Vegyük most a vonatos-póznás példát, a korábbi Józsi bácsis ugyanez lesz. Nézzük a sín-pózna rendszerben először. A két vonat középről (aholis indították stoppereiket) ugyanannyi t idő alatt ér póznájához, mert egyforma gyorsan (mondjuk: v sebességgel) mennek egyforma távot (mondjuk: legyen ez L, azaz a póznák távolsága 2L), azaz t=L/v. Stoppereiket tehát egyszerre állítják meg, és ugyanannyit fognak ekkor mutatni. Mikor visszaballagnak, látják is az egyforma mutatóállásokat. Érdekes módon a két stopper nem L/v időt fog mutatni, hanem kevesebbet, t'<t.
Vegyük most az egyik vonatot. Közeledik feléje a másik vonat, majd amikor mellé ér, indítja a stopperét (a másik is). Közeledik feléje a saját póznája is, v sebességgel. A pózna a stopperindítás pillanatában nem L távol van tőle, hanem L'<L távol. Amikor a pózna odaér hozzá, megállítja stopperét, ami tehát t'=L'/v időt mutat ezután. A másik vonat a találkozás óta távolodik tőle, érdekes módon nem 2v, hanem ennél kisebb v' sebességgel. A másik vonat póznája is L' távol van tőlük, amikor találkoznak, és indítják stoppereiket. A másik pózna is v sebességel távolodik tőlük, de ugye ezt utóléri majd a másik vonat. Kérdés: mikor? A részletes számítás azt mutatja, hogy nem ugyanakkor, amikor az álló vonathoz odaér saját póznája.
Magyarul, azt akarom kinyökögni, hogy a stopperleállítások, amik a sín-vonat rendszerében egyidőben történtek, nem egyidőben történnek az egyik (és így persze a másik) vonat rendszerében. Így tehát éppenséggel előfordulhat, hogy mégis egyformák az összehasonlított stopperállások.
Ha ismered a Lorentz trafót és a sebességösszeadó képletet, akkor mindezeket az időket ki is tudod számoni. A következő események hely és időkoordinátáit kell kiszámolni: O esemény: vonatok találkoznak, stopper indul: x=0, t=0; x'=0, t'=0 A esemény: egyik vonat találkozik saját póznájával: xA=L, tA=t=L/v; x'A=?, t'A=t'=? B esemény: másik vonat találkozik saját póznájával: xB=-L, tB=t=L/v; x'B=?, t'B=?
Az A esemény '-s koordinátáit a Lorentz trafóval számolhatod ki, vagy a hosszkontrakcióval. A B esemény '-s koordinátáit kiszámolhatod a Lorentz trafóval, és (a hosszkontrakció mellett) az egyenes vonalú egyenletes mozgás úttörvényéből. A két számítás ugyanarra kell vezessen.
Ha zavarosat írtam, szólj, és megpróbálom másképp, vagy valaki más megteszi ezt. 1m
Feltételezzük továbbá, hogy két sínpár van párhuzamosan, és a vonatok nem fognak ütközni, mert nem ugyanazon haladnak. :D (Ez csak egy lényegtelen részlet, csak hirtelen eszembe jutott.)
Tehát akkor mindkettő egyformán jogosult arra az állításra, hogy a másik személy öregedett lasabban.
Ez természetesen kimerítő válasz. El is fogadom, habár bevallom, hogy az agyamat még mindíg nem voltam képes átdrótozni a megfelelő módon, hogy legalább az alapokat illetően ne kerüljek dilemmába.
Mindíg az a roppant egyszerűenk hangzó mondat cseng a fülembe, hogy mindkét személy életkora (vagy akármi más ehhez kapcsolódó objektív és mérhető tulajdonság számértéke)nem lehet kölcsönösen kisebb, mint a másik. Ez szmpla matematikai ellentmondás lenne. Tudom, tudom, Einstein már az elején az ember orrára kötötte, hogy nincs abszolút egyidejűség, csak ezek szerint még mindíg nem tudom ezt a puszta kijelentést hova tenni.
