Köszönöm, hogy látogatod és szerkeszted a naplómat!
A naplót egy jó barátomtól kaptam karácsonyi ajándéknak - amit itt is szeretnék megköszönni -, tehát a topik címe adott.
Nagyon örülök az ajándéknak, de be kell vallanom, hogy félek is egy kicsit, mert még soha nem volt naplóm, és mesterem sem, az írás művészetével is hadilábon állok.
A barátság viszont nagyon fontos a számomra, az egyik legszebb és legönzetlenebb érzés a világon, ezért bízom benne, hogy a naplót meglátogatók is megírják a véleményüket, érzéseiket, gondolataikat. Az írók és a költők csodálatosan megfogalmazták ezerféleképpen ezt az emberi érzést, ha mást nem is tudok írni, megpróbálom az Ő gondolataikat idevarázsolni.
Maghasadás a Honfoglaló játékban nick nevem, története nagyon egyszerű, az eredeti nevem már foglalt volt, ezért a kedvenc festményem címét írtam be, a gép azonnal elfogadta. A képet Ludvig Zoltán festette és itt lóg a nappalin falán.:)
"Isten nem belépett a világba, hanem beleszületett, semmivel se másképp és különbül, mint ahogy a földbe rejtett és hó alatti mag megmozdul, kikel és szárat hajt tavaszkor. Semmivel se másképpen – de hogy ez a másképp önmagában is mekkora csoda, arról ma még alig tudunk valamit. Amikor Szent Pál azt írta, hogy az egész mindenség áhítozik a megváltás után, mélységesen többet tudott a mindenség természetéről, mint azok a „naiv” tudósok, kik gőgjük és depressziójuk csúcsán úgy vélték, hogy a mindenség egy nagy üresjáratú mechanikus szerkezet, afféle kozmikus vekker, aminek anyagában véletlenül és főként szervetlenül teng-leng a parányi emberiség, mint holmi kondérnyi ehetetlen masszában. Ilyen értelemben Jézus születésének és fogantatásának csodája nemcsak önmagában szívmelengető titka létünknek – de egyúttal arra is ösztökéli az embert, hogy igyekezzen minél mélyebben, minél szervesebben és minél organikusabban érteni és szeretni az univerzumot, a teremtés egészét."
"Valami érthetetlen kapcsolat van a barátság és a csillag között. Miért csillag a barát? És miért barát a csillag? Mert olyan távol van, és mégis bennem él? Mert az enyém, és mégis elérhetetlen? Mert az a tér, ahol találkozunk nem emberi, hanem kozmikus? Mert nem kíván tőlem és én sem kívánok tőle semmit? Csak azt, hogy legyen, és így, ahogy van; és ő van, és én vagyok, ez kettőnknek tökéletesen elég? Nem lehet rá válaszolni. Nem is kell. De, ha nem is lehet, barátom iránt mindíg azt fogom érezni, hogy csillag, a világegyetemnek rám ragyogása."
A barát egy mosoly, mely bátorít, ha félsz; A barát a taps, mely ujjong, ha célba érsz. A barát egy kéz, mely felhúz, ha elestél; A barát az álom, mit éberen kerestél. A barát egy könnycsepp, mely érted hull, ha baj van; A barát gyémántpáncél, óv téged a harcban. A barát egy nevetés, mely felharsan, ha meglát; A barát egy rózsakert, mely Neked nyitja bokrát. A barát egy csillag, mit az éj varázsol; a barát egy dallam, mit meghallasz bárhol. A barát a láng, mely kitáncol a tűzből; a barát az emlék, mit szívedben őrzöl. A barát is csak ember,s néha tán hibázik, de szeret, s ha nincs veled, érzed, hogy hiányzik.
