Nem én voltam a menyasszony tanúja, hanem a menyasszony öccse. És mivel kevés pénzük volt (az ifjú párnak) nem volt lagzi, hanem a szűk baráti kör összegyűlt a menyasszony szülei lakásán és dumcsiztunk, röhögtünk, ettünk-ittunk. Innen az ismeretség. Köszi a kimerítő választ. A bátyámék esküvőjén is harmincvalahányan voltunk, igaz, egy vendéglőben. Én nem vállaltam a tanú felelősségteljes szerepét, a nagybátyánk sokkal jobb alany volt erre...
... így lehettem volna balambér, malvin is, de akkor épp a cicavirág volt a soron :-)
Hova írtad a rajongói levelet? De nem tartom valószínűnek, hogy ő ezekre válaszolna egyébként. A magánéletét egy pillanatra sem szerettem volna megzavarni, ezért eszembe sem jutott, hogy a lakcímét kikeressem valahonnan (az öttusázók többségéé pl. benne van a telefonkönyvben, némelyiküké még a Ki kicsodában is). A számomra legegyszerűbb megoldást választottam, és az Ericsson Stúdió címére küldtem, ahol akkoriban kétszer játszott (ha nem kapja meg elsőre, még van egy lehetőségem). Egyszer megbízatást teljesítve a Shure Stúdió Társalgójában átadtam valakinek valamit, hogy továbbítsa egy művészüknek, aki este jelzett is a feladónak a csomag felett érzett örömén. Tehát a színházban megbízom.
Nekem már maga a tudat is megnyugvás lenne, hogy megkapta a levelet és elolvasta, tudja, hogy létezik egy őrült, aki csak annyit akart mondani, "köszönöm". Azt hiszem, ez lenne hozzá az első szavam, a legfontosabb legalábbis. :-)
De a honlap dolog lehet, hogy érdekelné ... De akkor esetleg úgy kellene közelítened, hogy tudsz honlapot csinálni, Azóta már én is rájöttem, hogy nem feltétlenül kellett volna tudás híján, csak a lelkesedésemre alapozva vállalkoznom a dologra... legközelebb akkor írok neki, ha elvégeztem a tanfolyamot.
A Színház újsággal kapcsolatban csak azt tudom mondani, esetleg küldj egy mailt pénteken, hogy ne felejtsem el megnézni a 7végén, amikor újra megyek mamihoz vasárnapi ebédre. Ha beenged holnap az indexmail, feltétlenül írok! Előre is köszi!
Az ominózus Miénk a képre én is emlékszem, ... Én is elfogult vagyok, de amennyivel szebb zsolt beszédhangja az átlagnál, annyival nem szebb az énekhangja. Ezt aláírom. Azt hittem, eleve nem tetszik az énekhangja. A Miénk a kép-ben is énekel 2x! :-)
Kazetta ügy: ez csak az én vágyam, fogalmam sincs, kivitelezhető lenne-e. + még nincs saját kölök, akire hivatkozhatnék. Szóval nem mered neki elárulni (=felvállalni), hogy Te Magad is szívesen vennél egy ilyen kazit?! ;-) És nem is csak a Te vágyad, amint ez itt már kiderült. ;-)
Nemzeti: ... biztos van olyan pesti ismerősöd, aki adott esetben egy-egy színházas éjszakára elszállásolna... Persze, minden munkatársam pesti (ahhoz már nem tudom, mit szólnának, ha éjjel felzavarnám őket, mondván, jöttem aludni), de onnan szerintem minden messze van (= fővárosiként sem tetszene a helyszín), pl. a munkahelyem is, ahol a Főnököm szobájában található 3 fotelen bármikor alhatnék...
Már azért megérte idejönni, hogy megtudtam két kedvenc fériszínészem LEGKEDVENCEBB szinkronhangját hallom. Mióta kerestem már,ki lehet! Látod, ha tőlem egyszer is megkérdezted volna, örömmel elárultam volna kiről van szó! Egyébként elég lenne egyetlenegy alkalommal meghallgatni a szereplők hangjainak felsorolását, nem? ;-)
Bocs CC minden eddigiért:)) Na azért! Ennek itt mindenképpen el kellett hangzania!
kivágtam neked a lenti képet valamelyik napilapból, de akkor gondolom már nem kell, ha neked megvan színesben Színesben csak a netről van meg, de az eredeti cikket (természetesen képpel együtt) megkaptam Vincerétől, úgyhogy köszi, tényleg nem kell!
NAVARRE! Köszönet újra az interjúért! Nagyszerű! Ha lenne honlapja LZs-nak, ennek mindenképpen ott lenne a helye!
Tartozom egy vallomással: interjúm alanya nagy kedvencem. Mivel szubjektivitásom tirádákba torkollana, beszéljenek az objektív tények: Már ez a kezdet is sokat sejtet! :-)
pályaválasztására komoly befolyással bírt a
jugoszláv indián, Gojko Mitic nagyszámú kalandja a délkelet-európai prérin, Kiskoromban mindig indiánfilmeket és Tarzant lehetett látni a tévében nagyobb ünnepekkor, én is szerettem.
Divatos ember újságírói szempontból sosem voltam. Ezt sajnos tapasztaltuk. A rajongó ugye mindig és mindenhol kedvenceiről szeretne olvasni, bár nem feltétlenül az ő "megerőszakolásuk" árán...
Hamlet: Nagyon örültem volna, hogy még egyszer eljátszhatom. Biztosan egészen másfajta előadás lett volna; amellett, hogy vártam volna az új impulzusokat, azt a tudást is, amit azóta megszereztem, beépítettem volna az alakításba. Remélem, lesz még alkalma eljátszani! Az életkor (amint a korábbi példák mutatják), nem számít.
A kritikus egy adott estét látott, holnap már minden más, mégis ez marad meg, hiába tudom, hogy nem igaz. A B&B kritika igaz!
Volt fantasztikus négy napom Mundruczó Kornéllal egy vizsgafilm kapcsán, forgatáson még ilyen jól sosem éreztem magam; a Nincsen nekem vágyam semmiben szerepeltem volna, csak Szabó Ildikó Chacho Romja miatt nem lehetett egyeztetni. Személyes élmény: apukám évtizedekig járt egy szakmai társaságba M.K. apukájával. A fiút csak a Szomszédok egyes epizódjaiban láttam, pedig a filmjére (filmjeire?) nagyon kíváncsi lennék.
Ebben az elemben érzem igazán otthon magam, egy 80-100-as nézőszám mellett. Úgy gondolom, a nézőnek alapvető igénye van a közelikre. Igen, igen, igen! Úgy szeretném, ha a Kamarában maradna!
Az volt a végső érvem, hogy a tizedik sor után mindegy hogy, a Hirtling, a Seress Zoli vagy én játszom-e a szerepet, a néző amúgy sem tud különbséget tenni. Dehogynem! Idézhetem magam az 500. Padlásról? "Artúr szemének csillogása még a 13. sorból is látszott!" (az első 12 sorban protokolljegyesek üldögéltek)
Néha azt gondolom, hogy tíz év múlva már nem fogok élni. Bár egy-két biztosítás miatt nem ártana. A férfi színészek korán halnak. Jaj, ne! Komolyan megrémít a keserűsége.
