Ez a rovat az Írástörténeti Kutatóintézet baráti körének a szélesebb nyilvánosság felé történő megnyitása kíván lenni. Be akarunk számolni az itt végzett munkáról, meg akarunk vitatni nyitott kérdéseket az előrelépés érdekében.
A székely rovásírás eredetét kutatva ugyanis sok új felismerésre jutottunk a kutatótársakkal, amelyeket érdemes megbeszélni. Azt is tapasztaltuk, hogy nagyon sok segítséget kaphatunk a nyilvánosságtól.
Így jutottunk például egy hun tárgyhoz, amelyiken székely betűs, magyar nyelvű rovásfelirat van. Így kaptuk a most bemutatandó honfoglaláskori keresztet is, amelyiken szintén van egy magyar nyelvű rovásfelirat. Az akadémikus "tudomány" mindezekről még - tudtunkkal - semmit sem tud, vagy nem foglalkozik vele.
Így találtunk egymásra és újabb segítőtársakra is, akik fordításokkal, nyomdai előkészítéssel és millió más módon segítettek nekünk, meg a tudományos kutatásnak. Illik valamit közreadni ezekből az eredményekből és érdemes a nyilvánosságnak ezt a formáját is kihasználni a továbblépés érdekében.
A rovat címében megfogalmazott állítást is megvitathatjuk (a google-ba beütött "Az Éden írása" keresőszövegre megjelenik a tanulmány), de van ezer más írástörténeti tárgyú megbeszélnivalónk is.
A rovatot rovó nyitja, de ezen a fedőnéven több munkatársunk is közreadhatja a véleményét.
Emlékezzünk ! Az egyiptomi sem megfejtett: van 4-5 olvasata , vagyis csak JELENTÉSBELI azonosítása van, de hogy hogyan kell igazán hangban megjeleníteni, az még mindig rejtély..
Az etruszkkal kapcsolatban : ismerjük az ábécét, van jópár sírvers és pár hosszabb írat lemezeken, kisebb-nagyobb tárgyakon.
Ami talán sokaknak meglepő, hogy Alinei az itt felsoroltakban fellelhető etruszk kapcsolatoktól függetlenül jutott ezekhez hasonló következtetésre:
"Emlékeink" legnagyobb részét a finnugorizmus egyoldalú kutatása tölti ki. Így nincs is min csodálkoznunk, ha hirtelen kiderül, más országokban azért nem éppen úgy áll a helyzet, mint ahogy nekünk tálalják.
( Ezt hasonlíthatnám a REZSIM-RÁDIÓ és a SZABAD_EURÓPA RÁDIÓ emberekre gyakorolt hatására: Jól tudtuk, hogy mit kell kiolvasni mindkét adó soraiból: a REZSIM-legalább negyedét, a másiknak pedig a felét vedd : és nagyjából azt látod, ami a valóság)
Az etruszk nyelv valóban nincs teljesen megfejtve. Ezért van az alábbi listában az aras után kérdőjel. Mert Alinei is csak sejti a jelentését.
S ezért nem írtam ide egyet sem azon etruszk szavak közül, amelyeknek a fordítását még nem ismerjük.
Egyébként rengeteg etruszk szöveg van, köztük igen hosszú is akad. Azaz van lehetőség a megfejtésre, hiszen az ábécét (ezt szokták mondani) már régen ismerjük.
Az etruszk szavak egy része átment a latinba, s ezek egy részéről még az ókorban megírták, hogy etruszk eredetű. Ha ez mondjuk öszetett szó volt, akkor az összetétel tagjai más etruszk szövegek értelmezését segítik. Ezek az etruszk szövegek egyébként leginkább sírfeliratok. Ezért elég gyakoriak pl. a méltóságnevek. Közéjük tartozik a zila (Gyula) és kend (kende) - ezeket Alinei azonosította a magyar megfelelőkkel. Az általában egyszerű sírfeliratokban gyakran szerepel néhány szó, mint pl. a "fia", "halott", "sírhely" stb., amelyeket talán már belső elemzéssel is meg lehetett érteni, ki lehetett következtetni.
Az etruszkológiának több évszázados (évezredes?) múltja van (jhiszen már a rómaiak is foglalkoztak az etruszkok történelmével) s közben felgyülemlett a tapasztalat. Sokan kutatták, köztük kitűnő elmék. Az utóbbi évtizedekben a nyelvemlékek belső elemzésével foglalkoztak.
Ezen Alinei annyiban változtatott, hogy egy külső nyelvet, a magyart vette igénybe s - úgy tűnik - bejött neki.
