amiket a feleségem iránt érzek. (Akkor még nem volt tényleges kapcsolatom.) Egyedül Gyulay Endre volt rideg, mindenki más nagyon megértően és szeliden beszélt velem. (Mostanában már nem szoktam gyónni.)
Szándékosan idéztelek hosszan, hogy látsd, mindent elolvastam. Szemben Feanor tapasztalatával, te saját tanúságod szerint azt élted meg, hogy a papok emberségesen bántak veled. Akkor meg mit helyeselsz itten Feanornak? Én ehhez fáradt vagyok.
Feanor:
bocs, de abszolút nem figyelsz rám. Nekem totál mindegy, hogy a pap ismerősöd kéri-e Mária közbenjárását, vagy senem. Nem ismerem az illetőt, nem ismerem azt sem, aki kritizálta, eszemben sincs igazságot tenni. Egy elvi lehetőségre kívántam a példa kapcsán rámutatni: elképzelhető egy olyan pap, aki radikálisan hallgat Máriáról, Mária-ünnepeken sem foglalkozik vele. Ha elképzelek egy ilyen papot, akkor ennek az embernek a hitéről árulkodik az, amiről hallgat. Ha akarod, ezt pozitívumként is fölfoghatod. Akkor is tény, hogy a hallgatás is sokat elárul. Hasonlóképpen Melloról is elárul dolgokat az, hogy hallgatott arról, ami Jézust egyedülállóvá teszi. Engedd már meg, hogy nekem, mint papnak ez ne tetsszen! Ettől még nagyon izgalmasnak találom a könyveit.
Két kérdésedet megválaszoltam.
Az első: a keresztény üzenet sajátossága az, hogy Jézus Krisztus föltámadását állítja a hit középpontjába.
A vallások közös állítása, hogy az ember végső valósága, azaz keresztény ember számára a személyes Isten, jó.
A vallások közös kérdése, amire mindegyiknek válaszolni kell, hogy node akkor miért van tele a világ bűnnel, szenvedéssel, és halállal.
A kereszténység sajátos válasza, hogy nem tudjuk. De Krisztus magára vette a szenvedést és a halált, saját személyében legyőzte, ezért azt gondoljuk, hogy Istennek van válasza minderre és kézben tartja a dolgokat.
A második: A Vatikáni melegedők topicba irányítottalak, aholis a katolikus hozzászólásokhoz magam is csatlakozom. Szerintem Jézus nagyjából azt mondaná a melegeknek, mint a házasságtörő asszonynak: menj, de többet ne vétkezz.
ha az én - elfogadom, nem egyszer kevéssé diplomatikus - megnyilvánulásaimat találtad bántónak, bocsánatodat kérem a stílusért. Azonban azt hiszem, tartalmilag olyan dolgokat vetettem fel, amelyek talán érdemi megvitatást érdemelnének, túl egymás személyén (amivel, mármint a Tieddel, természetesen semmi bajom, miért is lenne :-)).
Szóval de Mello ürügyén továbbra is fenntartom a két kérdésemet, és nem provokációnak szánom, hanem nagyon is komolyan gondolom:
1.) Mi a keresztény üzenet kuriózuma; szükséges-e kereszténnyé válni? Egyúttal: szükséges-e a hittérítés? (Szándékosan nem az evangelizáció szót használom.)
2.) Nekünk, melegeknek hogy szól a jézusi örömhír? És hogyan tolmácsolja ezt mai kérügmájában a Katolikus Egyház?
Ismétlem, nem provokálni akarok. Csak leírom itt azokat a kérdéseimet (esetleg válasz-kezdeményeimet is), amelyek a napjaimból mintegy 24 órát kitöltenek.
Kedves mindenki!
Tetszenek a hozzászólásitok, habár némelyik nekem magas!
Sajna soha nem voltam észlény teológiából, meg utána nézés sem a kenyerem.
De amiről szó van mindenképpen tetszik.
Hajrá Lépcsőmászó!
Ne add fel!
Én is azt mondom!
Kedves Patrik adj egy kis időt még lépcsőmászónak. Amit írsz az igaz, én magam sem értek meg és egyet mindennel. De van akihez finom kéz és nagyobb türelem kell!
Sziasztok!
Nagyon örvendek, hogy így felkaptátok Melo-t.
Ritkán lehet hallani olyat, hogy jezsuita jezsuitát dicsér én még is meg teszem.
No nem csak azért, mert nagyon rászorulna, hanem azért, mert hálás vagyok neki mindazért amit tőle, általa tanultam.
