Én az elmúlt 2 hétben az első albumtól haladok. Ma hallgattam a Vulnicura-t. Mindig is kedveltem, de ennyire még talán sohasem tetszett. Ez az album egy mestermű, 10/10. Számomra mai füllel a Vespertine óta egyértelműen a legjobb lemeze.
Itt egy most feltöltött kritika a lemezről, 20 perces és a videó első felében beszél az összes korábbi lemezéről is. Nem mindenben értek egyet a videó készítőjével, de az nagyon fura, hogy neki is az Ancestress a kedvence a lemezről és gyakorlatilag majdnem ugyanazt mondta róla, amit én 5 napja leírtam itt. Az is tetszik, hogy a Biophilia megkapja az elismerést, amit szerintem is érdemel.
Szerintem ebben a lemezben pont az a legérdekesebb, hogy valójában vannak benne teljesen új elemek is, viszont emellett az utóbbi 5 lemezének mindegyikére vannak erős kikacsintások. De tényleg mindre, ahogy írtam is, a 4. dal pl nagyon Medullás, a 2. nagyon Voltás, a 7. egy Biophiliát tartalmaz, a 8. erősen Utopia hangzású, a 10. meg, főleg az első felében tiszta Vulnicura. És pont ezért is írtam a végére amit írtam, hogy kevésbé áll össze egy koncepcióvá a hangzást tekintve, de pont ezért végig érdekes, végig változatos marad, nincs igazán "teljesen felesleges" dal, ahogy pl. a Utopián sajnos van.
Az utolsó ehhez hasonló albuma egyébként szerintem még a Post volt, ahol szintén szinte minden dal valami teljesen más hangzást, műfajt hozott, ahol volt kemény, sötét elektronika, volt jazz, volt musical, volt ritmusos elektropop, volt nagyzenekari kíséret, minden dal egyedi.
Egyénként ahogy hallgatom, egyre jobban tetszik. Főleg a kedvenceim: pl. az Atopos, aminek a ritmusát nehéz a fejemből kiverni, az Ancestress, aminek komplex hangzása lenyűgöz, a Victimhood sötét hangulata, a Fossora kemény, erős technoja és a pláne a "Her Mother's house". Ez az utolsó dal egyre jobban tetszik, főleg, hogy utánanéztem és láttam, hogy a lánya énekli azt a csodás vokált a háttérben. Gyönyörű lezárása ez a lemeznek.
Nocsak. Látod, talán annyira mégsem volt jó ötlet első hallgatás után több hozzászólásokon ennyire indulatosan mocskolni. Björk zenéjének idő kell. Én is úgy vagyok vele, hogy ha sokáig nem hallgatok Björköt, akkor kell pár hallgatás, mire újra rááll az agyam az ilyen típusú zenére. Nekem ez a lemez minden hallgatással egyre jobban tetszett. Elsőre én sem tudtam vele mit kezdeni, de pont ezért nem is szóltam hozzá addig.
Egyébként most már elkezdtem jobban odafigyelni a szövegekre, párat rákeresve el is olvastam és érdekes, hogy mennyire személyes tudott lenni ez a lemez. Az édesanyja haláláról és a saját szülői szerepéről is énekel a Fossorán. Szerintem ez is mutatja, hogy teljesen normális emberi lényről van szó, attól még, hogy ezen a lemeznek vannak disszonáns hangok. Egyébként nem tudom észrevettétek-e, de mindkét gyereke, a fia és a lánya is énekelnek a lemezen, az utóbbi a gyönyörű háttérvokált adja az utolsó dalban.
Az lehet, sőt biztos, hogy a trilógia befejezésével valami mást fog elkezdeni, viszont arra nem érdemes számítani, hogy a 90-es évek hangzása, dallamvilága fog visszatérni. Az nem fog visszatérni. Azok az idők elmúltak.
