Kezembe került egy vetési naptár a hold aktuális állása szerint. Van valamelyikőtöknek ezirányú tapasztalata? Érdemes ezzel ennyit vacakolni. Kicsit macerásnak tűnik. Ha éppen időm lenne vetni, akkor a "hold nem engedi".
Az a baj, hogy a termés kezdettől fogva ibolyaszínű volt, úgyhogy ez nem mond semmit. De a legvégén gyönyörű aranysárgák lettek, az biztos, hihetetlenül finom tapintással, dísznek nagyon szépek lettek. (Ez is jellemző háziasszonyi buzgalmamra. Valahogy megmaradtak teljes érésig.)
Hát nem tudom. Az biztos, hogy mikor teljesen megérik, szép aranysárga lesz. Egyébként eléggé ötletszerűen szedegettem, mikor már nem nagyon nőtt tovább, és volt annyi egyszerre, hogy lehetett vele valamit kezdeni, akkor leszedtem. Egy sem volt keserű, nem tudom ez a Black Beuty fajta jellemzője-e, vagy a körülményektől függ. Ősszel egészen kicsiket is leszedtem, nekem azok is ízlettek. Ha majd Zsebi előkerül, talán ő többet tud erről, neki is volt, és ő jobban tud főzni.
Igazából a színén én sem vettem észre semmi változást, mármint ami az érettségére utalna, de a könyv ezt írja, idézem: betakarítás: augusztustól, amikor a gyümölcs IBOLYASZÍNŰRE sötétedik. Hát...... nem túl sok
Én sajna ebben az évben fogok a padlizsánnal ismerkedni, még nem próbáltam. Máa kibujt az első növényke 8. napra. Majd jön Nóra, neki már volt, és biztos tudja mikor jó. Azt olvastam, ha tulérik elveszti a héja a fényét. De akkor már késő:)
Azt elfelejtettem, hogy egyik zacskóra sem volt ráírva, hogy milyen növekedésű, illetve mennyit terem, azért kérdeztem meg, de úgy látom akkor nagyon nem nyúltam mellé.
A futó cukkíniről, ha sikerül vennem majd beszámolok még hogy milyen lett.
Én is pont most vettem egy Black Beauty-t, és egy sárgát is (Cucurbita L. vargiromontilna)
Már nagyon be vagyok sózva, vetnék már mindent, de még várok, hátha rossz idő jön. :((
Mert nekem nincs fóliám meg üvegházam mint egyeseknek :)))) (de majd lesz!!)úgyhogy várok még. Csak bent a zellert vetettem el. De ha jövő héten nem lesz sokkal hidegebb valószínű a borsó, esetleg a sárgarépa is földbe kerül.
Én a Black Beauty fajtát szoktam vetni, ez nem fut. Ez kapható mindenhol, (ZKI termék)Az idén kipróbálom a fehér, és a sárga héjú fajtákat is. Olyat keress, amelyik bokor fajta.
Franchi Sementi (www.franchisementi.it) a cég neve, közvetlenül náluk úgy tudom, nem lehet rendelni. Én a Culinaris élelmiszerüzletben vettem tavaly a magot. (www.culinaris.hu) Az átlag vetőmagokhoz képest elég húzós ára van (kb. 4-600 Ft/csomag), de elég sok van benne és jó a csírázóképességük, nekem még idén is kikeltek a 3 éve vett bazsalikom és rucola magok.
Il, erdeiboroka, köszönöm a segítséget permet ügyben. Eddig a szomszéd bácsi suttyomban mindig átpermetezett az Ő "jó kis" vegyszereivel, még mielött én észbe kaphattam volna. Féltette a saját kertjét a mi kertünkben felszaporodható kártevők támadásától. Ezt leszámítva /mármint, hogy állandóan permetlében úszott a környék miatta/ nagyon szerettem a bácsikát. Na idén már nincs több vegyszeres
permetezés, ezért már be is szerzem az általatok ajánlottakat.
Taormina1. piacon vett padlizsán palántám tavaly nekem is "igen jól termett". Két tövön összesen kettő darab nyanvatka sikeredett. Itt mindenki olyan lelkesen palántáz, hogy idén én is megpróbálom saját palántáról.
Mostmár el is lehetne ültetnem?
Azt olvastam róla, hogy amikor a növény bokrosodni kezd, csak 4-5 hajtást hagyjunk meg. Tud erről valaki valamit?
Sárgarózsa71. Nálunk a kertben termett cukkinik se a földön nem terültek el, se felfelé nem kívánkoztak. Bokor jellegűek. Inkább csak a hatalmas levelei miatt igényel nagyobb területet. Én az idén kaptam sárga termést hozó Gold Rush fajtát.
Kiváncsi leszek, hogy mi lesz belőle. Amúgy tényleg könnyen termeszthető.
Most aztán addig fogom keresni míg nem találok egy ilyen fajtát. Hajt a vadászösztön. :))))
Ez tetszik!! Felfelé van sok helyem vízszintesen kevesebb. :)) Rákerestem a neten, de semmi...:(( Esetleg lelőhely? Hol vetted, vagy a gyártó, forgalmazó neve??
A "hagyományos magyar" cukkini általában csak terül a földön, de létezik olyan fajtája, ami felfuttatható. Ezek általában speciális olasz fajták, nekem tavaly Tromba d'Albena volt és mire észbekaptam, már a körtefa törzsén és a szőlőről is lógtak a girbegurba kis cukkinik :))
A saját nevelésű padlizsán palántáimon nekem is pici termések lettek tavaly, de a piacon vett (kétszerakkora) növényeken mindig van termés, évek óta. Az idén emiatt korábban vetettem a padlizsán magokat is, már január közepén. Hátha.
