Szia! Jó tanácsom nemigen van, de ha itt laknátok Szeged környékén boldogan segítenék mert imádom a piciket. Persze nem szívesen enged be idegent az ember, de csak először idegen, és aztán jól is alakulhat. Talán elfáradnak délutánra. A piciknek még nagyon sok alvásra van szükségük, ha jól emlékszem 16 órára legalább, de már elég rég babáztam. És az sincs kizárva, hogy vmi érzékenység náluk, egyszerűen félnek a külvilágtól.
Hülye kérdés, de nem szoktál nekik énekelni? Teljesen mindegy, hogy van e hangod avagy nem, és teljesen mindegy mit énekelsz, mindenesetre lehetőleg ugyanazokat a dalokat... ez is nagyon sokszor segít ám, az unokám mára csakis úgy tud eleludni, ha énekeljük neki azt a dalt, hogy "bárhogy lesz úgy lesz.." (Régen meg a Micimackó volt a sláger, volt úgy hogy 35-ször el kellett énekelni mire megnyugodott...
És mikor ott nyavajog a nyakadon, hogy ez kell, meg az kell, vagy ott ülsz vele a sebészeti ügyelet várójában törött kézzel, akkor mennyivel könyebbnek tűnik ez az időszak, mikor még naponta "csak " 1-2 órát sírtak. Vagy esetleg ott ülsz éjjel az ágyadon és foggalmad sincs, merre kószál a kamasz kölök, akkor ismét csak visszasírod ezt az időszakot... Vagy amikor először felteszed a vonatra, mikor táborozni indul és utánna egy hétig eszed a kefét, mit csinálhat nélküled...
Hát igen, minden korszaknak megvannak a nehézségei, csak épp túl kéne élni valahogy. De kitartás!!! Menni fog! :))
Nekem pont anyu segített, aki szintén dolgozott, és munka után rohant haza segíteni. Az anyósom, aki nem messze lakott tőlünk és húsz éve otthon döglött, meg se kérdezte, hogy esetleg el tudok-e menni vásárolni. A nagyfiam 2,5 éves volt, mikor a pici megszületett szívbetegen. Váratlanul jött a dolog, én meg szinte végig ott voltam vele, míg kórházba volt ( több, mint 2 hónapig ). Addig végig anyu vitte reggel a nagyot bölcsibe, ment dolgozni, délután rohant a gyerekért, vitte játszótérre, sétálni, gondozta addig, míg haza nem jöttünk a pindurival műtét után a kórházból. A lusta dög anyósom meg ezalatt otthon meresztette a ... és közben kritizált. Aztán mikor másodjára műtötték a kicsit, a tesómnak volt egy komoly autóbalesete, anyunak vele kellett törődnie, a nagyot a párom átvitte anyóséknak. Egy hónapig ott lakott a gyerek. Hát mondanom se kell, csórikám teljesen kikészült. Közben én is a lelkiismeretfurdalástól hogy nem tudok foglalkozni vele. Mire aztán újra hazajöttünk, mindannyian olyanok voltunk, mint az élő holtak. És szerintem mikor ott ültem a kicsi ágya mellett a kórházban, pont olyan tehetetlenséget éreztem, mint most Te, csak más okból. De ez az időszak is elmúlt, csak míg benne éltünk, azt hittük soha nem lesz vége. De aztán vége lett :))
Valahol mintha olvastam volna egy cikket az Otthon Segítünk Alapítványról, vagy nem tudom hogy hívják. Kérdezd meg a védőnődet. Állítólag az a lényege, hogy önkéntesek egy-egy alkalommal bevásárolnak vagy vigyáznak a gyerekekre ingyen a rászorulóknak. Esetleg elkísérhetne valaki sétálni. Tudom, hogy nem szívesen enged be az ember idegent a lakásba, de neked nagyon jól jönne a segítség, szerintem érdemes lenne utánaérdeklődni, mielőtt kikészülnél.
Amikor a cikket olvastam, nekem nagyon jó ötletnek tűnt, állítólag volt olyan is, aki segítségre szorult, később amikor rendeződött az élete ő segített másoknak.