Láttam téma nálatok is a szegénység! Én nem túl rég tettem fogadalmat, s most tanulom, de azt hiszem sok-sok dolgot félremagyarázunk még a saját életünkben is a szegénységgel kapcsolatban. Nekem a Jézusi példa, amit a gazdag ifjúnak mond, alapvető! De ez nem csak vagyont jelent! mi is az, ami tényleg az enyém? Azok a talentumok, mikkel Isten megszórt, mikor erre a világra álmodott engem. Ez az én tényleges gazdagságom. Ezt senki nem veheti el, csak megoszthatja másokkal. Aki oda tudja magát adni, az tényleg szegény!
Mária téma. Az egyik legnehezebb. Szerintem Mária betűről betűre olyan, amilyennek Jézus szeretné, az őt követőket. Szt. Ignác egyik alapvető elmélkedése, hogy próbáld látni Jézust a családja körében. Milyen volt a viszonya Jézusnak az anyjával? Mi történhetett vele, abban az időben, mikor nem ír semmit az evangélium. Mert Jézus ekkor alakul, s növekszik. Mennyire látszik ebben az esetben az én anyaképem és tapasztalatom? Mit kaphatott Máriától. És még sok-sok kérdés, mind tanít minket valamire. Mária hogyan él át dolgokat. Hányszor veszti el fiát. Hányszor kell vakon követnie, úgy hogy nem érti mit is mond, csa a szíve vezeti. S mégis ő az, aki ott marad a kereszt alatt. Akkor is, amikor mindenki elfut.
Örülve az eddigi hozzászólásoknak és várva a következőket
tisztelettel
Gábor
Lehet, hogy végig off leszek, de amíg nem reklamálnak, nem baj. :-)
> Az egyház vonatkozásában is ez a helyzet: arra a kérdésre, hogy van-e restanciája a szegényekkel szemben, nincs helyes válasz. Mert nyilván van, de akkor is ezt kellene mondani, ha mindenki kitenné a lelkét is a szegényekért.
Ez kétségtelen. De ha jól rémlik (vagy legalábbis szándékom szerint) én nem is direktben a szegénygondozást hiányolom, hanem az emberek embberként, az emberi problémáknak pedig nem kázusként hanem emberi problémaként való kezelését. Amit pedig nem tartok elfogadhatónak: embereket feláldozni a hitletétemény oltárán. Fiat iustitia (in Ecclesia), pereat mundus! Na nem! Akkor inkább megyek Tibetbe! :-)
> Mert Mária radikális agyonhallgatása egy katolikus pap részéről súlyos hitbéli fogyatékosságra utal(na)
A radikális agyonhallgatás és a róla való nem beszélés nem ugyanaz. Fura dolog ez: egy dogma sem mondja ki, hogy Mária lenne az a 8. szentség, akinek a vétele elengedhetetlen az üdvösséghez. Elvileg lehet valaki teljesen orthodox módon hívő katolikus úgy, hogy a Mária-tisztelet kívül marad a vallásgyakorlatán. (Hála a Szentléleknek: nem mondták ki dogmának, hogy Mária minden kegyelem közvetítője!) Szóval a "cum Maria ad Iesum" igaz, a "per Mariam ad Iesum"-ról csak don Gobbi és társai szeretnék, ha igaz lenne, de azért ezt az Egyház nem mondja ki (talán a Szűzanya közbenjárására:)).
Amúgy, hogy kontextusában legyen idézve a dolog: az illető pap egy karizmatikus közösség havonta esedékes szentmiséjén prédikált, ahol a téma érthetően mindig valami más volt. Az illető srác pedig a karizmatikusokkal szembeni averzióját fogalmazta meg ilyeténképpen. Szóval a dolog nem Máriáról szólt.
> Még ha Mello-ról magáról nem is vonom kétségbe, hogy elkötelezett Krisztus-követő volt, zavar az, hogy a műveiből nem derül ki, nekem miért kellene azzá válnom.
Tényleg, miért?! Lehet üdvözülni nem keresztényként vagy nem lehet? (Vö. Lumen gentium és Gaudium et spes.) Ha nem lehet, gáz van (és középkor). Ha lehet, akkor miért is kellene valakinek kifejezetten Krisztus-hívővé válnia?
Most nem kötekedni akarok. Ma merült fel bennem a kérdés így: mi az a differencia specifica, ami elválasztja a keresztényt a nem kereszténytől. A keresztvíz? Ugyan! A Szentháromságba vagy a feltámadásba vetett hit? Nem hiszem, hiszen gyakorló hívők, ha rendszerbe foglalnák mindazon marhaságokat, amit hajlamosak hinni trinitológiailag vagy krisztológiailag, egy idetévedt középkori inkvizítor nem bírná fával... (Gyakorló, gyónó-áldozó hívőkről beszélek!) Tényleg, mit jelent kereszténynek lenni? Valamilyen cselekedetet? A hit aktusát? Hit, de miben? És miben kell, hogy megnyilvánuljon?