Götz László 141 etruszk szót hasonlított össze a sumérral, s 40 %-nak volt sumér párhuzama. Ezek közül néhánynak önként kínálkozott a magyar megfelelője is:
sumér etruszk magyar
As, Is „egyetlen, egyedüli”Ais, Eis „istenség”ős (az isten előtagja)
Az etruszk szóképzésben feltűnő a raghalmozás (a ragláncok) jellegzetes „finnugor” jelensége, így pl. az ún. kettős, sőt hármas birtokos eset. Az egymásra rakódott ragok különböző természetűek és értékűek lehetnek, mint pl. amikor helyhatározórag kapcsolódik a birtokos esethez (Pallottino/1980/213-214).
Mindezen jellegzetességeket – a mássalhangzó-elhalkulásokkal és magánhangó-kivetésekkel együtt – azonos formában megtaláljuk a sumér nyelvben is. A zöngés mássalhangzók zöngétlenné válása vagy egyes magánhangzók eltűnése az etruszkkal teljesen párhuzamos módon a sumérben is csak a kései szövegekben jelentkezik, amikor a sumér már igen erőteljes szemita hatások alatt állt, s élő nyelvként való használata nemsokára meg is szűnt. E nyelvtani és hangtörténeti megegyezések azért különösen fontosak, mert az alább bemutatandó sumér-etruszk szópárhuzamok látszólagos hangtani eltéréseinek jobb megértéséhez lényegesen hozzájárulnak.
Az etruszk-magyar párhuzamok anatóliai-mezopotámiai eredetére utal, hogy a következő ragok egyeznek a sumérban, az etruszkban és a magyar nyelvben:
etruszk -eri ,,-nak, -ért"; sumér -ra, ir, -er "zu, auf, für"; magyar -ra, -re, -ért.
etruszk - ethi; sumér -da, -de, -di; magyar -d, -da, de lokativuszrag (pl. oda, ide, Várad, Várda).
Az írásreform folyamatának köszönhetően a Kr. e. VII-V. századi etruszk írásemlékekben már csak 23 betű fordul elő, a későbbiekben pedig csupán 20 (Pallottino/1980/211).
Ez arra vall – írja Götz László – hogy az etruszk ábécé kialakulása a VII. századnál sokkal korábbi időkbe nyúlik vissza, abba a korba, amikor még használták a zöngés zárhangokat. Ezzel viszont az etruszk ábécé görög eredetének feltételezése valószínűtlenné válik, mert a görögök maguk is csak a VIII. században vették át a föníciai eredetűnek tartott ábécéjüket.
Hozzátehetjük: semmi okunk sincs azt feltételezni, hogy az etruszkok írást nem ismerő népként jöttek volna el a kisázsiai hazájukból (Kr. e. 1 100 és 1 000 táján), amikor Kisázsiában, az Égeikumban és Földközi-tenger keleti partjainál a görög és a föníciai írást megelőzően is fejlett, magánhangzókat is jelölő írásrendszereket használtak. Ha az etruszk írás hasonlít a görögre, a székelyre, vagy a föníciaira, akkor annak az lehet az oka, hogy a ezek a népek ugyanabból a kisázsiai íráskultúrából merítettek.
Erre utal ama tény is, hogy a magyar számrovás közelebb áll az etruszk számrováshoz, mint a latinhoz.
Távol áll tőlünk -- ha beszélhetek többesben ---- még az az okosság, amire vágyunk.
Ellenben vagyunk annyira következetesek és éleslátóak a kellő információk birtokában, hogy ne nézzenek egyesek bárgyúaknak és orruknál fogva vezetendőnek, csak mert a státusz még mindig feltételezi az örök és mindenható igazság birtoklását. Nos ebben még van mit tanulnia a statikus-finnugorizmusnak, szemben a dinamikuséval.
De ha már faszságokról beszélünk, meg lehetne említeni jópárat akár Róna-Tas András "éleslátásából" is....
"...Hasonló véleménynek ad kifejezést a szegedi urál-altáji tanszék vezet?je, Róna-Tas András professzor is a Nyelvrokonság cím?, er?sen politikai beállítottságú nyelvészeti munkájában. Róna-Tas hangoztatja, hogy nyelvrokonság csak abban az esetben fogadható el, ha a vérségi rokonság is fennáll. De hát kedves professzor úr, ezzel éppen Ön húzta ki a sz?nyeget a finnugor-magyar nyelvrokonság alól..."
És az egyoldalúságról, ha már itt tartunk:
"...Annak ellenére így volt ez, hogy a béketárgyalásokra a „szláv” népek, nemzetek tudósai kidolgozott érvrendszerrel és tudományosnak tetsző anyaggal indultak, bőségesen érintve a korai szláv–magyar érintkezéseket. A magyar fél felkészültségben olykor még felül is múlta a szláv tudományosságot, ám míg a szláv történészek egyike-másika ismerte a magyar (nyelvű) anyagot, addig a magyar történészek szláv nyelvi ismeretei igencsak gyérek voltak. Oka volt ennek az a máig érő felfogás is, miszerint a szlavisztika mindenekelőtt nyelvészeti jellegű diszciplína, és fő kutatási területe a szláv nyelvrokonság, ezen keresztül kölcsönösség (Csehszlovákia létének egyik fontos érve, nem kevésbé a szerb–horvát együttélésé!), illetve magyar vonatkozásban a jövevényszavak problémája, amelyet jókora egyoldalúsággal tárgyalt nem kevés ideig a kutatás. Nevezetesen csupán a magyar nyelv szláv jövevényszavairól volt szó, és nem az érintkezések okozta kölcsönhatásokról....."
