Szétszedtük a karámot, mert vettünk a Lidlben :-) egy műanyag komposztládát.
Az aljáról kikerült egy jó nagy mennyiségű 3-4 éves komposztföld. Ez most az új láda mellett van felhalmozva. Most nem akarom szétteríteni a veteményesben, mert már túl körülményes lenne. Az újonnan kiültetett palánták gyökeréhez persze raktam, de az elenyésző mennyiség. Szeirntetek letakarjam vmivel, hogy ne száradjon ki? Vagy mi ilyenkor a teendő?
A szomszéd nénitől kaptam egy csomó picike paradicsompalántát. Neki csak úgy kikelt egy regimentnyi a kertben, ahol a tavalyi koktélparadicsom elhullajtotta a gyümölcsöket. Hihetetlen! Én fent a lakásban vacakoltam vele, külön palántaföldet vttem hozzá, babusgattam, beszélgettem hozzájuk, és jól kidőltek kétszikleveles korukban. Nála meg nő, mint a bolondgomba... :-)))))))) Ráadásul azt mesélte, hogy fogalma sincs, pontosan milyen fajta, de minden betegségnek ellenállt eddig. A többi fajtája hol elszáradt, hol gombafertőzéses lett,ezek meg hozták kilószámra a paradicsomot, tavaly még be is főzött ebből. :-)
Hétvégén végre kiültettem néhány paradicsom palántát és felfedeztem, hogy a próbaképpen a komposztba vetett cukkinik közül két túlélő maradt, amit nem találtak meg a falánk bogarak :)) A többi cukkinivel, meg padlizsánnal viszont nagyon le vagyok maradva, még nincs hova vetni őket. Most azon filózok, hogy mindenképpen elvetem őket palántának és majd kiteszem ha felszabadul a hely. Érdemes még vajon? Cukkinim mindig volt, de sosem palántáztam.
Amúgy tegnapelőtt úgy éreztem, hogy eljött a spenótszüret ideje és megkértem a párom, hogy szedje le és ha már kimegy, hozzon be salátákat is. Saláta mosás közben, mivel alig találtam ép levelet, gyanút fogtam és kimentem a kertbe körülnézni. Hát majdnem sírva fakadtam! Úgy néztek ki a spenót és tépősaláta sorok, mintha végigtoltak volna rajtuk egy fűnyírót! Hú milyen letolást kapott tőlem! Tiltakozott, hogy de eddig is úgy csinálták, hogy ollóval végignyírták és eddig nem volt gond. Próbálom elmagyarázni, hogy attól, hogy nem értettek a kerthez és nem tudták, hogy rosszul csinálják, az nem jelenti azt, hogy jól csinálták, de olyan nehéz... Spenótra őszig nem lesz gondunk azt hiszem és a permetezést is nyugodtan csinálhatom, mert beletelik egy kis időbe, míg magukhoz térnek a saláták.
Már nagyon sok dologban segítettél és most a paradicsommal kapcsolatban, is nagy segítség amit küldtél.
Most a kordonos paradicsommal próbálkozom és a tápanyag utánpótlás ez esetben rendkivül fontos egyébként én már évek óta, csak fertikáret használok, és néha voldüngert.
Ilyen jó összefoglaló anyaggal még nem találkoztam, mégegyszer hálás köszönetem ezért és a régebbiekért is. Hálából ugyan nem ide illő de fogadd ezt a szép évelő pipacsot.
Már a szobanövényeimre se veszek drága palackos tápokat, és még is csodálatosak egy orchideám épp most készül virágozni.
Köszönöm mindenkinek a segítséget. Pont most néztem képeket a google-ban a tűzelhalásról, de nálunk nem az van az biztos. Pár helyen, ahol az ágak kilógnak a többiek "árnyákából", mintha valami védőpajzsból kikerülve "megfertőződtek" volna. Sajnos két hétig nem megyünk a Tiszára, ezért nem is tudunk addig mit csinálni vele. Mészkénlével lepermetezte, levágta a randa részeket. Remélem azért ez jobb, mint az ecetes balta.
