abban igazad van h az alapvető támadás/védekezés figurákkal képben kell lenni. így van. csakhogy jelenleg van 3 amerikai játékosunk, 3 különböző háttérrel. van egy szerbünk, vagy egy szlovákunk és van egy valag magyar. ez minimum 4-5 különböző iskola. tehát lehet hogy az egyik helyen mondjuk azt tanították h mindig el kell váltani az embert blokknál, a másik edzője meg azt szajkózta évekig neki hogy sose váltson. ezt 4-5 hét alatt nehéz megtanítani és egységesen rendezni. szóval annyira nem egyszerű. hameg az a képlet lenne amit írnál, akkor mindeni bajnok lenne minden évben. és a sport pont erről szól, hogy bajnok csak egy lehet...vegyétek már észre hogy sokkal jobb ez a csapat mint az alibista edzőbuktató galeri akiket korábban láthattunk
NBA-s keretszűkítésből kimaradó játékos???? ezt most nem gondolod komolyan... szerintem idejön bohóckodni 5-6-7 ezer dollárért olyan aki télleg pontfosó, hogy egy itteni klasszikust idézzek?
nem dimenzionáltam túl, csak a füttyögő közönség lehetett volna türelmesebb, elvégre még csak három fordulón voltunk túl és csak pakson kaptunk ki...meg a füttyögés után a pécstől is(nem azért persze)....ettől függetlenül egyetértünk, valami ilyesmit írtam én is...kettes posztra sürgősen kell egy jó amerikai és radovics helyére is egy jó hármas játékos ha elküldik-gondolom ez lesz nehezebb, mert jó amerikait azért könnyebb kifogni, ahogy a mester is nyilatkozta a műsorfüzetben...én egyébként(és ahogy olvasgattam mások sem...) Hendersonnal sem vagyok elégedett, pozicióban gyenge(támadásban és védekezésben is) és kintről sem dob igazán jól...nem lesz egyszerű, ráadásul ha hozunk két új játékost most nem lesz még egy hónap sem a játék csiszolgatására, mert a bajnokság zajlik, győzni kell minél többször, mert nagy bajba kerülhetünk..
Három hete kezdődött a bajnokság, előtte augusztustól felkészülési időszak (leszámítva az alapozást, és mondjuk a válogatott miatti kiesést se rövid időszak).
Különben se felejtsük el hogy a játékosoknak ez a munkája, 5-10-20 éve űzik az ipart, tehát az alapvető támadás és védekezés variációkkal tisztában kell lenniük.
Innentől kezdve az, hogy hány ember új egy csapatból annak van ugyan jelentősége, de nem kell túldimenzionálni. Az előbb behatárolt időszaknak pedig elégnek kell lenni ahhoz, hogy ebből élő, ezt hivatásuknak tekintő játékosok megoldják a csapatjátékot a bajnokság eleji szinten (extrák ráérnek a rájátszásra :) ). Ez nálunk nincs meg. Szerkezeti, képzettségbeli, képességbeli, fizikális okok miatt...
Brown nem lesz harcosabb, vajkezűbb, Radovics lehet, hogy rá fog érezni a gyűrűre, de mikor fog felgyorsulni? Henderson nem fog hirtelen 5-10 cm-t nőni és nem fog rákerülni 5-10 kiló izomból, Nuber hány meccsen fog a játkideje alatt 5-nél több rádobást megkockáztatni, ha a társaknak nem megy és muszáj lenne, hogy ő is helyzetet alakítson ki magának?
Van két lehetőség: marad a keret és bízunk valami csodában (Miljkovicsban?), ennek ellent mond Jackson próbajátéka, vagy változtatunk. Mi nem látunk bele abba, hogy milyen szerződéseket kötöttek, mennyiből és hogyan gazdálkodnak a klubnál, ezeken mondjuk sok múlik....
Hozzáteszem, még nincs veszve semmi, hála??? a hosszú átigazolási időszaknak lehet gondolkodni. Le lehet dolgozni ezt a kétmeccses hátrányt, sőt a rájátszásban is lehet nagyot alakítani, de ahhoz lépni kell, mert ezzel a játékkal (kerettel) sajnos nem úgy néz ki, hogy sikerülhet.
Ennek is van felelőssége, mint ahogy annak is hogy ilyen kerettel álltunk neki a szezonnak, bár ennek értékelését még nem kezdeném el, lévén van még idő, és nincs vége a bajnokságnak.
Személy szerint örülnék annak, ha a fefe által említett NBA-s keretszűkítés után felszabaduló játékosok közül látnék itt valaki(ke)t próbajátékon.
a két amerikait kéne lapátra tenni...bár ahogy szegény radovicsot kikezte a közönség (köcsög része) talán jobb is ha eltávozik...de azzal nem oldódik meg semmi...amíg nem hozunk két rendes amerikait vagy legalább egy jay, monroe vagy frasier szintűt addig a 8-be kerüléssel is gondjaink lehetnek...én egyébként nem nagygét hibáztatom, egyértelmű, h miljkovics akarta ezeket a légiósokat...mindegyik csőd, vagy a közeli...és az a vicc, h mindenki, még ők is látták ezt (lásd szezonbeharangozó a hírlpban) mégsem történt semmi, leszámítva a drogos kinézetű jakson idehozatalát akit a paks meccs után az első fapados orosz gépre fel kellett volna rakni és elküldeni...ami jó van a dologban, h nmég szezon eleje van...viszont minden más gáz...a közönség egy része is a csapat ellen fordult, hihetetlen, sokan nem értenek meg semmit pedig mindenki türelmet kért, nah az nincs, nem jut el az agyáig néhány embernek, h három hete kezdődött a bajnokság és zét kivéve mindenki új....
