Keresés

Részletes keresés

hgyi Creative Commons License 2007.07.18 0 0 4112

Régebben sokat voltam - felnőttként - tizenévesek között. A lányok eszeveszettül "csinosítgatták" magukat, arról kérdezgettek, hogy szerintem tetszik-e a fiúknak az alakjuk, elég nagy-e a mellük, elég kicsi-e a fenekük, elég lapos-e a hasuk?

Mondtam nekik, hogy nem tudom, tán kérdezzük meg a fiúkat. Ettől teljesen kétségbeestek, s továbbra is egymás véleményére hagyatkoztak.

Én viszont megkérdeztem a fiúkat. A végeredmény engem is meglepett.

Egyetlen egy fiú sem volt, aki modell-alkatú barátnőre vágyott volna. Volt olyan, aki a formás lábakat, szép csípőt kedvelte, a mellek, az arc, a vállak csöppet sem érdekelték. Volt olyan, akinek a szép mellek kerek vállak, szép ívű nyak volt a fontos, a lábakat, csípőt nem is figyelte. Volt olyan, aki kifejezetten irtózott a laposhasú (neán kockás izmú) lányoktól. És sorolhatnám még tovább... tehát a lányok leginkábbis egymásnak akarnak tetszeni, nem a pasiknak - ezt abból gondolom, hogy valami vélt szépségideált követnek.

Úgy gondolom, nemcsak a külső tulajdonságokra vonatkozik mindez.

 

A régi nő-képet a társadalom alakította ki. Szerintem manapság ez már jócskán megfakult. Sok férfi kiütéseket kap olyan nőtől, aki állandóan gondoskodni akar róla. Ettől persze a gondoskodó típusú nő vérigsértődik - "rád áldoztam a fiatalságomat" - és számára gonosszá válik a férfi.

De vannak olyan nő is, akik meg akarnak felelni a társadalmi elvárásoknak, s robotolnak, bár nincs túl sok kedvük hozzá. Ezeknél a nőknél egy idő után betellik a pohár, s fellázadnak.

De sok olyan nő is van, aki simán kiosztja a feladatokat, s ha azokat nem teljesítik az alanyok, dorgálás van.

És vannak olyan nők is, akik elvégzik azokat a feladatokat, amelyekről úgy vélik, az ő dolguk, bár nem kedvelik, s ezt közlik is a környezetükkel.

 

Gondoskodó típusú férfi elég kevés van. Én ismerek ilyeneket, de menekülök tőlük, mert a hideg futkos tőlük a hátamon.

 

Uriellának: Időnként rám szoktak szólni dedjeim is, meg párom is, hogy ne kettüljek, mert nem áll jól nekem és akkor be is görcsölök... :o))))

sitonthefence Creative Commons License 2007.07.18 0 0 4111
Ez jó. Megkönnyebbültem, még nincs itt a femináci világvége.
Előzmény: Oromon (4073)
Oromon Creative Commons License 2007.07.18 0 0 4110

A linkeken, amiket hoztam, és ahol pontos források találhatók, szintén szerepel, hogy a radikálfeminista torzítás egyik legerősebb eszköze, hogy rendőrségi statisztikákat használnak, és azokban valóban sokkal magasabb a bántalmazott nők aránya. Mert a nők feljelentik a férfiakat - erre vannak trenírozva, illetve a válásiparban is elemi érdekük fűzödik hozzá, a férfiak és gyerekek meg nem jelentik fel a nőket - mert szégyellik vagy mert nincs joguk.

