"Micsicsoda nyakatekert, életszerűtlen és magyartalan szófejtés. fi+erj... mulatságos."
Ja... A dilettantizmus netovábbja...
"- Milye van egy asszonynak?
- Férfije → Fér (fi) je → Férj (e)"
Azt gondolom, ennél jobb megoldás nemigen létezik!
"Magyarul: Fér + fi"
Ez már nem nagyon kapcsolódik a "férj" szóhoz, mert abból hiányzik a "fi" gyök.
Valószínűsítem, hogy a "férfi" kifejezés eredetileg fiatalabb max. középkorú emberre vonatkozhatott, hiszen a "fi" gyök jelentése (fiú, fiatal, fióka) ezt a feltevést indokolja. És nyilván ők választottak feleséget maguknak...
"CcF.: "FÉR, (1), (fe-er) elvont törzs, melyből férj, férfi stb. származnak. A fe (magasság, nagyság) és er (er-ő) fogalmak rejlenek benne.
Hibátlan! A férfiak általában magasabbak és termetesebbek is mint a nők, így indokolt a "magas", "nagy" jelentésű ősgyök a szóban.
És persze az "er" is, mivel a testi adottságokkal fizikai erő is párosul.
Az (e)R hang egyértelműen jelent erőt is, gyors, ciklikus mozgás mellett.
"férj: A fi (→fiú) főnév + az önálló szóként nem adatolt er(j) összetétele..."
De adatolt, ha nem is a szó legszorosabb értelmében: ER-ED pont úgy, mint az ÉL-ED, vagy az ER-ES, vagy az ER-ESZT, az ER-ÉLY. Igaz, mindegyik ragozott, de csak önálló jelentéssel bíró szavakat lehet ragozni.
"Nagy mókamesterek ezek a finnugristák! :)))"
Csak ők tudják megmagyarázni, hogyan lesz a kotából ház....
"Egyesek szerint a magyar népnévben is az ember jelentésű -ar képzőt találjuk. Ez közel áll az én elképzelésemhez is. A különbség annyi, hogy nálam a gyar (jar) jelentése ember, ami a gyerek szavunkban maradt fenn. Kaukázusi hatás lehet, hogy az örmény nyelvben a gyerekek!
---
A török nyelvekben is megvan a gyermek szó.
A magyar nyelv nagyon sokrétű, de véleményem szerint nem szabad összekeverni az eredetet kifejező főnévképzőket az erőhöz köthető "férfi ember" jelentésű szavakkal. A magyar nyelv esetében ez az ÚR (török er, ger. herr). A fiú utód pedig az Úrfi vagy Ifjúr.
A gyerek/gyermek/gyerkőc/gyermöcske stb. szavunknak szerintem vagy a gyors - jár, jere v. gyere - szavakhoz van köze a gyermeki élénkséggel kapcsolatban, vagy/és a Gyér szavunkhoz, mint "Testről, anyagról, kelméről szólva am. nem tömött, nem sürü" jelentéssel, a gyermeki testalkatra vonatkozólag.
"GYOR, elvont gyök, melyből gyors (gyor-os) és ennek származékai erednek. Rokonok velejár, jere v. gyere. Megvan a szanszkrit csarasz (gyors), hellen γοργος (velox, vividus), latin curro stb. szókban is. Eredeti jelentése: hamarság, élénkség, friseség."
Férj: Összetett szó. | ⌂ A fi (→fiú) főnév + az önálló szóként nem adatolt er(j) összetétele;
--
Micsicsoda nyakatekert, életszerűtlen és magyartalan szófejtés. fi+erj... mulatságos.
--
Valójában, egy kis logikával megfejthető a szóképzés:
- Milye van egy asszonynak?
- Férfije → Fér (fi) je → Férj (e)
Magyarul: Fér + fi
CcF.: "FÉR, (1), (fe-er) elvont törzs, melyből férj, férfi stb. származnak. A fe (magasság, nagyság) és er (er-ő) fogalmak rejlenek benne. Rokonok vele a latin vir, szanszkrit vîr, (fedezni, ótalmazni), innen: virasz (férj), továbbá: góth wair, hellen αρης, αρρην, török er, finn mirdä stb." FÉR, (2), (fe-ér, azaz felülig ér)...
fireg-forog-ferget... fergeteg(es) szavunkban pedig ott van ugyanaz az őserő, ami férfi szavunkat összeköti a virgoncsággal és a latin virtussal.
ÚESz: "Játszi szóalkotással keletkezett származékszó. | ⌂ A virog ~ virrog (→villong) szóból játszi névszóképzővel"
A szó jelentését könnyebb megérteni, ha a fürge - virgonc szavunkat vetjük össze a latinnal:
Latin.: Vir [viri]: egy ember, egyén, férfi, férfiasság, férj, harcos, katona, vitéz, virtue erő
--
Figyeljük csak a finnugrista okoskodás végeredményét:
"férj: A fi (→fiú) főnév + az önálló szóként nem adatolt er(j) összetétele..."
