Hadd ne fejtsem ki, milyen apró különbség volt a bajnok és későbbi BL-döntős Sampdoria oda-visszavágós megszorítása és a tét nélküli meccs az EL-ből és (jó eséllyel)a bajnokságból is kieső genovaiak legyőzése között, vagy a mostani bolgár, szlovák, svéd topcsapatok elleni párharcok és mondjuk a Honvédnál maradva 89-ben a jugoszláv (nem szerb vagy horvát vagy bosnyák) bajnok kiverése vagy a Fradi Real elleni döntetlenje, az Anderlecht kiverése, vagy a Newcastle legyőzése között. Attól tartok, hogy nem érdemes erről beszélgetni, mert ha szerinted a klubcsapataink olyan erőt képviselnek, mint a 90-es években, akkor nincs értelme a további diskurzusnak.
Igen, az erőnlét, a tempó nyilván sokat javult. Csak ez kicsit olyan, mint mikor nagyanyámnak kell elmagyaráznom, hogy attól, hogy a háború romjaihoz képest a kommunizmus alatt fejlődött az ország, az nem azt jelenti, hogy az klassz dolog volt, mert ha egy picit nugatabbra tekint, akkor láthatja, hogy mások, hasonló romokból a többszörösét építették fel. Tehát érdemlegesen fejlődésről beszélni csak a környezet viszonylatában lehetséges, ilyen szempontból pedig tetemes lett a lemaradásunk.
De mesélhetsz arról, hogy hol vannak most a magyar bajnokságban az épkézláb magyar csatárok (mint a 90-es évekből pl. Vincze Pilu, Horváth Feri, Fodor Imi), vagy a légiósok között - Szalait is beleértve - hol vannak Kiprich vagy Kovács Kálmán hatékonyságú csatáraink.
Ugyan, Szieben életében nem vetődött el, még a balfelsőre is spárgázva ment. Amit mondasz, az meg nem csoda, hisz olyan kapusaik voltak, mint Szieben-Kovács-Gendúr, elől meg Dékány Deka rohanta, futotta, sprintelte szét az ellenfél védőit, galascheki ráfordított erőnléttel és energiával.
Hogy is mondjam....a Jovanovics-Ghinda csatárpáros hallatán még ma is sok kispesti gyomra szorul össze. Egészen a Herczeg Miklós-Miro duóig velük ijesztgették a gyerekeket a XIX.kerületben.
Ha nincs a '84-es bundabotrány, akkor ő lett volna a válogatott első számú kapusa Mexikóban. Két évre eltiltották, mikor visszajött, egy-egy évet védett a Vasasban és Kaposváron, de már nem volt a régi.
Mintha rémlene egy jelenet róla, mikor egyszer úgy próbált meg gólt szerezni, hogy előrevetődött, és a feje fölött sarokkal próbálta meg eltalálni a labdát. Persze atom nagy luft lett belőle. A döbbent csend után az egész stadion visítva röhögött.
A tréfa kedvéért dobjuk össze először mondjuk a 90-es évek álomválogatottját (légiósok is jöhetnek). Hogy ez ne a Dózsa legjobb összeállítása legyen, ezért minden csapatból max 4 játékos nevezhető. Aki több csapatban is játszott, az kapja be.
Gelei Karcsi fura történet. Nagyon tehetséges kapus volt, a Csepelben védett húszéves kora körül, aztán '86-ban elment a Honvédba, mert úgy volt, hogy Andrusch külföldre igazol. Andrusch maradt, Gelei pedig két évet ült előbb Andrusch, aztán Disztl mögött a kispadon, aztán kiment Belgiumba, talán az Antwerpbe. Onnét lett egyszer válogatott, egy vajaskenyér-túrán. Mikor hazajött, Szolnokon védett harmadosztályban, aztán már 35 éves kora körül Pécsett és Tatabányán. Képességei alapján többre vihette volna.
Kovács Attila megvan mindenkinek? Nem az MLSZ-elnök, hanem a kapus.
