Mindennek lehet kultúrája: A viselkedésnek, az állattartásnak, a nevelésnek, az írásnak, az olvasásnak, a vitának, a szexnek az evésnek az ivásnak stb. stb. Ezért ebben a topikban semmi nem off. Írhatsz bármiről, az sem baj, ha nem mindig kulturáltan.?;)) Reményeim szerint kialakul majd párbeszéd, vita, de szívesen látom a magányos farkasokat is.
Az Országos Széchenyi Könyvtár többféle programot hirdetett szombat-vasárnap-hétfőre, jelentkezni kellett, és én a hétfői napra meg is tettem!
Megérkezve a könyvtárba, meglepetve tapasztaltam, hogy sok ilyen csoport van, amik félóránként indulnak. Nem mindenki raktársétán járt, volt, aki a Himnusz kéziratát akarta látni és a történetét hallani. De az én csoportomban is sokan voltak, a huszonötös létszám alighanem betelt. Egy szimpatikus vezetőt fogtunk ki, és igyekeztem szorosan a nyomában maradni, részint hogy halljam is, mit mond, részint hogy el ne tévedjek, mert a raktárnak határozottan labirintus jellege volt.
Az ötvenes években ezt a háborús pusztítás után újjáépített házat a központi pártszervezetnek szánták, de közbejött 56, és ezek után – nagyon helyesen – könyvtár lett belőle. Az első fényképet még a szovjet hadsereg fotósai készítették, szó szerint még füstöltek az ablakok. Ahogy a vezetőnk mondta: innen szép nyerni! A Nemzeti Múzeum épületéből kellett átköltöztetni a könyvtárat, az is tíz évbe tellett. Igaz, közben le kellett porolni (bele sem gondolok, mekkora munka lehetett) és egyik-másik kötet gomba elleni kezelést is kapott.
Aztán megnéztünk egy miniatűr könyvet, akkora volt, mint a hüvelykujjam első íze. Francia nyelvű imakönyv volt, és a tulajdonosának alighanem a kesztyűjében is elfért. Persze ajánlatos volt a másik kesztyűben egy nagyítót is elhelyezni! Utána az egyik legnagyobb könyvet vettük szemügyre, ez latin nyelvű énekeskönyv volt, jó nagy betűkkel nyomtatva, az énekkar tagjai a második sorból is jól láthatták.
Láthattunk egy német-magyar nyelvű kéziszótárt, amit egy bizonyos Alexander Petrovics eladott egy bizonyos Kisfaludynak, és az ő hagyatékából került elő. Ott volt a Helység kalapácsa első kiadása is, dedikálva. No meg Vörösmartytól a Csongor és Tünde, ebben az az érdekes, hogy a szerző neve mint Mihál szerepelt. Vörösmarty aláírta, ezért gyanítom, hogy nem kifogásolta a neve használatát. Volt még aláírt kötet Adytól, Máraitól és József Attilától is. Láthattunk egy francia lexikont, szép nagy volt, bordázott bőrkötésben, Ez a különféle mesterségeket ismertette, mi például a kalaposmesterség titkaiba nyerhettünk betekintést, méghozzá bőséges illusztrációkkal. Ennél sokkal jobban tetszett egy német botanikai szakkönyv, csodás, színezett rézkarcokkal. Komoly grafikai és könyvészeti munka lehetett a létrehozása. Láthattunk egy olyan könyvet is, amiben a magyarországi eseményekről tudósítottak. Az év végén a német olvasók már értesülhettek erről is. várat bevették töröktől.
Őriznek itt bekötött újságokat is, a címüket elolvasni el lehetett, de a polcról nem szabadott kivenni. Futólag megnézem, milyen cím volt a könyvek gerincére írva, és rögtön kedvet kaptam arra, hogy elolvassam a Molnárok lapja 1906-os kiadását, nem is beszélve a Máramarosi Híradó 1904-es évfolyamáról! Itt fejeződött be a séta, és azt csak azért nem nagyon bántam, mert a könyv legnagyobb ellenségei, a papírpusztító rovarok és alighanem a penész ellen valami vegyszert használtak, elég kellemetlen szaga volt, a végére már a fejem is megfájdult kissé. Viszont bőven megérte!
Jó, hogy megosztottad az ötletet, mi elmentünk vasárnap a Kiscellibe, és amikor fizetni akartunk, meglepetésünkre nem kellett, ugyanis a Magyar Kultúra Napja alkalmából ingyenesek a múzeumok. Ezt majd a jövőben figyelni fogom, most véletlen volt. Nekem nagyon tetszik a környezete, ott fent a hegyen, hatalmas fák ölelésében, pazar panorámával. Megnéztük az állandó kiállítást újra, kedvenceim továbbra is a céhládák, a cégtáblák. Majd a függőrészen átsétáltunk a romtemplom terében, ahol a Mácsai kiállítást néztünk meg, majd a nyomdaiparit és végül, ami végül is felcsigázott a kutyatartás kiállítást a pincében.
Egy kis szösszenet az egyik 80-as évekbeli archív fotóhoz: ólhoz láncolt kutya az xy kutyamentő egyesület telephelyén. (vagy valami hasonló)
Amúgy szerintem ez az egyik legszínesebb múzeum a hely kialakítását/felhasználását illetőn, pincétől padlásig ki van használva a tér.
Megnéztem én is Ottót. Már az döbbenetes élmény volt, hogy egy pláza moziban több mint a helyek fele foglalt volt, mikor bementünk. Aztán csak jöttek és jöttek, míg minden szék foglalt nem lett. Pedig nagy terem volt. Azt hiszem sokan szeretik ezt a zsémbes özvegy embert, meg Tom Hanks-t. Nekem folyamatosan könnyel telt a szemem, nagyon megható és megindító volt, amellett, hogy nevetni is bőven volt alkalom. Nem emlékeszem, hogy a könyv ekkora hatást gyakorolt volna rám, mint a film. Többnyire fordítva szoktam érezni.
Amikor a végén felálltunk, néztem, sokak szeme tele volt könnyel.
Tegnap megnéztem a Helység kalapácsa feldolgozását! Nagyon vártam, mert elég sokat írtak róla. Vártam, hogy lássam, és nem is bántam meg!
Nem, azt nem állítom, hogy maradéktalanul tetszett! Eléggé zavart a vadnyugatias színezet, a motorok, a villanyvilágítás, no meg az, hogy időnként dalra fakadtak. Enyhítő körülmény, hogy legalább Petőfi-verseket énekeltek.
A színészi alakítás inkább illusztráció, mint átélés, viszont a történet nyelvi humora egész jól átjött. Viszont lehetséges, hogy ezt is akarták!
Tudom, nem szép dolog, mert már nem emlékszem minden részletre, de a régi, fekete-fehér változat volt a jobb. Bár az is lehet, hogy csak a megszépítő messzeség mondatja ezt velem.
Utána viszont az Ajtó filmváltozatát láthattam, ez már a moziban nagyon tetszett! Az újranézés során feltűnt néhány dolog, ami eddig nem. Például amikor az írónő gépel, a Katalin utca néhány sorát írja le és mondja maga elé. Újra eltöprengtem azon is, mennyire és milyen mértékben érdemes bizalmunkba avatni bárkit is, és hogy a szeretet elég félelmetes szó! No meg a fontossági sorrend is más-más mindenkinél.