"férfi: A →férj + →fiú főnevekből, ill. ez utóbbi fi változatából keletkezett mellérendelő összetétel. Ez még az előtag férfi házastárs jelentésének kialakulása előtt kelethezhetett."
Tehát a férfi kétszeresen is fiú, hiszen a férj = fi + erj, a férfi meg fi + erj + fii szóképletű lenne.
Az OL gyököt az oldással, az ÓL gyököt pedig a védelemmel hozza összefüggésbe. Ami nem baj, csak hiányzik a magyarázat...
Hozzáteszem, hogy mindkét esetben egy hosszabb folyamatról van szó, amit az L hang és jelentése reprezentál. Az O(Ó) hang pedig a tőlünk távol eső, tőlünk független dolgokat jelenti.
Talán az ODU is ebbe a körbe tartozik, legalábbis az O hang kapcsán...
És itt a V hang eredetére találtam újabb bizonyítékot:
Ugye, azt mondjuk, hogy ODU, de amikor egy fa ODVAS, akkor az U hang már V-nek hangzik: UDUAS. Kiejtve ODVAS...
"Lehet, hogy hangutánzók, de a mai használatuk már kevéssé tükrözi ezt."
Szerintem jól felismerhetők még ma is ezeknek a hangoknak az ősi jelentései.
Te is felismered - és mindenki más is, aki elgondolkodik rajta - hogy mi a jelentése a Z, R, L, K, C, S, CS, SZ, D, F, G, P, T, B... hangoknak. Elég megnézni a mai hangutánzó szavainkat, mindben a jelentésnek megfelelő hangok szerepelnek: zörög, ropog, lehel, koppan, cuppan, súrol, csöpög, sziszeg, dong, fúj, gong, pattog, toppan, buggyan...
Ugyan ezek a hangok amennyiben mozgást jelentő gyökök végén vannak (igeképzőként) akkor is azt a fajta mozgást, jelenséget viszik a gyökbe, amiket egykor jelöltek velük, más szóval olyan cselekvést fejeznek ki, mint amit a mozgás által hallottak és utánoztak:
Z hanggal: húz, ráz, zúz, fáz(ik) ill: sároz, hámoz, köröz...
R hanggal: fúr, túr, mar, ill: habar, hadar, kapar, zavar, kever, seper...
Minden esetben felfedezhető a hangra jellemző mozgás, legyen az erőteljes-ismétlődő, vagy lágy-légies, avagy "kemény"-pillanatszerű.
Vagy sok mozgásból áll (mert a többes szám jele is a K) : megyek, írok, mászok, úszok, húzok, nyúzok... Ugye, ha nem a mozgás sokféleségére utal az ige, hanem csak egy adott tárgyra, akkor már nem a K hang lesz az igerag, hanem az M: írom, húzom, nyúzom (azt az egy valamit)
"Bizonyos szabályok szerint csereberélődhetnek."
Eredetileg semmilyen hang sem volt felcserélhető, mivel minden hangnak megvolt a saját jelentése, s ha felcserélték volna a hangokat, nem értették volna egymást az emberek. Azért "születtek" meg a különböző hangok, mert különböző természetes hangokat utánoztak. Ez a beszéd kialakulásának kőbe vésett szabálya, amit még ma sem ismernek föl sokan a nyelvészek meg pláne nem...
Ezzel együtt a csereberélhetőség valóban létező jelenség, azonban ennek megvan a logikus magyarázata:
Ugye, a BÚB és PÚP szavakban a szó jelentésének változása nélkül fölcserélhető a B és a P hang, de általában ez nem jellemző. Mégis, miért lehetséges, hogy néhány esetben megtehetjük?
Nos, a különböző, egymástól távolabb eső területeken az emberek ugyan azt a természetes hangot egymáshoz közel állóval utánozták, amire az adott okot, hogy pl. a B és P hang esetében a kiejtésük (és a hangzásuk) nagyon hasonló. De ők sem csereberélték a hangokat: az egyik területen konzekvensen a B, a másikon a P hangot használták ugyan annak a dolognak a megnevezésére. Amennyiben ez a két terület végül egy nyelvet beszélők körébe tartozott, akkor mindkét változat tovább élhetett a mai napig (mint a magyarban), és látszólag (egy-két alkalommal) felcserélhetők egymással a hangok, de más nyelvterület szavai esetében ez már messze nem igaz.
A magyar BÚB angol, albán, azeri, baskír, csukéz, finn, lett, hindi, jávai, kecsua, kurd, nepáli nyelven BOO, amhara, benbáli, csecsen, komi nyelven BO
De sehol sem P hanggal mondják a PÚP szót!!! Kivéve a dán (PUKKEL), és jávai nyelven (PUNUK)...
