oFF: Kedves HangaDóra! Semmit nem rontottál el, ez játék, és csak értelmezés kérdése! Én Zygotával, Te Kannussal értettél egyet. El nem menj!!! Játszunk tovább:)))
Nem annak kell tartania, aki folytatja, hanem annak akit folytatnak.
Ez egy nagyon régi játék.
A lényege az, hogy szótagoljunk, és gondolkodjunk is, mégpedig előre. Vagyi, olyan szót adjunk meg, amihez magunk is tudunk újabb szót a szabálynak megfelelően kapcsolni.
Ha a szabályt szigorúan vesszük akkor neked igazad van, de akkor egy ilyen -szály végződésű szónál (és még sok másnál) a játéknak vége lenne. Ezért "puhult fel" a szigorú szabály, és vált ezáltal a játék folytathatóvá.
azt nagyon nehéz tartani, hogy az előző szó utolsó szótagja legyen minden esetben a következő szó első szótagja. Többszáz hozzászólás után kitűnik, hogy az előző szó utolsó szótagjával kell kezdődni a következő szónak, de annak a második szóban már nem kell feltétlenül önálló szótagnak lenni. Én legalábbis így értelmezem a szabályt.
Ahhoz képest, hogy Dóra rosszul mondta, így indult a játék:
névnap-tár-hely-benjáró-ka-mion.dósejt
és izz rontotta el az, aki men sejt, hanem ejt kezdetűvel folytatta.
továbbá:
a 23. bejegyzés nem Dórától származik:
Off: Ez jól elakadt! Ugyanis nincs ilyen magyar szó, ami szály-jal kezdődne... Pedig nagyon ritka, hogy ne lehetne folytatni. Patthelyzet van.:) On Picit csalok:
szállytóeszköz
:)
A játék neve Szótaglánc: ez nekem azt mondja, hogy a magyar nyelvi szabályok szerint szótagolva.
Tévedtem?
Akkor bocs. Már csak azt nem tudom, mi a játék benne, ha nem szótagolunk, hanem tetszés szerint bontjuk a szavakat, és arra sem figyelünk, hogy folytatható legyen.
Sajnálom, hogy elrontottam a játékotokat. Ígérem, többé nem teszem!
Off: nem a vitáért, csak az igazamért. Átolvastam a kezdő 30 hsz-t, ahol még a topicknyitó ott volt. Nem erről szól a szabály. Dóra, ha rá gondoltál mint magyarázat, rosszul mondta Neked. Lehet úgy is játszani, de nem úgy indult. Szívesen venném bonia10 értelmezését, de már rég volt itt:)
Off: az én értelmezésem szerint, a kezdő szótagnak nem kell azonosnak lenni a befejezővel. Csak a befejezőt kell kiegészíteni. Ha ez rossz, szóljatok. De úgy láttam kedves Kannus írsz Te is igy.:)