Most eszembe jutott, Anyukám mesélte, hogy nekem is volt annak idején estefelé egy időszakom, amikor minden ok nélkül üvöltöttem. És akár mit csináltak velem, bömböltem. Pedig akkor többen is ugráltak körülöttem. Aztán egy idő után abbamaradt, csak közben mindenkinek dróton lógtak már az idegei.
Pont ez a kéthónapos kor az, amikor még nem köti őket le semmi. Emlékszem, nekem is voltak olyan napok, amikor ki tudtam volna szaladni a világból a tehetetlenségtől. Kikészítő dolog, ha ott állsz egymagad a babával, főleg kettővel, és foggalmad sincs róla, miért bömböl. De én is csak azt tudom mondani, hogy valahogy túl kell vészelni ezt az időszakot, mert ez is elmúlik egyszer. Mondjuk így egész nap a lakásban elhiszem, hogy kikészülsz.
Senki nincs, akit segítségül hívhatnál? Nagyszülők, rokonok?
Mert mondjuk idegent én sem szívesen kértem volna, de a nagymamákat anál inkább.
Mostanában közvetlenül evés után elkezdik, de azt általában hamar abbahagyják. A délutáni séta után, mintha megőrülnének. Már ott tartok, hogy rettegek velük lemenni sétálni, mert tudom, hogy utána több órás üvöltözés lesz:-( Alig várom, hogy a férjemnek átpasszoljam őket, aki szintén kikészül a napi utolsó etetésig...
Inkább este szoktak kiabálni, napközben csak evés után egy rövidebb ideig.
A sétát még nem próbáltam, mert nem tudom őket levinni egyedül:-( Lakótelepen lakunk. De amikor az apjukkal lemegyünk sétálni, akkor minden alkalom után üvöltés lesz, egyszerre mindketten:-(
A forgó zenélő még nem köti le őket. Sokszor észre sem veszik a bömböléstől, ha meg felfigyelnek rá akkor egy fél percig ha nézik és megint kezdik elölről... Egyszerűen nem látok rá megoldást:-( Ha bármi megnyugtatja őket egy kicsit, pl. séta, akkor ha visszateszem az ágyba, akkor kezdik elölről. Ezzel van a gondom.
Szülés után pont két héttel jöttünk haza, abból egy hétig intenzíven voltak. Ott még nem volt semmi baj velük, aludtak, mint a bunda.
Sajnos segítséget ismerőstől egyáltalán nem tudok kérni, anyagilag pedig nem tehetjük meg, de egy idegentől tartanék is egy kicsit.
Próbáltad már akkor sétálni vinni őket, amikor elkezdenek sírni? Lehet hogy a mozgó kocsi megnyugtatná őket. A barátnőm is ikres anyuka, ő is pórszívózott altatás gyanánt. A halk, nyugtató zene nekünk bejött. Szerették az ágyra szerelhető pörgő-zenélő játékokat is, jó sokáig elnézegették. A barátnőmék pl. ilyenkor betették az ikreket az autóba, mentek velük néhány kört, és addig szépen megnyugodtak a fiúk. Tudom, nem a legjobb megoldás, de ilyenkor az ember a túlélésre játszik,
A lényeg az, hogy próbálj meg minél nyugodtabban hozzáálni a dologhoz, bár tudom, ez a leges-legnehezebb dolog.
Ha hasfájósak lennének, minden étkezés után sírnának. Ha csak egy bizonyos időben, akkor más az oka. Érdemes ilyenkor megnézni, pl. nincs-e melegük. A tarkójuk, ha nyirkos, akkor lehetséges. Én ilyenkor lemosdattam a gyerekeimet, attól felfrissültek, megnyugodtak. Csak épp annyit csináltam, hogy langyos vízzel átlötyköltem őket. És ha nem volt piros a popsijuk, nem kentem semmivel be, csak úgy natúrba kapták a pelust. Az is lehet kellemetlen, ha "pácolódik" az a popsi, főleg így melegben. Pl az enyémek ilyenkor pucérkodhattak.
