És akkor még nem is említettem, milyen háklis vagyok a megengedő is-re... :-)))
Én magam igyekszem a megfelelő helyre tenni, ugyanakkor tudom, mennyire ódivatú ez, lassan tényleg helytelen lesz.
Egy időben sokat dolgoztam egy szinkronrendezővel, akinek történetesen épp a megengedő is volt az egyik legérzékenyebb pontja, folyamatosan korrigálta ezeket. Itt figyelhettem meg, hogy az emberek döntő többsége, még a legműveltebb színészek is, értetlenül álltak a kérés előtt. Kimondottan furcsának és csúnyának találták a szabályos változatot.
Röviden: nem létezik teljes szótár, és magától értetődő, hogy viszonylag kisebb szótárakban nem említik az irodalmitól eltérő változatokat, mint például a bocsájt.
Viszont ha valaki j-vel mondja, akkor nyilván úgy is kell írni, tehát a helyesírás-ellenőrző el fogja fogadni.
meg "möghalsz" sincs, meg "eszek", mégis mondanak ilyeneket az emberek. Az akadémiai szótár a sztenderd nyelvállapotot rögzíti, az emberek pedig autentikus nyelvhasználóként mondanak, amit jól esik - amit örököltek, megszoktak, magukhoz alakítottak. A dödörgés (ilyen van benne?) azon folyik, hogy ki milyen szövegkörnyezetben mit tart elfogadhatónak/elfogadhatatlannak.
És akkor még nem is említettem, milyen háklis vagyok a megengedő is-re... :-)))
Számomra a választóvonal ott van valahol, amit tegnap írtál: a közfogysztásra szánt szövegnél. Azt tőlem telhetően igyekszem az "akadémiai" - de nem holmi "irodalmi"! - normákhoz igazítani.
"Ha volna nekem egy kutyám, mindjárt mozgalmasabb lenne az életem". A magam számára az időbeliséggel magyarázom a különbséget, a volna a jelenben meg(nem)valósuló lehetőség, a lenne pedig valóban eshetőség, vagy így lesz, vagy nem. Majd még gondolokozm példákon meg értelmesebb magyarázaton is.
Egy időben elég sokat civódtam a Totalcarosokkal, amiért majd minden címbe írtak valami vaskosabb trágárságot, nyilván kattintásgenerálónak. Persze semmi értelme nem volt a harcomnak. :) Ők például olyan lap, ahol állítólag van korrektor, mégis némely cikkben hajmeresztően sok hiba marad.
Érdekes, hogy eddig nem voltam bizonytalan a megbocsájt és átbocsát megkülönböztetésében. Számtalanszor kijavítottam a hőátbocsájtást hőátbocsátásra, mert szinte mindenki j-vel írta.
Milyen érdekes megfigyelni ilyenkor, hogy mindenkinél máshol húzódik a megengedés-elutasítás határa. Nem mértékről van szó, nem arról beszélek, hogy az egyik embert általában jobban zavarják a szubsztenderd formák, hanem hogy más szavakra, más nyelvi jelenségekre vagyunk érzékenyek. Te megbocsátod az extra j-t, de javítod az amely-t, más meg esetleg pont fordítva.
Huszonéve munka közben hívta fel valaki először a figyelmemet a volna/lenne különbségre. Nekem ez már nem volt meg, egyszerűen nem volt része az örökölt korpusznak a jelentésbeli különbség, a környezetemben nem használták - vagy nem vettem észre.
Pedig lehet, nyugodtan. Szerintem az ilyen esetekben mindenki hagyatkozhat a saját fülére, ettől csak gazdagabb a nyelv. Egyébként a megbocsájtnál sem érzed helyesnek a j-t?
De szerintem nem véletlenül a megkülönböztetés. Az emberiesség elleni bűnök (crimes against humanity) a béke és az emberiség biztonsága elleni bűnök (crimes against the peace and security of mankind) egy részhalmaza. Szerintem a jogalkotó (ezesetben az ENSZ) szándékosan alkalmazza a mankind és a humanity megkülönböztetést, mert itt a humanity elsősorban az (egyenjogú) emberhez méltó lét fogalmát takarja.
(megjegyzem, a normaszöveg francia szövegében mindkét helyen az "humanité" szerepel, tehát ott csak a szöveg tartalmából lehet a jelentéskülönbségre következtetni.
