Keresés

Részletes keresés

Redick Creative Commons License 2007.09.06 0 0 3580
Kenny, a csapatember

 


Székesfehérvár - Mint arról már beszámoltunk, együtt gyakorol az Albacomp kosárlabdacsapatával Kenneth Henderson, az együttes négyes poszton bevethető amerikai centere.


A játékos az egyetemi bajnokság után Európában, Hollandiában töltött egy évet, s onnan érkezett az albásokhoz. Kenneth Hendersont ismerhetik meg az alábbiakban.

 

- Nagyon tetszik az amerikai és az európai kosárlabda, az itteni kontinens játékát hamar meg is kedveltem. A kétfajta játék között az az alapvető különbség, hogy míg Amerikában az egyéni képességeken alakuló kosárlabdáé a főszerep, addig Európában a csapatjáték, az összehangoltság dominál. Hogy nekem melyik tetszik jobban? Az európai kosárlabda jó benyomást tett rám, de az egyéni képességen alapul ez is, mert a jó csapatot jó játékosok összehangolt egysége alkotja. Az egyéni védekezés például nagyon fontos, de ha valakinek aznap jól megy a dobás, akkor elsősorban azt kell kiszolgálni, mert ez így helyes - vélekedett emígy a játékos.

 

Kíváncsi voltam, milyen sikerélmény(ek)ben volt része pályfutása során, például volt már bajnokcsapat tagja?

 

- Igen, a középiskolai csapatommal, és az egyetemivel is, igaz, utóbbi konferencia bajnoki cím volt, és nem a nagy egyetemi bajnokságé, de persze erre is büszke vagyok.

 

Na jó, de itt is bajnoknak kellene lennie...

 

- Arra nem lehet garanciát vállalni, hogy bajnokok leszünk, de mindent megteszek a célért, ami az erőmből telik. Tudom, nagyok az elvárások a csapattal szemben, és ezek az elvárások találkoznak a mi akaratunkkal.

 

Böngészve Kenny statisztikáját, kiderül, a hollandiai pontátlaga magasabb volt, mint az amerikai egyetemi bajnokságé, és a lepattanói tiszteletet parancsolók. De mit gondol, miért fogják szeretni a fehérvári szurkolók?

 

- A pontkülönbség abból adódott, hogy más volt a szerepem az egyetemi csapatban, és más Hollandiában. A pontok jönnek a meccseken, hol több, hol kevesebb, a védekezésben, a lepattanók szerzésében kell elsősorban helytállnom. Fontos a mezőnymunka, de ha az lesz a feladatom, hogy dobjak 25 pontot, akkor majd arra törekszem, ám ha az, hogy kapkodjam a pattanókat, és lefogjam az ellenfél veszélyes játékosát, akkor azt teszem. A sportág minden elemében törekedni kell a kiemelkedő produktumra, és ehhez társulhatnak kiegészítőként a pontok.

 

Kényes kérdés: mintha erőcsatárnak alacsony lenne...

 

- Erényem a gyorsaságom, az ugróerőm is megfelelő. A legtöbb dolog fejben dől el, és ebben kell legyőznöm a posztomon játszó ellenfeleimet.

 

Redick Creative Commons License 2007.09.05 0 0 3578

Csak a Kiss Zsolt!

 

(Mennyé' vissza aludni)

 

:-))

Előzmény: #4 (3577)
#4 Creative Commons License 2007.09.05 0 0 3577
Csak az Albacomp! :)
Előzmény: Törölt nick (3575)
GordonGekko Creative Commons License 2007.09.04 0 0 3576
edzés nincs ma? vagy nem mindenkinek kell járni? mer Zét kb fél órája láttam Bp 9. kerület Tűzoltó utca sarkán, elég tanácstalan volt.. és esernyő nélkül. meg fog így fázni..
GordonGekko Creative Commons License 2007.09.04 0 0 3574
télleg, Szávay hogyhogy a nők között indul? Y-ra végrődik! vagy s-re! akkor nem lehet nő! legalábbis az oroszban meg a románban.

de talma meg surda jól átoperáltatta magát...
Előzmény: Redick (3573)
Redick Creative Commons License 2007.09.04 0 0 3573
Román, mint Surda, Szávay és Talma.
Előzmény: GordonGekko (3572)
GordonGekko Creative Commons License 2007.09.04 0 0 3572
rövid ideig volt csak orosz. alapvetően román. :)
Előzmény: Redick (3571)
Redick Creative Commons License 2007.09.04 0 0 3571
Nem orosz??? :-)
Előzmény: GordonGekko (3570)
GordonGekko Creative Commons License 2007.09.04 0 0 3570
a nyomódában nyomódnak a jegyek, még ennyit se tudsz? :)