Ezt nem értem én ezen az index fórumon. Itt is, de pl. a Depeche Mode vagy a J-M Jarre topikban is minden új lemez megjelenésekor megjelennek a régi rajongók és nagy balhét csapnak, hogy a nosztalgikus érzéseiket nem hozza vissza, hogy "már nem olyan". Pedig a művészet alapja a változás, a külső hatásoknak az alkotása való integrációja. Az alkotók élete megváltozik és ezzel az alkotásaik is változnak. A régi lemezeket bármikor újra lehet hallgatni. Szerintem az új lemezeket akkor lehet igazán élvezni, ha a hallgató nem egy konkrét elvárással ül le, hogy hogyan is kéne hangzania. Ha nem ugyanazt az érzést akarja átélni, amit már átélt régebben.
Adtam neki még egy esélyt ma, és meglepő módon második hallgatásra sokkal jobban tetszett, vagy legalább is abszolút hallgathatónak éreztem már. Valószínű csak az első sokkon kellett túl tennem magam. Ez az operai hangzás továbbra se áll közel hozzám, de már nem zavart úgy, mint elsőre.
továbbra is tartom, hogy jobb az anyag, mint az utóbbi 3 lemez (most végre megszámoltam, hogy hányan is vannak) akármelyike, dehát ez még mindig halovány és a végén alig vártam, hogy elindítsam a Voltát (---> rendes voltam és nem mentem messzebb a Voltánál)
az egy jó hír, ha ez egy trilógia befejező darabja, hátha legközelebb kitalál Björk ebből az útvesztőből...
Most már elégszer meghallgattam, emésztettem is egy kicsit az új lemezt. Ezek után ez lett a véleményem az egyes dalokról:
Atopos: Többszöri hallgatás után azt kell, hogy mondjam, hogy ez úgy jó, ahogy van. Most már kifejezetten meg is ragadt bennem a hangzása, üteme, dallama. Persze, ott vannak benne azok a disszonáns hangok, de szerintem jól bele vannak építve a dalba, a kellemes ütem mögé, összességében ez egy kifejezetten emészthető, björkösen kellemes dal. Nem egy lassú, szenvedős, minimalista valami, hanem ott vannak benne azok az elemek, amiktől ez később is emlékezetes. Pörög, megáll, aztán megint pörög, ahogy az meg lett ígérve. A napokban többször is eszembe jutott a dallam és ütemvilága. 9/10
Ovule: Ez a dal szerintem szintén emészthető, sőt, leginkább ennek van Voltás hangzása az egész lemezről, a Wanderlust jut eszembe mindig amikor hallgatom. Persze talán pont ez a kritikája is, hiszen nem nagyon van benne olyan elem, amit még nem hallottunk volna korábban, főleg a refrén, ami egész szép, de talán kicsit túlzottan is Wanderlust. 7/10
Mycelia: Ez egy érdekes része a lemeznek, jó kis átvezetés dalok között, de persze enélkül is elkészülhetett volna az album, olyan nagyon nem kísérleti itt a hangzás, de elmegy annak, aminek szánva lett. 6/10
Sorrowful Soil: Többszöri hallgatás után azt kell, hogy mondjam, hogy ez a dal nem éppen a legérdekesebb része a lemeznek. Nincs vele semmi különösebb baj, szép, de igazság szerint, semmi nincs benne, amit már ne hallottunk volna milliószor Björktől, teljesen felejthető dal. Kicsit Medulla és Biohilia keverék, aki jól ismeri ezeket a lemezeket, szerintem szintén erre a következtetésre jut. Szép dal, de ha lemarad az albumról, semmi baj nem lett volna. 6/10
