Nálunk a veteményesből már nincs mit fotózni, viszont idén másodszor is beérett a füge. :-) Kicsit csalóka lehet a kép, ez a tálka kb. arasznyi átmérőjű, tehát a fügék is elég aprók (az első termés jó nagy méret volt). Viszont mézédesek. :-)
A Húsvéti rózsát mindig lehet nálunk kapni a boltban. Nyárinak árulják, de inkább hónapos, mert ahogy hosszabbodnak a nappalok, fölmagzik. Így ősszel viszont hatalmasra meg tud hízni, és nem szokott pudvásodni. Tavasszal mindig nejlon vagy fátyolfólia alatt van, eddig a nyár végi vetést nem takartam, nehogy túl melege legyen. Ősszel kukacos is lett, csak elég nagyok ahhoz, hogy kivagdosva is maradjon elég. Most próbáltam ki a szúnyoghálót. A télieket nem takargatom, mire kiszedem, kiköltöznek a kukacok és benőnek héjjal a járatok, nem romlik meg. Eleinte nekünk is voltak rajta bolhák, most már eltűntek.
Én nem vagyok nagy retektermelő, mert mindig kukacos lesz, nem itthon van, nem nagyon tudok vele törődni, és így fajtákat sem ismerek. Direkt azért ültettem későn, mert úgy gondoltam, ilyenkor már kevesebb a kártevő. Amit megettem, nem volt kukacos. 1-2 földibolha van a leveleken, de kárt már nem okoznak. Lótetű viszont van, de az sem okoz számottevő kárt. Csigarágást sem láttam. Ilyenkor tényleg "hónapos" a retek, tavasszal sokkal lassabban nő.
Kedden kiszedtem a Vénusz Goldot, szépen termett. 3 alacsony rekesszel jött ki a két sorból, szép nagy, sima héjú krumplik. A Gold elnevezés nem indokolt, halvány színűek, semmi aranyos árnyalat nincs benük. Még nem kóstoltuk.
Én lusta voltam lefotózni, de 3 napja kiszedtem az első két rózsaszín retket. Nekünk Húsvéti rózsa van, mint tavasszal is. Ez kiadósabb, mint a gömbölyű, és ugyanolyan finom. Ezek nem voltak kukacosak, csak a csigák rágták ki egy kicsit az oldalukat, de jut is, marad is. Kíváncsi vagyok, milyen lesz a többi. Most még keveset szedek ki, meg ne unjuk, télen úgyse lesz más, csak retek és enyhe időben egy kis madársaláta, de az nem kiadós. Még lehet találni jó állapotban lévő paradicsomot, van bőven paprika és egy kevés uborka. Nem nagyon vált be a Tétény F1, nagyon vastag héja van, a Perez finomabb. Szépek a retkeid, hibátlannak látszanak.
És 4 év után végre sikerült ősszel hónapos retket termelni! :)
Az első évben csak úgy kezembe került a saját termésű mag, és elszórtam, hátha lesz belőle valami, de már késő volt. A második évben égen-földön nem tudtam magot venni, és mire sikerült, már szintén késő volt. Tavaly időben vetettem, de akkora szárazság volt, hogy egy hónapnál tovább tartott, mire kikelt, és mivel én hetekig nem voltam azon a telken, nem öntöztem meg. Úgyhogy megint csak pár aprót sikerült megenni a fagyokig. Na de idén...! Már most sem semmi, de egy hét múlva rengeteg hatalmas vajpuha retket fogok szedni! :)
Megnéztem most ezen az oldalon a BS virágját, és nem lila, hanem lilásfehér. Lehet, hogy ilyen volt, nem tudom. Régen volt. :)
Nem tudok semmit erről a krumpliról, csak aki adta, azt mondta, hogy Blauer Schwede a neve és hogy ezen az oldalon tudom megnézni. Még azt sem tartom kizártnak, hogy csak "beazonosította", hogy így néz ki, tehát ez a neve. (Bár, ezt nem tartom valószínűnek, ehhez túl magabiztos volt a névvel.)
