Az ókori zsidó területfoglalalás és önvédelem eszközei voltak az említett kegyetlenségek, történelmileg szokásos módok, Józsue and Co. meg úgy érzékelték, hogy isteni parancsra teszik. Vagy így írták le.
Történelmi ismereteink alapján ez egy helytálló megállapítás, ettől még mindig nem biztos, hogy helyes is...
A kánaáni népekre vonatkozó kiirtási parancs valóban nagyon brutális, a mai, magát humánusnak gondoló emberiség szemében kész szörnyűség.
Ugyan akkor ha elfogadjuk, hogy Isten egy szuverén entitás, aki számunkra felmérhetetlen tudással rendelkezik (akár a jövőben bekövetkező eseményekre vonatkozóan is), akkor nincs alapunk megkérdőjelezni ezt a tettét sem. Ahogy nem vitathatjuk annak helyességét, hogy Káin áldozatát nem fogadta el, hogy özönvizet bocsátott a földre, kiirtva a teljes népességet, és persze ahhoz a vitához is kevesek volnánk, ha a végső ítélet pusztításának jogosságát firtatnánk.
akkor mi van azon hátrahagyott testekkel, akik a mennyek országába hivatalosak
Nem tudom, ez most neked komolyan kérdés?
Induljunk ki abból a hittételből, hogy a létező materiális világot minden törvényével együtt Isten teremtette. Vegyük hozzá azt a genetikai ismeretet, miszerint egyetlen sejt genomjából felépíthető egy ember, valamint azt, hogy egy feltérképezett genomot egy nem túl nagy eszközön képesek vagyunk elektronikusan eltárolni. Szóval ha elvileg mi magunk is pótolhatnánk több ezer éve elveszett testrészeket, sőt, egész testeket is, akkor az ilyen csip-csup feladat gondot okozna egy olyan Istennek, aki az egészet kitalálta és megalkotta? :)))
A testek meg a végítéletkor egyszerre támadnak föl, de addig semmilye lélek nem várja porladó testét, mert a várakozás már egy időfüggő dolog. Ettől függetlenül még nem hülyeség a megholtak közbenjárásának kérése, mert valami átmeneti időtlen állapotban léteznek.
Ha a mennyek országában együttnyaral a test és a lélek, akkor mi van azon hátrahagyott testekkel, akik a mennyek országába hivatalosak - mint pl a Jézus melletti lator - csak épp épp porladt el a testük?
- széljegyzet: a kommnizmus is "vallás" volt, sokan ittek benne. Képzeld el, hány meghasonlott embert láttam 1990-ben, akinek az egész életének az értelme összeomlott....
Zavarodott, talajtvesztett emberek szédelegtek sokfele.
Ha a valláskárosultnak elvennéd igy a hitét - olyan durván rácáfolna a VAlósg, mint a kommerekre a rendszerváltás a SZU összeomlása - akkor vége lenne a világuknak.
A Jehovák is léteznek, pedig 2 dátumuk is volt a világvégre....:)
- szegény droid, aki várta, csak várta...oszt csak nem jött el a Megváltó....
„Hiszen a korlátokba bele lehet kapaszkodnia annak, aki attól fél, hogy egyedül nem áll meg a lábán.”
Hasonló következtetésre jutottam: A vallásnak (hitnek) ez a formája egy virtuális világot jelent, amelybe visszavonulhat a magát erőtlennek, elveszettnek tartó, s erőt meríthet az antropomorf Isten-képzetekből. Valószínűleg ezért nem is látják – de szó szerint! – azokat a verseket, melyek bármilyen negatív gondolatot, cselekvést tartalmaznak, sugallnak. Vagy, ha mégis szóba kerül, akkor körömszakadtáig védelmezik már nem is a mundér becsületét, hanem végső soron saját felépített belső világukat.
Ezt én is így gondolom, ami eleve kizár minden megkülönböztetést, minden kölcsönös kisajátítást (én istenem, én népem, stb)
„…mindamellett az ember az Istent elsősorban magában keresse,…”
Igen ez egy alapvető jézusi tanítás (éppen Pálnál…) :
2Kor 13,5 „…nem ismeritek-é magatokat, hogy a Jézus Krisztus bennetek van?”
„…de ez nem jelenti azt, hogy egyek vagyunk az Istennel.”
Miért ne jelenthetné? Ha a világban minden isteni megnyilvánulás, akkor az ember miért lenne kivétel? Egy vízcsepp lehet a tenger része, jóllehet soha nem lesz A tenger… A rész soha nem az egész, miközben része az egésznek. Ha ezt nem felejti el az ember, akkor soha nem is fogja Isten helyébe képzelni magát.
„…A mennyország is, mint isteni állapot, valóban bennünk van, de egyelőre csak potenciálisan….”
Az ember isteni sajátossága vagy mindig is meg volt mindenkiben, vagy soha nem lesz senkiben… Olyan nincs, hogy majd útközben megkapja valaki…. Ez nem függ az ember hitétől, hovatartozásától, korától, „jóságától”, stb.
Amire itt gondolsz, az inkább felismerés, ráébredés saját önvalónkra, amit nyugodtan nevezhetünk Isten országának, megvilágosodásnak, bárminek…
A gnosztikus írásokban több helyen is találkozunk Jézus ilyen tartalmú tanításával:
A Megváltó párbeszéde:
Az Úr azt mondta: „Mindenki, aki ismeri önmagát, megláthatja ezt mindenben ami megadatott neki, hogy megtegye […] és megvalósul […] az ő jóságában.”
