Hát ha dfelelevenítem ezeket az emlékeimet, nem a tananyag jut előszötr eszembe. igaz, jó rég volt. De az tuti, hogy hormonkezelésről nem volt szó. De félni nem félek, csak jobban szeretem a természetes dolgokat. De mindegy, izlés dolga. Én már túl öreg és maradi vagyok.
Viszont ezek a bimbók ...nagyon becsaptak. Már tegnapra vártam az első virágot, és még ma sincs semmi.
Már nekem sem, de volt idő amikor mindent magam csináltam a gyermekeimnek, meg még más családtagoknak is, ezek maradtak, és életem végéig ellátnak, hacsak öregségemre újra hozzá nem fogok kötögetni, hímezgetni. Egyébként anno a tőlünk nyugatra eső országokból szereztem be a fonalakat.
Ez nem off annyira, mert nem vesztik el a színüket, jól lehet velük jelölni. :-)))
Még annyit hozzáteszek, hogy a kétszeri virágzás érdekében ha már csak néhány bimbó volt egy bugán, akkor levágtam, ezzel is gyorsítva a következő növekedését.
Ezért szeretm a szimplavirágúakat, mert azok képesek kétszer kihozni magukból a maximumot. De itt lép b a levágjuk e az elnyílt bugákat, vagy sem, mert ha levágjuk egyértelműen korábban jön az idei bimbó és ha elnyíláskor újra levágjuk, akkor simán létrejöhet a szimpláknál normális időben a következő csapat, csakhogy, ebben az esetben egy évben két emeletnyit nő a virágunk, ami pont a Te esetedben nem biztos, hogy előnyös. Egyébként többször említettem azokat a fajtákat, sajnos elég kevés olyan van, amelyek nem egyszerre hozzák a három bugát, hanem folyamatosan, így egész nyáron virágoznak. Szóval van variáció és lehetőség bőven, de az biztos, hogy ha úgy irányítjuk a dolgot, a szimplák kihoznak két komoly virágzást.
Meg kell mondanom a virágbuga meghagyásának én esztétikai okból voltam ellene, nem olyan szépek azok az ágaskodó, alul csupasz virágszárak, de a gyors növekedés megakadályozása miatt döntöttem a meghagyásuk mellett, aminél szereteném, hogy gyorsabban nőjön, annál levágom őket, de mindezt már leírtam egyszer.
Értem én ez.Viszont azért erz a hormon ügy megdöbbentett. Eddig is biztos voltam benne, hogy valamivel doppingolják a hollandok a növényeiket, de a hormonkezelésen én, naív tudatlan, megdöbbentem, és egyből az NDK úszónők jutottak eszembe.(Ha már hibiszkusz, egy ismerősöm vett tavaly egy csomó gyönyörű dúsan virágzó példányt, idén már mind siralmasan néz ki, pedig jól tartotta őket)
Amúgy valóban tényleg egyszer virágoznak rendesen (még inkább, mint a rózsák), aztán esetleg lesz a bugákon egy gyengébb másodvirágzás, fajtától fügően. Emlékszem, ott lenn délen is szeptember közepén már csak a kevésbé napos heyen lévő leanderek virágoztak. Szerintem arra kell törekedni, hogy ne egyszerre nőjenek és nyíljanak ki a bimbók, és így egész nyáron lehet sok virág. Csak ügyesen kell(kéne) metszeni.
Megkérdezném, hol lehet manapság olyan fonalat kapni, amilyennel megjelölted a virágaidat, a régi bevált helyeken ma már vagy kaszinó, vagy bank vagy egyéb úri cifraság van, ki kézimunkázik manapság (mondjuk nekem sem arra kell)?
De nem értem pontosan, az lesz a kilencedik kinyílt virág, vagy a kilencedik fajta. Nekem sajnos eddig csak két árva virágom van, de ha végre elmúlik ez a vízkorszak, talán beindul a dolog. Ha korábban eszembe jut az a fóliasátor!
Sziasztok! Még az eső előtt átültettem 6 kisebb leandert. Ezek egy része már tavaly megmutatta a virágját, most alaposan visszavágtam, hogy szép bokrosak legyenek. (Tudjátok! Én nem kímélem szegényeket! Nyissz-nyassz!) De van közöttük pár meglepetés is. Az egyik csak az első napos napra vár és máris láthatjátok Ti is. Ő lesz a 9.. (Gondolom anblock most kuncog!) De várom már, amikor eláraszthatjuk a topicot a szebbnél szebb virágokkal! Ez persze egyúttal néhányónk számára szívfájdító is lesz!
A kereskedő tetszetős növényt árul, mert el akarja adni, hiszen abból él.
A vevő szintén tetszetős növényt keres, ezért vagy azért.
Egy biztos, a vevők nagy része nem sokat bíbelődik vele, amíg szép tartja, aztán kidobja, és vesz másiktat. Valamilyen szempontból jól is van ez így, bármennyire is fogyasztói társadalomszaga van a dolognak, mert sok embert ismerek akinek nincsen ingerenciája bajlódni a növénnyel, de örül azért ha van körülötte. Ha nem vehetne tehát, nem volna neki. Vagy ami még rosszabb művirágot tartana.
Bocsánat az OFF-ért!!!
Mi pedig nagyjából tudjuk mit várhatunk a növénytől, ha mégsem -utánanézünk.
