Kedves KÁGÉ!
Szerintem nem csak ez a két verzió volt itt, lehet, hogy csupán ez volt a feltünőbb.
A gondolkodó ágy/szoba számomra nem jelent szó szerint bezárást. Akkor jön ki, amikor akar, de tudnia kell, hogy akármilyen állapotban ezt ne tegye! Csak amikor már lenyugodott. Ehhez volt, hogy kellett húsz perc, de volt, hogy a küszöbig nem értünk el, mert már lenyugodott.
A falhoz/földhöz vagdosás nálunk nem megy, de azt gondolom, hogy még mindig jobb, ha valaki élettelen tárgyakon vezeti le az agresszióját, mint ha a saját gyerekén tenné ugyanezt. Nem?
Különbözőek vagyunk (szerencsére), van aki magában le tud rendezni dolgokat, van, aki nem. Ettől még nem dől össze a világ!
Viszont: amikor annyi idős volt a kisfiam, mint a ti gyerkőcötök most, akkor én ssem tudtam még elképzelni, hogy valaha ki fognak hozni a sodromból, most viszont annál inkább...(:-((
(Zárójelben jegyzem meg: azt most sem tudom megérteni, amikor az utcán vagy akárhol azt látom, hogy valaki pár hónapos gyerekkel üvölt, vagy próbálja "fegyelmezni". Ez még nem hisztiképes kor, ilyenkor tényleg valami baja van, ha "hisztizik".)
Anyukámm türelmét én is szeretném utolérni, szerncsére sokat van velünk, és most is jó látni a példáját, hogy hogyan lehet fölös kényeztetés nélkül, okosan, és a világon a legjobban szeretni.(:-)))))
üdv:oroszb
ps.szerintem beszélgessünk KÁGÉ kb. 1-1 1/2 év múlva (no nem csak akkor). Kíváncsi lennék az akkori véleményedre is!(:-)
Bocsánat, hogy beleugatok (nekem még nincs hisztis korú gyerekem), de itt a következőket olvasom: 1) Ha mérges vagy, vagy bánt valami, akkor csapkodj poharakat a földhöz 2)Ha valakivel problémád van, akkor az illetőt zárd be, küldd ki, stb. Na most, miért csodálkoztok azon, ha a gyerek ugyanezt teszi?
Egyébként én gyerekkoromban arról voltam híres, hogy éjszakánként szonjas voltam (úgy éjjel 11-kor), és persze csak anya hozhatta a vizet, különben nem ittam meg! Remélem nekem is lesz annyi türelmem a gyerekeimhez, mint a szüleimnek volt hozzám!
És olyat láttatok már, amikor a földhöz veri magát? Nahát akkor bezárni a szobába, hogy akkor jöhetsz ki, ha abbahagytad. Erre addig rúgja az ajtót, míg kirúgja az üveget. Ami persze elvágja a lábát, na akkor már tényleg sír és akkor lehet vigasztalni.
Tanulság: Ha valami nem tetszik, rúgd ki az üveget.
Boldog Új Évet minden sorstársnak, én is visszajöttem pihenni a munkahelyemre a szabadságomról. Nagyon jókat derültem a történeteteken és köszönöm, hogy megnyugtattatok, nem vagyok egyedül.
Pár gondolatot hagy írjak le én is a hisztivel kapcsolatban:
- Ha feszültség van a felnőttek között, még ha az nem is robban ki veszekedésben, a gyerek megérzi és elkezdi a balhét. Akkor aztán előjönnek a felnőttek visszatartott indulatai és már áll is a bál. Tanulság: nicht vor dem Kind !, minden vitás ügyet a gyerek háta mögött kell lerendezni, nekünk még jobban kell uralkodnunk magunkon, mint eddig. Ezt persze nem könnyíti meg a gyerek magas C-ben előadott visítása.