Itt van Pirx kapitány és a türhő csürhe, Kurvapörgős murvaőrlő lóg a csorba űrbe. Űrdöngölős műszál fürdőköpeny, Izzófűtőszálas tűzhely röppen. Villanykörte sebességű inverzgörbe, Minden körzet dangermorze, ingerbőrze A plasztikelosztószféra hiper chit vesz körbe, A téridőkontinuum is meg van törve. Fluxuskondenzátor, Luke Skywalker luxuskompenzáló Konzervzápor, szuper buszmegálló. Hubertuszkolózisos plazmagenerátor, Han Solo-hoz hasonló torz hangszóró. Random hangsort rangsorba, Megértem az UFO-kat már pár szóból, Orion képcső haver, dimenziólépcső. Mérhetően konvergáló értékszélső, Iongyorsítású, nem kell jogsit lássunk Az Úr a zseblámpásunk, Ennél még az Űrbe is jobb sírt ásunk
{Refrén} Engedjétek ki az oxigént a világűrbe, És az égés megszűnik
{Bobakrome} Na mi van veled ember, vedd be. Neked itt van kender menne bele, Az űrhajóba, ha lenne benne pipa, Az űrlányok is hisztizik kell B-O-B-A biga. Az űrből jövök de nem vagyok Pirx. Az a fajta fejvadász a nevem akit bírsz, mindig nyírsz. P-I-R-X itt a csík twix Peace, Pestnek ismeretlen rím X Ingyir csikiz itt biccs, hihi. Szit szív kicsi nincs giccs, nini. Grincs sicc, micsi miir fiilsz Tibi, Dikk niiz tiiz szítnyílt ribi. Ez nem hőálló ezüst, hanem B-O-B-Akróm, Pórszívócsőnk ezüst szép cécót szór. Szétszórt dance, mint a csillogó égbolt, Éjjó a fingom kékfény vót! Űrtéboly ez az űrkéró, Sügérboyos műpéloloki. Az alufóliába kúrt J-LoPó, Gumilóról rugom le a buzipopót. Csipogóval csipegetek tuti csiklót, Amíg te szilikonos űrcickókat vikszóóólsz. Hívd az űrpiktort, legyen az űr csíkos, Cicciolinra csűcsörít a csütörtöki csík. Polietilén Peti vigyázz a police Bedobott egy polipos ekit. Barázslatos a hyberspape, az űrcickányló hátárú Szexi lézer zseblézer, kitágul a kozmoszod látványátú. Itt a filózó fia, jön a filozófia, Rigweta gyermeke króm vagyok szia. Termonukleáris kronoszféra, Ráktérítő mintás Bakterítő. Androméda köldökű asztenozloszféra, Titkos hidroszféra, idő szép ma. Pirx kapitány űrbarom hiphopszipszop szét ma. Kvad romantika, vad roma bika. Forogjatok ellopciódok, űrháborút szítok. Vót hűhó, mikor kirágta az űrrendőrt a szpot műhód.
kérdésedre a válasz benne van az enciklopédiában, éspedig:
türhő - (argó): olyan személy (homo sapiens sapiens mellékága), aki jellemzően sporteseményen, mint néző vesz részt, és saját csapatát nem támogatja, hanem zavarja, hanghatásokkal (jellemzően fütty). Közeli rokona a tufának és a düddőnek. Különös ismertetőjele, hogy az adott sportág alapvető szabályaival nincs tisztában. Jellezmő előfodulási helye: Arév csarnok, Székesfehérvár.
olvasva a mai Silye klasszikust sajnos arra a következtetésre jutottam hogy Radovics mögül kihátrált a klub vezetése... elég érdekes amit a SIlye sorok között lehet olvasni. ez eddig nem volt divat nálunk.. :(
ne csináld már a hülyét, van elég belőle a leléátón így is és Te nem vagy az.. :))
nem azt mondtam h ha szar a keretünk akkor jobban vagyunk, hanem azt hogy volt mikor sokkal jobb keretünk volt és MÉGSE lett belőle semmi, többek között pl azért mert nem akartak nyerni. a mostani keret képességeit tekintve nem a legjobb a mezőnyben. de ez nekem tetszik. főleh azért mert küzdenek, kosárlabdáznak. nem dobnak 100 pontot mint ahogy eddig megszoktuk, viszont szerethető a csapat.
korai most vészmadárkodni, korán van még. nyilván ez a két vereség nagyon fáj, de messze még a vége.