Csak néhány nyelvet néztem meg, de már ebből is látható, hogy a B hang (ebben a szóban) rendkívül elterjedt, a P hangé viszont nem... Miért nem? Mert a P hang jelentése általában a pattogó dolgokra vonatkoztatható.
Persze, a pukkanás is hasonlít a pattanásra, hiszen mindkettő egy pillanat alatt lezajlik hasonló hang kíséretében. Nézzünk erre is példákat:
A PUKKAN az angol, azeri, albán, baskír, chichewa, dán, finn, grúz, jávai, kurd, latin - és még sok más - nyelven PUP
Ugyanakkor a BUGGYan ugyan ezekben a nyelvekben is rendre BUGGY vagy BAGI (grúz, kurd) BUGinen (finn) kivéve azeri (arabası), chicewa (ngolo)
Egyik nyelvben sem cserélhető föl ezekben a szavakban sem a B és a P hang.
Vegyük például az angol BUGGY-t, (pukkan) ha kicseréljük a benne lévő B-t P-re, akkor a PUGGY szót kapjuk, ami a magyar BUGYUTA megfelelője, tehát más a jelentése. (nem úgy, mint a PÚP-BÚB esetében.)
Viszont ott is fellelhető a PU ősgyök - mint a BO "változata" -, hiszen a PUGGY a BUGYuta, BUGGYant(agyú) távoli megfelelője... Miért távoli? Mert ők is rendre a B(O) hangot használják a szavaikban: magyar/angol: buggyant-buggyi, buborék-bubble, bugyog-bubbling, búb-boo...
Még egy példát: Az angol BOO (PÚP) szóban kicseréljük a B-t P-re, akkor POO lesz belőle, ami magyarul KAKI-t jelent...
"Ez csak fél igazság, mivel vannak olyan mássalhangzók mint az R, S, V, F, Z, stb. melyek magánhangzó nélkül is simán kiejthetők olyan hosszan, ameddig szusszal bírjuk."
Némelyik átmeneti hang a magán- és a mássalhangzó között.
"A mássalhangzók rendre hangutánzók"
Pap Gábor "Üdvtörténet Magyarul" c. könyvét ajánlanám ehhez.
Lehet, hogy hangutánzók, de a mai használatuk már kevéssé tükrözi ezt.
"Az "L" ami az elnyújtott lassú mozgás hangja, mit keres teljesen különböző dolgokat jelentő szavakban?"
- Az L hang jelentése egészen jól kiolvasható a felsorolt szavak többségéből, lásd: ÁL, ÜL, ÉL, El, még ide sorolható még az ÖL is (az eredmény elég hosszan tartó). Ezekben a szavakban olyan cselevés (mozgás=cselekvés) körvonalazódik, mely folyamatos, lágy, kevésbé energikus, jellemzően "légies".
Rengeteg olyan szavunk van, ahol az L hang jelentése elég egyértelmű: szél, száll, tol, fal, fél, nyal, nyúl, nyél, kel, sül, csal, dal, hal, hűl, lel, mál, vál...
- Ma is sokszor nevezünk meg dolgokat oly módon, hogy egy egészen másvalamire használt szóval azonosítjuk pusztán azért, mert valamilyen tulajdonsága egyezik a két dolognak. Naponta megyünk át a "zebrán", "záporoznak " a szavak, "sír" a hegedű, "piros" (azaz tüzes), hegyek közt "kígyózik" az út, "vésd" az agyadba, "összekötik" az életüket...stb. A szavak asszociáció által kapott jelentését nem mindig könnyű, és nem is mindig lehet visszavezetni a hang eredeti jelentésére.
- A hangutánzó hangoknak eredetileg is több jelentésük volt, jelenthették azokat a tárgyakat, melyek a jelzett hangot keltették (eleve több is lehet) és jelentette azt a mozgást, cselekvést, jelenséget, aminek következtében létrejött a hang keltése.
- Vannak átvett szavaink is.
Az utóbbi három nem könnyíti meg a dolgunkat, általában megnehezítik az eltérő jelentések közti kapcsolatok felderítését.
Ugyanakkor az azonos hangok és jelentési - amennyiben tisztázottak - ilyen esetben sok segítséget nyújthatnak.
"Az ólnak mi köze van az ülhöz és mindkettőnek az "L" hanghoz?"
Ez egy húsz forintos kérdés... Ilyen esetben az eddigi ismereteinkből kiindulva megpróbálhatjuk rekonstruálni, mit gondolhatott a szó alkotója, mikor az adott tárgyat megnevezte.
Nos, azt is tudjuk, hogy az O, A hang távolságot, mégpedig tőlünk mért nagyobb távolságot jelent és az ÓL rendszerint távol van a lakhelyünktől, lehetséges, hogy ez az egyszerű magyarázat jelenti a kapcsolatot: Ott, (a háztól távol) áLl (azaz Ott üL)
"A másik dolog az, hogy egy mássalhangzó magánhangzó nélkül mit sem ér."