- Ha a hiszti közben a gyerek bennünket vagy másvalakit ütni kezd, a leghatározotabban megakadályozzuk. Ilyenkor a férjem azt szokta neki mondani, hogy "Ütöttünk meg már téged valaha ?" Ez hatni szokott. Na most ha csak egyszer is rávernénk, akkor ugyan mire hivatkozhatnánk ? Én egyáltalán nem hiszek a verés bármilyen formájában sem. Azt látom, hogy a barátnőm kislánya, akinek a mama rendszeresen rácsap a kezére vagy a fenekére, ha rosszalkodik, minden gyereket ver, aki csak a közelébe kerül. Naná, hát ő is ezt látt ill. kapta, ez a minta előtte. Hát inkább nem, köszönöm.
- A másik szobába átküldés szerintem nagyon jó megoldás, amikor visszajön, akkor még bocsánatot is szokott kérni és olyan jó megvigasztalni. Csak arra kell vigyázni, hogy ne legyen valaki más a másik szobában, akihez menekülhet ill. akivel leül játszani, mert akkor mi volt ebben a "büntetés" ?
Most más:
Vasárnaponként szoktunk neki hajat mosni, mert azt nagyon utálja (bár mióta a férjem ügyesen hátradönti a fejét, sokkal kevésbé). A kellemetlen percek előtt mondtam neki: Van egy rossz hírem Mesi. (Akartam folytatni, hogy most hajat fogunk mosni). Férjem belémrúgott- megjegyzem telejesen igaza volt - és jelezte kézmozdulatokkal, hogy mi a fenének mondok ilyen, miért erősítem a gyerekben, hogy valami szörnyűség következik. Ezért hát nem folytattam. Gyerek persze megkérdezte : Mi a rossz hír ? Papa válasza: Hát az, hogy nemsokára vége a napnak, le kell feküdni. Mire a gyerek: Nem, nem az a rossz hír, hanem az, hogy a mamának pici babája fog születni. Nos ennyit a visszafojtott indulatokról.
Nálunk egyébként a hisztik akkor szoktak leginkább előtörni, ha egy kicsi barátjával játszik és azzal összevesznek egy játékon, vagy én nem vagyok hajlandó vele különvonulni egy könyvvel a kezemben, hanem próbálom vele elfogadtatni, hogy most társaságban vagyunk és együtt kellene játszanunk és lennünk a többiekkel. A maradéktalan kisajátítás bizonyítékait akarja látni és ha ez nem sikerül, akkor kezdődik a hiszti.
Ez olyan szinten megy, hogy ha mi pl. ketten játszunk és az általa egyébként imádott papája megjelenik a színen, akkor el akarja zavarni (menjél fürödni papa !), mintegy hogy az ne tudja megzavarni a bensőséges idillt. Ettől persze sorra sértődnek meg szeretett rokonai és barátai.
Pár hónappal ezelőtt egy paprika volt a kezemben, amikor elöntött az indulat (a szokásos kérek-nemkérem-mástkérek-eztsemkérem szituáció). Mivel még át tudtam gondolni, hogy nem okozok különösebb kárt vele, hát földhöz csaptam. Mit mondjak, csupa mag volt a konyha, de az indulatomat levetette. Viszont sikerült vele jól megijesztenem a lányomat, és elkezdett bömbölni... Annak idején párnákkal vezettem le a feszültséget, de néha az kevés. Oh, azok a régi jó szőnyegporolások...
Viszont ha mérges, néha már ő is csapkod, pont úgy, ahogy én szoktam. Megdöbbentő!
Mese, a szüléses topicban írtam, hogy nálunk a helyzet azóta fokozódott, mióta (részben a tanulmányaim, részben a bölcsiszünet miatt) többet van a nagyszülőknél a gyerek. Ők ezeket a helyzeteket "kivédik" azzal, hogy neki lesz igaza. Már azt is kijelentette (legnagyobb elkeseredésemre), hogy nem szeret itthon. Pedig nálunk tesó sincs útban. Szóval a nagyszülőket csak óvatosan szabad bevonni.
Mese:
Sajnos, tuti tippet lehetetlen adni. Mi a két saját fiúnkon tapasztaltuk meg, hogy két egyforma gyerek nincs. Mindig a pillanat és a szitu dönti el, hogy mi lesz a helyes megoldás. Jártunk sikerrel fenekeléssel, zuhannyal, gondolkozó sarokkal, üvöltözéssel és buktunk is meg majdnem mindegyikkel. Ha sikerül túléned ezt a korszakot, akkor néha már mosolyogva meséled majd csemetéd gaztetteit, aztán a kisebb kezdi elölről az egészet és mire azon is túl vagy addigra a nagyobb elkezd kamaszodni és rájössz, hogy eddig milyen könnyű dolgod volt.
