E topik témája: Egyedül a Biblia, amely mind az Ó-, mind az Újszövetséget magába foglalja.
Felekezet mentesen csak a Bibliáról, illetve a Bibliában foglaltakról:
- Eredete
- Tartalma
- Értelmezése
- Ige magyarázatok
Kiknek lett nyitva ez a topik?
1. Azoknak, akiket érdekel a Biblia.
2. Azoknak, akiknek őszinte tudásvágyból fakadó kérdéseik vannak a Bibliával kapcsolatban.
3. Azoknak, akik nem megcáfolni akarják mindenáron a Biblia létjogosultságát, hanem tanulni, és épülni szándékoznak általa.
4. Azoknak, akik nem más írások, és nem a teljes Biblia szövegkörnyezetéből kiragadott részek alapján, hanem a Biblia egészét figyelembe véve értelmezik magát a Bibliát.
5. Azoknak, akik hajlandóak saját, de téves nézeteiket józan és logikus érvek hatására hátuk mögé dobni.
6. Azoknak, akik szelíd, egymást tisztelő hangnemben, egymás épülésére meg kívánják osztani a Bibliával kapcsolatos tudásukat. ("Amit akartok azért, hogy az emberek ti veletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal…" Mt. 7:12)
7. Azoknak, akik a másik embert is embernek tartják...
"Én magam, a bizonyított tudományos ismereteket vallom, és azokat fogadom el..."
Csakhogy az általad bizonyítottnak vélt tudás is elméleteteken, hipotéziseken alapszik. De te ezeknek nem szeretnél utána járni, mert akkor összeomlana az a világ, amire az életedet építetted fel. Evolúció? Meg lehet cáfolni Darwint, pont úgy, mint a teremtést. Nagy Bumm? Csak hézagkitöltő következtetések elmélete. A tudomány tele van olyan résekkel, amiket máig foltozgatnak, de hiába, mert rengeteg olyan bizonyíték hiányzik, amit vagy nem találnak, vagy sohasem létezett. Ezért a mai tudományos nézetek is pont úgy a hiten alapszanak, mint a Bibliában leírtak.
Érvek nélkül még mindig csak a személyeskedésed maradt meg döntő bizonyítékodnak, így nincs miről tovább vitáznunk.
" A személyeskedés... egy érvelési hiba, melynek során valaki a vitapartner személyét kritizálja, sértegeti, személyes érdekeire, előítéletére hivatkozik, ahelyett, hogy a vita tárgyával kapcsolatban érvelne."
Helyesen írtad, a személyeskedés valóban egy érvelési hiba, melynek során valaki a vitapartner személyét kritizálja, sértegeti, személyes érdekeire, előítéletére hivatkozik, ahelyett, hogy a vita tárgyával kapcsolatban érvelne.
Nos én ezt a fajta érvelési hibát nem szoktam elkövetni, de más érvelési hibákat igen, némelyiket szándékosan, némelyiket nem.
"És azt nem tartom személyeskedésnek ha valami képtelenséget úgy vezetek fel hogy a hülyefundik így és így állítják."
"A személyeskedés... egy érvelési hiba, melynek során valaki a vitapartner személyét kritizálja, sértegeti, személyes érdekeire, előítéletére hivatkozik, ahelyett, hogy a vita tárgyával kapcsolatban érvelne." (https://lexiq.hu/szemelyeskedes)
Én meg már rá sem térek arra, amikor Joshua a "bűntelen" szamarat lopatott csikajával együtt, mert még a kondák vízbe fojtása sem érthető hívői oldalról;-)
Mondjuk a "mitől is tudna beszélni egy kígyó" kapcsán terveztem anatómiai igényű gondolataimat itt feltárni, de attól tartok lesöpörnék azzal, hogy mind a Zördög, mind az Isten simán elintézi, hogy a magas "C"-t is kinyomja egy kígyó:-O:-)
Ám ennek ellenére rábaszcsizott, mert port kell zabálnia.
Miféle port?
Instant leves? Kakaó?
Szóval lenne mit kibeszélni, csak fogadóképes értelem is kéne hozzá.
"Komolyan gondolod, hogy attól lesz érthető a Biblia, hogy te az abban írtakat tökre megmásítod?"
Ha az bekopizott idézet helyett azt írtad volna, hogy "A szóban forgó ige szerintem ezt meg ezt jelenti, és így kell értelmezni.", akkor emberszámba vennélek és vitapartnernek tekintenélek.
