Üdv. Mindenkinek!
Először is gratulálok a Tompoxnak az új lemezhez és persze a helyezéshez!
Úgy gondolom, ismét maradandó produkcióval ajándékozott meg minket ez a tehetséges zenekar. A Nap sötét oldala számomra kiforrottabbnak, érettebbnek és egységesebbnek tűnik, mint a bemutatkozó (Magyar Eklektika) album. Sőt, én úgy vélem az első valamivel populárisabb is volt, tényleg amolyan - jó értelemben vett - igazi "bemutatkozó" lemez.
Kicsit olyan érzésem van, mintha az első és a második Napoleon-lemezt helyeznénk egymás mellé (persze más műfaj).
Éppen azért, mert ilyen egységes lett ez az új produkció, most nem is darabolnám szét az egyes számok külön jellemzésre, talán csak annyiban, hogy a tizenegyedik és a tizenkettedik dimenzió szép zenei keretet ad az értékes anyagnak.
Aki tehát, esetleg korábban bírálta az első lemez eklektikusságát, most megnyugodhat, mert ez valóban egy egységes alkotás, sőt talán az Év progresszív albumának is tekinthető. A két lemez között azonban folytonosság is felfedezhető, amelyet a stílus mellett a lemezborító dekorációja is jól mutat.
Összességében elmondható, hogy egy kiváló bemutatkozó lemezt követ egy talán még kiválóbb album, s abban is biztos vagyok, hogy a lemez terjesztése túl mutat majd az országhatárokon.
Ketesy