:-))
Istenem, mennyi sorstárs!!
Bár nálunk már aránylag ritka a hisztérikus üvöltés, azért nem unalmas az életünk. Ma reggel drága leánygyermekem a felkelés okozta frusztrációját kiélendő az élő fába is belekötött. Hihetetlen találékonysággal tud beszólni mindenkinek és mindenért. Amikor megkértem, hogy fékezze magát, akkor közölte, hogy neki valami baja van, de nem tudja mi az, és ezért gonoszkodnia kell.
Egyébként én mindig azt mondtam nekik, hogy a hiszti nem egy tragédia, hiszen nekem is vannak időnként rohamaim (pl. tegnap este, amikor fél tizenegykor még vihogtak a másik szobában), de utána érdemes az embernek végiggondolnia, hogy tulajdonképpen miért is történt az egész. Na, nem állítom, hogy azóta minden konfliktus után pszichoterápiás ülést tartunk, de azért időnként sikerül eljutnunk a dolgok gyökeréig.
Amellett, hogy nagyon sajnállak titeket, amikor el kell viselnetek a gyerek őrületét, azért nagyon megértem a kicsiket is. Gondoljátok el, hogy manapság egy gyerek milyen hamar rendelkezik egy felnőtt egójával, annak tapasztalatai és eszközei nélkül. Mindenki partnerként kezeli a gyerekét pici korától kezdve, nincs az, ami nálunk volt, hogy gyereknek hallgass a neve, szinte egyenjogú tagjai a családnak. Így érhető, hogy el is hiszik magukról, hogy ők is tudnak mindent. Közben meg képtelenek egy csomó dologra, nem értik a következményeket és semmi tapasztalatuk konfliktus kezelésben. Őszintén szólva sokszor gondolok rá, hogy ezek a hisztis gyereket a maguk ösztönös módján sokkal elviselhetőbb módon kezelik a problémáikat, mint néhány felnőtt, akik mások hosszú távú alázásában élik ki magukat. Nem gondoljátok?
Hella, vegyél egy olcsó pohárkészletet...
Nem vicc, én felnőttként egy-egy dührohamomban a poharakat csapkodtam, és egy számomra durva mozzanat (pohártörés) , és aztán a cserepek, szilánkok összeszedése épp elég is volt ,hogy lehiggadjak.
Mostanában a gyermek miatt nem török-zúzok (aztán a szilánkok miatt idegeskednék), de egy jó csapkodós mosogatás, esetleg egy hirtelen felindulásból elkövetett takarítás, ami erőkifejtéssel jár, szintén levezetheti az indulatokat...A lényeg, hogy ne más ellen irányuljon, legfeljebb egy könyv vagy váza látja kárát....
Sziasztok! Én, mint egy hároméves igazi diktátor "alatvalója" próbálok kitörni szorongatott helyzetemből. Nehezíti a helyzetet, hogy eléggé nyúlszívű vagyok. A nyilvános hiszti réme az én fejem felett is ott lebegett, de szerencsére ez nálunk nem gyakori. A boltból a bevásárlókocsiban ülve bömbölve is ti tudom tolni, és egy eset óta nem vásárlok annyi mindent, hogy ne tudjam hazahúzni. Sajnos az otthagyós módszer nem válik be az utcán, ha elmegyünk és befordulunk a következő sarkon, nem keres bennünket, mindig van valami érdekes, ami leköti a figyelmét. De otthon...
Alaphelyzetek: "én akarom felhúzni a cipőt", amikor már a lábán van és három perc múlva megy a busz. Ugyanez vetkőzésnél. Igaz, hogy akkor nem megy a busz, de szeretnék belátható időn belül végezni a művelettel.
Fürdésnél fogom a fürdőpamacsot, és lesikálom:
- én akarok fürödni!!!!!!!!!!!!!!