Namost, ha ilyen okosak vagytok, akkor miért van az, hogy eddig csak szánalmas faszságokat olvastam a finnugor nyelvrokonság állítólagos alternatívájaként?
Köszönöm a kimerítő leveledet, amely nem csak a hosszúsága, hanem a téves kinyilatkoztatások miatt is fárasztó. Ezek közül csak egyet:
kavkaz: "Ha két nyelvnek 100%-ig, tehát az összes szava megegyezik, attól még az a két nyelv NEM ROKONA EGYMÁSNAK, ha csak ennyi bizonyítaná a rokonságot."
Válaszképpen:
****************************************
A NYELVROKONSÁG ISMÉRVEI
Mikor tekinthetünk rokonnak két nyelvet? Nincs rá egységes válasz, mert a „tudomány” képviselői az alapelvekben sem értenek egyet.
A finnugrizmus képviselői általában azokat a nyelveket tekinti rokonnak, amelyek egy alapnyelvből levezethetők. Róna-Tas András a nyelvrokonság dinamikus definicióját adja: „két nyelv akkor rokon, ha a közös alapnyelv és az ő nyelvi rendszerük között folyamatosság állapítható meg” (1978/372). A definició alkalmazásához azonban ismerni kell az alapnyelvet, valamint az alapnyelv kora óta lezajlott nyelvi folyamatokat is.
A fenti elvet végsőkig túlhajtva az is megállapítható, hogy „a rokonság a nyelv történetére és nem a tartalmára vonatkozik” (Ross/1991/78). Ez az elvileg helyes, de patikaszagú rokonság-meghatározás a gyakorlatban aligha alkalmazható, hiszen adatok híján az alapnyelv létéről sem lehetünk meggyőződve, az 50-150 ezer éves nyelvi folyamatok pedig lényegében ismeretlenek.
Az effajta rokonságfogalom ad lehetőséget a finnugrizmushoz hasonló, politikai okokból összeeszkábált, tudományos eszközökkel bizonyíthatatlan elméleti konstrukciók trónra emelésére.
A magyar finnugrisztika ennek ellenére (vagy éppen ezért) úgy véli: két vagy több nyelv rokonságának tisztázásakor a feladat az, hogy a nyelvekben levő különféle elemeket és rendszereket abból a szempontból vizsgáljuk meg, visszavezethetők-e egy közös alapnyelvre. (Róna-Tas/1978/390)
Róna-Tas András idézi (1978/169) Bloomfield álláspontját, aki másként közelíti meg a kérdést: „A rokonítás alapja a hasonlóság, méghozzá a legközönségesebb nyelvi jelenségek, a mindennapi nyelv szerkezeteinek, alaki csoportjainak és alapszókincsének hasonlósága”. Ez a praktikus meghatározás a ma is tanulmányozható tartalomra épít, azonban szükségképpen egyenrangúként kezeli az ősi örökséget a fel nem ismert kölcsönzésekkel és areális hatásokkal.
Így gondolkozik J. H. Greenberg is a Stanford Egyetemen, aki mintegy százötven nyelvcsaládot néhány óriáscsaládba csoportosított, anélkül, hogy rekonstruálta volna a fejlődésük különböző szakaszait; s azt állítja, hogy a sok nyelv egyidejű összehasonlításának módszere olyan rokonságok felismerését teszi lehetővé, amelyek elkerülik a szűkebb területre szakosodott nyelvészek figyelmét. Az összehasonlítást szükségszerűen a hasonlóságokra (tehát a nyelv tartalmára) alapozta.
Tolnai Vilmos (Magyar Nyelv, 1924) hasonló szellemű meghatározása szerint egy nyelv abba a nyelvcsaládba tartozik, amelyhez tartozó szavak benne a leggyakrabban előfordulnak.
Ha sorra vesszük azokat az ismérveket, amelyekre a finnugrista koncepciót építették, látni fogjuk, hogy egyrészt a finnugrista nyelvészeten belül sincs egyetértés ezek értékéről, ami az elméleti alapok bizonytalanságára utal. Másrészt az is látható, hogy esetenként e „bizonyítékok” is erőtlenek, néha a kifejtett elveknek sem felelnek meg; ezért nem alkalmasak a finnugrista tétel alátámasztására.
