Kék tó, tiszta tó (János vitéz)
"Kék tó, tiszta tó, melyből az élet tüze támad,
Add vissza nékem, óh, szép szerelmes Iluskámat.
Kék tó, tiszta tó, sokkal vagy szivemnek adósa.
Add vissza nékem őt, s légyen tied ez a rózsa."
/Magyar nóták…/
DE: NEMCSAK KÉK, HANEM -MINDEN AMI SZÉP...LÉGY ÜDVÖZÖLVE:-)
A kert legalján A patak partján Áll még a somfa Ízlett a somja Jó negyven éve S pirosra érve Találtam újra Negyven év múlva Hát most is ízlett Hanem az ízét Ne kérdezd, milyen Nem mondhatom meg Csak azt, hogy som lett Ajkam és szívem
Kékellő parton Küküllőmentén Szedret kerestem Palát találtam A pala súgta A szeder édes S éhét az éhes Szoborrá gyúrta Gyúrja is egyre Festem is egyre Festem is szebbre Mondom is színed Kékellő messze Küküllőmente Dobogom szíved
Ó, nézd a furcsa, ferde fát, Mint hajlik a patakon át, Ó, lehet-e, hogy ne szeresd, Hogy benne társad ne keresd? Már ága között az arany napot Nem tartja, madara elhallgatott, Virága nincs már, sem gyümölcse, Ő mégis áll, az alkony bölcse, Mint a tünődő, ki ily estelen A végtelen titkába elmerül, És testtel is szelíden arra dűl, Amerre lelke vonja testtelen...
Valami volt. Mint mikor megakad az óra és tovább ketyeg. Egy szomorú angyal szivárványra mosolyog és újra pityereg. Szélûzött felhõk közt kisüt a hold. Boldogságból torony emelkedik, s már leomolt. Illanó illat, villanó fény, káprázó szemnek ezerszínû folt. Egy búcsúzó fecske átsuhan házunk füstje fölött. Csak ennyi volt. (Pillanatban az örökkévalóság,- örökkévalóságban a pillanat.)
Ó, aranyország, szerelem! Most szárnyaimat szerelem, s kána-szirmok harsány tüzében lobog a szívem az esti szélben. Aztán lehullok. Hűs az arcom, amint mosolygón, mélyen alszom a kék mezőn. Piheg a friss fű... ...Cigányangyal, fekete-tincsű, úszik az ég opál tején piros sapkával a fején...
Minden szürkül, fakul Hull a hajunk. Az almák nem olyan pirosak, mint tegnap, a füvek zöldje nem izzik úgy, mint tegnapelőtt. Mai mosolyunk hűltebb, sötétebb, fakóbb: ijedt és szomorú utánzata a régieknek. A szavak napról napra üszkösebbek. A szerelem karja tágul, ernyed, lankad, elenged... Mi lesz ebből, kedvesem? Éjszaka? Fekete csönd? Hideg ború? Vagy kihamvadó utakon át jutunk örökmosolyú, fényesen izzó, boldog mezőkre?
Az pedig úgy volt, hogy kerestük az álmot. A tudás ellenébe, a józan életterv ellenébe vetülő, sehova sem vezető, félelmetes, de kísértő, de úgyis létező világot;
kerestük, én is azt kerestem. Az édes némaság karjába estem, a fojtó némaság kútjába hulltam,
ott éltünk elmúltan.
Szövök, arany árnyékú felvetőn vak ujjak tánca jár. Szövök - egyenletes fonallá válok: felsír a homály;
feltámadt a perc, tudom, ne emlékeztess szüntelen, tudom:
tudom, hogy szétfoszlott a rét s a hegytetőm: s hogy már hiába várok
Jó reggelt! :)
Szép jóreggelt! :))
