Nekem is volt néhány, ami lekonyult, aztán mégis felállt. gyanaz a fehér, ami nek a friss virágbugái néhol meg is feketedtek. Én a túl sok esőre/nedvességre gyanakszom., legalábbis a sajátjaimnál. Ez a fajta úgy látszik ilyen.
Megtörtént a soros permetezés. Kissé borongós az idő, de néha kisüt a nap. Remélem kibírja, míg rászárad a permet! Persze akár hosszabb időt is el tudnék viselni eső nélkül! Néhány ilyen "naposabb" nap és tényleg kinyílnak a leanderek. Persze ezek még a tavalyi virágbugákból fejlődő virágok! Szerintem érdemes volt meghagyni! Ezt is itt tanultam!
Úgy emlékszem én ajánlottam, hogy vágja le a konyultakat, ennél többet most sem tudok, igaz, "sokmindent láttam már", de betegségekben szerencsére nem vagyok túl járatos:-)
Nem tudok erre mit mondani. Ilyennel még nem találkoztam. De az mindenképpen biztató, ha van olyan ág, amelyik egészséges. Talán, ha Anblock bekukkant ő majd mond valamit, mert ő aztán sok mindent látott már!
Persze. És gondolom egyéb "kertészes" helyeken, ahol ilyesmit árulnak. De még a "Samnite" nevű szert is ajánlották. A múltkor mi is azzal permeteztünk, most mi is a "Flumite"-vel fogunk permetezni. Gondoltuk nem árt, ha váltogatjuk, mert ezek a dögök még képesek és megszeretik a végén!
Múlt héten nem kaptam választ, megpróbálom még egyszer megkérdezni, hátha van valaki, aki tud segíteni:
Azt vettem észre, hogy a három hete (sárgának) beszerzett bokromon a hajtáscsúcsok némelyike le van konyulva, és a töve megbarnulva. Levágtam, de aggódom egy kicsit miattuk. Vannak bimbós ágak, amik rendben vannak.
Kb 12-13 évig én sem tudtam a leanderek kártevőiről. Vagyis nálam sem bogár, sem atka nem volt. Csak megelőzés képpen permeteztünk. Mostanában viszont a csere-berével belopóztak ide is az atkák. Sajnos nagyon nehezen lehet kiirtani őket. Idén már egyszer permeteztünk, de még legalább 2-3 alkalommal biztosan kell. Jól fel lehet ismerni az atkás növényt. Apró (parányi) pirosas kis dögök jönnek-mennek a leveleken, ha többen vannak a pókháló szerű szövedékük is látszik, a leveleken fehér "tűpettyek" jelentkeznek, a friss levelek pedig kissé összesodródnak. Egyébként meleg, száraz teleltetés alkalmával is össze lehet őket szedni. Az utóbbi hetek időjárását viszont útálják, így talán kissé visszavetette a szaporodást.
Flumite? Hol kell keresnem? Mi történik a leanderekkel, ha nem kapnak? (nekem van egy kb. 6-8 éves leanderem, sosem volt semmi baja, ami persze nem zárja ki, hogy idén megbetegszik)
Sziasztok! Ma itthon vagyok, és megpróbálom bűvölni a leandereket, mert képzeljétek napsütéses reggelre ébredtünk! Délben, ebédszünetben nálunk is atka elleni permetezés lesz, ha még mindig engedi az idő. (A permetezés a férjem feledata. Ezt csak ő tudja jelszóval, mert különben ezt is csinálhatnám én!)
Te nempermeteztél atka ellen? Hát nem vagy tisztában az atka igennagy veszélyével? De ez esetben szerencsés vagy, mert ez a sok eső, az a sok hideg biztos megtizedelte őket, de légyszi, ha nem akarsz szomorú nyarat magadnak, akkor ....!!!!
És holnap megint jön a rosszidő! Kicsit olyanok, mintha összeragadtak volna, nem akarnak kinyílni. Az biztos, hogy nagyméretű és igen színes virágokra nem számíthatunk a közeljövőben:-(
Sikerült szegénynek kiszenvednie magát, egy új színnek elfogadnám, de valójában halványárnyéka önmagának a fényhiány miatt, meg kicsit gyűrött is, biztos mert molesztáltam:-(