Ráadásul a finnugrista nyelvrokonság "ismérvei" az uráli-finnugor körön kívül is előfordulnak, megtalálhatók az altáji, a paleoszibériai és más nyelvekben is. Mindezek miatt alapos okkal gondoljuk, hogy bár a jelenleg ismert nyelvek közül a finnugor nyelvek állhatnak legközelebb a magyarhoz, ennek a kapcsolatnak az értékelésére a finnugrista nyelvtudomány nem rendelkezik megfelelő elméleti eszközrendszerrel. Nincs elegendő nyelvészeti ok a magyar nyelvnek a „nem-finnugor” nyelvektől való éles elhatárolására; a finnugor ősnyelv, ősnép, őshaza (nyelvcsalád és őstörténet) feltételezésére. Az antropológiailag nem rokon „finnugor” népek nyelvében tapasztalható rokonságszerű jelenségekre a finnugor nyelvcsalád ötleténél alkalmasabb magyarázatok is adhatók.
****************************
Javaslom, hogy mielőtt nagy önbizalommal elkezdenél kioktatni, legalább a finnugrista irodalmat nézd át!
Az etruszk nyelv ragozó típusú volt, s nem rokonítható sem az indogermán, sem a szemita nyelvekkel. Ezért az etruszkot több ragozó nyelvvel igyekeztek rokonsági kapcsolatba hozni (pl. a baszkkal, egyes kaukázusi nyelvekkel, a dravidával, a finnugorral stb.), ezek a kísérletek azonban a közelmúltig eredménytelenek maradtak. E nyelvhasonlítások kudarca következtében került előtérbe az ún. kombinatorikus módszer, amely más nyelvek segítségül hívása nélkül a fennmaradt szövegek belső elemzésével próbálta az etruszk nyelvet értelmezni. Ez a kombinatorikus módszer dominált a kutatásban a közelmúltig.
2004-ben aztán Mario Alinei professzor, az európai nyelvhasonlítás doajenje, többek számára korántsem váratlan bejelentést tett: az etruszk nyelvet egyértelműen azonosította a magyar nyelv ősével. Ez a bejelentés azért nem okozott különösebb meglepetést, mert korábban már többen próbálkoztak az etruszk szövegek magyar olvasatával. A tudomány berkeiből érkezett új bejelentés már benne volt a levegőben.
Az első ismert etruszk feliratok a Kr. e. VII. század elején jelennek meg. A betűket a kutatás egybehangzó álláspontja szerint el tudjuk olvasni, mert az etruszk jelek hangértéke a görög ábécék segítségével tisztázható volt. Az etruszkok kezdetben egy 26 betűs jelsort használtak. Többen görög eredetűnek tekintik az etruszk ábécét, de ez a kérdés vitatott (Pallottino/1980/209).
A Kr. e. VII – V. században sokkal fejlettebb a magánhangzóhasználat, mint a későbbi feliratokban. Megfigyelhető a magánhangzó-illeszkedés gyakorlata is. A kései szövegekben a zöngétlen hangok átalakulnak hehezetesekké, a hehezetesek pedig spiránsokká, ami megegyezik a germán nyelvek hangzóeltolódásával. Talán ugyanezzel a folyamattal (a zöngétlenné alakulásukkal) magyarázható a zöngés zárhangok (b, g, d) hiánya is az etruszkban. A szóhangsúly a magyarhoz hasonlóan az első szótagon van, és ebből következett a magánhangzó kiesése a hangsúlytalan szótagokban. Ennek köszönhetően alakultak ki a kései nyelvi szakaszra jellemző bonyolult mássalhangzócsoportok (Pallottino/1980/212).
A mássalhangzócsoportok kialakulását Mario Alinei csak látszólagosnak, pusztán írásbeli jelenségnek tekinti, feltéve, hogy az etruszkok a sémi népek mássalhangzójeleihez (tulajdonképpen szótagjeleihez) hasonló módon oldották meg a szótagok rögzítését. Alinei professzor úgy véli, hogy e módszer az etruszk-karthágói szövetségnek köszönhetően terjedt el Etruriában.
Azonban más párhuzamot is figyelembe lehet venni.
Ez pedig a székely írás „hangzóugrató” gyakorlata, amely szintén lehetővé teszi a magánhangzók kihagyását, azaz az írásképben ugyanúgy mássalhangzótorlódást eredményez. Ez a székely hangzóugrató gyakorlat megegyezik a hettitáknál kiterjedten alkalmazott eljárással, azaz korábbi a föníciai írásnál. A hettita hieroglif írás és a székely rovásírás közeli rokonok (mintegy 20 hasonló formájú jele van a két írásnak, s e jelpárok között 12 esetben tartalmi kapcsolat is megfigyelhető). Ezért – a magyar és etruszk nyelvi-kulturális kapcsolatok fényében – feltehető a székely és az etruszk hangzóugratás közös anatóliai eredete.
