Egy korábbi hozzászólásomban a horizontok összeolvadásának fontosságáról írtam.
Ha én a múlt egy jelenségét értelmezem, akkor a két horizont -a jelené és a vizsgált koré- bennem találkozik és összolvad. Ekkor járok el helyesen. Egyrészt nem felejthetem el, hogy én ki vagyok (beleértve a holt és a mikort), másrészt állandó reflexióban kell állnom az adott korral is, megőrizve a múlt jelenségének kontextusát.
Erről ez a véleményem, s ebből kiolvashatod, mennyiben értek egyet veled az elmélet szintjén.
Az én problémám igazából az, hogy sokszor túlzott érvényességet tulajdonítunk egyes, pl. a múltról alkotott véleményünknek, nem vesszük figyelembe, hogy mi a lépcső egyik fokán állunk és nem a csúcsán, ráadásul azt sem tudhatjuk biztosan, hogy a mi lépcsőfokunk milyen magasan van más korok szintjéhez képest. Véleményünk lehet és fontos is, hogy legyen bármiről, de nem jó, ha ezek kritikátlan ítéletekké válnak.
Az arénák ma is léteznek, csak másképp nevezzük őket, és (egyenlőre) papírba vannak csomagolva, de ugíanaz a brutalitás húzódik meg mögöttük. (pl. akciófilmek, egyes "sport"ágak stb.)
Más: Hitler akkor lett 'Hitler', amikor kiteljesedett a rendszere, amikor kiteljesítette önmagát (amennyire engedték). Amikor túllépett egy bizonyos határon (konkrétan a lengyelen) akkor mutatta ki a foga fehérjét. Nagyhatalmi politikai szinten valóban a francia kaland keltett nagyobb hullámokat, de ne felejtsd el, hogy politika és etika két egymástól független fogalom (ld. Macchiavelli).
A giccsre szükség van. Fontos társadalmi missziót tölt be. Olyan, mint egy érzéstelenítő-kábító injekció. Nélküle az emberek nagy része elviselhetetlenül komornak tartaná az életet. A giccs otthonosságot és otthont teremt.
És még valami eszembe jutott: ha egy embernek, aki fogékony a giccs iránt, a tulajdonában lenne pl. Rembrandt Önarcképe, az az ember szerintem ugyanúgy giccsként kezelné ezt a műtárgyat. Neki ekkor az attitűdje a giccses. S talán éppen ezt nevezik sznobériának...
Nem tudom akkor, mi alapján lehetne megszabni, hogy egy adott korban vmi elítélendő vagy sem, ha nem a mai ismereteink alapján. (Mondjuk ez már eléggé elkalandozik az eredeti témafelvetéstől, de a dolog érdekes). Akkoriban a spártaiak tevékenysége úgy, abban a formában működőképes volt, ám néhány ügyük feltétlenül elítélendő a mai szemmel. Tény, hogy nem lehet bizonyos dolgokat csak úgy kiragagni és elemezni, hanem kontextusában kell vizsgálni és meg kell nézni az akkori szemmel is. De a maival is szerintem.
Mi van pl. az arénákkal? Ahol összeeresztenek rabszolgákat és vadállatokat, ki-ki alapon, a közönség őrjöng, még több vért akart. Mai szemmel azt mondom, ez undorító, barbár, abszolút elítélendő tevékenység. Ha akkor éltem volna, lehet, hogy ott örjöngtem volna én is a nézőtéren vagy futottam volna némely állatok elől.
Hitlert a németek többsége nagyon sokáig elfogadta, sőt hősnek tekintette. Sajnos nagyon későn ébredt rá a többség, hogy vmi nincs rendjén. A külfölddel uez a helyzet. Ha nem is lehet azt mondani, hogy rajongásig szerették, de mindenesetre elfogadták egészen addig, míg meg nem támadták Franciaot. Nem Leot, mert az senkit nem érdekelt, hanem a franciákat. Az 1936-os berlini olimpián Hitlert a franciák felemelt kézzel köszöntötték. Ez mi más, ha nem a rendszer legitimizálásának a jele?