Viszont mivel a hozzászólásod egy incifinci személyes véleményt vagy álláspontot, esetleg tudományos ismeretet nem tartalmaz, hanem csak provokátroll visszakérdezést és kötekedést, ezért téged vitaképtelen büdöstrollnak tekintelek.
"Özönvíz előtti állapot" az csak a Bibliában van, mivel az ott leírt "Özönvíz" az egy mese.
"a Biblia alapján, hogy a föld megtelt az erőszakkal." Na persze! Jobban, mint ma?
Már ecseteltem neked, de nem érted, hogy az erkölcs az korfüggő, és ráadásul az akkori kultúrákban sokrétűen elkülönült. Az emberevéstől a tolvajlásért kéz levágása, ágyasok tartása az uralkodóknál, egy nemes számonkérés nélkül végezhetett indulatból az alattvalójával... az emberi élet nem sokat ért a történelmi időkben.
Ezekért emberiség elleni bűncselekmény, népek irtása, csecsemők és terhes nők vízbe fojtása? A Föld felszíni vizeinek sózása, kihalás szintű állatpárok behajózása... írom amit gondolok, és te személyeskedésnek tartasz: gyermeteg elképzelés.
Egy szól az Özönvíz meséje mellett, az hogy MESE.
Nyilván azért ignorálod korod ismereteit, hogy gyermetegen elhiggy ilyen meséket.
"Te magad is csak a bizonyítatlan dolgokra alapozott, bibliai mesét véled valósnak, az az igazság.
Én magam, a bizonyított tudományos ismereteket vallom, és azokat fogadom el, korhűen gondolkozom, az az igazság.
Ha lenne késztetésed, soronként hazudtolnám meg a mai ismereteink segítségével a bugyuta régi kitalációkat amiket hiszel.
Amire nyilvánvalóan nincs igényed, mert meginognál.
Csakugyan felesleges a fundikkal vitázni, mert ókori ismeretek szintjén van tudásuk, nem, inkább tudatlanságuk.
Na, meg csak sémákban gondolkoztok, és nem mertek a történet mögé nézni.
Én igyekezek partnerként beszélni veletek, de látod a nénivel kapcsolatban is mire derült fény:-(
Na, meg ugye aki hiszi, hogy beszél egy kígyó, vagy füvet zabálnak a ragadozók, dögevők, azzal nyissak vitát, hogy Ádáméknak a bőrruciját élő állatról nyúzta le a Főhősötök, vagy kinyírta előtte???
Ugye ne?
:-O:-P:-)
Én nem holmi képzeletbeli lényekben, az EMBEREKBEN HISZEK, ÉS BÍZOM AZ ÉRTELMÜKBEN.
De sajnos kénytelen vagyok belátni, hogy sokak a szellemvilág értelmetlenségében érzik jól magukat.
Értelmetlen igehely özön, meg azok társalgása, akik egyformán megvezetettek, az való számodra, az miliőd.
Mondjuk arra meg nagy igény nincs, ahogy tapasztalom.
"Te mit szoktál csinálni olyan tudományos dolgokkal kapcsolatban, amelyeket meg nem tapasztaltál, meg nem vizsgáltál?"
El tudom neked mondani a szájammal.
Egyáltalán nem tapasztaltam meg a neutrino létét
Ekkor hát elolvasók minden olyan tudományos ismeretterjesztő írást amelyik a felfedezésének és létének bizonyításának a történetét írja le, megértem a logikai láncot (mert nem vagyok se műveletlen, se hülye és majdnem százszázalékos valószínűséggel elfogadom hogy bizony ennek a hülye neutrinónak létezni kell
És természetesen ismerem a béta bomlásnak
a reakció egyenletét is melyet itt vázolok neked:
neutron0 ----> proton+ és elektron- és antineutrínó
proton+ ----> neutron0 és pozitron+ és netrínó
A Napban pedig:
proton+ és elektron- ----> neutron0 és neutrínó
(Itt a megmaradási elveket is figyelembe kell venni,
melyekhez te nem konyítasz)
Mindezen ismeretek alapján bizonyítottnak látom a neutrino létét
Az semmit nem jelent hogy a műveletlen, hozzá nem értő embereknek
A "hülyefundi"-ra is kérdéssel válaszolok: Vajon olyan világban élünk, ahol ha két, egymásnak ellentmondó hit közül egyiket sem lehet bizonyítani, akkor már a személyeskedés lesz a döntő érv?
Erre a válaszom: ha két, egymásnak ellentmondó hit közül egyiket sem lehet bizonyítani, akkor nem a személyeskedés lesz a döntő érv.