Kertes házban laktok, vagy lakásban? Mi ilyenkor annyit voltunk levegőn, amennyit csak lehetett. A kert egy árnyékos részében levegőztünk, vagy sétáltunk nagyokat.
Persze egy gyerekkel könnyebb mindezt megcsinálni. Bár az se könnyű, mikor egy kicsi, meg egy mégkisebb van. Nálunk 2,5 év van a két gyerek között. Azt se volt könnyű összehangolni, hogy míg az egyik aludt, a másik ne keltse fel, és persze nem egyszerre aludtak, és nem egyszerre ettek, és az egyik koránkelő a másik későn fekvő. Bár szerencsémre nem voltak sírós babák, de azon ritka alkalmakkor, mikor minden ok nélkül sírtak, meg tudtam őrülni a tehetetlenségtől. De minden babának vannak ilyen időszakai, ezeket túl kell élni, és kész. Csak természetesen ez nagyon nehéz. Viszont később meg más gondok lesznek, és akkor meg visszasírjuk ezeket az időket, mennyivel egyszerűbb is volt ez.
Gondolom a koraszülés miatt tovább voltak kórházban. Kaptak infúziót, vagy valami kezelést? Az is hagyhat nyomokat bennük. A kisebbik gyerekem szívbetegen született, két naposan már a kardiológián az intrenzíven feküdt infúzióval a fejében. 7 hetesen műtötték. Sokszor volt kikötve az infúzió miatt. A kórházi környezet, a sípoló, pittyegő gépek mind-mind hagytak nyomot benne. Ezt egy gyerekpszichológus mondta, mikor elvittem hozzá a gyereket. Sokszor ébredt alvásból úgy, hogy vigasztalhatatlanul sírt. Meg előfordul az is, hogy csendben játszik, és egyszer csak felsikít, mintegy feszültséglevezető gyanánt. Ezektől megijedtem én is, de a pszich. mondta, hogy legalább nem marad benne a feszültség.
Hát tényleg nehezek ezek az idők, de egyszer ezek is elmúlnak, és jönnek más problémák. Ilyenkor arra kell gondolni, hogy ez az állapot sem tart örökké.
Sok kitartást és türelmet kívánok Neked, és ha tudsz, kérj segítséget magad mellé!
Hát el is hiszem, hogy beleőrülnél... de tényleg van ilyen, egyébként nem írtad, hogy egész nap ezt csinálják e - ebben az esetben valóban fájhat a hasuk - avagy inkább délután - ebben az esetben meg csak így tudják feldlgozni a számukra túl soknak tűnő külső ingert, hogy kiüvöltik magukból a feszültséget - no meg még ezeken kívül egy millió magyarázat van lnyeg ami lényeg, nem tart örökké, csak te bírd ki... :-) Vagy :-( ?
Vigasztalásul szánom, hogy hidd el, napról napra, hétről hétre sokkal könnyebb lesz.
Leiras alapjan 'sleeping disorder' amit errefele mint 'hasfajos baba' kozismert. 2-6 honapos kor kozott jelentkezik es eleg elterjedt. tul kell elni. (nem egyszeru, de lehetseges, plane ha az ember vegja a centit)
Csinalni nem sokat lehet vele, lenyeg hogy a gyereket hagyni kell elaludni, ehhez jobb olya kornyezet ahol nincs sok feny, sok zaj, csak esetleg halk zene, nincs korulotte mindenfele dolog amitol lenyugvas helyett felizgul es leginkabb nem jo felkapkodni meg "vigasztalgatni". Meg hasznos lehet a regi eszkozok kozul a bolcso (kivalthato felfuggesztett mozeskosarral) vagy a kenguru.