Egy biztos: Szeredás Emerenc talán a legjobban ábrázolt alak Szabó Magda kemény, erős nőalakjai közül.
Tegnap a nyugdíjas klubbal a Szépművészeti Múzeumban jártunk, az El Greco kiállítást megnézni. Reggel egy rádióműsorban hallottam, hogy ez a legteljesebb összeállítás a festő műveiből, már csak ezért is érdeklődve vártam. Nem csak én, mert a múzeum előtt már elég hosszú sor állt, pedig még nem is volt tíz óra.
Nehéz dolog képekről írni, de szerencsére Greco elég közismert. Mint legtöbbször, most is szubjektív leszek, és nem annyira a képeket, mint a benyomásaimat írom le. Kezdem Tintorettóval, neki a Pietro Loredano dózse portréja című képe tűnt fel, Rögtön meg is állapítottam, hogy ha vele kéne tárgyalnom, akkor legalább két dörzsölt ügyvédet vinnék magammal, és még akkor sem biztos, hogy én lennék a nyertes!
Nem túl meglepő módon a legtöbb kép vallási témájú volt. Utólag visszagondolva, feltűnt, hogy noha jó néhány szentet festett, legtöbbször nem a kivégzésüket ábrázolta, hanem az életüket! Ez alól csak Szent Sebestyén volt kivétel, de végre-valahára Sebestyén nem úgy nézett ki, mint egy tűpárna, kifogott egy mesterlövészt, egyből szíven találták! Szerencsére sok volt a meghitt családi jelent, azaz a Szent család ábrázolása, időnként a nagymama, Szent Anna is képbe került, ezúttal szó szerint, Az apostolokról is portrék voltak, érdekes, egyedi, kifejező arcok. Ugyanez elmondható a férfiportrékról is, főleg egy fiata festő arcképéről. Neki ráadásul szép keze volt, hosszú, finom ujjakkal,
Hogy kipihenjem a benyomásaimat, elmentem a büfébe, ittam egy kávét. Itt is elég sokan voltak, de itt is gyorsan fogyott a sor. Nem túl meglepő módon a csészék és a tányérok is szépek voltak, az ellenkezője lett volna furcsa! Kifelé menet észrevettem, hogy itt is van egy vendégkönyv, belelapoztam. Több nyelvű beírás, néha-néha jópofa rajzokkal, a beíróknak is tetszett a hely.
Kicsit gondolkodtam, hogy nézzek-e más kiállítást, de – legalábbis nálam – a túl sok benyomás lerontja a hatást, így inkább hazaindultam. Méghozzá nagyon kellemes emlékekkel indultam haza!
Nem régiben láttam az Ida regényét, 2022-es változatot, kellemes volt, egy szóval nem mondom, hogy nem kellett volna elkészíteni. A történet ugye adott, az operatőri munka, kosztümök, díszletek szépre sikerültek. Veszprém adott otthont a forgatásnak. Ősszel voltunk a városban, felismertem, de utána olvasva, megerősített.
Ezt én is nézegetem, több okom is van rá, elsőként ott van Tom Hanks (akinek az összes filmjét láttam), aztán Backman (akinek az összes könyvét kihoztam már a könyvtárból).
Amúgy én is kicsit fanyalogtam, hogy ez most tényleg kellett-e, de úgy olvasom több helyen, hogy igen. Meg te is nagyon lelkesítőt írtál.
Vajon a Száz éves emberből is készítenek vagy valamelyik Jonasson könyvből, ha már így a svédekhez is megérkezett az amerikai filmipar. A tetovált lány is ott van, mindkét feldolgozásban.
A kutyásat tárlatvezetéssel is látom, érdekes lehet az evolúciója, mennyi lépcsőfokon ment át. Azért valljuk be, macska imádat ide vagy oda, annak a tartása kevesebb fejlődést mutat. Hiába aki a csúcson kezdi :)
Tegnap megnéztem az Ember, akit Ottónak hívtak című amerikai filmet. Tudtam, hogy ez a film az Ember, akit Ovénak hívtak című svéd regényből készült, ebből már volt egy remek, szintén svéd film, Töredelmesen bevallom, fenntartásim volta, az ilyen újra feldolgozott filmek iránt, szerintem nem alaptalanul. Hamarjában csak pár ilyen jut eszembe.
Magas szőke férfi felemás cipőben = Magas barna férfi felemás cipőben
A balfácán = Tiszta szerencse
Három férfi meg egy mózeskosár = Három férfi meg egy bébi
Egy indián Párizsban = Vadonból vadonba
Egy ember az örökkévalóságnak = Egy ember az örökkévalóságnak.
Állítólag az amerikaiak nem szeretnek feliratokat olvasgatni, a szinkronizálás meg nem nagyon terjedt el. Ez utóbbi ismeretében sem értem, az utolsót miért is kellett újraforgatni, hiszen az eredeti angol film volt, Az első három viszont francia. Mindkét variációt láttam, de mindig az első, az eredeti volt a jobb. Átdolgozva valahogy kiveszett belőle a franciás szellemesség, az eredetiség, a lendület, még akkor is, ha szinte szóról-szóra vették át a párbeszédeket, csak éppen kicsit változtattak a háttéren. Ezért aztán részint örültem, hogy már Svédországra is kiterjedt az érdeklődési körük, részint nem is nagyon akartam megnézni ezt a változatot. Viszont egy kritika agyon-visza dícsérte, ezért aztán rászántam magam a mozilátogatásra. Nos, nem kellett csalódnom! Nem, nem azt állítom, hogy jobb volt, mint az eredeti, de felért vele! Jó, itt nem Pakisztánból vagy honnan jött a bevándorló nő, hanem Mexikóból, nem két svéd autó, illetve rajongói között folyt a háború, hanem két amerikai között, de ez – legalábbis számomra – elfogadható változtatás. Maradtak a karakterek, maradt az alaphelyzet, és a humoros helyzetek és dialógusok,
No meg a lényeg: Tom Hanks, aki valósággal lubickolt a szerepében! Igaz, időnként itt is túloztak picit, például már engem is bosszantott, hogy Marisol annyira indiszkréten kérdezősködik, amikor jól érezhető, hogy Ottó nem neki akarja kiönteni a lelkét. Az viszont nagyon is jellemző, hogy amikor egy férfi elszédül, és a metrósínekre esik, mindenki azonnal filmezni kezdi! Az egyetlen, aki utánaugrik, az Ottó! Igaz, ő már megint öngyilkos akar lenni, de megint nem sikerül. Viszont ő lesz a nap hőse! Bár nehezen veszi tudomásul, de végül rájön, hogy ennek és a közösségenk igenis vannak előnyei!
Be is fejezem, de mindenkit arra buzdítok, hogy ha szereti Backman könyveit, nézzem meg ezt a filmes variációt is, megéri!