De ettől még - és ez az én véleményem - a fundamentalizmus a kereszténységnek egy kártékony borzalmas válfaja ráadásul tele van önellentmondással és ezért én ezt nem tudom elfogadni
És azt nem tartom személyeskedésnek ha valami képtelenséget úgy vezetek fel hogy a hülyefundik így és így állítják.
Meg lehet ezen sértődni de nem inkább felül kéne vizsgálni a logikailag képtelen és önellentmondó állításokat?
Szerintem csapongsz. Sajnálom, de számomra nem érthető az üzeneted. Talán kapcsold össze a gondolataidat valami általad írt magyarázattal, ami érthető egy olyan átlagember számára is, mint amilyen én vagyok.
Én azt hittem hogy ezt te érted ez mindenkinek szól aki a Bibliát olvas!
Már megmagyaráztam neked, egyszer ! Lábjegyzetek is fontosak, most jöttem rá, szólj ha valamit nem érttel.
Lukács : 10: fej: 1-42 v
6278- és 6279. lap hosszabb változat.
Másold le magadnak.(1-13, 15-18,v ) ( 20-27, 30, v )
6348 lap a rövidebb változat, lábjegyzeteket is.
( 2, 4, 9, 11, 12,18, v) +( 21, 23,25, 30, v)
Nem akartalak zavarni , ládikódat is szoktam olvasni.
" 8 De ha még mi magunk vagy egy mennyből való angyal hirdetne is nektek evangéliumot azon kívül, amelyet mi hirdettünk, átkozott legyen" (Gal 1,6-8) " /Biblia
" Hogy érthető legyen: csak azt a hitetést higgyétek, amit én, Tarsusi Saul mondtam nektek! A mindenféle helyettes-prédikátorok szakadár hamisságait meg utasítsátok el! " /@Elminster Aumar
Komolyan gondolod, hogy attól lesz érthető a Biblia, hogy te az abban írtakat tökre megmásítod?
(te érthető lehetsz az ilyen húzásaid alapján, az igaz szerintem)
"az így kialakult gyülekezetek felett teológiai-hatalmi irányítást folytatott, pont mint manapság a némethsándorok."
Ehhez egy autentikus adalék:
"6 Csodálkozom, hogy attól, aki Krisztus kegyelme által elhívott titeket, ilyen hamar más evangéliumhoz pártoltok, 7 pedig nincsen más evangélium. De egyesek megzavartak titeket, és el akarják ferdíteni Krisztus evangéliumát. 8 De ha még mi magunk vagy egy mennyből való angyal hirdetne is nektek evangéliumot azon kívül, amelyet mi hirdettünk, átkozott legyen" (Gal 1,6-8)
Hogy érthető legyen: csak azt a hitetést higgyétek, amit én, Tarsusi Saul mondtam nektek! A mindenféle helyettes-prédikátorok szakadár hamisságait meg utasítsátok el!
Pont mint manapság a kisegyházak belső teológiai hirigje.
"Most elképzeltem magamban, milyen lett volna hogyha a hülyenémethsándor hozzáír egypár levelet a Bibliához. 😉"
Poénkodsz, de igazából pont ugyanaz történt az első században, mint ami manapság történik a szektás kisegyházaknál.
Jött a Kilikiai Tarsusból egy Saul nevű diaszpóra zsidó fickó, és a fejébe vette, hogy ő bizony a személyes elképzeléseivel "modernizálja" az ősei Jahve hitét egy bizonyos Joshua ben Joseph nevű hallomásból ismert vándorrabbira mint Messiásra alapozva. Összeállította - vagy éppenhogy menet közben alakult ki nála - a vallásos tanításait ami egyfajta fúziója lett az ősi zsidó egyistenhitnek, a perzsa Mithrász-kultusznak és a görög misztériumvallásoknak. Elkezdte terjeszteni a saját tanításait, mint a mai szektás-kisegyházas prédikátorok, és követőket meg híveket gyűjtött össze és az így kialakult gyülekezetek felett teológiai-hatalmi irányítást folytatott, pont mint manapság a némethsándorok.
Aztán az eredetileg "újzsidó szektaként" indult vallási mozgalom önjáróvá vált, és megszületett a korakeresztények bolond világvégeszektája már jóval azután, hogy Saul meghalt. A világvége azonban csak nem akart bekövetkezni, így aztán a vallási irányzat "domesztikálódott", az írástudóik összegyűjtötték a száj- és írásos hagyományaikat, megírták a saját "sugalmazásuk" szerinti további írásokat, amikből aztán a 4. században összeállt az Újszövetség írott anyaga. (Meg egy halom apokrif, ami ezért vagy azért kimaradt a kánonból.)
