Ez a rovat az Írástörténeti Kutatóintézet baráti körének a szélesebb nyilvánosság felé történő megnyitása kíván lenni. Be akarunk számolni az itt végzett munkáról, meg akarunk vitatni nyitott kérdéseket az előrelépés érdekében.
A székely rovásírás eredetét kutatva ugyanis sok új felismerésre jutottunk a kutatótársakkal, amelyeket érdemes megbeszélni. Azt is tapasztaltuk, hogy nagyon sok segítséget kaphatunk a nyilvánosságtól.
Így jutottunk például egy hun tárgyhoz, amelyiken székely betűs, magyar nyelvű rovásfelirat van. Így kaptuk a most bemutatandó honfoglaláskori keresztet is, amelyiken szintén van egy magyar nyelvű rovásfelirat. Az akadémikus "tudomány" mindezekről még - tudtunkkal - semmit sem tud, vagy nem foglalkozik vele.
Így találtunk egymásra és újabb segítőtársakra is, akik fordításokkal, nyomdai előkészítéssel és millió más módon segítettek nekünk, meg a tudományos kutatásnak. Illik valamit közreadni ezekből az eredményekből és érdemes a nyilvánosságnak ezt a formáját is kihasználni a továbblépés érdekében.
A rovat címében megfogalmazott állítást is megvitathatjuk (a google-ba beütött "Az Éden írása" keresőszövegre megjelenik a tanulmány), de van ezer más írástörténeti tárgyú megbeszélnivalónk is.
A rovatot rovó nyitja, de ezen a fedőnéven több munkatársunk is közreadhatja a véleményét.
"Nem fogja felfogni. Ha egyszer a prekoncepció az, hogy őseinket el kell hazudni, akkor őseinket őskori színvonalú népnek fogja beállítani, hogy végre ne legyen olyan zavaró az, ami egyértelmű és népietimologizálni lehessen rosszul olvasott etruszk és sumír szavakkal..."
Hazudjatok össze egy kis történelmet az obskúrus, párezres kis mocsárlakóknak, mert ott nemhogy olykor bizonytalan olvasatok, de egészen a Kr. u. XX. század közepéig még írás sincsen, legfeljebb harmincévente változó nyelvjárások, amelyek szókincse még arra sem elég, hogy kitörölhessétek vele a jól megemésztett szabályos hangfejlődéses maszlagok után...
"A finnugrista tételt persze cáfolják ezek az adatok, de ez nem a TÜ, hanem a finnugrizmus hiteltelenségét jelenti."
Miket beszélsz? A finnugrista tételeket nem lehet cáfolni, hiszen egyszer már megállapították őket. Legfeljebb elemezni lehet őket a konkrét források helyett.
Annál rosszabb a tényeknek, de ez senkit ne zavarjon.
A régészeti adatok szerint a szlávok mindig itt éltek, pontosabban az etnogenezisük valahol Kelet-Európa északi felének mocsaras részein zajlott. A hunok, avarok, szarmaták, hunogurok telepítették szét őket gyepűikre, elég sok forrás beszámol róla. Az általam már citált, sztyeppei eredetű vörös horvát, fekete horvát, fehér orosz, vörös orosz stb. stb. neveik is erre utalnak.
Ez minden középkori gestára, krónikára igaz. De ha már hazudnak, akkor, miért pont a perzsiai, észak-mezopotámiai eredetet hazudnák, amikor az érdekük inkább valami keresztény eredet bizonygatása volna?
Teljesen egyértelmű. T. M. érdeme, hogy olyan részleteket is megőrzött az egykor ki tudja, milyen gazdag krónikairodalmunkból, melyek egyébként elvesztek volna.
"Ennyi volna mindössze az europid eredet bizonyítása?"
Ez neked bizonyítás? :DDDDDDDDDDD Ez egy akadémiai közhely, minden régészeti összefüggésnek fittyet hányó hipotézislánc, nem bizonyítás. Atyavilág! A színvonal!
"Többet – akárhogy is vizsgálgattam a szöveget – nem találtam."
Azt el is hiszem, érd be ma ennyivel, legközelebb Ftonyo barátod folytatja az esti mesét, amit majd boncolgathatsz kedvedre.