"Ha két nyelvnek 100%-ig, tehát az összes szava megegyezik, attól még az a két nyelv NEM ROKONA EGYMÁSNAK, ha csak ennyi bizonyítaná a rokonságot..."
Ez a legnagyobb blődség és ELMÉLETI FANTAZMAGÓRIA , a VALÓSÁGHOZ SEMMI DE SEMMI KÖZE, mivelhogy egyáltalán nem állja meg a helyét..Éppenhogy a valószínűségszámítás bizonyítja az ilyesmi abszurditását..
Ha egyetlen példát tudnál hozni KÉT ILYEN NYELVRE , nagyon jó lenne...
ELLENBEN van az ellenkezőjére, pontosabban arra, hogy ha KÉT NYELVNEK 100 %-ig megegyezik az összes szava, az NEM ROKONT, HANEM UGYANAZT!!! JELENTI , csupán az adott KÉT TÁRSADALOMRA HATÓ ELTÉRŐ TÉNYEZŐK MÓDOSÍTJÁK A FOGALMAKAT... Lásd: Grúziában létezik egy olyan CIGÁNY-népcsoport, akik a TELJES SZÓÁLLOMÁNYUKAT LECSERÉLTÉK GRÚZRA, VISZONT MEGTARTOTTÁK AZ EREDETI NYELVTANI SZABÁLYAIKAT.....
Hogy rálátásunk legyen a nyelvek legújabb kutatási módszereire: "...az olasz tudós, MASSIMO PALLOTTINO -- "kombinatorikus" vagy "hermeneutikus" vizsgálatnak nevezi azt, amikor csakis a nyelv BELSŐ JELLEGZETESSÉGEIT és AZOKNAK a SZÖVEGBEN FELLELHETŐ ÖSSZEFÜGGÉSEIT TANULMÁNYOZZA. Anélkül teszik ezt, hogy megkísérelnék bármi más nyelvvel kapcsolatba hozni.."
Régóta mondom már, hogy a HANG-VÁLTOZÁS DOMINANCIÁJA és a BELŐLE levont messzemenő következtetések a SZAVAK LÉNYEGÉT: az értelmét és a - főleg az ősi ember számára fontos -- KÉPI jelleget és ÉRZELMI TÓNUST tapossák össze, amolyan csigaház-vizsgálat módszerrel: a kutató azt kérdezi milyen is ez a csiga ? majd eltávoliítja az élő részt, és csak a vázat kezdi vizsgálni, és ebből kimondja a végérvényest..
Gyönyörűen bemutattad megint az egyoldalú kutatások arzenálját:
Olyan összehasonlításokat, amikben ha akár a szankszritot a magyarral hasonlította volna, akkor is talált volna ugyanannyi hasonlóságot, mint ahogy KŐRÖSI CSOMA SÁNDORnak is föltűnt, illetve jelen korban ARADI ÉVA meg is teszi ezt...
Érdekes módon fölsorolásodban egyetlen olyan tudós neve sem szerepelt, aki SAJÁT NEMZETÜNK NYELVÉRE VONATKOZÓAN ELVÉGEZTE VOLNA EZT AZ ÖSSZEHASONLÍTÁST, LETT LÉGYEN AKÁR ANGOL , AKÁR NÉMET OLASZ vagy netán DÁN. Ellenben minden kényszer nélkül megtették ezt akár a SZLÁVRA. Vajon mibe tellett volna NEKIK egy FÉL PILLANTÁST VETNI A MAGYARRA ???
A hangzóváltozások törvényszerűségei vajon működnek a NADENE, KRÍ, vagy akár a polinéz szigetvilág nyelveiben is, vagy az csupán egy adott korszak, méghozzá a kereszténység európai elterjedése idejétől datálható ??? Milyen bizonyítékok vannak arra nézve, hogy a hangzóváltozások mennyire voltak tartósak és menetközben nem változtak bármilyen külső hatásra, illetve hogy esetleg nem-e egy sima nyelvjárást elemezgetnek, illetve abból állapítanak meg az egészre törvényszerűségeket? Stb...stb....
Mert ez világossá tenné, miért nem árulsz el nekünk semmit abból a nagy és ezek szerint titkos tudományból, amit sejtetni engedsz nekünk.
Előzmény: kavkaz (916)
Nem vagyok nyelvész, de legalább tudom, hogy a nyelvészet nem bolsi-finnugrista trükkök gyűjteménye az igaz hunszittya tudomány művelőinek megtévesztésére, hanem egy tudományág, amely nevetségessé tesz mindenkit, aki nem veszi figyelembe a törvényeit. Labrie rátapintott a lényegre az alábbi megállapítással:
A lényeg mégis az: van olyan, hogy egy hangtörvény, hogy "s > 0".