Ez csak fél igazság, mivel vannak olyan mássalhangzók mint az R, S, V, F, Z, stb. melyek magánhangzó nélkül is simán kiejthetők olyan hosszan, ameddig szusszal bírjuk.
Ma is értjük, hogy aki zzzzz-t mond akkor egy szúnyogra gondol. Aki ffff-t, az pedig a fújó szélre, stb..
Másokat csak magánhangzó kíséretében ejthetünk, ami nem zárja ki, hogy az előbbieket is így ejtsük.
A mássalhangzóhoz kétféleképp többféle magánhangzót kapcsolhatunk: ta, to, at, öt...
*A mássalhangzók rendre hangutánzók, így a kísérő magánhangzó vagy az utánzott dolog természetes hangjának "része": Pl VIllyog, SÍr, RÍ, DÖng, ZIzeg, ZÚg...,vagy a magánhangzókra jellemző érzelmi megnyilvánulásokat, térben és időben elfoglalt helyet közvetít: JÉ, JUj, HÉ, HE?. -E (kérdő szó) HU, HÚ, HA, AH, Á(h) E(h), illetve: AZ, EZ, ITT, OTT, AMOTT, ÁT, AL, FEL, ŐS, AGG, IFJ....
"Mi a kettejük viszonya egymáshoz, ha végeredményben szimbiózist alkotnak?
Lásd a csillagozott mondatot.
"Nem hiszem, hogy ezekre a kérdésekre van kielégítő válaszunk."
Szerintem van, (lásd: fent) elég logikus és elég általános is ahhoz, hogy magyarázatul szolgáljon, legföljebb nem mindenki számára kielégítő. Ők meg álljanak elő egy jobb megoldással, mert anélkül súlytalan a kritikájuk.
"Itt jön a képbe az, hogy a magánhangzók mit jelentenek és mennyire módosítják a mássalhangzó gyökszerinti értelmét."
Így van, s ezért ágáltam mindig a "gyökváz" teória ellen. Jól látható, hogy a magánhangzóknak is ugyan olyan módosító szerepe van a gyökökben, mint a mássalhangzóknak.
Mindkét hangzó esetében megtapasztalható a stabilitás (pl a T, K, R, N/NY, S/SZ...) is, és esetenként a cserélhetőség is. (P-B, F-P...)
"A felsoroltak esetében nem tudok nyilatkozni, mert számomra ezek a dolgok nem ismertek."
Egyikünk sem élt több-millió évvel ezelőtt, mikor a (magán)hangzók - mint kommunikációs eszközök - jelentést kaptak, azonban némi gondolkodással el lehet jutni egy közelítő megoldáshoz.
Az ösztönösen kiadott hangok még ma is nagyjából változatlanul azonos jelentésűek, mint a régmúlt időben, az emberré válás hajnalán.
Az egyhangú ősgyökök ma is élnek egybetűs szavainkban, egybetűs toldalékokként kiváló támpontot adva a jelentésük megfejtéséhez.
És itt egy érdekesség: KÖZ-B-ÜL, KÖZ-I(É)-B-ÜL. A -ból, -ből régies hangzását örökölte. (kézbül, egybül, kertbül...)
Azon túl, hogy a B hang "belül levő", "belső" jelentését igazolja, jó példája a gyökök felépülésének is, hiszen a a BÜL (BÓL, BŐL) gyök nem más, mint a B hang és az ÜL gyök összetétele.
Azt tudjuk, hogy a B hang mit jelent, és azt is, hogy mit az L hang (légies, könnyed dolgot, vagy cselekvést/jelenséget),
A kérdés: Mi a kapcsolat az ÜL szó, és a fenti toldalékok között? Van-e jelentésbeli kapcsolat köztük?
"a parázs stb az már teljesen más jelentés. semmi köze a szanszkrit par-hoz"
Természetesen, hiszen a parázs toldalékolt szó. Úgy, mint a TÉR és a TÉRdel, vagy a KAR és a KARvaly, vagy a TÚR és a TÚRa esetében...
Egy gyököt nem mindig lehet a jelentés alapján összehasonlítani annak toldalékolt változatával, hiszen éppen azért van toldalékolva, hogy egy másik jelentése legyen. A gyök és a toldalékolt gyök jelentése között olykor szoros a jelentésbeli kapcsolat, mint a JÁR és a JÁRMŰ, a POR és a PORos , LÓ és a LOvász között, máskor meg alig lehet jelentésbeli kapcsolatot felfedezni közöttük. Pl. TOR-TORma, KAS-KAStély, KÉS-KÉSik, HAL-HALOTT, VÁG-VÁGtat...
Ezeknek a szavaknak az egy része nem átvétel, hanem az egyes területeken kialakult összetétel.
Átvételt ott tételezhetünk föl ahol legalább két hang azonos és a hangok sorrendje is azonos: (latin pre, szláv pra)
De ez sem biztos, hogy átvétel, könnyen lehet egy bizonyos területen élő közös őstől származtatni az ilyen szavakat.
