Keresés

Részletes keresés

sarkat5 Creative Commons License 2007.12.09 0 0 5393

a meccsről röviden:

 

nem vezér hiányzik nekünk, hanem zé helyén egy normális center. amióta ilyenünk nincs, nem is nyertünk semmit. azelőtt itt volt bojan, itt volt maroney, tudtunk is játszani. zével ez sosem fog sikerülni.

 

sajnos hollins extra napot fogott ki. az elején ádám fogta, nem is éppen jól, de utána só és nuber végig a nyakán volt, remekül védekeztek rajta, mégis minden beesett neki, emberrel együtt. tulajdonképpen ezért nyert a szolnok, megérdemelten.

 

ezzel együtt nem győztek meg arról, hogy csapat, illetve jó csapat lennének, a körmend is többet mutatott náluk fehérváron.

 

ki volt a harmadik jv, valovics és kóthay mellett? mert az egy barom. olyanokat fújt és csak ellenünk, hogy néhányan szolnoki oldalon is röhögtek rendszeresen. nevetséges. lopatka negyedik faultját a 25. percben a kb. 4 méterre álló molnár kapta, chad mozdulatlan helyzetében kapott támadót, nuberre 10 mp-en belül kettőt is ráfújt és még sorolhatnám. de nem ezen múlt, hanem azon, hogy egy emberünk sem volt kimagasló tegnap.

 

sajnos azt érzem, hogy hiába az erősítés kettes poszton, zé nagyon kevés, így nem fogunk menni semmire.

albamopsz Creative Commons License 2007.12.09 0 0 5392

Azt, hogy Simon miért került padlóra, sajnos nem tudom, azt viszont igen, hogy Kelley a harmadik negyed elején, egy sikertelen testcsel után, labdavezetés közben, bal kezével Simit ádámcsutkán nyomta. Simi két támadáson keresztül nem igazán tért magához. Elképzelhető, hogy a lökés, amelytől padlóra került, az emiatt kialakult, "csak a bírók meg ne lássák", kakaskodások közepette történt. Kelley egy igen unszimpatikus kosaras, hatalmas tehetség, nagyon nagy játékos. De hogy miért kell odamennie az ellenfél edzőjéhez (értsd Goran), és hergelnie, azt nem tudom. De ivkovicsi magasságokba emelkedhetne, ha nem lenne hozzá képest egy törpe...

 

A bírókról: az új szabályt, amelyet Borko ellen alkalmaztak, a legjobbkor tették, szolnoki szempontból. A palánk alatt üresen állt Bencze, volt közte 8 pont, tehát lett volna akár 6 pontnyi különbség, ehhez képest lett -12, amelyet a félidőre sikerült 10-re faragni. Valóban, az első negyedben ment el a meccs. És nem azért, mert szarul játszottunk, hanem mert szolnoki oldalon minden bement. Utána meg már csak futottunk az eredmény után. Akarás volt bőven, csak igazán kiugró teljesítmény nem, a mi oldalunkon.

 

Ádám sérüléséről: el akarta csenni a labdát Hollins-tól, közben besült egy fault, ám a szintén igen szimpatikusan játszó amerikai, nem tudom, hogy szándékosan-e, de rálépett Ádám lábára, aki rossz szokásához híven (de zsenialitásából fakadóan) igyekezett ismét egy, az emberi testfelépítés minden szabályát megcáfoló fordulásra készült, ám jobb lába Hollins szorításában egy helyben maradt. Ettől jött a fájdalomtól eltorzult arc. Kb. 1 percig szenvedve, ordítva fetrengett a földön. Majd amikor ketten letámogatták, látszott, hogy sír a fájdalomtól, és talán a kétségbeeséstől, hisz kinek ne Wittmann jutott volna abban a pillanatban az eszébe.

 