Nem fogja felfogni. Ha egyszer a prekoncepció az, hogy őseinket el kell hazudni, akkor őseinket őskori színvonalú népnek fogja beállítani, hogy végre ne legyen olyan zavaró az, ami egyértelmű és népietimologizálni lehessen rosszul olvasott etruszk és sumír szavakkal...
"..Kulturális-intellektuális mintákat követünk, melyek rendkívül szelektív múltbéli "tényeken" alapulnak. Amikor egy új ténnyel szembesülünk (lásd TÜ) , és az nem illik a mintába (FU) , nem a mintát dobjuk el. A tényt dobjuk el. Egy ellentmondásos ténynek ostromolnia kell a tudatunkat, néha évszázadokon át, míg egy-két ember meglátja. Azután ez az egy-két ember kezdi ostromolni a többit, míg meg nem látják ők is a nyilvánvalót.."
( R.Pirsig , Lila - An Inquiry into Morals, Black Swan, London, 992. 392-3.)
Az ilyesfajta közlést, amit nem támasztanak alá, kinyilatkoztatásnak szokták nevezni, ami egy tudományos vitában illetlenségnek számít. Olyasmi, mint amikor egy fogadáson a bálterem sarkába vizelnek.
E felett azonban még szemet hunyhatnánk - hiszen az idexen uralkodó közállapotok olyanok, amilyenek. A nagyobb baj az, hogy az állításotok nem is igaz.
A magyar krónikák ugyanis ugyanolyan hitelesek, mint a kor többi krónikája. A kérdésben viszont mellőzhetetlenek. Azaz nincs náluk jobb forrás. S pl. éppen a TÜ megelőző mondatait kitűnően ellenőrízni lehet más történeti források segítségével és azok hitelesítik a TÜ állításait.
A finnugrista tételt persze cáfolják ezek az adatok, de ez nem a TÜ, hanem a finnugrizmus hiteltelenségét jelenti.
Sőt Alinei még azt is írja, tovább kell vizsgálni azt a részt, hogy az - i - ( lásd akár: a FIAI-ban ) még továbbá a többesszám jele a birtokjelzésre .....
Gondolom csupán egy kis szálkás megjegyzésnek szánod ezt, mivel Te is tudod, hogy az ALINEI családnév, így akár régebbi múltba vezethet vissza alakulása mint a MARIO szóé. Viszont abban igazad lehet, hogy akkor, amikor csupán keresztnevek létezhettek, ehhez kapcsolták ezeket a végződéseket. Ahhoz hasonlatos, mint a SÁNDORFI (Sándor fia), vagy a valahonnan való származást kifejező: HONTI (=Hont településről való). A feleségnek a névben fönnmaradó jelzéséről nem ismerem magyar vonatkozásban a kutatásokat. Sokan azt mondják, hogy 15-századtól keltezhető, no de mi alapján? Hiszen még akkorsem volt általános a magyarul dokumentálás, az Alinei féle megközelésben nem is vizsgálták a latin szövegekben sem. Magyarán egy X céllal történő kutatásból nem mondhatom meg az Y kutatás eredményét sem időben, sem térben.....
Az általad mondottakból nem következik az, hogy a TÜ állítása nem igaz. Sőt! Ha korábbi krónikákból másolta ki, akkor ugyanolyan értékű, mint a korábbi krónikák. Azaz a hagyomány erejét viszi tovább.
Az Intézet célja csak és kizárólag a múlt felderítése. Ha ez sikerült, abból mindenki olyan következtetést von le a saját felelősségére, amilyen neki kedves.
Az egyenrangúságunkat nem kívánjuk bizonyítani, mert az egyrészt köztudott; másrészt annak bizonyítása nem célja sem az írástörténetnek, sem a történelemkutatásnak.