Nem lehet valami kísérlettel ezt az egészet szemléltetni? (A híres vonatos dolgot már ismerem, de az valahogy nem tűnik elégnek.)
Mondjuk szúrjunk le a vonatsín mellett két póznát. Jelőljük ki a két pózna közti felezőt. Utána küldjünk egymással két szembe menő, és a poznához képest azonos sebességgel (csak ellenkező előjellel) vonuló vonatot.
Indítsák el a stoppert a vonatvezetők, amikor éppen a felezőhöz érnek és a kezeiket is összecsaphatják akár.
Utána egyezzenek meg abban, hogy leállítják a stoppert, amikor a póznákhoz érnek.
Nekem ilyenkor az ugrik be, (persze lehet, hogy butaság) hogy az egyik masiniszta simán mondhatja, hogy ő áll, és a másik, valamint a két pózna által kifeszített rendszer mozog. Ekkor ő kalkulál, és arra fog jutni, hogy a másik fazon stopperja szükségszerűek kevesebbet fog mutatni, mint az övé.
A másik masiniszta is erre fog jutni.
Mit fognak azonban látni, amikor mégis visszasétálnak egymás mellé, és megmutatják egymásnak a stoppereket?
Az ugye logikailag evidens, hogy legalább az egyik masiniszta stopperja semmiképpen sem mutathat kisebbet, mint a másiké. Akkor a számára a Lorenz transz. hibás számítás volt? Vagy egyáltalán hol hibázom el a példámat?
Ez lenne az utolsó kérdésem, habár ez majdnem ugyanaz, mint a korábbi, csak talán most egy konkrétumra utalok vele, hiszen objektív dolgokra kérdezek. Mit fognak látni egymás stopperjén a masiniszták? (természetesen feltételezzük a tökéletesen egyenes pályát, a tökéletesen egyenletesen haladó vonatokat, illetve a stopperek belső szerkezetének tökéletes eggyezését, és hogy a két masiniszta ügyes és valóban akkor nyomják meg s stopperek gombjait, amikor az adott aktus megtörténik (kézpacsi, póznaérintés).
(Biztos az a bajom, hogy vegyész vagyok, és belekotnyeleskedek a fizikába. Nem kéne ezt tennem, csak hát olyan kiváncsi vagyok.)
"Akkor most ki öregszik lassabban, és ki téved, amikor számolgat ugyanazzal a képlettel ugyanazon elvet alkalmazva (a relativitás elvét)?"
Hogyha mozgás közben nézik meg egymás óráit, akkor kölcsönösen a másikat találják fiatalabbnak. Ez a "kölcsönösen a másikat fiatalabbnak találjuk" effektus azért lép fel, mert köztük sebességkülönbség van, és a Lorentz-transzformáció miatt a rendszeridők transzformálódnak. De a sajátidők nem változnak.
De, ha a találkozás pillanatában leállítják az óráikat(amikor még egyik űrhajó sem kezdett el lassítani), és később egy közös nyugvó vonatkoztatási rendszerben nézik meg az óráikat, akkor azonos időpontot látnának. Mert ilyenkor a rendszeridő megegyezik a sajátidővel, ami azonos, mert nem gyorsult egyik űrhajó sem, amíg az óra nem volt megállítva.
Az ikerparadoxon klasszikus példájában, amikor az űrhajók gyorsultak, akkor a sajátidők változtak meg, ezért lépett fel a két űrutas között abszolút öregedés.
"Fel is oldják azzal a különben kézenfekvő ténnyel, hogy természetesen az utazás teljes időtartamára a két személy által kötött rendszerek nem inerciarendszerek. Az Űrhajósnak valamikor fékeznie kell, majd újra gyorsítania, ez pedig már az Általános relativitás elméletébe tartozó jelenségként kezelendő"
Ehhez nem kell altrel. A gyorsulás minden további nélkül kezelhető specrelben. Csak a leíró rendszer kell hogy inerciarendszer legyen, a leírt tárgyak akárhogy mozoghatnak. Nem sokat érne a specrel, ha csak egyenletesen mozgó dolgokat tudna leírni... :-)
"Akkor most ki öregszik lassabban, és ki téved, amikor számolgat ugyanazzal a képlettel ugyanazon elvet alkalmazva (a relativitás elvét)?"