 

Röviden:

 

* Men do not usually report their violent wives to police.
* Children do not usually report their violent mothers to the police.
* Women are far more likely to report violent men to the police.
* Police statistics describe the activities of the police departments
   and are grossly misleading as to the nature of family violence.
* Women are encouraged to report spousal violence by countless
   media reminders. Propaganda always includes the female victim and
   the male perpetrator. Men are discouraged from claiming to be
   victims of violent women.
* Some women call police because they are frightened by a minor
   incident. Perhaps she thought calling the police was a "trump card"
   in an argument. These women do not realize that with one phone call
   they have invited the government and gender politics into their
   homes.
* Some women make false reports because there are legal, financial,
   and child custody rewards for making a false report. Some divorce
   attorneys and gender activists specialize in encouraging false
   accusations, and actively coaching women how to falsely accuse.


 

Aztán itt van ez:

 

Several researchers have documented that one of the common adaptive
tools of human females, used to compensate for smaller size and social
power, is to mimic victim behavior, including false accusations
against a power figure (boss, parent, counselor, teacher, husband,
lover, police, etc.).  Adolescent girls are the demographic group most
prone to this adaptive tool.

 

However, misleading statistics are a deliberate fund raising tactic
for women's shelters.   The shelter movement almost never mentions
scientific studies.  This misuse of distorted police statistics to
push a "female victims" agenda is widespread and very misleading.
Gender activists have high jacked the legitimate issue of family
violence and turned it into "America's Most Successful Fundraising
Fraud".

 

Utánanézhetsz, a NANE is remekül átvette a módszert. A szórólapokon egyenesen az szerepel, hogy a családon belüli erőszakban a nők és gyerekek mindig csakis áldozatok, a férfiak mindig elkövetők.

 

Persze írtam is, hogy amit lefordítok, az csak egy kis rész. Azt is, hogy csak az angolul nem tudók kedvéért, mert korábban kierült, hogy vannak itt olyan olvtársak többen is.

 

Vannak az adott linken nemzetközi tudományos vizsgálati adatok is, azok is ezt a képet mutatják. Egy kanadai vizsgálat például azt találta, hogy a férjek által a feleségek ellen elkövetett komoly erőszak aránya 4,8% volt, a feleségek által a férjek ellen elkövetett komoly erőszak aránya pedig 10%, azaz körülbelül kétszeres mértékű volt a komoly női erőszak a párkapcsolatokban.

 

További részletes adat:

 

The Canadian study below is typical of the results of scientific
studies on family violence done in many nations.

Másik nem ellen elkövetett erőszak aránya


Enyhe erőszak                                  Nők %-a   Férfiak %-a

   Eldobott egy tárgyat

   (nem a partnerre célozva)                   23.6          15.8
   Tárgy odadobásával fenyegetett        14.9           7.3
   Tárgyat a partnerhez vágott               16.2           4.6
   Meglökte vagy megragadta                 19.8          17.2
Komoly erőszak

   Megütötte, megpofozta, megrúgta      15.8           7.3
   Fegyvert használt                                  3.1           0.9
   Önvédelemre használta az erőszakot   9.9           14.8
   Alkohol mint tényező az erősazkban     8.0           16.0
   A partnernek orvosra lett szüksége      14.3         21.4
Teljes erőszak-arány                                39.1         26.3

 

Mindenesetre te példákat kértél, mi pedig példákat hoztunk. Ilyenkor normális vitában szerintem illik elismerni, hogy a kérésed teljesült.

Előzmény: Esik (4098)
sitonthefence Creative Commons License 2007.07.18 0 0 4109
:-)))
Előzmény: maestro (3996)
rambo john2 Creative Commons License 2007.07.18 0 0 4108
fillérecske kórképe szerintem viszonylag egyszerű: valamikor egy faszi jól átbaszarintotta, ettől persze dühös lett, és ettől megutálta a férfiakat ( egy ideig még ok. is, de ez már a kóros kategória) ..a mósik, hogy tudja magáról, hogy egy sikertelen, gyenge bohóc, aki nem érte el amit akart....viszont mint a gyenge emberek általában nem jött rá, hogy a kudarcaiért ő a felelős, inkább kereset egy ellenségképet, amit meg is talált a férfinem képében....ez a kettő hülyeség pedig jó táptalaj volt a femináci elméleteknek....a nácik is elsőnek a hasonló figurákat gyűjtötték maguk köré...
Előzmény: hgyi (4105)
sitonthefence Creative Commons License 2007.07.18 0 0 4107

Az a nő, aki olyan hülye, hogy a férfiak(?) által generált, mindenkori nőideálnak akar megfelelni, az kurvára meg is érdemli. Az még nem jutott eszedbe, hogy egy igazi nő elsősorban a saját mércéjének akarjon megfelelni? Te kis feminista, megint eltévedtél a saját, jól felépített eszmerendszeredben?