A két obi-ugor nép, a manysik és a hantik történelme igen szorosan összefügg. Ők egy népnek is tartják magukat, bár a nyelvi különbségek miatt nem értik egymást (igaz, egy nyelvnek két, egymástól távoli nyelvjárását beszélő emberek között is felléphetnek megértési nehézségek). Anyagi és szellemi kultúrájuk hasonlósága alapján a történeti források is általában együtt említik őket. Kettéválásuk idejét sem tudjuk meghatározni, már csak azért sem, mert lehetetlen lenne kibogozni, hogy nyelvükben és kultúrájukban mi a közös örökség, és mi az, amit már kettéválásuk után vett át az egyik nép a másiktól. Az obi-ugorok története különösen érdekes a magyarság etnogenezise szempontjából, hiszen amikor a finnugor egység felbomlott, az ugor ág még több mint ezer évig együtt maradt, majd később kettéváltak magyarokra, és obi-ugorokra (azaz a későbbi manysik és a hantik elődeire). A finnugor egység felbomlása során, az i. e. 3. évezred végén, két nagyobb csoport különült el egymástól, tudományos megnevezésük szerint a finn-permi és az ugor. Valószínűleg a finn-permi csoport nyugat felé húzódott, míg az ugorok korábbi élőhelyükön, az Urál déli részétől az Ob felső folyásáig terjedő hatalmas ligetes-sztyeppés területen maradtak. Szomszédságba kerültek déli eredetű, minden bizonnyal ősiráni nyelvet beszélő népcsoportokkal, akik magukkal hozták Közép-Ázsiából a földművelés és az állattartás ismereteit. Ezeket eltanulták tőlük az ugorok, olyannyira, hogy a régészeti leletek tanúsága szerint az i. e. 2. évezred első felében a termelés már túlsúlyban van a halászattal és a vadászattal szemben. Ismerték a lótartást, ezt bizonyítják az olyan közös kifejezések, mint ló, nyereg, fék, másodfű ('két éves') ló, harmadfű ('három éves') ló. Ismerték a bronzművességet, ebből a korból származik az ón szavunk. A Kr. e. 2. évezred vége felé az éghajlat szárazabbá válása miatt az ugor népcsoport kettévált. Egy csoportjuk megmaradt korábbi élőhelyükön, és fokozatosan áttért a nomadizáló állattartásra. Ők voltak a magyarok elődei. A másik csoport viszont észak felé húzódott, a csapadékosabb területekre, hogy földművelő-állattenyésztő életmódját folytathassa. Elkeveredtek a korábban ott élő népcsoportokkal. Ennek a keveredésnek még ma is nyomát őrzi egy, az obi-ugor népek folklórjában és társadalmában található kettősség: mindkét nép két frátriára (több nemzetséget magába foglaló csoport, melynek tagjai egymás közt nem házasodhatnak) oszlik. A frátriák neve mós és por. A mós frátria tagjai lenézik a porokat, önmagukat a legfelsőbb isten leszármazottjainak tartják, míg a porok ősének a buta, gonosz emberevő óriást tekintik. A mósok kultúrájukban a lókultuszt őrzik, a porok viszont a medvekultusz hagyományozói. A mós frátria tagjai lehetnek tehát az ugor eredetűek, míg a porok a velük összeolvadt, az ő nyelvüket átvett (tehát finnugor nyelvűvé vált) ismeretlen nyugat-szibériai vadásztársadalom tagjai. Kétféle tegeztípus található az obi-ugoroknál: az erdei vadász népekre jellemző hátra akasztható, illetve a lovas sztyeppi népeknél ismert övre szerelhető típus. Ez utóbbit csak lovas népek körében használják, a gyalogos vadászat során szinte zavaró. Meglétét tehát a korábbi lovas kultúrával magyarázhatjuk. A másik típus valószínűleg az ismeretlen nép öröksége. Egy másik klímaváltozás miatt az időjárás csapadékosabbá vált, és a tajgaövezet határa délebbre tolódott. Ezért a mezőgazdasági termelés visszaszorult, és előtérbe került a máig uralkodó halászat és vadászat, elősegítve az addig nomád obi-ugorok és a már korábban is ott élő halász-vadász népesség keveredését. Az