Ennyit az érzelmekről, és akkor a tényekről: McClendon sajnos rangadókon, magasabb, igazi centerekkel szemben ugyanolyan halványnak tűnik, mint Henderson. Én még mindig félretennék mindenféle sértődést, és Bansk-et visszahívnám. Maximum, olyan záradékkal, amely az esetleges újabb lelépése, és a meccsenkénti 25 pont, 10 lepattanó nem teljesítése esetén mondjuk öt évig ő fizetné a költségvetésünket... Chad az első két negyedben lepattanót nem tudott szerezni, kosárra dobni is alig, és ha igen, abból sem volt sok köszönet. Ráadásul két vitatható, de befújható faultja miatt hamar hátrányba is került. Mondjuk, Szombathelyen nagyot alakíthat, hisz az igazi óriásuk kidőlt. De egy Paks, Pécs típusú csapatok ellen félek, hogy kevés lesz. Főleg azért, ahogy itt mások is írták, mert Bencze is inkább négyes centert játszik. Nem igazán ütközik, nem erőlteti a palánkok alatti harcokat, és ha igen, akkor is sokszor alulmarad. Lassú, körülményes, és egyre kevésbé vállal. Nem egyszer fordult elő a tegnapi meccsen, hogy Simi vele együtt ugrott labdáért, és Bencze ahelyett, hogy két kézzel, biztosan fogná a labdát, még el is kotorja úgy, hogy a mi irányítónk se tudja megszerezni, az egyébként tutinak tűnő labdát. Zét én cserecenterré tenném, és egy igen erős ötöst hoznék.

 

Henderson-ról pedig annyit, sajnos kezdi elveszíteni a fejét, így nem kár érte, hogy utolsó meccse volt az Albában. Amikor 5 perc után a második negyedben Miljkovic lecserélte, számonkérve perlekedett vele. Ilyet azért ritkán él meg egy pedagógus alkatú edző... Egy viszont tény, ha már csak 10-15 percnyi bizalmat szavazott meg neki, akár Bradford is kezdhetett volna. Mert így utólag, a kettes poszton tűntűnk nagyon halványnak. Soós -2 IBM ponttal állt a szünetben, és a végére is nagyon nehezen tudta pozitívra hozni mérlegét. Dávid Geri is küzd, leginkább a saját hiányosságaival. Aranyosak, meg jó hogy itt vannak, csak nekem keretfeltöltő embereknek tűnnek, nem igazi erősségeknek. Bár előbbi legalább hajtott, utóbbi meg inkább azzal van elfoglalva, hogy rapdalokat gyűjt, és publikálja az iwiw-en, sokszor 1-2 órával a meccseink előtt... Summázva, ha ez a keret marad, akkor az 5-8. helyre biztos jók lehetünk. Csapatépítésről, csapategységről szerintem az évközbeni cserékkel lemondtunk. Hozzáteszem, muszáj volt. Így abban sem bízhatunk, hogy Miljkovic szolnoki illetve kaposvári csapatjátéka majd nálunk is működni fog. Hisz most ott tartunk, mint ha szeptember volna. Csak közben Szombathelyen, Szolnokon, Dombóváron már nem csak kitűnő légiósok vannak, hanem kezdenek összeállni is. Mi meg azon évődünk, hogy vajh az utcáról beesett légiós nem lett volna-e jobb megoldás... Félek, hogy ezt az évet is elcsesztük. És félek, ha meg is találjuk a megfelelő légiósokat, a vezetőség által nem várt végső helyezés miatt majd jól elzavarjuk őket. Mert ők még mindig abban élnek, hogy egy légiósnak Shannon-nak, meg Blansk-nek kell lennie. Csak épp egyet felednek el. Amikor mi meneteltünk, egyetlen dologban voltunk jobbak: stabil volt nálunk az anyagi háttér. Mindeközben legalább egyszer pénzügyi csődöt jelentettek Kaposváron, Szolnokon, Pécsett (Matáv...), Szombathelyen, Budapesten, és még sorolhatnám. Persze, hogy a legjobb légiósokat nekünk ajánlották ki. A helyzet azonban mára megváltozott. Az előbb említett városok többségében már legalább annyi lé áll rendelkezésre. Nem beszélve a javarészt a mi villanyszámláinkból is eltartott Paksról.

 

Szóval fel kellene ébredni, és végre egyszer csapatot építeni. Jó, ha itt van Soós, meg Dávid Geri, de inkább Wittmann-t próbáljuk meg visszahozni Pécsről, és ne Nuber-ekkel próbálkozzunk. Félek, hogy az üzleti és szakmai tervben nem két-három éves csapatépítés szerepelt, hanem eredményt az év végére. Mondjuk, ilyen "csodálatos" közönségnél tényleg eredmény kényszer van. Ha nem megy a csapatnak füttyög, elzavarná az egyetlen épkézláb légióst, ha meg döntetlen körüli az eredmény, csendben rágja a körmét (rosszabb esetben a tollát, amivel rejtvényt fejt), aztán ha a csapat valami csoda folytán maga is belelendül, akkor egy kicsit hej-hej-ezik. Mert csak ki kell fújni a hétközben felgyülemlett fáradt gőzt.

