Ön szerint. Bár kérdéseimre nem kaptam választ.A közpénzből finanszírozot felsőoktatási intézménybe, ahova őn jár, felkéne venni olyan kurzust, ami önmérsékletről, önkritikáról és a mások véleményének a tiszteletben tartásáról szól. Egy nyelvtanárt pedig érdemes lenne felkeresnie, mert ez a hangnem még barátok közt sem elfogadott.
Mivel én is melós vagyok pontosan tudom, hogy addig nem mozdulok míg valaki azt nem mondja, hogy csinálj valamit vagy kib...lak mint a macskát sz..ni.
Tehát igenis kell a lakatosbandát is hajtani mert így tényleg elöbb-utóbb igen komoly gond lesz (van) szerintem nem véletlenül égett le annyi kelenföldi autóbusz.
Kollega! Csak nem azt állitja, hogy a szakszervezet ( országban bármelyik) közcég, még ha BKV-ban alakult. Azért arra is felhívom a figyelmét ha megengedi (köszönöm) hogy a szakszervezet (bárhol az országban) a tagdíj befízetésekből tartja fenn magát. Ha érdekli, arról is be tudok számolni hogy ezt mire lehet elkölteni. Ezeket nem bántólag mondom, csak tájékoztatásul. Az elmondottak alapján, csak tagjainak, mégegyszer írom, csak a tagjainak tartózik beszámolni.
""Nem hiszem, hogy a VEKE elnökválasztási mechanizmusát az Egyesületen kívülről bárkinek is oka vagy joga lenne bírálni" És Önök nyugodtan beleszólnak a BKV belügyeibe?"
"Ez tény. Hogy honnan tudom, azt nem szeretném beírni, de tűzbe teszem érte a kezem."
Ez nem vádakodás, mondjon egy konkrét személyt, addig Ön is egy hazug rágalmazó. Amúgy én is az információimat hiteles személytől kaptam, és tűzbe teszem a kezem érte.
Ebben az országban csak a narancsba öltözöttek mondanak igazat, mint tudjuk, élükön I. Viktor királlyal! (akárcsak a napi életben, a sajtóban, abból is a jobb oldalon lévőben)
Mindenki más hazudik! Az egész topikot át kellene tenni a polidilibe!
Azt gondolom, hogy Te ugyanúgy megengedtél már hazugságot Magadnak, amit ugyanúgy nem cáfoltál meg! Ráadásul úgy hazudsz, hogy ezzel másokat megalázol!
T. VEKE-sek! "gerinctelenül", "Ráadásul gusztustalanul, kitalált hazugságokkal rágalmazol." Az ilyen szavakért kéne bocsánatot kérniük!
"Az üres szólamaidra senki nem kíváncsi." Akkor miért válaszolnak?
"Ez a Te szokásod, barátom." Hál' Istennek nem tartozom közéjük.
"van BKV-s belső telefonkönyvem" Megígérem, hogy ha lesz munkahelye, nem fogom elkérni a belső telefonkönyvét. Még ráadásul sz*** sem fogok keverni Önöknél.
"Nem hiszem, hogy a VEKE elnökválasztási mechanizmusát az Egyesületen kívülről bárkinek is oka vagy joga lenne bírálni" És Önök nyugodtan beleszólnak a BKV belügyeibe?
"de a VEKE tisztségviselő-választási rendje maximálisan demokratikus." Ha ugyanaz jellemző rá, mint a honlapjukra, akkor haha.
"Nevezd meg és idézz belőlük, hagy tanuljunk." Minek, kerülik a választ; a honlapjukon még le is törölték.
"Kérlek, írd le, hogy a szakszervezet hogyan választ elnököt, és ha kiderül, hogy a megoldás ennél demokratikusabb, akkor elnézést fogok kérni. Ha nem derül ki, akkor majd Te kérsz elnézést. Remélem." Ahogy a törvény mondja. Bár írhatnám azt, amit Önök szoktak: ha nem tag, akkor mi köze hozzá? (ez "Igazmondó" Attusnak a válasz)
A közelmúltban eljutott hozzám egy információ, hogy merre milyen pletykák terjengenek. Ezekkel kapcsolatban leírom, hogy jelen hozzászólás szerkesztésének időpontjában a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület elnöke Horváth János úr. Leváltására mód sem lenne, így ez természetesen nem történhetett meg. Ha ő esetleg le kíván mondani, azt természetesen megteheti, de eddig bezárólag nem tette meg.
Ezek tények. Ami ezzel ellentétes, az legalábbis tévedés.
Mit tudsz, amit én nem? Megint gerinctelenül próbálsz besározni másokat? Úgy látszik, a troligarázsban téves hírek terjednek.
Én, Vitézy Dávid, nem kívánok a VEKE elnöke lenni sem most, sem a belátható jövőben. Pont.