Kérjünk a Jézuskától, mert az ingyen van! – mondta egy hete kicsi lányom, Lenke, amikor karácsony estéje és az ajándékok kerültek szóba. Semmi sincs ingyen, csak az igazi szeretet – tört ki belőlem az idealista apuka, akit szíven vágott a spiritualitás. Ez jut eszembe, amikor ebédelni indulunk a városba. Sunday brunch menő szállodában, ahol csilingelő jólét és pár hajlongó pincér vár. A kedvenc éttermeink zárva, marad a fényűzés konfekció változatban. Így jár, aki nem főz otthon. Vagy nem foglal előre. Nem panasz. Nem dicsekvés. Ez van.
Gurul az autó a városban. Mintha a karácsony elmenekült volna. Plusz tizenegy Celsius-fok december huszonötödikén. Ez gonosz. A lányaim gyúrta hóemberkék már rég sárrá olvadtak a házunk előtt, kis ágacska karjukat elsodorta a szél. Ja. A felmelegedés. Én néha már félek tőle. De nem eleget, és nem elegekkel. Ezt sem ma oldjuk meg.
Nem is emlékszem, mikor volt ennyire kihalt Pest utoljára, mint most dél körül. Az utcák a napra vetve hevernek. A Körúton senki, a Rákóczi úton senki, biztos Plázaországban ténfereg, akinek maradt pénze a vásárlásra. Csak egy helyen látok tömeget, a Blahán. Ingyenes ételosztás, sok éhes ember, csendes lemondásban.
Nézzétek, lányok! – mutatok a hosszú sorra.
Ide jövünk ebédelni? – kérdezi ijedten nagyobbacska Sári lányom.
Nem, nem ide jövünk. De tudjátok, mit? Egyszer el kellene jönnünk, hogy segítsünk ételt osztani – szól a feleségem, és rám néz. Bólintok. Tervnek jó. S hogy ne csak egy szépelgő jelenet maradjon, cselekedni is kell majd. Hogy megtanulhassák a gyerekeink: nem jut mindenkinek jó falat, meleg ágy, vidám sors, és hogy fontos dolog az együttérzés, a másokért cselekvés. Mert mondanunk könnyű itt az ülésfűtéses Audiban, csak legyen hozzá erőnk is. „Álljunk bele, ha kell, bármi jöjjön is el...”
Ebédkor SMS jön. Boldog Karit! Konok emotikonok: szívecskék, szmájlik, kisfenyők, egyebek színeskednek a kijelzőn. Neked is! Ahogy a hóesés, úgy az esemesezés is kiment a divatból. Persze. A facebook occsóbb. Meg az Insta. Az emotikonoktól kiver a víz, hiába, az old school dalszövegíró jobban szereti a jól megformázott szavakat. Ez az öregedés jele? Na és, ha az? Lapozzunk, emberek, nincs itt semmi írni való!
Ebéd után, Anyámnál az egy négyzetméterre eső rokonok és kutyák száma a sokhoz közelít. Kis lakás, nagy zsivaly. Kiskarácsony, nagykarácsony, kifúlt-e már a családom? Egyszerre beszél mindenki, ezért úgy érzem, nekem nem szükséges. Átadom magam a múltnak. Szundi üzemmód. Gyerekkoromban ebben a szobában jött a Jézuska. Csak nem így hívták. Hívtuk. De akkor hogy is? Nem emlékszem. Csak erre: Beethoven a lemezjátszón, tűlevelek a szaloncukorban, szellemkép az Orion tévén, meleg a lakásban. Kipirultam a lelkesedéstől, ahogy ugráltam az új pulcsimban, amit a nagyi kötött nekem. A karácsony izgalom volt és boldogság és valami jó film fekete-fehérben.