obi-ugor népek hatalmas területen szóródnak szét: észak-déli irányban az Ob torkolatvidékétől a sztyepp és a ligetes sztyepp határáig, kelet-nyugati irányban pedig az Ob medencéjétől az Urál európai oldaláig. Az ősmanysi és az őshanti nyelvek elkülönülése valószínűleg időszámításunk első századaiban indul meg. A Kr. u. 1. évezredben sem éghajlati változás, sem nagyobb népmozgás nem mutatható ki. Régészeti leletek alapján szerezhetünk tudomást a déli területeken a földművelés és a lótenyésztés továbbéléséről, északon pedig a halászat és a vadászat egyre dominánsabbá válásáról. Itt az évezred vége felé elterjed a házi réntartás. Tovább él a bronzművesség, de egyre nagyobb teret hódít a vas.Ennek megmunkálásában az európai részen élők jártak az élen. Itt a kovácsmesterség nagy tekintélynek örvendett. Azonban az orosz és a török eredetű, fejlettebb technikával készült fémeszközök megjelenésével a helyi fémművesség elsorvadt. Hasonló sorsra jutott a fazekasság is, mivel a cserépedények helyett egyre inkább idegen eredetű fémedényeket használtak. Ma azonban ugyanazokat a díszítőmotívumokat találjuk nyírkéregből készült edényeiken, mint évszázadokkal ezelőtt a cserépedényeken. A szibériai őshonos népek életét döntő módon változtatta meg a 12. században induló orosz terjeszkedés, melyet a Novgorodi Fejedelemség irányított. Az egyre szaporodó írásos forrásoknak köszönhetően ettől kezdve már nyelvrokonaink életét is könnyebb nyomon követni. Ezekből a feljegyzésekből tudható, hogy a hódítók a meghódított népeket prémadó fizetésére kötelezték. A harcok a novgorodiak és az obi-ugorok között változó sikerrel folytak, az 1193-ban Jugria ellen küldött seregeket például csaknem teljesen megsemmisítették a lakóhelyüket védő hantik és manysik. Az összecsapásról szóló beszámolókból az is megtudható, hogy a jugriaiak ekkor még nagyrészt az Urál európai oldalán éltek, hiszen a harcok is itt folytak. A 13. században szüneteltek a küzdelmek, a Novgorodi Fejedelemséget is, az obi-ugorokat is lefoglalta az a mongol támadás, amely még Magyarországon is végigsöpört (tatárjárás). A 14. században újra fellángoltak a harcok, s ekkor már az Urál keleti oldalán csaptak össze a novgorodiak a jugriaiakkal. Az obi-ugoroknak sikerült egy darabig feltartóztatni a támadókat, de végül 1364-ben a novgorodi sereg egészen az Obig nyomult, meghódította a folyó torkolatvidékét, s megkezdődött az őslakosok pravoszláv hitre térítése. A 15. században nagyot változott az egyes orosz fejedelemségek hatalmi helyzete: Novgorod folyamatosan hanyatlott, s a fejedelemségek közül a Moszkvai Fejedelemség vált a legerősebb államszervezetté (ennek a folyamatnak a betetőzéseként maga Novgorod is Moszkva fennhatósága alá került 1487-ben). Az obi-ugorok a gyengülő Novgoroddal ismét fel tudták venni a harcot, egy Aszika nevű manysi fejedelem például többször felülkerekedett orosz ellenfelein. Sőt, amikor az uszty-vimi püspök hadjáratot indított a jugriaiak megtérítésére, az Aszika vezette manysi csapatok ellentámadása olyan erőteljes volt, hogy 1455-ben egészen Uszty-Vimig eljutottak, a várost felégették, a püspököt pedig megölték. (Uszty-Vim a mai Komi Köztársaság területén található, a köztársaság fővárosának, Sziktivkárnak a közelében.) Moszkva hódításával szemben azonban nem tudtak sokáig védekezni: 1483-ban III. Iván cár már a behódoló obi-ugor fejedelmek küldöttségével tárgyalt. Az őslakosok ellenállását véglegesen az 1499-es expedíció számolta fel, amelynek során az ellenük küldött 4-5000 katona 50 fejedelmet ejtett rabságba és 40 várat rombolt le. Ekkor még nem a teljes