Ancestress: És IGEN! Végre. Szerintem ez a dal egy mestermű, talán a legjobb dal az egész lemezről. Az instrumentális része egyszerűen varázslatos, egyedi és ami még fontosabb, végig érdekes, változatos, a felejthetetlen harangok, a vonósok, az elektronikus ütem pedig pont annyi, amennyi szükséges, szóval a keverés is nagyon is jó. A refrén dallama kifejezetten fülbemászó, emlékezetes. Ez is beindul, megáll, újra beindul. Egy unalmas pillanata nincs, pedig több, mint 7 perc, de végig leköt, akárhányszor hallgatom. Van benne valami "fenséges", talán így tudnám megfogalmazni. Érzelmileg nincs a "Black lake" szintjén, de a hangokat, a hangzás összetettségét tekintve ez ver minden Björk dalt az utóbbi 11 évben. Még a vége is csodás, a természeti ambient effektekkel. 10/10
Fagurt Er í Fjörðum: Szerintem teljesen felesleges összekötő elem, nem értem miért kellett egy énekes ilyen kis összekötő, lehetett volna ez is inkább olyan vad, kísérleti, mint egy későbbi, amiről majd írok... 4/10
Victumhood: Ennek a szövege tetszett a legjobban a lemezről. Ez első két percben libabőrös voltam, amikor hallgattam. Végre, egyedi, sötét, nagyon komoly hangzás, utoljára a Post-on hallottam ennyire sötét elektronikus hangzást. Után pedig beindul a dal kicsit és gyakorlatilag egy lassú "megőrülést" hallunk a végéig, egyre kaotikusabb, disszonánsabb, zavarosabb, de egyre intenzívebb is, amit én imádtam, viszont azt hozzáteszem, hogy a dal talán hosszabb a kelleténél, olyan 2 percet le lehetett volna belőle nyesni, mert akinek ez a fajta zeneiség nem tetszik, az nagyon el fogja unni magát. Ez a dal kockázatokat vállalt és nagyon egyedi, ez is a lemez egyik legjobbja, még ha meg is értem, ha valakinek nem tetszik, de nekem tetszett, főleg többszöri hallgatás után. 9/10
Allow: Őszinte leszek. Szerintem ez a leggyengébb dal az egész albumon. Gyakorlatilag ez egy Utopiára való dal, a fúvósokkal és a "boldogabb" hangzással, olyan, mintha egy onnan lemaradt dalt tett volna fel ide, de semmi nincs benne, amitől emlékeznék rá. Hallunk pár érdekes effekt és szépen hangzik, jól össze van rakva. De én inkább hallgatok valami zavaros, kaotikus, "kakofón", de egyedi Björk dalt, mint egy ilyen sablon dalt. Felejthető volt. 4/10
Fungal City: A dal eleje az előző dal hangzását folytatja, de sokkal rétegeltebb, összetettebb hangzással, aztán bejön a pengetés, a férfi hang és egyéb effektek, szépen építkezik, kíváncsivá teszi a hallgatót és aztán jön egy jó kis ipari technós ütem is, ami meglepően jól illik a fúvósokkal. Semmi nagyon különleges nincs a dalban, de mégis képes volt az elejétől a végéig lekötni, mindig valami új effekt, valami érdekes. Ez az, ami hiányzott az Utopiáról. Ez a lemez nagy erőssége. Tetszett. 7/10
Trolla-Gabba: Teljesen megértem, hogy valakinél ez kiverte a biztosítékot, de ami engem illet: én ezt imádom, de komolyan, minden másodpercét. Ilyennek kell lenni egy ilyen lemezen egy dalok közti összekötő elemnek. Pont annyira hosszú, amennyire szükséges, de ezek az IDM-be illő effektek, egy alternatív elektronikus zenék iránt rajongó valakinek, igazi ínyenc falatot jelentenek. Nekem ez teljesen bejött. Őrült, nagyon kísérleti, de abban az értelemben, ahogy szerintem érdekes és szerethető. 8/10
Freefall: Ez a dal engem lenyűgözött. Az első fele után úgy voltam vele, hogy ez a dal meg olyan, mintha a Vulnicuráról maradt volna le. Érzelmes, szomorú, vonósokat hallunk, drámai hatású, de egyébként minimalista. Viszont a második felétől meg, amikor az a pengetés indul, hát az varázslatos. Szép és dallamos, nagyon jól vett összerakva, ahogy halad előre és egyre gyorsabb, egyre jobban közelít a végéhez. Egyedi és kreatív, sokat fogom hallgatni. 9/10
