Örülök, hogy mások szerint is haza kellene költöztetni Ivkovicsot, ha már egyszer Fehérváron építkeztek, minden bizonnyal, előbb-utóbb megunják majd a világjárást is. Lehet szeretni, nem szeretni. én például Simon kifejezetten gusztustalan játékosnak tartom (a Dombóvár ellen is volt egy csúnya visszarántása, talán Deák karját kívánta letépni, egy ellene elkövetett fault után), de elfogadom, hogy itt van. Még akkor is, ha nem feltétlen értek egyet azzal, hogy világmegváltó volna. Szemben Ivkovics-al. Aki valljuk be, de egy a miénknél sokkal szegényesebb játékoskerettel ál a második helyen a bajnokságban. Úgy, hogy keretében van egy Fehérvárról ezernyi ok miatt elvágyódott, itt kicsit lesajnált, talán már nem is olyan fiatal, de Simonnal jobb irányító, temérdek nyugdíjas, egy a kosárlabdától egyszer már visszavonult légiós.
Képzeljétek el, ha ilyenek lennének nálunk, mire lennénk képesek... Visszatérve a gondolatmenetem elejéhez. Igen, el kellene jönnie az apokalipszisnek, és utána pedig a feltámadásnak. De az már egy Új Szövetség legyen. Új alapokon. Be kell látnunk, hogy a múltból nem lehet megélni: nincs csapatunk, nincs közönségünk (attól még, hogy a honlapunkra 2200 nézőt írunk be rendszeresen, a valóságban 1300-1500 embernél több sosincs a meccseinken vö. dombóvári English stat csalásokkal...), nincs a jelenre elképzelésünk, jövőképünk sosem volt, mert előre még bajnokcsapataink sem építkeztek, és már annyi pénzünk sincs, hogy mindezeket feledtetni tudná. Van viszont egy komoly közutálat, amelyet az előbbiek miatt szereztünk meg hosszú évek alatt. És ez érvényes a bírókra, az ellenfekre, szurkolóikra, mindenkire.
Ne Farkas Sanyit hívjuk ide vissza, mert (és most tudom, ezrek fognak megkövezni), de nálam ő sem feltétlen bizonyította azt, hogy a jelenlegi helyzetünkben ő volna a tökéletes megoldás. A három bajnokcsapatunkat ha megnézzük, mind messze kilógott a mezőnyből. Elvileg, akár maguktól is bajnokságot nyerhettek volna. Túl sok taktika akkoriban nem volt felfedezhető, egész egyszerűen átrohantunk a mezőnyőn. Gyors leindításokból igyekeztünk több pontot dobni az ellenfélnél. A mai kosárlabda azonban másról szól, taktikáról, fegyelemről, védekezésről, meccs közbeni szerkezetváltásokról. Lásd az egyébként igen unszimpatikus Dzunics nyilatkozatát, mely szerint a saját játékunkkal vertek meg minket, igen a tíz évvel ezelőttivel: lerohantak minket, vagy egyéni megoldásokra törekedtek.
Vagy nézzük meg Ivko-t, aki, egy itteni meglátással egyetértve, remekül meccsel. Képes teljesen képtelen kezdőcsapattal felállni, hogy aztán az utolsó 6-8 percben a legerősebb gárda álljon rendelkezésére. Meg is lehet nézni, hány meccsüket fordították meg. Mi meg megnézhetjük, hány olyan meccsünk volt idén, amelyeken az első 2-3 percben gyorsan elmentünk 10-2-re, meg 12-4-ekre, aztán hány olyan volt, amelyeken akár csak az első negyedet is megnyertük.