Egyik sem téved, mindkettőnek igaza van. A dolog teljesen szimmetrikus. Mindegyik számára a másik öregszik lassabban.
Lenne egy kérdésem. Lehet, hogy nagyon nagy hülyeség, és lehet, hogy csak lejáratom magam vele, de megpróbálom. A téma a speciális relativitás lenne, és azon belül is az ikerparadoxonnal kapcsolatos.
Az Ikerparadoxonban ugyebár megjelenik két személy, akik a kezdetben egy helyen tartózkodnak, mondjuk itt a bolygón, a Parlament előtt. Az egyik ott is marad mindvégig, a másik pedig beszáll egy rakétába, fellövi magát az Űrbe, ott utazgat mondjuk 20 évig, aztán visszatér. A speciális relativitás elmélet szerint a Parlament előtt maradt személy ekközben mondjuk 40 évet öregedett.
Aztán jön a paradoxon lényege:
Az spec. rel. elmélet szerint a Föld-ön maradt személy az első posztulátum alapján feltételezheti, hogy ő mozgott a bolygóval, és az Űrhajós társa maradt mindvégig mozdulatlan. Eszerint pedig neki kellett volna 20 évet öregednie, és a másiknak 40-et. Ez ugyebár önellentmondás az elméletre, amelyet fel kell oldani.
Fel is oldják azzal a különben kézenfekvő ténnyel, hogy természetesen az utazás teljes időtartamára a két személy által kötött rendszerek nem inerciarendszerek. Az Űrhajósnak valamikor fékeznie kell, majd újra gyorsítania, ez pedig már az Általános relativitás elméletébe tartozó jelenségként kezelendő. Mindazonáltal az Űrhajós fékezett és gyorsított, azaz olyasmit csinált, amivel bizonyíthatóan megsértette a két vonatkoztatási rendszer szimmetriáját. (remélem nem fogalmazok rosszul vagy mondok hülyeségeket). Kijelenthető tehát, hogy az Űrhajós öregedett lassabban és erre magyarázat is van.
Idáig értem is a csörgést........ csakhogy én állandóan másképpen fogalmazom meg a dilemmát, és arra úgy érzem az eredeti példázat nem szolgál megfelelő magyarázattal:
Én szimplán arra gondolok, hogy mondjuk én egy űrhajóban vagyok fenn az égen (Közel távol semmi kézzel fogható). Aztán egyszer csak megjelenik egy felém száguldó másik űrhajó, benne Józsi bácsival. Elszáguld mellettem, majd tovahalad. Én a Lorenz transzformációval kiszámolom, hogy amíg én 10 percig állok egyhelyben az űrhajómmal, addig ő a száguldásból fakadóan csak mondjuk 6 percet mér. Eddig minden oké.
Csakhogy Józsi bácsi is a speciális relativitást veszi elő, és számára én száguldottam el, és ő volt egyhelyben. Ő is simán kiszámolja, hogy ami neki 6 perc az nekem csakis kevesebb lehet ugyebár, azaz végképpen nem 10 perc.
Akkor most ki öregszik lassabban, és ki téved, amikor számolgat ugyanazzal a képlettel ugyanazon elvet alkalmazva (a relativitás elvét)?
Ugyebár ezen példázatban szó sincs az eredeti Ikerparadoxonban hangoztatott dolgokról. Nincs lassítás, nincs gyorsítás. Pusztán azt nem értem, hogy ha valóban mindketten mondhatják, hogy ők állnak, és a másik mozog, és ebből fakadóan mindkettő mondhatja, hogy a másik öregszik lassabban, mint ő.
