Ad1. Az Übertróger és a Forintocska stilusát nem lehet egy napon emliteni.
Erre max. a "radikál-himsovinácik" képesek.
Ad2. A férfiak élik a társadalmi élet nagyrészét; csaknem egészét.
A hirek 80%-ban róluk szólnak.
A nők a családokba visszaszorulva élik napjaik zömét. Munkájuknak elvi sikon
van maximum értéke, azzal meg össztársadalmi szinten semmire sem
mennek. Ám legtöbbször még ők is büszkék erre.
Nincs kényelmesebb és biztonságosabb dolog az önkéntes rabszolgáknál,
kiemelten fontos ezért, hogy a nőknek ne szabadjon saját helyzetükön
lehetőleg még elgondolkodni sem.
Ebben nagy segitség a férfiak által gyártott rengeteg negativ sztereotipia
a női nemről, szólások és kiszólások, közmondások, gyalázó káromkodások,
nevetségessé tevő viccek formájában.
A hátrányos megkülönböztetés utolsó, legszilárdabb, egyben legaljasabb
bástyája a nyelvhasználat. Jól tudják ezt a férfiak, ezért napirendi
céljaik között fő szerepet játszik a nők verbális lenullázása.
Nemhiába utálkoznak a "radikálfeministáktól",
akik ugyan az átlagférfi nyomába sem érnek az önmenedzselés terén, de
meglátják és le is rántják a leplet ezekről a visszásságokról, és "férfimódra"
egymással igyekeznek szolidaritást vállalni - ami a nőktől a férfiak évszázados
aknamunkájának következtében elég távol áll.
Minderre élő példa e topik rövid története.
Ha itt a nők valamit mondtak, az egyenlőségük érvényesitése érdekében tették, nemmondom néhányuk jól mellétrafált egyszer-egyszer, de hát ki nem téved ?
A férfiak viszont állandóan saját fölényüket bizonygatják, amivel helyből mellétrafálnak.
Pl.: Az, hogy a gazdasági bűnözők túlnyomórészt férfiak, ellenőrizhető tény.
Az, hogy a nők korruptabbak a férfiaknál, egy ellenőrizhetetlen sztereotipia, melynek igazságtartalma akár homlokegyenest forditott is lehet.
A fiúk amúgy kora kamaszkoruktól kezdve tudatosan menedzselik magukat és egymást valamely kiválasztott, felsőrendűbbnek hitt szerepre.
Ismerősöm (ffi) szakmunkásképzőben tanit.
Meséli, hogyha elkésik az iskolából egy hótthülye 15 éves fiúgyerek, bemegy az osztályba, és sorra kezet ráz a fiú osztálytársaival, csak utána hajlandó a helyére ülni.
Utóbbi tény üzenetét nem fejtem ki részletesen, bár úgy látom, itt sokan a legkézenfekvőbb gondolatokhoz is magyarázatot kivánnak.