Egy másik dolog: a giccs szerintem körülvesz bennünket, bármennyire is igyekszünk ennek elkerülésére. A különbség max. csak annyi, hogy egyesek szándékosan törekszenek minél több giccses dolgot felhalmozni, mások viszont minél kevesebbet. A művek tekintetében viszonylag kevés olyan van, ami ne hordozna egy-két giccselemet magában. Ettől még nem lesz vmi giccses! A giccs csak túlzott mértékben ártalmas.
szükség? nem tudom. igény, igen
akkor lesz rossz, ha rátelepszik az életedre. ha már nem ismered fel a valódi értéket mellette. ha mértékké válik. ha a giccs által közvetített közhelyek a lelkedet is áthatják
És ha ez az egyetlen festmény pl. az amerikai Szabadság-szobrot ábrázolja kicsinyítve, amint egy iskolapadban nyújtózkodva jelentkezik?
Jó-jó, ez már nagyon abszurd, de játsszunk el a gondolattal!
Dr strange, a te giccs-definíciód alapján ez az egyetlen kép mégis giccses lenne, nem?
Az utca embere (eléggé furcsa kifejezés, hiszen egymás mellett jár-kel a tudós és a tudatlan), szóval szerintem az emberek nagy része mulatságosnak, aranyosnak, édesnek, cukinak, jópofának, meghatónak stb nevezi és tartja, ami voltaképpen giccs.
Éppen ez a giccs fegyvere.
És bizonyos szinten én is ragaszkodom a giccseimhez.
Itt megint a definíciók tisztázatlansága " játszik be". Ha az utca emberét megkérdeznénk arról, mit is jelent számára a giccs, valószínűleg valami olyasmit felene, hogy "az, ami nagyon szirupos, édeskés, túldíszített stb.". Ilyen értelemben nézve lehetne aza az "egyetlen" festmény is giccs, ha a fenti kritériumoknak megfelel, bár már ezek is viszonyításon alapulnak, tehát megint elérkeztünk oda, hogy a kérdés abszurd. De lehet a giccsnek egy olyan értelmezése is szerintem, amit én itt megpróbálok képviselni, hogy giccs az, ami egy művészi motívumot vagy alkotást közegéből kiragadva, jelentését meghamisítva, eredeti erejét elvéve tömegcikké silányítja le. Ilyen értelemben az az egyetlen festmény nem lehetne giccs.
Minden csak összehasonlítás kérdése. Amiből csak egy van, az szerintem csak eredeti lehet, giccs nem. Viszont a tömegárukat tekintve jóval erősebb a piac hatása, mint bármely más hatás.
Mr. Pink, a kérdés jó, de nehéz elképzelni egy olyan dolgot, amiből csak egy létezik. Mert mondhatjuk, hogy csak egy Eiffel-torony van, de torony akad bőven, s ez azok közül egy.
Te tudsz olyan dolgot, aminek nincs fajta v. nembéli társa, amihez kapcsolhatnánk?
A mennyiség és a giccs között van kapcsolat, de nem abszolút. A tömegtermelés egyik ága a puritán árucikkek irányába mutat, a másik a giccs irányába. A kettő között bújik meg az izlésesen diszitett tömegáru, ha van ilyen egyáltalán.
És ha csak egy festmény lenne a világon, akkor mi alapján kiálthatná ki bárki is giccsesnek?
Honnan veszi a vonatkoztatási rendszert?
Szerintem ez fából vaskarika. Ha a világon csak egyetlen festmény létezne (bár én nem szeretem az ilyen ad absurdum feltevéseket), akkor az szerintem nem lehetne giccs, mert a giccsnek lételeme a klisé, a mások által művészivé emelt, megragadóvá formált motivumok tömegcikké silányitása. Tegyük Mona Lisát fürdőlepedőre, és ott a giccs.