Nem tudja valaki a trükköt, hogy lehet egy padlizsánról megállapítani, hogy mikor szedjem le? Mert teljesen ugyanúgy néz ki, amikor még kicsi, meg amikor pont jó, meg amikor már túlérett.
Minden amit felhasználtam tavaly is védekezésképpen azt tőletek tanultam! :))) És bevált!!
Illetve most jöttem rá, hogy egyszer egy hétre láttam a karalábén lisztecskéket( talán azok voltak kicsi fehér a fonákon és repül) de csalán+ zsurló+fokhagyma lével nyakon öntés betett nekik, soha nem láttam többet őket : )))
Szia Cukkini: Attól függ, mennyi termésre van szükséged. Én szakaszosan vetem, 3 hét eltéréssel. Így mindíg van fiatalabb tő. Egyszere 3 tövet szoktam palántának előkészíteni. Nagyobb cserépbe, pohárba egy -egy magot. A kiültetés után, védem levágott nyakú és fenekű ásványvizes palackkal, a hűvösebb, és a fekete tücskök rágása ellen. Utánna már csak nő, semmi gond nincs vele. Ha az apróbb terméseket akarjátok használni, lehet több tövet is ültetni. egymástól 80 cm sor és tőtávra. Nem futtatható. Ha nincs szükséged a nagy termésekre, akkor is le kell szedni, mert addig nem hoz új termést, míg van rajta. A nagyokat ugyanúgy lehet elkészíteni, mint a főző tököt, fagyasztható is lereszelve.
Répa: A sárgarépa azonos helyen való termesztése elsősorban a fonálférgek elszaporodása miatt nem ajánlott. Ha nincs rá más lehetőséged, még most meg lehet próbálni. A sorok végére, és közé néhol ültessél Tagatest, ami fonálféreg riasztó anyagot választ ki a gyökerein. A letermés után az ágyást vesd be körömvirággal, amit majd bele lehet kapálni. Virágjaából készült tea belsőleg tosztító hatású. külsőleg sebek gyógyulását, viszerek visszahúzódását segíti. Az ágyást kb 80 cm magaságban fóliával, fátyolfóliával érdemes körbe keríteni, ennél magasabban a répalégy nem repül. A répát nem javaslom vetés előtt trágyázni, mert nem tápanyag igényes növény. Rontja a tárolhatóságot a tulzott tápanyag. Ugyanígy a hagymánál is. A két növényt lehet váltott sorokkal is termelni, mert egymást védik a legyektől. VAgy az ágyás sarkaiba metélőhagymát ültetni. Azt a területet, ahova répát az idén nem vetsz, azt érdemes komposzttal teríteni. Oda mehet karalábé, karfiol. De biztosan van ötleted.
Kártevőt nem láttam, az egész kertben egy darabot sem( hál istennek) meg nektek!, mert a fórumot olvasva sok minden bio védekezést vetettem be. A sárgarépák között minden 4. sor hagyma volt vetve, körben hagyma, fokhagyma és büdöske az ágyás szélén, és a répával együtt pedig egy kis kaprot is vetettem.
Szerintem nem az a gond, hogy túl sokat kivesz a répa a talajból, hanem hogy a kártevők fölszaporodhatnak, ha többször ugyanoda kerül. Egyébként nem kell frissen trágyázott helyre ültetni. Ha nincs más lehetőség, ki fog derülni, milyen lesz. Ha szép egészséges volt tavaly, talán most se lesz baja. Cukkinim még nem volt, azt nem tudom.
Érdekes, nekünk gond nélkül kötött termést is. Tavaly volt először, az üvegházban tartottam. Csak sajnos az atkák nagyon szeretik. Most lehet, hogy szabadba is ültetek, hátha azok kevésbé lesznek atkásak. Az uborkát tavaly kint kevésbé lepték el.
Soha nem ültettem cukkínit még, most kipróbálnám, és nem tudom mennyit palántázzak, mennyit terem egy tő? Állandó locsolást kapna, jó földben. Ez is olyan mint a patisszon, az tavaly 6-7 db-ot termett egy tövön. Illetve lehet karó mellé vezetni, vagy szétterül a földön?
Másik kérdés, hogy a sárgarépát kénytelen leszek ugyanoda ültetni, mint tavaly. Akkor készült egy magasított ágyás jó puha fekete földel és az egészet bevetettem répával. (rengeteg lett, isteni répatortákat eszünk még most is belőle) most megosztottam 3 felé és majd éves forgóban cserélem a területet, de most még ugyanoda kerülne az első ahol a tavalyi volt. Szerintetek nagy gáz? vagy valamilyen anyaggal (komposztal, trágyával) javítsam fel? mit vesz el a földből a sárgarépa ami miatt nem lehet ugyanoda ültetni?
Nekünk sajnos nincs cserépkályhánk, marad a 15 wattal fűtött doboz teteje. A 19-20 fokot ott talán eléri a hőmérséklet. Belül közel 30, a paprika azt szereti, a konyhában hetekre elnyúlt a csírázása. A paradicsom vidáman kel 17 fokban is, azt csak akkor rakom a dobozra, ha nem kell másnak a hely.
Nekem évekig nem sikerülta padlizsán, aztán valahol olvastam, hogy 19 fok alatt nem kel ki, akkor felraktam a cserépkályha tetejére kelni, azóta mindig kikel. Ha már kibújt, átrakom az ablakpárkányra.
Vérszemet kaptam, és azóta mindent ott kelesztek, de nagyon fürgének kell lenni, mert ha valami kikel, és nem szedem le azonnal, teljesen megnyúlik a sötét hely miatt :(