Most meg valami alattomos kis lelkifurdalás kereng bennem: miért nem teccccik jobban örülni??? De, de, én örülök! Tényleg. Csak az a kép, ahogy ma délben a város...mintha semmi nem változott volna...a szakadt házak, a gagyira matricázott kirakatok, a szürkeállományban csoszogó emberek... Tudom, hogy csak álmodom... Elszaladt az idő, aztán visszajött, és mindent ugyanúgy talált... Ahogy nézek ki az autó ablakán...Mintha ezer meg ezer gyerek állna ma is a fénylő, csodás Hobby Bolt kirakata előtt a Deák téren, mint a hetvenes években, és bámulnának befelé a csodák világába, ahol Marklin kisvonat szalad körbe. Én bent vagyok a boltban, kezemben a kisvasút trafójának indító gombja, de mégsem vagyok vidám. Egyedül nem lehetünk boldogok...
Este itthon. Kidobjuk a szétszaggatott csomagoló papírokat, az ajándékok feleslegessé vált bőrét. Legyünk szelektívek! A tévében Kevin közhelyeskedik két reklámblokk között. Nem szellem-képes. A karácsonyfán hunyorog a világítás. „Ami nem kínai, az hamisítvány.” Bontunk egy bort Edittel. De előtte még benyitok a gyerekszobába. A lányaink már alszanak. A jó I-pad is aluszik. Próbálom megragadni az ünnepnek egy valódi pillanatát, egy kis varázslatot a karácsonyból. Nem könnyű ez egy magamfajta felnőttnek. Vagy mégis? Lehunyom a szememet. Nyugi. Angyalok beágyazva, puszi megy a homlokukra. Áhítat a sötétben. Csillagszórók a szívemben. Ez az én ajándékom. Köszönöm, Jézuska!
Percre se feledd, hogy testvéred minden magyar, bárhol is éljen. Összetartásban rejlik csak erő. Más ember földjén nincs számodra hely. Félvilágot is befuthatod, más ember földjén testvértelen leszel, s elfúj a szél, mint kósza őszi lombot, ha nemzetedről megfeledkezel! Te bús magyar, kit száműzött hazád, s idegen zsarnok lakja otthonod: bús sorsodért ne vádold nemzeted, kit úgy tűnik, Isten is elhagyott. A látszat csal. Isten ma is a régi. Te hagytad őt el, te s a többiek, s míg vissza nem zarándokoltok Hozzá, s a múlt hibáit le nem törlitek: magyar földön nem lesz új Magyarország, Gaz és szemét nem terem nemzetet! S a gyűlöletet nem mossa le semmi, csak az összetartó igaz szeretet!
Áldott Karácsonyi Ünnepeket kívánok Neked és kedves családodnak:
Bonnie Compton Hanson
Ha karácsonyfa lehetnék
Ha kará- csonyfa lehetnék, sok ajándék között, aranyszálba, ezüst- hímbe, fénybe öltözött!
ágaimon kristálygöm- bök, piros, fehér, kék: villantanák, szer- te szórnák az ünnep fényét. Cukorkákba, habcsókokba bur- kolnám magam, s a csúcsomon egy fényes angyal szállna boldogan. Szenteste sok apróság nevetve ját- szana: néznék a sok játékot, mit az angyal tett oda. Ágam föléjük hajolna, s simítana lombkezem karácsonyi, áldó csók- kal minden gyermeken.
Még egyszer mondd el
Még egyszer mondd el, hogy karácsonykor Mi volt, s a dalokat még vagy ezerszer Dalold, hadd véssem jól az eszembe
Ragyogó díszekkel, kis gyerekverssel Fát díszíts, s a gyertyán szeretet égjen És akkor Betlehem eljön hozzánk Egy jászolt, egy csillagot adjál, és akkor Valóban karácsony borul ma ránk.
Mester egyszer egy kérdésre azt válaszolta:Véletlenek igenis vannak. Már az is véletlen, hogy létezünk ezen a Földön.
A felmerülő további kérdéseket Mesterrel kell megbeszélni, ezért aztán rendelkezésedre bocsátok egy kezdő Mestert! Viseld gondját és tanítsd meg a földi dolgokra!
És figyelj a sok bölcsességre melyet néha megoszt az emberekkel!
