A középkori Ecsér egyházának maradványa valóságos csoda! A járószint egészen jól megmaradt,tulajdonképp az Árpád-kori járólapokon sétálhatunk. Ráadásul a templom mellett egy-két épület alapja is látszik.
A már említett ismerősöm szerint az egyik a plébánia lehetett,és érdekes az alaprajza.
"A Káli-medence jó féltucatnyi kisebb-nagyobb méretű templommaradéka között az ecséri rom olyan ünnepélyes, hogy méltán nevezhetnők a környék katedrálisának." Ludwig Emil véleményével könnyen egyet lehet érteni.
Bevallom,először magam is Révfülöphöz tartozónak véltem,hiszen annak határában található. Aztán egyik kitűnő helyismerettel bíró műemlékes barátom felvilágosított,hogy a szántó már hivatalosan Kővágóörshöz tartozik.Ráadásul az valószínűleg a középkori Ecsér falut rejti,számos épülettel.
Tehát a templomrom mellett a tulajdonviszonyok is izgalmasak jelen esetben. :)
Nem vita, vagy kötözködésképpen: az Ecséri rom nem Révfülöphöz tartozik? Szerintem helyileg mindenképp közelebb van; a települések hivatalos határát viszont nem ismerem.
Köszönöm a helyretételt. Ezért is volt a jobbpari gyűjteményben egyedül ez a régi kép. Sikerült összezagyválnom Csesztreggel. A régi emlékeimben szerepelt az ottani templombelső. Azonban arról annak idején nem csináltam képeket. Az alábbiak szerint viszont csak néhány ablaknyílása tartozna a topik tárgyához.
Pásztón egy komplett műemlékegyüttes található ott, ahol a XII századi bencés kolostor romjai is egyben. van itt üveghuta, oskolamester háza, későbbi barokk templom, múzeum. Sok jó dolog egy helyen :-)
A balatoni hajózási szezon nagyszombati megnyitása kapcsán jutott eszembe, hogy az egyik legismertebb templom ontopic része talán még nem is szerepelt. A kép nem most készült; egy korábbi látogatáskor foTóZta az útitársam.
Én is Kellemes Ünnepeket kívánok a Rakacaszenden található tempom képeivel.
A templom zárt, kulcsa a Fő u. 2. szám alatt elkérhető. Ezt nem is olyan triviális megtalálni, mert a 2 szám a Fő utca mögött van. Ha szemben állunk az igen ritkán nyitva lévő vegyesbolttal, mögé is bemegy a Fő utca és ott kérésre szívélyesen kiadják. Érdemes felkeresni! HA nem találjuk, a helyiek segítenek.