Tamás a versengő könyve:
„Nos, mivel ikertestvéremnek mondanak és igaz társnak, vizsgáld meg önmagad és ismerd meg, ki vagy valójában, azt, ahogyan élsz, és azt, hogyan válsz valakivé. (…)
Aki pedig nem ismeri önmagát, nem tud semmit, aki viszont ismeri önmagát egyúttal elért valamennyit a mindenek mélységének tudásából.”
Hitvallás az igazságról:
„… a hatalmas […] feltámadás […], meg kell ismernie az Emberfiát, azaz eljönni és megismerni önmagát. Ez a tökéletes élet, hogy az ember megismerje önmagát, a Mindenség útján. Ne várjatok ezért testi feltámadást, ami megsemmisülés; és nincsenek megfosztva tőle (a testtől), akik tévesen várják a feltámadást, ami üres.”
"Meg kell halnunk és új formában kell új életre kelnünk a végső egyesüléshez."
Hát, a reinkarnáció pont erröl szól.
A különbség annyi, hogy a reinkarnáció folyamata nem abból áll, hogy egyetlen életedben döl el az örökléted sorsa. Miszerint eleve bünösnek születsz, és csupán meglehetősen kevés időd van a nyerő lapot megtalálni.
- az ajánlat igen széles: az összes vallás, vallási felekezet és szekta mind azt állitja, hogy ővé az egyedüli igaz választás -
Igy aztán - gyakran jobb hiján - valamit elfogadtatsz magadaddal és a végső , "örök élet" reményében igyexel ki is tartani mellette.
Természtesen "bünök" végtelene kisérthet, hogy letérj az "igaz útról. Igy aztán - elsősorban - nem szabad kétségbevonnod a "tan" igazát. Aztán nem szabad ezt, nem szabad azt , és bizony, azon is erősen dolgoznod kell, ogy urrá legy eleve romlott természeteden.
Persze bizonyosságod csak a "halálod " után lesz - addig lutri a történet.
A reinkarnáció nem ezt mondja - és nem hit, hanem tapasztalat kérdése. ( persze hivei is vannak. )
Az Élet örök, csupán a formái változnak- mondja a reinkarnáció.
( képzeld csak el, hova lenne a nyugati egyházak hatalma, ha nem ijesztegethetnék Pokollal, mert örök elkárhozással a hiveket - ha életed nem ér véget , és ujra, meg ujra lehetősged lenne tévedéseidet korrigálni, és a "fejlődésed" nem 70, hanem többezer vagy tizezer földi éveben is mérhető volna....)
Jó a gondolatmeneted, csak azt is látni kell, ebben a földi élet formában túl sok legyőzhetetlen belső korlát akadályozza az embert, hogy véglegesen megtalálja magában az Istent.
Semmivel, a nirvánával se jutsz el a tökéletességig.
Meg kell halnunk és új formában kell új életre kelnünk a végső egyesüléshez.
No de ha Isten bennünk van - igaz, csak homályosan látunk - nem egyszerübb megkeresni: odabenn?
Hiszen meglehet, Isten sokkal közelebb van hozzánk, mintsem a távoli messzeségben, vagy a megfakult iratok között kutató szemeink megláthatnánk.
Még az is meglehet, ISten nem afféle Uralkodó, vagy szörnyű itéleteket kirovó bíró, aki a felhők tetején úl aranytrónusán és onna itél emberi mértékkel.
Ha Isten az Élet - akkor azt hol könnyebb meglelni: bennem, aki az Élő tanubizonyság vagyok, vagy odakinn, ahol minden homályos?
Mert senkit nem akarok sem meggyőzni, sem megtéríteni, csak a felvetett kérdést minél alaposabban körbejárni, hogy mindenki, akit érdekel ízlése szerint szemezgessen a pro- és kontra leírtakból.
Meg egyébként is... az indulat még soha nem oldott meg semmit,
„de a keresztény vallás ilyen.”
A zsidó-keresztény valószínűleg, de a Jézus-hitű (bár ilyen felekezetet nem ismerek) eredendően nem lehet az.
Ha már itt tartunk: Valdir Perez volt az „áldozat”, akin csattant az ostor, pedig ami igazán elgondolkodtató, hogy egy Jézusi szeretetet hirdető vallás miként tekintheti saját szentírásának az Ószövetséget, de főleg annak szellemiségét, erkölcsi felfogását. Beleértve a farizeusi-páli ideológiát is, ami viszont már az Újszöv sajátja.
Az Újszöv - szerintem – legnagyobb és legalapvetőbb ellentmondása éppen a jézusi- és a farizeusi-páli ideológia szembenállása, amit a katolikus egyházak képtelenek kezelni.
Az Isten átfogja a világot, mindenütt létezik, mindamellett az ember az Istent elsősorban magában keresse, de ez nem jelenti azt, hogy egyek vagyunk az Istennel.
A mennyország is, mint isteni állapot, valóban bennünk van, de egyelőre csak potenciálisan.
Tudod, most még csak homályosan, aztán valamikor majd színről-színre...