Szia! Szeretnélek megnyugtatni, mindkét lányommal volt ugyanez! A leírásod alapján tökéletes passzol a dolog, akkor Én utánaolvastam ennek Dr Spock-nál, és kiderült, h a babák 2hós kora körül kora esti órákban beindul valami, és akár órákig képesek üvölteni, pedig elvileg nincs semmi bajuk. Ilyenkor amit tehetsz, h lehetőségedhez képest megpróbálod Őket megnyugtatni, (azért ne zárd rájuk az ajtót, érezzék, h velük vagy), de ennyi. PRóbálj megnyugodni (tudom, h nehéz!), de amit te sugárzol feléjük, az évekig meglátod, h visszaköszön (általában nem a gyerek hisztis, hanem az anyja, csak átveszi), és tarts ki. Nagyon nem tehetsz semmit, próbáld elfogadni, h most ez van, ne hibáztasd magad, ha tudsz segítséget kérni, akkor ne habozz, kérj!
Orvosi oka nincs. Talán az egész nap felgyülemlett ingereket nem tudják még megfelelően feldolgozni... Pár hét és más miatt fogsz aggódni:))
Van itt egy ikres topic is amúgy, keresd meg a tartalomban!
Úgy üvöltenek, hogy észre sem veszi a zenét. Összeszorítják a szemüket és semmit nem vesznek a külvilágból. Akár mit csinálhatunk. Csak azt veszik, ha felvesszük őket. A porszívós ötletet köszi, majd kipróbálom.
próbáld meg, hogy bekapcsolod a porszívót. Vagy a másik, hogy valami zenét keresel nekik. Egyik unokahugomat kellett "leszoktatni" így csecsemő korban a rádióról, mert az intenzíven, ahol volt, mindig szólt a zene a nővéreknek. sokáig nem volt hajlandó meglenni anélkül.
Én még kezdő anyuka vagyok és a segítségeteket szeretném kérni. 2 hónapos iker lányaim vannak, akik sajnos a 33. hétre születtek. Szerencsére már kutya bajuk, de napról napra egyre hisztisebbek, egyre sírósabbak lesznek. Mára már szinte elviselhetetlenül ordítanak. Kérdésem a következő:
Ti mit tennétek ha tudjátok, hogy semmi baja nincs a babának, nem éhes, nem kakilt be, nem fáj a hasa, nincs semmi gond és egyszer csak elkezd üvölteni artikulálatlanul és addig nem hagyja abba, amíg fel nem veszem. Ha felvettem, akkor is elkezdi pár perc után ordítani és nincs megállás. Vígasztalhatatlan. Ha rajtam van, akkor elkezd cuppogni, mintha éhes lenne, pedig biztosan nem az. Ha visszateszem az ágyába, akkor folytatja. Mindkettő képes akár órákig folyamatosan üvölteni. Legtöbbször a délutáni séta után kezdődik az üvöltés, de most már egyre többször napközben is. Mosolyogni még egyáltalán nem szoktak. Amit eddig tudnak az, hogy figyelnek a beszédre, de pár perc múlva az is hisztibe, ordításba megy át.
Mivel a betegségek nagy része pszichés eredetű, a hipochonderek viszonylag keveset betegek. Annyira félnek a betegségektől, hogy valahogy úgy programoz az agyuk, hogy ne legyenek betegek, mégis ha eggyel többet ver a szívük, már bepánikolnak. az mondjuk érdekes lehet, hogy mi váltja ki náluk ezt.
Egyébként nekem az apám és az öcsém ilyen. Augusztus végén felszerelkeznek mindenféle vitaminokkal, meg istentudja miféle gyógykészítményekkel, és összevissza beszednek mindent, hogy ne legyenek betegek. Persze minden télen legalább kétszer elkapnak valamit, és akkor rögtön végrendeletet fogalmaznak, meg látványosan halodoklanak. És naponta mérnek vérnyomást, meg hetente többször cukorszintet, meg ki tudja még mi mindent. Ilyen szempontból ( is ) rettenetes palik.