A szanszkrit pari hettita para szavakkal ugyan ez a helyzet.
Ez utóbbi szavakban a második, harmadik hang felcserélődött az előbbiekhez képest, ami arra utal, hogy ez már egy kicsit másabb nyelvterület, és valóban a földrajzi távolság is elég nagy közöttük.
A magyar ERő, angol enERgy, a német stÄRke szavakban szintén két hang egyezik (és a sorrend is), de ezek nem teljesen azonosak a fenti PeR hangokkal.
Ugyanakkor a szanszkrit-hettita változat ugyan azzal a hangsorral és sorrendben a magyarban is előfordul a PARittya, PARázs, PARancs, PARipa, valamint egy magánhangzó eltéréssel a PERel, PEReg, PERdül szavakban, de már az utóbbiak egy kicsit eltérő, de az ER gyök jelentése okán mégis rokon jelentéssel.
"esetleg fordítva, de nem valószínű, mert a fore: latin pre- germán vor szláv pra pred szanszkrit pari hettita para valószinűsíthetően korábbi"
Ezekben a szavakban (beleértve az erőt is) egyetlen közös hang van, s ez az R hang, igazolva, hogy ez a hang hordozza a közös jelentést is.
Ugyanakkor azt is igazolja, hogy az R hang (is, mint a többi) valamikor (amikor még nem voltak gyökök, szavak) teljes értékű szóként funkcionált miután bizonyos összetartozó dolgok - amelyekből az egyik az ERŐ - megnevezésére szolgált.
"Nem, nem mindenütt. Nem árt figyelni a forma mellett a tartalmat. t-úr, t-űr, t-ör, d-úr, f-úr, f-űr, cs-űr, sz-úr, gy-úr, gy-űr, g-ur, k-úr - nagyerejű, koncentrált erőhatást fejeznek ki a dolog természetétől fogva hegyesen, tompán, reszelően, forgó mozgással stb. Jól érezhető, hogy ezekben a szóformákban az ERőhatás a meghatározó közös elem."
Nem "nem mindenütt", hanem általad is igazolva MINDENÜTT. Te írtad: "ezekben a szóformákban az ERőhatás a meghatározó közös elem." - tehát mindben, azaz mindenütt.
És figyeld meg, milyen hang van az ERŐ szóban: Ugyan az, mit a felsorolt szavak végén.
"Ebben az estben tehát a kezdőhang flexibilis"
Na, végre... Kezdünk valamiben közös nevezőre jutni.
Annyit elmondhatnál, MOST miért az első hang a flexibilis?
"és az alapgyök az ÚR-UR"
Ki dönti el, hogy a szó elején, vagy a végén flexibilis egy hang?
Ki dönti el, mi az alapgyök? Egyáltalán hogyan jött létre egy "alapgyök"?
Előre borítékolom, erre sem fogsz válaszolni, mivel nincs rá válaszod, mivel abból indulsz ki, hogy ezek mindig is léteztek. Csak tudnám, hogyan jöttek létre? Meg tudod mondani?
"Eslődlegesen azt, hogy mely hangi elemek hordozzák a legjobban leszűkíthető közös éretelmet egy szóbokorra nézve és melyek ezt az alapértelmet módosító hangok."
Ezt az elképzelést semmisíti meg az a tény, hogy egy hang (Pl. az R) akár a szó elején, akár a szó végén található, mindig ugyan azt a jelentést kölcsönzi a szónak.
Hol van itt az ÚR alapgyök: recseg, ront robog, rohan, rág, rabol, ragad, rang, rak, rossz, rekeszt, rend, repeszt, repül, retten, rezzen, riad, rian, ricsaj...???
Csak R hangot látok az összes szó elején, mégis mindből ugyan az az erő sugárzik, mint a szó végi R-es gyököknél.t-úr, t-űr, t-ör, d-úr...
Mellesleg a TÁR, TÁR, TÖR, TOR, SOR, SÁR, SZÁR, PÁR, JÁR, VÁR, VÉR, VAR, KAR, KÉR, KÁR, NYÁR, NYÍR, NYER, BÁR, BÉR, BÍR, CSÓR, CSŐR, DÉR, FAR, GÖR, HÍR, MAR, MÁR, MÉR, POR, PÍR, PER, PÁR, ZÁR, ZŰR, - csak a hárombetűs szavakat nézem - gyökökben hol látsz ÚR alapgyököt? Mert én sehol. Én csak és kizárólag R hangot látok, olyan R hangot, mely minden szóban vagy a gyök elején, vagy annak végén található.
"Tehát mindig van alapgyök"
Példákkal illusztráld a mondandód!
"és nagyon sokszor vannak a direkt módon értelemet módosító hangok is még a ragokon kívül."
