Velem erről nem fogsz tudni vitatkozni, mert szigorúan egyetértek! A további szomorúságom oka: az, hogy ezek után bizonyos elemek skatulyákat képeznek, s megpróbálnak szépen belegyömöszölni. Csupán azt nem veszik észre, hogy saját korlátoltságuk a skatulya oldalfala.
Nem kell itt nagyon lelkesedni: ha ma éppenséggel Tölgyessy vagy Kis lenne az SZDSZ elnöke, akkor őket utálnátok ezerrel, ugyanígy, sőt, még kíméletlenebbül, mert nagyvadak.
Emlékszem én jól, mit kapott bármelyik SZDSZ-elnök a jobboldaltól, úgyhogy ezzel a sunyi szöveggel el lehet húzni.
Igazából ez lényegtelen is, hiszen az értelmiség körében már igen régóta nem divat az SZDSZ tagság és azt gondolom (látván az itteni beírásokat is) nem is lesz az.
Ez akkor lenne lényeges, ha az SZDSZ-re valóban egyetlen alternatívaként számíthatnánk mint a demokrácia védelmezőjére, de 2007.okt. 23 is megmutatta, ha valaki volt is az SZDSZ-ben akinek számít ez, az már vagy rég kilépett, vagy hatása 0.
de azért a vényasszonyos jajveszékelést produkáló szavazót egész jólelviselitek, ha rátok szavaz, sőt ebben az esetben a szánalmas magamutogató sem olyan rossz.
és azt sem ártana már felismerni, hogy aki csalódott és kiábrándult, az nem biztos, hogy a fidesz gyűlésen tuningolja fel magát. szolgáltattok ti arra magatokban is elegendő okot.
és vajon mi lesz, ha az ilyen szánalmas, vénasszonyos magamutogatók miatt ti nem lesztek majd hamarosan mérvadóak?
Persze, nem akartam írni, de úgyis mindenki tudja, kivéve az SZDSZ-eseknek. Az SZDSZ-eseknek azt jelenti a fasiszta, hogy nem szdsz-es, nem MSZP-s és mégis politizál.
fel kellene már ismerni, hogy nem a negatív ellenségképet kellene sulykolni.
hogy nem valami ellen, hanem valamiért (és az nem a saját zsebek dagasztása) kellene már tenni.
mert az, ami az országban 17 év alatt végbement, mindnyájatok szégyene. egyetlen párt, aki valaha is alakította a rendszerváltozás utáni politikát sem mentes ennek a felelőssége alól.
Mi az a "komoly" amit leír? Vénasszonyos jajveszékelés, szánalmas önmutogatás. Neked persze tetszik, mert a normálisabb génjeidet elveszítetted valamelyik Fidesz-gyűlésen, te erre élvezel, de te ebben nem vagy mérvadó.
Ha te ezt szerencsének tartod... akkor ennél még nagyobb szerencse lehet számodra, hogy nem él már Ady Endre, Márai Sándor és még annyian, akik kicsit másképp gondolkodtak a hazafiságról, mint te. A legnagyobb szerencsédnek ezek szerint azt tarthatod, hogy Toroczkai, Vona Gábor, Grespik stb. él és virul, és ezerrel menti a nemzetet.
Csak azt nem értem, mi a bajotok a szcientológusokkal vagy a hitgyülivel: ugyanaz a szektás szóhasználat megy nálatok is, csak ti Sátán helyett az SZDSZ-t nevezitek meg minden személyes bajotok forrásaként. Nyilván könnyebb kivetíteni meg másra hárítani...