obi-ugor népesség került orosz fennhatóság alá, ugyanis a 14-16. században délkeleti csoportjaik a Szibériai Tatár Kánság adófizetői voltak, s részt vettek az állam belső hatalmi harcaiban is. 1580-ban azonban a Jermák vezette hatalmas keleti hadjárat eltörölte a kánságot, s megindult az orosz közigazgatás kiépítése, melynek keretében városokat is alapítottak. Ezután legközelebbi nyelvrokonaink sorsát már a cári hatalmi politika határozta meg. A hódítások kezdetén az oroszok jelenléte nem változtatott jelentősen az obi-ugorok életformáján, hűbéri viszony alakult ki hódítók és hódítottak között. Az orosz kormányzat különféle szolgálatokat várt el az őslakosoktól. Ezek közül legfontosabb a hadi segítség volt: ugyan az obi-ugoroknak kicsiny (100-200 fős) seregeik voltak, azonban terepismeretük és ügyességük igen hatékonnyá tette őket. A katonai feladatok mellett a közigazgatás kiépítéséhez is hozzá kellett járulniuk, olyan erődítményeket hoztak létre ekkoriban segítségükkel, mint Szurgut, Berjozovo, Tomszk. Természetesen meg is adóztatták fejedelemség új alattvalóit, de az adó beszedésének kiváltsága az obi-ugorok fejedelmeit illette meg, sőt, a kodai fejedelemség adómentes terület volt, a kodai fejedelemnek nem kellett adót továbbítania a kincstárnak. Az orosz gyarmatosításnak kezdeti szakaszára jellemző, hogy az őslakosok számára viszonylag tág mozgásteret biztosított, így az obi-ugor fejedelemségek belső élete nem változott. A nemzetségi társadalom még az orosz hódítások előtt felbomlott, s kialakultak a már többször említett kisebb fejedelemségek, élükön a fejedelmekkel, akik a nemzetségfők hatalmát örökölték. A fejedelmek hatalmának alapja a vagyon volt, s a társadalom is vagyoni alapon rétegződött. A fejedelmi család tagjai nagy tekintélynek és jelentős politikai hatalomnak örvendhettek, ennek következtében szövetségeket kötöttek egymással, vagy háborúkat indítottak, s más efféle diplomáciai tevékenységet folytattak. A következő réteg a társadalmi ranglétrán a szolgálattevőké volt, nekik nem kellett adózniuk, hanem katonai szolgálattal tartoztak a fejedelemnek. A katonai akciókhoz a fejedelem látta el őket fegyverrel és munícióval, viszont a hadizsákmány jelentős része is a fejedelem kincstárát gazdagította. Amikor ilyen típusú szolgálatot nem kívánt tőlük a fejedelem, akkor prémek ajándékozásával mutatták ki hódolatukat. Az adófizető osztjákok általában azok közül kerültek ki, akiknek fejedelemséget szomszédaik a magukéhoz csatolták, s számukra az adózás kényszer volt. A legalsóbb társadalmi réteget rabszolgák képezték, akik legtöbbször szintén a fejedelemhez tartoztak. Közöttük és az adófizető csoport között képeztek átmenetet azok, akik túl szegények voltak ahhoz, hogy az adót befizessék, s ezért adójukat ledolgozták a fejedelemnek. Ez a társadalmi berendezkedés tehát megmaradhatott az orosz terjeszkedés kezdeti szakaszában, hasonlóképp az ősi szokásokhoz. A hódításoknak ugyanis nem a hittérítés volt az elsődleges céljuk (a hódítóknak nem is lett volna ehhez megfelelő katonai erejük), így nem zavarta őket az őslakosok pogánysága és természethitükhöz kapcsolódó szokásrendszere. Sőt, igyekezték erősíteni a fejedelmek hatalmát, mert egyelőre hasznos segítőtársakat láttak bennük. Néhány évtizedig tartott csupán a viszonylag (legalábbis a továbbiakhoz képest) kedvező állapot. Ahogy az oroszok egyre biztosabban megvetették lábukat Szibériában, úgy veszítették értéküket szemükben az őslakosok szolgáltatásai, illetve úgy vált az egyedüli lényeges szolgáltatássá az adózás. Így a XVII. századtól már nem támogatták a fejedelmeket, s