Első lenne a Greco a Szépművészetiben, lehet, hogy már ezen a héten sort kerítek rá, nem akarom az utolsó napokra hagyni, Két kevésbé ismert, de engem érdeklő kiállítás: az egyik a Kiscelli Múzeumban, ott a városi kutyatartást mutatják be, plusz Mácsai István festményeit. Kicsit talán furcsa, de az Óbuda Múzeumban meg gombkiállítás van, erre is sort fogok keríteni. Na meg a Petőfi Irodalmi Múzeum, már újra kinyitott, és stílszerűen Petőfi kiállítás van benne. Jut eszembe: Madách is kétszáz éve született, nem ártana róla is megemlékezni.
Nemrég olvastam, hogy készól az Avatar III. Majdnem eltaláltam, mert nem vulkánoknál (bár ki tudja) hanem a Tűz Népénél játszódik. Ha bemutatják, biztos, hogy megnézem!
Ezt én is láttam a múlt héten, imax teremben. Napokig a hatása alatt voltam, iszonyat erős volt vizualitásban és zenében is. Elsősorban a képi világ, persze. Persze, hogy egyszerű volt a történet, így teljesen áttudtam magam adni a látottaknak, amit írtál maximálisan egyetértek. Ami még hatással volt, az a lényeknek a kifejező eszköztára, rendkívül gazdag érzelemvilággal, mimikával, mozdulatokkal. Észre sem vettem, úgy elrepült a kb három és félóra (előzetes, reklámokkal számolva).
Jelentem, kihevertem a karácsonyi töltött káposzta – beigli kómát, és a szilveszteri petárdadurrogást is, úgyhogy legfőbb ideje némi kultúrát is fogyasztanom. Ezért aztán rászántam magam arra, hogy megnézzem az Avatar – a víz útja című filmet, Sokat olvastam róla, és ezért elhatároztam, hogy végre meg is nézzem, és magam ítéljem meg, milyen.
Mindenki hangsúlyozta, hogy hosszú, és ez igaz is! Több mint három óra, és erősen próbára teszi az ülőgumókat, no meg a hólyagot. Viszont amíg néztem, igazán csak nagyon ritkán próbáltam megnézni az órámat.
Ami a többit illeti, technikailag óriási! 3D variációban láttam, néha olyan érzésem volt, hogy a vásznon látható hal egyenes felém úszik, és néhány inda elég vésztjóslóan tekerődzött felém. Viszont nem értek el! Az is igaz, hogy időnként olyan, mintha egy ismeretterjesztő filmet néznénk a víz alatti világról, csakhogy ezt igencsak fantáziadúsan tették. Mind az állat, mind a növényvilág ábrázolása csodálatos.
A dramaturgiája valóban egyszerű, természeti népek kontra technikai civilizáció, Ami azt illeti, a gépek ábrázolása is elképesztő, ijesztőek és elég rondák, bár ami az építő robotokat illeti, szellemes ötlet, Afféle kutya nagyságú, programozott robotok építkeztek, méghozzá gyorsan és ügyesen. A párhuzamok adottak: indiánok harca a telepesekkel. No meg egy kis idilli délsziget,, a félig-meddig vízben élő emberekkel, illetve Pandóra-lakókkal. No, itt pedig jól érzékelhető a Moby Dick párhuzam.
A főhősnek itt is szerepel a szerződési feltételei között, hogy ő maga iktassa ki a főgonoszt, bár ez itt nem teljesen sikerül. Elismerem, van benne olyan, hogy nehezen fogadják be azt, aki különbözik tőlünk, nem könnyű a beilleszkedés, néha talán nem is kell maradéktalanul beilleszkedni,
Úgy érzem, valahogy nincs teljesen lezárva, úgyhogy elképzelhető, hogy vagy tyz év múlva elkészül az Avatar III. Vajon az hol játszódik, vulkánoknál?
Mindent összevéve, nem bántam meg, hogy megnéztem!
A tegnapi napot is nézelődéssel töltöttem, kezdtem egy macskakiállítással, a Camponában. Kisebb és családiasabb volt, mint az eddigiek, de a macskák itt is szépek voltak ám! A „fagyálló” macskák közül nem csak Maine Coon, de szibériai és norvég erdei is volt, Ez utóbbi ketrecére jó humorú kiállítás egy szarvas vikingsisakot tett ki,
Mintegy ellentéteként volt sziámi, sphynx és keleti, no meg rex macska is, ezek bezzeg csinos kabátkában voltak. Mindenki csöndes derűjére az egyik, a bírálaton Szereplő macska felmászott az asztalon álló rúdra. Nrem tudom, azt akarta-e bizonyítani, hogy ilyen ügyes, vagy azt adta tudtunkra, hogy nem kedveli, ha idegenek bizalmaskodnak vele.
Némi töprengés után az jutott eszembe, hogy ha már úgyis Budán vagyok, megnézem az óbudai adventi vásárt is.
Csak ismételni tudom a fentieket, de ez a vásár is kicsi volt és családias. Nem túl sok ipacikk volt, annál több az étel-ital. Persze, volt néhány érdekesség, például a Tatanka nevű bódé, ahol indián holmikat lehetett vásárolni, Erősen hiányoltam a névadó bölény képével mintázott pólót, holott elég mutatós állat. Sebaj, úgysem vettem. Volt jó néhány sajtot kínáló bódé, minden féle-fajta sajttal, bőséges volt a választék. Volt még retro körhinta is, a gyerekek (no meg a szüleik) örömére, Szép régi módi szerint csöngetés jelezte, hogy kezdődik az újabb menet. A Vörösmarty térrel ellentétben, ahol főleg turisták voltak (nem irigylem tőlük) itt jól érezhetően a helyiek jöttek le, sétálni-nézegetni, enni-inni, mert ilyen sátor nagy számban volt. Örömmel közlöm, hogy itt a sima lángos csak ezer forint, de árultak palacsintát, goffrit és kürtős kalácsot is. Vettek is mindegyikből. Csöndesen derültem, mert szemerkélni kezdett az eső, és három kissrác, akik palacsintát falatoztak, behúzódott a kiadó pult alá, leültek a földre, mert nem akarhatták a vízzel felhígított palacsintát. A rögtönzött jégpályának is nagy sikere volt.
Maradtam volna még, de az eső kezdett komolyabbá válni. Ezért aztán vigasztalásul vettem két cent barackpálinkát. Az első aprócska korty után rögtön éreztem a valódi sárgabarack ízért, az érett, illatos gyümölcs aromáját.
Mielőtt a villamosmegálló felé indultam volna, még vetettem egy pillantást a jólismert esernyős szoborcsoportra, most éppen aktuális volt!
Lehet, hogy mostanában senkivel nem történt semmi olyan, amiről be kéne számolnia? Igaz. velem sem nagyon, de most azért láttam olyat, amit talán érdemes megírnom. Tegnap megnéztem a Vörösmarty téri karácsonyi vásárt. Idén kevesebb volt a kiállító, amit nem is nagyon bántam, mert nem volt akkora tolongás. Kevés volt a sátor, viszont a kiállított holmik ízlésesek voltak, az árusok pedig udvariasak, mi több, kedvesek is.