Fossora: Fura, hogy ide, a lemez végére került a címadó dal, de hogy őszinte legyek, abszolút megérte kivárni. Ez az a dal, amire vártunk a beharangozó alapján. Végig ütemes, szinte táncolni támad kedve az embernek, a refrénje talán már túlságosan is fülbemászó persze a maga disszonáns módján. Aztán a végén pedig tényleg beindul a gyors techno és elérkezik a lemez a csúcspontjához, a katartikusnak szánt pillanathoz. Első hallgatáskor ezt találtam a legjobb dalnak. Most többszöri hallgatás után már nem ezt a véleményt felülbíráltam, de így is a legjobbak között a helye. 8/10
Her Mother's house: Az instrumentális és háttér-vokál része egyszerűen könnyfakasztóan gyönyörű, csodálatos, a legszebb az egész lemezen. Az ének is szépen, viszont azt hozzátenném, hogy szerintem itt pont, hogy a minimalistább hozzáállás még jobbá tette volna, nem kellett volna bele egy "második Björk" hangsáv és akkor azt mondnám, hogy ez a Cosmogony-szintjét is meghaladja érzelmileg, de így egy kicsit zavaros néhol az ének, ehhez a lassú, gyönyörű dallamvilághoz egy szimpla, egyszerűbb dallamot éneklő Björk elég lett volna. De ezért szép lezárás. 8/10
ÖSSZESSÉGÉBEN: Ez a lemez magasan veri az Utopiát, többször hallgatás után nekem igenis tetszik. Itt szinte minden dal érdekes és egyedi, ami pedig még jobb, hogy a lemez végén jobbnál jobb dalok vannak, ami nagy felüdülés azok után, hogy egymás után jöttek ki Björk lemezek, amiknek a vége hát... elég felejthető volt. Az Vulnicura utolsó 3 dala, a Utopia utolsó 5 dala totálisan felejthető volt. Itt meg nagyon nem ez a helyzet.
A lemez legnagyobb kritikája az, hogy a stílusa, hangzása nagyon össze-vissza lett, nem igazán tudnám, hogy milyen egy "Fossorás hangzás". Kísérletezett mindennel, szinte az összes korábbi lemezéről van valami ezen a lemezen, rendezettség nélkül. De pontosan ez a lemez legnagyobb erőssége is. Itt végre elkezdett látszott, hogy bátran mert mindenfélével próbálkozni. Ez a lemez az Allow kivételével egy unalmas pillanatot nem tartalmaz, végig leköti a hallgatót, mindig valami új várhat a következő dalon. Szóval szerintem a Fossora, bár nem hibátlan, de egyértelműen érdekesre sikerült. Mély kötődést most még egyik dallal kapcsolatban sem érzek, olyat mint amit egy Pagan Poetry, egy Cosmogony vagy egy Black lake jelent, de zeneileg meg lenyűgöz ez a rétegelt, összetett hangzás. Biztos, hogy sokat fogom hallgatni, hiányzott már egy új Björk lemez.
Biztos én vagyok rosszul bekötve, de szerintem a Volta óta ez Björk talán legemészthetőbb lemeze. Kifejezetten dallamos – na persze nem a verze-refrén-verze módon, de egy meghatározó dallammenet minden számban van, amibe kapaszkodni lehet. Mindazonáltal inkább egy “történetmesélős” albumról van szó, a dalszövegek követése nélkül egyszerűen nem működnek a dalok; ezt viszont feleslegesnek érzem “a régi Björkhöz” hasonlítgatni, én ezt inkább simán csak egy új megközelítésnek, egy új karakternek élem meg, ami miden albummal más és más.
Az, hogy ebben hasonlít a Vulnicurához és az Utopiához nem véletlen, Björk elmondása szerint a Fossorát a Vulnicurával kezdődő “lélekápoló” trilógia harmadik részének tekinti – véleményem szerint viszont a három közül ez a legkiforrottabb anyag, ami ráadásul rengeteg elemében tiszteleg Björk saját életműve előtt is (a Medúlla acapellája, a Volta fúvósai, a természet mint központi téma a Biophiliából, az Utopia fuvolái, és még sorolhatnám), így régi rajongóknak igazi kincsesbánya, de bőven mutat valami újat is.