 

E téren is menedzsmenti gondok akadnak, hisz nem hiszem el, hogy a Volán-tábor, Vidi-tábor, de még a Cornexi-meccseken tapasztalható szurkoláshoz hasonlót nem lehetett volna itt is összehozni. Kellett volna 5-10 hangadó, akik köré további 40-50 ember csatlakozik. Ha ők rendre elkísérnék a csapatot vidékre, akkor nem lenne olyan gyermeteg a szurkolásunk. És félreértés ne essék, ezzel nem azokat szeretném megbántani, akik elkísérik a csapatot mindenhová, mert ez hatalmas dolog. És tőlük nem si várnám el, hogy kivetkőzve magukból tomboljanak, mert nem erre hivatottak. Csak az a baj, hogy vérbeli drukkerből nem sok akad a csarnokban. Szurkoló is kevés van, és ahogy nézem, néző, érdeklődő is egyre kevesebb akad...

sarkat5 Creative Commons License 2007.12.09 0 0 5391

ádi sérülése egy ütközéskor, ám szintén fault nélkül történt. ilyen előfordul, ami követte, az bizony csak szolnokon...

 

a fekvő, 18 éves játékos, aki a légynek sem ártott, talán még szolnokon sem lenne miért utálni, a következő kórust kapta a "szokásos" rászámolás után: "részeg disznó, részeg disznó". ezután pedig, amikor letámogatták, jött az alialialió, meg a fehérváron mindenki cigány.

Előzmény: Törölt nick (5389)
sarkat5 Creative Commons License 2007.12.09 0 0 5390

szolnoki ismerősöd nem hiszem, hogy jól látta...

 

az eset éppen a kispadunk előtt történt. simi hozta fel a labdát, sehol egy bíró. én sem oda néztem, csak azt láttam, hogy simi repül a földre és fogja a fejét, a kispadunk pedig mutogatja a jv-knek, hogy ez bizony egy jobbegyenes volt... persze kelley (aki egész meccsen nem szabálytalankodott egyet sem, pedig végig simont fogta...) faultot sem kapott. semmit.

 

szóval szerintem simán üthetett kelley.

Előzmény: Törölt nick (5387)
fefe22 Creative Commons License 2007.12.08 0 0 5385

Az előző hsz-ból kifelejtettem a lényeget:

 

Nubernek azért kéne mennie, hogy Hangának több idő jusson!

És ez a pont Bradford érkezésével nem fest valami jól.

 

Előzmény: fefe22 (5384)
fefe22 Creative Commons License 2007.12.08 0 0 5384

Erről van szó! Ha Bradford képes ellátni az irányító feladatot meccsenként 5-10 percig (vagy ha Simi mondjuk beteg, vagy akármi, akkor 1-2 meccsre is), akkor nincs vele gond.

Én nem sok meccsét láttam, de az én benyomásaim, illetve emlékeim szerint ő egy nagyon öncélú játékos, aki Simonnál is gyengébb passzolási észséggel  rendelkezik.

Remélem, h tévedek.

 

Amennyiben erre a fenti feladatra ő képes, akkor egy Nuber-> Eu-s center csere nagyon nagyon jó ötlet lenne szerintem.

 

De a kettő közt nem annyira van összefüggés, mert az EU-s center akkor is jól jönne, ha Nuber marad.

 

Z nagy tehetség volt, Geri pedig nagyon küzdős, kemény gyerek, de szerintem mindenki sokkal nyugodtabb lenne Fehérváron, ha nem 2. és 3., hanem 3. és 4. számú magasember szerepkört töltenének be a csapatban.

Előzmény: Törölt nick (5383)
fefe22 Creative Commons License 2007.12.08 0 0 5382
Szerinted Simon és Radovics be szoktak szarni?
Előzmény: PeTi_77 (5381)
PeTi_77 Creative Commons License 2007.12.08 0 0 5381

én azon a véleményen vagyok,hogy jó hogy megtaláltuk Bradfordot a piacon...kell ide egy olyan ember aki akkor sincsen szvsz "beszarva" ha hátrányban van a csapat...és a dolgok jelenlegi állása szerint lehet,hogy az év eleji légióskeretből csupán az első percekben bírált Radovics és Nuber marad...

 

ja és ma megp*csázzuk a Szolnokot és mindenki hűde boldog lesz...kivéve az olaj,de az minket korántsem muszáj,hogy érdekeljen...

 

ÁMEN

fefe22 Creative Commons License 2007.12.08 0 0 5380

Az hogy nem Spivey jött, hanem Bradford, annak van még egy komoly hátránya szerintem, túl azon, hogy Bradford egy feketelyuk, ahonnan nem jön ki labda:

 

 

Bradford nem elég jó irányító ahhoz, hogy elengedhessük Nubert.

