Az alkotmánytervezet négy részből áll. Az első fejezet címe még kérdéses: vagy a Nemzeti hitvallás, vagy a Nemzeti nyilatkozat címet viseli majd. Ezt követi az Alapvetés című rész, amely egyebek mellett rögzíti, hogy hazánk neve Magyarország; majd a Szabadság és felelősség címet viselő fejezet következik az alapjogok és kötelezettségek felsorolásával; a negyedik rész Az állam, amely az államszervezetről szól.
Kétsgtelen, Móricz is tökéletes és megint csak arra példa, hogy nemigen sikerült véltoznia a dolgoknak. Az Új Zrínyiász a véghetetlen múltbarévedés kapcsán jutott eszembe, elvégre hol máshol történhetne meg, hogy a jópár száz évvel azelőtt élt hős bankigazgató lehet ugye?
tulajdonképpen az egy csodálatos tulajdonsága a magyarnak, hogy mindenen tud poenkodni, viccelődni... a baj csak az, hogy talán ezért tartunk ott, ahol... talán akkor is poenkodunk, amikor komolyan kéne venni a témát... további jó mulatást...
Nekem Móricz Rokonokja jut eszembe... Magyarország valódi államformája, a dzsentroid kleptokrácia egy fantasztikusan vitális valami, túlélte a monarchiát és szétesését, két világháborút, a létezett szocializmus időszakát Rákosi előtt és után, a gengszterváltást...
Ezek a címadományozások mindig is úgy mentek ahogy 100 éve, lehetett itt közben mindenféle váltás, bizonyos dolgok nem változnak. Vagy kijárta a képviselő az összeköttetései útján, hogy a városa megkapja ezt a rangot, vagy nem.
Itt max arról lehet szó, hoyg akkor újraadományozzák a címet, és Szeged valahogy "lemarad" a listáról.
Komolyan mondom, ha Mikszáth Kálmánnal megesne, ami az Új Zrínyiászban Zrínyivel, ő nem találna megváltozott állapotokat. Eltelt több mint 100 éb, és pontosan ugyanott tartunk. Lehet kéne küldeni Orbánnak egy szép díszes Új Zríniyászt... hátha.
Egy kis jogharmonizálás még majd jól fog jönni, nyilván vármegyei jogú városok lesznek automatice... vagy ki tudja, lehet az összes megyei jogú város bűnhődni fog Szeged miatt.
(1) Mindenkinek joga van a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához, valamint a vállalkozáshoz. Képességeinek és lehetőségeinek megfelelő munkavégzésével mindenki köteles hozzájárulni a közösség gyarapodásához.
Bevezetik újra a közveszélyes munkakerülés büntethetőségét, a kényszermunkára kötelezés lehetőségét... Ez bezony tőrőlmeccett komenyizmus...
Neked is csak azt mondhatom, mint Úrnőmnek: eccerűen nem t'ok mit kezdeni ezzel a szarkupaccal...
Engem viszont meglep. utoljára még úgy volt, hogy a Csjt-t bedolgozzák az évtizede készülő új Ptk-ba, lévén, a családjog a polgári jog egy része... (másik kérdés, hogy szerintem a leginkább sarkallatos törvények pont a Ptk meg a Btk - ezek szabályozzák leginkább egy társadalom életét)
[az alkotmány végére az igennel szavazó képviselők nevei felsorolva, címek, rangok, párt és egyéb megjelölések nélkül]
Ha lehet, a lakcímüket és a guglimapsos térképet - a szigoruantitkos mintájára - mellékeljék, hogy a jövő generációnak egyszerűbb legyen a dolga, ha díjazni akarja a kotolmányt!
Mi, a 2010. április 25-én megválasztott Országgyűlés képviselői, Isten és ember előtti felelősségünk tudatában, Magyarország első egységes Alkotmányát a fentiek szerint állapítjuk meg.
[az alkotmány végére az igennel szavazó képviselők nevei felsorolva, címek, rangok, párt és egyéb megjelölések nélkül]
Tegyük fel, hogy egyszer egy másik országgyűlés módosítja az Alkotmányt (tudom, elképzelhetetlen, de mégis előfordulhat...). Ha csak belejavítanak valahol, akkor a fenti szöveg már nem lesz igaz. Más lesz a dátum, és mások a képviselők. Úgy lenne ildomos, hogy az ő nevük is megemlítésre kerüljön, hiszen a módosított szöveget már ők szavazták meg... úgy a hatodik-hetedik módosításnál viszont fel fog tűnni, hogy hosszabbak a névsorok, mint maga az Alkotmány... :-)
Ja, azt az ideglenes szócskát azért tették bele, mert nem hitték, hogy oly rövid idő alatt véglegeset tudnak alkotni. Ezek a mostaniak nem ennyire szerények. Igaz, hogy ötletbörze szinten megy csak nekik az alkotmányozás, de ők történelmi jelentőséget hisznek maguknak :-(
Liberális alkotmányjogászok bajnak, a konzervatívabbak természetesnek tartják ezt. Trükkösen védenék a keresztényeket és annyi az információszabadságnak? Tovább »