Ha a hajtás fekete, akkor nem bolha, hanem korompenész. amit a levéltetvek által kiválasztott mézharmatra rakódó gomba betegség. ekkor a tetű ellen kell védekezni, ha megszűnik a mézharmat, a gomba is elpusztul. körtelevélbolha (tudományos neve Psylla pyri), a körtén leggyakrabban előforduló levélbolha faj. A levéltetvek rokona, a kifejlett egyedek megjelenésükben hasonlítanak is kissé azokra.
ellenük Decis 2,5 EC-vel vagy esetleg Actara 25 WG-vel lehet védekezni. (de van sok más szer is)
Ha vannakmeggörbült, elhervadt hajtásvégek azok a hajtáshervasztó darázs által okozott elváltozások. A faj elsősorban a körte károsítója. Általában nem okoz komoly minőségi vagy mennyiségi kárt, inkább csak látványos a tünet. A kártevő tojásrakás során több ponton megfúrja a fiatal hajtásokat (ha közelebbről megnézi, a hervadt részek alatt apró, többé-kevésbé spirálvonalban elhelyezkedő, tűszúrásnyi, parás pöttyök láthatók), és emiatt lankad le a végük. A védekezés a hervadt hajtások egy kis egészséges résszel együtt történő eltávolítása és megsemmisítése, ezekben a károsított hajtásokban él ugyanis a darázs lárvája. Ettől függetlenül nem kell miatta nagyon aggódni. A kémiai védekezés egyébként legtöbbször eredménytelen ez ellen a faj ellen, ezért miatta nem érdemes külön permetezni.
A tűzelhalás nem fekete. Ha mégis az a betegség jelenne meg, védekezni főként kémiai úton kell (réztartalmú szerek, Aliette stb.), de emellett a fertőzött részeket feltétlenül el kell távolítani és el kell égetni.
Ha tűzelhalás akkor a rezes szerek kevesek , nekem a Aliette 80 WP állította meg (Hatóanyag:80 % efozit-Al).a metsző ollót ha lemetszed az elhalt részeket nagyon fontos fertőtlenítsd.
Ez több dolog is lehet... Van egy jobb verzió, meg egy rosszabb. 1) Vagy körtelevél bolha és akkor például Vertimec 0,2%+Agrol Plusz
2) Vagy kezdődő tűzelhalás és akkor nincs menekvés. Illetve van, csak drasztikus: Az elhalt részeket azonnal vissza kell vágni és el kell kezdeni a réztartalmú készítményeket adagolni.
Nem akarok butaságot mondani, de így elsőre, nem ismerve, hogy milyen tápanyagokat adsz a növénynek, káliumhiányra tippelek. Lombtrágyával(pl Wuxal 25ml/10l) és ősszel plusz káliummal tudsz védekezni ellene.
A locsolással, biztos nem rontod el, mert a természet is felülről locsol. :)
Az én cukkinieim közül is néhány elkezdett sárgulni, ill. fehéredni és mintha száradnának is, de ez nekem nem tűnik lisztharmatnak. Persze nem vagyok szakértő, de inkább olyan, mintha tápanyaghiányos lenne. Mióta ki lettek ültetve kezdenek észheztérni.
Kérdésem is lenne: Körtefa ágvégein található friss hajtások feketék, élettelenek, olyanok minhta megégtek volna. Mi lehet ez?
A zöldbab levelei elég foltosak olyan fehér foltok vannak rajta, nemtudom ,hogy a locsolással rontom-e el mivel felülről öntözöm este a szakasos öntözőmmel. Kezeljem valamivel a növényt a foltosság ellen?
Még mindíg nem mondtál semmi érdemlegest, csak megpróbálsz árnyaltan lehülyézni. Arra gondoltam, talán van valaki aki valóban ért hozzá és tudja mely növények a klór érzékenyek, melyek nem. De ha csak Te vagy itt akkor felejtsük el az egészet. Kiszórom a gyepre 'oszt jó napot.
Gondolod, hogy azt fogja mondani: ásd be a naspolya alá mert az nem mészérzékeny, vagy feloldott állapotban boritsd a szamóca alá, mert a talajod mész szegény és jót teszel vele.
Én egy hete fújtam le mészkénlével az almafát. Előtte leszedegettem a fertőzött hajtásokat. Mostanra szerencsére nem találok rajta fertőzött részt. Még a jövő héten lefújom, aztán remélem erre nem lesz több gondom. Most épp a levelei sodródnak egy kicsit, pedig szép egészségesek. Apám jön nemsokára, aztán megmondja, hogy mitől van. Sodrómolyt nem találtam a leveleken, sőt semmit.
"Szóval régen más fajták is voltak, amik nem igényelték a vegyszeres kezelést."
Valószínűleg azért nem, mert nem voltak ilyen betegségek, mint ma. A külföldi gyümölcsökkel együtt a betegségeket is importáljuk. A meggyet kb. 10 éve bántja a monília, az idősebbek csak néztek, hogy minek permetezem, hát ők soha nem permetezték semmivel a meggyet, mégis jó termés volt. Aztán a meggyfák fele 3 év alatt elpusztult. A régi gyümölcsfajták egy része azért nincs már ma, mert nem voltak olyan ellenállóak, mint a maiak. (Persze, ellenpélda is van.)