 

 

Előzmény: forintocska (3989)
maestro Creative Commons License 2007.07.18 0 0 4106
Durván tendenciózus ez a teszt... Félig igaz álítások, azokból logikusan nem következő következtetések sora. Mintha csak az egész arra ment volna ki, hogy mindenki vagy durván feminizmus-ellenesnek, vagy feministának láthassa magát. És a belgák hová álljanak?!?

"Ön feminizmus-ellenes gondolkodásúnak tarthatja magát, függetlenül attól, hogy Ön nő vagy férfi, amennyiben egyetért az alábbi állítások bármelyikével.
Ą A nők alacsonyabb rendűek a férfiaknál, nem képesek elvont, tudományos gondolkodásra és művészi teljesítményekre."


Nem alacsonyabb rendűek, bár valóban sokkal kisebb arányban képesek ilyesmikre. És nem az elnyomatás, hanem az átlagnál csúcsosodó IQ-görbéjük miatt.

"Ą Az életben a nők feladata a gyerekszülés és a házimunka ellátása. Minden mást ennek kell alárendelniük."

Hát, tetszik, nem tetszik, a férfiak nem fognak tudni gyereket szülni. Ha nem is kell mindent ennek alárendelni, de azért figyelembe venni nem ártana.

"Ą Aki nem anya, az nem is igazi nő."

Igazi az is, de az anyaság aztán tényleg a legnőiesebb dolog, ami csak lehet.

"Ą A nők felelősek a férfiak szexuális igényeinek kiszolgálásáért. Ezért van szükség a prostitúcióra is."

Nem ők a felelősek, de amilyen hülyék a férfiak, a legtöbbje a nőkre bukik. A prostitúcióra nincs szükség, de mivel egyfelől fizetnek a punciért, másfelől áruba bocsátják azt, nyilván egymásra találnak a gazdaság eme szereplői.

"Ą A nők eleve mások, ezért ne akarjanak maguknak egyenlő jogokat. "

Eleve mások, ez nyilvánvaló. A jogaik pedig legyenek egyenlőek, de ne többek. És ne feltétlenül csak ugyanazokat a jogokat akarják, hanem a nemüknek megfelelőket.

"Ön feminista gondolkodásúnak tarthatja magát, függetlenül attól, hogy Ön nő vagy férfi, ha egyetért az alábbi állítások bármelyikével.
Ą Senkinek nincs joga egy nőt megütni."


Egy nőt nem is. De egy hisztis hülye picsát bizony okosabb leállítani egy pofonnal, mint gyomorideget kapni az állandó rinyálástól. De ez nem keverendő össze a rendszeres, brutális bántalmazással.

Ą A nemi erőszak nem a nők hibája, hanem a férfiak agresszivitásának és előjogainak a megnyilvánulása.

Egyes esetekben igen, máskor meg a nő is bőven tesz azért, hogy idáig fajuljon a helyzet.

"Ą A nők semmivel sem érnek kevesebbet, mint a férfiak."

Ez így általában igaz. De ettől még egyes dolgokban lehetnek jobbak vagy rosszabbak, ezeket sem lehet letagadni.

Ą A nőknek is jár a lehetőség, hogy a közéletben vezető szerepet töltsenek be, függetlenül attól, hogy van-e gyerekük vagy nincs.