Köszi, nekem egy lila fajta elég. Legfeljebb ha kész a képtárad, majd szólj. Az itteni mailcímem él, küldd a neved-címed.
Adnak el krumplit, csak nem azokat a gyönyörű sötétlila virágúakat. Nézted a fotókat a virágokkal? Ezek szerint neked Blauer Schwede van, pont onnan? Ismersz ott valakit? Nagyon szeretnék belőle, max. 5 szemet, aztán remélhetőleg el lehet szaporítani, ha érdemes, és nem túl érzékeny a vírusokra. A mienkből adtunk mintát a keszthelyi burgonyanemesítőknek. Megnézték, nem Solanum tuberosum, hanem vmi más faj, és persze vírusos. De már évek óta tartja ezt a termésmennyiséget, rosszabb valószínűleg már nem lesz. Ha kérsz a mi lilánkból, küldök, vagy valami mást, ami megtetszik. Lassan kezd összeállni a képtáram, mire az ültetetés és a magküldés aktuális lesz, befejezem. Onnan kinézheted, mit kérsz cserébe, vagy majd küldök listát.
Azt hiszem, a lilának sötétlila volt a virágja, de megesküdni nem mernék rá, nem nézegettem, mert a telken egy félreeső csücsökben, maradék helyen volt, mivel nagyon későn kaptam. Ez is hosszúkás, bár a fotón pont nem olyanok látszódnak, de némelyik egészen kifli formájú. Az a jellemzője, hogy egymás mellett több gumó képződik, kisebbek-nagyobbak, amik összenőnek, és érdekes alakok jönnek ki. Megnéztem a linkedet, és éppen ezt adta meg, akitől kaptam, a Blauer Schwede nevű kartoffelt. Van nekik onlineshop-juk, hogyhogy nem adnak el? Egyébként én adok belőle, de nem nagy szám, csak érdekesség. Bár, elhamarkodottan minősítem, mert nem itthon tárolom, és még nem hoztam haza belőle, csak azt ettem, amit tavasszal kaptam, és az talán tárolási hiba miatt nem volt túl jó.
A krumpli nem azért zöld, mert éretlen, hanem mert fényt kap. :) Ilyenkor klorofill keletkezik benne, és ugyanúgy mérgező, mint a levele és a bogyója. Vastagon kell hámozni emiatt. Ez a sárga egy tő alatt 15-20 darabot terem, és az alsók a felsőket felnyomják a föld felszínére, az eső meg mégjobban leveri a földet, ezért kap fényt. Különben a legtöbb már el volt száradva. A másik két fajta még zöld volt, csak meglepte töménytelen mennyiségű bogár vagy 3 hete, permetezni már nem akartam, és csak a szára maradt.
Csinálj majd félbevágva is. Milyen állagú? Persze van több, mint 60 minősített fajta, így elég nehéz. Nem cserélhetnénk krumplit? Nekünk hosszúkás lilánk van, az se túl jó ízű és keveset és aprót terem, de érdekes. A mienket nyersen nem is nagyon lehetne megházomni, annyira mélyen vannak a rügyei. Tavasszal főve tettem föl róla képet. A virágja sajnos fehér. A te liládnak milyen a virágja? Nagyon vágyom egy sötétlila virágú krumplira, de még csak képen láttam olyat. www.kartoffelvielfalt.de itt meseszép krumplik vannak, olyan virággal is, amilyenre vágyom. Csak azok sajnos nem eladók, csak közbenső állomások a nemesítésnél. Már írtam nekik, de csak képet küldenének, krumplit nem. Kedden kiszedtem a White Ladyt is (meg a lila legnagyobb részét). Kb. másfélszer annyi volt alatta, mint a másik két fajta alatt, kimondottan bő termést adott. Ez az egyik burgonyavésznek ellenálló fajta, idén persze mind egészséges maradt ebben a száraz időben. Az ízéről többen állítják, hogy nem jó. Mi nem találtuk rossznak, csak jellegtelen. Puha húsú, lisztes, de nedvesebb, mint pl. a Százszorszép. Kíváncsi vagyok, mennyire lesz tárolható. Kívül-belül fehér, ovális, szabályos alakú, sekély rügyekkel.