(pedig ez egy ősi román nyomóda)
Előzmény: AlBaPaPi (3569)
AlBaPaPi Creative Commons License 2007.09.04 0 0 3569
Mi az a nyomóda, te nyomi? :)
Előzmény: GordonGekko (3568)
GordonGekko Creative Commons License 2007.09.04 0 0 3568
csak nálunk a jegybevétel nem valami jelentős, mer ugye ANNYIRA sok pénzünk van hogy csak azért kér pénzt a klub a jegyekért/bérletekért hogy a nyomódai költségek visszajöjjenek.
amúgy az elvárásaim nem nőttek. továbbra is a bajnokság megnyerése a cél.
Előzmény: Törölt nick (3567)
GordonGekko Creative Commons License 2007.09.03 0 0 3566
nekem is megvan már a bérletem:)
téllegm hogyhogy olcsóbb lett??
Előzmény: #4 (3565)
#4 Creative Commons License 2007.09.03 0 0 3565
Hali!

Ma én is megvettem az ez évit. :)
Olcsóbb lett! Egy ezressel. Taval 18 volt idén 17!
Nagyon jó ez az ötlet, h van rá egy hetünk fizetéskor, h megvehessük a helyünk.
Köszönjük!

Mikor lesz a következő akármilyen meccs?
Előzmény: gusher (3564)
gusher Creative Commons License 2007.09.03 0 0 3564

 

 

A 2006/2007-es idényben az ülő bérlettel rendelkező szurkolóink 2007. szeptember 3. - 10. között megválthatják bérletüket az előző éves helyükre. A székbérlettel rendelkezők részére az első bajnoki fordulóig tartjuk fenn a helyeket. A bérletek ára nem fog változni!! Ülő bérlet: 17.000 Ft, álló bérlet: 8.000 Ft. Szeptember 10-től bárki megvásárolhatja már a bérletet.
A bérletek az Alba Regia Sportcentrumban (Székesfehérvár, Gáz u. 19.) vásárolhatók meg.
Tel: 22/314-442;  22/312-630

 

Én ezt találtam az albakosáron.

Előzmény: Törölt nick (3563)
#5dobos Creative Commons License 2007.09.01 0 0 3561
Köszi az infókat így utólag is.Majd a legközelebbire igyekszem eljutni!
Előzmény: Redick (3539)
#4 Creative Commons License 2007.08.31 0 0 3560
Hali!

Mikor és hol lesz a következő edzőmeccs?

Hajrá Alba!
GordonGekko Creative Commons License 2007.08.31 0 0 3559
és belemagyaráztad ez alapján szerintem orosz sorozat... akkor ez valami szakmai ártalom?? feltételeztem h oroszt tanultál (--- szláv nyelv) de szerb-horvátot gondolom nem, és van némi hasonlósáág... amúgy aszittem a magas labdát leütöd... Surda.. az is férfi.. :))
Előzmény: Törölt nick (3558)
Redick Creative Commons License 2007.08.31 0 0 3557
:-)))
Előzmény: Törölt nick (3555)
GordonGekko Creative Commons License 2007.08.31 0 0 3556
vazze, te már megint olyat magyarázol bele egy hsz-be ami nincs is ott. hol írtam én olyat le hogy orosz sorozat volt? eleve, Surda egy szereplő neve, nem pedig a sorozat címe, ami Vruc vetar volt... Ljubisa Szamardzsics meg szerintem kikérné magának hogy orosz...
Előzmény: Törölt nick (3555)
GordonGekko Creative Commons License 2007.08.31 0 0 3554
szláv nyelvekben a női az inkább a-ra végződik nem?

pl Surda haverja a Forró szélben Szlobodan, becézve Bobo, de Tuvics aki Szlobodanka ő már Boba.. eccerű ez.


oroszból hányas voltál????
Előzmény: Törölt nick (3551)
Redick Creative Commons License 2007.08.31 0 0 3553

 

Borko -hallatlanul éles logikámmal következtetve- a Velibor névből eredeztethető.

 

Hogy van-e valami jelentése is, vagy csak egyszerű becézés (lásd: Zoltán-Zolika :) ), azt topicunk nyelvésze megmondhatná. :-)   

(A Finác-Finánc beceneveken már én is gondolkodtam, köszönöm a felvilágosítást.)

 

A statot magamnak vezettem, ez a mobiltelefonok világában már nem is annyira bonyolult. ;-)

 

Nem tervezem egyikőtök 'kitúrását' sem, bár a 'Silye-összest' már tanulmányozom.

:-)

 

(Tényleg, hogy vagytok megelégedve a Borda Nórival???)