- jó, tessék, itt a pamacs
- DE MÁR NINCSEN RAJTAM PISZK ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ
A játékot nem lehet elrakni, akkor sem, ha már fél napja rá sem nézett, és lehetetlenné teszi a közlekedést a lakásban. Néha dühítő.
Ha hisztizik, nem lát és nem hall, csak üvölt, fetreng és _veri a padlóba a fejét_. Azután azért üvölt, mert fáj.
Ha kijövök a sodromból (sajnos mostanában előfordul), és kiabálok és csapkodom az ajtókat, akkor azért sír. Ha a férjem rácsap a popsiára, akkor azért sír. Volt amikor odáig fajult a dolog, hogy lezuhanyoztuk ruhástól, de az efféle "kizökkentés" nem segít, mert az alkalmazott módszer kellemetlen volta miatt kezd el bömbölni (illetve folytatja).
Marad a higgadt beszéd: "nem értem, hogy mit akarsz mondani", "hagyd abba a sírást". Kb. az ötödik ismétlést már hallja, és legtöbbször igyekszik abbahagyni. A gondolkodószobába nem akar bemenni, de kijönni sem mer, a nyitott ajtónál, a küszöbön üvölt.
Amikor a férjem határozottan, mérgesen fellép, a méreggel egyenesen arányos a további hiszti erőssége! Gondolom, hogy nálam is, csak azt nem látom a kívülálló szemével.
Ui: egy érdekes történet: a liftben sírt, hisztizett. Egy idősebb igeden bácsival utaztunk, aki azt mondta neki: "Hű, de csúnyán sírsz!" Elhallgatott. De ez sajnos nekünk nem működik. :(
Sziasztok kollégák!
De jó, hogy nem egyedül süketülök bele a hisztikbe nap mint nap :-))
Máris jobban érzem magam a tanácsaitok nyomán!
Most ugyanis, ha a fiam (4) vagy a lányom (2,5) sipítva követel valamit, általában egyszerre és ellentétes előjellel, akkor elég Elayne vécépapíros történetére gondolnom, és máris jobb kedvem van. Ha jól kiröhögtem magam, jöhet Kádár Mónika Cerbonás sztorija, és mikor végleg elkeserednék, elgondolom, hogyan kerülgette abraxas családja a karifát... :-))
Viccen kívül, türelem és önuralom leckét köszönöm. Kitartás mindenkinek!!!
oroszb! Ez meg nagyon jókor jött most nekem, köszi:
"Nekem is viszket néha a tenyerem, de ilyenkor mindig érzem, hogy velem nagyobb gond van, ha így ki tud hozni a sodromból, mint vele."
Nem vagyok biztos benne, hogy jó mindig megvárni a leegvégső esetet. Szerintem nem szégyen, ha valaki nem tud önállóan megbírkózni a problémáival. Egy szakember biztos hogy máshogy kérdez, mint te saját magadat, és nem kerüli az esetleges "kényes" témákat ssem, amit az ember saját magának nem feszeget túlságosan - aztán lehet, hogy pont ebből lesz a baj.
Tehát szerintem ha nagyon nehéz már önuralmat gyakorolnod, akkor esetleg érdemes.
Sok sikert mindenképp!
Hát meg kell hagyjam nekem is sikerült kiborítanom a családomat egyszer-kétszer, amikor kislány voltam. Nagyon ragaszkodó és hisztis voltam. Például nem szerettem, amikor apám a kezébe vett, vagy felemelt. Csak az ANYU!!
Módszerek?
Megesett, hogy anyám nyakon öntött egy pohár hideg vízzel, amikor nem akartam abbahagyni a hisztizést. Volt sarokban állás, gondolkodás, bocsánat kérés... Azt mondták, csak akkor kapom meg, amit akarok, ha nem hisztizek, és kénytelen voltam abbahagyni.
Az érdekes az, hogy nekem nővérem van, mégis én balhéztam a dolgok miatt. Aztán visszakaptam, amikor Németországban Au-Pair-kedtem, kifogtam egy 2,5 éves kislányt, aki gyermekkori másom volt. Okos, értelmes, szertnivaló, sokszor magában is eljátszogatott, de ha rájött a roham, vége volt mindennek. Ilyenkor bevetettem minden elterelő (nevettetős) hadműveletet, hogy kizökkentsem, ne pörögjön be túlságosan. Grimaszok, macik, játékok, minden, ami csak elérhető volt, és neki kedves tárgy.