Lehet e giccses az, amiből csak egy létezik? És van e összefüggés egy adott dolog mennyiségi létezése, és giccsessége között. Pl. a világon rengeteg festmény van, ezek között sok giccs is van. De ha csak egy festmény lenne, ráadásul egy giccsnek kikiáltott, akkor az önmagában lehet e giccses, mint egyedi?
Amiket írsz, azokban nagyjából egyetértünk. De én pl. nem ítélem el a spártaiakat a mai szememmel sem, mert nem a koruktól elvonatkoztatva nézek rájuk. A mai szemem a múltba néz, és ott keresi az összefüggéseket, nem pedig a jelen dolgaihoz próbálja kötni.
Hitler példája sántít, mert az ő korabeli megítélése (a világban) igencsak negatív volt.
A követői egy számos kisebbség volt, akiknek a vágyait és álmait mondta ki Hitler egy kaotikus időszakban...
A zene és giccs kapcsolata (is) problémás.
Ha azt mondod, hogy Mozart zenéjében túlzott díszítések találhatók, akkor mi a helyzet Bachhal, Beethovennel, Haydnnel, vagy akár Brahmsszal, Bizet-vel? Ők is giccsesek? És a gregorián? És egyes népzenék?
Ezek mind tartalmaznak annyi díszítő motívumot, mint Mozart...
És ezzel elérkeztünk Mr Pink felvetéséhez (ha jól értem, mire célzott): giccses lehet -e a népzene?
A spártaiak ténylegesen vadállatok mai szemmel nézve. Ez van, ezt el kell fogadni, akkoriban működött a dolog, mert más volt a kultúra, a társadalmi szokások, az egész szituáció stb. Ha egy ember ma viselkedne úgy, ahogy akkor egy spártai, tuti, hogy a dutyiban végezné (feltéve, ha elkapják). A spártaiak viselkedése tehát sok tekintetben elítélendő MAI SZEMMEL. A spártaiak is követtek el hibákat, mindössze ennyi. A hibákból pedig nem árt tanulni.
Egyszerűen nem lehet az akkori kor szemüvegén keresztül tisztán látni, max. homályosan. Nem lehet azt mondani, hogy igen, Hitler akkori szemmel jó bácsi volt, mert munkát adott a munkanélkülieknek, szabadnapot a munkásoknak stb. Ha itt leragadunk, akkor bambi. Annyi előnyünk van, hogy tanulhatunk a történelem hibáiból, vagy lis lehetőségünk van rá.
Mozart egyébként nem összességében giccses, csak helyenként, s ez sem feltétlenül baj. Egyszerűen a túlzott díszítések teszik műveit helyenként azzá. Nem is mondtam, hogy a giccs mindig ártalmas.
A "mi lett volna, ha" kezdetű mondatoknak valóban nincs értelme -a logikában. Ott sokkal rondább neve van és a logikai értéke a 0-hoz közeli, logikai hibaként tartják számon. Itt viszont ízlésről, értékelésről és ítéletről van szó, ezért nem értem, miért ne használhatnánk a könnyebb megértés és megérttetés céljából.
Nem világos előttem, miért írtad, hogy Mozart ha ma élne, talán nem is lenne zeneszerző. Itt nem Mozart személyéről van szó, hanem a zenéjéről. Azt írtam, tegyük fel, hogy ma születnek meg ezek a zenék és nem azt, hogy ma él Mozart. És ezt megtehetjük, mert ez egy elvi vita, amit történetesen Mozarthoz kötöttünk.
Természetesen jogod van Mozartról bármit gondolni, ez a Te véleményed és nekem semmi közöm hozzá. De ez a véleményed egy tudatos vitaindító hozzászólásban szerepelt. Én nem értek Veled egyet, és ennek hangot (pontosabban betűt) adtam. Ennyi történt és történik...
Mi most élünk, a jelenben. Ebben nincs vita közöttünk. De ha vélekedéseidben és ítéleteidben nem látsz ezen a horizonton túl, az érdekes eredményt szülhet. Mert pusztán mai szemmel egy, a saját korában köztiszeletnek örvendő spártai polgár nem más, mint egy pedofil és homoszexuális, emberkínzó, rasszista és fasiszta, sorozat- és gyermekgyilkos vérengző vadállat, és még sorolhatnánk a hasonlóan hízelgő jelzőket.