Nem vagyok az a hosszútávokra tervezgető ember, ilyeneken nem gondolkodom. Amikor a másik interjúban ezt olvastam, elcsodálkoztam a dolgon, aztán rájöttem, hogy ezzel én is így vagyok, nevezhettek akár felelőtlennek is. A móri esettel tudatosult bennem, hogy bárki bármikor meghalhat, felesleges nagyon tervezgetni... (ezzel most ellentmondtam előző fájdalmas felkiáltásomnak - tudjuk ezt be annak, hogy az Ikrek jegyében születtem, a hozzá tartozó kettősséggel együtt)
Létezik egy másik László Zsolt, a Magyar Opearatőrök Szövetségének oszlopos tagja és nagy természetbarát. :) Sőt egy cselgáncsozó László Zsolt is van. :))) Köszi!
a saját véleményemet le tudom írni róluk. :) Ezt Te most csak így begépelted? Húha! Gratulálok és köszi, hogy megosztottad velünk az élményeidet!
A SZÖKÉS
Az Örökmozgóban láttam nemrég, utána volt egy beszélgetés Gyarmathy Líviával. Összesen 3-an maradtunk rajta, tehát családiasra sikeredett. :) Erről már olvastam valahol (talán a szinhaz.hu megfelelő fórumán), de azt nem tudtam, hogy összesen hárman voltatok. :-( Még csodáltam is, hogy kérdezni mertél. Így már érthető.
De hősiesen helytálltak, és szerintem - minden hibájával együtt is - nagyszerű filmet hoztak létre, amely messze veri a hollywoodi borzalmakat. Ezt mertem remélni, ezért nem másoltam be a részben lehúzó kritikát.
SZAMBA Rémlik, hogy egyszer, régen láttam, de csak néhány képre elmékszem, pl. Hernádi-Görög páros Sirály-jelenete (ha az ebben a filmben van), LZs-ra egyáltalán nem. :-(
GYILKOS KEDV Egyszeri nézést megérne, ha csak LZs és Cserhalmi miatt is.
CHACHO ROM: most láttam a Filmszemlén. Nem ismertem Szabó Ildikó alkotásait, a Csajokat sem láttam Ez már nem sokáig lesz így, ugye? ;-) (Tegnap előkészítettem a kazettákat, hogy holnap ne felejtsem otthon.)
Kaszás Gergő és Zsótér Sándor (magyar hangja Szakácsi Sándor...) viszont nagyon jó benne. Szeretem Kaszás Gergőt (egykor az Apostolban nagyon megfogott; színpadon sajnos még nem láttam, így inkább nem szóltam hozzá, amikor volt szerencsém egyszer asztalnál ülni vele, max. azt említhettem volna meg, hogy láttam a 99-es öttusa vb-n...) és Szakácsi hangját - azt nem tudom elképzelni, Zsótérhez mennyire tudnám elfogadni, az ő arcához az ő hangja ugrik be. (Szörnyű volt a Bódy Gábor-féle Nárcisz és Psychében az, hogy Cserhalmi Udo Kier hangja volt, az ő hangja viszont Garas Dezső...) Zsótért csak régi filmekben láttam.
László Zsolton, mint szőke cigányon, kissé meglepődtem, de elhittem az alakítását. Van egy jelenet, amiben egy pompás fakó lovon ül - mint aki nyeregbe született. :)) :-))
EL NINO
Maga a fotós meséli el nekünk a történetet, nagyon szép a narráció (gondolhatjátok) és az utolsó mondat, a bűntudaté: "ma utoljára kelt föl a Nap...) Szóval csendes, fanyar film, de érdekes. Most már úgy néz ki, hogy végre forgalmazni is fogják, látható lesz a mozikban. És ez László Zsolt eddigi egyetlen filmfőszerepe! :) Már nagyon várom!!!
Láttam még az ESTI KORNÉL CSODÁLATOS UTAZÁSÁt is, de abban keveset szerepel, csak néhány epizódot (és nem nagyon beszél benne). De jó film, érdemes megnézni azoknak, akik kiváncsiak a belső, lelki kalandokra és arra, hogyan is száll el egy emberélet örök vándorlásban. :))) Egyszer én is láttam, de csak Máté Gáborra és Dunai Misire emlékszem belőle. :-(
Ha most látnám, nyilván jobban emlékeznék rá a későbbiekben - jobban is figyelnék.
Colin, ezek a képek valamivel jobb minőségben fönn vannak a theater.hu alatt (a port is onnan szedte le őket). :) Forrásként megjelölve láttam a theater.hu-t, de eszembe sem jutott, hogy a port még rontott is rajtuk használatbavétel előtt. Köszi az infót! Arrafelé eddig nem sokszor jártam, de olyasmire emlékszem, hogy nem valami tökéletes a képek minősége (azt hiszem, Te is erre céloztál a "valamivel jobb minőség"-gel).
A Makarancos Katát végülis nem vállalta tavaly nyáron, úgyhogy nem maradtál le semmiről. ;) Na jó, róla nem (huh! - sóhaj by CC), de Hajdu Steve-ről igen, őt dicsérték az alakításáért...
Létezik egy másik László Zsolt, a Magyar Opearatőrök Szövetségének oszlopos tagja és nagy természetbarát. :) Sőt egy cselgáncsozó László Zsolt is van. :)))
CC, az általad fölsorolt filmek közül láttam néhányat, a saját véleményemet le tudom írni róluk. :)
A SZÖKÉS nagyon tetszett, tartalmas és sokrétegű film; akció-, kaland-, történelmi- és ugyanakkor társadalmi dráma is. Az Örökmozgóban láttam nemrég, utána volt egy beszélgetés Gyarmathy Líviával. Összesen 3-an maradtunk rajta, tehát családiasra sikeredett. :) Mesélt a film születéséről, Recskről (ott raboskodott a férje, aki a film forgatókönyvét írta). Nagyon sokáig forgattak, mert folyton elfogyott a pénzük. Tél volt, az Isten háta mögötti, határmenti vidéken, ahol a fogolytábort fölépítették, mindenkit elkapott a börtönhangulat. A statiszták egyszer azzal fenyegettek, hogy fölgyújtják a barakkokat, ha nem kapják meg a pénzüket... Szerencsére sikerült megoldani; sürgősen mobiltelefonoztak támogatójuknak, éjfélkor, hegytetőről, hogy legyen térerő, süvítő szélben...
Azért szerepel benne jópár lengyel színész is (azon túl, hogy külföldön is jobban eladható legyen a film), mert kevés színészt lehetett a forgatás teljes idejére "elkérni" a színházából - ingázni ugyanis a nagy távolság miatt lehetetlen volt. László Zsoltot szerencsére "kölcsönadták" az Új Színházból. :) Csak ő is, mint a stáb sok más tagja csúnyán lebetegedett a kemény télben, úgyhogy injekciókúrára jártak, sokszor lázasan forgattak. De hősiesen helytálltak, és szerintem - minden hibájával együtt is - nagyszerű filmet hoztak létre, amely messze veri a hollywoodi borzalmakat.
Ez játékfilm, szóval sok benne a kitalált elem, de az alapja valós történet. Gyarmathy azonban korábban már adózott a történelmi hűségnek: alapos dokumentumfilmet forgatott Recskről.