A VEKE elnökét Horváth Jánosnak hívják. Pont.
Elnézést fogsz kérni, ugye?
" az más kérdés, hogy a leírtak alapján csak a munkahelyek megszüntetése van előtérben."
Az általad leirtak alapján? Mert mi ilyet sehol nem írtunk. Ez is egy aljas rágalom tehát.
" De, hogy hazugságokkal teli, az már nemcsak az Önök dolga."
Kár, hogy eddig még egyet sem sikerült megnevezni. A Vajda-levél tényeket tartalmaz, azokat cáfolni lehet, tudjuk őket bizonyítani. Az üres szólamaidra senki nem kíváncsi.
"Azt, hogy Önök rendszeresen besároznak embereket, utána elfeljetenek bocsánatot kérni, ezt meg nem lehet az élet koruk számlájára írni."
A VEKE mikor sározott be embereket? Ez a Te szokásod, barátom. Ráadásul gusztustalanul, kitalált hazugságokkal rágalmazol. És rendszeresen elfelejtesz elnézést kérni.
"Még azt szeretném javasolni: ha információhoz akarnak jutni (például: telefonszám, forgalmi adatok), akkor forduljanak hivatalosan az érintettekhez! "
Köszönöm, van BKV-s belső telefonkönyvem, nem kell senkihez fordulnom. Sőt, az egyik ilyet, amit a cégnél használnak, én magam csináltam.
" Ha a szolgálati szabályt "
Milyen szolgálati szabályokról beszélsz? Nevezd meg és idézz belőlük, hagy tanuljunk.
Erre ott van egy kis könyvecske (gyk.: Járműkönyv) gyk.=gyengébbek kedvéért.
Az ott leírtakat általában a műszak úgy jegyzi, hogy az adott hiba javítva, de szerelőt a jármű nem látott. Arról nem is beszélek, hogy amit megcsinál (talán) abban sincs köszönet, mert közben csinál 100 másik hibát.
EZ NEM KOMMUNIKÁCIÓ KÉRDÉSE.
A probléma megoldását magasabb és alacsonyabb szinten kell elkezdeni, hiszen a melósnak dolgozni kell(ene), a főnöknek pedig hajtani a melóst.
Nem hiszem, hogy a VEKE elnökválasztási mechanizmusát az Egyesületen kívülről bárkinek is oka vagy joga lenne bírálni, de ennek ellenére egészen biztos vagyok abban, hogy annál, mint amikor az összes szavazásra jogosult tag választhat, saját belátása szerint, annál demokratikusabb megoldás nem létezik.
Pont.
Kérlek, írd le, hogy a szakszervezet hogyan választ elnököt, és ha kiderül, hogy a megoldás ennél demokratikusabb, akkor elnézést fogok kérni. Ha nem derül ki, akkor majd Te kérsz elnézést. Remélem.
"...az más kérdés, hogy a leírtak alapján csak a munkahelyek megszüntetése van előtérben."
Tehát: ha a VEKE fellép az ellen, hogy ritkítsák a járatokat, és kevesebb járművezetőre legyen szükség (vagyis mondjuk 10-et ki lehessen rúgnji, mert kevesebb a start), akkor a munkahelyek megszüntetése a célja. Igen bölcs meglátás.
"Azért megmondom őszintén: 18 éves koromban nem volt ilyen tudásom, hogy bátorságot merjek venni egy 12000 embert foglalkoztató cég megreformálására. "
T. "Igazmondó" Attus, és T. Vitézy Dávid, leendő VEKE elnök! Azért írok itt, mert remélem nem járok úgy mint az Önök oldalával, ami a szavaikkal élve balkáni, hisz az Önöknek nem tetsző véleményeket letörlik. Eljött az idő, hgy egy újabb hazug állítással egy újabb hazug cikk került fel, ami igen "boldoggá" tette életünket. Miután teljesen át lett reformálva az Önök segítségével az éjszakai-szolgálati járatok rendje, ezek után gondolom arra törekszenek, hogy a BKV is át legyen reformálva, az más kérdés, hogy a leírtak alapján csak a munkahelyek megszüntetése van előtérben. Az, hogy az Önök információi honnan kerültek ki a BKV-ból, a VEKE magánügye. De, hogy hazugságokkal teli, az már nemcsak az Önök dolga. Ezúton kérem Önöket, hogy ha netalán válaszra méltatnának, ne kérjenek megint példát, mert akkor úgy járok, mint a VEKE honlapján, a végén még le leszek tiltva. Azért megmondom őszintén: 18 éves koromban nem volt ilyen tudásom, hogy bátorságot merjek venni egy 12000 embert foglalkoztató cég megreformálására. Úgy érzem, lehet Önöknek van bátorságuk, de a tudásukon mg javítani kéne. Ehhez sok sikert! Azt, hogy Önök rendszeresen besároznak embereket, utána elfeljetenek bocsánatot kérni, ezt meg nem lehet az élet koruk számlájára írni. Azt is pontosan ki lehet venni, az Önök egyesülete melyik oldal kiskatonája, de ezt természetesen Önök döntik el. Még azt szeretném javasolni: ha információhoz akarnak jutni (például: telefonszám, forgalmi adatok), akkor forduljanak hivatalosan az érintettekhez! Ha a szolgálati szabályt súroló módon szereznek információt, annak mindig az a vége, hogy összekeverik az igazságot a hazugsággal. U.I.: azért nálunk demokratikusabban választanak elnököt.