Mindenesetre a gugli az általad írt kifejezést "emberiség elleni"-nek fordítja, és mind a humanity, mind a mankind szavakra az "emberiség" magyar fordítást adja.
Nekem valahogy a magyar emberiesség szó inkább az emberség szóval rokon, tehát valami olyasmi, mint hogy "emberhez méltó mód", míg az emberiség szó "emberek összessége" értelmű. Lehet, hogy tévedek...
A kifejezés eredete az angol "Crime against humanity" (én nem crime against the mankind). A magyar jog is emberiesség elleni bűncselekménynek nevezi (vö. Btk XIII. fejezet, és Btk 143. §)
Tudom, nem vigasztaló, sőt, de el kell mondanom: az a startup vállalkozás, amelynek a mértékadó "szakma" semmi jövőt nem jósolt, egy év alatt mindenkit lekörözött a neten, és ha alaposan megnézzük, nincs más a teljesítmény mögött, mint hogy kizárólag olyan szavakat írnak le és úgy foglalkoznak témákkal, ahogy úriember/asszony egyébként nem tenné. Ez ilyen. Erre szoktam mondani, hogy rég kimentem a divatból.
Ezek számomra világosak, valamint az ikes igék is. Viszont az ly néha okoz fejtörést, már előfordult, hogy szótárban néztem meg a helyes írásmódot.
Nem a ti lapotokkal van bajom, hanem úgy általában. Minden lap rengeteg olyan szót, kifejezést használ, amit én nem írnék le, mert van rá sok szinonima, ami nem annyira durva. Ez nyilván a koromból adódik, hogy ha kell akkor kutyagumit írok és nem mást, vagy nem írom vastagbetűs címben, hogy xy-t kirugták az állásából, hanem azt irnám, hogy elbocsájtották stb. De ez persze nem nyelvtan kérdése.
Bensőséges-belsőséges, vagy - írásban - helység-helyiség. Vannak ilyen szópárok, amelyek egyszerűen egymásra csúsznak, és annyit gyötrik a gyerekeket a suliban, röpdolgozatokkor velük, hogy felnőttként már kényszeresen elrontják. :)
Ha ezt a mi lapunkra értetted, kiugrom a hatodikról. A korrektor és a revizor után ugyanis én gyilkolom azzal az életemet, hogy esténként mind a kétszázötvenezer leütést tüzetesen ellenőrzöm benne.
Talán nem kellene belemenni a részletekbe, de hallottam, hogy nyelvészek egy konferencián nem tudtak megegyezni a trópusifa-stúdió helyes írásmódján...
Újságolvasás közben sokszor kétkedem, hogy egyáltalán léteznek-e még korrektorok.
Engem nemigen érdekel a nyelvtan, de azért van olyan, hogy átfuttatom a helyesírás ellenőrzőt valamilyen irományomon. Elég furcsa dolgok derülnek ki időnként és nem is mindig fogadok szót neki.:-(
Mentségemre szóljon, hogy nem írok szélesebb rétegeknek, csak magamnak.
Ne viccelj, a mi korrektoraink hatalmas szótárak között ülnek, és rongyosra lapozzák őket. Ami persze nemcsak az üdvös szerénységüket jelzi, hanem azt is, hogy a helyesírási szabályok egyrészt változékonyak, másrészt nem mindig kristálylogika szerint íródtak.
Az ami/amely ma már tényleg "fül" kérdése bizonyos mértékig. Szóban valószínűleg én is gyakrabban használok amit ott, ahol írásban amelyet. A nemzedékünkkel ez az egész talán kihal. De ettől ma még létező különbség van a két nyelvtani használat között, a kirelejszomát. :)
Amúgy van ilyen élményem, talán még nem meséltem. Huszonéve munka közben hívta fel valaki először a figyelmemet a volna/lenne különbségre. Nekem ez már nem volt meg, egyszerűen nem volt része az örökölt korpusznak a jelentésbeli különbség, a környezetemben nem használták - vagy nem vettem észre. Hosszan ízlelgettem, míg pontosan megértettem, és azóta igyekszem helyesen használni. Pedig akár le is hülyézhettem volna az illetőt. :-))
No meg az egyelőre-egyenlőre szópár használata is igencsak gondot szokott okozni. Sokszor még magas pozícióban levő emberek is leírják (tehát nem csak élőbeszédben!), hogy "egyenlőre nem áll módunkban", vagy valami hasonló szerkezetet.