Előzmény: Supernovablaster (909)
Mindez tizenöt év (+44 év emigráns munkásság) után döbbenetes felfedezés. Hiszen egészen eddig, az alternatív rokonítgatók szóhasonlítgatásokkal próbálták igazolni vad, vadabb és nagyon vad elgondolásaikat, ugyanakkor semmiféle jel nem mutatott arra, hogy ez megváltozhat. Labrie közvetve először kapisgálja közülletek, hogy ennél azért többről van itt szó! Pontosabban erről (az én megfogalmazásomban):
Ha két nyelvnek 100%-ig, tehát az összes szava megegyezik, attól még az a két nyelv NEM ROKONA EGYMÁSNAK, ha csak ennyi bizonyítaná a rokonságot.
„A” nyelv: Ez azért van, mert a szókincs nem a nyelv lényege.
„B” nyelv: Van a nyelv mert ez a lényege azért a szókincs nem.
Ugye a „B” nyelven írt mondat akár az ellenkezőjét, is jelentheti. Feltéve, hogy beszéljük a „B” nyelvet, mert így, hogy nem ismerjük a „B” nyelvet csak zagyvaságnak tűnik. Ugyanakkor azt se tudjuk, hogy a két nyelv szavai mely nyelvből származnak („A”, vagy „B”, vagy egy másik, mondjuk „E”), vagy esetleg közös ősnyelvből kerültek mindkettőbe, stb… A szóegyezések bármit jelenthetnek, ezért nem bizonyítanak semmit. Ugyanakkor, ha a két mondat ugyanazt jelenti, akkor nagyon kicsi a valószínűsége, hogy ugyanazon nyelvcsaládba lehessen sorolni őket, mert szerkezetük alapvetően eltér.
Ráadásnak egy „K” nyelv: Ez azért van, mert a szókinücs nem a nyelver lényegesse.
Mely a világ másik tájáról példa és csak formailag egyeznek meg egyes szavak, valójában egy hasmenést kapott kutyáról szólna a mondat ha lefordítanánk.
A fönti példa mutatja, hogy az eddigi délibábos nyelvészkedésetek miért nem ér többet, mint a papír, amire kinyomták. Ugyanis a nyelvészet komoly tudomány, nem indogermán-finnugor trükk a ti megtévesztésetekre. Tehát mégiscsak érdemes lenne megismerkedni az olyan dolgokkal, mint a hangzóváltások, vagy egyáltalán a nyelvtan mint olyan, merthogy anélkül nincs nyelv. A hangzóváltások szabályai azért fontosak, mert a világ minden nyelvében azonosak, hiszen egy hang nem véletlenül tud átalakulni egy másik hanggá, ennek oka az ember hangképző szerveinek felépítésében van többek közt. Aztán ott van, hogy két szó rokonságát csak úgy lehet bizonyítani, hogy rámutatsz arra is, hol és mikor voltak rokonok. Például ha „A” nyelven „gav”-nak, míg „B” nyelven „kav”-nak mondják a durungot (most mindegy mit), míg „E”, „F”, „D” nyelven szintén „gav”-nak, míg a már kihalt, de idetartozó „C” nyelven „kav”-nak, ugyanakkor tudjuk, hogy ABCDEF nyelvek ugyanazon törzsek nyelveinek a leszármazottai, mert a görögök, rómaiak, arabok, frankok sokat írtak róluk és ezért jól van dokumentálva, akkor itt egy hangzóváltásról van szó. Ha még több ilyen példát ismerünk a g-k hangzóváltásra, akkor már azt is tudjuk, hogy bizonyos mértékig elkülönültek, mert nyelvjárásbeli különbségek alakultak ki köztük. Ha sok ilyen példát tudunk felsorolni, akkor azt is meg tudjuk mondani, hogy e nyelvjárás beli különbségek, vajon egymás mellett élő, vagy már egymástól távol élő csoportokat jelentenek e. Ha igazán szerencsések vagyunk, akkor akár azt is meg tudjuk mondani, a szavak alapján, hogy ez történeti időben, mikor következett be. Lásd ez ügyben egyes szócsoportok átvételét, egy specifikus szakma (lótartás, kovácsmesterség, stb…) ügyében, amit akár már régészetileg is igazolni lehet. Ezért olyan fontos az „őshazák” megtalálása, vagy legalábbis elhelyezése a történeti időben. Merthogy őshazák bizony voltak. És a rokon népek őshazáiba úgy vezetnek vissza minket a szavak, mint a gének (mondjuk az Eu19:)) az ősapához, akinek a csontjait soha nem fogjuk kiásni, de tudjuk, hogy volt, nagyjából sejtjük, hogy merre élt és hogy. Mert különben mi, akik hordozzuk a génjeit (a népek a nyelvet) se lennénk.