Az bezzeg nem számít, hogy más is lehet beteg, és esetleg 39 fokos lázzal ugrálja körbe őket. :))
A barátnőm 25 éves huga ilyen, hogy rosszul van a kórházban, kíváncsi vagyok, hogy fog szülni. Mert ha még ki is találja, hogy itthon szülne, azért vizsgálatokra stb. be kell menni a rendelőbe. És akkor mi lesz, ha nem lesz problémamentes a terhessége, én csak két hetet voltam benn, hogy visszatartsák a szülést, de volt olyan, aki 2 hónapot.
Na ez a jó megoldás, aki beteg az nyögjön, irány az ágy, diétás kaja (tea üres piritóssal), játszani nem szabad csak képeskönyvet nézegetni mert esetleg megterheli magát...:-)))
Bár szó ami szó itt van pl. az egyik unokahugom, ő most 18 éves, de 5 éves korában már komplett hipochonder volt, és egyszerűen nem tudom, hogy amúgy makkegészséges gyerek létére hogyan is jött ez.. a mai napig pl. ha játszik mondjuk a macskával, az odakap játékosan azonnal rohan a Betadinért, szabályszerűen rosszul van ha vérnyomást (!!!) mérnek rajta vagy ha röntgenre kell mennie, a tavasszal az anyját megoperálták, ki kellett pakolni szegényt, de képtelen volt bemenni a kórházba, hogy meglátoassa, egyszer az apja magával vitte, de az előcsarnokból kifordult... hogy honnan jött ez a páni félelem a betegségektől nem tudom. És azt sem, hogy ha egyszer neadjisten tényleg megbetegszik akkor mi lesz vele. Szóval van ám ilyen is - de a te gyereked nem hinném, hogy ebbe a kalapba tartozna.
Most meg megyünk a fiamat és az apját ünnepelni, mert a kicsinek névnapja apjának meg szülinapja van!
Jók ezek az egyszerre összejött ünnepek, mi ilyenkor nagyokat bulizunk. Az anyukám és az anyósom született egy napon, a kisebbik lányom szintén egy napon a kisebbik unokaöcsémmel, ráadásul pont aznap van a házassági évfordulónk. A nagyobb lányom ugyanannak a hónapnak a végén, amikor a nagyobb unokaöcsém és a sógornőm. A férjeméknél meg apuka decemberi, anyuka, a férjem és a három lánytestvére mind június-júliusban. Szerencsétlen apósomnak ez az időszak kész anyagi csőd.
Jaj, meg anyukámék, a bátyámék és a mi házassági évfordulónk is egy hónapban van.
Ja, a 3 éves oltásnál meg úgy nézte végig, hogy beleszúrják a tűt, hogy csak egy kicsit legörbült a szája. A doki meg is lepődött, én még jobban.
Fájtatta a karját, nem tudta emelni, nem tudott ráfeküdni, de hát be is volt dagadva, meg ez eleve olyan oltás, ami igencsak fájdalmas. De még így sem cirkuszolt, csak óvatosabban mozgott. Néha képtelen vagyok kiigazodni a kicsi lelkén és észjárásán.
Tegnap reggel már elvesztettem a türelmem, és a barátnőm tanácsára közöltem a gyerekkel, hogy aki beteg, annak az ágyban a helye, és bevittem a szobájába. Ott feküdt szinte mozdulatlanul 2 órán keresztül. Addig a kicsivel hancúroztunk, játszottunk a nappaliban. Délben aludtunk, majd délután is végig feküdt. Este pedig a csodával határos módon meggyógyult. Gondolom únta már magát. Szerintem ilyenkor az történik, hogy egy kicsit fáj neki, de nem vészesen. Csak ő ilyenkor nem hajlandó rálépni a lábára, ezért olyan kis bice-bóca.
Egyébként szerintem is ez a "szerethiány" ok egy hülyeség, mind a két gyerekem körbe van rajongva, ugrálva és puszilgatva. Talán egy kis figyelemkfelkeltés lehet, nem tudom. Mindenesetre az oviban a beíratkozáskor már jeleztem, hogy felmerülhet ilyen probléma.