Ok. Én tudom, hogy Jézus a Fiú, aki emberré lett, meghalt és feltámadt, de... Na és?! Hogy kell, hogy ez az életemben megnyilvánuljon? Úgy, hogy nem lopok? Vagy nem használok fogamzásgátlót? :-) Nem hiszem, hogy ezeken múlna a dolog.
Szóval tényleg minden kötekedés nélkül kérdezem: hogyan lehet megfogalmazni a kereszténység egyedülállóságát, úgy, hogy abban ne legyen kirekesztés, megfeleljen Isten egyetemes üdvözítő akaratának, a zsinat tanításának a nemkeresztény vallásokról?
> soha nem hallottam olyan prédikációt, ami melegekkel foglalkozott volna.
Én meg igen. Rádióban is. Meg élőben, Nagyboldogasszonykor is, mert ilyenkor értelemszerűen a papnak nincs más feladata, mint a megrepedt nádszálat eltörni, és a pislákoló mécsbelet kioltani. :-( Utána odamentem a paphoz, és kérdeztem, hogy ugyan már, imádkozott-e a koncentrációs táborokban elpusztított melegekért meg a gyilkosaikért. Nézett hülyén, és próbálta elterelni a szót. Én mondtam neki, hogy először imádkozni, utána pofázni (persze nem így).
> Különbség van a meleg hajlamait problémaként megélő hívő (ill. pap) és a homoszexualitását politikai programmá tevő liberális aktivista között.
Ez így hamis dilemma, hiszen van átmenet. Mert mi van azzal, aki nem propagál semmit, nem pokitizál, ugyanakkor nem is éli meg problémaként?
> Az egyháznak utóbbiakkal van baja, utóbbiaktól zárkózik el, válaszképpen arra, hogy ezen aktivisták elég félreérthetetlenül szokták jelezni, mit gondolnak a katolikus egyházról úgy általában.
Hol fér bele a "kiengesztelődés szolgálatába" és a másik arc odatartásába, hogy az egyház bárki elől elzárkózzon?!
És sajnos nemcsak a politizálók elől zárkózik el; a püspöki kar körlevelei és a pápai kirohanások sem csak a "liberális aktivistákat" kárhoztatják, hanem mindazokat, akik a melegségüket emberi méltóságukban akarják megélni, és elfogadják magukról, hogy ők sem holmi malőr folytán pottyantak erre a világra így, ahogy vannak.
Sajnos ebben a témában keresztényként és melegként eléggé otthon vagyok. :-( Túl sok a személyes negatív tapasztalatom. Arról, hogy kiknek is szól az evangélium. Hogy meddig terjed a keresztény türelem. Hogy mennyire feltétel nélküli a szeretet. Hogy kik lehetnek osztályrészesei a megbocsátásnak.
Csak egy apróság. Te is tudod, én is tudom, mit tanít az Egyház a válásról és az újraházasodásról. Ezzel együtt létezik világszerte és Magyarországon is az elváltak pasztorációja. Homoszexuálisok pasztorációja nem létezik, holott keresztény meleg közösség évek óta működik Magyarországon. A püspöki kar nem vesz róla tudomást. De nem igaz, hogy nem tud róla, mert amikor egy a szerzetesrendjéből kilépett pap testvérünk kérte az esztergomi inkardinálást, akkor hosszas mellébeszélés után Paskai úr csak kibökte, hogy hát tudnak róla, hogy ő tevékeny szerepet vállalt az Öt Kenyér Közösségben (www.otkenyer.hu - ez itt a reklám helye:)), úgyhogy tán húzzon a francba. Ilyenkor tudnak róla. Amikor emberi hangra, segítségre volna szükségünk, akkor nem. :-((
Na, tényleg off lettem, meg nagyonis személyes.
Nagyon kíváncsi lennék, hogy de Mello vajon mit szólna hozzánk, melegekhez... Arról nem is beszélve, hogy Jézus mit szólna hozzánk... Azt hiszem, szeretne. Hiszen ő ontológiailag nem tud az emberekhez másképp viszonyulni. Az Egyház, sajnos, ontológiailag képes rá...
Üdv:
Feanor
P.S.: Melyik egyházmegyéhez tartozol, ha nem titok, és hol tanulsz? Központi? Vagy Róma?
