Nem győzöm a kedves tudásszomjtól szenvedő fórumlátogatókat felvilágosítani ezen témában más topikokban. Mivel nem akarom másét szétoffolni, ezért remélem közmegelégedésre, nyitok egy ilyen témájút is.
(Forintocska)
A topikmoderátornak teljes hatásköre van arra nézvést, hogy ki írhat a topikba és ki nem. A reklamációkat ez ügyben hozzám kell benyújtani, bölcsen fogok dönteni az ügyben, minden együttérzésemet elővéve a kedves felhasználó panaszait illetően.
(Opi)
Figyelem! A Lelkisbe csak külön arra a topikra reggelt nickkel lehet írni!
A Lelkisben levő hozzászólások nem idézhetők és nem linkelhetők!
(Regina)
Figyelem! A topikon 24 órás késleltetés van, frissen reggelt nickek csak 24 óra elteltével tudnak kommentelni!
Mivel az utóbbi időben több emailfiók feltörési kísérlet is volt, ezért ne válaszoljatok senkinek, akit nem ismertek (ha ismeretlen ír, inkább kérdezzetek rá a topikban, hogy valóban ő küldött-e üzenetet), ne adjatok ki semmilyen személyes adatot magatokról, facebook profilt, ne kattintsatok semmilyen linkre, amit ezek az emberek küldenek! Ama bizonyos fórum üzemeltetője látja az IP-címeket, ennek tudatában menjetek oda nézelődni!
Tényleg, ez is lehet egy tényező - nyolcvanakárhány százalék női arány, nem túl válogatott emberek, nem igazán jó főiskolák - hogy a fenébe is lennének tömegesen rátermett, határozott, nagy tudású pedagógusok...
Ők a feminizmus élharcosai, hé! Több tiszteletet! Az, hogy leszbikusok, csak egy szexista-hímsoviniszta terelés, és nyilván semmi köze ezen neves feministák állításainak rendíthetetlen és cáfolhatatlan tényszerűségéhez!
Mit jelent az, hogy egyre gyakrabban? Van erről valami statisztika vagy kutatási eredmények?
Én így tapasztalom elég széles közvetlen és közvetett körben, nem tudom, statisztikailag mi van. Statisztikai forrást eddig asszem tán én hoztam itt szinte a legtöbbet, engedtessék meg nekem ebben az esetben némi jóleső férfilustaság :-)))
Olyasmiket, mint te - hozzátéve, hogy a pedagógusok kontraszelekciója maga is egyik ok lehet a régi tisztelet elvesztésének, és azt is hozzátéve, hogy szerintem egy-egy megfelelően elhelyezett tanári tockos igenis tiszteletet ébreszt, csak ebben is átestünk éppen a ló túlfelére.
Komoly biológiai tartalma és érthető üzenete van annak, hogy ha a falkavezér demonstratíve megrázza egy kicsit a tiszteletlen ifjoncot, akkor a többire már rá se kell vicsorognia, azok szépen tartják a távolságot. Tisztelik a falkavezér meggyőzően demonstrált erejét. És ez nagyon különbözik attól, mintha mindet széttépné, vagy akár csak megtépné - sőt, éppen azt segít megelőzni, elkerülni.
Nálunk a tanár már egyáltalán nem fegyelmezhet, semmilyen eszköze sincs. Újabban már nemcsak pofontot nem adhat, hanem házifeladatot se, egyest se, sőt, ki se küldhet a teremből. Hogy taníthatná így eredményesen az éppen a korukból fakadóan a lázadást gyakorló kölköncöket? Gyakorolnak rajta szorgalmasan, mert szalmabábu. És mellékesen hülyék maradnak, az agresszivitást viszont jól begyakorolják.
Bocs, hogy kicsit ördög ügyvédje vagyok, éppenhogy a te álláspontodat szoktam képviselni, és számos, átlagnál normálisabb, de tehetetlen mert eszköztelen tanár/tanító barátom szokta mondani nekem, hogy na, csak próbálnád te tanítani őket egy hónapig :-)
Itt nekem újra jön a tekintély. Ha lenne a szülőknek és más egyéb felnőtteknek valamicske tekintélyük...
Az állatok is azonnal megérzik, ha félsz tőlük. Egyetlen állat sem engedelmeskedik, ha nem vagy elég erélyes, határozott, mert megérzi a bizonytalanságot és átveszi a vezetést.