Éppen ezért, ahelyett, hogy a saját koromat fogadom el alapnak (akár meggyőződésből, akár jobb híján, mert most élek), engednem kell, sőt törekednem rá, hogy a két horizont, az alkotóé és a befogadóé találkozzon és összeolvadjon.
Ezt hiányolom a Te Mozart-képedből.
Végül egy kérdés: milyen giccs-definíciót alkalmazol, amelyiknél Mozart Nálad fennakadt a rostán? És miben jelentkezik ez a zenében?
A mi lett volna, ha kérdésnek nem nagyon van értelme. Mi lett volna, ha Cleopátrának rövidebb lett volna az orra, mi lett volna, ha Napóleon piaci kofa lett volna, mi lett volna, ha Mozart nem abban a korban élét volna... Nos, nem tudjuk. Lehet, hogy ha Mozart most élne, egy niemand lenne, annak ellenére, hogy zseni. Valószínűleg teljesen más stílusban komponálna. Lehet, hogy jobb lenne, mint Mike Oldfield, de lehet, hogy egy rave-őrült lenne. Az ilyen kérdésekre nincs módunk választ kapni. Az se biztos, hogy zeneszerző lenne.
Tény, hogy egy műalkotás értékét aszerint kell megítélni, hogy mennyiben jelentett akkor előrelépést, s hogy milyen volt az akkori színvonal. Mai szemmel miért ne lehetne azt mondani vmi rokokó épületre, hogy túl giccses? Ez szerintem nem von le semmit az értékéből. Mai szemmel túl giccses, nem az akkorival. Most akkor hibát követek el, ha azt mondom, hogy ez meg ez giccses vagy gagyi mai szemmel?
Attól, hogy vmi giccses, még képviselhet értéket. A giccs önmagában nem határozza meg, hogy mennyire értékes vmi, mellette van egy csomó más tényező is, ami megteszi. Pl. mennyire egyedülálló, milyen régi, mennyire jelentett fejlődést az akkori korhoz képest, mennyi darab maradt meg belőle, milyen anyagból készült s még lehetne sorolni.
Mozart korát valószínüleg soha nem fogjuk teljesen megérteni, amikor még a magunkét sem értjük teljesen. Nem vagyunk Übermenschek, hogy felette álljunk bizonyos dolgoknak, bár mindig vannak, akik ezt hiszik. A korunk sem áll fölötte más koroknak. Max. annyi az előnyünk, hogy mi tudunk véleményt mondani a rlégebbi korokról, de a régebbi korok nem tudtak véleményt mondani a jövőről.
Elfogadom, hogy véleményt mondani csak a saját helyünkről és helyzetünkből mondhatunk, hiszen ez a véleményalkotás lényege. De már más a helyzet, ha ítéletet mondunk. Te a véleményedet a kor szellemiségével, fő irányvonalával támasztottad alá. Ezzel a szubjektivitásodat egy objektiv jelenséggel magyaráztad meg, ezért éreztem úgy, hogy amit írsz, az több, mint magánvélemény.
Szerintem Mozart (vagy akárki más) esetében annyit mondhatok, hogy nekem (itt és most, minden mástól függetlenül) hogy tetszik, vagy, hogy ha Mozart a mi időnkben élne és most írná meg a műveit, akkor mit gondolok róla (itt már kontextusában vizsgálva), és utóbbi esetben lenne teljesen releváns az ítéletalkotás.
Gondolj csak olyan műalkotásokra, amik nem önmagukban remekek, hanem a hozzájuk kapcsolódó történelmi járulékokkal együtt bírnak értékkel.Pl.az őskori termékenységszobrok, a sziklarajzok, a mozaikok, az Ómagyar Mária-siralom, stb.