Persze e példa nagyon keveset mond el az összefüggésekről és a nyelvészet fontosságáról. De arra rámutat, hogy akármennyi szóegyezést is mutattok fel, ha nem tudjátok bizonyítani, hogy miért kellene egyezniük a szavaknak, akkor nevetséges lesz a próbálkozástok.
E törvényszerűségeket, meg magát a nyelvészetet is mint tudományt az indoeurópai nyelvcsalád kapcsán dolgozták ki, beleértve annak a felfedezését is, hogy nyelvcsaládok léteznek. Néhány jellegzetes név, amely mentén el lehet indulni:
Gaston Laurent Coeurdoux (1691-1779)
Francia jezsuita indiában. Feltűnik neki, a szanszkrit, a latin, a görög, a német és az orosz nyelv hasonlósága. Először mutatja ki, hogy két nyelv között kapcsolat lehet.
Abraham Hyacynthe Anquentil-Duperron (1731-1805)
A Zend Aveszta latin fordítója. Felismeri több IE nyelv rokonságát.
Franz Bopp (1791-1867)
Az összehasonlító nyelvtudomány egyik megalapítója. Az indoeurópai nyelvek közös eredetének elméletét alkotja meg az igeragozások, és más alaktani jellegzetességek alapján.
Rasmus Christian Rask (1787-1832)
Dán nyelvész, az összehasonlító nyelvészet egy másik megalapozója. A germán, a latin, a litván, a szláv és az örmény nyelvek rokonságára mutat rá. Megelőlegezi Grimm hangzóváltási törvényét is.
Jakob Grimm (1785-1863)
A hangzóváltások törvényszerűségei.
Ferdinand de Saussure (1857-1913)
Svájci nyelvész. Az indoeurópai nyelvek eredeti magánhangzórendszerét rekonstruálja. Az első strukturalista nyelvész.
És itt már elértünk a huszadik századba, ahonnan már nem ragadnék ki neveket, mivel Labrie olvtárs felfedezése egyenlőre még csak a XVIII. századot előlegezi meg az alternatív nyelvészkedés számára! Ám ez nagy dolog, az eddig olvasottakhoz képest! Ugyanakkor arra is rámutat, hogy az evolucionista logika azon kijelentése, hogy törvényszerű, hogy azonos alapanyagból azonos struktúrák épülnek fel ugyanazon törvényszerűségek alapján nem hülyeség. Hiszen nálatok is megjelent az igény arra, hogy a már boldog-boldogtalan űzte kappanhágós hasonítgatás döppingjén túllépve megpróbáljátok megőrizni a tekintélyeteket valami újjal, tudományosabbal. Már csak azért is, mert a kappanhágós anyagok egyre jobban ellentmondanak egymásnak.
ui. Nem kell félni a spanyolviasztól! Azt mondom, hagyjátok a francba a könyvtárakban elérhető anyagokat a témában –ha már eddig se izgatott fel titeket– és alkossátok meg magatok a tudományotokat.
A szócsalád ál alapszava a TESz szerint valószínűleg ősi örökség a finnugor korból. Párhuzamai közül említve pl. az osztják allita „elátkoz”, cseremisz ultém „imádkozik” s a mordvin altan „ígér” szavakat. Mario Alinei az alapszóval azonos etruszk al „ajánlani” szóval egészíti ki a felsorolást.
Igen, utólag én is beláttam, hogy valszeg a névelők is igazodtak a szavakhoz, tehát ilyen egyszerűen nem magyarázható a dolog a franciában. Abban pedig igazad van, hogy létezik s>0, de szerintem ez alapján nem jelenthetjük ki, hogy akkor létezik l>0, ennek egyébként a magyar felsőbbrendűségi tudatot hirdetők sem igazán örülnének, mivel azt jelentené, hogy a magyar az angolból alakult ki.
A TESz nem szentel önálló szócikket a teremtőnek, a véle összefüggő terem-ről pedig azt állítja, hogy ismeretlen eredetű, a szóvégi m képző volta nem igazolható, ugor egyeztetése nem fogadható el, török származtatása pedig téves.
Mario Alinei a terem szót az etruszk-latin atrium-mal „a római ház legnagyobb terme” azonosítja s megemlíti az altáji és szláv párhuzamokat (pl. mongol terme „fal, kerítés”, bolgár trem „terem, padlózat, csarnok”, orosz terem „terem”).
A legnagyobb csarnokokat nyilván azért nevezték el teremnek, mert abban hódoltak a Teremtőnek.
Kállay ferenc nem hagyja magyarázatlanul ősvallásunk e fontos szavát. Azonban nincs igaza, amikor azt állítja, hogy eleink eredetileg a Teremtő szót használták volna az isten kifejezésére, mert az alakja nem elég archaikus. A teremtő csak egy volt az isten jelzői és nevei közül. Ezt ugyan ebben a formában is sokáig használhatták (vö. az obi-ugor Numi Torem isten nevét a Róma – az etruszk Ruma – alapítási mondájában szereplő Numitor névvel!), de a kőkori előzmények inkább a szótőhöz hasonlíthattak.
