Az öntözés még segíthet a fokhagymán valamit, de a nagy melegben már nem úgy nő, víz+meleg együtt betegséget is okozhat. Agyagos földet mindenképpen ősszel illixántatni, hogy a fagy meg tudja dolgozni. Tavasszal szántva összeáll, rotálva is darabos lesz. A miénk is ilyen, tavaly lett új szomszéd, télen költözött, tavasszal szántatott, jött a nagy tavaszi aszály, és a nagyobb esőkig a rotációs kapációval sem tudta szétveretni a hantokat. Elátkozta magát százszor, hogy ebben a büdös faluban vett házat. :)
Ez szerintem kizárt, de azt azért valószínűnek tartom, hogy gondolkodó embernek tartják a népet, és nem azzal az indokkal tiltanak be jól működő gombaölőket (lásd nálunk), hogy ha a kutyát lepermetezed, akkor bepirosodik a szeme.
A palántadőlés oka a túl nedves föld vagy a túl hideg környezet. Mióta kitapasztaltam, hogy az előteremben mikortól tudok biztonságosan palántát nevelni (régebben elkapkodtam), azóta nincs komoly problémám. Palántaföldet keverek kerti földdel, a szobában kikelesztem a magokat, aztán pár nap múlva beöntözöm gombaölővel, meg ha hűvös az idő, akkor néha később is. A Dithane csak a palántadőlést okozó szervezetek egy része ellen megfelelő, de pont ezek a leggyakoribbak. Szerencse dolga, hogy mi támad.
A csávázás max. a növény első pár napjáig jelent védelmet, de ez idő alatt még nem támad a palántadőlés.
Idén újra nekirugaszkodom az articsóka termesztésnek. Mikor először vetettem, sikerült kiültetve átteleltetni, második évben gyönyörűen virágzott, egy szárított virágzatot azóta is őrzünk. Következő évben is elkezdett hajtani, de végül megették a gyökerét a pockok. Újra ültettem, kifagyott. Idén megpróbálom edényben. A mezőgazdasági boltban kinéztünk egy jó nagy, mély dézsát, abban talán megmaradna. Most két csíranövényem van és még 4 mag benedvesítve. Azt hiszem, azt a maradék négyet gyorsan ki kéne dobni, 6 tővel már nem tudok mit kezdeni.
Aha. Most már értem. Tavaly a paradicsomok mellé tettem egy bokor patisszont. A baj az volt, hogy figyelmetlen voltam és nem indátlant ültettem. Csak kúszott és kúszott és már nagyon nagy helyet elfoglalt, patisszon meg egy darab sem volt. Már féltettem a paradicsomtöveket, fogtam a metszőollót és nyissz. Szépen körbevágtam a bokrot. Utánna meg annyit termett, hogy nem győztük megenni.
Biztos ebben is van valami. Engem főleg az bosszant, hogy hozza a termős virágokat, csak aztán nem lesz belőlük semmi. Amíg csak porzósak vannak nem izgatom magam, de mikor megjelennek végre a termősek, elkezdem várni a termést, nézegetem, hogy nő, de nem nő, hanem lepotyog. De most már kezdem megszokni, végül azért szokott lenni termés. Lehet, hogy tényleg meg képe tépázni, de sajnálom.
Régebben egyszer írtam, hogy az öregek azt mondták, hogy meg kell verni. Csak néztem. Egy pálcával meghasogatjuk a levelét, így teremni fog.
A tudományos (:)) magyarázata. A tökféle a számára túl kedvező helyen (talaj, tápanyag, klíma) csak terjeszkedik, vegetatív növekedésre dolgozik. A levelek meghasogatásából hírtelen "megijjed" és a szaporodásra koncentrál, így termővirágokat hoz. Hiszen minden növény végsőcélja a szaporodás, azaz a termés, így a maghozás.
A tököknek valami más gondjuk lehet. Sokszor nálunk is eldobálják a termős virágokat, hiába nyüzsögnek a méhek. Volt, hogy kézzel is porozgattam, hiába. Aztán egyszer csak elkezdtek teremni, pedig addigra általában abbahagytam a kézi beporzást. Meg hát az nálunk tényleg teljesen fölösleges, szerencsére rengeteg rovar van a kertben. Leginkább a lopótöknél tapasztaltam ezt, de a többinél is, csak hamarabb fordulnak termőre.
Se nem sütöm, se nem gombaölőzöm a talajt, de nem szoktak kidőlni a palánták. Nagyon óvatosan locsolom, és a kikelt növényeket NEM TARTOM PÁRÁS HELYEN. Florasca virágföldet használok, ez egyáltalán nem steril, de lehet, hogy jó a benne lakó élőlények összetétele. Eddig ez vált be legjobban, csak sajnos egyre nehezebb beszerezni. A környékünkön újabban sehol nem árulják, még a tavalyit használom. Alapjában véve trehány disznó vagyok, de évek óta fölírom, hogy mit mikor vetettem, mikor kezdtük el enni és a min. max. hőmérsékleteket. Minden évben veszünk egy 17x12x1 cm méretű naptárat, abban minden napra pont annyi hely van, ahová mindent föl tudok írni. Nagyon hasznos, gyakran visszanézek dolgokat. Szerintem ennyit nem nagy ügy megcsinálni, csak időben be kell szerezni a naptárat, aztán állandóan kéznél kell, hogy legyen. De mivel minden nap írok bele hőmérséklet adatokat, nem felejtem el a többit sem.
Sziasztok! Voltam a LIDL-ben. Vannak kertészeti cuccok, de fóliasátor nincs. Amit láttam az gumicselló, növényfuttató rács, ágyásszegély, ollók, olyan szivacs izé amire rátérdelhetünk és nem lesz sáros a gatyánk, stb. stb. Érdemes körülnézni. Amit én vettem az nem a kertbe kell, hanem a hobbimhoz:-) Egy irattartó szekrénynek hirdetett valami, 5 polc van benne és a hímzőcérnáim tök jól beleférnek:-)) Kettőt vettem és megyek is lassan berendezni őket.
Igazából csak ő tudna erre a kérdésedre válaszolni. Én csak hozzászólásai alapján és a blogjából látom, hogy nagyon alapos elméleti és gyakorlati munkával teremtette meg a kertjét, melyet az idén örömömre virtuális szintre is átültetett.
Nekem az elmúlt időszakokban soha nem volt időm kerttel foglalkozni. A férjem imádja a kertészkedést, ért is hozzá. Ő abban nőtt fel, de nem itt, hanem Ukrajna szivében, a Dnyepper mentén. Később is állandőan hobbykertészkedett bármerre is került a munkája során.
Ismeretei hagyományokon alapszanak, mely az eltérő földrajzi adottságokból adódóan nem mindig hozza azt az eredményt, amit szeretnénk. Az én feladatom a szairodalom tanulmányozása, mert ehhez neki sem türelme sem elég nyelvi tudása nincsen. Ami ugyan nem is volna baj, csupán a beidegződések módositásánál vannak gondjaink. Szeretnék a hagyományos alapzöldségeken kivül mást is termelni, ahol nem biztos, hogy a kapálás és az öntözés elég. Aztán itt van még a növényvédelem. Annyiféle növénybetegséggel és kórokozóval nem volt gondja soha mint itt.
Na és hogyan foghatunk poszméhet? sajnos a poszméh nálunk ritka vendég; az utolsó bekezdésben tárgyalt betegség viszont annál ismerösebb. Most hogy így elgondolkodom, még csak nem is csak az üvegházban volt ezzel gondom; a kint élö tökfélék se termettek semmit, pedig némelyik sok virágot hozott, de volt amelyik még azt se.