Ha egy költő ma írná meg az ÓmM-s-t, nem lenne kiadó, aki ezt elfogadná. Hasonlóképpen az ősi szobrok és rajzok esetében.Mégsem hiszem, hogy a fent említetteket értéktelennek tartanád.
Szerintem Mozarttal kapcsolatban is hasonló a helyzet, csak a különbségek nem olyan szembeötlőek. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy Mozart nem élvezhető önmagában (érdekes kérdés, hogy itt van -e szerepe a történelmi távlatnak), hanem azt, hogy valószínűleg más lenne a megítélése, ha ma írná meg a szimfóniáit.
Igazából az a furcsa nekem, hogy Mozart KORÁT giccsesnek tartod-tartjuk, és ehhez a mai esztétikát hívjuk segítségül, általában kimondatlanul. Hiszen mindnyájan a mai kor "termékei" vagyunk a rá jellemző sajátosságokkal, gondolkodásmóddal. Így tökéletesen meg sem érthetjük pl. Mozart korát és annak jelenségeit.
Hát ez a gondom.
Egy másik történelmi korszakot csak abból a korból lehet megítélni, amelyikben élsz. Én spec. nem tudok nyilatkozni arról, hogy hogyan látnám Mozartot 1950-ben vagy akár mint kortárs. Tehát szerintem jogomban áll bárkiről és bármiről véleményt alkotni, mindegy, hogy mikor létezett, a saját értékrendszerem alapján. Ezt az értékrendszert pedig igenis nagymértékben meghatározza a kor, amelyben élek. A kultúra, a társadalom, a neveltetés, az iskolák stb.
Lehet, hogy nincs igazam, amikor véleményt nyilvánítok, de ez már egy másik kérdés. Azt soha nem állítottam, hogy mindig igazam van. Leírom, hogy mit gondolok, pl. hogy Mozart van, ahol giccses aztán vagy érdekel vkit vagy nem.
Egy giccses környezetben élő vki képtelen megtagadni önmagát, vagy lis nagyon nehezen. Ha vki megtagadja azt a kultúrát, amiben nevelkedett, akkor kevésbé lesz népszerű. Azon egyszerű oknál fogva, hogy a kutya sem fogja érteni, mit akar. Mozart zenéjét pedig szerették. Szerette a giccses közeg is. Én is szeretem, bár kicsit giccsesnek tartom. Akkor biztos nem tartották giccsesnek.
S ha már itt tartunk, mi van pl. a barokkal, a rokokóval. Ezt vki akkoriban giccsesnek tartotta vki? Mai szemmel azt mondom, giccsesek. Vmi tetszik bennük, de akkor is giccsesek.
S csak egy kicsit vissza az improvizációra: ezt azért hoztam fel példának, mert innen volt a legkönnyebben megközelíthető a redundancia és a gagyi kapcsolata.
Örülök, hogy régi ismerősök is újra felbukkannak a topicban. Valójában a topic címének tényleg inkább GICCS és GAGYI-nak kellene lennie, de ez most már így alakult. Egyszer Réz Andrásnak vettem részt egy kurzusán, aminek ez volt a címe:
A GAGYITÓL AZ ART KAMUIG
Elég hasznos volt.
S ha már itt tartunk. Szerintetek mi az az ART KAMU? Vannak-e jó kis példáitok?
Ami a Valentin-napot illeti, szerintem a tömény giccs. Legalábbis kis hazánkban. Piros vagy vörös lufi-szivecske s rajta cikornyás betűkkel, hogy szeretlek vagy ájlávjú. Na igen, ha már megszüntek a május 1-i felvonulások, vmit csak ki kell találni a lufimániásoknak. Itt nálunk, ez az egész cécó nem más, mint egy olcsó marketingfogás. A virágárak az egekben az összes csecsebecsével egyetemben. A "hős szerelmes" pedig nyomorult mit tehet, amikor egyetlen szerelme vagy egyetlen szerelmei vagy a potenciális "álmaim asszonyai" elvárják, hogy kapjanak vmi lélekemelő kütyüt. S el lehet képzelni, hogy Gézuka - aki minden zsebpénzét valentin-napi remekművekbe öli - a nap végén mégis letolást kap Mancitól, mert az ő lufija nem olyan szép szines mint Jucikáé, nem is beszélve a fonnyadt virágokról.