Hol tévedek, vagy hol állítok hülyeséget, vagy mit nem veszek figyelembe? Biztos tévedek valamiben, valami nagyon nagyot Elvégre előttem már vagy százezren foglalkoztak ezzel a témával és okosabbak is voltak nálam
Remélem valaki fel fog világosítani itt.....előre is köszönöm a segítséget.
Lenne egy kérdésem. Lehet, hogy nagyon nagy hülyeség, és lehet, hogy csak lejáratom magam vele, de megpróbálom. A téma a speciális relativitás lenne, és azon belül is az ikerparadoxonnal kapcsolatos.
Az Ikerparadoxonban ugyebár megjelenik két személy, akik a kezdetben egy helyen tartózkodnak, mondjuk itt a bolygón, a Parlament előtt. Az egyik ott is marad mindvégig, a másik pedig beszáll egy rakétába, fellövi magát az Űrbe, ott utazgat mondjuk 20 évig, aztán visszatér. A speciális relativitás elmélet szerint a Parlament előtt maradt személy ekközben mondjuk 40 évet öregedett.
Aztán jön a paradoxon lényege:
Az spec. rel. elmélet szerint a Föld-ön maradt személy az első posztulátum alapján feltételezheti, hogy ő mozgott a bolygóval, és az Űrhajós társa maradt mindvégig mozdulatlan. Esszerint pedig neki kellett volna 20 évet öregednie, és a másiknak 40-et. Ez ugyebár önellentmondás az elméletre, amelyet fel kell oldani.
Fel is oldják azzal a különben kézenfekvő ténnyel, hogy természetesen az utazás teljes időtartamára a két személy által kötött rendszerek nem inerciarendszerek. Az Űrhajósnak valamikor fékeznie kell, majd újra gyorsítania, ez pedig már az Általános relativitás elméletébe tartozó jelenségként kezelendő. Mindazonáltal az Űrhajós fékezett és gyorsított, azaz olyasmit csinált, amivel bizonyíthatóan megsértette a két vonatkoztatási rendszer szimmetriáját. (remélem nem fogalmazok rosszul vagy mondok hülyeségeket). Kijelenthető tehát, hogy az Űrhajós öregedett lasabban és erre magyarázat is van.
Idáig értem is a csörgést........ csakhogy énn állandóan másképpen fogalmazom meg a dilemmát:
Mi van ha a két személyünk két űrhajóban repül egymás felé (természetesen fénysebesség közelében). Szó sem lesz gyorsításról vagy lassításról. Egyszerűen a két űrhajónk inercirendszer marad egymáshoz képest. elrepülnek egymás mellett, és mikor a két űrhajó éppen egymás mellett siklik el, egyszerre megnyomják a stopperüket (most tekintsünk el a technológiai problémáktól). Aztán tovarepülnek. Továbbra sem nyúl egyik sem a gázkarhoz vagy a fékezőrakétához.
Aztán a találkozási ponttól meghatározott távolságra leállítják a stopperüket. Ezután visszaaraszolnak egymáshoz és megmutatják egymásnak a stopperük állását.
Nos.... A speciális rel. elm. szerint mindkettő kalkulálhatna úgy, hogy ő áll és a másik mozgott. Ezért aztán mindkettő arra a következtetésre juthat a Spec. Rel. elmélet szerint, hogy a másik stoppere kevesebbet fog mutatni, mivel számára az idő a relatív mozgás miatt relatívan lelassult.
Márpedig valamelyik stopper többet fog mutatni, és a másik kevesebbet! Akkor most melyik téved? Melyik fél számára nem helyes a Lorenz transzformációból kalkulált időérték?
Az a bajom, hogy ez nagyon úgy hangzik, mint az iker paradoxon, csakhogy itt nem magyarázhatjuk a dolgot a lassítással, vagy gyorsítással. Itt mindkét rendszer inerciarendszer, és mindkettőre érvényesnek kellene lennie a Lorenz transzformációnak, de akkor mindkettőnek fiatalabbnak kellene lennie a másiknál.