 

 

 

 

Előzmény: Törölt nick (3551)
GordonGekko Creative Commons License 2007.08.31 0 0 3549
most szegény Lance-t ki akarod rúgatni a Cavs-től??? szemét vagy!!! :)))

Előzmény: sarkat5 (3543)
sarkat5 Creative Commons License 2007.08.31 0 0 3546

:-PPPPPPP

 

:-D

Előzmény: beetee (3544)
Redick Creative Commons License 2007.08.31 0 0 3545

Istenem, már majdnem 10 éve...

 

(Jól megöregedtünk.. :-) )

Előzmény: sarkat5 (3541)
beetee Creative Commons License 2007.08.31 0 0 3544

Van olyan jó, mint a képen látható úriember?

 

:)

Előzmény: sarkat5 (3543)
sarkat5 Creative Commons License 2007.08.31 0 0 3543

lemaradt a kép, bocsi! :-D

 

na, így szeretném látni ezt a brown gyereket!

Előzmény: Redick (3542)
Redick Creative Commons License 2007.08.31 0 0 3542
Igen! ;-)
Előzmény: sarkat5 (3540)
sarkat5 Creative Commons License 2007.08.31 0 0 3541
mármint rá?
Előzmény: sarkat5 (3540)
sarkat5 Creative Commons License 2007.08.31 0 0 3540
emlékeztek még? :-)
Redick Creative Commons License 2007.08.31 0 0 3539

Jól van, jól van, írok egy rövidet. :-)

 

 

A végerednény kb. 106-43 (plusz-minusz pár pont.)

 

A Hanga, Brown, Borko, Henderson, Dávid ötössel kezdtük a játékot, később beállt Soós, Szabó és Keller is.

A korábbi edzőmeccsel ellentétben végigment a négy negyed. A KC nem fejtett ki komolyabb ellenállást, jó lenne egy (az Albához) hasonló erősségű csapattal is mérkőzni, hogy le lehessen szűrni mire képesek a fiúk. Természetesen az egyéni megoldásokra gondoltam, mert csapatról még nem beszélhetünk. (Jó lenne, ha jövő csütörtökön is lenne meccs, immár teljes kerettel)

 

Egyénileg:

 

Hanga (17/3): irányítót játszott, azért látszott, hogy nem ez az igazi posztja. Néha NBA-s dolgokat csinált (és ebben semmi túlzás nincs!), aztán olyan buta hibákat követett el, mint aki most fogott labdát először a kezébe. Sok munkával, szorgalommal és egy csipetnyi szerencsével túlszárnyalhatja Gulyás és Kofi karrierjét is! 

Védekezése, még a KC ellen is, súlytalan.

 

 

Brown (26/12): Én 'megvettem' a fiút. Nagyon tetszik a játékstílusa. Kiváló a csuklója, bár nem egy cselkirály, de jó játékos (lásd: Monroe). Az első félidőben nagyon nem ment neki, a másodikban viszont szép dolgokat mutatott. Hajtós, szimpatikus fiú.

 

 

Borko (19/15): Ő a legképzettebb, legjobb játékosunk. Csak egy félidőt játszott, akkor hozta össze ezt a pontmennyiséget. A hármas szám dominált nála tegnap. Dobott zsinórban három triplát, volt hogy egymás után háromszor vette el a labdát a KC irányítójától. Ismeri az összes trükköt, amit csak egy szerb ismerhet(piszkos gazember, na :-) ). Látszik, hogy ő a fönök a pályán, ahogy mondani szokták az edző meghosszabított keze. A második félidőben már nem játszott, remélem bírni fogja a terhelést! (Szívom a fogam, hogy miért nem 5-6 évvel ezelőtt találtunk rá)  

 

 

Henderson (12): Hát, hááát.. Gyors, meg nagyot ugrik, meg bla-bla...

Sporttárs (egyébként jogos) haragját elkerülendő egyenlőre nem írok róla semmit, hanem megvárom az első felkészülési tornát.

 

 

Dávid Geri (5): Ma nem tündökölt, de fog elég játéklehetőséget kapni a szezon során.

Sokat várok tőle.

 

 

Cserék:

 

Sóska (10/6): Vele elégedett volt Goran is, keményen, lelkesen védekezett, a helyzeteit bedobálta. Ezt kell hozni éles meccseken is!

 

Szabó (11): Néha volt olyan érzésem, hogy a csapat összes tagját Szabónak hívják. :-)

Goran rengeteget foglalkozik vele, tanítja, tüzeli, szídja, dícséri. Az út elején jár még, nagy kár az elpocsékolt elmúlt három évért..

 

Keller (6): Tényleg van benne fantázia, de még nagyon nyers játékos.

 

 

 

Ennyi.

Előzmény: #5dobos (3538)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!