Miljkovic nem rossz edző, sőt! Csak nem ide, nem ennek a közönségnek való. Mert valljuk be, mi még mindig a lerohanást, a gyors játékot várjuk. Goran nem ezt tudja, hanem a szívós védekezésből való labdaszerzést, vagy egyszerűen az ellenfél támadóidejének kivédekezését, majd a 24 másodperc lehetőleg végletekig kijátszásával eleve az utolsó 8-10 másodpercre tartalékolva a figurák indítását. Ezért is választotta irányítónak Simit. Nekem a hajam hullik ki, amikor pumpálja a labdát, egyénieskedően betör, majd látványosan hanyatt esik. Ezt, amikor ellenünk játszott, nagyon nem díjaztam, de most sem örülök neki. Ráadásul nagyon rossz jellem, nem passzol embereknek, nehezen viseli, ha vannak nála jobbak is a csapatban. Nem véletlen, hogy nem túl sok időt töltött nyugaton... Valahogy, Németh Istvánt nem akarják hazazavarni a nálunk azért valamivel magasabban jegyzett lengyel bajnokságból.
Bradford aranyos tündérmackó, de olyan dobószázalékkal, ami tényleg streetballos (ugye Hanga Ádi...). Ráadásul nekem egy kicsit sántának is tűnik, vagy gond van a mozgáskordinációjával. Irányítónak gyenge, felállt védőfallal szemben tehetetlen,.. Ellenben megbontott védelemmel szemben nagyon hatékony, ha tud, akkor remekül passzol. Az tény, hogy ő legalább kosárlabdázó, szemben Barna Krisztiánnal. Borko zseniális, én ezt év eleje óta szajkózom. Az elmúlt évek egyik legjobb légiósa (Banks után...), aki megfordult nálunk, és most, hogy már csak 28-30 perceket játszik, a százalékos mutatói is javulnak. Chad-et nagyon szeretjük, mégis, a három bajnokcsapatunk játékosai közül ő volt az egyik leggyengébb négyesünk, valljuk be. A Dombóvár ellen is megmutatkozott az, hogy kiélezett szituációban rá sem feltétlen számíthatunk. Nem egyszer dobta át igen csúnyán a gyűrűt, egészen tiszta ziccerekből is, csupán, mert némi izgalmat jelentett számára, hogy az ellenfél véői bizony gyorsabbak az átlagnál.
Zé a sérülése óta nem találja magát. Lassú, körülményes, és súlyos önbizalomhiánnyal küzd. Amelynek egy oka van, minden teher az ő vállán van. Cserecenternek szerintem zseniális volna. Nem feltétlen kellene elküldeni őt, hanem okosan igazolni. Elvileg, egykoron Dávid Kornélt azzal a feltétellel engedtük el, hogy egy idényt még játszik nálunk. Jó volna ezt a biankót lassan beváltani. Jött ő már hazai idényközben is... És nem szomorkodnék, ha az egy idény 2-3 lenne. Jól ellennének Lapovval, Cziglerrel, Sitkuval és a többi régi játszótárssal. :-)
A cseréink: Hanga Ádi még mindig nagy tehetség, de lassan ezt kezdi is elhinni, azért az NS-ben ez a streetballozás erős volt, nem ezzel kellene foglalkoznia. Sajnos, most hogy Bradford itt van, és Borko is jó formában van, nem sok esélyt látok arra, hogy beépüljön a csapatba. Soós számomra az igazi pozitívum. Nem zseni, de szorgalommal hiányosságait nem hogy feledteti, de zseniális dolgokat művel és él a számára adott, sajnos minimális lehetőséggel. Dávid Geri viszont a virtuális játékok mellett a valós életben is fejleszthetné játéktudását. De legalább küzd, hajt, akar, és ha kicsit boldizsáros sutasággal is, de legalább legtöbbször eredményesen fejezi be támadásait.
Röviden: sértődött vezetők béküljetek, először magatokkal, utána meg a világgal. Mert az, hogy sem Ivko, sem Góbi, sem Wittman, sem Lapov, sem Dávid, sem Banks nincs nálunk, az elsősorban az ő művük.
A Donbóvár légiósairól pedig annyit: elvileg a játékosügynökök úgy működnek, hogy először az Albacompnak illetve a Paksnak mutatják be a legjobbnak vélt légiósaikat, kb. 5500-6000 dolláros havi fizetésért. Ha nekünk nem kellenek, akkor mennek lejebb, és keresik meg pl. a Dombóvárt. Remélem, hogy ezeknek a fiúknak az aktái valamiért elkeveredtek, és nem arról van szó, hogy valaki Christian Brown-t vagy Kenneth Henderson-t jobbra taksálta...