Erre Gézuka ott áll kétségbeesetten, szívet egy pillanat alatt zúzta össze Mancika. Gézuka, akit a fogyasztói társadalom - no meg Mancika - kényszerítette bele a vásárlásba, szegény csak nem akart túl nagy társadamai kockázatot vállalni, s erre tessék...
Tehát így, ebben a formában a Valentin-nap nem más, mint kultúraidegen, a fogyasztói-társadalom tiszteletére emelt giccses ünnep, melynek célcsoportja a szerelmesek.
Azt hiszem, valahol az egész valentin-napi filozófia értelmét vesztette.
Üdv!
Jöjjenek a kövek!
A macska és a zongora találkozását nem nevezném improvizációnak, legalábbis a szó zenei értelmében. (Ezzel nem a macskák muzikalitását akarom minősíteni.)
Ennek kb annyi köze van a zenének, mint ha pl eldobok egy gitárt. Valamilyen hangot az is ad, mégsem zene.
Nekem csak az a gondom, hogy Te "különféle improvizációk"-ról szóltál és az elég tág.
"Ha az improvizáció már keretbe van foglalva (visszatérő motívumok, dallamok stb.), akkor már tartalmaz redundanciát,tehát nem gagyi."- írtad. Nehéz és nem túl szerencsés szerintem szabályokat megfogalmazni a zene értékeit illetően, mert az sokkal gazdagabb annál.
(A Boleróval kapcsolatban pedig az a véleményem, hogy igencsak monoton, és nem változatos. Viszont éppen ezt szeretem benne.)
Mozarttal kapcsolatban újra elő kell hozakodnom a régi problémámmal: nem furcsa, hogy mi a jelen talaján állva valamely régebbi kort ill. annak egyes jelenségeit giccsesnek bélyegzünk?
Ez tipikusan historizáló attitüd: én és az én korom (a jelen) már nem része a történelemnek, hanem felette áll: ez adja az alapot arra, hogy kijelentéseket tegyek a múltra vonatkozóan.
Én például nem találkoztam Mozart korából származó olyan véleménnyel, amelyik Mozartot és környezetét giccsesnek tartotta volna.
Igen, így már érthetőbb, mert félreértettem, azt hittem, hogy a dzsesszt sem tartod értékesnek, mert az improvizáció emlegetésénél nekem elsősorban az jutott eszembe, noha nem vagyok - sajnos! - nagy zeneértő. És ha már ennél a műfajnál járunk, akkor egyben könnyen jön a válasz, hogy ennél az emberi elme+intuíció+lélek (nevezd, aminek akarod) hoz létre valamit, ami véletlenszerű, de valami miatt mégiscsak tudatos lehetőségekből való választás eredménye, míg a macska és a közönség zaja csak esetleges. Nem is folytatom tovább, mert tényleg nem értek hozzá.
Nagyon nehéz kérdés az valóban, hogy egyén és környezetének interakciója mennyiben befolyásolja egyiket és másikat, vagyis a világban jelenlévő giccs milyen mértékben csökkenti a vele szemben esetleg meglévő ellenállásunkat.
Amit pedig még korábban vetettél fel az olvasással kapcsolatban, arra részben válasz az, hogy az olvasás sokkal bonyolultabb folyamat, mint a puszta audiovizuális befogadás, amely tévé/mozi/színház révén valósul meg. Az olvasás során merőben konvencionális kódrendszert használva kapunk gondolatokat, amelyeket a valaha az élethez jobban kötődő, de attól már elszakadt kódrendszert (alef - ökör, bét - ház stb.) visszafejtve a fejünkben összegzünk, és azokból ismereteinket felhasználva fantáziánk segítségével megalkotunk valamiféle értelmezést. Ez nehezebb feladat, mint a rögtön fogyasztható képeket/hangokat felfogni és azokat értelmezni. Aki szellemileg lusta, az másra nem is nagyon fog vállalkozni. Mindezzel nem akarom a filmes világot leértékelni, mert ott is lehet nagyon jó alkotásokat látni, amelyek szerencsére szintén további vagy menet közbeni gondolkodásra serkentenek. Az átlag szappanoperák azonban nem az ezen utóbbi kategóriába tartozó alkotások számát gyarapítják.