A Margitszigetről csak azért hoztam haza a hátamon, mert a kicsinek már alvásideje volt + a kaja is várt minket, muszáj lett volna sietni. De elhatároztam, hogy a legközelebbi alkalommal is ágyban kell majd feküdnie, elvégre a beteg gyerek helye ott van. Ilyenkor nincs sem mese, semmi szórakozás, hátha rájön, hogy fölösleges magát megjátszania.
Volt olyan, hogy az egyik hüvelykujjacskáján beszakadt a bőr, és tudom, hogy ez kényelmetlen és fájdalmas is, de azért nem halálos sebesülés. Erre egy egész nap ökölbeszorított kézzel próbált enni, játszani. Másnaptól már a másik kezét is ökölbe szorította. Nem volt hajlandó sem enni kanállal, sem játszani, rajzolni. Negyedik nap már büdösödött, mert beizzadt, de megmosni nem engedte. Ekkor miután minden módszer csődöt mondott (könyörgés, megvesztegetés), az apja "kézrátétellel" meggyógyította. Nem vagyunk igazán híve ennek, de a gyerek keze már rohadni látszott (a szagából ítélve). A férjem egyet csapott a kezére, majd erővel szétfeszítette és a fürdőszobában szappannal megmosta és bekente Canestennel. Érdekes, másnap már semmi baja sem volt a kezének, ugyanúgy játszott, rajzolt, mint előtte, csak még egy ideig büdös volt a tenyere.
Persze volt honnan örökölnie a csetlést-botlást és a hisztériát is. Anyám mesélte, hogy egyszer hancúrozás közben megrándult a kezem, három napig volt felkötve. Mivel továbbra sem voltam hajlandó vele fogni, anyám elvitt a dokihoz, 2 órán keresztül ült velem a váróteremben. Mire majdnem mi következtünk volna, kirántottam a kezem a kötésből, és elkezdtem hadonászni.
Minden gyalog cihológus erre természetesen azt mondja, hogy amiatt szimulál a kölök - mert szimulál - mertugye kevés szeretetet kap... szerintem meg egy frászt. Én is szembesültem ezzel, mind a két lányommal kapcsolatban. A nagyobbik annyira képes volt rájátszani a tüneteinek, hogy többször én akadályoztam meg az orvost, hogy kórházba utalja, mert egy-két vírusos /gyomrofájós járványnál valósággal haldoklott mikor vizsgálta, a kisebbik meg mikor már végre tényleg kikezelték az asztmájából az ovoda nagycsoportjában produkált asztmás légzést, még jó, hogy az ovoda orvosnője erre figyelmeztetett..
Én egy kegyetlen női személy vagyok, én a helyedben szembesíteném ezekkel a dolgokkal a gyerekemet, ha egy plezúr miatt úgy viselkedik, mint aki lebénult, és egészen biztosan nem cipelném a hátamon emiatt... azért a ficam, törés, sőt a koolyabb zúzódás ill. izomhúzódás jelei egészen egyszerűen felismerhetők, mert azok FÁJNAK (kibaszottul), szóval egy plezúr miatt nem kéne magadnak lelkiismeretfurdalást csinálni... :-)
Nyahh, ma vettünk a gyereknek íróasztalt, ami egyben számítógép asztal. Olyan polc-résszel, amire könyveket meg minden félét lehet rakni, meg része egy olyan fém-lap. amire alkoholos filccel lehet írni, és elég jó áron ( 20 e Ft ) az Ikeában. Meg egy haalmas szönyeget 2e ft-ért! meg egy forgó.gurulós széket is. És most rettenetesen büszke magára, hogy milyen komoly nagyfiú lett :)) Itt pörögnek a széken, mert ugye apjuk minden tilatakozásom ellenére összeszerelte. Kíváncsi vagyok, mikor szzaladhatunk azügyeletre agyrárkódással, mert leestek. :))
A tesóm odaadja nekik a kinőtt ifjúsági bútorait, anyukám meg vett magának egy új gardrób-szekrényt, mert a jelenlegi túl nagy neki, és azt nekünk adja. Úgyhogy hála a családomnak, átrendezhetjük, átbútorozhatjuk a lakást szinte potom összegből :))) Végre valahára. A jövőhavi terv egy új dupla fotelágy, nem messze tőlünk van egy bútor-üzem, ahol olyan méretűt csinálnak, amilyet akarok :)) Megcsináltatom a lehető legszélesebb ágyat, mert ezek mindig kitúrnak!