Érdekes, hogy bár a Szökés messze nem olyan durva, mint az a dok.film, mégsem kapott mozit - a Horn-kormány nem szerette, és nem nagyon forgalamzták, most is ritkán látni, bár volt a Dunán és az Urániában is játszották egyszer.
SZAMBA: nekem nagyon tetszett, őrült sok groteszk és találó szöveg és jelenet van benne színészekről, színészlétről - és a Színművészeti felvételiről... Nemrég láttam az M1-en, és magával ragadott fanyar hangulata. Nem ez a csúcs persze, de nagyon jók benne as színészek (hogy csak László Zsolt Cyranos jelenetét említsem).
GYILKOS KEDV: évezredekkel ezelőtt láttam, nem mondhatnám, hogy lenyűgözött. Nyers hangulatú társadalmi dráma jellegű képződmény, de nem éreztem elég kidolgozottnak. Egy iskolába induló kiscsajt (aki ma a Barátok köztben játszik...) elrabolnak, hogy prostit csináljanak belőle. Az apja éa a nagybátyja (LZS) hülyére keresik, közben emlékeim szerint még a maffiától is kérnek segítséget. Vagy tartoznak neki? Nem is emlékszem már. A kiscsaj végül megszökik. Az a vége, hogy rohan hazafelé és üvölt.
CHACHO ROM: most láttam a Filmszemlén. Nem ismertem Szabó Ildikó alkotásait, a Csajokat sem láttam, de azért nagyon kiváncsi voltam, nemcsak LZS miatt, hanem érdekelt, mit mesél nekem a roma kultúráról. És tényleg mese volt, egy hosszú, generációkat felölelő szenvedélyes és tragikus történet. Én nem unatkoztam rajta (bár előfordult, hogy elvesztettem a fonalat), a szakma viszont nem szerette. Helyenként kissé szájbarágós és túlzsúfolt volt, az igaz. Kaszás Gergő és Zsótér Sándor (magyar hangja Szakácsi Sándor...) viszont nagyon jó benne. László Zsolton, mint szőke cigányon, kissé meglepődtem, de elhittem az alakítását. Van egy jelenet, amiben egy pompás fakó lovon ül - mint aki nyeregbe született. :))
Akik szeretnek gyönyörködni LZS esztétikai szépségében és hangjában, ne nézzék meg: a film felében maszkban játszik (levágják az orrát ugyanis) és német szinkronnal beszél (koncentrációs tábor).
EL NINO: nagyon csöndes film, kisemberekről, akik kijátszák a bankrablókat, és bármilyen csúnya dolog is, megtartják maguknak a pénzt. Nem moralizáló film, de elgondolkodtat. LZs egy lecsúszott, rezignált, eseményekkel sodródó fotóművész, a film elején éppen megalkuszik, és egy reklámhoz készít felvételeket (valamiből élni kell...). A napfelkeltét fotózza, és egy pillanatra magával is ragadja az emberentúli természeti csoda. De aztán csak a hétköznapok sivársága és az érzelmek sivársága marad - egy kiábrándult nő, egy kisgyerek és kevés pénz. És utazás egész nap, vissza a büdös nagyvárosba. Közben a bankrablók rabolnak, aztán összefutnak hőseinkkel, akiktől valahogy nem is különböznek annyira... Végül meg is egyeznek és osztoznak a pénzen.
Maga a fotós meséli el nekünk a történetet, nagyon szép a narráció (gondolhatjátok) és az utolsó mondat, a bűntudaté: "ma utoljára kelt föl a Nap...) Szóval csendes, fanyar film, de érdekes. Most már úgy néz ki, hogy végre forgalmazni is fogják, látható lesz a mozikban. És ez László Zsolt eddigi egyetlen filmfőszerepe! :)
Láttam még az ESTI KORNÉL CSODÁLATOS UTAZÁSÁt is, de abban keveset szerepel, csak néhány epizódot (és nem nagyon beszél benne). De jó film, érdemes megnézni azoknak, akik kiváncsiak a belső, lelki kalandokra és arra, hogyan is száll el egy emberélet örök vándorlásban. :)))
Az ezüstérem is dobogós hely, nem igaz? :-)
Számomra minden újdonság volt, amit hoztam, ezért is osztottam meg Veletek azon nyomban (meglehetősen lassan működött a rendszer)... A Navarre által hozott riportot még mindig nem tudtam elolvasni, ez holnapra marad, sietnem kell a vonatomra.
CC, aki KK is (színészek vendégkönyveiben CC/KK)
Mielőtt beírtam a linket, visszaolvasgattam, de nem a legelejéig. Akkor már csak az ezüstérem jutott nekem? :) Viszont nagyon sok a hasznos infó, amit itt találtam, ezúton is köszi mindenkinek.
Jelentem, végére értem a filmek ismertetésének.
A szakértőktől kérdezem: lehet, hogy létezik egy operatőr László Zsolt is, aki nem azonos a színésszel? Mintha már hallottam volna máskor is a nevét a stáblistán...
Most pedig elolvasom végre Navarre gyöngyszemét! Köszönet érte! :-)
Gyarmathy Lívia színes magyar dokumentumfilm, 30 perc, 2001
rendező: Péter Klára
forgatókönyvíró: Mészáros Katalin
operatőr: László Zsolt
vágó: Prim Ádám
"Akinek bármely keserves kínok árán megadatott, hogy egy kamerán megnyomhatja a gombot, annak ma az a kötelessége, hogy azt az emberi gondolkodás humánusabbá tételéért tegye" - vallja Gyarmathy Lívia, aki nemrégiben vette át A mi gólyánk című filmjéért az Európa Filmdíjat. A rendezőnő több mint tíz éve alkotótársával, Böszörményi Gézával már elnyerte az akkor még Félixnek nevezett díjat a recski munkatáborról készített dokumentumfilmért. Játékfilmjei (Ismeri a szandi-mandit?, Álljon meg a menet, Minden szerdán, Koportos, Szökés) a szakma és a nagyközönség körében egyaránt sikert arattak.
VII. Olivér színes, fekete-fehér magyar vígjáték, 110 perc, 2000
rendező: Pacskovszky József
író: Szerb Antal
forgatókönyvíró: Pacskovszky József, Prekop Gabriella
operatőr: Szaladják István
díszlettervező: Bozóky Mara
jelmeztervező: Jánoskúti Márta
zene: Chopin
producer: Kardos István, Simó Sándor, Hollósi G. Zsuzsanna, Varga Gábor
gyártásvezető: Kormos Andrea
szereplő(k):
Nagy Péter (VII.Olivér)
Müller Júlia
Pindroch Csaba
Schnell Ádám
Magyar Attila
Vajdai Vilmos
Haumann Péter
László Zsolt
Sinkó László
Kiss Jenő
Szarvas József
Kerekes Éva
Földes Margit
Gazsó György
Tornyos Katalin (Ortrud hercegnő)
Egy király puccsal megdönti saját hatalmát. Végtére ő is ember, elege lehet sok nyűggel-bajjal járó foglalkozásából. Arra vágyik, hogy egyszerű turistaként élvezhesse a híres üdülőhelyen, Sankt Tremolóban az élet minden örömét. Megszabadul országától, a csőd szélén álló Alturiától, az uralkodás felelősségétől.
