kiásta (úgy-ahogy, eléggé sérült a gyökérrész). én sövénynek tenném le. de még vannak rajta virágok. konkrétan szétvághatom most a gyökérzetet, illetve brutálisan visszavágva leültethetem szerinted?
Behoztam tegnap a parikat, és szabályszerint "meglódultak" a melegben. Esküszöm látom, ahogy nőnek. Az a fázós színük is eltünt.
Il ahogy látom a palántáidat, már kétségem se fér ahhoz, hogy mi a sajátunkról talán csak "jövőre" eszünk. Bonsai pariként viszont jól mutatnak majd.:-)))
Zsebi tényleg nagyon tetszetős a kerted, már nagyon várom a nyarat. Olyan gyönyörű minden nyáron. Meg nagyon utálok fázni.
Még annyit, aztán lépek, hogy a korai sárgarépám, a pasztinák és a petrezselyem is gyönyörűen kikelt. Úgy egy hónapja vetettem el őket, de takartam fátyolfóliával. A hétvégén átkapáltam és fűnyesedékkel mulcsoltam. Csináltam képeket, holnap feltöltöm és megmutatom.
Dinnye magokat tehetek már cserepekbe, vagy még korai?
Gratulálok! Én csak tervezem két kicsi mellé a harmadik pocaklakót, de mikor körbenézek a házban meg a portán és mindenütt csak munkát látok, kicsit elgondolkodom. :)
Tegnap elegyengettem a borsó helyét, de elültetni már nem volt időm. Viszont beáztattam, hogy hamarabb keljen. Gondoltam majd ma. Sajnos az időjárás nálunk is közbeszólt, ma rengeteg eső leesett, így pár napig tuti nem léphetek a földre.
Kérdésem: van értelme tutujgatni a beáztatott szemeket, vagy inkább öntsem ki és vegyek újat? (500g gyönyörűen megdagadt Kelvedonról van szó)
Én is feb végén vetettem a korai borsót, és sajnos nekem is nagyon hiányosan kelt ki, ami kikelt az 2-3 cm. Én a múlt héten áttettem a fátyolfóliát a később elvetett borsóra, remélem az jól fog sikerülni.
Elkényeztetem, és ha kér, kap enni, így nem szokta megenni a zsákmányt. Néha persze átmegy. Szerencsére a szomszédasszony meg a tyúkjait félti, nem használ rágcsálóirtót. De teljesen nyugodt nem vagyok.
Nálam összevissza szoktak tekeregni a járatok, néha útba esik egy-egy növény, de nem vészes. Nem arra hajtanak, inkább rovarevők, csak időnként harapnak másból is. Tavaly a céklaágyásban volt viszonylag sok járat (a cékla ritkítást viszont meghagyták nekem), kapálásnál elég sok szürke kukac került elő a földből. Az is lehet, hogy ők rágják a növényeket, a lótücsök meg levadássza. Minden esetre nincs az a zöldbab, amiért Medvém egészségét kockáztatnám.
Locsoltam én is, de nagyon ritka a kelés. Majd meglátom milyen lesz. A magról vetett hagymák a szabadban kikeltek, a saláták, retkek is. Legfeljebb vetek répát újra.
Valóban nincsenek nálam kényes dolgok :) de most ezen nevettem :)
Viszont a lótetű nem válogat, legalábbis nálam, a zöldbabból pl úgy felzabálta az összes kis növényt, amit kiültettem, hogy pora sem maradt. Ugyanezt tette az uborkával, tökkel és bármivel, ami olyan 10 centi alatti és oda kikerül.
De a legviccesebb az volt, amikor a kerítés mellett álltam és sokat próbált velem csevegni a szomszédnéni, közben bokáig besüllyedtem a földbe, úgy tele volt járatokkal.
Na de mindegy, nem vagyok biztos, hogy nagyon zöldségezek idén - főleg szegény matskás olvtársnőnek kérdeztem, meg persze aggódva az enyéim miatt is, ha a szomszédban használnak ilyet.
Zsebi nagyon szép a kerted, én ilyenben nőttem föl, hogy akkor miért nem szerettem, föl nem foghatom. Most milyen jó lenne egy kis tapasztalat előjönne a tudatalattiból! Tényleg, kaptál abból a csodaparadicsomból palántát vagy még korán van?
A rajnai törpe borsóm nem az igazi, amit február 29-én ültettem csak itt-ott bújt ki, amit 2 héttel később, az nagyobb valamicskét pedig volt rajta fátyolfólia, én marha levettem a múlt héten. Ma éjjel vagy lesz fagy vagy nem:( viszont jégesőcske volt kicsikét meg égdörgés, nem lehet kimenni a kertbe, bokáig elsüllyedek. A répa mintha sorolna.
Köszi, akkor rakok a komposztálóba is valamennyit, de abból csak jövőre lesz komposzt. Tavaly ástunk be a vetés-palántázás előtt kb. 1 hónappal a szabadföldbe, gondolom azért lett jó a paprika-paradicsom-uborka-zeller, több palánta nem is nagyon volt, tavaly kerteztem először. Akkor idén volldüngerrel is próbálkozom, az NPK ha jól emlékszem.
Nekem már kel a sárgarépa. Néha meglocsoltam.A szabadföldbe vetett versenyhagyma most kezd kibújni. A petrezselymet tegnap vetettem el 8 kis cserépbe, a Te magodból, a sima levélpetrezselymet. Jó, hogy küldted, mert nem találtam sajátot. Bent vannak a garázsban, ott elég hamar ki szkott kelni.
Most eléggé "hisztis" vagyok az időjárás miatt, nem igazán haladok a kinti munkákkal Eléggé emlegetem ezt az új időjárásfelelőst:))) Hétköznap munka, a hétvégeken meg harmadik hete csak ázok, a szél fúj el és hideg van:(