Én nem így gondolom. Szerintem a csapat eredményessége a szurkolók vélt vagy valós sérelmei előtt kell hogy álljon. És ha a csapatunk sikeréhez Ivkovicra, Banksre vagy Kálmánra lenne szükség, akkor bármelyiket elfogadnám a csapatunkba. Nem hiszem hogy volna olyan korábbi vétség, amit egy Alba arannyal ne lehetne feledtetni. Persze lehet durcáskodni és elutasítani akárkit, csak akkor mégis kitől várjuk az eredményeket? Lassan mindenki megfordult már a csapat kispadján de eredményt senki nem tudott elérni. Évek óta csak tengünk lengünk, nem vagyunk a magyar kosárlabda meghatározó csapata, nem félnek az ellenfél játékosai Fehérvárra jönni. És mindenhol szívesen fogadnak minket. Nem jó ez így...
2008 júniús vége van. A rekkenő hőségben egy nagy fekete Mercedes gördül be az Arév csarnok parkolójába. A soför hanyagul kivágja az ajtót, és kihajtogatja cseppet sem apró végtagjait az autóból. Az átlagnál jóval magasabb, őszes idegen a negyvenes évei elején járhat. Ahogy kiszáll, rögtön hangosan köszön. Beszéde furcsa, erősen délvidéki, talán horvát akcentussal. Sötét öltönyében lassan elindul az új munkahelye felé és a bejárat mellett szájtátva ücsörgő, zömök testalkatú, jólfésült helybélire kacsint: Te, tábblás, idefigyejjé akkor most nincs több kiafaszomozás, ugyé?!
Vásároljon Nowitzki-bábút 3 miilióért! Dallas, január 5. Hihetetlen kínálat a Mavericks szurkolóinak: 55 millió forintért Bentley, 17 millióért Harley-Davidson vásárolható Feltehetõen a Dallas Mavericks kosárlabdacsapatának van a világ legõrültebb szurkolói katalógusa. Aki ebben lapozgat, olyan gyöngyszemekre lelhet, mint például a maverickses stílusban feldíszített Bentley szerény 55 millió forintért igaz, ennyiért a csapat hazai meccsein egy ingyenes parkolóhely is jár a derék drukkernek. De ha a kétkerekûekre esküszik, akkor a speciális Harley-Davidsonhoz már 17 millióért hozzájuthat, a hasonló bicikli pedig ennek alig egy tizedét kóstálja. Aki pedig a kertjében szeretne egy óriási kerti törpét, az a csapat legnagyobb sztárjáról, a 213 centis Dirk Novitzkirõl (képünkön) formázott életnagyságú figurát vásárolhatja meg. Ha van rá bõ három millió forintja...
2008 júniús vége van. A rekkenő hőségben egy nagy fekete Mercedes gördül be az Arév csarnok parkolójába. A soför hanyagul kivágja az ajtót, és kihajtogatja cseppet sem apró végtagjait az autóból. Az átlagnál jóval magassabb, őszes idegen a negyvenes évei elején járhat. Ahogy kiszál, rögtön hangosan köszön. Beszéde furcsa, erősen délvidéki, talán horvát akcentussal. Sötét öltönyében lassan elindul az új munkahelye felé.. LEGYENLEGYENLEGYEN, de január végén a következő két vereség után!
A lehet, mi let volna ha szerű gondolatoknak nincs sok értelme a kosárlabdában. Mindenesetre azért elgondolkodtató, h felénk mindig ilyen nemsokérők jönnek.
én nem a játékosmenedzsert okolom elsősorban, hanem azokat, akik az érkezők elé tették a szerződéseket, meg akik kifejezetten ragaszkodtak a próbajátékosokhoz, mert sokat láttak bennük. brown-ban, hendersonban, na meg nuberben. utóbbiban lehet, hogy van is valami, kár, hogy nem lép pályára és nem láthatjuk. lehet, hogy megfogta volna englisht például.