Következik néhány a látott holmik közül. Sok-sok szép bőrtáska, kellemes illatot terjesztve maga körül. A klasszikus aktatáska mellett tarsolyok, hátizsákok, ridikülök, pénztárcák is mindenféle méretben és színben. Persze, hogy itt csak gyönyörködni álltam meg! Ugyanezt tettem az üvegékszereknél is, Ízlésesek, sokszínűek, jól hordhatóak. Népszerűek is voltak a nők körében! Amin meglepődtem, azok a női kalapok voltak. Nem a tényen lepődtem meg, de a kiállított darabok pontosan a száz évvel ezelőtti divatot utánozták. Ez legjobban egy, a fejre szorosan simuló bögrére emlékeztetett. Na jó, elismerem, csinos bögrére. A kiállítottak is ezek voltak, már-már azon gondolkodtam, mégiscsak kellene egy.
Az edények közül megemlítem az agyag sütő-főző edényeket . A töltött káposzta főző, jókora agyagedényt mindig megbámulom, a méretei alapján valószínű, hogy kemencébe szánták. Ez lehetséges a csülök, illetve kacsasütő esetén is, de ezek már a villany, illetőleg gázsütőbe is beleférnek.
A mellette lévő sátornál pedig faárukat, többek között remek, fantáziadús edényalátéteket árultak. Remekül illettek volna egymáshoz!
Volt még sok olyan holmi, amit tehénszarvból készítettek, a kiskanáltól a karkötőig és az ivótülökig bezárólag. A legjobban a faragott sótartók tetszettek, ezek fa fedéllel záródtak. Nagyon hasonlókat láttam a Néprajzi Múzeumban.
Enni-innivaló bőségesen volt, sokan és jóízűen falatoztak, egészségükre!
Hazafelé indulva bónuszt kaptam! Négy, a dualizmus korabeli rendőr egyenruhába öltözött férfi jelent meg, nem csak „villámhárítós” sisakot, de még kardot is viseltek az oldalukon! mondanom se kell, hogy sikerük volt, sokan fotózkodtak velük.
Mint a fentiekből kiderül, megérte, hogy megnézzem.
A mai napot a Néprajzi Múzeum meglátogatására szántuk. Mint legtöbbször, most is szubjektív beszámolót írok, Az egyik kiállítás vendégkönyvét olvasva, meglepően határozott beírásra bukkantam. A tiszta, jól olvasható, és aláírt szöveg szerint az illető már sok múzeumban járt, de ehhez hasonló összevisszaságot még nem látott. Én kevésbé sarkítva azt állapítottam meg, hogy számomra is jobban áttekinthető lenne egy kontinensek, esetleg országok és korok szerinti bontás. Kezdeni a kerámiáknál kezdtünk, aki nem akart továbbmenni, ehhez nem kellett belépőt váltani. Nos, rengeteg féle-fajta volt, a tizedét sem tudnám felsorolni, ami nem is baj. Nyáron már voltam ott, és örömmel köszöntöttem néhány ismerősömet, de az újakat is szívesen nézegettem. Volt néhány kedvencem, például a gyerekeknek készült aprócska bögrék-tányérok, mindezek egy csinos konyhaszekrényben. Engedjenek oda, játszani akarok!
Tetszettek a még trükkös boroskancsók, érteni kellett ahhoz, hogy kell kiönteni a bort belőle. Két másikon olyan marcona tekintetű, bajszos férfi őrködött, hogy okvetlen kifizettem volna a csárdában a bort, ha ebben kínálják. A háromlábú lábasok is megtetszettek, bár nem állítom, hogy használni is tudtam volna őket. Továbbá egy kerámia tésztaszűrő, akkora, hogy abban legalább tíz emberre elég tésztát lehetett volna leszűrni. Láttam egy vajköpülőt is, csak azért jöttem rá, mire is szolgál ez a fura edény, mert az aquincumi múzeumban pont ilyet láttam. Volt még jó néhány, esküvőre készült korsó is, kissé sematikus rajzzal, de biztosan örült az, aki ezt kapta a menyegzőre. Az a menyecske is, aki kerámia csigacsinálót kapott! Láttam egy hableányt és egy habfiút is, ez utóbbi pipázott. Bajos dolog lehet az ilyesmi a víz alatt. Mellette jó néhány pipafej.
Következett a székek birodalma, ez csak pár darabot tartalmazott, de ezek érdekesek voltak. a kiállított tárgyak egy része a rögtönzés kategóriába tartozott, egy faág, aminek az alsó felén három gally állt. Két kedvencem akadt, az egyik trónszerű szék, mindkét oldalán kis táblával. A jobb oldalira a könyvemet tenném, a balra meg a szemüvegemet. A másik pedig vörösrézből készült, másfél személyes padszerűség, de jóval stílusosabb a gondolkodószék név. A műanyag puffot mindenki régi, kedves ismerősnek tekintette. Igen, volt Lucaszék is, bár azt használat után el kellett volna égetni.
Bőven akadt még nézegetnivaló, át is mentem a következő terembe. Volt vezetőm is, éspedig a múzeum igazgatója. Részletkérdés, hogy nem engem, hanem két koreai hölgyet kísért, magyarázott, és szavait lefordították. Nem, nem ragadtam rájuk, de ha két-három méterre voltam, akkor is hallottam, úgyhogy nem kellett zavarnom őket. Itt is tetszettek a kiállított tárgyak, érdekesek, szépek voltak, de bizony ez is eléggé keszekusza volt. Szinte egymás mellett egy szicíliai kordé, a következő soron egy-két afrikai tárgy. Az előbb, mármint a kordé, telis-teli volt mázolva szentek képeivel, és ez hatékonynak bizonyult, mert lám, nem összetörve végezte, hanem itt bámulhatjuk. Ami Afrikát illeti, itt néhány kikuju tárgyat nézhettünk meg. Elég harcias népség lehetett, mert remekül mintázott, de roppant hatékony fegyverei voltak. A dobókésük inkább kisebbfajta bárdnak hatott, de a lándzsahegy és a tőr is illett hozzá. Volt még egy remekül faragott elefántcsont kürt is, no meg egy pajzs is. A szomszéd tárlóban lévő szamurájkard sokkal elegánsabb volt. Mellette viszont a manysi emberek viselete, a halbőr kabát tetszett a legjobban. Biztos, hogy ez aztán vízálló volt! A csizmákat szemlélve eleinte azt hittem, ez gyerekeknek készült, olyan kicsi volt, legfeljebb harminckettes. Mellette egy cifraszűr, kicsit arrább egy kimonó. A másik szobában jó pár használati tárgy, sajnos, nem volt kiírva, hogy mi is a nevük. Persze, az ásóra vagy az evezőre ráismertem, de egy éles ásószerűségről csak gyanítottam, hogy valami nádvágó eszköz lehetett. Viszont bizton állíthatom, hogy a Pacsirta rádióra és a táskaírógépre igenis ráismertem! Jól kinézegettem magam, és egy kávé mellett pihentem ki a fáradságomat. Lehet, hogy érdemes lenne visszamenni?