Tehát az egyes poszt percei eztán is Simon és Nuber közt oszlanak el

(gondolom eztán is kb 35-5 arányban)

 

3-as poszton ugye Radovic és Soós szerepel, ők is lefedik az itt rendelkezésre álló 40 percet.

(az eddigi tapasztalatok alapján szintén 35-5 az arány)

 

Ennek megfelelően Bradford és Ádám lényegében kizárólag a kettes poszton rendelkezésre álló perceken osztozhat.

 

 

a lényeg, hogy félek, h Ádám idén 5 perces ember marad...

 

(ha Spivey jött és Nuber ment volna, akkor azért Ádámnak kijött volna a 15 perc meccsenként.)

 

 

Előzmény: Simi az Ász (5379)
Simi az Ász Creative Commons License 2007.12.07 0 0 5379
Én viszont nagyon örülök Cory érkezésének,mivel Jay nem tudott jönni kellett egy pontfosó,triplakirály,színező játékos aki igazi profi,a rájátszásban nyújtja a legjobb teljesítményt.Ő nyerte meg a Kecskemétnek a magyar kupát a paks ellen.2005-2006 rájátszásának a legjobb pontdoboja volt.Brown,Lowe nyomába sem érhet.
Ez szerintem jó döntés volt a vezetőktől.Nőt a színező játékosok névsora:Simon,Nuber,Bradford és Hanga is tud írányitani.
Kevés volt a mecsenkénti 3-4 tripla,ő vele akár megdobhatjuk 6-8 trit is,és a lényeg
igazi klasszis mecseket tud eldönteni,harcos,bátor,vagány,jó szellemű,gyors játékos,akinek nem remeg meg a lába idegenbe sem.A fiatal Hanga Ádám nagyon jó játékos,de azért idegenbe hamar kipontozodna,mert nem tisztelik még a bírók.
Végre Simi mellett van egy jó kezű,bevállalós játékosunk.1-2 poszton felvehetjük a versenyt a szolnokkal,falcoval,dómbórvárral,péccsel is.
alba13 Creative Commons License 2007.12.07 0 0 5378

Az albakosárról:

"

A nemrég távozó Chris Brown helyett olyan játékost keresett a vezetőség, akinek képességeit ismerjük. Szóba került Jermaine Spivey, őt azonban szerződés köti finn klubjához, s bár tárgyalások folytak ebből történő kivásárlásáról, ezek nem vezettek eredményre. A Spivey-nál hat évvel fiatalabb Cory Bradford azonban szabad volt, így végül az elmúlt szezont Franciaországban töltő hátvédre esett a választás.

A magyar bajnokságban három szezont lehúzó korábbi kecskeméti kedvenc 12 pontos átlagot ért el a francia ligában tavaly, majd klubot váltott. Új csapata, a Dijon nem kezdte jól a szezont, így a légiósokkal, köztük az eddigi meccsein átlagban 9 pontot dobó Bradforddal szerződést bontottak. Cory tehát játékban volt az elmúlt hónapokban, így reménykedhetünk benne, hogy nem lesz akadálya gyors beépülésének a csapatba. 2004 és 2006 között sorrendben 17, majd 20 és megint 20 pont volt az átlaga az Univerben, ahol az eredményesség első számú letéteményesének számított. Mindhárom szezonban 34 pont volt a rekordja, egyszer speciel az Albacomp ellen érte el. Legnagyobb sikere a Magyar Kupa elnyerése volt a kecskemétiekkel. Koránt sem mellékesen együtt játszott Chad McClendonnal, így már az első fehérvári edzés előtt biztos lehet benne, van, akinek a gondolatát is ismeri új csapatában. "

mogyi-34 Creative Commons License 2007.12.07 0 0 5377
Többekközt ezért szeretjük! :-) És gondolom személyesen ő mondta neked? :-)
Előzmény: milliardos (5376)
milliardos Creative Commons License 2007.12.07 0 0 5376
Bradford egy teljesen hülyegyerek a kecskemétieket is ugatta amikor elment onnan, lenevetségesezte a szurkolókat meg falunak mondta Kecskemétet. Kétszínű parasztgyerek, csak a szemetekbe fog majd mosolyogni.
mogyi-34 Creative Commons License 2007.12.07 0 0 5375
Bradford akirájjjjj!!!!!!!!!!!Megforgassa jafaxán a Spájvííííí gyereket azt úgy hajigájjja a trííít!
sarkat5 Creative Commons License 2007.12.07 0 0 5374

én sem örülök, de ne hozzá viszonyítsunk, hanme brown-hoz!