Jó lenne, ha lehetne gyógyítani a hisztériát, de attól tartok, csak átmenetileg szüneteltethető. Ha nagyobb lesz, még előjöhet, kiválthatja valami lelki trauma.
Én ugyanis újabban megint sokat hisztizek. (Ez alatt nem a tipikus női hisztit értem, hogy kéne egy új cipő stb...) Persze így felnőtt fejjel más. Most is azt mondom, hogy értelmetlen dolgokon akadok ki, és nem bírom abbahagyni. Azt hiszem ezt túlérzékenységnek is nevezik.
a hiszti csak részben korfüggő (nálunk a 4 éves kor volt a legrosszabb), azért számíts rá a későbbiekben is (ezt nem ijesztgetésnek mondtam :o)
Karácsony délután tört ki a legutóbbi, mert a megszokott sarok helyett, a szoba közepe lett kinézve a karácsonyfa részére. Sajna a nagyszülőkkel együtt ünnepeltünk, úgyhogy a szokásos "Tőlem aztán hisztizhetsz!" módszer nem volt kivitelezhető, így ráhagytuk a dolgot(ezen aztán jól össze is vesztünk Életem Értelmével) , és egész karácsony ideje alatt kerülgettük a fát.
Az otthon szokásos módszer nálunk is a gondolkodószoba, és bevállt. Egy idő után sírásra görbedt szájjal jelentkezik, hogy bocsánatot kérjen (ez iszonyú nehezen megy), ami után persze hosszas ölelgetés veszi kezdetét, ami mindkét részről kissé könnyes röhögésben szokott kicsúcsosodni.
Ha az utcán jön rá a roham, akkor egyszerűen nem veszem figyelembe. Egyszer az iskoláig ordított, mert hideg lévén nem vehette fel a rövidnadrágot. Ordított, de jött velem. Igaz jól megbámultak a buszon :o)
Hú de locsogós vagyok ma! Elnézést
A babozas nalunk is megy, ha nincs kedve fogat mosni, csak eloveszem a dino alaku fogkefejet, es elkezdem tancoltatni, hogy "Gyere Adorjan, szeretnem megmosni a fogadat!", es erre altalaban vigyorogva odaszalad, hogy "jovok, dino!".
De a kedvenc kisvonatjaval is sok mindenre ra lehet venni. Es meselni, meselni, meselni...neha kiabalva meselni, mert maskepp nem hallja a sajat orditasatol :))
Nálunk a nagyobbikkal semmi gond nem volt, a fiam, akinek aztán aránylag kevés oka volt rá, csinálta a balhét. Nem ért meglepetésként, tőlem örökölte, anyukám előszedte az összes történetet, amikor hófehér ruhácskámban a sárban fetrengtem. Engem elfenekeltek és állítólag használt, de én nem hiszek benne. A mi módszerünk az volt, hogy teljes érdektelenséget mutattunk, nem is nagyon szóltunk hozzá, ha befejezte, nem beszéltünk róla, egyszerűen tudtam, hogy majd kinövi. Emlékszem, egyszer a tömött sportcsarnokban kezdett imádom gyermekem brékelni (földre vetette magát, rúgkapált és közben forgott körben), mert a Cerbonáját kinyitottam neki, ugyanis ezt egyedül nem tudta megcsinálni. Egyébként felajánlottunk egy zártat is, de mindegy volt. Álltunk mellette, beszélgettünk, az emberek kerülgettek minket.
Az igazság az, hogy bár ilyet már nem csinál, de 8 évesen még mindig igen indulatos gyerek és nehezen kezeli a frusztrációkat. Ha nagyon fáradt, képes valami nevetséges dolog miatt egy órát sírni. Fekszik az ágyában és csúnyákat kiabál rólam, közben üvöltve sír, egy élmény. Ilyenkor akár erőszakkal is megfürdetem, általában mire beviszem az ágyába (iszonyú nehéz, főleg mert ellenáll) teljesen megnyugszik.