Hol tévedek, vagy hol állítok hülyeséget, vagy mit nem veszek figyelembe? Vagy szimplán csak én vagyok nagyon béna, aki azt hiszi, hogy érti ezeket a dolgokat, pedig nem?
Remélem valaki fel fog világosítani itt.....előre is köszönöm a segítséget.
"Mint ahogy azt a másik topicban említettem, a főként (vagy csak kizárólag) matematikai értelemben használatos modellekbe bármilyen virtuális részecske, akármilyen operátor, tenzor stb. "belefér"."
Amikor Feynmanék megalkották a QED perturbációszámítását, akkor a diagramoknak részecskefizikai folyamatokat tulajdonított. Ilyen például a vákuum buborék, ahol egy virtuális elektron és egy pozitron pár keltődik, aztán annihilál. Emögött persze az van, hogy a valóság egy nemlineáris valami, amit a lineáris rész körül sorbafejtjük, és a sorfejtés tagjait interpretálják szabad részecskék közötti folyamatokként.
"Csupán azért "erőlködtem", mert nekem úgy tűnt mintha egyesek számára valóságosak lennének a nem létezők.."
Azért nem helyes, hogy tényleges folyamatnak tekintik, mert ekkor elfelejtik, hogy az egész Feynman-diagram szabály akkor müködik, ha a Hamilton operátor kölcsönhatási tagja, a szabad részéhez képest elhanyagolhatóan pici. Ha a kölcsönhatás tagja összemérhetően a szabad részhez képest, akkor a részecskéknek a zápora jelenne meg, és mindegyik járuléka a szóráshoz képest azonos mértékű, így a sorfejtésben egyre magasabbra menve egyre intenzívebb folyamatok jelennének meg.
"Azt látom, hogy sokan úgy emlegetik a Casimir effektust, mintha a jövő energia Grálja lenne. Mintha a vákuumban valóban végtelen és kimeríthetetlen energiákat lehetne kiszabadítani, valamiképpen ezen és hasonló effektusok felhasználásával. És talán túlreagáltam kissé.. "
Ez valóban így van. Ők valószínűleg nem ismerik a munkatétel fogalmát, és azt hiszik, hogy a vákuumenergia, energiaváltozás, vagyis munka.
No igen, így egyetértünk. Mint ahogy azt a másik topicban említettem, a főként (vagy csak kizárólag) matematikai értelemben használatos modellekbe bármilyen virtuális részecske, akármilyen operátor, tenzor stb. "belefér". Csupán azért "erőlködtem", mert nekem úgy tűnt mintha egyesek számára valóságosak lennének a nem létezők.. Azt látom, hogy sokan úgy emlegetik a Casimir effektust, mintha a jövő energia Grálja lenne. Mintha a vákuumban valóban végtelen és kimeríthetetlen energiákat lehetne kiszabadítani, valamiképpen ezen és hasonló effektusok felhasználásával. És talán túlreagáltam kissé..
Ott is elektromágneses tér van. Ott is lehet vákuumfluktuáció, és vákuumpolarizáció. Ezek az elektronfelhő belsejében is éreztetik hatásukat. Ezek nélkül például nem lehetne az elektronfelhőnek spontán emissziója.
De ezt a virtuális cuccos játékot, ne vedd szó szerint. Ez egy nagyon játékos kép, amit a népszerűsítő tudományos oldalakon alaposan misztifikálnak. Ez a perturbációszámításnak a játékos, de hibás elmagyarázása. Valójában nem hiszem, hogy a valóságban elő ugrálnának virtuális részecskék, és aztán eltűnnének. Ezek a leírásban jelennek meg, de ez nem a valóság. Pusztán ez a kép segítség abban, hogy aki a perturbációs sorral számol, akkor könnyedén eligazodjon a különböző rendekben. Onnan is látszódik, hogy ez nem a valóság, hogy például egy nemperturbatív elméletben a virtuális részecskéknek egy megmagyarázhatatlanul nagy áradatának kéne megjelenni. Persze emögött az van, hogy perturbációs sor divergál, így a keltődő és eltünő vákuumtól energiát kölcsönkérő :) virtuális részecskék száma divergál, amint a perturbációs sorban egyre tovább megyünk.