Ám mi történik, ha lángra gyúl egy szőke, könnyűvérű lány után, aki sötét cselszövésbe rángatja bele, ahol ráadásul régi önmagát, az ex VII. Olivér királyt kell alakítania?
színes magyarul beszélő magyar-német-francia filmdráma, 125 perc, 1999
rendező: Szabó Ildikó
forgatókönyvíró: Fogarasi Gergely Dániel, Szabó Ildikó, Jancsó Zoltán
operatőr: Medvigy Gábor
díszlettervező: Ágh Márton
producer: Sipos Kornél
vágó: Pósán Zsuzsa, Ary Károly
szereplő(k):
Kaszás Gergő (Patikárius - Józsi)
Zsótér Sándor (Herceg)
Parti Nóra (Zerfi)
László Zsolt (Tári)
Szalay Mariann (Jozefin)
Major Melinda (Alíz)
Kathy Horváth Lajos (Vajda)
Bangó Margit (Vajdáné)
Szövevényes cigánytörténelem mesékkel és vérvalósággal.
Körúti esték színes magyar dokumentum játékfilm, 61 perc, 1997
rendező: Kisfaludy András
forgatókönyvíró: Fakan Balázs
zeneszerző: Balla László
operatőr: Csukás Sándor
szereplő(k):
Für Anikó
László Zsolt
Egri Kati
Lisziák Elek
Kovásznai György festő, filmrendező, zenész, akit érdeklődése és tehetsége megátalkodott természetéből adódóan minden területen mesterré, szakemberré avatott, korának egyik nehéz embere volt. Taszította a szürkeség, a rutinokra felépített életvitel. Rendhagyó életet élt a '70-es évek Budapestjén, ott is elsősorban a pesti nagykörút Dunával határos területén. Ez a dokumentum-játékfilm az ő emlékére készült.
Istennél a kegyelem! színes magyar dokumentum játékfilm, 55 perc
rendező: Zilahy Tamás
forgatókönyvíró: Nagy András
operatőr: Vecsernyés János
szereplő(k):
Cserhalmi György
Garas Dezső
Kulka János
László Zsolt
Újlaki Dénes
Derzsi János
Cserna Antal
Oberfrank Pál
Lengyel Ferenc
"Istennél a kegyelem!" - mondotta mindannyiszor Tichy őrnagy, amikor az elítéltek számára a szokásnak megfelelően kegyelmet kért Urticka porkoláb. 150 éve egy esős októberi hajnalon tizenhármuknak befejeződött a földi élet. Tizenhárom császári-királyi tiszt, a magyar forradalom- és szabadságharc ezredese (Lázár Vilmos), és tábornoka Haynau táborszernagytól nem kapott kegyelmet. "Egy évszázadig nem lesz több forradalom Magyarországon, ha kell, a fejemmel szavatolok érte, mert gyökerestől kiirtom a gazt!" - írja 1849. augusztusában Schönhals tábornoknak. És Haynaunak igaza lett. A véres leszámolást követően több mint hatvan évig nem lázadozott a magyar. De az emlékezetben annál erősebben élt a mártírok, a tizenhárom aradi vértanú emléke. Legalábbis egy ideig. Ma, amikor európaiság és nemzettudat oly szorosan kezd kötődni egymáshoz, vajon tudjuk-e még egyáltalán kik voltak ezek a férfiak? Egyáltalában fel tudjuk-e sorolni a nevüket, tudjuk-e, hogy örmény, horvát, szerb, német, osztrák származású volt jónéhányuk, hogy magyarul a többségük egyáltalán nem beszélt, tudjuk-e, hogy a hősiesség mögött milyen konkrét tettek és gondolatok álltak? Filmünk, mely eredeti dokumentumok felhasználásával készült, olyan emberekről, személyiségekről szól, akik számára az eskü, a becsület, a bajtársiasság, a lovagiasság, a hazaszeretet még nem elcsépelt, érdektelen fogalmak, hanem valódi, életeszményt adó értékek voltak.
rendező: Szabó Ildikó
forgatókönyvíró: Szabó Ildikó
zeneszerző: Másik János
operatőr: Jankura Péter, Sas Tamás
díszlettervező: Juhász Budai Zsolt
jelmeztervező: Király Tamás
producer: Kardos István
vágó: Losonci Teri, Pósán Zsuzsa
szereplő(k):
Eszenyi Enikő (Enikő)
Udvaros Dorottya (Dorka)
Szalay Mariann (Barbara)
Cserhalmi György (Gyuri)
Gálffi László (Laci)
László Zsolt (András)
Cserna Antal (Béla - cigány férfi)
Bán János (Tamás)
Gryllus Dorka (Judit)
Kézdy György (Dorka apja)
Tanay Bella (Dorka anyja)
Kari Györgyi
Enikő és Dorka házassága kibírhatatlan, a gyerekek előtt zajlanak naponta a hisztérikus, durva, megalázó jelenetek, a gyermektelen Barbarát festőművész férje játékszernek, időként festővászonnak tekinti. Enikő rátalál a magyar indiánokra, főként Tamásra, a törzsfőnökre, Dorka egy nála sokkal fiatalabb fiúhoz készül feleségül menni, Barbara hagyja, hogy egy temperamentumos cigány férfi elrabolja. Enikő kamaszlánya elcsábítja Tamást, kipróbálja az örömtelen szexet, majd öngyilkos lesz. A depresszióba zuhant Enikő kórházi ágya mellett Laci virraszt. Gyuri beköltözteti a családi otthonba terhes barátnőjét. Barbarának gyereke születik. A babát András is, Béla is elragadja, a "csajok" üvöltenek.
rendező: Koltai Róbert
forgatókönyvíró: Koltai Róbert, Vámos Miklós, Vészits Andrea
zeneszerző: Dés László
operatőr: Gózon Francisco
díszlettervező: Horgas Péter
jelmeztervező: Tresz Zsuzsanna
producer: Barbalics Péter
vágó: Miklós Mari
szereplő(k):
Görög László (ifj. Szamba Ottó)
Koltai Róbert (id. Szamba Ottó)
Kerekes Éva (Éva)
László Zsolt (Géza)
Molnár Piroska (Szambáné)
Hernádi Judit (Jutka)
Ifjabb Szamba Ottó keresztnevét Tiborra változtatva nyer felvételt a Színház- és Filmművészeti Főiskolára. Tettének oka, hogy apja - idősebb Szamba Ottó, a nagyhangú, a közélet minden területén vezető szerepet játszó ember - nyomása alól szeretne szabadulni. A görcsökkel és kisebbségi érzésekkel teli fiatalember végül egy vidéki társulathoz kerül (szerelmével és egy volt csoporttársával együtt) pályakezdőként. Hamarosan megtapasztalja a vidéki színész életének minden örömét és bánatát, a színházi és magánélet sikerét és kudarcát is. Közben apja börtönbe kerül, de itt sem esik kétségbe, azonnal szervez egy műkedvelő színtársulatot. Szabadulása után meglátogatja fiát, és mint mindig, most is ő lesz azonnal a főszereplő, nemcsak fiát szorítva ezzel a háttérbe. Úgy tűnik, ez Kisottó sorsa egész életén át... Koltai Róbert második filmje édes-bús vígjáték, tele kedves humorral és szeretettel, mely az 1996-os Magyar Filmszemlén a Pesti Műsor díját kapta a közönségszavazatok alapján.
