Noa, annyira sajnálom. :-(((( Jobbulást kívánok! Nem is adtak semmiféle fájdalomcsillapítót?
Köszi szépen a jótanácsokat (Tőled különösen szívesen veszem) és a könyvfelajánlást. Meg foglak keresni.
Susok, szerintem ne aggódj, valszeg a következő találkozótok után a 12 héttől fogják majd a gyógyszert csökkenteni.
Vomit, miből gondolod, hogy Noa orvosa hibázott, hogy perelni kéne? A császármetszésnek, mint minden beavatkozásnak lehetnek szövődményei.
Ez nem feltétlenül az orvos mulasztása miatt következik be. Ha Noa orvosa most sikeresen lekezeli a sebet, akkor mi értelme az eddigi jó orvos - páciens viszony felrúgásának?
(Természetesen ha Noa úgy érzi nem a megfelelő ellátást kapta, akkor nem ez a helyzet. De én az eddigi szavaiból ezt nem éreztem.)
(Noa, akartam kérdezni, hogy miért ragaszkodott az orvos a császárhoz, ha a babócáknak még lett volna kedvük maradni? Öregedett a lepény?)
Kedves Noa,
nagyon szomorúan olvastam, hogy a boldog babázás helyett milyen kínokat kell kiállnod.:-(((( Szerintem ne hagyd annyiban a dolgot, bár most biztos kisebb gondod is nagyobb ennél, de az ilyen kiemenetelű császármetszést végző orvost igenis felelősségre kell vonni! Arról már ne is beszéljünk, hogy milyen felháborító volt az eljárás, ahogy a fellépő problémát visszameneteledkor kezelték. Hú, kinyílt a bicska a zsebemben! Szóval egy ismerősöm is a Jánosban szült császárral, 9 hónapja, a harmadik baba. Neki is szétnyílt, ömlött a váladék, be a kórházba, otthon volt az akkor még 1 éves kislánya is. Szóval ott is nyomkodták, kötözték, ordított mert úgy fájt. Néhány nappal később ismét szétnyílt, ömlött a véres váladék, láz, az anyukája, aki ott volt, egyből a mentőket hívta, ők az I. sz. Klinikára vitték, ahol ha jól tudom néhány hétig kezelték anitbiotikummal, vele lehetett a baba is, megkapták ingyen az egyágyas fizetős szobát a gyerekágyas osztályon. Meggyógyult, a baba is visszaszokott a szopásra (míg a gyógyszeres kúra tartott a baba nem kaphatott anyatejet), de nagyon nehéz volt. Ők most ha jól tudom perben állnak a kórházzal, és az operáló orvossal. Ha érdekel, megtudom és magánban megírom ki volt, aki ezt elkövette vele is. Addig is kitartás, remélem gyorsan gyógyulsz, és mire a levelet olvasod, az egész már aktualítását veszti. Nem ijesztgetni akartalak, csak, hogy tudd nem vagy egyedül a gondban.
Szorítok nektek
Vomitné
Noa
Sajnálom, hogy ilyen komplikációid vannak. Tarts ki! Hamarosan biztos jobban leszel. Ha ránézel a gyönyörű babáidra gondolom azért jól érzed magad!
Jó éjt!
Gica
Hát eléggé eltűntem... Váratlan gondok adódtak. Kinyilt a seb, belázasodtam és elkezdett folyni valami vérféle a hasamból. Tegnap bementünk a kórházba, ahol a kisműtőben végeztem: felvágták a sebet még jobban és nekiállt a doki fél óráig nyomkodni teljes erejéből az amúgy is nagyon fájó hasamat. Csak nyögtem, de azt hittem lefordulok a műtőasztalról, annyira fájt. Másfél decit nyomkodott ki, azt mondta, a többi ürülget folyamatosan (vérömleny, aszcitesz, hasfalgyulladás). Most antibiotikumot szedek és kötözzük át a sebet. Még szerencse, hogy a tejem nem sinyli meg... Nagyon fáradt és gyenge vagyok, ráadásul ezek a fájdalmak. De nincs megállás, két babát szoptatni kell és ellátni. Csak más annyira elegem van a fizikai megpróbáltatásokból. Végül is a terhesség is nagyon nehéz volt, a császár sem sétagalopp, most meg ez... Szóval olyan jó lenne végre jól érezni magam és úgy élvezni a babákat, hogy nem vagyok ilyen kripli.