Enélkül a mese nélkül a Casimir erő természetesebb lenne...
"A Casimir erőnek nem teljesen olyan a távolságfüggése"
Természetesen nem pont-pont, hiszen sík-sík közötti térerősség változás függvényről van szó. Az pedig azonos karakterisztikájúvá teszi a Casimir-effektus erőhatását a Culomb-erőkkel.
( Emlékeztetőül a többi olvasó számára, a hosszú egyenes (vékony) vezető elektrosztatikus tere nem a négyzetes út-térerősség függvény szerint alakul, annak ellenére sem, hogy a pont alakú töltés terének út-térerősség függvényére érvényes a négyzetes távolság függvény.. Ennek az az oka, hogy a hosszú vezető minden egyes pontjától kiindulva négyzetes út-térerősség függvényű hatások integrálja képződik egy-egy külső pontban.)
Ami pedig az előbb emlegetett rácssíkok sokasága közötti jelenségek létét vagy nem létét illeti, még nem említettem, de nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy az anyagi rendszerekben, nem monokristályos, hanem dislokációkkal szabdalt poli,- és torzított polikristályos rendszerek 3D-s elrendeződésében, sok-sok egymást metsző sík, különféle irányokban szinte végtelen sok párhuzamos fém sík párt alkot. Ha ezen síkok között valóban létrejönne a Casimir hatás okán az a nagyon nagy számosságú reakció, amit Casimir elve nyomán feltételezhetnénk, akkor olyan keresztmodulációkkal, interferenciákkal kellene találkoznunk, amik lehetetlenné tennék az e.m. hírközlés - kommunikáció létét. De hála a jó Istennek, ilyen Casimir féle hatásból adódó interferenciák nem léteznek. Így feltételezem, hogy a Casimir hatás sem létezik olyan formában, ahogy azt tálalták.
"Nyilván tudod, hogy a fémrácson belül abszolút vákuum létezik, ezzel minden egyes rács síkra érvényes lenne a fentebbi kijelentésed. Na jó, tudom, hogy csak a "Cazsimirkás" elmélkedés jelen állását idézted."
Úgy tudom ez ebben a határesetben is igaz. Ott is vannak kvantumfluktuációk, és virtuális részecske-antirészecske párkeltések és annihilációk. Ez egy külön topictémát is érintene!:)
"De ha már idézed, kérlek tedd korrekten, és alkalmazd a fentebb említett határesetekre, ahol minden esetben kísérleti tényként tapasztaljuk, hogy a Casimir effect-nek tulajdonított csoda nem történik meg a rácsállandó távolságán lévő fémfelszínek között."
Ott is érvényesül.
"Na jó, oké.. Távolítsuk el a felszíneket egymástól, hogy ne egy rácsállandónyi, hanem 2,3,4.. n azaz sokszoros rácsállandónyi távolságra emeljük szét a fémrács síkokat.. Érdekes módon a távolság növekedésének és az aktuális erő nagyságának összefüggése a Casimir effect függvényével azonos."
A Casimir erőnek nem teljesen olyan a távolságfüggése, mint a klasszikus elektrosztatikus potenciálnak. A Casimir erő kizárólag kvantumeffektus eredménye, klasszikus határesete nincs.
Azt olvastam, hogy Casimir tengerésznaplók olvasásából értesült először a Casimir effektus létezéséből. Ugyanis a hajók, ha közel kerülnek egymáshoz, akkor egymáshoz vonzódtak, és a tengerészek ezt Isteni beavatkozásnak hitték!:) Casimir magyarázta meg, hogy itt a két hajó közötti vízhullámzások kvantálódása miatti hullámnyomáscsökkenés okozza. És emiatt gondolta, hogy ez esetleg fémlapok között is megvalósulhat a mikrokozmosz hullámai által.