MI a baj Ivkoval? Farkas Sanyin kivül ő lehet az egyetlen ember, aki képes lenne nem csak szerethető, de bajnok csapatot építeni itt Szfváron.
Ha úgy alakulna, hogy májusban Sporttársnak mégsem kell majd ruhástól az Országalmánál csobbannia, akkor a fent említett 2 úriember közül tudnék csak választani edzőt. Az elmúlt években elég sok szakember megfordult csapatunk kispadján, mindegyik egytől egyig a legfelkészültebb edzők közé tartoztak, de eredményt senki nem tudott elérni. Ide nem elég egy jól felkészült edző. Az Albacomp kispadjára olyan edző kell, aki olykor önkivületi extázis közeli állpotba tudja hengerelni a játékosokat, máskor meg higgadságot és nyugalmat kölcsönöz nekik. És erre csak Farkas és Ivkovic lehet képes.
Persze ha nem akarunk bajnokságot nyerni, hanem jó nekünk a középmezőny közepe, akkor nincs semmi gond, tök mindegy ki ül a kispadra, ezek a játékosok, ezt az eredményt akkor is hoznák, ha találomra kiválasztunk valakit innen a topicból és leültetjük a kispadra 10ed annyi pénzért mint amennyit a mostani edző keres.
Bankset felejtsük már el. Elment és kész. Vége. -> A Horváth Zoli mondjuk nem lett volna rossz.
Sajnos érzelmi alapokon döntünk, mert mint szurkolók nem is lehetünk mások, mint elfogultak és szubjektívak.
Szponzor? Elég nehéz kérdés. Jobb lenne, ha külön-külön lenne a gazdasági és a szakmai része a klubvezetésnek, de sajna ez a magyar valóság, h mindig azok irányítanak akik nem értenek hozzá. Mindenesetre azt hallani, h az Albacomp nem áll túl fényesen mostanában, tehát más támogatóval még akárki is lehet edző.
Már csak a játékosmanagerekre lennék kiváncsi, h a nekünk játékosokat hozó jóember hol van akkor amikor a többi csapat ilyen légiósokat hoz, mint ez a Dombesz aki állítólag harmad akkora költségvetéssel van, mint mi...
Nekem itt mindenki túl optimistának tűnik, szerintem nem kéne, pedig túlnyomórészt én is az vagyok. Reméljük a végelszámolásnál jobbak leszünk, mint a tavalyi 6. hely, mert hiába vagyunk a 4be, ha kiesünk...
Ivkó és Dávid Kornél csak álom, ahogy a kicsi húszár is. Pedig jó lenne... végre újra bajnoknak lenni...
DE mindez csapat, koncepció (pl: figurák) nélkül csak álom, ábrándozás (az élet megrontója).
a dölt betűs résszel kapcsolatban pár dolog jutott eszembe:
1. ha bejön amit írsz, akkor fel tudok ajánlani egy egész jó helyet a C szektor közepén, mer én ebben az esetben csak akkor jövök meccsre ha az említett délszláv eltiltását tölti és épp P.Nagy ül a kispadon
2. miután a Pécs bajnoki döntőt játszik idén, miért engednék el?
3. ki lesz a főszponzorunk? mert ha Minár igen, akkor a délszlávot nem hiszem hogy engedi a padra.
Az a nagy szégyen ,hogy ha Cory nem dob,zsinorba 5 triplát ,kataszrófális 20 pontos sima vereséget szenvedünk.Ezen kell elgondolkodni kedves edzőt támogató publikum! Én már megjósoltam ezt szeptemberben:légióscseréket,edzőváltást,Zé elvérzését a gyorsabb centerek ellen.Banks kellet volna úgye kedves vezetőség,bajnokság legjobbja nem kellett nekünk.
Én Benczével kapcsolatosan már nem idegeskedem. Egész egyszerűen sajnálom őt, mert csak sajnálatra méltó, kész. Bár megjegyezném, hogy van olyan játékosunk, akit 1256-an fütyültek ki, mégis felállt a padlóról. Más mentalítás, más beállítottság. Egy a bajom, hogy Bencze produktumához az statisztál, akinek nem az lenne a dolga.