De az egyik legfontosabb, hogy ne félj a gyerektől és a hisztitől, nagyon megérzik, ha hatalmuk van feletted és akkor véged.
Mi is épp ilyen hisztis korszakot éltünk át,talán már múlófélben van (a kisfiam 2 és fél éves). Nálunk ami nagyon bevált, az a bábozás. Iszonyú jó bábokat vettünk, amit meg is szeretett gyorsan és velük nagyon sok mindent el lehetett érni nála, ha a báb mondta és nem én... Ezenkívül a bábokkal nagyon jól lehet "beszéltetni" a gyerkőcöket, rengeteg olyan dolgot elmondanak nekik, amit NEKED nem feltétlenül. Persze egy ekkora gyerek még nem fogja a kibeszélni magából a gondjait, a félelmeit, de esetleg mégis több dolgot elárul így, mintha nyaggatja az ember.
A "gondolkodó ágy" nálunk is működött, amíg rácsoságyként funkcionált, amióta normál gyerekágy, azóta pedig a gyerekszobában kell megnyugodni. Nálunk "lehet" hisztizni (csak tombolja ki magát - az is kell néha), de nem vagyunk rá se vevők, se kíváncsiak, úgyhogy irány a kisszoba!
Anyai/atyai pofonoktól részemről óvnék mindenkit, csak azt tanítja meg a gyereknek, hogy az erősebbnek van igaza. Nekem is viszket néha a tenyerem, de ilyenkor mindig érzem, hogy velem nagyobb gond van, ha így ki tud hozni a sodromból, mint vele.
A nehezebbik eset a kislányom, aki 15 hónapos és látva a bátyja hiszti-jeleneteit megirigyelte azt. Na most az ő értelmére, fantáziájára még nem lehet úgy hatni, mint egy nagyobbéra, úgyhogy nála tényleg csak a türelem, türelem, türelem.....hmmm nagyon nehéz néha.
Kitartás, lesz ez még nehezebb is (ha már ott is lesz a tesó!) De ha ügyesen kezelsz helyzeteket, akkor baromi jó érzés is lesz egyben.(:-))
üdv:oroszb
Mi is atestunk ezen a rettenetes hisztin, bo fel evig tartott. Valoszinuleg az hozta ki belole, amikor kijottunk az USA-ba, eleg nagy valtas volt mindannyiunknak. Meg most is van belole, de mar nem olyan intenziv. Csak egy pelda: kisfiam vecezes utan a hasznalt vecepapirt akarta velem visszaragasztatni a tekercsre, es iszonyuan begerjedt, amikor nem tettem. Vagy sokaig nem lehetett leengedni a furdovizet furdes utan, csak mar amikor elaludt. De en is ugy voltam, hogy egesz nap csak rettegtem, mert barmelyik pillanatban kitorhetett a balhe valami teljesen varatlan es ertelmetlen dolgon. Ha itthon tortent, akkor egyszeruen nem figyeltem ra, persze egy ido utan ez nem mukodott, mert ha eszrevette, hogy nem figyelem, elkezdett velem verekedni, hogy figyeljek mar oda, hiszen o most hisztizik. Ekkor jott a vegso eszkoz, bekuldtem a szobajaba, es nem johetett ki, amig le nem csillapodott. Nagyon rosszul ereztem magam miatta, de muszaly volt, a szokasos "figyelemelterelos" modszer mar nem segitett. Ha viszont valahol utcan vagy boltban jott ra a hisztigorcs, akkor voltam igazan bajban, mert ilyenkor mindenki azt nezte, hogy mit csinalok a gyerekkel, ugyhogy sajnos engedekenyebbnek kellett lennem, ha nem akartam, hogy valaki feljelentsen a gyerekkel valo rossz banasmod miatt. Nagyon lassan es fokozatosan javult a helyzet, mostmar megint lehet kis tortenetekkel jobb belatasra birni. (Persze nem mindig). Szoval tenyleg csak a turelem segit, amibol vagy van eleg, vagy nincs.