Örülök, hogy sikerült újat hozni a témában, élvezettel olvastam az újabb gondolatokat. Azonban továbbra is a giccs körül ólálkodnak a hozzászólások, és a gagyiról kevesebb szó esik. Nekem legalábbis továbbra sem jelentkezik a kettő egyszerre.
De nézzük azt a bizonyos Valentine Day-t! Előrebocsátom, hogy ki nem állhatom ezt az erőszakos médiakampányt a meghonosítására. Ennek megfelelően nem vagyok képes kellően hideg fejjel értékelni sem a jelenséget, de leírom, mit gondolok róla. Először is nagyon zavar, hogy ha már átültetik kis hazánkba, miért nem Bálintot emlegetnek, hiszen a Valentin/Válentin csak igen friss keresztnév (ha ugyan utóbbi változat létezik). Maga az ötlet (a szeretet/szerelem kifejezésére újabb alkalom a nőnap, anyák napja, apák napja stb. mellett) egyébként nem visszataszító számomra, sőt!, de a megvalósítás módja, és az erőszakos honosítása, mindenki számára szinte kötelezővé tétele már igen. Evvel kapcsolatban végül is egy csomó giccses mütyűrt vagy éppen óriást próbálnak rásózni a fogyasztói társadalom balekjaira (akik közé természetesen magamat is számítom). Ez viszont megint a giccs és nem a gagyi kategóriájába tartozik. Legfeljebb egyes áruk még rádásul gagyinak is bizonyulnak (bögréről gyorsan lekopó szív stb.).
Improvizáció alatt ez esetben - mint ahogy m.illion is fogalmazott - csupán hangok véletlenszerű egymásutániságát értettem. Tehát ebbe a kategóriába tartozik az, amikor egy macskát rátesznek egy zongorára és ahogy lépked, az a nagy mű. Bár mondjuk elképzelhető, hogy egy macsek színvonalasabb számot klimpírozna össze, mint némelyik mai együttes, de ez más tészta. Ide tartozik még az is, amikor koncert alatt a közönség által elkövetett zajokat (papír, zacsi, pusmogás, zúgolódás stb.) értjük. Ugyan jó poén, de gagyi. Vagy hangok véletlenszerű leütése bármilyen hangszeren.
Bolero és Oldfield NEMCSAK abból áll, hogy állandóan uazt a dallamot ismételgetik semmi változatosság nélkül. Ravel pl. úgy oldja meg, hogy fokozza a hangerőt, a hangszerek számát stb., ez már egyértelműen változatosság, tehát a monotonitást próbálja feloldani. Nem is beszélve arról, hogy az egész mű maga elég változatos. Változatosság ismerős dalamokkal, amik a redundanciát jelentik, szerintem nem gagyik.
Ha az improvizáció már keretbe van foglalva (visszatérő motívumok, dallamok stb.), akkor már tartalmaz redundanciát, tehát nem gagyi. Bár azért szerintem sokszor elég vékony a határ a kettő között. Pl. az ál-műértő, sznob közönséget át lehet verni. Még rajongani is fognak.
Mozartra számos külső tényező hatott, ami természetesen befolyásolta alkotási folyamatát is. Ha egy giccses környezetben nevelkedsz, ilyen a kultúra, óhatatlan, hogy ez le ne képződjön valahol. Mozart nem szeparáltan élt, hanem egy meglehetősen giccses közeg vette körül, ebből a szempontból tehát nem fontos, hogy "eladta-e magát" vagy sem. A kultúra egyes elemeit vagy elutasítod vagy nem, de mindenképpen hatással van rád. Mozart kétségtelenül zseni volt, ennek ellenére egy csomó műve tele van giccses motívummal. Ami attól még lehet tetszetős, pl. én is szeretem Mozartot. (itt visszautalnék kicsit a neuschwainstein-i kastély problémájára).