A tegnapi meccs nekem nagyon tetszett, még vereség ellenére is. Simont azért megkérdezném, miért gondolja azt, hogy másnak nem szabad húzóembernek lennie? Eddig egyedül volt az atyaúristen, most már vannak hárman, a háromból kettő (Radovics és Krisztián Bradford) jól megértik egymást, passzolnak is egymásnak.Pl. Lehetne még sorolni, de minek.
Mi azt mondjuk, hosszú a kispadunk. Az lehet, de az, hogy sokan ülnek rajta, nem azt jelenti, hogy minőségileg is jók vagyunk. Az észt nem lehet tanítani, ez a tegnapi meccsen is meglátszott.
Az meg nekem igazán nem tetszett, hogy magaslóról az mondjuk a dombóvári játékra, hogy streetballos játék volt, mert aztán mi ne használjunk pejoratív jelzőket, mert sehol se vagyunk. Nekünk nem ízlett a Szolnok ütök-vágok játéka, most nem ízlett a Dombóvár improvizatív játéka, nekünk nem fekszenek az aktuális ellenfelek. De felkészülési meccsen közel húszról engedtük elszórakozni a meccset, mert mi próbálgattunk ezt-azt. Itt az eredménye.
Le kellene szállni a földre, mert a világ (Tolnától-Vas megyéig) lassan elszalad mellettünk, mi meg ott állunk Shannon és Dávid Kornél kézlenyomata előtt és ábrándozunk.
Tegnap az jutott eszembe, hogy azért egy Góbi Ricsit talán mi is tudtunk volna használni.
Meccs közben arra jöttem rá, hogy attól, hogy 2000-ben még mi voltunk a bajnokok nem vagyunk arra predesztinálva, hogy mi mindig nyerünk. Nekem 8 évre volt szükségem arra, hogy felfogjam, hogy ami ment 3 éven át az most valahogy nem megy. Régen azt mondtam, hogy ha 5 perccel a vége előtt nem ment az ellenfél 6 pontnál többet akkor nyerünk. És ez mindig bejött. Akkor az ilyen meccseket, amin nüanszok döntenek mindig megnyertük. Tegnap vagy 4-szer álltunk fel 8-11 pontos hátrányból de a saját árnyékunkat nem tudtuk átlépni, majd az utolsó 1,50-et 92-91-ről 10-2 re buktuk. Hanga utolsó (utáni) másodperces ziccere már nem osztott nem szorzott, de legyen 10-4. Hazai pályán! Lehet, hogy Ivko cserélgetős , csapat forgatós módszere nem tetszik a szakértőknek, de biztos, hogy 10 játékos folyamatos játékban tartása előnyös. Legalább az kiderül melyik 5-sel kell pályán lenni az utolsó 2 percben. Dávid (G), Hanga, Soós, Nuber és akár Szabó T. percekre való beállásával a kezdő ötös is frissebb lehetne a végjátékban. Most is megjegyzem nem értek a kosárlabdáhozm, csak szeretem azt.
Hanga Ádám kosara az utolsó fordulóbanfog felértékelődni amikor 7 pontos vezetésünknél a z időntúli büntetőkből Mills csakl egyet dob be és így mi leszünk a 4.-ek. Hurrá, optimizmus.
Tegnap vártam volna valamit Gorantól, de semmit nem kaptam/kaptunk. Azon gondolkodtam meccs elött, hogy milyen meglepetést eszel ki a dombóvári játékosoknak és mivel használja ki a bővebb játékoskeret adta lehetőségeket. Zónát vezényel, egész pályás letámadást, váltott védekezést???
Erre megpróbáljuk lábon követni a sokkal gyorsabb ellenfelet.. Eredmény 101 kapott pont és vereség hazai pályán. Nem emlékszem, hogy kaptunk volna otthon 100 felett valaha is..