A tegnapi napon két érdekes programom is adódott, megpróbálok beszámolni róluk. Elsőként a Budapesti Történetei Múzeum kiállításáról írok. Címe szerint Kádár (játék)katonái, ezt olvasva rögtön érdekelni kezdett! Mint sejthető, ez az egykori trafikok, piacok keresett játékait, a műanyag katonákat jelenti, próbálom időrendi sorrendben felidézni. A középkort Robin Hood, no meg a kereszteslovagok képviselték. A falon a jeles hősről készült filmek plakátjai láthatók, ez a téma a filmesek számára nem számít lerágott csontnak. A vitrinekben játékvárak, amiket játékkatonák ostromolnak és védenek, de azért a tábori élet más részei is ott voltak, például szekéren szállítottak valamit, egy csöpp asztalon hat tányér, mellette székek, előbb-utóbb biztos megéhezik valaki! Kicsit továbbmenve orosz, illetve bolgár figurákat is láttam. Az előbbi a viking harcosok fegyverzetét viselte, egy csatabárddal hadonászott, az utóbbi talpig páncélban, lóháton. Ebben a témkörben magyar gyártású figurát nem láttam. Kicsit meglepődtem, mert csehek sem voltak, holott a huszita háború elég témát kínált. Nem is beszélve a lengyelekről, hiszen Sienkiewicz legalább három, népszerű regényt szentelt ennek a kornak. Persze előfordulhat, hogy az ottani gyűjtőkkel nem vették fel a kapcsolatot.
A következő terembe stílusosan lengőajtón lehetett belépni, és meg is érkeztünk Vadnyugatra! A falon itt is filmplakátok, a Hét mesterlövész, az Osceola, no meg a kedvencem, a Folytassa, cowboy! A terepasztalokon indián tipik, előttük totemoszlopok, köröttük a mindennapi tevékenységüket végző emberek, egy részük lóháton, fegyverrel gyakorol. A másik asztalon egy erőd, ott is hétköznapi tevékenységek, de a harmadikon azért ostrom is folyt. Egy fényképet is láttam a dunai indiánokról, szemlátomást jól érezték magukat. Volt még jónéhány, elég morcosnak tűnő bölényfigura is, bár ha meggondolom, hogy csaknem kiirtották őket, elég okuk volt a rosszkedvre.
Kimentem egy másik lengőajtón, és rájöttem, hogy rossz volt sorrendem, mert itt a török-magyar harcok korába érkeztem, itt is volt jó néhány érdekes figura, de korántsem annyi, mint az előző termekben. A falon itt is plakátok, legjobban az Egri csillagokra emlékszem. Kicsit meglepődtem, mert a kuruc-labanc harcokról nem volt ilyen figura. Némi vigaszul szolgált, hogy a szabadságharc idejéről már sokkal több ilyen volt, bár érthető módon legtöbb a huszárokból. ezek sokkal dekoratívabbak, mint a bakák. A francia részen a Három testőr kora és figurái köszöntek vissza, a napóleoni háborúk korából is számos katonát állítottak ki, olyan plakátokkal, mint a Háború és béke, a Waterloo, vagy a Légió. Továbbmenve kevésbé szívderítő vitrinek következtek, a világháborúk idejéből, az elsővel kezdve, ahogy illik. Lövészárok, szuronnyal, kézigránáttal, puskával, ágyúval harcoló katonák. Érdekes volt, hogy volt még lófogat és már teher, illetve személyautó.
A második teremben a második világháború, érthető módon telis-teli tankmodellekkel, még a vitrinek is lánctalpas formák voltak. a falakon itt is plakátok, a Híd, a Halál ötven órája, és még jó pár másik. Meglepetésemre egy olasz Leopard tankmodellt is láthattam. Továbbá egy, az Elzett gyár által készített géppisztolyt, az eredetije is szerepelt. Ami azt illeti, eben a témában a kutyaperselyt, vagy a csipegető csirkét jobban kedveltem! Nem sokat mosolyogtam, de egy Novara szivardobozban lévő, aprócska katonák láttán megtettem. Aztán meg a Mert ez műanyag! reklámban gyönyörködtem, nem is beszélve a kiállított tárgyakról! Volt termosz, elektromos kávédaráló, VIM súrolópor, Tükör ablaktisztítót, olyan műanyag tálca, ami csiszolt üveget utánzott, no meg tojásszeletelő. Ez utóbbi nem sokat változott az ével múltával. Azért a turistapoharat hiányoltam!
Mindezen viszontagságokat a büfében pihentem ki, egy kávé mellett. Miután volt olyan hely, ami az ablak mellett volt, azt választottam. Ott is volt néhány tárgy, még a förtelmes műanyag babákat is nosztalgiával nézegettem. Nem is beszélve a telefonról! Örömömre sokan voltak a kiállításon, a vendégkönyvben sok a bejegyzés, nem csak magyarul, de németül és csehül is. Számos olyat jelenetet láttam, amikor az apa mutogatta a fiának, hogy az ő apja is ilyennel játszott kiskorában. Ezzel a nap első része véget is ért. A második részét rövidebbre fogom, séta bolt a Budai botanikus kertben, több mint két órán át sétáltunk egy lelkes kertész vezetésével, sokféle növényt csodálhattunk meg az ősz legszebb színeiben. Meglepetésemre még virágzó bokrokat is láthattam. Ez is jó program volt, talán érdemes lesz a Korzózz velünk további ajánlatait is figyelemmel kísérnem.
A tegnapi napon meglátogattuk Komáromban a monostori erődrendszert. Mint kiderült, ez nem is olyan könnyű, mert nem túl gyakori a buszjárat arrafelé. A Csillagerődhöz viszont még ritkább, két órát kellett volna várni rá, Monostorra viszont félórás, kényelmes tempójú sétával el lehetett érni, ezért aztán érthető módon azt választottuk.
Egy keresztúthoz érve, megpillantottam valami fémtárgyat, és rögtön közelebbről is megszemléltem. Egy hajó volt, csalódásomra nem a Tímár Mihály féle bőgöshajó. Később rájöttem, hogy ez nem lenne jó ötlet, hiszen az fából volt, ezért aztán alighanem elkorhadt volna. Ez fémből készült, és folyamőrhajónak tippeltem, itthon utánanéztem, nem is tévedtem.
El kell ismernem az egykori hadmérnökök tudását, mert ügyesen földbe rejtették az épület jelentős részét. De azért megtaláltuk, meg bizony! A főbejáraton, no meg a jegyvásárláson túljutva, bementünk az erődítménybe. Meg kell hagyni, tartós volt, vagy legalábbis jól felújították. Találtunk olyan helyeket, aminek a folyosója telis-teli volt lőréssel, világítás viszont érthető okokból nem volt, hiszen nem kártyázni akartak ott, hanem lőni! Még ágyúknak való is volt, az ágyúval együtt. Jó néhány kisebb szobaféleséget is láthattunk ezek egyike alighanem a tiszteknek szolgált, mert elég tágas volt, kályha, mi több, padok és egy asztal is volt benne. Amikor közelebb mentünk, bekapcsolt a világítás, és stílszerűen a Klapka-induló zendült fel. Egy még nagyobb teremben folyamatos filmvetítés zajlott a monostori erődítmény történetéről, néhány kényelmes padra le is ülhettünk közben. Megemlítették a komáromi földrengést is, ami 1763-ban történet. Aki tudni akarja, milyen volt, az olvassa el az Elátkozott család ide vonatkozó részeit.
