A magyar Parlament tegnapi döntésével megköszönte Lengyelországnak és Litvániának, hogy Magyarország mellé álltak az EU diszkriminációival szemben.
A lengyelek sok demonstrációt is rendeztek mellettünk, petíciókat írtak és szimpátiájukat sokféle módon fejezték ki felénk. Március 15-ére különvonatokkal több ezer lengyel érkezik Budapestre, hogy itt is támogatást adjon a magyaroknak.
ezt mindenki a saját szemüvegén keresztül nézi és úgy látja, ahogy látni akarja.
de tény az, hogy két ciklus kormányzása már azzal volt elfoglalva, hogy a fidesz kormányzása ellen ijesztgesse a népeket. ez volt a fő tevékenységük, hát nem csoda, hogy a választásig: jajjmileszha a fidesz kormányra kerül, aztán azonnal ment a naugyemegmondtuk mantra:-)
csak a jelek szerint az érintett magyar nép zöme számára ez már hiteltelen, mert ma újra kormányra kerülne a fidesz ideje lenne már észrevenni.
és a kétségbeesett tábor hinti tele a világot, de mintha az érintett nép, aki feje felett csatáznak, demokratikusan kifejtette volna az álláspontját nemdebár?
mintha a népen kívüliek akarnák eldönteni, hogy mi mit akarunk külföldről, tudomást nem véve arról, hogy folyamatosan újra és újra bizonyítjuk: a támogató többség még mindig jelen van, tehát amit felsoroltál azzal a választói akaratnak semmi baja nincs, nem így látja ahogy te és mások, hiába a mantra.
ha előrehozott választásokon kiderül, hogy a demokratikus akarat továbbra is ezt az irányt tartja jónak, akkor csendben lennének ezek az erők?
én benne vagyok, jöjjön egy előrehozott választás!
ott, ahol a választás másnapjától a baloldali sajtó fasiszta államot vízionál és rágalmaz világszerte, ott baj van.
ahol már azt megengedik maguknak szemrebbenés nélkül, hogy távolabbi országok polgárainak azzal mossák az agyukat, hogy itt rendőri felügyelettel kényszermunkatáborok vannak a cigányoknak ott már nagyon elfajult aljas, sunyi és nemtelen harc van a hatalomért, amit nem tisztességes eszközökkel vívnak.
ilyenkor mást nem tehetnek a jobbérzésű külföldiek, minthogy szolidaritásukról biztosítanak, ki cikkben, ki parlamenti felszólalásában, ki a jelenlétével.
és csakhogy tudd: már jó ideje folyik a destabilizációs törekvés hazánk ellen, 2006 óta, mert egyes külföldi hatalmaknak szükségük lenne egy nem megválasztott " szakértői kormányra" ideiglenesen tudták bajnait a nyakunkba ültetni, de nyilván bosszankodnak a birka magyarokon ( és cigányokon is hozzáteszem), hogy nem és nem hagyták magukat provokálni.
anno nem véletlenül voltak provokátorok, cigánygyilkosságok, a luganoi tanulmányban szépen leírt módon a szándékos kettősmérce a cigány-magyar ellentétek szítására és kertészfélék, bartusék próbálkozása arra, hogy végre be lehessen bizonyítani: itt kérem tombol a fasizmus, ide jönni kell külső erőknek és át kell venni az irányítást.
a lengyelek is látják ezt, de hidd el nemcsak ők, viszont a lengyel-magyar kapcsolat a magukban kialakított véleménynél többre készteti őket.
node szerintem tudod te ezt, nem azért adod az értetlent, mert magadtól ennyit nem tudnál megérteni. nézd, én átlagos képességekkel rendelkező egyszerű polgár vagyok, de nekem ezt nem kellett elmagyarázni, nem értetlenkedtem napokig ezen sem, de még az öszödi beszéd és gyurcsány miértjein sem.
Nekem az tettszett,amikor riportot készítettek a véderő parancsnokával, Eszes Tamással,bizonyítandó,mekkora is a cigányságellenesség,meg mennyire nácikok ezek a véderősök,szépen le is hozták kilfeldi újságok a riportot februárban ....
A gond csak ott van,hogy Eszes 2011. november 3-án öngyilkos lett ....