A két fémlemez határesete, a két fématom rácstávolságon. Vagy akár két fématom síkrács egymástól rácsállandó távolságra..
Értelmezd csak a felemlített gondolataidat erre a határesetre!
"A lemezek közti tér folyamatos aktivitást produkál: részecske-antirészecske párok képződnek állandóan, illetve annihilálódnak. E részecskéken kívül több elektromágneses erőt közvetítő részecske: foton is jelen van a kvantumvákuumban"
Nyilván tudod, hogy a fémrácson belül abszolút vákuum létezik, ezzel minden egyes rács síkra érvényes lenne a fentebbi kijelentésed. Na jó, tudom, hogy csak a "Cazsimirkás" elmélkedés jelen állását idézted.
De ha már idézed, kérlek tedd korrekten, és alkalmazd a fentebb említett határesetekre, ahol minden esetben kísérleti tényként tapasztaljuk, hogy a Casimir effect-nek tulajdonított csoda nem történik meg a rácsállandó távolságán lévő fémfelszínek között.
Na jó, oké.. Távolítsuk el a felszíneket egymástól, hogy ne egy rácsállandónyi, hanem 2,3,4.. n azaz sokszoros rácsállandónyi távolságra emeljük szét a fémrács síkokat.. Érdekes módon a távolság növekedésének és az aktuális erő nagyságának összefüggése a Casimir effect függvényével azonos.
Pedig az említett módszerrel csupán a fémrács síkjai közötti kötési energiából adódó vonzó erő nagyságát számoltuk az eltávolítás közbeni különféle távolságok esetére.
Így talán nem olyan meglepő, hogy a fémrácsokban sem annihiláció sem egyéb hókusz-pókusz nem zajlik, annak ellenére sem, hogy Casimir úr ügyesen, csupán a szokásos fémek megmunkálásánál fellépő erőket nem a távolodás, hanem a közeledés oldaláról írta le.
Az más kérdés, hogy minden olyan fizikuspalánta, aki nem tanulta meg tisztességesen a metallurgiát, nem is ismerheti fel az ott megtanulandó függvény reciprok alkalmazását. Természetesen az egyszerű valóság ismeretének hiányában mindenféle kamu vákuum fluktuációt képzel a hétköznapi kötési energia helyére.
Casimir-effektus: Képzeljünk el két egymással párhuzamos fémlemezt egymáshoz igen közel, midőn a lemezek között nincsen semmi. De a "kvantumvákuum" NEM egyenlő a "semmivel". A lemezek közti tér folyamatos aktivitást produkál: részecske-antirészecske párok képződnek állandóan, illetve annihilálódnak. E részecskéken kívül több elektromágneses erőt közvetítő részecske: foton is jelen van a kvantumvákuumban. Igazándiból rendkívül egyszerűen lehet a vákuum számára virtuális fotonokat kelteni, lévén, hogy a foton antirészecskéje önmaga, illetve mert nyugalmi tömege nulla. Vagyis a Heisenberg-féle határozatlansági relációból következő valamennyi energia a foton elektromágneses hullámzási energiájává alakul át. Különböző energiájú fotonokhoz különböző hullámhosszúságú sugárzás tartozik: kis hullámhosszhoz nagy energia. Vagyis a kvantumvákuumot úgy kell elképzelni, mint egy különböző hulllámhosszúságú fotonokból álló "fotontenger". E vákuumaktivitás következménye az, hogy a vákuum "vákuumenergiával" rendelkezik, melynek nagysága mindenütt egyenlő, vagyis mérhetetlen. Értéke csak az energia változásakor, pl. munkavégzéskor mérhető. Casimir kimutatta, hogy két elektromos vezető fémlemez közt csupán meghatározott fajtájú elektromágneses hullámok vannak jelen. A két lemez közt cikázó hullámok úgy viselkednek, mint pl. egy hárfa megpendített húrjai által keletkezett hanghullámok. Ilyen hullámoknál csak a hullámhossz egész számú többszörösei "férnek rá" a hárfa húrjára, és a húr két végénél nincs hullámzás. A "megengedett" hullámzásokat egy bizonyos húrhossz esetén harmonikusoknak vagy felhangnak nevezzük. Analóg módon a sugárzás néhány "megengedett" hullámhossza "fér el" a lemezek között Casimir kísérletében. Tehát a résben csupán olyan fotonok lehetnek jelen, amelyek hullámhosszára igaz az alábbi összefüggés:
lambda=x/a,
ahol: lambda=hullámhossz x=a két lemez közötti távolság a=természetes szám (a=0,1,2,3,....)