Berku, nagyon sokat gondolok rád, aki még előtte állsz a nehezének. Nagyon vigyázz magadra, nem az ikerterhesség nem játék. Óriási különbség az egyeshez képest, rengeteg veszély leselkedik ránk. PIhenj, pihenj és pihenj, a végén meg szigorúan feküdj, akkor is, ha teljesen jólérzed magad.
A Raffai könyvet és a Litea könyvesboltban vettem, ez annak az épületnek az oldalában van, ahol a topictalálkozó volt. De nekem megvan, és nagyon szivesen neked adom. Magánba megirom a telefonszámomat, hivj fel, aztán megbeszélünk valamit.
Berku!
Még nem döntöttem el, de jövő szerdán megyek a régi dokimhoz megkérdezni elvállal-e, nem lesz-e pont szabin stb. Ha igen, akkor visszamegyek hozzá. Ha nem, maradok a Jánosban.
Én egyelőre még mindig 3x3 utro-t és 2 ampulla progeszteront kapok naponta. Ne vegyétek panasznak, de már nagyon fárasztó minden este fél kilenckor útra kelni az orvosi ügyeletre:( Alig várjuk már hogy vége legyen. Sajnos semmilyen utasítást nem kaptam a csökkentésre, pedig legközelebb csak 24-én kell mennem (12 hét + 1 nap). Szerintem sem lenne jó drasztikusan abbahagyni egyik napról a másikra., mert vérezgetést okozhat. (konkrét info) De jelenleg tanácstalan vagyok.
Gica! Nagyon kedves vagy:))) Sok siker neked és várunk minél előbb itt is!
Csucsuka!
Akkor viszont nagyon szoritok++++++++++++++++
Én még csak a Meddőség-Lombikbébi topicnak vagyok teljes jogú tagja, de azért itt is elolvasok mindent és remélem hamarosan ebbe a körbe is beletartozhatok.
Mindenesetre Nektek gratulálok, hogy már itt vagytok!
Talán tudok segíteni a következővel: a Kisbaba Magazin 2000. szeptemberi számában írtak Raffai Jenő: Megfogantam, tehát vagyok című könyvéről. Megadták a kiadó címét: Útmutató Kiadó: Budapest, XIII. Váci út 54. A telefonszámot pedig megadja a tudakozó. Szerintem, ha felhívjátok a Kiadót ott biztos meg lehet venni ezt a könyvet (én az Ladó-Bíró: Utónévkönyv legújabb kiadását az adott kiadó irodájában vettem meg, ezért gondolom, hogy ez a módszer ennél a könyvnél is működik).
Akik lombikosok voltak és már előrébb járnak: Ti hogyan hagytátok abba az Utrogestant? Mikor kezdtétek csökkenteni és milyen ütemezésben? (Én most napi 3x2-t szedek és a doki szerint lassan el lehet kezdeni csökkenteni.) Susok, Neked erről mondtak már vmit?
mosomasa,
ha tornázni szeretnél, van a kertvárosban egy nagyon kedves gyógytornász lány, jártam hozzá pocakosan intim-és terhestornára, megadhatom a számát.
Csucsuka, én is örülök a Te jó híreidnek! :-)
Susok, ezekben a boltokban én is nézelődtem, de a kismama könyvek között, akkor nekifutok még egyszer. Gyorgyo, neked is köszi.
Tudom, hogy az István bababarát kórház, ezért is vaciláltam, de végül is úgy döntöttem, maradok a régi orvosomnál. Hétfőn részletesen megbeszéltünk sok mindent, úgy is búcsúztunk, hogy gondoljuk át még egyszer a döntést. Aztán arra jutottunk, hogy első az orvos , nem mindegy, ki és hogyan kíséri végig a hátralévő hónapokat. Benne megbízom szakmailag és kedvelem emberileg. Azért remélem, összejön az a baba-mama szoba is. :-)
Nálad Susok, alakul már a döntés?
Úgy tűnik, Noának nem nagyon van ideje írni, mondjuk nem lep meg, csak esz a kíváncsiság.
Bocs, hogy belekontárkodom ebbe a topikba is, de talán tudok segíteni a Raffai könyvvel kapcsolatban! MPPPOT-Magyar Pre-és Perinatális Pszichológiai és Orvostudományi Társaság alapító tagja a könyv szerzője. A társaság címe:1016 Bp., Tigris u. 49. T/F: 213-6586. Itt biztosan tudnak segíteni hol és hogyan lehet megszerezni még példányokat a könyvből, mert tudtommal 98-ban jelent meg. Egyébként az Útmutató kiadó adta ki a könyvet és aVáltozó világ sorozat 14. köteteként jelent meg. Ha valakit érdekel Raffai több helyen közzétette a mobilját is, nem kívánom ugyanezt tenni, de ha valakit érdekel szívesen megosztom vele...