Dehogynem lett volna ....Semmilyen politikai indittatásból nem hiszem hogy lenne itt keresnivalójuk. Jöttek kirándulni egy hosszu hétvégére a magyar barátaikhoz az OK. De nem is erről szólt a történet egy napig kolbászoltak - olyan messziről - és elmentek. Még mindig nem gyanus a dol9g , nem baj van idő elgondolkodni mondjuk pl. oktober 23 ig . Akkor kiket hiv a kormány ?!
Félreértések elkerülése végett, a lengyelekkel semmi bajom dolgoztam is velük együtt, ha ez nem a politikáról szólna , szólt volna .... Csak a köret, meg a tartalom amivel gondom van.
Azt hiszem zöldséget beszélsz. Az elfuserált forditások hivatalosan a kormányoldalról vannak kiküldve , szóval minden torzitás okát ott keresd. Az EU nak megvannak a saját forrásai azt nem nekünk kell produkálni. csak ugyanazt kéne itt is mondani, mint amit BRüsszelben. Ugye milyen egyszerü , nem lenne ennyi kellemetlenség a torzitásokból adodóan.... Eddig a füllentésre nemigen volt példa , mostmeg gyakorlattá vált. Bohocot csinálunk magunkból, a kövezkezményeken meg csodálkozunk, hogy hiteletelenek vagyunk. Ezzel e ténnyel kénytelen vagy szembenézni-.
Sajnos Ti állandóan mindenre hivatkoztok. Csak nem a tényekre. lengyelek mikor voltak itt ? Ja hogy soha eddig ezzel nem tudtok mit kezdeni... Most bezzeg rohadt sürgős lett. Ezzel a ténnyel nem tudtok mit kezdeni, kellett a felvonuló mert már a sajátjaitokban sem biztok. Ennyi.
nagyot fordult a világ a polákokkal, már ők is röhögve odavernek minket. a térség egyik legerősbb gazdasága az övék és az euban is vannak olyan erősek hogy elérik amit akarnak. tusk viszont nem a magyar barátságáról híres, uh ő tuti nem fog orbanesu segítségére sietni. amit még most nézegettem, hogy a tőkeerős polák multik szinte mind többségi állami tulajdonban vannak, nem árúsították anno ki az országot és most nekik fialnak ezek a vállalatok. a legnagyobb lengyel mamutvállalatok szinte kivétel nélkül lengyel állami többségben vannak, pl lotos, orlen, pge, pzu, pko, tauron, pgnig....
Legközelebb TE menj hozzájuk ünepelni ugy hogy egy kukkot sem értesz a szövegből amit a szónok süketel.
Szerintem hőbörgés helyett kezeld praktikusan a kérdést. Aki szeretné hallani mondjuk a lengyel változatot, azt ilyenkor irányítsd át a pilvaxhoz, az ott található lelkecskék nagyjából mást se csinálnak két éve, mint hogy ellátják az eu-t a megfelelő fordításokkal, sok esetben előre:)
Az Orbánnal szimpatizáló lengyelek is tudják, hogy baszogatják a magyar kormányt. Azért jöttek, hogy személyesen is megmutassák szolidaritásukat.
Természetesen a Békemenet megszervezésében is volt taktika. Ha nincs kormánypárti tüntetés, akkor a világ sajtója tele volna azzal, hogy a magyar nemzeti ünnep egy hatalmas kormányellenes tüntetésbe torkollott, ergo tényleg nagy baj lehet Magyarországon ez tűrhetetlen, stb.
(Beleolvasgatva egy-két liberális német online újságba igy is voltak olyan címek, amiben csak az harsogott, hogy "Massenproteste gegen Orban", aztán valahol a szövegben írtak az orbánpárti menetről is.)
Arra válaszolj : az elmult 50 éveben mikor volt ilyen rohadt sürgős idejönni magyar nemzeti ünnepre lengyeleknek ? Legközelebb TE menj hozzájuk ünepelni ugy hogy egy kukkot sem értesz a szövegből amit a szónok süketel. Nem kell senkit madárnak nézni , mégha elvakultak vagytok sem. Dehogy hazudozás, azt Ő maga teszi folyamatosan.