OFF
1. Olvasd el a HTML-suli-topicot! A betűk formázását már a topicindítóból megtanulhatod, tovább egyenlőre én sem jutottam. Választ úgy írhatsz vkinek, hogy nem az új hozzászólás csíkra klikkelve szólsz hozzá, hanem az illető levél fölötti válasz erre csíkot használod.
2. A fene egye meg, lebuktam (vö. Gyalog-galopp)! Hát, igen, júniusban szenteltek. De még nem kerültem ki plébániára, még egy évig okítanak.
ON
szegénység-téma Igazi problémám az általában kimondott kritikáddal volt. Kicsit hasonló azokra az okos lelkitükrökben föltett kérdésekre, hogy „eleget imádkoztam-e?” Erre a kérdésre nincs jó válasz. Mert ha azt mondom, eleget, akkor öntelt vagyok, tehát mehetek gyónni. Ha azt mondom, nem eleget, akkor azért mehetek gyónni. De van egy harmadik út is: a kérdés visszautasítása. És újra föltétele valami konkrétabb formában, pl.: volt-e napi kapcsolatom a Jóistennel? Csak az olyan kérdések értelmesek, amikre helyzettől függően lehet igennel vagy nemmel válaszolni. Az egyház vonatkozásában is ez a helyzet: arra a kérdésre, hogy van-e restanciája a szegényekkel szemben, nincs helyes válasz. Mert nyilván van, de akkor is ezt kellene mondani, ha mindenki kitenné a lelkét is a szegényekért.
Mária-téma Én azt hiszem, megválaszoltam a fölvetésedet. Te azt mondtad, nem lehet valakit megítélni annak alapján, amiről hallgat. És erre hoztad példaként a Máriáról hallgató, egyébként kiválóan prédikáló papot. Én meg úgy látom, hogy amiként a példád helytelen, helytelen az eredeti fölvetés is. Mert Mária radikális agyonhallgatása egy katolikus pap részéről súlyos hitbéli fogyatékosságra utal(na), és hasonlóképpen problémát vet föl az, hogy Mello kizárólag arról beszélt, ami Jézust és a keleti tanítókat összeköti. Jó, az én kérdésem nem Mellora irányul, hanem a műveire. Még ha Mello-ról magáról nem is vonom kétségbe, hogy elkötelezett Krisztus-követő volt, zavar az, hogy a műveiből nem derül ki, nekem miért kellene azzá válnom. Annak ellenére zavar ez a hiány, hogy értékelem azt a rengeteg értelmes szempontot, amit műveiben fölvet.
melegek implicit kiátkozása Jó, engem nem érint személyesen a téma, de én még soha nem hallottam olyan prédikációt, ami melegekkel foglalkozott volna. Magam is hittanórán tervezek beszélni erről. A Vatikáni melegedők-topicban találsz néhány olyan katolikus hozzászólást, amivel én is azonosulok. Különbség van a meleg hajlamait problémaként megélő hívő (ill. pap) és a homoszexualitását politikai programmá tevő liberális aktivista között. Az egyháznak utóbbiakkal van baja, utóbbiaktól zárkózik el, válaszképpen arra, hogy ezen aktivisták elég félreérthetetlenül szokták jelezni, mit gondolnak a katolikus egyházról úgy általában.
Rahner Az én polcomon ráadásul németül porosodik. Azt látnád, milyen elegáns! Még egy ajánlat: a Kérdések-válaszok topicba beletettem néhány hozzászólással ezelőtt Villon Kérdések kérdése c. versét Mészöly Dezső fordításában. Egyik kedvencem, szerintem neked is tetszeni fog.
OFF
Hogy lehet itt a fórumban karaktereket formázni, linket, képet stb. beszúrni, meg az előző levélre hivatkozni???
ON
> A zsidó-keresztény hagyományban és ezen belül a katolikus egyházban mindig volt figyelem a szegények felé.
Rendben, sarkítottam. Természetesen statisztikai adatokra gondoltam, hanem inkább hangsúlyra, illetve egy szerintem igenis meglévő hangsúlyeltolódásra.
> Szerintem nem kérdés, hogy keresztény országokban fordul-e több figyelem az anyagi szegénység felé, vagy a távol-keleti vallások által átjárt országokban.
Az sem kérdés, hogy a Zeneakadémián vagy a Közgázon tudják-e a hallgatók tisztább intonációval elénekelni a Boci-boci-tarkát. Nyilván az előbbin. De ez nem érdem, ez evidencia kellene, hogy legyen. És a szint nem a Boci-boci-tarka. :-)
> No, azért nem mindegy, hogy az illető kritika közvetlenül egy jelentős Mária-ünnep után hangzott-e el, vagy csak úgy általában. Annak, aki a katolikus egyház képviselőjeként lép föl, valamit kell tudnia kezdeni Máriával. Amiből nem következik, hogy heti rendszerességű témává kell tennie.