Népszabadság, 1997. február 20.
A győztesről mesélj!
Akciófilm az ötvenes évek lágertörténetéből - foglalnám össze Gyarmathy Lívia Szökés című munkáját, némi rosszindulattal persze. Mert nem a rendező tehet arról, hogy ezek a történetek ma már csak akciósztorikként mesélhetők el. Ő csak követi a trendet, amelyet mi nézők teremtünk. Nem is olyan rég még szájról szájra járt Böszörményi Géza lágerhistóriája, azután - ki tudja, miért? - ugyanez a közönség úgy határozott, hogy unja már ezeket a történeteket, legfeljebb átcsomagolva él vele. Legalább egyszer győzze le valaki az ávósokat... Hát tessék.
Recsken, az egyik legrémesebb munkatáborban vagyunk, magát az alaphelyzetet Böszörményiék egykori dokumentumfilmjéből ismerjük. A szituáció most filmszerűbb akart lenni, (operatőr: Balog Gábor) áttekinthetőbbek lettek a frontvonalak, vannak jók és rosszak, még az ávósok között is vannak különbségek. (A jobbikat Bodrogi Gyula, a szemetet Daniel Olbryschki játssza.) És hát Artur Zmijewski jóvoltából egy rokonszenvesen talányos arcú főszereplő is akadt. Csak az a baj, hogy az egész mégsem tud lekötni: nem megy ez az akciófilmezés. Amit nem csodálok: egyfelől kemény ez a műfaj, szigorú törvényekkel, másfelől az ötvenes évek börtönnyomorúsága szervileg áll ellent ennek a műfaji átfrizírozásnak. A rendező így saját csapdájába esett: ez az egyetlen beszédmód a történet elmesélésére, de éppen ez a mód akadályozza meg, hogy a mese eredeti lehessen.
A sztoriszál követi a műfaj hagyományait: negyvenöt percnyi felvezetés, készülődés után végül, ha jól számoltam, heten szöknek ki a táborból, azután szép lassan mindegyiket elkapják - egy kivételével. Minden lebukás története más, és egyre szűkül a hurok - a műfaj törvényei szerint fokozódnia kellene a feszültségnek. Nem fokozódik, mert amerikai krimiken nevelődött szemünk tudja, mit vár: mikor az utolsó szökevényt is elkapják, jöhet az utolsó pillanatban kivívott győzelem.
Ebben a műfajban ugyanis minden időzítve van, itt nincs megengedve egyetlen másodpercnyi lacafacázás sem. Csakhogy a Szökés valamit meg akar őrizni a művészfilm varázsából is, ami viszont más ritmust igényelne. Így születik ez a keverék megoldás, az akciósztori elemei vagy lassúak, vagy nem tudnak poénra menni, a művészi megoldásokat pedig gáncsolja a gépezet működtetése.
A filmnek mégis vannak nagy pillanatai. Ilyen például a tisztesség apró eseteinek felvillantása: az emberek kis áldozatai nélkül az egész szökés lehetetlen volna; ilyen az ávós szökevény és a főhős vitája (már Pesten, a 3-as villamoson) arról, hogy mit lehet kezdeni a szabadsággal. Gyarmathy a szervi gyávaság tünetsorát vezeti fel pompás eredetiséggel. És telitalálat a slusszpoén berobbantása: az egész szökés értelme, hogy hősünk a Szabad Európa Rádióban fel tudja sorolni a Recsken raboskodók nevét. A filmen végig látjuk, ahogy magolja a neveket - de csak itt, a végén jövünk rá, mi értelme volt ennek a memorizálásnak. A dramaturgián túl ez a megoldás filmretorikai bravúr: mindenki valami leleplező szöveget vár, de csak neveket hallunk. Ami nagyobbat szól minden magyarázatnál.
Almási Miklós
Szökés színes magyar történelmi dráma, 96 perc, 1997
rendező: Gyarmathy Lívia
forgatókönyvíró: Böszörményi Géza, Marosi Gyula
zeneszerző: Darvas Ferenc
operatőr: Balog Gábor
vágó: Koncz Gabriella
szereplő(k):
Daniel Olbrychski (Nagy főhadnagy, a recski tábor politikai parancsnoka)
Artur Zmijewski (Molnár Gyula,a Szövetséges Ellenőrző Bizottság tolmácsa)
Krzysztof Kolberger (Őri, fogolytárs)
Dariusz Kurzelewski (Mózes, fogolytárs)
László Zsolt (Haraszti, fogolytárs)
Bodrogi Gyula (tábornok)
Marozsán Erika (Katinka, Őri felesége)
Lukáts Andor (erdész)
Pogány Judit (Micike, a főhadnagy gépírónője)
Hegyi Barbara (Jacqueline)
Bezerédi Zoltán (Dóczi ezredes, Őri volt főnöke)
Schnell Ádám
Dégi János
(A kép alapján rájöttem, hogy egyszer láttam a filmet a tévében! CC)
Az 50-es évek elején titokban emberek tűnnek el nyom nélkül. Nincs bírósági ítélet, nincs letartóztatási parancs, csak egy revolver, amit a film főhősének homlokához szorítanak. A fiatal férfi évekre eltűnik. Világtól elzárt, szigorúan titkos kényszermunkatáborba kerül. A Szökés az egyetlen olyan ember igaz története, akinek sikerült ebből a hírhedt táborból nyugatra szöknie.
Tartozom egy vallomással: interjúm alanya nagy kedvencem. Mivel szubjektivitásom tirádákba torkollana, beszéljenek az
objektív tények: László Zsolt színészként maga mögött tudhatja a világirodalom klasszikus
szerepeit, volt már Hamlet, Homburg hercege, Füles a Micimackóból, sőt a Férfi,
akinek nincs meg az órája. Mostanában Almaviva grófként és Moor Ferencként az Alföldi-színház ügyeletes bajkeverője, Tordy Géza rendezésében nyomorgatja Kowalskiként Blanche-ot
A vágy villamosában, befejezte Szabó Ildikó Chacho Rom című filmjének forgatását, ősztől pedig a Macbeth címszerepére készül. Szélesebb körben Kovac doktor magyar hangjaként
ismert. Ez vészhelyzet. Beszélgetésünk szerkesztett változata mentes a pszichoanalízistől, melynek során kiderült, hogy pályaválasztására komoly befolyással bírt a
jugoszláv indián, Gojko Mitic nagyszámú kalandja a délkelet-európai prérin, valamint az, hogy amíg a színjátszó körben nem kezdett beszédtechnikát tanulni, “két kiló kenyeret kérni” maga volt a rémálom.
- Viszonylag kevés interjú készült Veled, ahhoz képest, hogy harminchat évesen milyen szerepeket tudhatsz magad mögött; a telefonban azt mondtad, ahhoz vagy szokva, hogy valami apropó, aktuális premier kapcsán keressenek meg –tartottál attól, hogy ha általánosságban beszélgetünk, esetleg azt várom Tőled, összegezd a pályádat?
