Érdemes áttekinteni a fény hullámelméletének történetét.
Ebből látható, hogy hogyan változott az idők folyamán, és hogyan alakult ki a mai formája.
Az is kitűnik belőle, hogy a tudomány legtöbb esetben buktatókon és tévedéseken keresztül jut el a megoldáshoz. A fejlődés általában nem egyenes úton halad, hanem cikk-cakkban.
A hullámelmélet első képviselője, Francesco Maria Grimaldi (1618-1663) itáliai tudós volt, aki egyértelműen valamilyen anyagi közeg hullámzásának tekintette a fényt. Tanulmányában először írta le a fényinterferencia jelenségét. Megállapította, hogy a fénysugarak nem csak erősíthetik, hanem akár ki is olthatják egymást, amire csakis hullámok képesek. Ettől is továbbment Robert Hooke (1635-1703) angol polihisztor, aki kimondta, hogy a fény valamilyen összenyomhatatlan finom közegnek a gyors rezgése. Azt is megsejtette, hogy a fény rezgése merőleges a hullám terjedési irányára.
Mindezek után, a fény hullámelméletének elveit Christian Huygens (1629-1695) a sokoldalú holland fizikus foglalta egységes keretbe 1690-ben. Eszerint a fény egy közegben tovaterjedő rezgés, tehát hullámjelenség.Vagyis nem maguk a részecskék haladnak, amikor a fény terjed, hanem csak a rezgés, mint hatás halad előre hullám formájában. Hasonlóképpen, mint ahogyan a hang vagy a vízhullámok. Huygens is felismerte, hogy a fehér fény több színkomponens keveréke, de nála a komponenseket nem különböző színű részecskék, hanem a különböző rezgésszámú hullámok képviselik. A hullámfelfogással Huygens már értelmezni tudta az interferenciát és a fényelhajlást is. Azonban mivel tévesen a hullám haladási irányában rezgő (longitudinális) hullámnak vélte a fényt, nem tudta megmagyarázni a fénypolarizáció jelenségét, amely csak keresztirányú rezgéssel értelmezhető. Így nem vihette egyértelműen sikerre az alapjaiban helyes hullám-elképzelést. A fénypolarizációt ugyan Newton részecskeelmélete sem tudta értelmezni, sőt a fényelhajlást és az interferenciát sem, de Newton a prizmás színbontásos kísérletei révén oly nagy tekintélyre tett szert, hogy inkább az ő hibás részecskeelméletét fogadták el az emberek. Így Newton téves elmélete több mint 100 évig megakadályozta a hullámelmélet kibontakozását. De a tudomány fejlődését nem lehetett a végtelenségig elnyomni a tekintély uralmával. Az új korszak kezdete Thomas Young (1773-1829) angol fizikus nevéhez fűződik. Ezt olvashatjuk az életrajzában:
„…Grimaldi, Hooke és Huyghens eszméi, melyek a newtoni tekintély zsibbasztó súlya alatt egy évszázadon át szunnyadoztak … egy ritka tehetségű búvár vizsgálatai által természetes jogaikba visszahelyeztetvén, rövid idő alatt a tekintély bástyáit ledöntötték s az emberi tudást a legszebb eredményekkel gazdagították. Ez a ritka tehetségű búvár Young volt, aki az interferencziák elvének fölállításával az optika új korszakát nyitotta meg.”
Ez után már a fényt egyértelműen hullámnak tekintették. De volt egy nagy probléma. Nem találták azt a közeget, amelyben a fényhullám halad. Az 1800 évek végén végezték el a Michelson-Morley kísérletet, amellyel megpróbálták kimutatni az étert, de nem sikerült.
Ebből azt a téves következtetést vonták le, hogy fényközeg egyáltalán nem is létezik. Erre épült Einstein relativitáselmélete, amely vakvágányra vitte a fény természetére vonatkozó helyes elképzeléseket.
Egyrészt visszanyúlt a régen megbukott részecske-elmélethez (fotonok), másrészt teljesen értelmetlen tulajdonságokkal ruházta fel a fényt.
- a fénysebesség abszolút állandó
- a megfigyelő által mért fénysebesség nem függ a megfigyelő mozgásától
- a fénysebességet semmiféle test nem érheti el
- a fénysebesség a sebességek felső határa
- a fény az üres térben, a semmiben terjed
- fénysebességnél az idő megáll
Ezek természetesem mind hibás elképzelések.
Mivel azonban a fény hullámtermészetét minden jelenségben tetten érhetjük, ezt nem tudták kiküszöbölni a fizikából, hiába erőlködtek/erőlködnek a fotonokkal. Megegyeztek, hogy legyen a fény kettős természetű, így a káposzta is megmaradt és a kecske is jóllakott.
A hibás elmélet leváltására született meg a Szuperfizika, amely szerint a fény hullámokból áll, de nem végtelen hosszú folyamatos hullámokból, hanem méteres hosszúságú hullámdarabokból, hullámvonulatokból.
A Szuperfizika szerint:
- a fény méteres hullámdarabokból (vézerekből) áll, mert az atomok impulzus-szerűen sugároznak
- a fény 3D-ben terjed, táguló gömbhéjakon
- a fényhullámok közegben terjednek, nem az üres térben
- a fény sebessége csak a fényközeghez viszonyítva ugyanannyi a különböző irányokban
- a fénysebesség nem korlát, utolérhető és túlléphető
- a fénysebesség nem egyetemes állandó, még csak nem is állandó
- a fénysebességnek semmi köze az időhöz
Ezeken az elveken kell újjáépíteni a fényelméletet.