Jelesül, hogy míg a BKV-t kritizáló fórumok egyikébe sem regisztrált be egyetlen, magát BKV-s vezetőként felvállaló személy, addig ebben a topicban azért tudsz egyáltalán vitázni, mert vannak hozzá partnerek az megszólított oldalról.
A BKV-nál nemhogy a fórumokon nem képviseltetik magukat, de a hivatalos ügyfélszolgálati címükre érkezett kérdésekre is csak hónapok múltán képesek válaszolni, és akkor sem mindig érdemben.
De úgy tűnik hogy a Veke tervezetet írtad le, amihez képest a BKV, nem számol be semmilyen éjszakai járat megszüntetésről, csak a szolgálatik beszámozásával, és még további járatok indításával.
Ha pedig ez a változat valosúlt meg, akkor ez valószínüleg többletköltséggel jár.
Ez összecseng a szept 1-je körüli, napkeltében elhangzott Vez.ig. helyettes nyilatkozattal, mely szerint 1oo milliós nagyságrendű a költség.
Ha megtérülési alapon nézzük, akkor a szolgálati járatok 100%-ban veszteséget termeltek, az éjszakai járatok pedig 90%-ban. Ahogy a nappali járatok túlnyomó többsége is. Amíg azonban a tömegközlekedés egy városi szolgáltatás, amiért fizetni is kell, tehát nem önfenntartó és nem is célja, hogy az legyen (forrás: AB, és igaza is van), addig ez a szempont másodlagos. Ezen szempont mentén EGYETLEN EGY fejlesztés sem lenne megindokolható, a 4-es metróról nem is beszélve.
A költségességet az átalakítás előtti állapothoz lehet hasonlítani. Én erről beszélek, ez releváns. Még egyszer leírom, utoljára:
- a VEKE letett egy javaslatot az asztalra, ami több szolgálatit váltott volna ki (jobb viszonylathálózat és azonos kiválthatósági elvek mellett!), ez nullszaldós lett volna, a szolgálati járatok eddigi üzemeltetési költségeihez képest
- a BKV vonalhálózata némi többletet tartalmazott, ez évi 65M Ft többlet éves üzemeltetési költséget tartalmazott
- a fenti többlet kezelésére késő este kihasználatlan, más, párhuzamos járatokkal pótolt viszonylatok esti közlekedése korlátozásra került (ezek többsége felett még a közlekedésbarátok is szemethunynak, lásd v37A vagy b124), így a szumma üzemeltetési költség a teljes hálózatra vetítve az átalakítás körében változatlan maradt, a fenti folyamatot pedig belső átszervezéssel való kezelésnek hívja a BKV
65 millió forintot kellett tehát belső átcsoportosítással kezelni, ezt az esti járatkorlátozások fedezték.
Százmilliókról, de még csak százmillióról, de a fentiek értelmében 100 Ft többletkiadásról sem beszélhetünk tehát az összhálózatot tekintve, és ezt maga a BKV is elismeri és így kommunikálja.
Nehéz úgy vitatkoznunk, hogy te azt állítod hogy ingyen van, a BKV meg azt állítja hogy százmilliós a ráfordítás, amit ráadásul saját költségvetésből kell kigazdálkodni.
Az még, érthető hogy a szolgálatikat fizetősre alakítani jó dolog. De az már nem valószínű, hogy egy fizetős vonal, elbírná magát tartani, főleg éjjel. Ha így lenne, nem volna szükség dotációkra. Nem inkább arról van szó hogy meghosszabbítottuk a nyitvatartást, a nappali veszteséges üzem folytatódik éjszaka is?
Ugyan nem tudom pontosan milyen az arány a bérletesek és jegyet vevők között, de a bérleteseket kivonhatjuk az éjszakai fizetőkből, hiszen valószínüleg ők nappal is utaznak. Most marad a jegyes rész, ebből még mindig lesz egy adag bliccelő. Most hogy fest az átlagban 5o szálakos kihasználtság? Mennyi fizető marad? 2o százalék? Még mindig biztos vagy benne hogy ingyen van?