Azt hiszem, ez eddig is megvolt. Legalább is nem tudok olyan törvényről, ami gyerekszámhoz kötné a politikai karriert...

"Ą A nők ugyanannyi munkáért ugyanannyi bért érdemelnek."

Ugyanannyiért igen. De kevesebbért, rosszabbul elvégzettért, nem olyan megbízható rendelkezésre állásért nem.

Ą A gyerekeknek ugyanolyan szüksége van egy gyengéd, törődő apára, mint az anyjukra. A férfiaknak is egyenlő részt kéne venniük a gyereknevelésben.

Az eleje igaz. De inkább úgy fogalmaznék, hogy részt kell vennie.
Előzmény: Calvano (4087)
hgyi Creative Commons License 2007.07.18 0 0 4105

fillérnél én személyes sérelmeket (vélt sérelmeket) érzek. Ezért nem is veszem komolyan ezeket a vagdalkozásokat. Érvek nélkül, szerintemekkel és fogalomzavarokkal nem áll a lábán ez az egész.

Szerintem ez a topic a lelki problémáit hivatott erősíteni, igazolni, amelyekhez valójában semmi közünk, s e témának sincs semmi köze.

Előzmény: rambo john2 (4104)
rambo john2 Creative Commons License 2007.07.18 0 0 4104
gizi sosem fog felébredni, az álomvilága kényelmesebb mint a valóság, hiszen abban ő nem felelős semmiért, még a saját döntéseiért is a másik nemet terheli a felelősség....
különben is, ez a gizi nem egyenlőséget akar, hanem HATALMAT, amit majd valami törvény biztosít neki, és akkor lehet pl. 8 általánossal is akár politikus, hiszen kötelező lesz betenni valamelyik pártba...
Előzmény: sitonthefence (4101)
[virgo] Creative Commons License 2007.07.18 0 0 4103
Nem számokról vitatkozunk itt elsősorban,hanem egy szemléletről.
egy olyan szemléletről.ami ezeknek az eseteknek még a létét is tagadja, vagy ha nem tagadja akkor próbálja bagatellizálni. Közben követeli,hogy kriminalizálják az egyik oldalt,minden felelősség alól mentsék fel a másikat.
Előzmény: Esik (4098)
rambo john2 Creative Commons License 2007.07.18 0 0 4102
az elsp két mondatod nagyon jó, igazolja azt amit már többszázszor elmondtam forintocskának...
Előzmény: hgyi (4099)
sitonthefence Creative Commons License 2007.07.18 0 0 4101

Azért vagy félinformált, mert általánosítasz. Nem ismertetsz konkrétumokat.

Jártál például Kelet-Magyarországon az elszegényedett, roma és magyar családoknál? Láttad, hogy robotolnak, kínlódnak ott a nők egyes családokban? Felmérted az ottani esélyeiket, feltérképezted a nőkkel foglalkozó mozgalmakat, alapítványokat, bármilyen efféle kezdeményezéseket? Vagy legalább felkutattál ezzel kapcsolatos konkrét elemzéseket? Szerveztél akciócsoportokat felvilágosításra, fizikai segítségnyújtásra, bármire? Nem?

Én sem. De nem is jártatom itt a pofámat, hogy mennyire elnyomottak a nők, és mennyire kell nekik/értük nyomulni.

 

Hogy mivel lehetne hozzájárulni a nemek közötti egyenlőséghez?

Nos, mivel nem tudok róla, hogy konkrétan bármit is tennél a nőkért, hanem csak annyit látok, hogy itt koptatod a klaviatúrát (nomeg az idegeinket). Eddigi hszeimben már három testhezálló munkát is javasoltam neked, ahol önmegvalósulhatnál és tán még hasznos is lehetnél. És íme odafent a negyedik.

 

Ébredj már fel, gizi.