Györgyi
Voltunk ma vérvételen (AFP), és a doki bácsi is megvizsgált és mindent rendben talált!:))))
Úgyhogy nagy odafigyelés mellett ugyan, DE nincs szükség a műtétre!:)))
A "nagy" UH-ra 24.-én kell mennünk, remélem addigra biztosan fogom érezni a kislúrkó mozgását...
Kuszti, köszönjük az üdvözletet. Meglátod, még az idén csatlakozol Te is!
Nagyon jó, hogy leírtátok a gyes/gyed dolgokat.
Képzeljétek, tegnap voltunk orvosnál. Egy egyszerű UH készüléke van, de a lényeget lehetett látni: két kis mocorgó gombóckát!! :-))) _Mindkettő_ egyforma szép nagy 25 mm, egyikük vígan kalimpált mind a négy kis végtagjával, olyan aranyos volt! Még mindig olyan hihetetlen, hogy mindez az én pocakomban történik. Jövő héten megyünk (videokazettával felszerelkezve) a korszerű kórházi UH-ra.
Gyömbér,
Szerintem a Kállai Ildikó féle torna nem a legjobb. A másik pedig, hogy torna előtt feltétlenül kérd ki az orvosod véleményét. Anélkül nem szabad bűvészkedni!! Fontos szabály, hogy olyan hasizomgyakorlat nem végezhető várandósság alatt, amihez egyszerre mindkét lábadat fel kell emelni a padlóról! És nem ajánlott a teljesen vízszinteseben hanyatt fekvés sem. Nekem már nagyon kényelmetlen. Beletörik a derekam és nem tudok utána felkelni!
Ha hízástól tartasz, egyél sok zöldséget, gyümölcsöt. Én is állandóan kajálok, de eddig 22 hét alatt 3 kg-t sikerült felpakolnom, a gyermek mégis erőteljesen növekszik! :-) Amit az első 12 hét alatt veszel fel pluszkilót, azt lesz a legnehezbb leadnod. Konzultálj etéren a védőnővel, ill. dokival.
Láttátok tegnap a Fókuszt az RTL Klubon? Abban volt éppen a Raffai Jenő féle baba-mama módszer!
Most, hogy elolvastam a könyvet (tetszett - és sok mindent örömmel nyugtáztam, hogy magamtól is alkalmaztam eddig is), de ismét csak a pestiek vannak előnyben :-(( Mi vidéken meg megoldjuk magunktól...:-( A szerencse talán csak annyi, hogy ez öszötönösen jön, mert mi itt mind annyira vártuk/várjuk a picurkákat!!
Sziasztok!
Csak benéztem és éppen beletudok szólni a dilemmába.
Arról beszéltetek, hogy mi lenne a legjobb támogatás. Ez attól függ. Ha dolgoztatok, akkor a GYED, ami csak 2 évig jár, de sokkal magsabb összeg, mint a GYES 3 év alatt összesen. A fzetésedet veszik alapul, a jutalmakat nem számítják bele, sem a pótlékokat.
A GYES sajnos csak 15.350, mivel egyenlő az öregségi nyugdíj minimummal, de elvileg idéntől változtatásokat veszetnek be, de ez az összeg nettóban akkor sem lesz túl sok. Ez akkor jó, ha nem volt munkaviszonyod eddig, mert ez alanyi jogon jár. Feltétele, hogy 1,5 évig nem végezhetsz kereső tevékenységet.
Genetta,Én úgy tudom, hogy minden segély kizárja egymást, ezért kötelező választani a GYED és a GYES közül, nem lehet egymásra halmozni.Legalábbis ilyet még nem hallottam.Ez túl előnyös lenne az állampolgárok számára, úgyhogy biztos kitaláltak ellene valamit!:)
Az anyasági támogatás egy egyszeri támogatás, ezt a GYES vagy GYED mellett mindenki megkapja, aki igényli a szülés után. Ez az öregségi nyugdíj minimum 150%-a, vagyis 23.000 körül lehet, de ez is megváltozik. Feltétele, hogy a terhesség alatt min. 4x meg kell jelenni orvosi vizsgálaton, koraszülött esetén 1x.