A Victimhood instant az egyik kedvenc dalommá vált a sötét, sci-fi filmszerű hatásaival, a Freefall pedig egy abszolút újszerű húzás – mintha a Broadway-re ültették volna át Björköt egy dal erejéig. Szerintem sokan túl komolyan veszik ezt a lemezt, holott egy kifejezetten játékos darabról van szó.
Nekem a Victim volt az első szám, ahol felkaptam a fejem, hogy na végre történik valami a lemezen.
Igen, ez valóban ilyen kortárs cucc, kb. mint Tori Amos Night of Hunters-e, amivel szintén nem tudok mit kezdeni. Nála is szintén az egyetlen albuma, amit nem bírok hallgatni.
A Dior a barokkos új divat showjába fel is használta az Atopost, csak néztem mikor felcsendült:
ennyi, nem tudok mit hozzátenni.. 1re jobban kezd bejönni. nem popzeneként kell hallgatni, hanem egy kortárs műkét.. a Victimhood-tól teljesen kész vagyok, főleg az elején a recsegős rezektől, csontból szól
persze még az emésztési szakaszban tartok, azt viszont nem tudom meddig fog bent maradni a loop-omban
Az egész albumot felfoghatjuk egy darab zeneműként is, az egész kortárs operaszerű: van nyitánya, majd egy nagyszabású rondóforma a kidolgozásban, melyet a repríz követ, mely visszautal az előző részre, majd egy finálé zárja le. Magával ragadó, tudatfolyamos zenemű, mely a mélyben érzelmeket szabadít fel. Nekem bejön.
From Pitchfork's twitter account: “I’m not saying we’re going to take over, but I feel like all the hidden matriarchs out there are just crying: Finally, we don’t have to hide.” — Björk reflects on Kate Bush’s recent chart success
Konkrétan lejöttem az életről ettől az albumtól, és még mindig nem térek magamhoz, hogy mit is hallottam. Ez olyan, mint azok a fajta álmok, amikor azt álmodja az ember, hogy a kedvenc énekese valami hallgathatatlan förmedvénnyel állt elő, de aztán szerencsére felébred az ember. Csak sajnos ez itt most nem álom. Tudomásul kell venni, hogy mostantól Björk már maximum csak ilyen jellegű izéket fog kiadni, mert egyre csak öregedni meg elszállni fog. Találó volt, amit pár éve írt itt valaki, hogy "megpimpósodott a néni". Hát most már tényleg meg. :(
Na végig szenvedtem. Úgy voltam vele, hogy 3 hallgatás előtt nem mondok róla semmit, nehogy elhamarkodottan mondjak bármit is, de nincs az az isten, hogy ezt az elmebajt én még kétszer meg akarjam hallgatni. Az egy dolog, hogy dög unalmas az egész (holott Björk azt ígérte minden szám vége begyorsul), de, hogy EGY darab igazán jó dal se legyen rajta, az még Björkhöz képest is művészet, mert az Utopiáig bezárólag azért mindig volt jó pár tetszetős darab rajtuk. A Fossora konkrétan olyan, mintha egy diliházban lenne az ember, ahol nyálukat folyató őrültek, meg oompa-loompák rohangásznának össze-vissza. És én még azt vártam, hogy vége legyen az Arca hangzásnak, de az Utopia ehhez képest egy könnyen fogyasztható szép kis album.
