Újságolvasás közben sokszor kétkedem, hogy egyáltalán léteznek-e még korrektorok.
Engem nemigen érdekel a nyelvtan, de azért van olyan, hogy átfuttatom a helyesírás ellenőrzőt valamilyen irományomon. Elég furcsa dolgok derülnek ki időnként és nem is mindig fogadok szót neki.:-(
Mentségemre szóljon, hogy nem írok szélesebb rétegeknek, csak magamnak.
Ne viccelj, a mi korrektoraink hatalmas szótárak között ülnek, és rongyosra lapozzák őket. Ami persze nemcsak az üdvös szerénységüket jelzi, hanem azt is, hogy a helyesírási szabályok egyrészt változékonyak, másrészt nem mindig kristálylogika szerint íródtak.
Az ami/amely ma már tényleg "fül" kérdése bizonyos mértékig. Szóban valószínűleg én is gyakrabban használok amit ott, ahol írásban amelyet. A nemzedékünkkel ez az egész talán kihal. De ettől ma még létező különbség van a két nyelvtani használat között, a kirelejszomát. :)
Amúgy van ilyen élményem, talán még nem meséltem. Huszonéve munka közben hívta fel valaki először a figyelmemet a volna/lenne különbségre. Nekem ez már nem volt meg, egyszerűen nem volt része az örökölt korpusznak a jelentésbeli különbség, a környezetemben nem használták - vagy nem vettem észre. Hosszan ízlelgettem, míg pontosan megértettem, és azóta igyekszem helyesen használni. Pedig akár le is hülyézhettem volna az illetőt. :-))
No meg az egyelőre-egyenlőre szópár használata is igencsak gondot szokott okozni. Sokszor még magas pozícióban levő emberek is leírják (tehát nem csak élőbeszédben!), hogy "egyenlőre nem áll módunkban", vagy valami hasonló szerkezetet.
És persze nemcsak az ami-amely a probléma a középső csoportnak, hanem a "vagy" és az "és" előtti vesszők szükségessége is, mert az sincs benne a szótárban.
Szerintem helyesírási szempontból háromféle ember van:
1. Akiben semmi kétely sincs a saját (rossz) helyesírásával kapcsolatban, tehát írás közben nem is néz utána egyetlen szónak sem.
2. Aki elbizonytalanodik és gyakran nézi meg a számára "gyanús" kifejezéseket. Ők (köztük én is) az ami-amely dilemmára a helyesírási szótárból nem kapnak útbaigazítást. Lehet, hogy a szabályzatból igen, de azt a laikusok nem forgatják és talán nem is nagyon értik meg.
3. Akinek nem kell sohasem semmit megnéznie és hibátlanul ír, de ilyen talán nincs is. Azt hiszem, hogy a korrektorok keze ügyében is ott van valamilyen segédlet. (Ezt megerősíthetnéd vagy cáfolhatnád.)
Fogalmad sincs, ez mennyire jól esett. Komolyan, kicsit sem voltam kioktató vagy mittudomén, de épp hogy vesén nem rúgtak. Maga a szerző is elküldött anyámba, de a kedvenc kommentelőtársam szerint "csak az irodalmi nyelvben" használnak ilyenkor egyes kényeskedők amelyt, ergo hülye is vagyok, nem csak flancoló.
:) Ha valaki azt állítja, hogy nálam liberálisabban kezeli a nyelvet, az festi magát és valószínűleg egyéb erkölcstelenségeket is elkövet, ugyanakkor az a véleményem, hogy aki a szélesebb publikum számára ír, akkor jár el helyesen, ha megpróbál tartani valamiféle stiláris minimumot. (A „szélesebb publikum” meghatározása itt 'ismeretlen olvasók nagyobb számban, többtucatnyitól felfelé'. Márpedig Hamstert egy ország villamosista közössége olvassa, plusz a magunkfajta pesti lokálpatrióta.)
tegnap pillanatnyi elmezavaromban Hamster posztjához - "A villamos, ami nem megy sehova" - meghunyászkodó stílben szerény megjegyzést fűztem, miszerint amely. Abból, amit a Hamster-rajongói körtől a fejemre kaptam, le kellett vonnom a következtetést, hogy ma már ez szőrszáhasogatásnak minősül, bölcs ember pedig nem szól bele a villamosügyi rajongászat nyelvtanába.
Találtam egy hivatkozást a rádió hangtárból le lehetett tölteni a béka és madárhangokat. Ma már nem. Viszont most ezt töltöm le , gondolva a jövőre. Még emlékszem az eredeti rádióadásokra, nagylányként is szívesen hallgattam. Sajnos azt nem találtam meg. Agárdy Gábor folytatásosát is jó volt hallgatni. Nem sokan tudnak ilyen jól mesélni. Vagy én nem ismerek másokat.
Tesóm is növel ilyet Pcsabán, nagyon finom. De én arra az ízre vágyom, amely a drága kedves koktélparadicsomaimból jönne ki, ha mégis beérnének még az idén. Mint gyerekkoromban. Egyszerű paradicsom zamat, slussz-passz.
Készülvén a következő, levelibékai karrieremre megfigyeltem, hogy ilyenkor vagyok a legrosszabbul: amikor eshetne, kéne is neki, de nem teszi. Nedves levegő, nyomás, semmi leszakadás. Kora délután a Hungária körúton hajtattam épp, amikor éreztem, hogy most azonnal vagy kiszállok a kocsiból, vagy bekerülök a kékfénybe. A rám jellemző összeszedettséggel lekanyarodtam valahová, leparkoltam, kiszálltam, marha mély levegőket vettem, sétáltam egy kicsit, aztán megnéztem a térképen, hogy is lehet innen visszamenni oda, ahol lennem kéne. Csókjaim a monszunévszaknak.
Emlékszem, nagyanyám egyszer sütött rántott békacombot. A Nagycsarnokban vette, és én fel voltam mentve alóla. :)
Köszönöm, rémlik hogy láttam már, de kóstolni nem kóstoltam. Ez inkább gyümölcs lehet. Igazi lecsóparadicsom-mag létezik még? Az is inkább gyümölcs, édesebb, ízesebb mint a ma kapható paradicsomutánzatok. De rég ettem olyat!
Ma nagy kísérletet folytattam. Tegnap ugyanis nem vittem magammal sem esőkabátot, sem esernyőt. No, valószínűleg ezért volt az a zuhé ... én egy nagy békával találkoztam , brr
a képen csak a sütnivalója látszik , beügetett a bozótba
szóval ma vittem magammal esernyőt is és esőkabátot is - és lőn, ma nem esett az eső. Legalábbis a közelemben nem :)
Közben eszembe jutott egy régi gyerekdal
"Virágéknál ég a világ, Sütik már a rántott békát."
