sorry, a Two sisters-ről írtak tényleg spoileresek, bár nem vészes szerintem
viszont, Cure. *spoiler*
A szemüveges cimboránk már azzal kiszabadította, hogy átvitte abba az intézebe a börtönből. A végén azonban volt egy hulla, akit én őrnek azonosítottam, és amit nem ő készített.
Különben ugyanazt írod, amit én, leszámítva, hogy ezzel nem vagy tisztában :) Az emberke lenyúlt olyan mélyre, ahonnan előmászott a valódi énjük. Vagyis a tudatalattijuk. Olyan gyilkosságokat követtek el, amelyek eleve bennük bújkáltak. A doktornő gyűlölte a férfiakat, és fel akarta vágni a testüket. A rendőr gyűlölte a társát. A fickó az elején vsz. a kurvákat, a nyomozó pedig a saját feleségét akarta megölni érthető okokból. Tehát mindenki azt tette hipnózis alatt, amit szeretett volna, csak nem mert. Ő arra vette rá, hogy éljék meg a vágyaikat. Kicsit Visitor Q beütése van, de csak éppen.
hangyás megjegyzés: a férfiak a byányában dolgoztak, illetve csak dolgoztak volna, ugyanis az mszp-t, a fideszt és a várost képviselő szárnyas hangyahölgyeknek nem sikerült megegyezésre jutniuk a négyes metró építkezési munkálatait tárgyaló napirendi pontok sorrendiségéről.
cure: felületesen nézted ezt is. (tudom, tudom, az nfsu láz tetőfokára hágott.) hipnotizőr barátunkat nem öngyilkos hajlamú indiviumok szabadították ki, hanem szemüveges pszichológus cimboránk, aki a későbbiekben halálra verte saját magát, vagy vmi ilyesmi. továbbá nem venném készpénznek azt, amit ugyanez a szemüveges egyorrú mondott a hipnózisről, az x-man (eheh) ugyanis egészen a hipnózis gyökeréig ment vissza, s rájött, hogy a fenti tétel már a xix. század végén sem volt igaz. felfedezte, hogy a valódi hipnózis szintjét csak akkor érheted el, ha felrajzolod az égre az x spellt! s a páciens is ekkor tudhatja csak meg, ki is ő valójában. innentől kezdve morális kérdés. :]
a két nővérről írtak elolvasását csak azoknak ajánlom, akik már látták a filmet. hmm, jár ide olyan is, aki még nem? :] (természetesen a kicsi, rózsás zoknikat leszámítva.)
Várakozásaim ellenére a Re-Animator nem Monty Python rajzfilmfigurákat szedett elő a poros fiókokból, ám a hatás így sem maradt el, igen jól szórakoztam. A látvány lenyűgöző, ha azonban a képkockák mögé nézünk, csak az öreg mozigép reflektora világít a pofánkba, és ez az erős fény az, ami sem csapjainknak, sem pálcikáinknak nem tesz jót. Hagyjuk hát magára a neonzöld lötyit. 6 / 10
Életem során már sokféle hangyával (Formicidae)akadtam össze, és ezek három fő csoportot alkotnak:
1. Bejön a lakásba és idegesít (Formicidae nervus). Ilyen pl. a fáraóhangya (Monomorium pharaonis) 2. Nem jön be, de ha kirándulok a természetben, akkor beleülök és megcsíp (Formicidae sivatus) 3. Csak akkor bánt, ha direkt rossz helyen mászkálok, egyébként békés (Formicidae peacus)
A Them állatkái valahol a második és a harmadik csoport közé esnek, és a film lényegét Ichi már leírta. Arról azonban nem beszélt, hogy a hangyák a klasszikus férfi-nő kapcsolat hiányára is rávilágítanak. A három hangyakirálynő ugyanis egyedül maradt. Védtelenül néztek szembe a lángoló halállal. Kérdem én, hol voltak a férfiak? Nem maradt már hangyasav? Nem volt egy bátor, acélos csáp? (a korábban elpusztított dolgozók szintén nők voltak, aki nem lógta el a biológia órát, mindezt tudhatja jól). A rájuk testfelépítésben és államformában kísértetiesen hasonlító termeszeknél (Isoptera) viszont a királyok a királynőkkel élnek együtt, s nyilván oltalmazzák is őket. Így a film sokkal véresebben végződhetett volna, ha megkérdeznek egy igazi szakértőt, milyen rovart javasol. 4 / 10
A két nővér című látványorgia három üzenete a következő: nagyon rossz, ha meghal az anyád és a hugod, nagyon rossz az is, ha skizofrén vagy, és nagyon szépek a koreai lányok. Mivel mindhármat különösen érzékletes módon tárja elénk a film, adok neki 9 / 10 pontot, melyet korántsem a történet hibátlan szálaival érdemel ki.
Végül marad a Cure. A lényeget összefoglalva annyit állapítottam meg, hogy:
- hipnózisban sem változik meg az emberek morálja, így ha valaki normálisan nem akar gyilkolni, hipnózisban sem szeretne ilyet tenni, tehát ne féljünk kimenni holnap az utcára
- az emberek morálja többnyire k...a szar, és a legtöbbjük régóta gyilkolni akar, vagyis mégiscsak maradjunk otthon (bár oda is bejönnek, ha más nem, hát az óriáshangyák...)