Mikor English egymás után bevitte Simont a palánk alá és bepöttyintette a ziccert, akkor látszott a totális tanácstalanság a csapaton.
Bencze Zoli csak a hozzá hasonló méretű, de lassabb centerek ellen használható támadásban. Akiket nem tud gyorsaságban megverni, azok ellen esélyes sincs, ugyanis nem tud centerpozícióban játszani, ami valljuk be elég nagy baj egy centernél..
Nem gondolom azt, hogy szarik bele, sőt elhiszem neki, hogy akar, de újabban ennyit tud. Pedig ő is közönségkedvencnek indult. Sterbenz berakta a csapatba, szép dolgokat csinált. Farkas Sanyi edzőssége idején a Kaposvár elleni kupadöntőben egyedül hozta vissza a meccsbe a csapatot. Aztán jött a szemsérülése és azóta csak folyamatosan visszafejlődik. Évről évre gyengébb.
Jövőre remélem Gulyás párjaként fickándozhat. És a legjobbakat kívánom neki. Tényleg. De észre kellene vennie, hogy nincs Fehérváron jövője. Nem bízik benne a közönség, és lassan már a vezetés sem. Ha más környezetbe kerül, talán még az előnyére válik.
A másik baj, hogy ez nem Miljkovics csapata. Ő megkapta a szezon elején a bizalmat, de a 4 választott légiósából csak 1 az, aki használható és Albacomp szintű játékos. Miközben elsiklott mondjuk egy Lesko felett, aki tavaly a játékosa volt, tehát jól ismerte. Ez az ő hibája.
Ő kigondolt egy csapatot, egy koncepciót, ami, ha müködött is, nem biztos, hogy a 4 közé jutáshoz elég lett volna. Brownnal?? Nuberrel???
Lehet, hogy nyertünk volna pár meccsel többet, átlagban 65-57-re, de a négy közé jutás nem hiszem, hogy meglett volna. De ezt már sohasem tudjuk meg.
Most kapott egy teljesen más stílusú keretet, amivel úgy néz ki, hogy nem tud mit kezdeni. Vagy mondjam, azt hogy nem érzik még egymás stílusát.
Az idei első Albacompnak legalább védekezése volt, ennek a mostaninak semmilye sincsen..
És mintha ő is elbizonytalanodott volna.
Talán feladta??
A januári első meccs előtti erőnléti edzés nemcsak Kruscsicsnak, de Gorannak sem jött be..
Benne van a pakliban, hogy ha idén nem jutunk négy közé, akkor kiborul a bili. És ezúttal valóban..
2008 júniús vége van. A rekkenő hőségben egy nagy fekete Mercedes gördül be az Arév csarnok parkolójába. A soför hanyagul kivágja az ajtót, és kihajtogatja cseppet sem apró végtagjait az autóból. Az átlagnál jóval magassabb, őszes idegen a negyvenes évei elején járhat. Ahogy kiszál, rögtön hangosan köszön. Beszéde furcsa, erősen délvidéki, talán horvát akcentussal. Sötét öltönyében lassan elindul az új munkahelye felé..
ne aggódj, egy meleg májusi estén/éjszakán jó muri lesz megmártózni az Országalma hűsítő vízében:-))
Mert különben is mikor nyerjük meg a bajnokságot ha nem akkor, amikor senki sem, még a legelvetemültebb Alba drukkerek sem számítanak rá?
Szerintem most jön el a csapat életében az a bizonyos fordulópont, ami adhat egy kis plusz löketet a fiúknak. Kaposváron és Zegen kötelező lesz nyerni, és itthon megverjük a Paksot. és akkor hozzuk a januári 3 kötelező győzelmet (igaz ezt az elején még úgy kalkuláltuk, h a Dombeszt verjük és a Paksot nem, de végül is tök mind1, sőt így még talán jobban jövünk ki a dologból...ráadásul elég lesz vacak 8 ponttal megverni a Paksot és máris jobb az egymás elleni mérlegünk, ami a végén még sokat fog számítani)
szóval akkor Te otthon maradsz ha megnyerjük a bajnokságot és nem jössz ki velünk ünnepelni?:-)))
Azt hiszem ilyen kilátástalannak tünő helyzetben szoktak olyan fogadalmakat tenni, "hogyha megnyerjük a bajnokságot, akkor ruhástól fürdök meg az országalma csobogó vizében"
na, benne vagy? teszel 1 ilyen fogadalmat?:-))) Vagy titkon még Te is bízol a srácokban? Több van ebben a csapatban, mint amit eddig mutatott, csak valahogy ki kellene belőlük hozni legalább a 100%-ot, mert eddig kb olyan 60-70%-ot adhattak ki magukból.