Ez a kereszténység tudományos születés-története.
Persze aki hívő, az nyugodtan hiheti azt, hogy Tarsusi Saul Istentől kapott sugalmazásokat és nem az ujjából szopta a hitetését, és hiheti hogy Joshua ben Joseph valóban egy élő ember volt, aki feltámadt a kereszthalálából és nem csak Saul állította be az egészet a Fénybe Öltözött Istengyermek Christos jelenéséhez egyfajta bizonyságul, hogy létezik a feltámadás, csak erősen kell hinni.
Szerintem csapongsz. Sajnálom, de számomra nem érthető az üzeneted. Talán kapcsold össze a gondolataidat valami általad írt magyarázattal, ami érthető egy olyan átlagember számára is, mint amilyen én vagyok.
Az özönvíz előtti állapotokról csak annyit a Biblia alapján, hogy a föld megtelt az erőszakkal. Ha valami megtelik valamivel, akkor azt jelenti, hogy az van benne, a többi összetevő lényegtelenné válik. Noé kivételes ember volt. Isten segített kimenekíteni abból a világból egy olyan "génállományt", amely korunkig nyújthatta az emberiség végső elbukását, ezzel időt adva sok-sok embernek arra, hogy újra felismerhessék a szeretetét.
Személyeskedéseid: "lila fogalma sem volt... ostoba elképzelés... Ám te, ti, mindent elhisztek ész nélkül, bután... Hisztek... minden sületlenséget... butaságokba ringatva, zsongul..."
Ezek a "valódi" érveid, miközben te magad is csak a bizonyítatlan dolgokra alapozott tudományban hiszel. Sajnálom, de megint csak a hitedet, és nem a tudásodat ütközteted a Biblia szintén nem bizonyítható tanításaival. Megvallom, számomra ez már csak sokszor ismételt felesleges szócséplés.
2 Így szólt hozzájuk: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás urát, küldjön munkásokat az aratásra. ..4 Ne vigyetek magatokkal erszényt, se tarisznyát, se sarut. Az úton senkit ne üdvözöljetek.9 Gyógyítsátok meg ott a betegeket s hirdessétek: Közel van hozzátok az Isten országa! …11 Még a port is lerázzuk, ami városotokban a lábunkra tapadt, de azért tudjátok meg: Közel van az Isten országa.12 Bizony mondom nektek: Szodoma sorsa könnyebb lesz azon a napon, mint azé a városé.
A hetvenkét tanítvány visszatérése.
18 Így válaszolt nekik: „Láttam a sátánt: mint a villám, úgy bukott le az égből->>>
Lukács: 10 fej: 1-42 v ( 20-27, 30, v ) + ( 21, 23,25, 30, v)
Jézus öröme. 21 Abban az órában Jézus kitörő örömmel dicsőítette az Istent a Szentlélekben, ezekkel a szavakkal: „Dicsőítelek, Atyám, ég és föld Ura, hogy elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és kinyilvánítottad a kicsinyeknek. Igen, Atyám, így tetszett neked. …23 Majd külön a tanítványokhoz fordult, és így szólt: „Boldog a szem, amely látja, amit ti láttok. …
Az irgalmas szamaritánus. 25 Egy törvénytudó felállt, hogy próbára tegye. „Mester – szólította meg –, mit tegyek, hogy eljussak az örök életre?” …
30 Erre Jézus átvette a szót: „Egy ember Jeruzsálemből Jerikóba ment. Rablók kezébe került. Ezek kifosztották, véresre verték, és félholtan otthagyták.
Lábjegyzetek: Lukács 10: fejezet.
Lukács 10 :1-16 Az Úr hasonló utasításokat ad a 72 tanítványnak, mint adott az apostoloknak
Lukács :10 : 17-20 Az ördögök kiűzése egyik jele az Isten országa eljövetelének, mert véget vet a sátán hatalmának. A kígyó és skorpió jelképe minden veszélynek.
Lukács: 10 : 21-24 Jézus a hatalmát azonosnak mondja az Atyáéval, és ugyanígy a tudása is azonos az Atyáéval.
Lukács: 10 : 25-37A példabeszéd Lukács sajátja. A törvény idézett helye: . Jeruzsálem és Jerikó egymástól való távolsága 30 km, és a szintkülönbség közöttük több mint 1000 m. Az út elhagyatott volt mindig, ami tág teret nyújtott az útonállóknak. Jézus arra mutat rá, hogy nem elég a felebaráti szeretet törvényét ismerni, mint a pap és a levita is ismerte, hanem gyakorolni kell, amint tette azt a szamaritánus, aki a zsidók szemében eretnek és bűnös volt.