Ez a képesség a gyerekekben is megvan.
Az én gyerekeim - főleg a fiaim - sem tettek mindig a kedvemre. Most már csak jókat röhögünk rajta, meg most már szólnak - a kisebbik elég, ha rámnéz - és tudom, már megint erélytelen, így hiteltelen voltam... :o)))
Mesélték, hogy kicsi korukban tökre élvezték, amikor idegrohamokat kaptam attól, hogy nem tesznek eleget a kérésnek. (Folyamat: megbeszélés, kérés -> határozott kérés -> utasítás -> hangos utasítás -> méghangosabb utasítás (mármár könyörgés) -> könyörgés -> műanyagkisszék zúzása)
Mindig azt mondják, nem vagyok elég határozott. És igazuk van. :o)
hát ez az... az ilyen ökrök tesznek tönkre mindent a feminizmus nem ennek indult de egy meréknyi hibbant liba lejárat nemzedékről nemzedékre egy egész fogalmat a mai élharcosok pontosan ugyan ilyen hibbantak és ugyan ilyen hülyeségeket is beszélnek, közben a valódi problémák megoldatlanok - és azok is maradnak, mert mára odáig jutottunk, hogy ha valaki rákezdi feszegetni az egyiket, mindenki vakarózni kezd és becsukja a füleit (beleértve a nőket is) mert válogatott baromságok mondatnak ki a nők "védelmében" meg hülye statisztikák születnek pro és kontra...
(a melegek ügye egyébként hasonló mellékvágányokban bukdácsol, és ugyan erre a kaptafára jár)
Mit jelent az, hogy egyre gyakrabban? Van erről valami statisztika vagy kutatási eredmények? Vagy régen is ez volt, csak több eset jut nyilvánosságra? Tényleg csak kérdezem.
Nagy kérdés egyébként, hogy mit lehet tenni a gyerekbűnözéssel, igazából folyamatos a vita róla, épp a napokban is láttam a Híradóban, hogy megint téma a büntethetőségi korhatár leszállítása - persze ez a kiemelten súlyos bűncselekményekre vonatkozik.
Igazából, ha a véleményemre vagy kíváncsi - de tényleg csak egy teóira - azt gondolom, hogy ez (nem tudom, hogy a verekedés több-e, de több tanár barátomtól valóban hallom, hogy nehezen kezelhetők a gyerekek) annak (vagy annak is) a következménye, hogy míg a múlt rendszerben volt egy bizonyos felfogás, aminek lehetett ellene menni vagy behódolni neki, de mindenképp viszonylag szilárd értékrendet közvetített, addig viszonylag rövid idő alatt (mert 16 év azért nem olyan sok) mindez felborult, és a nagy demokráciában mindenki azt gondol, amit akar, abban hisz, amiben akar (legyen az vallás, erkölcs, nevelési módszer stb.). Emellett a fogyasztói társadalom begyűrűzésével ráadásul (ismétcsak szerintem) felbomlottak a régi, jól bevált közösségek is (amúgy is rohannak az emberek, nincs idejük baráti kapcsolatokat ápolni, legalábbis a legtöbbjüknek), egyre több család izolálódik. Szóval nincs miheztartás, nincsenek fix értékrendek (pl. miért gondolná a gyerek, hogy a tanárt tisztelni kell, ha a szülőtől nem ezt látja/hallja), és ráadásul a nagy rohanásban egyre kevesebb család engedheti meg magának azt a luxust, hogy megfelelően foglalkozzon a gyerekével, elég időt töltsön vele, eleget beszélgessenek stb. Úgyhogy a gyerekek nagy része (szerintem) pusztán unalomból csapódik olyan társaságba, ahol agresszív viselkedésmintákat lát. Aztán, ott van még a valószínűsíthető alulmotiváltság (sok gyerek nyilván azt látja,hogy a szülei sem jutottak sokra az életben, akkor vele miért lenne másképp, akkor meg minek tanulni, akkor meg minek tisztelni az iskolát és a tanárt). Szóval ezeket tudom így hirtelen tippelni. Ja, meg azt, hogy a régi rendszerben - erre határozottan emlékszem, mert a nagyszüleim pedagógusok voltak - tanárnak lenni egy hatalmas dicsfénnyel övezett státusz volt. Ma meg egyáltalán nem az (este és éjjel is eleget jártuk körbe, miért nem). Szóval valószínűleg az a gyerek, aki otthon azt látja, hogy a szülője úgy beszél a tanárról, mint akit a fenekéből húzott elő, hát annak ez nem segít a tiszteletben.