Az R hang mit módosít a TÚR, TÖR, TÁR, TAR, TÉR gyökökben?
"Nagyon zavaros amit írsz. Nálad minden egyes hang egy ősgyök amiből simán lesz nálad egy kétmássalhangós gyök is, amielyek ugyanakkor egyenértékű összetételek."
Pontosan! Minden hangnak ma is felismerhető jelentése volt/van. Ugyanis amíg nem voltak szavaink, gyökeink más lehetőség híján kénytelenek voltunk csupán hangok által kommunikálni. Ezekből az önálló jelentésű hangokból lettek a két, majd három hangból álló összetett gyökök, melyekből később a mai szavak épültek föl.
Természetesen minden összetétel a kéthangú gyököktől az összetett szavakig, az összetevők saját jelentése alapján történt, mert ez az egyetlen értelmes és logikus megoldás.
Teljesen naiv dolog azt képzelni, hogy egy hang jelentés nélkül módosítja a gyök, vagy szó jelentését. Miért tenné?
"Ennek semmi értelme. Egyetlen hang akkor lehet szerintem csak gyök, ha sok olyan származéka van, ahol a második mássalhangzó csak módosító értelmű. Mint pl az evés, eszik, emik, étkezik esetében."
Minden hangnak rengeteg származéka van függetlenül attól, hogy hol foglal helyet egy gyökben, és nem csak a mással-, de a magánhangzók is megváltoztatják a gyök/szó jelentését. Különbség van a LE, a LÉ, LŐ, és a LÓ közt, a JÓ és JÉ, FŰ és a FA, a TŰ és a TÓ, közt, az ÉSZ az ŐSZ az ÁSZ, az ÚSZik, az AL, ÁL, ÉL, ÓL, ÖL, ÜL közt...
Jól látható, hogy itt a magánhangzók változtatják meg a gyök jelentését a gyökben elfoglalt helyüktől függetlenül.
A második mássalhangzónak nem módosító szerepe van, hanem az egy másik gyök hangja. Nem módosító szereppel került a gyökbe, hanem azért, mert a jelentése által egy másik dolog megnevezésére szolgáló másik jelentésű gyök született meg.
A fejfa, fejléc, fejfedő, fejkendő, fejadag, fejbőr, fejtető szavakban a második tag nem módosít semmit az első tag jelentésén, hanem egy teljesen más jelentésű szót alkot vele. És főleg nem módosítja a másik összetett szó jelentését. Pl a fejléc nem módosítja a fejfa jelentését.
A LÓ nem a LÉ módosult változata!!! És az imént felsorolt kéthangú gyökök egyike sem módosulata a másiknak.
Megint megkerülted a kérdést.
Még egyszer: Hogyan alakult ki a VÁL gyök?
Részletezem, hogy mire vagyok kíváncsi:
Miért ezek a hangok alkotják?
Miért kezdődik V hanggal?
Hogyan keletkezett a VÁ gyök?
Miért van L hang a végén? És miért pont L hang és nem R?
Jelentenek-e a gyökben lévő hangok valamit, vagy sem?
Főleg az utolsó kérdésre adott válaszod érdekelne.
" C: A második mássalhangzóval bővölő gyök tehát ezen a helyiértéken flexibilis, mert éppen ezen a helyen megváltoztatott hang módosít az értelmén."
"K: Mindenütt flexibilis, csak azt kell megválasztani, melyik hangot jelöljük ki fixnek, közösnek. Alább az R-t és az L-t emeltem ki, mind cselekvést fejeznek ki. Az R hang egy erőteljes, gyorsan ismétlődőt, az L pedig egy lágy, légiest."
Pl. túR, töR, foR, guR, soR... vagy: váL, nyúL, szeL, máL, toL,
---
Nem, nem mindenütt. Nem árt figyelni a forma mellett a tartalmat. t-úr, t-űr, t-ör, d-úr, f-úr, f-űr, cs-űr, sz-úr, gy-úr, gy-űr, g-ur, k-úr - nagyerejű, koncentrált erőhatást fejeznek ki a dolog természetétől fogva hegyesen, tompán, reszelően, forgó mozgással stb. Jól érezhető, hogy ezekben a szóformákban az ERőhatás a meghatározó közös elem. Az ÚR-alkodó tulajdonság. Rokon az OR gyökkel - erős rázkódtató hangot utánoz, a testekre rontva, metszve, törve, eröszakosan ható cselekvésnek, működésnek alapfogalma rejlik ezekben: ort, orot, orotvány...
Ebben az estben tehát a kezdőhang flexibilis és az alapgyök az ÚR-UR - éppen úgy, ahogyan bizonyos rang, méltóság, vagy hivatalnál fogva mások fölött áll az ÚR - mint személy, a való életben, a kétmássalhangzós gyökök estében is ez az uralkodó, erős, erőszakos éretelme a cselekvésnek lesz a legkisebb közös többszörös az összetartozó szavak között, a szókezdő hang pedig cizállálja ezt a tulajdonságot.