Ez persze most nem egészen arra válasz, amit felvetettem, de igaz. Mindenesetre, ha már itt tartunk, _bármikor_ is kárhoztatni azért valakit, mert Mária helyett Jézusról beszél: ájtatos marhaság. Nagyon kevés olyan prédikációval találkoztam (sajnos), amely a mariológiához nem mint önálló ágazathoz állt hozzá, hanem mint a krisztológia egy sajátos megnyilvánulásához. Elvégre mind a négy ún. Mária-dogma (mélyebb értelmét tekintve) Krisztusról szól (ha jól tudom:)). (Nagyon fontos könyv volt nekem Temesi József SJ. Kiért és miért testesült meg az ige? c. kötete.)
> Prédikációkban rengeteget beszélünk a szabadságról, az önállóságról, a keresztény felnőttségről, mert ezek olyan könnyű, népszerű témák, amikben mindenki egyetért.
Azért nem mindenki. És amikor prédikációkban az ilyesmi felbukkan, az esetek túlnyomó részében vagy politizálás, vagy moralizálás formájában történik ez. Ehhez mint meleg még azt is hozzáteszem, hogy "a kiengesztelődés szolgálata" címén gyakran elhangzik a homíliában a melegek implicit kiátkozása, de nem találkoztam még olyannal, hogy valaki prédikátor kiállt volna a Katekizmus szellemében, hogy "kerülni kell velük kapcsolatban az igazságtalan megkülönböztetés minden jelét".
Bocs, ha offtopic vagyok, és beleviszem a személyes gondjaimat, de a saját bőrömön tapasztaltam meg azt a lelkipásztori gyakorlatot, hogy a dogmákra jobban kell vigyázni, mint a hívőkre (biztos azért, mert dogmából kevesebb van, értékesebbek:)).
> Karl Rahner.
A hit alapjai évek óta itt van a polcomon, és évek óta túl vastagnak és ijesztőnek találom ahhoz, hogy nekivágjak egy ekkora kalandnak, de most kaptam egy újabb motivációt. Egyébként meg mindegy, hogy de Mello vagy Rahner: a lényeg, hogy _mit_ mondanak. (Kicsit sarkítva, és ne köss bele: voltaképpen Jézus se csinált mást, mint népszerű és érthető formában elmondta,. amit már Mózes tanított... :-)))
OFF
JÓl veszem ki a szavaidból, hogy fungáló pap vagy?
ON
attól nem félek, hogy a mai katolikus kérügmában a "transzcendens evangélium" (ha már így neveztem) elsikkadna. Nagyon nem. Az immanens örömhír terén viszont majd' kétezeréves restanciánk van.
Azért ez erős túlzás. A zsidó-keresztény hagyományban és ezen belül a katolikus egyházban mindig volt figyelem a szegények felé. Nem mondom, volt idő, és voltak keresztények, akiknél ez elsikkadt, de ilyenkor mindig megjelentek a kritikai mozgalmak, és nem átkozták ki őket (már Róma is így hullott az egyház kezébe: nem volt más szervezett erő, amely a város ellátását megszervezte volna. A későbbi korokból utalnék a ferencesekre, vagy Teréz anyára). Amit írsz, különösen igazságtalan azon kontextus miatt, hogy más vallásokkal hasonlítod össze a kereszténységet. Szerintem nem kérdés, hogy keresztény országokban fordul-e több figyelem az anyagi szegénység felé, vagy a távol-keleti vallások által átjárt országokban.
Egy ismerősöm egy kiváló lelkipásztorba akart mindenáron belekötni, és azt mondta róla, hogy soha nem prédikál Máriáról. Azt hiszem, a valamiről való hallgatás nem lehet érv annak megítélésében, amiről az illető valóban beszél.
No, azért nem mindegy, hogy az illető kritika közvetlenül egy jelentős Mária-ünnep után hangzott-e el, vagy csak úgy általában. Annak, aki a katolikus egyház képviselőjeként lép föl, valamit kell tudnia kezdeni Máriával. Amiből nem következik, hogy heti rendszerességű témává kell tennie.
Attól nem félek, hogy a "Jézus a feltámadás és az élet" igazság képviselése a mai igehirdetésben elsikkadna. Az emberi méltóság, a személy tisztelete, a gondolkodás szabadsága, az individuum önállósága annál nagyobb veszélyben forog.
