olyat szerettem volna, amikor megrendeltem, ami nálad van a képen, a tündérkertjétől vettem, ott is a képen ilyen, csak lilás... aztán olyan lett, mint linkeden van, semmi különleges.:(
hirtelen ezt a képet találtam, már erősen elvirágzás felé....
A mi szomszéd telkünknek 8!! tulajdonosa van, kiskorú gyámmal, külföldön élő, minden előfordul. Amikor építkeztünk, az önkormi hivatalból kiértesítette őket. A helyi szabályozás szerint építeni nem lehet rá, így szerintem soha senki nem fog ide kijönni a tulajok közül.
Nem tudok változásról, lehet, hogy a szomszéd is hiába takarítja azt a telket, majd koppan a végén. De tény, hogy nem értem, hogy valakinek a Balatonon, elég jó helyen legyen telke, és oda sem néz évtizedek óta. Sztem ott még halott katona is van a susnyásban.
az is jó lehet, amit RDL mond, csak azt két emberes feltölteni, egyik fogja a hálót, másik pakol. a csirkehálót meg csak odarakod, megáll magától, egyedül lehet intézni.
a hálós verziót én lent nem madzaggal kötném meg, hanem olyan "sátorverő" kampóval a földhöz rögzíteném, többet kellene persze leverni körben. ha fel van töltve lombbal, annak azért súlya lesz, a szél már nem hiszem, hogy elvihetné.
inkább a jutazsákról olvastam, hogy az nem szerencsés szeles helyen, mert a hajtáscsúcsokat, virágrügyeket letördeli, ahogy a szél fújja... ha nincs feltöltve semmivel, vannak akik csak simán zsákot húznak a növényre, de az emiatt sem jó, meg úgy azért annyira (szerintem legalábbis) nem "szigetel", ha nincs feltöltve levéllel.
Már 15 év és csak állami tulajdon lehet, magántulajdonra nem léphetsz be. A gyerekem utánanézett anno, de lehet, hogy ez is megváltozott mostanában. Ezt a gesztenyést szinte évtizedek óta gondozzuk, a szomszédokkal beszéltük már, igazolják, ha kell.
Viszont valamit hallottam egyszer, hogy ha valaki 10 évig gondoz egy elhanyagolt kertet, valamilyen formában jogot formálhat rá, vagy rosszul hallottam? A balatoni szomszédunk a második szomszéd telekkel erre készül száz éve. :-D
Egy kis cseresznye és egy kis meggyfa már van, kéne még kettő, aminek viszonylag nagy koronája lesz. Az sem baj, ha gyorsan nő. :-) Egy diófát szeretnék (férj ellenzi), meg talán egy vérszilvát. Keresek képet a kertről totálban, de itt lassan off leszünk, ha már nem vagyunk azok. :-)
Egy elhanyagolt telek, viszont a fák nagyon hasznosak, kár lenne értük. Nem gondozza senki, igazi vadon. A szomszédokt szinte gyerekkorom óta ismerem, a szüleim nyaralója volt itt, most mi lakunk benne 2 éve.
Tavaly nyáron az út mellett kivágták a fákat és az ágakat nagy, ipari aprítóval ledarálták. Jó magyar szokás szerint otthagyták, ahelyett, hogy elvitték volna komposztálni nagyban. Na mindegy, kijártam naponta két zsákkal, teleszedtem, hoztam haza. Akkor sem néztek zizzentnek, áááá!
Bár már néha látom a férjem arcán, hogy a kert egyes részei kezdenek tetszeni, nem panaszkodhatom rá, tényleg. Sokmindent megcsinál, csak győzzem kivárni, "mire neki jut eszébe". :-))
Pl. tudja, ha ki kell engesztelni, vagy örömet akar szerezni, elvisz egy kertészetbe. :-)
Esetleg vesd fel a családnak,hogy ki kéne menni egy kis kukorica levelet szedni,megálltok az út mentén,és pár zsákkal leszedtek...a mezőőrnek meg megmutatod,hogy nem kukoricát lopsz,hanem levelet:-)
Mivel kevés fa van, levélhiányban szenvedek. A szomszéd telken egy beteg vadgesztenyés van annak a levele már júliusban zörgősre száradva lehullik, borzasztóan néz ki! Mogyoró térdig ér, szőlőlevél, meggyfa, ez a kínálat. Tavaly pl. a pünkösdi rózsa levágott szárát is beleaprítottam, nem volt gond.
Ha a Balatonról hazahoznám a mogyoróbokor levelét, tényleg bizonyítva látná a családom, amit eddig csak sejtettek. :-))
És azt hiszem,az se mindegy,milyen levelet használsz. Gyerekkoromból halványan úgy rémlik,hogy a mama kukoricalevéllel és szárral takart valamit. Én ősszel nem takarítom ki tökéletesen a kertet,elég sok levél marad a földön. A mogyoró és a birs az elég száraz és ép még tavasszal.De pl. a cseresznye levele olyan össztapadós és nyúlós lesz,az biztos nem jó erre. A forgács és szalma is jó lehet.
:-D Nem fogja elvinni a szél, nekünk évek óta így van bugyolálva az összes füge és hortenzia is.
Körberakod rá a textilt, feltöltöd avarral és egy hosszú madzaggal körbetekergeted. Én alul kezdem, ott összehurkolom az első sort/kört, és haladok felfelé, max 3-4 sorban, szorosra fogva, mert ha lehullanak a levelei és összetöpped az avar, úgyis lazul. Ahogy régen a karácsonyfákat kötötték át!
Igen,előttem a kép. Csak Lala gondolom,nem véletlenül ver le karókat,meg csirkehálózik. Szerintem ezt így elviszi a szél.
A macrophyllám legalább 40 éves,így semmi tapasztalatom a fiatal példányok téli védelméről. De jövőre fogok dugványozni,mindenképp,mert annyira szép ez az öreg is,meg hát,vannak újabb fajták is.
Levágod a megfeleő méretre (az átmérője 80cm), alul rögzíted pl. madzaggal, feltöltöd lombbal, aztán felül is megkötözöd. Mondom én most. :-))) Majd tavaszra kiderül, mennyit ért.
Tavaly még kicsik voltak, akkor lombot tettem rájuk, atta keresztben néhány vastagabb ágat. Az elég volt. Sőt, volt amit egy kis kartondobozzal vettem körbe, azt is feltöltöttem, felül is nyitva volt. Tavasszal szétázva, de még a doboz is meg volt körülötte.