Nem kell farkassanyizni, tényleg nem aktuális most ez a dolog (sajnos)
Az élet mondjuk őt igazolta Benczével kapcsolatban, mai napig nem értem h N.G. miért ragaszkodik hozzá ennyire makacsul. Beláthatná végre, h nálunk már nem fogja megváltani a világot.
A tegnapi meccs nagyon jó kis derby volt, kár h kikaptunk, de még nincs veszve semmi. Nem az alapszakaszt kell megnyernünk hanem a rájátszást:-)
Számomra 2 negatívum volt ami szemet szúrt. Egyrészt az, h amikor idejött ez az edző, akkor úgy lett beállítva mint egy temperamentumos sokszor a félpályánál ordibáló a játékosokat 130%-ra feltüzelni képes edző. Ehhez képest legtöbbször olyan higgadt csendes, mintha egy 50-es éveit taposó angol úriember lenne aki épp a délutáni teázásra készül. Azt nem vitatom h egy remekül felkészült edző, aki ismeri a sportág legapróbb részleteit is...de ide ennél több kellene. És pont az ilyen szoros meccseken, amikor szinte 2 egyforma tudású csapat játszik kiélezett végjátékot sorsdöntő lehet az h mennyire pörgeti fel az edző a játékosokat. És én tegnap nem vettem észre h fel lettek volna tüzelve a játékosaink, míg az ellen minden egyes játékosa maximálisan pörgött.
A másik ami érthetetlen volt h 40 msp-vel a vége előtt pár pontos hátránynál, miért nem faultolunk egyből? Miért hagyjuk h 15-17 msp-ig vezetgessék a támadást zavartalanul, majd kosárral fejezzék be az akciót?
Na mindegy, lesznek még itt az alapszakaszban nagy körbeverések, a lényeg h a 8-ban legyünk bent, onnan bármi megtörténhet. Nincs még lefutva ez a bajnokság, különben is egy 10 éves jubileumot méltóképp kell megünnepelni:-) rég ünnepeltünk már az országalmánál győztes fehérvári kosarasokat... itt lenne az ideje!
nekem tetszett a tegnapi meccs, mert jól szórakoztam.
igaz az elején, kb az első 3 fújásnál azt éreztem hogy nem kaphatunk ki mert olyan baromságokat fújtak a dombesz kárára hogy akkor úgy véltem, nem lehetünk elég balfaszok.. aztán ez sajnos megváltozott.
először is aki Radovicsot fikázta, annak továbbra is szívesen adok ingyen mosószappant (saját szaros szájának kimosására) mert a "kurvalassú" emberünk szerezte a leindulásos pontjaink nagy részét---
védekezésünk kissé kabaré volt valóban, Millsnek gyönyörűen kiürítették a területet a csapattársai, és ezt Simi állandóan beszopta, sajnos.
egy lélektani pillanatot éreztem, mikor feljöttünk kettőre tán 79-81 körül és elbohóckodtuk a támadást.
a Dombesz teljesen megérdemelten nyert, külön örülök h Bódi Feri ebben vastagon benne volt, kár volt őt elengedni. gratula neki.
szerintem nincsen semmi baj, csak fel kell ébrednünk hogy egyelőre közünk nincs a 4hez. (ugye milyen értékes egy ezüst???) el kell fogadnia mindenkinek hogy ez egy kosárlabda bajnokság nem pedig egy Albacomp bajnokság.