- Divatos ember újságírói szempontból sosem voltam. Alkatomnál fogva elég zárkózott típus vagyok, nem egy mutogatnivaló színész. Harmincon felül az ember másképpen szemléli már a világot, érzem, hogy valami megváltozott –az
energia, ami a főiskola után mozgatott, egyszer csak elhalt. Ebben a korban jutottam el oda, hogy nem ártana tovább lépni, változtatni. Összegző időszakomban vagyok, a tavalyi évadom úgy alakult, hogy szinte semmit sem játszottam, nem is nagyon jártam színházba, csömöröm lett az egésztől. Folyamatos rossz érzés volt bennem, arra gondoltam, hogy talán lépnem kellene, bennem van a hiba. Nagyon sok időm volt töprengeni a színházat és a világot illetően – ha az embernek nincs munkája, hajlamos arra, hogy negatívan gondolkodjon, maga ellen fordítsa a körülötte lévő valóságot. Igyekeztem normálisan megélni ezt
az időszakot, arra jó volt, hogy helyre tegyem magam. Alapjában véve kételkedő ember vagyok, ha a világot kételkedve nézem, akkor magamat éppúgy megkérdőjelezem benne. Belső megnyugvást eredményezett, hogy nem kezdtem el küzdeni, mint malac a jégen, hanem kivártam azt az időt, amíg megszűnt ez az állapot. Egyébként nem igazán szeretek reflektálni a múltra, nem nosztalgiázom.
- Mennyire adódik a személyiségedből, hogy két társulat, a Radnóti Színház és az Új Színház után a szabadúszást választottad? A társulati léttel ellentétben, ahol a színészre ráosztják a szerepeit, ebben a helyzetben Te dönthetsz arról, hogy milyen felkéréseket vállalsz el,
ráadásul elébe mehetsz a megkereséseknek is. Mi az, ami befolyásol a választásaidban?
- A szabadúszás nekem egyáltalán nem fekszik, ahhoz kell egyfajta lazaság, olyan képességek, melyeknek én nem vagyok a birtokában. Függetlenül attól, hogy szabadúszó vagyok, a társulatban hiszek. Szabadúszóként lehet, hogy kiszolgáltatottabb a helyzetem, de nem tudnék olyan szerepnek örülni, amit azért kapok, mert sugalltam valakinek, hogy el szeretném játszani. Árulni magam derogálna, van bennem egy fajta színészi arisztokratizmus. Amikor elvállalok egy szerepet, elsősorban az emberek motiválnak, a rendező és a partnerek, másodsorban pedig a
szerep. Szeretek odafigyelni a színházban a körülöttem lévőkre. A színház olyan, mint egy puzzle, az egyes daraboknak stimmelnie kell ahhoz, hogy az egész kép eléd táruljon. Hiszek abban, hogy ez egy közösségi műfaj, amit a
fogaskerekek mozgatnak, és hogy mindegy, nagy szerepet játszol-e vagy kicsit.
- Gondolom akkor az, hogy elsősorban Alföldi-előadásokban szerepelsz, nem véletlen.
- Alföldit nagyon kedvelem. Az attitűd, amit a színház iránt érez, nagyon szimpatikus számomra. Szeretem azt, hogy ha belefog valamibe, akar is valamit az anyagtól. Nem megfelelni akar egy darabnak, hanem maga alá gyűrni azt. Hibáik ellenére is oda kell figyelni azokra a
produkciókra, melyeket létrehoz. Hasonló emberek vagyunk, ha valaminek az igazáról meg van győződve, akkor ott se isten, se ember nem
létezik, véghezviszi azt. A színházban mindig az alapvető szándék a legfontosabb, az hogy miért akarja a rendező az adott előadást megrendezni. Rossz rendezővel összekerülni, aki nem tudja, mit akar, kínszenvedés. Olyan színész vagyok, akit nem csak a saját szerepe foglalkoztat, hanem
érdekeli a darab egésze is – a színészek többsége a csak a saját szerepével törődik… bár lehet, hogy túlzottan rossz véleménnyel vagyok magunkról.
- A most futó darabok között inkább negatív karaktereket, intrikusokat formálsz meg. Nyilatkoztad valamikor, hogy vágysz erre a szerepkörre, mi izgatott benne? Megtudtál
esetleg magadról valamit a szerepek által?
- Sokkal színesebbek ezek a szerepek a többinél. Mint ember nem tudtam meg magamról többet általuk, szakmailag viszont
sokat nyertem. Színészként arra vagyok kárhoztatva, hogy ha egy szerepről gondolkodom, akkor az Emberről gondolkodjam.
A színháznak az a skizofrén állapota, hogy színészként minden szereplőt meg tudok érteni, nem köt az erkölcsiség, mint a civil életben. Amikor a Haramiák Moor Ferencét próbáltam, nagyon mélyponton voltam, Alföldi csak azokat az
érzelmeket stimulálta bennem, amik amúgy is megvoltak.
- Időben értek utol az olyan nagy szerepek, mint a Hamlet vagy a Homburg? Készen álltál arra, hogy eljátszd őket?
- A Homburg jó időben ért, a Hamlet viszont fájó seb az életemben: problémáim voltak az önbizalommal, a mai napig nincs lezárva bennem a szerep. Magamra hagytak teljesen.
Színházilag egy színész számára az a jó szituáció, ha ki van jelölve egy három-négy sávos út, és azon belül azt csinálhatok, amit akarok, viszont a határaimmal is
tisztában vagyok. Ez az igazi szabadság; az nem szabadság, hogy azt csinálsz, amit akarsz. Alföldi megpályázta az Új Színház vezetését, és utólag elárulta, hogy a Hamlet lett
volna a nyitó darab, ha nyer. Jól berúgtam, mikor megtudtam. Nagyon örültem volna, hogy még egyszer eljátszhatom. Biztosan egészen másfajta előadás lett volna; amellett, hogy vártam volna az új impulzusokat, azt a tudást is, amit azóta megszereztem, beépítettem volna az
alakításba. Én egy bemutatóra sosem vagyok kész, bennem egy szerep körülbelül a tizedik előadásra érik meg. A kritika viszont a premierről ír. Az előadások történetében nagyon fontos minőségi változás, amikor a közönség megnézi; ezért
jó, ha egy színész a premierig ki tudja többször próbálni magát nézők előtt – az angol-amerikai gyakorlat is ez. A bemutatón mindenféle állatfajta vesz részt, hiénák, vércsék… a szakma. A játékunkra az is hatással van, amit
írnak róla, függetlenül attól, hogy minden színész azt mondja, nem érdekli a kritika. De hát mégis – ez le van írva, amit én csinálok, az viszont holnap már nincs. A kritikus egy adott estét látott, holnap már minden más,
mégis ez marad meg, hiába tudom, hogy nem igaz.
- A film viszont ennek pont az ellenkezője. A színházzal ellentétben változatlan, bármikor ellenőrizheti a néző, hogy egyet ért-e a kritikus véleményével. Szerepeltél már sok filmben, de az El Ninon kívül nem volt olyan, amelyik igazán Rád épült volna.