 

mindkettő cb, de azért van különbség... :-)

Előzmény: fefe22 (5373)
fefe22 Creative Commons License 2007.12.07 0 0 5373

Egyetértek...

Én például nagyon nem örülök, h Spivey helyett ő lesz... :(

Előzmény: KámánMVP (5372)
KámánMVP Creative Commons License 2007.12.07 0 0 5372
Köszi. ;)
Egyébként én Bradfordot nem szeretem... kissé agyatlan.
Előzmény: Törölt nick (5371)
KámánMVP Creative Commons License 2007.12.07 0 0 5369
Itt is megkérdezem: kinek a helyére érkezik Bradford?
Nuber, Radovics vagy Henderson? Vagy Chad? :)
Brown már nincs?
AlBaPaPi Creative Commons License 2007.12.07 0 0 5368
Tegnap még azt írtad, hogy ma érkezik. Nem tudtam, hogy ez közben változott.
A keretben levés és a játszás kettő.
Nyilván én is Hangát kezdetném, de az Olaj alacsonyabb szerkezetű csapata ellen nem biztos, hogy működne a sok centeres Alba. Ádámról meg azt hallottuk, hogy beteg is volt.
Persze ha Bradford nincs megfelelő állapotban (bár mondjuk nem Ausztráliából repül ide; szóval miért ne lehetne), akkor Hendersont kell nevezni.
Nyilván nem csak ezen az egy meccsen múlik a bajnokság, de a többivel együtt ezen is.
Meg az is nyilván, hogy megpróbálunk nyerni.
Előzmény: Törölt nick (5365)
drica Creative Commons License 2007.12.07 0 0 5367
nálunk még van hely, és akár fel is tudunk szedni Pesten. ha írsz az itteni címemre, meg tudjuk beszélni a részleteket.
Előzmény: beetee (5362)
AlBaPaPi Creative Commons License 2007.12.07 0 0 5364
HA lesz játékengedélye, akkor én 90%-ra veszem, hogy bent lesz a keretben, ui.
a Szolnok szerkezete ellen rá inkább szükség van, mint Hendersonra.
Előzmény: Boomer76 (5363)
Boomer76 Creative Commons License 2007.12.07 0 0 5363
Játékengedélye elvileg lesz, de hogy nevezi-e az edző az megint más kérdés. Én azt mondanám 60%, hogy játszik.
Előzmény: drazsen petrovic (5361)
beetee Creative Commons License 2007.12.07 0 0 5362

Tervezi-e valaki Pestről meglátogatni a szolnoki mérkőzést?

Vagy tudnék-e valahová, valakikhez csatlakozni útközben?...

 

 

drazsen petrovic Creative Commons License 2007.12.07 0 0 5361

Sziasztok !

 

A kérdésem  az volna hogy a hétvégi Olaj-Albacomp mérkőzésen játszik-e már CB ? 

 

HAJRÁ UNIVER csá drazsen petrovic !

gzus Creative Commons License 2007.12.07 0 0 5360
http://www.eurobasket.com/hun/hun.asp

Ezek szerint már leigazoltuk CB-t, és szeretettel várjuk a Kecskemétieket :)
solita Creative Commons License 2007.12.07 0 0 5359
ezt most magamra veszem, mert én vagyok az egyik :) nos igen, én kihagyom a buszos túrákat :) de nem hiszem, hogy rajtam, meg az uram múlik a busz :)
Előzmény: drica (5357)
sarkat5 Creative Commons License 2007.12.07 0 0 5358

nekem is ez volt az infom a buszról, ezért kezdtük el szervezni az autós túrát.

 

drica, válasz ment.

Előzmény: drica (5357)
drica Creative Commons License 2007.12.07 0 0 5357
miért, hányan iratkoztak fel? az én utolsó - szerdai - infóim szerint kisbusznyian se voltunk... :(
ettől függetlenül, biztos jópáran leszünk, csak hát éppen egyeseket a világ minden kincsével sem lehet rávenni a buszozásra.
Előzmény: Törölt nick (5354)
drica Creative Commons License 2007.12.07 0 0 5356
írtam mailt...
Előzmény: sarkat5 (5353)
solita Creative Commons License 2007.12.07 0 0 5355
jut eszembe, akkor ki is jön velünk holnap kocsival? :) Dobos, te velünk jössz? :D

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!