Helyesen említi ugyanakkor a finnugor népek által használt, istent jelölő tarom, torim stb., a lappoknál tisztelt Tiermes és a kelta Taranis és Taramis alakokat (ez utóbbi a mennydörgő isten neve). Mindezeket a skandináviai Thor istennel veti össze, azaz ő is eljut a teremtő tövét képező hangalakhoz.
Természetesen nem szükséges a teremtőt a germán Thor-ból magyarázni, mert hasonló nevű istenekkel rendelkeznek más népek is. A Thor például a hatti/hettita Taru leszármazottja is lehet, ennek tövében pedig talán a Ta/Da istennév rejtőzik, amely a villámcsapás hangját utánzó szóra mehet vissza. Mindezek a párhuzamok a teremtő név gyökereit a közel-keleti őshazába vezetik vissza.
"Szerény véleményem szerint a francia példáid a mássalhangzótorlódás elkerülése miatt alakultak ki, ugyanis a les, des, d', l' után a school vagy strange már kiejtési problémákat okozhatott."
Bár a les és des ejtése magánhangzóra végződik (kivéve, ha a következő szó magánhangzőval kezdődik, akkor ugyanis egy liaisonnal megkönnyítik a kiejtést), valamint mássalhangzóval kezdődő szavak névelője egyes számban nem l', hanem le vagy la; azért alapvetően van igazság abban, amit mondasz: a franciák nem szeretik a mássalhangzótorlódást, valószínűleg ezért szívódott fel az sz hang. Az olaszoknál, spanyoloknál megvan, pl. scuola, escuela; strano, extrańo.
A lényeg mégis az: van olyan, hogy egy hangtörvény, hogy "s > 0".
igazán nem szeretnék beleszólni, de jobb ha nem veszed fel a kesztyűt, mert a sárdobálás közben mindkét fél besározódik. inkább vegyél egy nagy levegőt, és írj be valami érdekes tartalmat. én azok miatt olvasgattam szívesen ezt a topicot. hidd el senkit sem tudsz meggyőzni, ha azt a másik nem akarja...
azért csak neked címzem, mert szerintem te felül tudsz emelkedni ezen a szinten.
Te most is a szörnyű jövőm ecsetelésével foglalkozol, a mondanivalóm megértése, vagy cáfolata helyett. Azaz érdemi kérdés helyett vagdalkozol (s ez utal a szellemi és etikai hiányosságaidra).
Tévedsz. Nem arról van szó, hogy nem tudom felfogni az egyszerű mondanivalódat, hanem arról, hogy két malomban őrlünk. Szándékosan nem figyelsz?
Te mindig a hangváltozásokról (eltérésekről) beszélsz, én meg a jelentésről. Hogy a Japán-Nippon szócsalád változatai ugyanazt az országot jelölik az egyes hangok eltérése ellenére is - ezért az eltérés nem fontos.
Mert ebből következik az is, hogy a Jima és Dzsima eltérésnek sincs jelentősége: itt is ugyanarról az istenről van szó.
Számomra teljesen mindegy, hogy a Nipponból hogyan lett Japán és Dzsepen. A lényeg az, hogy az eltérések ellenére genetikusan összefüggenek.
Ugye nem gondolod komolyan, hogy az én álláspontomat bárkinek is össze kellett volna előbb gründolnia?
Az én álláspontom (bár szervesen illeszkedik a krónikák hagyományos történelemszemléletéhez) annyira eredeti elemeket tartalmaz, hogy annak nincs előképe. Hogy a számodra ismert példánál maradjunk: senki nem állította előttem, hogy az indiánok a magyar írás, nyelv és vallás elemeivel érkeztek volna Amerikába. Ugyan honnan vettem volna, amikor a székely írás eredetével komolyan nem is foglalkozott senki? Aki mégis szót ejtett róla, az meg ellenőrízetlen találgatásokat ismételgetett.
Honnan veszed ezeket az ötleteidet? Saját agyszülemény, vagy olvastad valahol? Ez a Nagy Károly kötet mikor jelent meg? A hazai nyelvészeti, őstörténeti "tudományosság" fő tevékenysége az útszéli stílusú pamfletek írása. Ez is ebből a sorozatból való?
Azaz korán örültél, mert az elméletemen karcolást sem tudtál ejteni. Ahhoz össze kellene szedned magadat, de ez szellemi képességek és becsület híján nem fog menni.
Alinei professzor Horváth Izabellával beszélget a Magyarok Világszövetsége által 2004-ben szervezett őstörténeti konferencián. 