A terhességi-gyermekágyi segély a napi átlagkereset 70%-a.Feltétele, hogy a szülés előtti 2 évben legalább 270 napon át biztosított legyél. Ha a biztosított napok száma nem éri el a 270-et, de a 180-at igen, akkor a napi átlagkereset 60%-a lesz a segély összege. A szülés előtti 180 napi munkabérből számolják ki az átlagot. Ez a szülési szabadságnak megfelelő időtartamra jár.Ide sem számít bele a kersetbe a prémium és a jutalom.
De ez is kizárásos alapon lehet. A segély a segélyt mindig kizárja, de meg van a választási lehetőséged, hogy az előnyösebbet kapd.
közben a Piglet kiművelt ebben a témában. a GYED-nél az utolsó 180 naptári napra kapott jövedelmed az alapja a kapható GYED-nek. A GYÁS-nál viszont úgy számolják, ha monjuk 2001 májusában mész GYÁSra, akkor a 2000 jan 1-2001 májusig kapott jövedelmetűd átlagát tekintik alapnak. Javítsatok ki ha nem jól tudom. A Gyesről nem tudok semmit.
egyébként ma vagyunk 9 hetesek, már csak 4 hét és túlvagyunk az első nehezén. Holnap megyek a kiszemelt nőgyogyimhoz.
Én egyébként eléggé kétségbe vagyok esve, ugyanis mióta megtudtam, hogy terhes vagyok, 4 kilót hiztam, és már akkor sem a versenysúlyomonm voltam. Állandóan éhes vagyok, és ha nem eszem, elájulok. Éjjel 3-szor felkelek pisilni, meg néha enni is. Ha igy folytatom 90 kilósan fogok szülni. Nálatok nincsenek ilyen tünetek? Szerintetek mikor lehetne valamit elkezdeni mozogni. Gondoltam megveszem a Kállai Ildikó videóját. Azt ismeri esetleg használta már valaki?
"A számitás alapja az előző évi nettó pénzed": ezt pontosan hogyan nézik? Naptári év szerint vagy esetleg úgy, hogy mondjuk szülök 2001/8. hóban, akkor 2000/8 - 2001/8 között mennyi volt?
A számítás alapja mindenhol az előző évi nettó pénzed, amit napra lebontanak. Nem vagyok benne 100%-ig biztos, de szerintem ez pótlékostól-mindenestül értendő, hiszen az általad kézhezkapott jövedelemről van szó.
Ja, és a GYED-hez az kell, hogy a szülést megelőző 2 évben legalább 180 napig biztosított legyél.
Egyébként a GYED és a GYES nem zárja ki egymást, egyszerre nem kaphatod, de egymás után igen. Nekem pl. előnyösebb a GYED, ezért azt igényeltem meg, de majd ha lejár, a hátralévő 1 évre még kérhetek GYES-t.
Ja, és van még egy támogatás, az egyszeri, a szülés után 60 napon belül igényelhető, tavaly 25000 volt.
És még egy dolog: ne felejtsétek el a családi pótlékot igényelni szülés után minél hamarabb, mert csak 2 hónapra adják visszamenőleg. Én májusban szültem, és totál elfelejtkeztünk a családi pótlékról, csak szeptemberben adtam be az igénylést, így az első 2 hónapra nem kaptam meg.
Sziasztok lyányok, üdvözlet a partvonalról. Nagyon jó ez a topic is, ugye megértitek, hogy összeszorul a szivem, hogy én még nem lehetek tag. Denagyon örülök nektek és mindenkinek nagyon jó egészséget kivánok.
Sziasztok lyányok, üdvözlet a partvonalról. Nagyon jó ez a topic is, ugye megértitek, hogy összeszorul a szivem, hogy én még nem lehetek tag. Denagyon örülök nektek és mindenkinek nagyon jó egészséget kivánok.
Sziasztok!
1. GYES: a legalacsonyabb öregségi nyugdíj összegével egyenlő, ami idén olyan 20-25000 körül van, pontosan nem tudom. Ha jól tudom, a gyerek 3 éves koráig jár.
2. GYED: a bér 70%-a (mintha táppénzen lennél), de maximált, a minimálbér 2x-esében, vagyis idén max. 80000, jövőre 83000-re tervezik. De ez bruttó! A gyerek 2 éves koráig jár.Fontos tudni, hogy azt az összeget kapod végig, ami a megigényléskor járt, tehát aki idén igényli, jövőre is csak ennyit kap, még ha változik is közben mondjuk a felső határ.
3. GYÁS: terhességi-gyermekágyi segély, 168 napig jár a szülés időpontjától v. egy hónappal előtte vehető igénybe, ugyancsak 70%-a a bérednek.