 

 

Előzmény: forintocska (3965)
rambo john2 Creative Commons License 2007.07.18 0 0 4100
talán azért mert értelmes ember tudja, hogy a világ olyan-amilyen, és nem akarja idealizálni azt ......aki 6 éve skora után azt hiszi, hogy az őzek a galambok vagy bármely más állat szelíd, az hülye.....az állatvilág nem engedi a szelídséget, ha a természetben szelíd lenne egy állat, akkor elpusztulna, ez ahülye evolóciú már csak ilyen.....éppen ezért nem tartom a pacifista baromságokat épeszű elméletnek.....az erőszak szerves része a világnak, nélküle nem működik....
Előzmény: Oromon (4097)
hgyi Creative Commons License 2007.07.18 0 0 4099

:o)))))))))))))))))))))))))))

 

Ha egy nő ezt teszi, akkor nyilván így döntött. Vagy szeret gondoskodni.

Ha viszont annak ellenére, hogy nem akarja, ezt teszi, akkor egy ostoba liba.

 

Vagy a felsorolásból kimaradtak ilyesmik:

1.a. A férfi utasítja a nőt, hogy takarítsa le a grillrácsot.

3.a. A férfi leveszi az övszíját és odasuhint asszonynak, hogy na mostmár irány a közért kisanyám!

5.a. A férfi felhívja a nőt telefonon és megfenyegeti, hogy dádá lesz, ha nem hussan be a cukrászdába nassolnivalóért. (Amely cukrászdai terméket a nő később "desszertkészítés"ként ír a listájára.)

11.a. A férfi belökdösi a házba asszonyt, hogy a grillezéshez véletlenül se kint terítsen, mert akkor nem lesz lehetőség végigcsöpögtetni az egész lakáson a zsírt, és akkor nem fog tudni galád férjként a zsíros szőnyeg és padló miatt fókáztatni.

Előzmény: Calvano (4095)
Esik Creative Commons License 2007.07.18 0 0 4098

Remek, akkor itt van egy másik tanulmány, ahol a Tiédtől gyökeresen eltérő arányok szerepelnek, és ez sem egy férfiellenes honlapról. Ugyancsak szerepel, hogy mi torzíthatja a mérést általában és az, hogy ezen belül mi csökkenti a férfiak arányát a jelentett esetek számánál. És itt legalább tudható, hogy milyen szervezetek végezték a felmérést és milyen források alapján...

 

 

Men as Victims of Abusive Relationships

Think about domestic violence and you think of women, battered by their husband, boyfriend, or a man they used to involved with. Now, think again. Every year in the U.S., about 3.2 million men are the victims of an assault by an intimate partner. Most assaults are of a relatively minor nature such as pushing, shoving, slapping or hitting, though many are more serious - and some end in homicide.

Intimate Partner Violence - The Stats
There are a number of difficulties in the collection of statistical data about intimate partner violence (IPV). The major problem is that the true size of IPV is unknown because of under-reporting. Statistical data are also affected by different countries and states not collecting data in the same way, partly because definitions of IPV can differ.

zSB(3,3)

This is particularly marked in the case of men, probably because of the stigma and embarrassment men may feel as victims of domestic violence.

It is universally recognized that women are more likely than men to be the victims of IPV. In 2002, 24 percent of U.S. homicides that were as a result of IPV were men, compared with 76 percent involving women as victims. The National Crime Victimization Survey reported in 2003 that 85 percent of IPV victims were women and that firearms were the weapons of choice in many homicides that occurred between 1981 and 1998. Research found that 22 percent of men (and 29 percent of women) experienced physical, sexual, or psychological IPV during their lifetime. Sadly, some children also become injured during IPV incidents between parents. Men of different ethnicity than their partners are at greater risk being a victim of IPV.

Why Men Do Not Report IPV Abuse
The level of violence inflicted on men by women is generally less serious than that inflicted on women, but IPV abuse is still a significant men's health problem.

One reason men do not report abuse is that they feel people will not believe them. Arguably, IPV towards women had been ignored for so long, society now finds the concept of violence towards men difficult to grasp and consequently has been slow to address it as a serious issue.

