Ma kipattant az isteni szikra az agyamból! Ki ürült az a kis csepegtetős tápszeres flakonka, feltöltöttem vizzel, és most adagolom két virágnak! Már nincs is más dolgom mint venni még vagy 20-at.... és feltölteni félóránként, mert ebbe max fél deci fér :( De azé nem volt rossz ötlet úuugye? :)
Mondjátok, a fikusz az nagyon-nagyon lassan nő? Vagy csak az enyém ilyen lusta fajta? Tavasszal vettem 20 cm-sen, és most már akár elérheti a húsz centit is! Hát mikor lessz ebből fikuszfa?
Boszi és a Többiek!
Nagyon köszönöm a hozzászólásokat! Továbbra sem tudom, hogy mitől potyog a fikuszom...Szernitem túl nem locsoltam, de az igaz, hogy akkortól hullik, amióta hozzánk került..
van egy másik fikusz is, azt kertészetből kaptam tavaly kora tavasszal. Na, azon rögtön barna foltok lettek és úgy sárgult. Elvittem egy levelét a kertésznek és kiderült, hogy durva gombája van. Permetezés, ápolgatás...Iszonyúan lekopaszodott (előtte kb. 2 m magas és kb. 4 ember tudta csak "átölelni"). Most kifakultak a levelei, de talán elég jól elvan az erkélyen, habár onnan is hamarosan visszaköltözik -Ja! Nyár elején kitettem, és meg is égett szegény egy kicsit! Biztosan béna vagyok, mert állítólag igénytelen növény!
Szóval, ez más sárgulás, mint az előző. Ez a "fikuszfa" csak úgy sárgulgat....
Most szereztem egy szuper tápoldatot. Egyszer már használtam, de aztán eltűnt a szemem elől, mert azt hiszem, hogy nem lehet boltban kapni. Iszonyatosan büdös, csak természetes anyagokat tartalmaz. Na most ettől várom a sikert!Biokál 01 a neve. Tegnap hozta a "terjesztő" ember..
Ezzel kell permetezni vagy locsolni a növényeket. Nekem régen nagyon bevált!
Piroska
Na,jol mellé értettelek:-)))))))
A néhány az néhány.Ezt most jol megaszontam:-))))
A mégegyszerszületésemben én is ilyesmiröl álmodozom:-))))))))))))))Kár,hogy ez az mánia nem 18 évesen tört rám.Mostmár tul késö.Marad hobbinak:-(((((
Valahol olvastam,hogy egy pici ecet a vizbe,aztán pár orát állni hagyni,is segit a vizet meglágyitani.Az állott ásványviz pedig kifejezetten csemege a növénykéknek:-)))))))))))
Čn nem hydro-kulturázom.Elég drágák a hozzávalok,bár nem kétlem,hogy néhány növény biztosan jobban érezné magát ugy.Ezzel kapcsolatban sajna nincsenek tapasztalataim:-(((
Csatlakozom Taramiramhoz.Nagyon kényes:-(((
Szerintem a legjobb lenne neki egy nagyon volágos fürdöszoba ablakban:-)))
Az enyém nagyon hálátlan.Minnden ápolás ellenére is kopaszodik:-((((Lehet,hogy egy kis nöi hormont kéne belespriccelnem?:-))))))))))
Egyszer voltam egy BNV.-n.Ott láttam Geszti Pétert,akit akkoriban nagyon imádtam.Teljesen le voltam aznap törve,mert kiderült,hogy egy fejjel alacsonyabb nálam:-)))))))Viszont beleülhettem egy olyan kocsiba,amivel a miniszterek utazgatnak:-)))
Off-bocsi,még korán van:-)))))))
Úgy, hogy felforralod és hagyod kihűlni. A fazekam vastagon vízköves.
Lehet tőzegen állni hagyni a vizet, vagy állott vizet használni, nekem ez a legegyszerűbb. A legjobb, ha módod van esővízzel, folyó-, patakvízzel locsolni. Mondjuk, az idei esővíz elég kevés lett volna.
ezzel kapcsolatban lenne egy kérdésem: hogyan lehet a kemény budapesti vízből lágy vizet előállítani?
desztilált vizzel kell hígítani valamilyen arányban?
lehet bele keverni valamit (nem Calgonra gondoltam :-), amitől lágy lesz és még alkalmas lesz öntözésre?
Van egy "Gardénia és más jázminok" című topic, ott találsz róla írásokat, itt is volt róla szó.
Addig is: csak lágy vízzel öntözd. Nagyon kényes, nem szeret kiszáradni, a pangó vizet sem szereti, mindenre, ami nem tetszik neki, bimbóhullással reagál. A levelei is fakulnak, akkor vasat kíván. Vigyázz rá, a virágja kárpótol a fokozott törődésért.