Ebből a teremből egy folyosó nyílt, amiben az egykori Osztrák-Magyar Monarchia hadkötelezettjeinek az életét mutatták be fényképeken. A katonaidejük három év volt. A fotókon láthattam kötélhúzást, (a csapatépítés őse) szuronygyakorlatot, továbbá a háromféle (fekvő, térdelő és álló) lövészhelyzet ábrázolását. Egy szelídebbet is mondok, ott éppen borotválkoztak. Sajnos, folyton Tömörkény jutott eszembe, ő is leszolgálta az idejét, és nem túl jó véleménye volt róla!
Az erődlátogatást befejezve, megnéztük Komárom belvárosát. Sajnos. olyan nagyon sok néznivaló nem akadt, de megtettünk minden tőlünk telhetőt! Szívesen megnéztem volna a Jókai-múzeumot, de aztán rájöttem, ez odaát van. Gondolatban sűrűn bocsánatot kértem a Mestertől, és gyorsan felsoroltam pér olyan regényének a címét, ami Komáromban játszódik.
Tegnap színházban jártam, megnéztem a Nemzet csalogánya című színpadi játékot. A fentiekből sejthető, hogy Blaha Lujza életéről szól, a naplója alapján íródott. Majdnem monodráma, azért mondom így, mert két nő beszélget, a színésznő és a szobalány. Ez utóbbi az évek folyamán bizalmassá vált, aki az öltöztetésen-fésülésen kívül afféle titkárnő lett, no meg bizalmas beszélgetőtárs.
Maga az előadás lenyűgözött, Blaha Lujza élete is figyelemre méltó, nem csak a színpadi szerepei, ez utóbbi sajnos vagy sem, de múlandó. Már az ismerősei felsorolásokat is úgy éreztem, a művészet, illetve színháztörténet lapjain járok. Volt ott Erkel és Liszt Ferenc, Jókai Mór, Gárdonyi Géza, Munkácsi Mihály, Rákosi Szidi, Hevesi Sándor, és ahogy írni szokták, még sokan mások.
Azon meglepődtem, hogy a Móricz-féle Sári bíró női főszerepét játszotta. A népszínmű fogalmát eleve hozzá kapcsoltam, de Móricz – legalábbis eddig azt hittem – nem illik hozzá. Tévedtem! Ez a hősnő tehetséges, de a kisszerű szerepben kisszerű intrikákkal éli ki a tehetségét. A kedvenc mondatom: Harminc éve bíró az uram a faluban, de ennyi idő alatt mindig elintéztem, amit én akartam! Kétségkívül manipulatív nőszemély, de anélkül egy politikus (vagy majdnem az) nem nagyon boldogulhat.
Akár ne is mondjam, hogy a Sári bíróban is nagy sikere lett, pedig eleinte vonakodott a szereptől. A Csíky Gergely-féle Nagymama főszerepét könnyebben vállalta el, bár nehéz volt rájönnie, hogy már nem kackiás menyecske, hanem tényleg nagymama korban van. Ez az átállás minden színésznőnek nehéz.
Végül, de nem utolsósorban írom meg, hogy a címszereplő, Hűvösvölgyi Ildikó remekül alakította Blaha Lujzát, (ő is rendezte a darabot) Nyírő Bea pedig a szobalány szerepében méltó partnere volt, Nem csak az előadás végen volt nagy és megérdemelt taps, de jó néhányszor az előadás közben is! Örülök, hogy megnéztem, nagyon kellemes élmény volt.
Régóta terveztem, hogy újra kilátogatok a budai zsibvásárra. A mai napot alkalmasnak ítéltem, mert bár elvileg munkanap van, ezért sűrűbben járnak a buszok, de szombat lévén, a bolhapiac is nyitva tart. Az idő is szép volt, egyszóval minden körülmény kedvezett a sétának. Így aztán nekiláttam mind a sétálásnak, mind a nézelődésnek. Félévenként egyszer járok oda, így aztán mindig van valami új bámészkodni való. Ezúttal sem csalódtam, bőven akadt mit nézegetni! Elsőnek egy, az átlag zsebszámológépnél valamivel nagyobb példány tűnt fel. Aztán rájöttem, hogy azért ekkora, mert ehhez még papírszalag is járt.
Egyet s mást megírok abból, amit megnéztem, de az egészet képtelenség volna felsorolni. Találtam valami arasznyi dísztárgyat, amit magamban a három testőr esernyőtartójának neveztem, mert aprócska kardok és vívótőrök voltak egy kör alakú állványon, takarosan elrendezve. Ha hinni lehet a filmrendezőknek, ilyenekkel vívtak Athos és társai, bár persze jóval nagyobbal. Aztán egy kézitükör, bronz keretben, mindkét oldalán volt tükör, de ajánlatos lett volna újat tétetni bele. A kedvencem egy papírdoboz, benne tizenkét miniatűr kanál, különbözőek, volt lapát és volt szabályos kiskanál alakú is, gyöngyházas kagylóból faragva. Még mokkáskanálnak is túl csöpp volt, ezért gyanítottam, hogy afféle fűszeradagolónak szánták. Akárhogy is, tetszett. Akárcsak a mellette lévő asztalon található közös tálcán álló három pici kis edény, ezek tényleg a só-bors-paprika asztali tálalásához kellettek, tetővel és három, hozzá illően aprócska kanállal. Nem hinném, hogy tényleg ezüst volt, de hasonlított. Jó sok zománcedény is volt, itt egy mosdóállvány tűnt fel, maga az állvány erősen festésre szorult, de a zománcos mosdótálon csak egy csöpp hiba volt. Egy kovácsoltvas alapú kerti pad is feltűnt, erre is ráfért volna egy kis kozmetika, de főleg a fából készült ülőrészre. Szívesen ücsörögtem volna rajta, mondjuk egy lugasban.
Láttam még ékszereket, főleg nyakláncra való függőket, no meg brossokat. Ezek közül egy kisegér volt a kedvencem, Ötletes módon egy tölgyfa makkjából készült, erre bőrből fület és farkincát erősítettek, bajszot festettek, a másik oldalára pedig egy biztosítótűt raktak. Csak azért nem vettem meg, mert túl könnyen járt a kapocs, féltem, hogy elveszíthetem.
Búcsúzóul ittam egy kávét, majd miután rájöttem, hogy a buszra nyolc percet kell várnom, gyorsan megnéztem a kertészeti árudát is, Az sem volt érdektelen.
Múlt hét szombaton jártam a Hungarocon rendezvényen. Gondolkodtam, írjak-e róla vagy sem, mert ez a téma nem mindenkit érdekel, vagy érdekelhet. Viszont épp ezért igyekszem rövidre fogni. Elsősorban annak örültem, hogy néhány kedves, régi ismerőssel találkozhattam, de voltak olyan előadások, amit érdekeltek, sőt, a legtöbb ilyen volt. Meg is állapítottam, hogy aki ide eljött, és beszélt nekünk/velünk, az a munkája megszállottja, és ezt jó, sőt a legjobb értelemben mondom!