Meg szerintem ebben aztán tényleg van felelőssége a politikának. Szinte minden nap közvetít valami olyan üzenetet valamelyik párt, hogy a törvénytelenségnek nincsenek következményei, hogy mindent ki lehet magyarázni, hogy vannak tettek, amikért nem kell felelősséget vállalni. Szerintem ez is vaskosan belejátszik, ha nem is közvetlen a gyerkek viselkedésébe, de a szüleikébe mindenképp, és hát mint tudjuk, a mintakövetés...Ilyesmiket gondolok.
(Mindenesetre abban biztos vagyok, hogy ezen nem segítene, ha a gyerekeket gyakrabban vernék otthon - mármint, ha esetleg arra céloztál volna, hogy a jó időben kiosztott pofonok megóvnak a tanár- és szülőveréstől.)
ilyenkor láccik hogy az egész a marxizmus kommunizmus irányvonalból származik. olyan is. egy nagy rakás diszkrimiatív, társadalom és emberiségellens szar
Szintén nem buzeratíve, de engem az szokott elgondolkodtatni mostanában, hogy a gyerekek egyre gyakrabban megverik a tanáraikat, sőt, most már a szüleiket is. Erről mit gondolsz?
Nézd, én továbbra is azt mondom, hogy nagyon helytelennek tartom ezt (és az összes szakkönyvben tipikus mondat ez a "márpedig egy seggreverés elkerülhetetlen", meg a "túl erős jellem"). Sajnos Magyarországon (és elég sok más országban is) a gyerekek fizikai fenyítése általában elfogadott, sőt, támogatott, ez az egyik baj, a másik, hogy pontosan a határok mosódnak el, hogy mi az, ami még elfogadható, és mi az, ami már nem. Én azt hiszem, hogy az a hozzáállás, hogy a testi fenyítés hatékony nevelési eszköz, egyszerűen egy kényelmes önáltatás (vannak sokkal hatékonyabb módszerek, csak hát az idő és energia), és valójában nem eszköz, hanem a tehetetlenség megnyilvánulása, nomeg nagyon egyszerű. Csak ráütök, megijed, és máris csönd van, az egész problémát lerendeztem egy pillanat alatt. Csak azt gondold majd végig egyszer, hogy a saját gyereked tart tőled. Nem azért elég egy rászólás, mert annyira jó szülő vagy, hanem azért, mert megütötted, és tart tőle, hogy legközelebb is kapni fog. De mindeközben nem gondolja azt, hogy amit tesz, az ezért vagy azért helytelen, csak azt, hogy nem szeretne ütést kapni, és úgy tudja elkerülni, hogy csendben marad, tehát behódol neked - tképp úgy, mint egy állat, akivel szemben te vagy a domináns fél. (Persze ugyanilyen helyzetet verés nélkül is lehet teremteni, a lelki bántalmazásnak is rengeteg formája van.) Félre ne értsd, nem gondolom, hogy fizikailag sanyargatod és ostorral vered, kínzod a gyerekedet. Csak azt, hogy ha a félelméből próbálsz előnyt kovácsolni, akkor talán nem olyan kapcsolatod lesz vele, amilyenről szülőként az ember álmodik. Ráadásul így egy csomó olyan jelet, tünetet is elnyomhatsz benne, ami valami mélyebb problémának a megnyilvánulása (a gyerekek nem ok nélkül viselkednek úgy, ahogy, sok gyerek azért "rossz", mert így próbál jelzést adni, figyelmet kérni).
Csak érdekességképp, egy kutatás, a Save the Children nemzetközi gyerekszervezet csinálta 2002-ben, 77, 4-10 év közötti walesi gyermek részvételével, akiket a pofonról kérdeztek. A gyerkek a szófogadatlanságot tartották a pofon leggyakoribb kiváltó okának ("Általában miért pofozzák meg a gyerekeket? " "Azért, mert ők nagyon-nagyon szófogadatlanok.")