Be kell valljam, az én félelmeim fordítottak. Prédikációkban rengeteget beszélünk a szabadságról, az önállóságról, a keresztény felnőttségről, mert ezek olyan könnyű, népszerű témák, amikben mindenki egyetért. De ha szóba kerül a hitünk tulajdonképpeni tartalma, az nehéz téma, mert ott kérdések vannak, amikről érthetően, értelmesen kell beszélni.
És itt jön, amit de Mello mondott: Az elsődleges kérdés nem az, hogy van-e Isten meg hogy kicsoda Jézus, hanem az, hogy te ki vagy. Ha jól értem, ez egy alapvető ismeretelméleti kérdés, és ennek az _ilyen jellegű_ (önismeret mint az Isten-ismeret conditio sine qua non-ja) felvetésével máshol még nem találkoztam.
Karl Rahner. Ő épített erre a gondolatra teológiát: az alany (az én) és a tárgy (a világ) különbsége és létben való azonossága (mert az én is, a világ is van , vagyis részesedik valamiből, amivel nem azonos). Megértem, ha nem olvastad Rahnert, sőt töredelmesen bevallom, én is csak azt a negyven oldalt olvastam, ami kötelező volt, de a meglátásom az, hogy az Éberdj tudatára! erősen Rahner gondolataira épül (magyarul a Hit alapjai kapható tőle, de lehet, hogy más is). Szóval a két könyv összehasonlítása megérne egy teológiai tanulmányt, de én ehhez kevés vagyok. Mello érdeme kétségtelenül, hogy Rahner bükkfanyelvű filozófiai gondolatmeneteit népszerű formában mutatta be. Azért nem akarom ebből azt kihozni, hogy Mello Rahnertől függ. Egy ilyen kijelentéshez kevéssé ismerem egyiket is, másikat is. De erős rokonságot érzek köztük. Végülis kortárs jezsuiták voltak.
> „Jézus azért érezte magát olyan jól a bűnösök között, mert nem tartotta magát különbnek náluk.”
Úgy gondolom, Jézus az emberekkel ült le beszélgetni, kajálni, poharazni, nem az erkölcsileg pozitív vagy negatív cselekedeteikkel.
Ez jó válasz. Mindenesetre én itt érzek történelmi restanciákat. Úgy érzem túl soxor nézünk úgy emberekre, hogy segíteni akarunk rajtuk. Mert cigányok, értelmi fogyatékosok, gyerekek, más vallásúak, vagy mit tudom én?
Nagyon nehéz elismernünk azt a lényegi egyenlőséget, ami valódi párbeszédhez, az ajándékok cseréjéhez vezethet, esetleg ahhoz, hogy mi adjunk többet, ha objektíve mégis mi vagyunk előrébb. De ha ezt észrevesszük, már ott tartunk, hogy a jobb kéz tudja, mit csinál a bal.
Az biztos, hogy Jean Vanier ugyanezt a gondolatot fogta meg, amikor kijelentette, hogy a Bárkában értelmi fogyatékosok és barátaik együttélése folyik, nem pedig fogyatékossegítő programok.
Szerintem sem kell a - hadd nevezzem így - transzcendens és az immanens örömhírt kijátszani egymással szemben. Csak egyszerűen az embereknek arra kell választ adniuk, amire irányulóan kérdéseik vannak. Amikor valaki a haláltól fél, akkor adekvát válasz a feltámadás evangéliuma, és semmire sem megy azzal, ha adnak neki egy szelet zsíros kenyeret vöröshagymával. De ha valaki éhes, akkor álszent dolog neki az Eucharisztiáról beszélni, mert igaz, hogy az Élet Kenyere, ugyanakkor kevéssé kalóriadús. :-) Jézus is előbb megetette a társaságot, és utána mondta el az eucharisztikus beszédet (Jn 6).
Szóval attól nem félek, hogy a mai katolikus kérügmában a "transzcendens evangélium" (ha már így neveztem) elsikkadna. Nagyon nem. Az immanens örömhír terén viszont majd' kétezeréves restanciánk van. Egyáltalán nem baj, ha valaki erre áll rá: kinek mire van karizmája. Egy ismerősöm egy kiváló lelkipásztorba akart mindenáron belekötni, és azt mondta róla, hogy soha nem prédikál Máriáról. Azt hiszem, a valamiről való hallgatás nem lehet érv annak megítélésében, amiről az illető valóban beszél. Hiszen ezen az alapon Pált is felejtősbe rakhatnánk, elvégre a Krisztus-esemény történeti része és maga a jézusi igehirdetés, az "Isten országa" teológia teljesen mellőzve van nála. Hiba ez? Nem, hiszen _amiről_ viszont beszél, az teljesen korrekt.