- Tisztában vagyok én is azzal, hogy egy színészből mindössze a filmek és az interjúk maradnak meg az utókornak. Várom már azt a filmes feladatot, amelyik úgy igazán eltalál. Eddig igazából csak kudarcélményeim vannak.
Az a személy hiányzik, aki megvan Alföldi vagy Zsótér személyében a színházban. Volt fantasztikus négy napom Mundruczó Kornéllal egy vizsgafilm kapcsán, forgatáson még ilyen jól sosem éreztem magam; a Nincsen nekem vágyam
semmiben szerepeltem volna, csak Szabó Ildikó Chacho Romja miatt nem lehetett egyeztetni.
- Rosszabb filmszínésznek tartod magad, mint színházi színésznek?
- A téglák a színházban egymásra épülnek. Ahol színészként tartok, szerepről szerepre alakult ki; a filmes pályafutásom kezdemény inkább, bár van már némi képem a dologról. Kellene két-három szerep zsinórban, amelyekből tanulhatok, és amik miatt a negyedik talán összejönne. Ez is szakma, tréning. Filmen nincs elég lehetőségem a
gyakorlásra, míg színházban van. A filmes
szerepeimet inkább hályogkovács módjára fogtam meg eddig. Úgy érzem még semmi sem jött össze igazán, a színházban inkább otthon érzem magam. Egy vadidegen terepen kellett elboldogulnom,
ahol sok-sok segítséget vártam volna –a kamera, a stáb, a natúr helyszín taszító volt az elején. Színészként a színházban pontosan érzem a tér hangsúlyos pontjait, tudom, mikor néz rám a néző, azt viszont nem tudom, mit takar az, hogy hányas optikát használ az operatőr, hogy mit lát
ezáltal belőlem.
- Egy kamaraszínházban játszol, a Budapesti Kamarában. Közelebb állnak hozzád ezek a kis terek?
- Ebben az elemben érzem igazán otthon magam, egy 80-100-as nézőszám mellett. Úgy gondolom, a nézőnek alapvető igénye van a közelikre. Felkértek a Vígszínházba vendégművészként
a Bűn és bűnhődésre, amit elutasítottam, mert a Kamarában is játszom a darabot egy sajátos megközelítésben. Az volt a végső érvem, hogy a tizedik sor után mindegy hogy, a Hirtling, a Seress Zoli vagy én játszom-e a szerepet, a
néző amúgy sem tud különbséget tenni. Biztos van
létjogosultsága a nagy színházaknak is, csak ez nincs rendesen kitalálva; egyfajta stilizációt kellene a nagy terekre kieszelni a rendezőknek. A magyar színház a Sztanyiszlavszkij-féle realizmusból és az operettből nőtte ki magát, mi csak ezt tudjuk. A hazai gyakorlatban az a borzalmas, hogy nincs idő a kísérletezgetésre, hogy már a rendezők is öncenzúrát hajtanak végre; felvetődik egy ötlet, ha elsőre nem jó, rögtön elutasítják, inkább beraknak egy panelt.
- Önazonos szereped volt már?
- Rólam nem írnának darabot. Nem vagyok annyira érdekes ember a magánéletben. Talán az El Nino volt az a szerep, ami a legközelebb állt hozzám. Helyzete folytán, rezignáltságánál fogva a főhős akár én is lehetnék. Ő is sodródik az eseményekkel, én sem vagyok irányító alkat, ha
azonban határozott elképzelésem van a dolgokról,
hajthatatlan vagyok. A bajom az volt a szereppel, hogy mindig más akciózott – ez egy rezonőr szerep, akárcsak Antonio a Velencei kalmárban, nem igazán szeretem ezt a szerepkört.
- Pedig Antonióért elnyerted az “Év Shakespeare színésze díjat”.
- Azt a díjat én nem erre a szerepre kaptam. Csak úgy odaítélték. Erre az alakításra nem járt volna díj. Viszont abban az évben megcsináltam Zsótérral a IV. Henriket Szegeden, csak senki sem látta, pedig évek óta nem voltam olyan jó. Össze-vissza öt-hat előadás lett belőle.
- Elnézve a szerepeidet elmondható, hogy nem
kommercianizálódtál az évek során. Most azonban
statisztálsz a Széchenyi-filmben, sőt
egyeztetéseink során reklámszöveg-alámondáson kaptalak...
- Ez nem művészi munka, csak a pénz miatt vállaltam el. A jég nálam is megtört. Reklámban nem szerepeltem eddig, volt olyan feladat, amit megkaptam már, de az utolsó pillanatban
visszamondtam. Ez ideáig csak a hangomat adtam el, mostanában már az arcomat is eladnám… sorozatra is castingoltam már – ha összejön, nem is tudom, hogy sírjak-e vagy nevessek. Nem szeretnék ezekből élni, a vágyam az volna, hogy a színházból élhessek meg. Ha négyszáz kilométerre, nyugatabbra születtem volna, és annyi szerepet
játszanék, amennyit most, nem lenne gond, vígan megélnék a színházi munkáimból. Eszembe nem jutna a szinkronba sem betenni a lábamat. Nekem sem jó, hogy jövök-megyek; félek is attól, hogy a színházi munkáim színvonala látja ennek kárát.
- Hogy látod a pályafutásodat, mi lesz tíz év múlva?
- Néha azt gondolom, hogy tíz év múlva már nem fogok élni. Bár egy-két biztosítás miatt nem ártana. A férfi színészek korán halnak.
- Azok a mosónők. De az újságírók is korán halnak, az orvosok is, és a munkakutyák.
- Stresszes szakmák ezek. A halálozási statisztikák ezt mutatják. Nem vagyok az a hosszútávokra tervezgető ember, ilyeneken nem gondolkodom. Ez a szakma csak leszív az
emberből. Ez nem panaszkodás, ez a színészet természete, a lényegéből adódik.
A rossz orvos színes magyar filmdráma, 82 perc, 1996
rendező: Molnár György
író: Kosztolányi Dezső
forgatókönyvíró: Molnár György, Dévényi Rita
zeneszerző: Darvas Ferenc
operatőr: Kardos Sándor
jelmeztervező: Szekulesz Judit
producer: Fabok István, Schulze Éva
vágó: Palotai Éva
szereplő(k):
Kubik Anna (Vilma)
Gáspár Sándor (István)
Bárány Péter (Istvánka)
László Zsolt (Gyula)
Tahi Tóth Máté (Gasparek)
Dunai Tamás (orvostanár)
Csomós Mari (Vilma anyja)
Holl István (Vilma apja)
Rossz orvos volt - mondják vádlón a kisgyermek halála után. Valóban silány orvos volt és végzetesen rossz diagnoszta, aki a nyilvánvaló betegséget sem ismerte fel, de hát ezt tudták róla. Miért őt hivták mégis?...
--------------------------------
Népszabadság, 1996. december 27.
Közös bűn
Mi öltük meg ketten, mert nem szerettük eléggé - mondja a meggyötört apa volt házastársának kisfiúkról, Istvánkáról, akit dilettáns orvosi kezelés fosztott meg az élettől. Nem a friss gyász pillanataiban kerül sor a beszélgetésre, hanem később, a szűnni nem akaró fájdalmas emlékezés idején, az elhatalmasodó bűntudat iszonyú súlya alatt.