Meggyőződésem hogy elég szépre tudjuk nevelni őket.
Amúgy azt vettem észre a leándereknél is mint a remontáns rózsáknál, hogy van egy első dömping, amikor hihetetlenül sok virágot hoz, a nyár többi részében meg ahogy éppen kijön a lépés.
Mert Te is látod, tehát avatott vagy, hogy milyen is egy természetes körülmények között növő leander, persze az üvegház sokat segíthet, de a rendkívül zömök termet, rövid erős ágakkal és tele virággal csak elgondolkodtat, hogy valami trükk van benne. Nemrég panasz volt az olasz import leanderekről, lehet, hogy ők nem trükköznek, de a hollandok nyílván, hiszen Hollandia nem az a kimondottan mediterrán ország, ahhoz, hogy mindenféle csodaviráguk legyen nyilván bevetnek csodafegyvereket. Jó napos helyen szép erős növényeket nevelhetünk, de az sem baj, ha tudatában vagyunk annak, hogy kezeltet vettünk, csak ne csodálkozzunk amikor hamarosan nem fér el az ablakban:-) Talán csak az a baj, hogy annyira dömpingszerűen árasztanak el minket szép árukkal, hogy a magamfajta megszállottak elveszthetik a gyűjtőszenvedélyüket. Egyébként ez engem sok egyéb dologban is zavart, annó örültem mondjuk egy szép mintájú szalvétának, ma sima fehéret veszek, mert akkora a választék, hogy én elveszek köztük. Persze ez a piacgazdaság, bizonyára így a jó.
Talán nem fejeztem magam jól ki, lehet rajtuk látni, hogy kezeltek, az avatott szem észreveszi, az avatatlan meg be van csapva, ez tény. Igen, amikor felveszi az igazi formáját, akkor lehet nyúrga, de talán azért, mert alapból is az. Az én bordó rózsásomat tényleg nem láttam még máshol rendes bokorként, talán csak törpésítve volt eladható.
Ha esik holnap is, még várni kell a virággal:-(
Képzeljétek el a szomszédnőmnek, akinek én adtam, én metszettem, én permeteztem, én teleltettem a rózsaszín hagyományos leanderét, már virágzik! Hol itt az igazság? Ott, hogy olyan terasza van, amire reggeltől estig tűz a nap!
Épp ez az! Azt modtátok, egy idő után a hormonkezelés elveszti a hatását: a tudatlan vevő kicsi dúsat szeretne mindig, de egy idő után elkezd egnyúlni és riktulni. vagy nem így van?
Hát sok a jóból. Én mára progniosztizáltam az első virágot, de hát úgy látszik tévedtem. Majd holnap (igaz, ezt mondtam tegnap is)
Jó, jó, nem akarok én pánikot kelteni. csak jobban szeretem a természetes dolgokat, a doppingot meg kifejezetten utálom. Ráadásul ha meg csak egy ideig tart a hatása, akkor itt a fogyasztók megtévesztéséről van szó, mert a szegény gyanutlan vevő megveszi drága pénzért a csodaszép növényt, aztán pár hónap múlva elkezd frusztrálódni, hogy nála hogy megcsúnyult a növény, biztos ehhez is béna. Holott nem ő tehet róla. Ez különben nemcsak a leanderrel van így, hanem egy csomó más holland import növénnyel.
A hormonkezelt növénynek kicserélheted a földjét, lemosod a gyökerét, és néhány hét alatt megszűnik a hormonkezelés hatása. Normálisan kb három hónap alatt kiürül a növény.
Ha lesz egy kis időm lefényképezem az én fámat, amit magam neveltem, és tutira nem hormonkezelt. Csak a kedélyek megnyugtatása érdekében. :-)))
Addig is a hibiknél megnézhetitek a hibiszkuszfámat, melyre ugyanez igaz. Mármint hogy nem hormonkezelt. Persze a kertészetek természetesen használják a rendelkezésükre álló lehetőségeket.
Ami a kertészkedést illeti, a tegnapi permetezést nagyon szívesen kihagytam volna, mert ezer mást kellene csinálnom, de sajnos nem lehetett tovább halogatni.
Ha korábban keztem volna fórumozni, nem szakadt meg volna a szívem a sok kidobott hajtás miatt! Mostanában annyira beindítottam a visszametszési hullámot, hogy többnyire már kopaszított vagy elég formás leandereim vannak, de persze néhány hajtás mindig akad, de remélhetően lesznek virágzó növényeim is. Most azon az állásponton vagyok, hogy több egyszálbélű növénem van, amiket, ha virágoztak és így megtudom a színüket, vissza fogom vágni, úgyhogy akkor lesznek friss hajtások, majd fogok róla írni és lehet jelentkezni.
Szerintem mindenképpen vissza kellene vinned a boltba, ott vannak (remélhetően) szakemberek, akik megmondják a "frankót" és nem leszel bizonytalanságban. Amúgy csak a leanderre veszélyes, más növényt nem érint, korábban azt olvastam, hogy az egész növényt égessük el, mostanra a beteg hajtással is beérik.
Te is láttad mit irt Island szegény beteg leanderemről... Esetleg, ha lenne egészséges felesleges dugványod, , amit nekem tudnál ajándékozni vigasztalálásként a beteg helyett (bár én még mindig remélem meggyógyul, de sok a beteg levél és nagyon elszomorodtam kezdő kertészként miatta), nagyon megköszönném.