a végén pár arc elkezdett Farkassanyizni. ami szerintem óriási hülyeség. egyrészt ezzel megint kurvára támogatjuk a saját csapatunkat (vö. Radovics kifütyülése) és ahogy egy párszor ezt nálam jóval informáltabbak leírták, egyelőre a jelenlegi klubvezetés/támogatói kör és Farkas együtt említése elég abszurd. nameg szintén valaki már egyszer megjegyezte hogy a kupiban a minőségért elsősörban a lányok felelősek, csak aztán a madam. :)
Hátralévő vendég meccseink: Kaposvár , Zete, Pécs, Körmend, Sopron, Nyíregyháza, Dombóvár. Szerintetek az elmúlt két év idegenbeli eredménytelenségünket alapul véve mennyit hozunk ebből? A Kvár kötelező lenne, de ott nem mostanában nyertünk, a Zete az utolsó szalmaszálba kapaszkodik, Pécs talán, Körmend ki tudja hogy áll ki, de ellenünk úgy fognak menni mint a Falco ellen, Nyíregy összeállt, de talán az egymás elleniben jobbak leszünk :)), Sopron reménytelen, ennél gyengébb Sopron ellen sem tudtunk nyerni, Dvárt tegnap láttuk, otthon még jobbak.
Lássuk a hazait: Paks centerposzton agyonver minket, de bedobóban jobbak lehetünk, Mafc, Hódmező, Kecsó kötlező. Szolnok erősödött, de nem a tavalyi formájukat hozzák idegenben, Falco..... hagyjuk az esélyeinket, csodák vannak.
Itthon 6-ból hozhatunk 5-öt, egy buktánk még biztos lesz a Paks, Falco Olaj hármasból egy ellen.
Idegeben talán nyerünk 2-öt, bármég nem tudom hol.
Az 14 -12. 6-7 helyre elég lehet. De ez a legoptimistább levezetés ehhez a maximumot kell nyújtani.
Amellett, hogy Zé nem elég 5-ben, Dávid Geri és Chad sem oldja meg a 4-est. Ez a legnagyobb hibapont az idei szereplésünkben, bár én csak szurkolok, nem értek hozzá.
Sajnos tegnap a védekezésünk miatt buktunk.De ezért csak Zét felelőssé tenni baromság. Senki nem segített be a másiknak.Ha Simit megverte az alapvonal felé English ( nem volt ritka) vagy nem segített be neki senki és az amcsi simán beejtette a gyűrűbe a labdát, ha meg jött Zé, Chad nem lépett be Kinsellára, English beadta a labdát és a gitáros nem hibázott.
Az egész meccsen nem volt semmi szerencsénk, pedig jól küzdöttünk. Amit Merlin91-Rostás ír, a sorsdöntő Deák triplánál is vagy kétszer pattant meg úgy a labda valaki kezén, hogy arról nem is tehetett.És az Ilyen szituációban soha nem hozzánk esett a labda. A döntő viszont szerintem 92-91-nél Bódi triplája volt, azt nagyon üresből dobta. Ugyanilyent dobott az első negyed utolsó másodperceiben. Az 6 pont ajándékba. Már tavaly sem értettem Bódit miért engedtük el Nyíregyházára az egyik legjobb, legmegbízhatóbb 6. ember volt az egész bajnokságban. Nem tudjuk megbecsülni az értékeinket!
English nekünk bebizonyította, hogy az aszisztjait nem dvári statisztikusok csinálják. Engem speciel nem zavart volna ha nem teszi meg. Nagyon jó játékos ezen a szinten ahol a magyar kosárlabda áll.
a 6-7 eUSD-t kereső bencze zolit a havi 1600 dollárt kereső kinsella is lejátszotta a pályáról...
nem vitatkozni akarok, mert tudom, te sem vagy egy zé-fanatikus :-D, de szerintem igenis pihenhetett volna többet. mindegy, ki jön helyette, jöhet akár szabó tibi is, mert nem lenne haszontalanabb.
én sem zében csalódtam ma a legnagyobbatt ettől függetlenül. hanem már megint simiben. siralmas, amit védekezés címszóval produkál.