Men, even if they are hit by a woman partner in front of others, can often hide their abuse by saying they would never retaliate or hit a woman. Their 'abuse' can even be interpreted as a strength or masculine characteristic.

Humiliation as abuse is more difficult to rationalize. Belittling, humiliating IPV can have a devastating effect and sustains a relationship in which power rests unfairly with the abuser. Regular, repeated psychological and emotional abuse undermines confidence. Men begin to believe that they deserve the abuse they are getting, that they are worthless human beings nobody else would want. It is a difficult belief to turn around if it has gone on for a long time, and it is one of the major reasons why people remain in abusive relationships.

Violence in Gay Men's Relationships
Violence within gay relationships is a recognized health problem. Gay men are just as susceptible to domestic violence as any other member of society. There are some differences though, as Ramon Johnson points out in his article about Gay Partner Abuse. Gay people often feel they cannot seek help from agencies that mostly offer help and advice to heterosexual couples. Gay men are more reluctant to expose their sexuality to health care professionals. Health workers are not immune to prejudice and may be intolerant of gay relationships. The victim may have the same friends as the abuser, and can be worried about losing the support from his partner and mutual friends.

Oromon Creative Commons License 2007.07.18 0 0 4097

Pontosan. A szelídebbik nem, a gondoskodó anya, az ápolónő archetípusa ősi és erős, az elnyomott, bántalmazott és megvédendő gyenge nő sztereotípiáját, a valóság nem teljes kibontását, torzképét pedig olyan erősen nyomják jó ideje az egymosó femináci kampányok, hogy megdöbben az ember a valóságtól.

 

Ilyen egy kicsit, amikor az ember először lát galambokat vagy őzeket ténylegesen. A szelídség mintaképei gátlástalanul és kegyetlen aprólékossággal halomra ölik egymást, ha tehetik. Olvastad Konrad Lorenzet a témában? Megdöbbentő.

Előzmény: rambo john2 (4090)
Oromon Creative Commons License 2007.07.18 0 0 4096

Na, a kedvedért:

 

"Jelen vizsgálatunk adatai alapján nem volt szignifikáns különbség a férfiak és nők között a tekintetben, hogy megütötték-e már partnerüket, sőt ezt a nők a férfiaknál magasabb arányban vallották be (lásd az 5. táblázatot)"

 

www.szazadveg.hu/kiado/szveg/tothoszerk.doc

Előzmény: agicza (4079)
Calvano Creative Commons License 2007.07.18 0 0 4095
ezt a feminista.hu-ról szereztem:

Kerti grillezés

1. A férfi előveszi a kerti grillt és a faszenet.
2. A nő letakarítja a grillrácsot.
3. A nő lemegy a zöldségeshez.
4. A nő lemegy a henteshez.
5. A nő lemegy a cukrászdába.
6. A nő előkészíti a salátát és a zöldségeket.

7. A nő előkészíti a húst a sütéshez.
8. A nő egy tálcára készíti a fűszernövényeket a szükséges eszközökkel.
9. A nő kiviszi a lesikált grillt és a tálcát a férfinek, aki elterülve sört iszik.
10. A férfi elhelyezi a hússzeleteket a grillen.
11. A nő bemegy és megterít.
12. A nő elkészíti a zöldségeket.
13. A nő elkészíti a desszertet.
14. A nő kimegy, hogy szóljon a férfinek, hogy a hús épp odaég.
15. A férfi leveszi az odaégett húst, és átadja a nőnek.
16. A nő tálal.
17. A férfi italt tölt.
18. A nő leszedi az asztalt, és kávét főz.
19. A nő felszolgálja a kávét és a desszertet.
20. Az evés befejeztével a nő elrendezi az asztalt és leszedi a terítőt.
21. A nő elmosogat és rendberakja a konyhát.
22. A férfi otthagyja a grillt, mert még van rajta némi parázs.
23. A férfi megkérdezi a nőtől, hogy örül-e, hogy ma nem neki kellett főznie.
24. És bizonytalan arcát látva megállapítja, hogy a nők soha semmivel nem elégedettek.
[virgo] Creative Commons License 2007.07.18 0 0 4094
Az említett videóban is az volt a legérdekesebb jelenet,mikor egy fickó afféle "one man show"keretében egy szinpadon beszélt,és azt fejtegette,hogy őt verte az anyja,a nővére,később a barátnője,de a férfiaknak ilyenkor nincs hova menni mert nem léteznek "men's shelters" amerikában.Mi volt a reakció?
a hallgatóság sorában feministák is voltak,akik ennél a résznél felrohantak a szinpadra és elkezdték csépelni a fickót. Magyarul:megpróbálták elhallgattatni.
Előzmény: Oromon (4073)
hgyi Creative Commons License 2007.07.18 0 0 4093