Tehát hogy a lemezek külső oldalán több foton van jelen köbcentiméterenként, amelyek nyomást gyakorolnak a lemezekre, és így közelebb kerülnek egymáshoz. Több ilyen kísérletet hajtottak végre, a rés nagysága 1,4 nm-től 15 nm-ig terjedt.
de persze ezek sokszor nehéz előadások, matematikai ágyúkkal elmesélve.
A Fodor Gyuszi előadása történeti áttekintést ad és megmutatja, hogyan fedezték fel. A Mátyásé arra koncentrál, hogyan mozoghat egy test (űrhajó akár), ha Kerr-téridőbe kerül, és kitűnő, színes ábrákkal szemlélteti. A Szabados Laciéban pedig benne van az összes lényeges és furcsa tulajdonság, tehát azok a dolgok, amik miatt az érdeklődés középpontjában van az egész már negyven éve.
Ehez nem kell mégis a feketelyuknak is forognia? Vagy csak a téridőszerkezet "forog"?
Van impulzusmomentuma, az biztos. De hogy konkrétan mi "forog"? Ezek a metrikák olyan állapotot írnak le, amikor minden anyag belehúzódott már a szingularitásba (Schwarzschild esetben egy pont, Kerr esetben egy gyűrű). Azt nemigen mondhatjuk, hogy a szinguláris anyag "forog". Viszont rajtuk kívül (elvileg) üres a téridő, akkor ott sem "forog" a micsoda. Persze, reális esetben tele lehet mindenféle anyagdarabocskákkal az a régió, amik önmaguk nyilván forognak is.
Kerr-téridő ergoszférájában egy próbatest nem tud "nyugalomban maradni", vagyis pl. nem tud ott egy "geostacionárius műhold" létezni. Mindenképpen forgó mozgást kényszerít rá a fekete lyuk.
Nézd meg az előbb belinkelt forrást, és más anyagot is bőven találsz róla, még a Wikiben is, levezetésekkel. '948-ban fedezték fel (az ált reltől függetlenül), és az eredeti, 1948-as cikk is fent van a neten( de az 62 oldalas).
Köszönöm! Az a baj, hogy nem tanultam még általános relativitáselméletet, így ezeket a fogalmakat nem ismerem.:(
"A leghíresebb ezek közül a Casimir-effektus. A kutatás és a vita azon megy kb 88 óta, hogy egzotkus anyagot stabilan és nagy mennyiségben elő lehet-e állítani valamikor és hogyan (hogy kibélelhessük vele a féreglyukat); tehát nem csak kis időre és kis mennyiségben."
A Casimire effektusban az energiasűrűség negatív? Ez hogyan lehetséges?
Az alapokat jól elmagyarázza, de azért több tekintetben már túlhaladott. Erősen túlbecsli azt, hogy mennyi negatív energiát képviselő anyag kéne egy átjárható wormhole-hoz; ill. nem tud arról, hogy azóta olyan időgép-téridő modelleket fedeztek fel, amihez egyáltalán nem kellene egzotikus anyag.
"csak kipróbálom, mert mintha nem látszanának hszek"
Feloldottad az átkot... :-) Én is észrevettem hogy nem látszik amit írtam - pedig a nevem ott volt mint utolsó hozzászóló. Próbáltam még egyszer elküldeni, de erre azt mondta, már azonos szöveggel elküldtem, de duplázzak. OK, gondoltam majd csak előjön. És lőn...