A vecepapiros eset akkor oldodott meg, amikor kitalaltam, hogy a piszkos vecepapir szomoru lesz, ha visszaragasztjuk, mert a veceben van a "lakasa", es szeretne oda hazamenni a tobbi piszkos vecepapirhoz. Tudom, eleg nevetseges, de ez hasznalt.
Esetleg probald meg te is a zokni vagy a vacsora maradek szemszogebol nezni, hogy miert is jo annak a zokninak a labon, illetve a maradeknak a kukaban. :)) Nyilvan gyereke valogatja, vagy bejon, vagy nem.
Sok turelmet es keves osz hajszalat kivanok neked!:))
Mindannyian tanuljuk a szakmát :-)))), talán majd ha az ötödik unokánk születik, lesz valami fogalmunk az életről meg gyermeknevelésről...Csak akkor már senki se figyel a szenilis nagyira....
Az a fontos, hogy bízzunk abban, jól csináljuk ,amit csinálunk (természetesen nem arra gondolok, hogy szíjjal verjük fél órát a gyereket teljes lelki nyugalommal), ez roppant nehéz, nekem a magamba vetett hitem is bizalmam is megrendülni látszott,mikor az angyalkámmal hatalmas csatákba kellett belemennem...De visszanézve azért többé-kevésbé meg vagyok elégedve magammal...
Kedves mese és sófelhasználó!
Én is azzal értek egyet, hogy türelem. Vezérelvek:
- Ne tegyen kárt másokban!
- Magában se, ha lehet, bár egy kisebb baleset többet ér, mint amit a szülő tehet ilyenkor.
- Ne verjük!!! Én is híve vagyok az atyai pofonnak, de ez kizárólag a tudatos és szándékos szembeszegülés esetére való, akkor is csak olyankor, ha világosan érti, miért kapja. Az én fiam 4 évesen jutott el ide.
- Ne nehezítsük a helyzetét, se a miénket. A legjobb megoldás az, ami a legkevesebb idegeskedés nekünk. Végül is a gyereknek leginkább egy olyan szülőre van szüksége, aki ura a helyzetnek akkor is, ha ő nem.
(Mindaz, amit írtam lehet tévedés is. Még én is tanulom a "szakmát".)
Kedves mese és sófelhasználó!
Én is azzal értek egyet, hogy türelem. Vezérelvek:
- Ne tegyen kárt másokban!
- Magában se, ha lehet, bár egy kisebb baleset többet ér, mint amit a szülő tehet ilyenkor.
- Ne verjük!!! Én is híve vagyok az atyai pofonnak, de ez kizárólag a tudatos és szándékos szembeszegülés esetére való, akkor is csak olyankor, ha világosan érti, miért kapja. Az én fiam 4 évesen jutott el ide.
- Ne nehezítsük a helyzetét, se a miénket. A legjobb megoldás az, ami a legkevesebb idegeskedés nekünk. Végül is a gyereknek leginkább egy olyan szülőre van szüksége, aki ura a helyzetnek akkor is, ha ő nem.
(Mindaz, amit írtam lehet tévedés is. Még én is tanulom a "szakmát".)
Kedves Mese! Ne add fel, ez már csak rosszabb lesz:)))
Félre a viccel, tényleg érezheti a prücsök, hogy mindjárt ketten lesz. Még nem tudja mi vár rá, megfogalmazni sem tudja - honnan tudná - , de a beszélgetéseitekből, a készülődésből tudja.
Tényleg nagyon sok türelem kell majd hozzájuk, de arra is vigyázzatok, hogy ne legyen egyik sem a család diktátora. Keményen és határozottan meg kell húzni a vonalat, hogy eddig, és nem tovább. Na és a sokat emlegetett következetesség, amit nagyon könnyű mondani, de nagyon nehéz megvalósitani. Próbáld bevonni minden feladatba. Öntse ki Ő a maradékot. Próbálkozzon Ő a zoknival. Nálunk bevált a gondolkodó szoba(fotel, ágy, bármi), ahová le kellett ülnie és gondolkodni azon, miért hisztizik. Kijönni akkor lehetett, ha szólt, hogy elmúlt a hiszti. Ne lásson rajtad bizonytalanságot, indulatot, mert akkor vagy tovább próbálkozik, vagy megijed és tovább bőg.