Na most, hipnotizőr barátunk kétféle embertípussal akad össze. Az első csoportba tartozók egyszerűen meg akarják ölni a párjukat. A párjuk a feleségüket, élettársukat vagy munkatársukat jelenti. Az ilyen emberekkel mindig akkor találkozik, amikor szabadon van. Ugyanis, ha épp bezárják, akkor a másik fajta ember elegyedik szóva vele: aki tudatalatt el akarja engedni őt, majd szinte azonnal öngyilkos akar lenni.
Ázsia tehát egy földi paradicsom egy gyakorló sorozatgyilkos hipnotizőr számára, és ember legyen a talpán, aki le tud számolni vele (nem beszélve arról, hogy Silva óta tudjuk: a lefelé való számolás alfa-állapotba taszítja az agyunkat, onnan már csak egy kis ugrás az önhipnózis).
Sokkal érdekesebb azonban, hogy minden indulat és szörnyűség abból indul ki, hogy férfiak X betűket rajzolnak a falra, ilyen szimbólumokat aggatnak az aggatókra. Érdemes lenne megnézni a film feminista változatát, ahol egy rosszindulatú pszichológusnő firkál mindenhova Y-t. Mivel összeségében nem volt logikus a film, csak 7 / 10 pontot kap, még akkor is, ha bátran merem ajánlani mindenkinek (mint minden más filmet, mert úgyse én szívok, ha rossz).
Na, itt vagyok végre.
Az a baj, hogy mióta ilyen extra képességű kompjuterünk van, engem ide se engednek fórumozni, csak az autóversenyt nyomják folyton.
Úgyhogy telepatikusan próbáltam sugározni, hogy jók voltatok, köszönöm, gyertek máskor is, és kár hogy nem vártátok meg a tejberizst mert extra finom lett.
Vaníliás kólákat külön köszönjük.
Hangyás film Sokáig nem tudtam értékelni a mélységeit, de a végén helyére került a mondanivaló: amikor megtalálják a három, szomorkásan ciripelő kis hangyakirálynőt, és ahelyett hogy megcumiztatnák és szépre-jóra tanítanák őket, rájuk eresztik a lángszórósokat, szóval ott adja magát a párhuzam az Equillibriummal, azzal a jelenettel, amikor a csupaszív Cleric nem engedi lemészárolni a kis berni pásztorkutyát. Az úgymond érző és felnőtt emberek gondolkodás nélkül pusztítják, ami útjukba kerül, míg a gépként felnövő és ártatlanságában első érzelmeit élő Cleric minden emocionális rutin nélkül is a helyes döntést hozza meg. Hol van ehhez képest a Re-animator lazán poénkodó, börleszk elemekre építő és tudományos megalapozatlanságoktól hemzsegő felszínessége.
És ami azóta volt:
Cure Ne álmosan kezdjetek neki. Most nézhetem újból, mert a harmadik gyilkosság tájékán álomba szenderültem. Fiúm szerint, aki végig kitartott, nyomasztó volt (azt hiszem, ez nála pozitívumnak számít), ámbár volt egy érdekes kritikai megjegyzése is, de ezt meghagyom neki, hátha leírja.
lost in translation: fiú és lány találkozik egy idegen helyen. fiú és lány elvan. fiú és lány romantikázik, pedig a dolognak nincs jövője. fiú és lány elbúcsúzik egymástól, de talán nem örökre. ismerős? nem? nem akarok linkelni, maybe later. ehe. bill murray-t szeretem nagyon, pedig ugyanazt a morózus, valaha-jobb-időket-éltem szerepet játssza el újra és újra. az oscar-parát nem értem, coppola rendezése is minden, csak nem egyedi, s még különösebb elvágyódást sem éreztem tokióba, habár ha scarlett johansson elkísérne, még meggondolnám.
jó reggelt, fiatalok! nem bánnám, ha házigazdánk is ejtene néhány szót a szombati napról, mert félek, a hangyás horror oly nagy hatással volt rá, hogy felcsatolta speciális fémbetétes cipőjét és fejbe rúgta önmagát.
shield season 2 sokkal többet nem tudok hozzá tenni mint amit az első résznél leírtam. max annyit, hogy egy szemernyit sem vesztett a lendületből, az izgalomból, a sokkolásból, a drámából. sőt! még sikerült emelni a színvonalat. upsz, ja igen. az utolsó rész utolsó 1 perce miatt már megérte végig nézni az egészet. shield season 3 március 9.-től
Másodszorra - most már dvd-n - néztem végig Leslie Bohem és Steven Spielberg fantasztikus tv sorozatát, a Taken-t. A hétvégén egy barátom említette, hogy lassan Hollywood jobb és igényesebb tv sorozatokat forgat mint mozifilmeket. Van benne valami. Elég csak a Band of Brothers-re, a 24-re, a Alies-ra és a Shield-re gondolnunk. Spielberg-et megint mesélni akart és sikerült neki. Mint anno harmadik típusú találkozások idején. Bár a 2 mű teljesen más. A Taken-ben 3 amerikai család életét követhetjük nyomon az 1947-es roswell-i ufóbalesettől egészen napjainkig. A három család sorsa szép lassan összefonódik a történet során, és a végén kiderül, hogy miért?, mikor?, hogyan? és hányan?. A sorozat dramaturgiája szinte egyedülállóan jól van megszerkesztve. Minden érzelemet átélhetünk, mégsem érezzük úgy túlzásokba esünk. A szinészek rendkívül jók teljesítenek, a trükkök felveszik a versenyt bármelyik mozifilmmel.