Még érdekesebb, milyen választ adnak arra a kérdésre, hogy "Általában hol szokták megütni a gyerekeket?" "Otthon, vagy ott, ahova az anyukád visz, hogy senki se lássa, mert tudják, hogy rossz."
Lássuk, hogy érzik magukat a gyerekek a pofon/fenékreverés után: "Nagyon szomorú vagyok" "Fáj" "Ha nem sírok azonnal, akkor apukám ad még egy pofont, ezért igyekszem gyorsan sírva fakadni."
"A gyerkek miért nem ütik meg a felnőtteket? " "Mert a felnőttek erősebbek"
Arra, hogy a felnőttek vajon egymást miért nem pofozzák meg, olyan válaszok jöttek, mint hogy "mert szeretik egymást",és mert "gyerekes dolog pofozkodni".
3 gyerek kivételével mindegyik rossznak tartotta a pofont. Hasonló eredményt kaptak Észak-Írországban és Skóciában is. Ja, hozzátéve, hogy a gyerekek egy sor alternatív megoldást javasoltak a pofon,mint büntetés kiváltására.
Na, ennyi, nem buzeratíve, csak elgondolkodtatónak :)
Fogalmam se volt előre, amikor az idézeteket néztem, hogy a szerzők leszbikusok - egyszerűen csak ismert és sokat citált feminista idézeteket kerestem, és ezekről gondoltam úgy, hogy érdekes vitát gerjeszthetnek. Kicsit meglepődtem utólag :-)))
Hát igen, nyilván pontosan emiatt a határkérdési nehézség miatt alkalmazza a Gyermekvédelmi törvény a nulltoleranciát. Azt gondolom, hogy azért, ha megfelelő kapcsolata van egy szülőnek egy gyerekkel, akkor az nem fogja feljelenteni őt, sem egy pofon miatt, sem másért - ha viszont olyan kapcsolatban vannak, hogy mégis megvan az esélye, hogy ártatlanul bíróság elé citáljon valakit a saját gyereke, akkor ahhoz nem kell megütni, mert megteszi amúgy is. Nyilván minden törvénynek vannak visszásságai, ez hasonlít pl. a drogtörvényhez, ahol szintén ez a megszokott ellenérv, hogy hát így a nagy drogmaffia röhög a markába, szegény spangliszívót meg lecsukják. Valójában persze csak az első fele az igaz, mert egy füves cigi elszívása miatt még senkit sem csuktak le, de nem is ez a lényeg, hanem a helyzet párhuzama. Nagyon hasonló egyébként az állatvédelmi törvény is - ki mondja meg, mi a bántalmazás és mi nem, mert az nyilván nem, ha a kutyám fenekére verek, mert lerohant az úttestre, szóval érted. Ezek a rendelkezések, és különösen a Gyermekvédelmi törvényre gondolok, elsősorban arra jók (vagy arra kellene jók legyenek), hogy a gyerekekkel dolgozó szakemberek fejébe verjék, hogy a gyerekbántalmazás törvényellenes (főleg az állami gondozottakat nevelő intézetekben ez nagyon gyakori sajnos), meg hogy valamelyest talán a szülőkben is tudatosuljon, hogy a gyerek nem homokzsák, de kevéssé hiszem,hogy a rossz szülőket visszatartaná bármilyen törvény (mármint a tényleg durva bántalmazókat). Viszont, ha van törvény, akkor legalább van legális keret fellépni ellenük.
Ja, még egy szó Robin Morganról. Nem muszáj félreérteni azt, hogy férjhez ment :-)))
Ő költő :-)))
Íme egy verbatim interjúrészlet vele:
"Reporter: Would you describe yourself as a lesbian?
Morgan: I guess so. I don't know. If I really had to describe myself, the one word that I feel most comfortable with is poet. I had my most recent relationship and longest second only to a marriage and probably the most impassioned of my life with a woman. I was calling myself a lesbian when although I had had sexual encounters with a woman I had not yet been in love with a woman. I now look back on that self-labeling as superficial.