a fejedelemségeken belüli viszályokat kihasználva sorra közvetlen moszkvai fennhatóság alá vették valamennyit. A hódítók emellett kikötötték, hogy az évi kötelező adót csak prémben lehet megfizetni, pénzben nem, s emiatt mindenki vadászatra kényszerült, azok is, akiknek életterületén nem éltek olyan állatok, amelyek prémjét a hatóságok elfogadták adóként. Ezek a vadászok hosszas vándorlásra kényszerültek, míg családjuk otthon nyomorgott. Az orosz vezetőség pedig egy idő után nem csupán nem támogatta, hanem egyenesen tiltotta az őslakosok megkeresztelését: ennek természetesen szintén anyagi oka volt, a megkeresztelkedetteket ugyanis egy törvény alapján mentesíteni kellett volna az őslakosok adója alól. Moszkva fennhatósága tehát már a hódítások második szakaszában éhínséghez és nyomorhoz vezetett. A XVIII. század elején ismét változott a cári gyarmatosító politika, ekkorra ugyanis már elegendő volt a haderejük a térítőhadjáratokhoz. Így I. Péter elrendelte, hogy a hantikat és a manysikat meg kell keresztelni, s az ellenállás halállal büntetendő, ennek következtében a misszionáriusok itt is tűzzel-vassal végezték munkájukat. Ebből kifolyólag a térítés igen hatékonyan folyt, 1771-re például már csekély kivétellel az összes manysi pravoszláv, legalábbis a hivatalos dokumentumok szerint. Valójában azonban sosem fordultak el teljesen ősi természethitüktől, s szokásaikat is megtartották. A térítő hadjáratok gazdaságilag mindenesetre sikeresek voltak: egyrészt az egyházi nyilvántartás segítségével az adófizetők számát is pontosabban fel lehetett mérni, másrészt az új vallást igyekeztek arra felhasználni, hogy az őslakosokból minél engedelmesebb alattvalókat faragjanak. A „szelídítésre” nagy szükség is volt, mert az egyház is kivetette adóit a népre, s már a cári adózási követelményeknek sem lehetett eleget tenni, a kettős adóztatás pedig végképp elviselhetetlen volt. A XVIII. század végén ilyen feljegyzést lehet Antonij tobolszki metropolitánál olvasni: „Ebben az esztendőben némely helyen meghaltak az újkeresztények az éhségtől, a hírek szerint még egymást is megették.” Igen sötét képpel kell tehát szembenéznünk, ha nyelvrokonaink történelmét tanulmányozzuk, s a XIX. század sem hozott változást. Életkörülményeik nem változtak, azok, akik a délebbi területen áttértek a földművelésre, illetve azok, akiket a cári kormányzat a maga hasznára alkalmazott, menthetetlenül eloroszosodtak. Azok a manysik, akik még az Urál európai oldalán éltek, a folyamatos támadások következtében szintén beolvadtak a környező népességbe, vagy átkeltek az Urálon és keleten telepedtek meg. Szedte áldozatát a gyarmati kereskedelem is: az orosz és komi kereskedőknek ugyanis szokásuk volt a prémek ellenértékét alkoholban kifizetni, s ez az amúgy is kiszolgáltatott őslakosok helyzetét még elviselhetetlenebbé tette. Azzal is visszaéltek, hogy az őslakosok nem ismerték áruik valódi értékét: így a kereskedők jóval áron alul vásárolták fel termékeiket, a maguk kevésbé értékes árujáért viszont annál magasabb ellenértéket követeltek. Folytatódott az oroszok betelepülése azokra a területekre, melyeken földműveléssel lehetett foglalkozni, s így a cári fennhatóság utolsó két évszázada alatt az obi-ugorok gazdasági bázisukat teljesen elveszítették. A gyarmatosítók által behurcolt, mindaddig ismeretlen betegségek tovább apasztották az őslakosok lélekszámát. Mindez a 19. század végére jelentős népességfogyást eredményezett.
Ahhoz képest, hogy állitólag lázas vagy, jól birod itt a strapát.. :)
Most megjössz a mongolozással... az is az orosz előrenyomulás következménye!