Attól nem félek, hogy a "Jézus a feltámadás és az élet" igazság képviselése a mai igehirdetésben elsikkadna. Az emberi méltóság, a személy tisztelete, a gondolkodás szabadsága, az individuum önállósága annál nagyobb veszélyben forog. És itt jön, amit de Mello mondott: Az elsődleges kérdés nem az, hogy van-e Isten meg hogy kicsoda Jézus, hanem az, hogy te ki vagy. Ha jól értem, ez egy alapvető ismeretelméleti kérdés, és ennek az _ilyen jellegű_ (önismeret mint az Isten-ismeret conditio sine qua non-ja) felvetésével máshol még nem találkoztam.
> „Jézus azért érezte magát olyan jól a bűnösök között, mert nem tartotta magát különbnek náluk.” Nektek mit mond ez a mondat?
Hm... Kemény beszéd, ki hallgatja?! :-))
Nem tudom... A niceai és a kalkhedóni atyák vélhetőleg összevonják a szemöldöküket. A megoldás talán ott lehet, hogy Jézus egyszerűen az erkölcsi kiváló(bb)ság kérdését egyszerűen nem tette föl. Az Atya, mint mondta, fölhozza a napját jókra és gonoszokra egyaránt. A megváltás egyetemes. Innentől kezdve tökre nem érdekes az erkölcs mint olyan, hiszen "mindent szabad, de nem minden használ". Úgy gondolom, Jézus az emberekkel ült le beszélgetni, kajálni, poharazni, nem az erkölcsileg pozitív vagy negatív cselekedeteikkel. Olyanokkal, akiket az Atya az Ő képmására teremtett (bocs, nem akarom trinitológiai irányba elvinni). Isten öröktől fogva szabadon elhatározott, egyetemes üdvözítő akarata (1Tim 2,4) folytán mindenkinek alanyi jogon (és nem érdemei függvényében) jár ki az a tisztelet, ami az Isten Fiának kijár (bár nyilván ez a tisztelet őt ontológiailag és logikailag mindeneket megelőzően megilleti).
Na, lehet, hogy elég zavarosra sikeredett. Szóval annyit akartam kihozni az egészből, hogy Jézus a maga mindenek felettiségével megteheti, hogy ha már egyszer emberré lett, akkor konzekvensen vállalja az egyenlőséget ezen faj legutolsó söpredékével is (bocs a szóért!), hiszen ellenkező esetben az inkarnáció értelme veszítene a maga teljességéből.
Egy gyors kérdés: a kettő kizárja egymást? A szegények egyik problémája a nyomor és a szenvedés. Másik problémája - és ez már minden ember problémája - a halál.
Szerintem nem szabad a kétféle örömhírt kijátszani egymás ellen. A túlvilág evilágon kezdődik.
Kritikád annyiban jogos, hogy valóban, úgy is kijátszották sokan az Egyházban a két örömhírt egymás ellen, hogy az evilági, gyakorlati oldalról hallgattak. De erre nem jó válasz a fordított hallgatás. És ezen a ponton van némi problémám Melloval.
Hadd írjak már valami pozitívat róla:
most is piszkál, amit az Ébredj tudatára!-ban fölvet: „Jézus azért érezte magát olyan jól a bűnösök között, mert nem tartotta magát különbnek náluk.” Nektek mit mond ez a mondat?
Azon tűnődtem el, hogy a kereszténységnek tulajdonképpen kétféle programja/igehirdetése/kérügmája/örömhíre (lehet választani:)) van.
Az egyik a Jézus-féle: "Az Úr Lelke van rajtam: elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, látást a vakoknak, vigasztalást a szomorkodóknak, és hirdessem az Úr kegyelmi esztendejét."
A másik az Egyházé: Jézus meghalt a bűneinkért, de harmadnapon feltámadott.
Az egyik evilági, gyakorlati. A másik "másvilági", teológiai. És lehet, hogy tényleg annyit sikerült itt az elmúlt kétezer évben foglalkozni Jézus személyével, hogy az üzenete teljesen elsikkadt. Jézus nem igazán akarta ünnepeltetni magát. Nem lehet, hogy itt is igaz, amit de Mello idéz valahonnan:
"Amikor a bölcs a Holdra mutat, az ostoba csak az ujjat látja." ??
No, ehhez az utolsó hozzászóláshoz csatlakoznék. Nagyon szeretem Mello-t, de azt hiszem, ha a kereszténység egyediségét akarom megvilágítani, nem ő az én emberem.
Számomra a keresztény tanítás egyedisége Jézus Krisztus Feltámadásában van.