A sárgarépával mi úgy jártunk az idén elmentünk egy hétre Erdélybe, mire hazajöttünk a sárgarépa jórésze eltűnt. Levelek elvoltak száradva egykiscsonkkal ,szépen megdézsmálták.
Szerintem a gyep alá is ők tanyázhattak be ,mert mintha szivacson jártunk volna úgy süllyedt meg a gyep jórészen.
Az ismeretlen sárga krumpli. Majd csinálok közelebbi képeket, hátha valakinek lesz ötlete rá.
Rózsaszín (Kondor) Ez alatt bokronként csak pár darab hatalmas szokott lenni, most annak is örülök, hogy Desiree-méretűek lettek.
Lila, a nevét nem tudom fejből. Tavasszal kaptam, a belseje élénklila. Nem túl jó ízű, de elég tűrhető méretű. Érdekesség. Kifő a színe, ezért héjában kell főzni, utána darabolni.
A pockoknak van létrájuk. :) A nyáron jártam kint, alig tudtam úgy lerakni a lábam, hogy ne pocokra lépjek. Az öreg mondta, hogy járt oda egy egész gólyacsalád, és percenként csapott le valamelyikük.
Én csak cukor nélkül csináltam, kevesebb birssel, úgy nem lett ilyen sajtszerű. Ki fogjuk így is próbálni. A mi változatunk sütemény tölteléknek lett volna jó. Csak olyan savanyú a birsünk, hogy 1 birshez teszek 4-5 almát, és így is alig bírom megenni.
Szerintem ez a szép piros tök a főzőtöknek egy változata, a száráról lehet látni. A sütőtöknek vastag, puha, parafadugó szerű szára van, a főzőtök különböző változatainak (mint a Halloween tökök és a takarmánytök is) kemény, barázdált, vékonyabb.
Ja, bocs, >>Halloween<<. (A Helloween egy német zenekar neve.) Nagyon úgy néz ki. De ez persze nem jelenti azt, hogy nincs elfajozva pl. marhatökkel. A sütőtököknek elvileg legalább szeptember végéig a száron kellene lenni, hogy igazán jó ízűek legyenek, de ez már nagyon szép érett. Nem is kell megvárni a dércsípést, amúgy sem a hideg maga a lényeg, hanem hogy a hidegig a szárán legyen, akkor játszódnak le bizonyos folyamatok, de ha úgysincs szára, akkor mindegy, inkább edd meg, mert rengeteg a pocok, és könnyen tökházikót csinálnak belőle, a magot imádják.
A képen látható mennyiséghez: 4 db alma, 4 db birsalma, 25 dkg cukor, ízlés szerint (nálam 1 zacsi) mazsola (esetleg dió, mogyoró)
Az almákból eltávolítom a magházat és héjastól apróra összevágo. Lábasban elkezdem főzni, közben kavarni kell. Amikor néhány perc mulva látszik, hogy puhultak én botmixerrel pépesítem, majd hozzáteszem a cukrot, mazsolát, és 20-25 percig állandó keverés mellett sűrűre főzöm. Ezután formába öntöm. Amikor kihült falapra kiborítom, mert így ma maradék nedvesség jobban eltávozhat. kihűlés, száradás után fogyasztható. (nálam az első tesztvágás a kihűlés, kiborítás után következett:-))))
Azt mondod, hogy ez valami fajtatiszta tök.? Úgy kaptam a magját, hogy egy elfajzott keverék, csak szépségként tartom meg, lehet, hogy megkóstoljuk, de