Ne hülyülj már, ha Brownt kirakod, akkor csak négyen mennek a feldobáshoz? Nyilván a Nuber helyére hozott irányító fogja majd felhozni a labdát, és ha nem követi elődje rossz szokását, akkor behajít néhány trít is. Azt a következtetést levonni, hogy mikor jó keretünk volt, abból se lett semmi, ergo gyenge kerettel biztos jók leszünk, hát finoman szólva is túlzott optimizmus. Szerintem itt nincs semmiféle fordított arányosság, gyenge kerettel még hátrébb fogunk végezni.
annyira nem szar a keretünk. nem a legjobb, de az nem baj, mer annyiszor volt a legjobb és sose lett belőle semmi. most egy szerethető csapatunk van szerintem. Barna Krisz valóban gyenge pont, ez most végérvényesen kiderült sajna. ugyanakkor Nubernek egyszerűen nincs alternatívája. ha őt is kiraknád, akkor ki hozza fel a labdát (Simon mellett)? Hanga egy párszor csinálta, de ez túl nagy feladat lenne még neki.
azzal egyetértek hogy MOST is remélem Silye azt írja amit diktálnak neki, azaz leugatja a fütyülőket.
Igen azt továbbra is úgy látom, hogy Radovic így gyengén játszva, szenvedve is hasznosabb Nubernél, és az elküldési sorrendben hátrébb tenném. Nyilván Radoviccsal sem vagyok elégedett, és ha nem javul a teljesítménye, akkor őt is lapátra helyezném. Persze ha most hirtelen találnánk egy pontfosó hármast, akkor már holnap cserélném Borkóra. De mint látjuk más csapatoknál is, a légióslecserélés szezon közben nem egyszerű feladat, nem beszélve arról, hogy az újak beépítése is nehéz feladat. Itt érzem nálunk a nagy szakmai hibákat, hogy (1) miért sikerült ennyire semmilyen légiósokat szerződtetni, (2) miért Henderson helyére kerestünk, (3) hogy lehetett ennyire mellélőni Jacksonnal?
Az a gond, hogy a kosárlabda az nem kézilabda, ui. ott van olyan játékos aki csak védekezik, itt a jól védekezés nem elég. Sajna megoldhatatlan, mert tegyük föl tegnap végig Nuber irányít, és nulla ponton tartja Wittmant (muhaha) az se jó mert ha a pécs 80-jából kivonunk 18-at = 62, a mi 69-ünkből levonva Simi 13-át =56 és az így is cumi. Az klafa lenne ha előre tudnánk ki lesz a legkevésbé ponterős, pl. tegnap Hanga, mert akkor helyette Nubcsi nyomathatná a 100%-os dífenzet és máris nyertünk volna 67-62-re. Most csak vicceltem, de jól esett. Nuber egy rosszul müködő gépezet hasznos(?) tagja. A kosárlabdában luxus pontot nem dobó embert tartani még ha a védekezése extra. Amúgy Nuberé abszolút nem tartozik az extra kategóriába, amikor Williamset fogta (de minek?, esélytelen volt), szívatta néger rendesen, de nemcsak őt, hanem Barnit is. Az általad említett Olaj játékosok rossz példák, mondhatnám, hogy csúsztatás a javából: Cziczás nem légiós, nem nullapontos, Sabaliauskas bár légiós volt, de nagyon nem nullapontos, sőt elég jól hármasozott az emlékeim szerint.
Egyébként vitatkozhatunk oldalakon keresztül, tegnap kikaptunk hazai pályán, az eddig lejátszott mérkőzéseink (előkészületik is) nem sok jóval bíztatnak. Lassan 28 éve nézem/ játszom ezt a játékot, szerintem jobban értek hozzá, mint Te aki megtanultad "könyvből". Ezen nem kell megsértődni, mert a kosárral ellentétben a kézilabdához lövésem sincs és innám minden szavadat a Cornexivel kapcsolatban ha érdekelne, de nem is érdekel. (A kézilabdát azért nem szeretem, mert a védekezése egyértelműen a szabálytalanságra épül.)
Kiváncsian várom, mit alkotunk Mafclandban, ahol az Univer kikapott.
Kedves Színházi Közönség! Ha olyan jó a csapat miért nem szurkoltok,tomboltok,hangosabban, hogy a csapat is hallja és erőt meríthessen belőle. Nagy a csend rajtam kivül talán 20-an szurkolnak,de tisztelettel bejelentem a következő találkozom a jelenlegi csapattól megvonom a bizalmat nem veszek részt ezeken esti szégyenteljes produkciókon.Inkább várok és röhögök mekkora BUKTÁBA szalad a csapat.Szegény Hendersont,Simit sajnálom csak őket mert ő értük jártam idén meccsre.Hamarosan úgy is bekövetkezik a változás csak figyeljetek!A megérzéseim utobbi időben sorra bejönnek.Ha engem fütyülés ,titeket a kussban ülés jellemez. Miért nem szurkoltok ennek a remek edzőnek ,csapatnak!Tisztelet a kivételnek! JaJ szegény Rado!Oda ne rohanjak!Mafc amerikai játékosai ellen megmutathatja mit tud? Most 10.helyen állunk lesz még lejjebb is?