Pontosan! Régen nem kellett megkínlódni azért, hogy értékelni tudjuk az új albumait, és nem azért mert kommersz pop albumok lettek volna, egyszerűen csak akkoriban értett a jó dallamok és hangzások írásához. Egy Homo vagy Vespertine azonnal hatottak és nem azért, mert könnyen fogyasztható lemezekről lenne szó, egyszerűen csak mesterien jók és kész. Ma pedig már direkt furábbnál furább hajlításokat énekel meg, felteszem azért, hogy valami nagyon "művészit" és sosem hallottat halljon a nagyérdemű, csak sajnos épp az ellenkezőjét éri el vele Björk. Kezd idétlenbe átmenni az amit csinál a sok kakofón idióta dallammal és hülye hangszerekkel. Egyre inkább azt érzem, hogy egy Björk paródiát hallgatok már az újabb lemezein. Az újat amúgy ma fogom meghallgatni, várom a csodát. Ja nem.
Hát, azért tegyük hozzá, hogy Björk értett a fülbemászó dallamok írásához. És nem csak a kislemezdalairól, slágereiről beszélek. Ehhez képest az utóbbi 10-15 évben a dallamot, dallammenetet tartalmazó dalainak száma konvergál a nullához. (Még nem hallottam az új albumot.)
Gyanakszom, hogy szándékosan érted félre. Tisztában vagyok Björk munkásságával, szerintem tudom, hogy hogyan érdemes hallgatni. És nekem van számos fülbemászó, megkapó dala. Amikor én kezdtem ismerkedni a zenéjével, hetekig nem bírtam mást hallgatni és máig képes vagyok magamnak Björk napokat rendezni.
A Volta óta viszont nekem érdektelen, amit csinál. Egészen egyszerűen nem elég jó, nem OLYAN jó, sajnálom az időt tölteni velük
Fülbemászó? Azért Björk dalai, a régieket is ideértve, a Debut kivételével sosem próbáltak klasszikusan fülbemászóak vagy könnyen dúdolhatóak lenni, aki azt akarja, az nem Björköt hallgassa, arra ott vannak az átlagos pop dalok. Björk mindig is az az előadó volt, akinek idő kellett a művészetéhez, nem lehet azonnal megszeretni, több hallgatás kell hozzá, mire a hangjához, stílusához hozzászokik valaki, de aztán pont ezért annál erősebb lesz a kötelék, amikor végre sikerül megérteni, megszeretni, mert annál egyedibb, különlegesebb a zenéje, olyasmi, amit nem tudsz kiverni a fejedből. Szóval a klasszikus értemben fülbemászó, elsőre emlékezetes dalt szerintem nem is érdemes várni.
Talán én azért látom kicsit másképp, mert én szerintem az itteni hozzászólókhoz képest egy fiatalabb korosztályhoz tartozom, én ugyanabban az évben hallottam először a Homogenic-et, a Vespertine-t és mondjuk a Biophiliát vagy a Voltát, nekem nem kötődik nosztalgia a régebbi lemezekhez, hanem együtt hallottam a zenét a Biophiliáig.
Ami pedig az utóbbi pár lemezét illeti: én épp ellenkezőleg látom. Szerintem is a Homogenic, Vespertine a legjobb lemezei, de szerintem nem azért, mert azokban van az a pár nagyon emlékezetes dal, sőt, nekem a Cosmogony, Virus, Crystalline, Mutual Core, Declare Indepencence, Stonemilker, Lionsong, Black Lake, Arisen my Senses simán felér a legjobb dalokkal a régi lemezeken, ugyanolyan gyakran eszembe jutnak, a szövegük vagy a dallamuk, mint mondjuk egy All is Full of Love. Szerintem pont, hogy a kevésbé emlékezetes dalok adják a különbséget. Pl. a Az Utopia dalainak úgy 70% totálisan felejtős nekem, a Vulnicura utolsó három dalát sosem hallgatom, ellenben a Homogenic-nek minden dalát nagyon szeretem, az All Neon Like vagy az Alarm Clock is nagy kedvencem. Szerintem az új Björk lemezekkel nem a slágerek hiánya a gond, hanem pont, hogy a "töltelék" dalok sablonossága.
Az új lemezről egyelőre csak annyit, hogy szerintem sokkal jobb, mint az Utopia, itt nincs annyi felesleges dal. Még nem hallgattam eleget, hogy véleményt mondjak róla komolyabban.