Így működik a magyar nyelv. Nem pedig megfordítva a nézőpontot. Nem minden másalhangzóban gyököket és mellérendelt nyelvtant kell látni, ez utólagos "élveboncolása" a nyelvnek. Az ÉRtelmet kell mindig meglátni. Eslődlegesen azt, hogy mely hangi elemek hordozzák a legjobban leszűkíthető közös éretelmet egy szóbokorra nézve és melyek ezt az alapértelmet módosító hangok. Tehát mindig van alapgyök és nagyon sokszor vannak a direkt módon értelemet módosító hangok is még a ragokon kívül.
Tulajdonképpen a VÁ két ősgyökből álló gyök, melybe a V hang és jelentése, valamint az A hang és jelentése került: (V+A)
--
Nagyon zavaros amit írsz. Nálad minden egyes hang egy ősgyök amiből simán lesz nálad egy kétmássalhangós gyök is, amielyek ugyanakkor egyenértékű összetételek.
Ennek semmi értelme. Egyetlen hang akkor lehet szerintem csak gyök, ha sok olyan származéka van, ahol a második mássalhangzó csak módosító értelmű. Mint pl az evés, eszik, emik, étkezik esetében.
- "VÁ-G VÁ-J, VÁ-S (ide sorolható a VÉ-S is) már más jelentésű gyökök.
- "Mi a csudáért lennének azonos jelentésűek ezek a szavak"
És is ezt kérdeztem az előbb, csak fordítva: Ezeknek miért azonos a jelentése?
"VESZ v. VÉSZ v. régiesen VESZIK, önh. és k. m. vesz-tem, ~tél, ~ětt, par. ~sz. v. ~szél. Hangzója nyilt e, vagy (de csak a ragozatlan gyökben) mint elül érintők, nyujtott é, s különbözik tőle a zárt ě-vel ejtett věsz, vagy tájejtéssel vösz; a különbség leginkább az időragozásban tűnik ki, mert amaz: vesze, veszětt, veszend, veszsz, veszni, vesző; ellenben emez: věve v. vén v. vőn, větt, věend, végy, věvő"
"VÉSZ v. VÉSZÉN, néha: VÉSZEN, (vé-sz v. vé-sz-én) áth. első m. alanyi ragozással vévék v. régiesen : vék, vével v. rég. vél, vől, véve v. vén v. vön, vevénk v. vénk, vevéték, vévénék v. vének v. vőnek; tárgyi ragozással: vevém v. régiesen: vém, vévéd v. régiesen: véd v. vöd, vévé v. régiesen: ve- véje v. csak vé; vevők v. régiesen : vők, vevéték v. ré giesen : vötök, vevék v. régiesen: vevéjek v. vék."
- "ahol nincs, v. nem tesznek különbséget a gyököket illetően a jelentéshez képest."
- "Ez mit jelent?"
Jogos a kérdés!!!
Elnézést, elírtam és nem is vettem észre második elolvasásnál sem...
A V helyett SZ-t kellett volna írnom, ugyanis egy fentebbi észrevételre utaltam, idézem:
"Figyelemre méltó, hogy az SZ hang minden régebbi változatból hiányzik ragozáskor. Az előbbi szócikkben is ez látszik: "véve v. vén v. vön, vett, véend, végy,""
És itt tényleg nem tesz a szótár különbséget a gyökök között, pedig a gyök utolsó hangja - szerinted is, szerintem is - meg kell, hogy változtassa a szó jelentését, de itt ez elmaradt. Ennek okát írtam le a következő mondatban:
"Azonban alapesetben a mai nyelvben a VÉSZ és a VESZ gyök alakja és jelentése elkülönült egymástól. Azt sem zárom ki, sőt feltételezem, hogy eredetileg is ezek voltak a két gyök hangsorai, a különböző változatok a helybeli és honfoglaló népességünk nyelvi sajátosságokban is megmutatkozó etnikai sokszínűségét reprezentálják."
Azaz a sokféle, mégis hasonló, de más hangsorokból (ősgyökökből) felépült szavak kvázi egyidejű jelenléte másképp nem magyarázható, mint a különböző etnikumok különbözőképpen, különböző hangokból összerakott azonos jelentésű gyökeivel.
"Épp az a lényeg, hogy nincs a gyökben SEMMI különbség. VÉSZ lehet főnév is és ige is"
Ha szerinted a VÉSZ és a VÖL ugyan az, akkor a VERéb is ugyan az...