Az erdőbe beszoritott népek keveredtek a mongoloid paleoszibériai törzsekkel.
De a MODERN korokban!
A FU népeknek tulajdonitott leletek mindig europidok!
A cseremiszek törököserk lennének... kb. anyira, mint mi... az etnogenezisünk ugyanúgy zajlott, csak ők nem kikerültek a pusztai orsztágútra, hanem beszorultak az erdővidékbe.........
Igen, a cseremiszekről pl. mindenki tudja, hogy törökös nép, a magyarság elődeihez etnikai értelemben a vogul-osztyák mongoloidoknál jóval közelebb állt.
"...a manysik sorozatos háborúkat vivtak az oroszokkal, Rettegett Iván többet csatázott velük, mint a tatárokkal..."
:DDDDDDDDDDDDDD
Gondolom, itt is valami időkiesésről van szó (Illig), és rögtön Maxim-géppuskával fészkelték be magukat a sűrűbe, mert tudtommal a leleteikben vasnak a XX. századig nincs nyoma (persze, a cárok is tiltották). Az lehet, hogy Fodor Istvánék jóindulatúan nekik adományoztak kelteminári, sőt andronovói leleteket...
Fogd már fel, hogy őskőkori szinvonalon az ausztrál bennszülöttek, a busmannok és a tundrai népek (jakutok, eszkimók, lappok) élnek.
A finnugor népek VASKORI kultúrájúak voltak, és az orosz beözönlés miatt húzódtak az erdős tajgába! A 16-18. században!
Tudod mi a vaskori műveltség? A kelták, germánok kultúrája!
Az ég szerelmére, ne a mai meg a 19. sz-i, oroszok által szándékosan lezüllesztett, alkoholoistává tett állapotokat vetitsd már vissza a a korábbi korszakokba!
A mai orosz embertengerben (és kisebbrészt a lett népben) számos földművelő FU nép eltűnt, akiknek a régészeti kultúrája nem is határolható el pontosan a szomszédos szlávoktól, baltiaktól.
A ma erdőkben tengődő vogulok lótartó nép voltak (ők is "luu"-nak nevezik a patás négylábút), a manysik sorozatos háborúkat vivtak az oroszokkal, Rettegett Iván többet csatázott velük, mint a tatárokkal!
Megérte volna neki kőkorszaki szakik ellen? Az orosz krónikákból olyanm mérvű rettegés és gyűlölet árad rájuk, hogy - mai állapotukat elnézve - cdsak csodálkozhatunk.....
Vagy hogy az orosz hóditás után hiresek voltak a cseremisz mesterlövészek a cár seregében? (Tévedések elkerülése végett: puskával lőttek! Szép teljesitmény egy kőkori néptől, nemdebár?!)
Be kéne menned néha a Néprajkzi Múzeumba, és kicsit körülnézni a kiállitások között... Meglepve látnád, hogy e "kőkori" népek nagy részének paraszti kultúrája még a 19. sz-ban is nagyrészt azobnos volt a KEui paraszti kiultúrával!
"mivel ...ugye a csontok nem beszélnek - nos ezért nem beszél egyetlen régész sem vogul, osztják stb. leletekről, hanem FU régészeti leletekről."
Nem hiszem el.
A manysik, hantik népneve legalább történetileg adatolt, a "finnugor" terminus technicus ellenben (még ha el is tekintünk attól, hogy a szétszórt kis erdei csoportocskák hogyan alkotnának régészetileg összefüggő kultúrát) ismeretlen volt a XIX. század második feléig.
Akkor már inkább manysi-hanti-nyenyec, mint finnugor, ha az őskőkori színvonalú műveltségükről beszélünk...
Egyfelől minden fenntartás nélkül elfogadják az un. finnugor népek jelenkori lakhelyein feltárt régészeti emlékeket és helynévi anyagokat, mint az ő elődeik kizárólagos hagyatékát,
Tekintve, hogy a bronzkortól kezdve a későbbi finnugor népek lakóhelyén számottetvő idegen új kultúra a 16. sz-ig (orosz beáramlás kezdete) NEM jelenik meg, a régészeknek feltételezniük kell, hogy egy adott FU nép szállásterületén feltárt régészeti anyag a FU népek hagyatéka.