Sok szerencsét és boldog szülinapot!
Azt akartam mondani, olyan ez a feng shui szerinti növényválogatás, mint a horoszkóp.:-))
Azt már írtad, hogy mennyi növényed van, arra voltam kiváncsi, mi Neked a néhány?:-))
Jujj, de érthetetlenül fogalmaztam. A növények iránti lelkesedésed teljesen érthető. Biztos függőség ez, mint a többi hobbi is. Nekem már az is jó, ha növényes könyvet olvasok. Mikor rossz passzban vagyok, más nem is érdekel. Még egyszer születnék, kertész lennék, enyém lenne a legszebb virágbolt, sőt faiskola. :-))
Ezt a szenvedélyt én is ismerem,csak én a kerti
virágokkal csinálom ugyanezt.
Most viszont szülinapomra a lányomtól kaptam egy cserép gyönyörű gardéniát,és szeretném ha
megmaradna.
A szobanövényeknek nincs igazán jó helye nálam és ezért kevés van és főleg olyanok amik sokat birnak.
Most szertnék tanácsot kérni mit tegyek ezzel a gyönyörüséggel,tele van bimbóval és most kezd nyílni.A szobanövényes könyvemet már megnéztem.
Valami tapasztalatok van ezzel a virággal?
Most eldobtam magam a nevetéstöl:-DDDDDD
Látod ez annak a jele,hogy gyorsan be kell szerezned egy fa-növénykét:-)))))))))Krimo a kis szétszort:-)))))Nagyon joooooooo:-)
Gözöm sincs miféle horoszkop ez.Egy szobanövényes ujságban volt,amit most vettem:-)))
Az a néhány kb.kétszáz,de ez mindig változo,mert hol tönkremegy egy-kettö,hol veszek,vagy beszerzek egy-kettöt:-)))Soknak tünik,de nekem pl. nincs kertem,ugyhogy nekem a szobanövények a kertem.Akinek kertje van,tuti,hogy sokkal több növénye van,csak eloszlik a kertben és a lakásban:-)Ha a kertemre nem költhetem a pénzt,hát költöm a szobanövényekre:-))))De ez már olyan mint a függöség.Sosem elég.
Söt képzeld,asszem már elvonási tüneteim is vannak.Tegnap pillanatok alatt jötte egy kosza ötlet,hogy most azonnal el kell mennem és vennem kell néhány uj növényt,különben megbolondulok.Szerencsére jol elkezdett esni az esö,ugyhogy nem mentem sehová.De egész nap csak ez járt a fejemben.Ha kicsit ki vagyok bukva,akkor is ezt csinálom.Nincs nyugtatobb egy szépséges virágüzletnél.Ez meg nem Feng Shui,hanem Sol boszi:-)))))))))))))))))))
Végignézegettem ezt a boszis dolgot, hát jellemző, minden kategóriából 1-1 db na jó a fából nincs egy se. Soha nem tudok beilleni semmi ijen tesztekbe, én tuti nagyon szétszórt egyénke vagyok! :)
Jól van na, most olvasgatok éppen egy ilyen könyvet, de csak mint akármilyen más, lakberendezésről szóló könyvet. Ez a lakás-, környezethoroszkóp, nem? :-))
Boszi, Neked mennyi a "néhány növény a lakásban"??:-)) Ugye itt nem lehet túlzásba esni?
Na,most lebuktál,te kis huncut.Szoval te is olvasgatsz Feng Shui-t?:-))))))))))))))
Isten meg a ments növénykéket igy összeválogatni.Söt nem is igen hiszek ebben a kisugárzos dologban,de azzal egyetértek,hogy szépen összeállitott,elrendezett,vagy egyáltalán csak néhány növényke a lakásban kifejezetten felüditi a lastrapált idegzetet:-))))))
Jut eszembe:nem tudom már ki ajánlotta az ismeretlenkémmel kapcsolatban,hogy inkább vizben gyökereztessem.Nos eléggé nem teccett,amit szegény ágacska a földben produkált,ugyhogy kivettem,és vizbe raktam.Azota sokkal jobban néz ki.Köszönöm:-)))
Azt akarod mondani, hogy feng shui szerint válasszunk növényeket?:-) És akkor összeegyeztetjük a növény meg a kertész horoszkópját a bioritmussal, a szolunáris táblával? Most elhoztam az üzletbe a pénzlevelű Pileat, hátha...:-)
Szia!
Mi tavasszal vettünk egy 2 méteres ficust és egy hatalmas vitorlavirágot. Elöször ök is ledobtak jó pár levelet, de most már jól van. Lehet, hogy csak a helyváltozás miatt történik a levél hullás.
Mikor került hozzátok?