Some people have called me a bisexual because I suppose that describes factually my history. I have had relationships with men as well as women. But my tendency is always to describe myself in alliance with those people who suffer most. Although a bisexual woman might risk having her child taken away from her in a custody battle or losing her job, it is much more likely that it is the lesbian woman who is facing that specific homophobic discrimination. So that's why consistently I have used that label and affirmed that, even before I fell in love with another woman. And when I fell in love with another woman, I felt wow! I didn't deserve this label until now. I don't know, since I'm not in a relationship with anyone at this exact moment I don't know what's the accurate terminology up to date. But poet always works."
Robin Morgan 1962-ben férjhez ment, van egy fia. A Ms. Magazin szerkesztője, író, költő.
Catharine McKinnon nemzetközi tekintélyű jogászprofesszor 1946-ban született, a 80-as és 90-es években eljegyzett menyasszonya volt egy férfinak, de végül szakítotak, az okokról McKinnon máig nem hajlanó beszélni. A volt vőlegény kétszer megházasodott, jelenleg is nős, két házasságból 3 gyerekkel. A hölgyről sokan állítják, hogy leszbikus, de nem találtam megbízható adatot.
Andrea Dworkin 2005-ben meghalt. Az amerikai nő 1970-ben Amszterdamban férjhez ment egy anarchista férfihez, aki állítólag ütötte-verte, cigarettával égette meg a bőrét, zaklatta még különválásuk után is - ezek a vádak ugyan nem bizonyítottak, de mindenesetre a nő elhagyta a férjét és egy ideig prostituáltként dolgozott. Egy (szintén amerikai) feminista férfi fogadta be. Dworkin később belegyezett, hogy pénzért és repjegyért cserébe egy táska heroint átcsempészne Amerikába, így haza tudott utazni, és ehhez állítólag végül mégse kellett csempészkednie. Bár Amerikában hosszan együtt élt egy - másik - feminista férfival, sőt 1998-ban össze is házasodtak, mindketten végig nyíltan vállalták, hogy homoszexuálisok - a nő leszbikus volt, a férfi meleg.
Sheila Jeffreys professzorasszony valóban leszbikus, nyíltan vállalja.
De az, mint tudjuk, tévhit, hogy a férfigyűlölő feministák közt sok leszbikus lenne!
pofozással én sem értek egyet, de a "seggrepacsi"-t elkerülhetetlennek tartom adott esetekben.
persze gyereke válogatja.
minden gyerek "milyenségét" két dolog határozza meg alapvetően:
1. öröklés
2. szocializáció
az én gyermekem pl. eléggé "erős jellemre" sikeredett és általában gond nélkül feltörli a padlót a párommal bármit is tegyen ő. nekem viszont a nagyon ritka kivételektől eltekintve elég egyszer szólnom. mejegyzem talán egy kezemen meg tudnám számolni hányszor kellett eddig elvernem a gyereket...
Az utolsó mondatod rendben van, de én ettől függetlenül nem gondolnám büntetendőnek súlyosabb esetekben egy-két pofon kiosztását. Persze csak ritkán, legutolsó eszközként. Viszont ez az, amit nehéz bizonyítani. Így nehéz lenne egyértelműen állást foglalnom: az is baj, ha nem büntetik, mert primitívebb szülők rendszeresen alkalmazott eszköze lesz, de az is, ha igen, mert - szigorúan véve - bármely szülőnek "eldurranhat az agya". Ennek eredménye az lehet, hogy az "elsőpofonos" gyerek feljelent, a szülőt meghurcolják, a gyermekeiket rendszeresen verő alkoholista genyók meg röhögnek a markukba.
Akkor mégsem értesz egyet velem :) Persze kérdés, mit nevezel fizikai fenyítésnek,ha azt, hogy a totyogó gyerekedet elrántod egy bicikli elől, vagy elkapod a kezét, amikor épp a konnektorba nyúlna, az nyilván más, mint megpofozni. Utóbbival én soha, semmilyen körülmények között nem tudok egyetérteni, és azt gondolom, hogy pontosan a gyerek fizikai fenyítése a (látszólag) könnyebbik út választása.
"Aki a gyereket CSAK veréssel tudja a (szerinte) jó útra téríteni, az egyszerűen nem jó szülő."
viszont azt is állítom, hogy aki azt állítja, hogy ő teljes egészében megoldja a gyereknevelést fizikai fenyítés nélkül az egyrészt felelőtlen, másrészt naív, harmadrészt a dolgok könnyebbik oldalát választja a saját kényelme miatt.