És mivel ezek a népek hasonló életvitelt követnek és ugye a csontok nem beszélnek - nos ezért nem beszél egyetlen régész sem vogul, osztják stb. leletekről, hanem FU régészeti leletekről.
a Tarih-i Üngürüszben megőrződött hagyomány is, amely egyértelműen arról szól, hogy Árpád népe ősei örökébe tért vissza s itt véle azonos nyelven beszélő népet talált.
Hányszor kell még nektek elmondani:
Mohamed Tedzsürmán a Tarih-i-Üngürüszben SEMMIFÉLE ősi titkos hagyományt nem irt le, hanem egyszerűen kijegyzetelte a fellelhető magyar krónikairodalmat??????
(segitőjének arab betűs, ámde magyar nyelvű sazéljegyzetei ott vannak a Képes Krónika lapjain, amit Bécsben a Habsburgok ENYGEDÉLYÉVEL tanulmányozott!! )
Azonosítottak szavakat, amit a rómaiak átvettek az etruszkból.Sőt, az etruszk feliratokat el tudjuk olvasni, mivel az írásukat főleg a görögök nyomán alkották meg.
Ti ott az eltén ezen még nem jutottatok túl? Cseréljétek le a tanárokat.
Adok hozzá némi támpontot is. Etrúria 1000ben már szinte kész volt.
Van ebből az időből görög rovásos szöveged (nem a szigetekről)?
Attól tartok az Übermenscheket Herr, Mister és Monsieur néven kellene keresned. A mi esetünkben csakis arról lehet szó, hogy megcáfoljuk az "alávetettség" toposzát az előbbieknek.
Gondolom te sem szeretnéd, ha magyarként harmadosztályúnak neveznének az ejrópai szent közösségben. Mint a páriákat Indiában.
A Mario Alinei által feltárt etruszk-magyar rokonság – annak fényében, hogy az etruszkok ősei a Kárpát-medencei urnasírosok közül vándoroltak Itáliába – már a bronzkorban is magyarnak mutatja a Duna-völgy lakosságát. Ezzel Rédei Károly (és a finnugrizmus) egyébként is minden alátámasztást nélkülöző álláspontja a tudománytörténet meghaladott téveszméi közé került.
Ámen, Rédeynek meg annyi. Persze már sokkal régebben, csak a finnugristák elfelejtették a hátukat biztosítani a Kárpát-medence felől.
Szerintem szólhatna végre valaki a bécsi egyetemnek, rúgják már ki ezt a vén seggfejet onnét, mert csak égetik magukat vele.
"...Jogos tehát a kérdés, hogy miért ne lehetne a magyarok hazájukba érkezésének problémáját ÉPPEN ÚGY MEGOLDANI, MINT A SZLÁVOKÉT. AZAZ HAMISKÉNT ELFELEJTENI.. ÍGY TEHÁT A SZLÁVOKHOZ HASONLÓAN -- AKIK SOHASEM ÉRKEZTEK KELET-EURÓPÁBA -- MERT MINDIG OTT VOLTAK -- VILÁGOS LEHET A MAGYAROK HELYZETE IS.S MINT MÁR EMLÍTETTEM, A MAGYAROK ESETÉBEN LEGALÁBB MÉG EGY OKKAL TÖBB VAN ENNEK FELTÉTELEZÉSÉRE. UGYANIS AZ URÁLI KONTINUITÁS ELMÉLET SZERINT A JÉGKORSZAK UTÁN ÉSZAKKELET-EURÓPÁBAN ELSŐKÉNT AZ URÁLI NÉPEK TELEPEDTEK LE. E NÉPEK EGYÉBKÉNT SZÜKSÉGSZERŰEN DÉLKELET-EURÓPÁBÓL SZÁRMAZTAK. TEHÁT A MAGYAROK MINDIG IS VOLTAK, AHOGYAN KRANTZ IDÉZETÉBŐL IS FELTÉTELEZTÜK." (p.448.)