nekem is átjött... tán azé, mert ismerem Ellácskát. :o))

rambó meg túljátsza a szerepét. Mindig leszedem a nagyját, s ami marad, csak azt veszem figyelembe. :o) (Felületesen olvas és kissé szószátyár. de kedvelem.) :o)))

Előzmény: Oromon (4088)
rambo john2 Creative Commons License 2007.07.18 0 0 4092
begfáztam, és most 36 fokos harci lázban égek:))))
Előzmény: Törölt nick (4091)
Törölt nick Creative Commons License 2007.07.18 0 0 4091

:)

Láttam.

 

De mi baja van rambónak hogy harcilázas?

Előzmény: Oromon (4088)
rambo john2 Creative Commons License 2007.07.18 0 0 4090
mi ebben a megdöbbentő? nem illik a nőkről kialakított világképbe vagy mi? ők nem tehetnek rosszat?
Előzmény: Oromon (4085)
rambo john2 Creative Commons License 2007.07.18 0 0 4089
már bocsi, de én arra reagáltam amit forintocska állított alig burkoltan a férfiakról....nem adtam a te szádba azokat a szavakat, te írtad rá gyorsan, hogy "a hormonjaik mások".....csak hát az a baj, hogy bár a hormonjaik mások ( nem mások, csak bennünk több van bizonyos hormonokból mint bennetek) , azért ettől függetlenül mégsem csak a férfiak tudnak szemetek lenni......szerintem abszolút nem nemfüggő ez az egész....csakhát forintocska szerint igen.....aki vele ebben közösséget vállal, azt továbbra is körberöhögöm...
Előzmény: Törölt nick (4084)
Oromon Creative Commons License 2007.07.18 0 0 4088
Lásd (4085). Nekem átjött, de rambo eleve kicsit talán harci lázban égve jön ide :-)))
Előzmény: Törölt nick (4082)
Calvano Creative Commons License 2007.07.18 0 0 4087
Oromon Creative Commons License 2007.07.18 0 0 4086
Van egy magyar kutatónő is, a neve hirtelen nem jut eszembe, aki nagyon hasonló dolgokat mutatott ki, nem is oly rég. Majd ha lesz időm, utánaturkálok kicsit. Persze őt is azonnal kiközösítették és megpróbálták ellehetetleníteni a feministák.
Előzmény: agicza (4079)
Oromon Creative Commons License 2007.07.18 0 0 4085
Ne bántsd, az nem érv volt, hanem döbbenet. Először én is megdöbbentem.
Előzmény: rambo john2 (4078)
Törölt nick Creative Commons License 2007.07.18 0 0 4084

Nem erről beszéltem.

LÉgyszi ne nyomoríts olyan skatulyába, amelyikbe nem illek.

 

Köszönöm.

:*

Előzmény: rambo john2 (4075)
rambo john2 Creative Commons License 2007.07.18 0 0 4083
van ilyen..ezért kell a vakhit helyett gondolkozni......
Előzmény: Törölt nick (4082)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!