Kiss László remek humorral, érdekesen beszélt az idegen civilizációkról, illetve a velük való találkozás esélyeiről Mutatott egy olyan könyvrészletet, amiben a szerző azt fejteget, hogy mik az esélyei a találkozásnak. Kezdve azzal, hogy már itt vannak, csak éppen nem kötik az orrunkra, végezve azzal, hogy nincs kivel találkoznunk. Ezt azonban 75 eshetőségen keresztül magyarázza. Tátért az exobolygók kutatására, ami igencsak érdekes téma. Sajnos, már nem volt időm megkérdezni, mi a véleménye a kisbolygók bányászatáról, pedig érdekelt volna.
Aztán érdekes, de nem túl vonzó téma következett, éspedig a bűnügyi profilozók munkája. Nem hittem, volna, hogy egy profilozónak ilyen jó humora legyen! Igaz, eddig egyet sem ismertem közülük. Azzal kezdte, hogy ennyi fegyvert még sosem látott együtt, és ebben feltehetően igaza is volt. Méghozzá fölöttébb fantáziadús fegyverek voltak. Miután több egyéb mellett cosplay verseny is volt, ez nem túl meglepő.
Befejezésül egy olyan előadást láttunk-hallottunk, ahol a Star Wars filmek néhány derűsebb részletét idézték fel. Ilyen volt például, hogy a Felhőváros kiürítésekor az egyik menekülő egys fagylaltgépet vitt magával. Nem is beszélve arról, hogy a Gyűrűk Ura Gandalfja karórával a kezén vívott! Állítom, hogy nagy és megérdemelt sikere volt.
Nos, ennyi lett volna. A mostani hetet itthon töltöm, és a köhögésemet igyekszem elmulasztani.
Várom az írásodat! A szombati napom a Hungarocon látogatásával telt, főleg a sok régi, kedves ismerősnek örültem. Ma délelőtt óbudai várásnézés volt beütemezve, egy fotós barátnőmmel sétáltunk a falatnyi régi Óbudán. Elismerem, nagyon sok arrafelé a fényképeznivaló, és mindig talál az ember valami újdonságot.
A jövő héten a köhögésemet igyekszem kúrálni, remélem, sikerrel!
Igyekszem rövidre fogva beszámolni a péntek-szombati eseményekről. Pontosabban a programjaimról.
Pénteken volt a Kultúrházak Napja, ennek keretében elmentem a Csepeli Munkás Művelődési Otthonba. Először egy operettslágerekből való összeállítást láttam, két kedves, tehetséges fiatal énekelte őket. Igaz, volt egy musical részlet is, a My fair ladyből Miután nálunk befejezték, nagy és megérdemelt sikerük után még egy fellépésük is volt, szerintem ott is megtapsolták őket!
Utánuk egy kiállítás megnyitója következett, a kultúrház eddigi életéből álló fekete-fehér fényképeket lehetett látni. Jó néhányan mosolyogva idézték fel, hogy bizony, ilyen ruhákat hordtunk akkoriban, és igen, erre emlékszem! Az egyik képen Avar István, Törőcsik Mari és Őze Lajos szerepelt. A ruhából ítélve nem történelmi darabban játszottak, de nem tudom, melyik színmű lehetett.
Aztán következett egy színdarab, Esti Kornél címmel. Már a díszlet tetszett, az előadás pedig nagyon tetszett! Az Esti Kornél novellákból válogattak, alighanem azokat, amiket a legkönnyebb volt színpadra alkalmazni. Nagyon-nagyon régen olvastam őket, még középiskolás voltam, akkor még nem tudtam teljesen méltányolni ezeket, most annál jobban! Az előadás szellemes, jól szerkesztett, a színészek nagyon jók voltak, a kedvencem az őszinte városról szóló rész volt, a másik pedig a bolgár kalauz esete. Ez is nagy és megérdemelt sikert aratott!
A szombatról igyekszem röviden írni, egy barátnőmmel néztük meg Gül Baba türbéjét, Igaz, a lépcsőkön időnként megálltunk, de csakis és kizárólag azért, hogy a szép kilátást megcsodáljuk! No meg a kertet, ott is akadt gyönyörködni való, no meg a padok is kényelemesek. A türbe előtt állt Gül Baba szobra, a talapzatát csodaszép rózsák díszítették, Ott is szemlélődtünk, és örömmel vettem észre, hogy közvetlen mellettünk egy üres telek van. Bízom abban, hogy ide valami csodás kertet telepítenek, például gyógynövényekből, esetleg méhlegelőt alakítanak ki, mindkettő csodás lenne, együtt vagy külön-külön.
A mai délelőtt az aquincumi látogatással telt el, méghozzá kellemesen. Először három hónapja jártam ott, egy barátnőmmel, most harmincan voltunk, tehát kérhettünk és kaphattunk is vezetést. Amíg a vezetőnkre vártunk, én elkezdtem megnézni a sírfeliratokat. A legtöbbjük alapján, ha nem is regényt, de elbeszélést lehetne írni! Az egyiken az elhunytat a családja és a felszabadított rabszolganője temette el. a másikon egy hatvan éves férfiról emlékeztek meg, aki katona volt, de immunis, ami az adott helyzetben azt jelentette, hogy már nem kellett sáncásáson és őrszolgálaton részt vennie.
Aztán megérkezett a vezetőnk, kedves fiatal nő volt. Nem jegyzeteltem, ezért aztán nem is idézhetem fel pontosan, mit hallottunk, csak a benyomásaimat írhatom meg. Láthattunk egy szépen kidolgozott, részletes térképet, később ezt egy falon is megtaláltuk. Volt egy makett is, és Braille-írással írt magyarázó tábla. Az általunk bejárt rész a polgári város volt,. elég kicsi, ennek ellenére három nyilvános fürdő is volt benne,. Az ehhez feltárt kutak jó része ma is használatban van. Volt padlófűtés is, az sem mai találmány! A várost nagyjából háromszáz évig használták, aztán lassacskán elfelejtődőtt. Szántani nem lehetett, ahhoz túl sok volt a kő, de legeltetni igen, ezért aztán arra is használták.
No de inkább a fénykorról beszéljünk. Örömmel közlöm, hogy már akkoriban feltalálták az üzletsort, a piac környékén kis üzletek voltak, bemenni nem lehetett, a vevő az utcán állt, de kiugró tető védte mind őt, mind az eladót az esőtől-naptól. Noná, hogy lacikonyha is akadt! Hátul raktárhelységek, a közepén kétsávos út, mellette az esővizet elvezető csatorna. Ami azt illeti, egyéb csatornázás is volt. Az utcák is szépen kövezve voltak, a falak pedig azért vannak most is jó állapotban, mert rendszeresen karbantartják őket, mind akkor, mind most.
Hallhattunk néhány bájos történetet, ezek egyikét leírom. Volt néhány szép, fehér oszlop, ezek egyike másolat. Egy alkalommal egy nő megpróbált rúdtáncolni körülötte, ami azzal végződött, hogy az oszlop ledőlt és összetört, a kelekótya táncosnő megsérült, szerencsére nem súlyosan.