Háháhá olyan jó kedvem let ettől, hpogy csak na! Most meg megyünk a fiamat és az apját ünnepelni, mert a kicsinek névnapja apjának meg szülinapja van!
Nálunk a házi hallásteszt ilyen. Nekem a kicsi, a bátyámnak a nagyobb fia (volt) ilyen. Üvölthettünk a füle mellett, még csak meg sem rezzent. Halkan elsusogtuk, hogy CSOKI, erre a lakás másik végéből ugranak. A barátnőmnek is meséltem, náluk is a szülei azzal fogadták, hogy az ő kislánya hallássérült, mert ketten két oldalról ordították, hogy "nem szabad", de a gyerek nem reagált. Persze a csokihallásteszten átment.
Az a bajom még, hogy ha meg túlságosan komolyan veszem, és minden alkalommal elrohangászok a dokihoz egy horzsolással, akkor a lányom ezt zsarolásként használhatja. Pl. mi lesz, ha elesik az oviban és nem lesz hajlandó járni. Felhívnak, rohanok. Ezek után akárhányszor csak anyut óhajtja, előadja a törött szárnyú kismadarat és én fölöslegesen szaladgálhatok?
Ma eszméletlen kalandunk volt a kisebbik fiammal. Napok óta olyan furán vette a levegőt az orrán, meg az egyik orrluka többször vérzett. Ma meg olyan fura szaga volt neki, pedig vagy hatszor megmosattam a fogát, de semmi változás. Belenéztem az orrába, hát valami furcsa zöld izét láttam benne jó mélyen. Gondoltam valami elgennyesedett, vagy az orrmandulája tájogos, vagy valami hasonlóra tippelve szaladtam vele a fül-orr-gégészetre. Hát majd elájultam, amikor a doktornő közölte, hogy van valami idegen test a gyerek orrában. Szerencsére ki tudta venni, valami apró zöld szivacsdarabka volt az. De foggalmam sincs, honnan került a gyerekhez ilyen, mert ilyesmi nincs nekünk itthon. Bár ha belegondolok, szombaton az anyósoméknál aludtak. Azt azért tudtam, hogy trehány egy kicsit, de ennyire? Brrr.
Most hogy bízzam nyugodt szívvel rájuk a gyerekeimet? Persze úgy volt, hogy amikor a kicsivel kórházba megyek, akkor náluk lesz a nagy. De így? Szegény anyukám, hurcolhatja magával egész nyáron a nagyobbikat, vagy pedig végig úszótáborba megy a gyerek. Na meglátjuk.
Nekem a kisebbik fiam betegsége kapcsán azt mondta az egyik gyerekorvos, hogy inkább menjek el vele ezerszer feleslegesen, ha esetleg úgy érzem, hogy valami nem stimel vele, mint hogy egyszer nem veszem komlyan a dolgot, és az tényleg komoly lehet. Bát kétségtelen, egy horzsolás miatt nem rohanunk ügyeletre, de azért betadin, sebtisztítás, ragtapasz, és mehet tovább útjára! Nálunk ilyenkor az egyenesen menjél -teszt valami csoki, vagyis apa a konyhából felmutat egy csokit, a kölek persze elfeledkezve magáról rohan hozzá. Na, ha már a csoki se kell, akkor ott baj lehet. :)) De nálunk előfordult olyan is, hogy oltást lapott a nagyobbik a lábába. Ugye rutinos 0doktornénink a háta mögött mutogatta el hogy fájhat esetleg, de nem törvényszerű. Egész délután rohangált a csemete, majd este mondom Apjuknak, hogy még szerencse, hogy nem fájt neki. Kagylózó barátunk a fürdőből meghallotta, és a kádból már úgy mászott ki, mintha rokkant lett volna. :))