A szeretet mindenkivel szemben kötelez, nemcsak a honfitársakkal szemben.
Ha lett volna számonkérés, akkor Joshua nem jut el odáig, hogy szakrális öngyilkosság keretében kivégeztesse magát.
2000 disznóért simán megkövezték, vagy meglincselhették volna.
Joshua rosszindulatú, ártó, gonosz, varázslóként tűnt fel számukra, ám a történet szerint a cselekedete annyira megfélemlítette az egyszerű babonás embereket, hogy TARTVA AZ ÚJABB ÉS GONOSZ "ÖRDÖGI" CSELEKEDETEITŐL, FÉLELMÜKBEN CSAK KÉRTÉK TÁVOZZON.
Nem hiába van, hogy napjainkban is sok hívő féli istenét.
Magad is írod: "akinek hatalma van, attól félni kell"
Látom téged nem a Biblia érdekel, inkább velem foglalkozva, botcsinálta cihológusként lépsz fel.
Ellenben ha cseppet szétnéznél az emberiség vallási kultúrájában, felismerhetnéd, hogy mindegyik kreált magának Istent, isteneket.
És ezen istenek lényegesen eltérnek egymástól.
Mi az oka?
Mind, mind, nekiszaladt annak a feladatnak, hogy tudás és ismeret hiányában magyarázatot adjon amiről lila fogalma sem volt: miféle világban él, és az hogyan keletkezett, mi módon működik.
Vajon van valamelyikben igazság, tény?
Nincsen.
Ha a népek Istentől származnának a mitológiai történetek hasonlóak lennének, átfedésekkel. De nem.
Hiszen miért csak a zsidók tudnák az első ember pár nevét? Miért csak ők tudnák Noé történetét? Miért nincs fikarcnyi hasonlóság sem akár a szomszédos Egyiptom vallásával?
Mert a zsidók maguknak alkottak egy Istent. És ebből a lokális, haragvó, sivatagi hadi istenből, a történelem során faragtak egy univerzális Istent.
Pont olyan mitológiát hoztak össze maguknak, mint a görögöké.
A görögök pont úgy és annyira hitték a magukét, mint a zsidók az övékét.
A történelem érdekessége, hogy fennmaradt, és még itt a korunkban is hiszik tömegesen.
Azt írod:
"A benne leírtak pedig az okulásunkra írattattak le, hogy megmutassák Isten teremtményeihez ragaszkodó szeretetét."
Kérdem én, melyik fojtotta vízbe a Föld élővilágát? Az Atya vagy a Fiú?
Így aki hiszi a mesét, képes belegondolni, hogy a terhes nőktől, a gyerekeken át, mindenkit vízbefojtott?
A szerető, és teremtményeihez ragaszkodó Isten?
Ha igaz lenne a mesétek, (és persze az ostoba elképzelés a kb. 6000 éves Földről) bolygónk a mai napig nem heverte volna ki a kataklizmát!
És a szerető Isten tette volna tönkre a Föld édesvíz készletét? Erre sem gondoltál?
Isten nem 2000 disznót ölt meg, hanem érző és gondolkodó emberek tömegét! Emberiség elleni bűntett!
Noha, ha "mindenható" és "mindentudó" lenne, ahogy ide varázsolta a semmiből a Föld flóráját és faunáját, úgy lehetett volna képes az emberek eltüntetésére.
Ám te, ti, mindent elhisztek ész nélkül, bután, mert "meg vagyon írva". Ha mást írtak volna az ismeretlen szerzők, azt is pont úgy elhinnétek, és pont.
Hisztek 4 fejű és 6 szárnyú lényt, ördögöt aki a hóna alá kapva repteti Joshuát, a beszélő kígyót, halban kempingező embert, minden sületlenséget.
És pont az veszik el számotokra ami még korunkban is használható, elgondolkoztató.
Azt sem tartod istenhívőnek, aki tisztában van azzal, mennyi ellentmondás, képtelenség, lehetetlen dolog van megírva?
Mert vannak nem fundamentalista hívők is.
Talán el sem tudod képzelni, ők, azok miként hiszik Istent?
Csakugyan értelmesebb akit a "szeretet vezérel" és nem butaságokba ringatva, zsongul a mára tarthatatlan hipotéziseire.