A vezetőnk elmondta, hogy elég érdekes a környezet, nem csak a jól gondozott kertjük, de sajkát állatviláguk is van. Faligyíkok nagy számban, madarak, méhek, állítólag egy róka is feltűnt. Nyestet viszont a vezetőnk látott, méghozzá a Múzeumok Éjszakáján. Megnéztünk egy szentélyt Fortuna Major istennő tiszteletére emeltek. Ennek kapcsán újabb bájos történet következett. Ugyebár a végső időkben elég sűrűn változtak a császárok, és a szentélyben is cserélni kellett a szobrukat. Ezt praktikusan úgy oldották meg, hogy csak a fejet kellett váltani. Viszont nem találtak szobrászt, ezért aztán a temetőből hoztak el három fejet, Sajna, ezek egyike egy kelta női fej volt, bár azért kissé átfaragták.
Ezzel nagyjából-egészéből befejeződött a vezetés, de nem a múzeumlátogatás! Volt egy gasztronómia kiállítás, azt is megnéztük. Kezdtük a legrégebbi időkből ezt egy medvekoponya. egy gyapja orrszarvú és egy mamut képe illusztrálta. Aztán jött a gabonatermesztés, itt sarlót, kapát láthattunk, volt, ami bronzból, de olyan is, ami csontból készült. Az asztalon evőedények, kifejezetten szép kidolgozású tányérok és ivópoharak, szívesen ettem-ittam volna belőlük.
Csöndesen mosolyogtam, mert egy falon azt olvastam: Szavazzatok Marcusra, jó kenyeret ad! Azért ne feledkezzünk el a borról sem. Annál is inkább, mert a mediterrán kultúra hármasát az olivaolaj, a búza és a bor adta. Nos, a felirat szerint egy asért ( kis értékű rézpénz) kapsz egy pohár bort. Két asért már jobbat, négy asért pedig már falernusit. Ha nem írják ki, sosem jövök rá, mi az a hordószerűség, amit egy fa tartóra függesztettek, úgy, hogy a két vége volt kikötve, a közepén pedig egy palacknyak-szerű valami, Rá nem jöttem volna, hogy ez vajköpülő edény! Aki akarta, beülhetett egy trónba, felvehetett egy kabátot, és felköszöntőt mondhatott egy fakupával a kezében. Aztán megnéztük a legnagyobb kiállítótermet, öröm volt újra látnom! Három hónapja elég sokat írtam róla, ezért most mindenkit megkímélek az ismétléstől. Kissé fáradtan, de elégedetten távoztunk!
A harmadik és utolsó könyvtár az Országos Statisztikai Hivatalé volt, Meglepődtem, mert ezt volt az egyetlen, ahol jelenléti ívet kellett aláírnom, bár igaz, személyit nem kértek, Itt szerencsére csak tizenöten voltunk, bőven volt hely, mindent lehetett látni-hallani. Három ember vette át egymástól a stafétabotot, mindegyiküket érdekelte a témája, és szívesen beszélt róla. Elsőnek az épület körülötti utcákról beszélt, mindegyikük egy-egy neves statisztikusról kapta a nevét. Kezdjük Fényes Elekkel, ő 1848-ban kapott felhatalmazást a statisztika megalapításáról, eddig ugyanis Ausztriával együtt voltunk. Viszont az események alakulása miatt nem ez volt a kormány legnagyobb gondja. Aztán jött Keleti Károly, aki a kiegyezés után tizenkét munkatárssal kezdte el az adatgyűjtést, méghozzá a saját lakásában dolgoztak, mert akkor még nem volt irodájuk. Aztán vagy tízszer költöztek, végül megkapták ezt az épületet, ami nagyon szépre sikerült! Meglepő módon 1896-98 között, azaz két év alatt felépült. Ami Keleti Károlyt illeti, kiderült, hogy Bem seregében harcolt, idősebbnek mondta magát, hogy ott lehessen. Szerencsére a megtorlások elkerülték, később megérdemelte a hivatalt. Egy fényképet is láttam róla, kifejezetten jóképű férfi volt, szerintem őt Jókai találta ki! Viszont a statisztikát művelve remek külföldi kapcsolatokra tett szert, évkönyveket, adatokat cseréltek, találkoztak is. Ez később hasznosnak bizonyult, mert a szegedi árvíz után ő beszélte rá a svéd királyt, hogy adakozzon a város javára. Beljebb menve itt is egy olvasóterembe értünk, itt megtudtuk, hogy ebben az épületben csak pár százezer könyv van, de a törökbálinti raktárban további nyolcszázezer. Van miből választani! Annál is inkább, mert nem csak statisztikai könyvek vannak nagy bőségben, szépirodalom is, ez a könyvtár kap kötelespéldányt. Be is lehet menni olvasni, de ki is kölcsönözhető, ha nincsen itt, elhozatják a raktárból. Viszont az asztalokon néhány érdekesebb könyv feküdt, az egyikbe belenézte megrendelésre készítettek, a megajándékozott születése napján megjelenő újságok cikkeket gyűjtötték össze. Amibe belelapoztam, 1971-es volt m. Ez olyan nyomtatvány volt, amit születésnapi lapszámok cikkeiből állítottak össze. Egyikük a Ludas Matyi karikatúrája volt, igyekeztem diszkréten mosolyogni, de azért más is nézegetni kezdte, mi tetszik annyira. A rajzon egy nővér látható, három csecsemőt ölel magához, és így szól a vele szemben álló férfihoz: Gratulálok, apuka! Lakásuk született!
Ezek után kiderült, hogy az első népszámlálást II. József rendelte el, az akkori birodalom létszámát 5-6 millióra becsülték, kiderült, hogy kilencmillió. Érdekesség, hogy pozsonyi nemesek iratban kérelmezték, hogy a nemesi származásúakat zöld tintával írják! Nem csodálom, hogy szegény II. Józsefnek még a parókája hajszálai is égnek álltak a nemesektől!
A kézirattárban, az asztalon néhány kitett iratot láttunk, gyengéd célzásként cérnakesztyűket raktak ki mellé. Az egyikhez közel hajoltam, de nem nyúltam hozzá, csak nézegettem. Mint kiderült, a hivatal egykori elnöke, aki részt vett az első világháborúban, cetlikre jegyezte az emlékeit, és csak 1923-ban írta le, ki is akarta adatni, de nem került sor rá, viszont napjainkban kiadtak róla egy életrajzi kötetet.
A szomszéd szobában megnéztük a legnagyobb és a legkisebb könyvet. Az előbbi asztallap, az utóbbi körömnyi nagyságú volt.
Befejezésül megnéztük a térképszobát, az egyiken a Balatont fordítva rajzolták, no meg a Duna is visszafelé folyik, sebaj! Viszont láttunk egy logargépet, olyan, mint a logarléc, csak tekerni kellett. Viszont még senki nem jött rá, hogy kellene, ezért inkább békén hagyták, Szerencsére a szabvány íróasztali felszerelés már nekem is jó barátom, levélbontó kés, tintatartó, tollszár, tapper, mindez csinosan elrendezve egy kis tálcán.
Ez is tovább tartott, mint egy óra, de csöppet sem volt unalmas! Kellemes emlékekkel és egy ajándékba kapott 2020-as statisztikai zsebkönyvvel távoztam.