A C-F-ben egy rakás más gyök szerepel, olyanok, melyeknek vsupán egyetlen hangja (a V) közös a VÉSZ-szel: věve v. vén v. vőn, větt, věend, végy, věvő, illetve:
"VÉSZ v. VÉSZÉN, néha: VÉSZEN, (vé-sz v. vé-sz-én) áth. első m. alanyi ragozással vévék v. ré giesen : vék, vével v. rég. vél, vől, véve v. vén v. vön, vevénk v. vénk, vevéték, vévénék v. vének v. vőnek; tárgyi ragozással: vevém v. régiesen: vém, vévéd v. régiesen: véd v. vöd, vévé v. régiesen: ve- véje v. csak vé; vevők v. régiesen : vők, vevéték v. ré giesen : vötök, vevék v. régiesen: vevéjek v. vék. Második m. vett; jövő : véend; par. végy ; htn. venni ; részes, vevő. Ható forma : vehet; tétető v. miveltetö forma: vétet v.
"Az alapgyök jelentését tehát a második mássalhangzó pusztán csak módosítja."
"Semmi ilyesmit nem állítok. Azt állítom, hogy a VÁ az a gyök, amely a rokonértelmet biztosítja."
Ok. Véletlenül VÁL-t írtam a VÁ helyett. De a lényeg ugyan az, ahogy írod is: "A magyar nyelv pedig úgy épül fel, hogy a gyök utáni következő mássalhangzó módosít az eredeti értelmen,"
Megjegyezve:
A gyökben - legyen az két- vagy háromhangú - előforduló hangok bármelyikének megváltozása hatással van a gyök jelentésére. (persze, mindig van kivétel, pl. VÁR, SÍR, ÉL, TŰZ, FŰZ, FOG, SZÍV...)
A gyökben levő magánhangzó is éppúgy megváltoztatja a gyök jelentését, mint a mássalhangzók: VAGÁNY-VÁGÁNY, HÚZ-HOZ-HÁZ-HÍZik, vagy KAP-KÉP,-KÚP,-KÖP,-KÁP, vagy PER-PÁR-PÍR-POR-PÓR-PÖRög...
Tulajdonképpen a VÁ két ősgyökből álló gyök, melybe a V hang és jelentése, valamint az A hang és jelentése került: (V+A)
Ugye, nem mindegy, hogy VÁG, VÉG, VÍG, vagy TÁR, TÚR, TÖR, TAR, TŰR, vagy VESZ, VÉSZ, VISZ,
" A második mássalhangzóval bővölő gyök tehát ezen a helyiértéken flexibilis, mert éppen ezen a helyen megváltoztatott hang módosít az értelmén."
Mindenütt flexibilis, csak azt kell megválasztani, melyik hangot jelöljük ki fixnek, közösnek. Alább az R-t és az L-t emeltem ki, mind cselekvést fejeznek ki. Az R hang egy erőteljes, gyorsan ismétlődőt, az L pedig egy lágy, légiest.
Pl. túR, töR, foR, guR, soR... vagy: váL, nyúL, szeL, máL, toL,
Teljesen mindegy, hogy egy hang hol helyezkedik el a gyökben, a jelentése ugyan az marad. Itt pl. a szavak elején találod ugyan azzal a jelentéssel: Ront, Rág, Rúg, Raj, Rak, Lágy, Leng, Levegő, Lebeg, Lehel, Liheg...
A gyök elején álló hang (vagy kéthangú gyök) a megnevezni kívánt dolog, legjellemzőbb tulajdonságára utal, arra, amit szóalkotó a legfontosabbnak ítélt, ami megkülönbözteti a többi hasonló dologtól. Ezért ez a domináns jelentés a gyökben. Mint az összetett szavakban: Vasút, vasmacska, vasgyűrű, vaskarika, vasgerenda, vasbeton, vaskor,
Ugye, azért került a VASÚT szó elejére a VAS, hogy a sokféle úttól megkülönböztesse azt, amelyik a vonat számára épült.
De ehhez már az ÚT és VAS jelentéssel bíró szavaknak készen kellett lenniük, hiszen éppen jelentésük alapján lettek a többi szó közül kiválasztva és összerakva.
Amúgy elegánsan megkerülted a kérdést, konkrét válasz helyett egy homályos bizonyítatlan elképzelést vázoltál. (azt is csak vázoltál)
Még egyszer: Hogyan alakult ki a VÁL gyök?
Részletezem, hogy mire vagyok kíváncsi:
Miért ezek a hangok alkotják?
Miért kezdődik V hanggal?
Hogyan keletkezett a VÁ gyök?
Miért van L hang a végén? És miért pont L hang és nem R?
Jelentenek-e a gyökben lévő hangok valamit, vagy sem?
VÁ-G VÁ-J, VÁ-S (ide sorolható a VÉ-S is) már más jelentésű gyökök.
--
Mi a csudáért lennének azonos jelentésűek ezek a szavak? Mi értelme lenne?
Más értelmű szavak, de egy alapgyökre vezethetőek vissza ezért rokonszavak.
A VÁ- az alapgyöke minegyiknek, a második mássalhangzó flexibilis, tehát helyiértékén változó hangú. Így a kétmássalhangzós változat már csak egy módosító hanggal bővített, nem önálló "gyök".