A történet kezdete: csupa derű és ragyogás. A családi idill, amelyet bearanyozott a gyermek jelenléte, fokozatosan szürkül el. A szülők elválnak egymástól. Vilma asszony elhagyja otthonát, de a tragikus haláleset utáni megszüntethetetlen döbbenetben megint fölmelegszik a szívük egymás iránt. Megállapodnak, hogy békét kötnek. Az emlékek összefűzik őket. Bocsánat és feloldozás ugyan nincs számukra, amint ezt józanul felismerik, valamit mégis igyekeznek visszaszerezni az elillant harmóniából. Epilógus: a gyilkos diagnózisért felelős Gasperek doktor is meghal. Ketten, kései siratók, életben maradnak.
Kosztolányi Dezső mozikultusza folytatódik. Fábri Zoltán Édes Annája, Ranódy László Pacsirtája és Aranysárkánya, Pacskovszky József Esti Kornélja után megint szomorú színek jelennek meg a filmpalettán. Molnár György A rossz orvossal a magyar esztétizmus újkori csapásain halad. Az 1921-ben született prózai alkotást pontosan értelmezi, a didaktikus és brutális hangsúlyoktól tartózkodik (a rendező maga írta a forgatókönyvet). A kort, a miliőt, a hangulatokat egyaránt jól jellemzi: egyik-másik képsor igényes metszetnek is beillene (Kardos Sándor fegyelmezetten alkalmazkodott a puritán stílushoz). Amiért a film mégsem képes igazán fölforrósodni: a karakterek "belső mozgásának" ábrázolása hézagos, nem látunk minden történés mögé, a különben hatásos jelenetek nem épülnek szervesen a szerkezetbe. A leírások elszívják a levegőt az analízis elől. Kulturált, ámde illusztratív a megjelenítés nyelve.
Két kitűnő színész igyekszik hitelesíteni a drámai szenvedést, a "lélektől lélekig" tartó út stációit. Gáspár Sándor egyaránt meggyőző magabiztos hivatali emberként és oldottan kikapcsolódó férfiként (meakulpája szintén szívből jövő); Kubik Anna pedig, akit méltánytalanul ritkán látunk filmen, őszinte átéléssel, megnyerő közvetlenséggel alakítja a nő szerepeit: az anyáét, a feleségét, a szeretőét. A zenei futamok (Darvas Ferenc) kissé túlméretezettek, több kulcsjelenetben a csend jobban megfelelne "aláfestésnek" vagy ellenpontozásnak.
A rossz orvos 1995-ben készült, már az idei szemlén bemutatták, és most a lehető legmostohább időpontot választották az országos megjelenéshez: karácsony előtt mindig megcsappan a nézői érdeklődés. A kérdés azonban így is megkerülhetetlen: hordoz-e időszerű üzenetet, megszívlelendő tanulságot az új Kosztolányi-adaptáció? Válaszunk: igen, az általános emberi szférájában, a humánum fontosságát hangsúlyozva, de a felfedező eredetiség tüze nélkül.
Veress József
rendező: Klöpfler Tibor
forgatókönyvíró: Klöpfler Tibor
operatőr: Vecsernyés János
jelmeztervező: Kis Kovács Anna
szereplő(k):
László Zsolt
Tóth Ildikó
Szabó Győző
Dóczy Péter
Gryllus Dorka
Egy fiatal fotográfus vidéken egy reklámplakáthoz készít felvételt a felkelő napról kollégái társaságában, miközben két fiatalember elindul a fővárosból, hogy kiraboljanak egy vidéki bankfiókot. A fotográfust vidéki útjára elkíséri a családja is; egy ócska panzióban szállnak meg. A felvételt követően a fotós és családja - felesége és egy pici fiúcska - éppen reggeliznek a panzió kopottas szobájában, beszélgetésükből kiderül, hogy anyagilag és érzelmileg is a csőd szélén állnak. Mindezt csak tetézi a reggelenként felszolgált, botrányosan rossz étel, majd a tulajdonossal történő alkudozás.
Alighogy innen távoznak, az országúton rendőr állítja meg őket, ócska autójuk miatt fizetniük kell. A szerencsétlen családot megvágó rendőrök ezt követően a "nagy fogásról" ábrándoznak, miközben a bankrablásra készülő jampik - akiket a film elején megismertünk - már csak a megfelelő percre várnak a fióképület előtt a cselekvéshez.
A több szálon bontakozó - egymást követő, olykor szinte egyidőben zajló - események közben a rádióban egy különleges meteorológiai jelenségről folyik a szó, melynek lényege az időjárás váratlan és hirtelen változékonysága, amely az emberi idegrendszert és viselkedést is éppily kiszámíthatatlanná képes tenni.
Ezután megint a család "viszontagságai" következnek, akik egy szerencsétlen véletlen folytán épphogy megúsznak egy súlyos karambolt, majd folytatják útjukat.
--------------------------------------------------Díjak és jelölések:
31. Magyar Filmszemle (2000) - Alkotói díj: Klöpfer Tibor
31. Magyar Filmszemle (2000) - Színésznői különdíj: Tóth Ildikó
Gyarmathy Lívia (2001) (TV film) operatőr - erről a tevékenységéről tudtatok?
VII. Olivér (2000) színész
Chacho Rom - Az igazi cigány (1999) színész
El Nino (1999) színész
Körúti esték (1997) (TV film) színész
Szökés (1997) színész
Gyilkos kedv (1996) színész
A rossz orvos (1996) színész
Csajok (1995) színész
Szamba (1995) színész
Istennél a kegyelem! (TV film) színész
De kár, hogy ezt nem láttam! Felsorolni is felesleges, mennyi mindenki miatt érdekelt volna a dolog...
Makrancos Kata komédia
a GYULAI VÁRSZÍNHÁZ előadása
A Gyulai Várszínház és a Szentendrei Művészet Malom és Teátrum közös produkciója.
Író: William Shakespeare
Rendező: Alföldi Róbert
Színész:
Stohl András
Murányi Tünde
Karczag Ferenc
Jánosi Dávid
Schneider Zoltán
Horváth Lili
Kovács Gyula
László Zsolt
Pindroch Csaba
Hajdu István
Vajda Károly
Sonrisa, kicsit rázós a dolog, mert nem engednek be akárkit az OSZMI-ba, de egyszer-kétszer csak megoldható. Majd azt mondjuk, hogy az osztálytársam vagy. :)
A Bűn és bűnhődés pécsi előadásaival kapcsolatban: most jutott eszembe, hogy váltottam pár szót Sopsits Árpáddal múlt pénteken, kérdeztem tőle, jól működik-e a darab az idegen térben. Azt felelte, hogy nem olyan jó, mint Pesten, mert túl nagy a hely; elvész az előadás intimitása, közvetlen és hatásos légköre. Úgy látszik, mégis lenyűgözött mindenkit, a zsűrivel az élen. :)
Még csak terv, de nagyon valószínű, hogy a közeljövőben meg fog jelenni a Bűn... szövegkönyve a Színház drámamellékleteként. Nagy örömömre - az előadás alapos tanulmányozója vagyok.