Világunk jelenségei ellentmondásosak. Látsz rengeteg lüktető életet és rengeteg szenvedést, halált. Miért az egyik, ha van másik? Miért a másik, ha van az egyik? Hogyan mondhatod egyértelműen jónak az Istent, ha a világ ennyire ellentmondásos?
A kereszténység nem logikai-filozófiai választ az. Válasza az, hogy van válasz. Mert Jézus föltámadt a halálból. Ez szerintem sajátosan egyedi megoldás, illetve a zsidók megoldása hasonlít, amit Jób könyvében találunk. Ott sem magyarázza meg Isten, miért élte át Jób, amit átélt, csak demonstrálja a hatalmát, mintegy jelezve, hogy kézben tartja a dolgokat. A Feltámadás számunkra hasonló jelzés. A Szentírás problémafölvetése szélsőségesen őszinte, válasza pedig egyedien meghökkentő. Ez a feszültség ismereteim szerint egyetlen más vallásra sem jellemző.
Persze ennek a teológiai épületnek, amit itt épületesen fölvázoltam, van egy gyenge pontja: egyáltalán nem koncentrál arra, amit Jézus életében tett és mondott. És itt válik fontos figyelmeztetéssé számomra Mello, aki mindig egy élő embert mutat be, mint Mestert. Jézus élete, halála és föltámadása: egység. De nekünk feladat megtanulni ezt az egységet látni.
Nekem nagyon kedves gondolatom az Ébredj tudatára!-ból: "A megvilágosodás előtt depressziós voltam. A megvilágosodás után is depressziós vagyok." :-)))
Olyan fura, nem, amikor valaki éppenb aromi rosszul van a felszíni (hetvenhét:)) rétegen, de legbelül megéli az egységet, a harmóniát?!
Tekintve, hogy Tony nagyon is hangsúlyozta azt, amitől aztán Rómában nem győztek idegeskedni, hogy minden vallás egyformán (nem:)) hordozza az igazságot, a "kuriózum" szó alatt azt értem, hogy van-e mégis valami olyasmi, amitől a kereszténység "más".
Annak idején ez, ugye, úgy hangzott, hogy aki nem római katolikus, az elkárhozik. Ma ezt azért így ennyire tán már mégsem... Még Rómában sem...
Szóval azt, hogy "egyedül üdvzítő", talán felejthetjük. De mondhatjuk-e, hogy bizonyos megközelítés, szimbolika, attitűd, mittoménmi folytán mégis a kínálatból az istenkereső ember számára a leghasználhatóbb?
Engem azért érdekelne (persze tudom, hogy valós választ erre úgysem kaphatunk), hogy Tony hogy érezte magát, mert esetleg kapna a konformitásom némi megerősítést, hogy azért nem annyira egyedi, hogy én úgy érzem magam, ahogy... :-)
Szvsz tök jól... 8:)) A jezsuiták nem az a rettegős fajta. Ha egyszer megtapasztalta az ember az Egység (félelem nélküli) érzését, hogy csak egy Isten van, attól kezdve felszabadul és nem fél senkitől. S nem érzi, hogy 'eretnekségeivel' bárkinek is ártana. Ha csak nem felfuvalkodott egyházi embereknek...
Nincs külön r.katolikus igazság, ill. van, mert katholikus= egyetemes !
Üdv: tv
Ez gyorsan ment, örülök neki :-))
Lehet, hogy off, de én azért még ideírok két nevet, akik nagyon fontosak voltak nekem a magamra találásban: Henri Boulad és Gyökössy Endre.
Kérdés, hogy ne csak rajongjunk a vakvilágba, hanem szóljunk is vmiről: :-)
Van-e a kereszténységben valami kuriózum? Ha igen, hol van benne és mi az? Meg lehet-e ezt élni a hagyományos vallásgyakorlat megtartása mellett?
A. de Mello vajon hogy érezte magát a bőrében szerzetes papként, miközben tudta, nyilván, hogy a tanítása egyházjogilag nézve masszív eretnekségeket tartalmaz? Miért nem váltott "céget"?
Most így ennyi, de a benneteket foglalkoztató kérdések is érdekelnének.
a minap filóztam egy ilyen topic nyitásán, megelőztél, de egyáltalán nem bánom.. :))
A szeretet útja állandóan a zsebemben van.:)(Kivéve most, mert kölcsönadtam...)
Szavakkal nem kifejezhető a könyveinek a hatása. Egyedi lelki élményt nyújt, hála neki és azoknak akik a halála után kiadták a még kiadatlan kéziratait, magnófelvételeit.