Szépen lassan rá fogsz jönni mindenre:)). Sok, sok türelmet és örömöt kivánok Nektek
szerintem egy atyai/anyai pofon mikor nem számít rá egy kicsit elgondolkoztatja és rádöbbenti, hogy az indulatait nem a környezetén kell levezetnie. Tanuljon meg alkalmazkodni és nehogy már a világot tanítsa az alkalmazkodásra.
Lásd, kivel van dolgod, nem nullázlak le....
Szóval, kedves mese, itt nincs más megoldás, mint türelem (nagyon-nagyon sok...)
Nagyon ismerős a képlet, a fiam másfél éves korában esett át egy fél éves rémes időszakon (volt , hogy a hóban szó szerint haza kellett húznom,mert cipleni nem tudtam már), úgyhogy tudatában vagyok, itt a szülő semmit sem tehet, csak megpróbálja az idegeit épen tartani és reménykedni, hogy elmúlik...
Egyébként a kistestvér várás nálunk is előhozta a problémákat újra: teljesen pozitívan álla dologhoz, mégis lehet benne szorongás (a gyerekek azért sokkal többet felfognak, meg meghallanak, mint képzelnénk), az oviban például hetekig verekedett. Mondjuk vele lehet már beszélni, magyarázni, különböző módszerekkel hatni-de ha rájön néha-néha a hiszti, akkor semmilyen megoldás nincs-csak saját magunk nyugtatása.
Ilyenkor bele kell gondolni, mi is vagyunk raplisak néha, de el tudunk volnulni, vagy elkezdünk csörömpölni az edényekkel, esetleg falhoz vágni eg ycsészét- mindenesetre tudjuk, valami nincs rendben velünk. Bennük meg annyi minden még csak kuszán fogalmazódik meg- az értelmük nyiladozik, a -nálunk fejlettebb- hatodik érzésükkel pedig sok általunk nem érzett dolgot felfognak- szóval nehéz nekik is, csak az ember a hisztik alkalmával nem ezt érzi, hanem igen nagy dühöt. Ilyenkor meg kell akadályozni, hogy másban vagy magában kárt tegyen, egyébként pedig hadd tombolja ki magát. Szerintem veszélyesebb az, ha eg gyerek egyáltalán nem tombol, "jó gyerek", mert az biztos elfojt sok mindent, az pedig máshol tör majd utat magának...
Kislányom lassan 28 hónapos, kistestvérét áprilisra várjuk. Az utóbbi pár hétben a mi kis harmatos lelkű, gyengéd gyermekünkből egy kis hárpia lett és én teljesen tehetetlen vagyok a kitöréseivel szemben. Reggeli öltöztetésnél próbálom felhúzni a zokniját, már szinte a térdénél van a sarka és ő még mindig teli torokból üvölt: húzd fel a zoknimat !!! A legváratlanabb pillanatokban fennakad egy addig megszokott mozdulaton (pl. befejezte a vacsorát és én a maradékot a kukába söpröm, mire ő elkezd könnyezve sírni és kiabálni : ne dobd ki ! Miért, kéred ? Neeeem !!! Kis barátja nekidob egy hógólyót, mire ő odavág egy jó nagyot. Játék-terítés közben feldől a kis-kancsó, erre terítőstül, mindenestől lesöpri asz összes játék-ennivalót a földre. Én már előre reszketek, mikor tör ki a következő balhé, minden mozdulatomat megfontolom. Ha menni akarunk, maradni akar, ha otthon vagyunk, akkor néha minden pillanatban velünk akar játszani, máskor pedig minden előzmény nélkül szépen hosszan eljátszik magában. Tele van indulattal, ilyenkor még az arca is eltorzul.
Semmilyen családi problémánk nincs, mindenki szereti, ő a család szeme fénye, sok kis barátja van, akivel rendszeresen találkozik, délelőttönként mini-oviba is jár (bár ez most szünetel). Szerintetek ez a normális komisz kétéves tünetsor, vagy valamit jól elbaltázunk ?