Szerintem azt sem kéne elfelejteni, hogy az improvizációk többsége (legyen szó akár jazzről, akár igényesebb rock-popzenéről) valamilyen kötött dallam-harmóniamenetet követ, nem csak úgy "odapottyan".
Más: a blues műfaja (amit én nagyon szeretek) igencsak redundáns, egyrészt kötött a harmóniamenete és gyakoriak benne a visszatérő motívumok (itt most nem egy művön, hanem műfajon belül gondolom a visszatérést), mégsem gondolom gagyinak (giccsnek meg pláne nem).
Sikerült...
De azért remélem, más is hozzá fog szólni a témához, nem csak én.
Szóval:
Miért gagyik az improvizációk? Az improvizáció nem azt jelenti, hogy valaki fog egy hangszert és véletlenszerűen lefog egy húrt, lenyom egy billentyűt, stb. Vagy ha igen, az tényleg lehet gagyi.
De az igazi improvizációkban érződik a művész/zenész stílusa, harmóniái, hangulata. Nem tervezi meg a hangok sorrendjét, hanem hagyja, hogy szabadon előtörjenek belőle. Így lehet, hogy "véletlenül" rátalál egy csodás dallamra, de az egész improvizáció értéket képvisel.
Merem ajánlani pl. a Liquid Tension Experiment albumait, vagy Emerson, Lake and Palmer egyes felvételeit. A sor folytatható, nekem éppen ezek jutottak eszembe.
Más:
Mit nevezel redundanciának ezen a téren? Ugyanis ha meghallgatod a Schindler listája zenéjét, a Bolerót, vagy Mike Oldfield régebbi "egydalos" albumait, akkor nem hiszem, hogy a gagyi szó eszedbe jut velük kapcsolatban, pedig mindegyiknek alapmotívuma az ismétlés.
Más:
Mozartot rokonítod a giccsel. Túl sok nála a dallam, a harmónia?
1.) Akkor mitől lenne Mozart kevéssé giccses?
2.)Hallgasd meg a Requiemet.
Mozart nem adta el magát tudomásom szerint, úgy értem zenéjét nem a megrendelők ízléséhez igazította, legalábbis nem elvtelenül.
Egy kérdés: ha Mozart giccses, akkor ma miért nem az szól minden lakásból?
Szerintem az, hogy egy zene mennyire giccses vagy gagyi, fontos szerepe van a redundanciának. Kicsit leegyszerűsítve, ha egy zenemű/dallam stb. nem tartalmaz túl sok újdonságot saját magához képest ill. az általános tömegízléshez képest, akkor a zene könnyen gagyivá válhat. Azaz ha a zene olcsó, a gondolkodást inkább visszafejlesztő elemekkel ér, akkor az gagyi (pl. rave, s más idióta gépzenék). Meg kell azonban jegyezni, hogy ez sokszor műfajtól független, tehát szerintem uúgy van gagyi-disco vagy gagyi-techno, mint gagyi-metal. Bár kétségtelen, hogy bizonyos műfajok hajlamosabbak a gagyizmusra (pl. techno, rave), mint mások (klasszikus, metal, jazz).
A skála másik végén azok a zenék állnak, amelyeknek egyáltalán nem redundánsak. Ilyenkor olyan zenék születnek, amelyekbe akkora az újdonság foka, hogy szinte értelmezhetetlenek. Ide sorolnám a különféle improvizációkat. Szerintem ezek is gagyik.
Giccses az a zene, amely túl sok díszítőelemet tartalmaz, a klasszikus zenékre igencsak jellemző (pl. Mozart). Az uralkodó osztály által megrendelt zene nem is nagyon lehet más, hiszen ezekben az alkotásokban leképződik az uralkodó osztály ízlése, kultúrája, amely csak úgy ontja magából a giccset.