azt hiszem, tegnap óriási hibát követtünk el azzal, hogy a hangyás filmet választottuk. hm, mire leírtam ezt a mondatot el is bizonytalanodtam. a cure nem társasági film, sőt, még csak a pároddal összebújva sem javallott nézni, mert lehet azon kapod magad, hogy ikszeket rajzolgatsz a vállára. szóval ennek a filmnek egyedül kell nekiveselkedned. no nem azért, hogy hatásos legyen. itt nem meresztenek rád vizenyős szemet furamozgású lidércek, nem. egyedül kell nézned, hogy senki se tudjon befolyásolni. hm, nem igazán emiatt, inkább azért, hogy ne tudj elfordulni, elmenkülni. egy pillanatra bevillant a mechanikus narancs jellegzetes képe, a sajátos gyógymódnak alávetett alexander képe, de lehet, kissé erőltetett az imázs. no, de elkalandoztam kissé. szóval e filmmel egymagadban kell megbírkóznod, talán azért, hogy általa megismerd az igazi önmagad. meg kell nyilnod e filmnek; nem elég ráhangolódni, felvenni a ritmusát, együtt lélegezni vele. egyszerűen eggyé kell válni e filmmel. csak az ikszekre vigyázzunk.
The film will be available in 1.85:1 anamorphic widescreen video with Dolby Digital 5.1 and DTS audio, plus two featurettes: 21 Grams: In Fragments and The Making of 21 Grams.
köszönjük a vendéglátást, minden nagyon fasza volt!
a filmek:
re-animator 4 hónap alatt sikerült megnéznem 3x, változatlanul hatalmas móka és egy igazi party movie. them én nagyon szeretem a régi filmeket, de ez túlságosan is poros és halovány volt. kevesebb komolyság és több trash jobb lett volna. ez így nagyon gyengusz és uncsi volt, kár érte, mert sokkal több volt ebben a filmben. tale of two sisters ugyanaz a bajom vele mint a phone-nal. sokat, sok helyről markol és nem áll össze egy nagy egésszé, helyette egy szörnyen vontatott és a vége felé haladva már inkább idegesítő mint ijesztő filmet kaptam. az operatört viszont még sok filmben szeretném látni.
nos igen. bejártuk a kéjbarlangot, belélegeztük tébolyító illatát (mintha pekingi kacsa keveredett volna a meghittség, mosoly és elegáns káosz fűszeres zamatával), megéreztük odaadó szeretét. elsüppedtünk benne, mintha a világ legártatlanabb örömtanyáján tettünk volna gyorsvizitet. nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én otthon éreztem magam. :)
a filmek:
a kolléga itt alant már elmondta, ami elmondható, csupán annyit jegyeznék meg, hogy a re-animator ultimate party film, igazi társasági mozi, rég nem szórakoztam ilyen jól, miközben azt néztük, s kommentáltuk, ahogy a torkunkon kifér - miközben azon is elgondolkodtam, mennyit változtam az elmúlt évtizedekben, hisz gyermekkorom egyik legfélelmetesebb filmes élménye mára féktelen marháskodássá szelidült. de ebben aligha van párja. a them! is sokat változott, mióta nem láttam: leginkább öregedett, mondhatni, elhullajtotta csáprágóit. nem ártott volna, ha gordon douglas jóval kevesebbet markol, biztosan többre vitte volna. óriáshangyák, mint megállíthatatlan gyilkológépek sokkalta hatásosabbak, mint atomveszély fáradt allegóriája. a tale of two sisters megalomániában szenved. nem elégszik a szumma jellel, ő bizony hatványozni kíván, s ebbe bukik orra szegény. kár a fantasztikus fényképezésért, no meg a kedves-aranyos kóreai lánykákért.
Klasszikus horror a vhs időszak aranykorából. Egy cseppnyit sem vesztett a fényéből, a horror a gore és a vígjáték remekül kevert turmixa.
80%
Them! - 1954
Sajnos erről már nem mondható el, hogy nem vesztett a fényéből, és ráadásul túl komolyan veszi magát.
10%
Janghwa, Hongryeon (Tale of two sisters) - 2003
"If you like being scared, see it." írja egy néző az imdb-n. Részben igaza van, hiszen vannak a filmben parás jelenetek. A rendező megnézte az elmúlt évek ázsiai horrortermését, csavargatta a sztorit és csinált belőle egy turmixot. Nem rossz, de néhol lassú és vontatott és nagyon el van nyújtva a vége.
